2016.okt.05.
Írta: netbutik komment

Gyuri bácsi az immunerősítés fortélyairól beszél

Az immunrendszerünk legyen mindig a lehető legjobb formában, és akkor a különböző betegségek is kevésbé vagy egyáltalán nem támadnak meg.

Az ország-világ számára ismert Szabó Gyuri bácsi az alábbi praktikákat ajánlja. Érdemes megfogadni és kipróbálni jól bevált tanácsait, hogy egészségesen kezdjük az új évet, és megalapozzunk elkövetkező éveinket.

Vannak bizonyos gyógynövények, melyek nagyon jól befolyásolják az immunrendszer működését. Régi tapasztalat alapján ilyen például a kakukkfű, és ide sorolható minden olyan növény is, amely C-vitamint tartalmaz. Például az orbáncfű, a fürtös menta és a csipkebogyó.

 

A csipkebogyó húsához, ha egy kevés mézet keverünk, akkor hatékonyan tudjuk erősíteni az érfalakat is. Vigyázniuk kell azoknak, akiknek epekövük van vagy szívgyógyszert szednek. Az előbbiek egyáltalán nem fogyaszthatnak orbáncfű teát, a szívgyógyszert szedők pedig csak a gyógyszer beszedése után két órával ihatnak a teából.Az orbáncfűben levő hipericin lelassítja a szívgyógyszer felszívódását. Jó tudni a kakukkfűről azt is, hogy ha a kisgyerek nagyon hasfájós, akkor készítsünk egy kakukkfű teát, és azzal dörzsöljük be a hasát. A csecsemő pórusai még elég tágak, így könnyedén felszívódnak a hatóanyagok.

Ha allergiás problémáink vannak, akkor fogyasszunk útifű teát. Ez bevált a kutya- és macskaszőr, a poratka és pollenallergia esetében is. Egy éven keresztül minden nap egy csésze teát kell meginni. Igaz, hogy a tünetek három hónapon belül megszűnnek, de a végleges gyógyulás érdekében egy évig kell fogyasztani az útifű teát.

A gyógyteákkal nem árthatunk, vagyis nem tudjuk túlerősíteni immunrendszerünket, mivel a szervezet olyan okosan van kitalálva, ha valamiből túl sokat kap, és nincs rá szüksége, akkor azt már nem használja tovább. Érdemes végignézni a lenti videót, szakértő embertől tanulhatunk:

 

Könyveinket figyelmedbe ajánljuk: itt!

.......................................................................................................................................................

Már külföldre is szállítunk és nagyon kedvező áron pl Romániába a szállítási költség CSAK 1.345 Ft. Bővebb infó itt!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Ha hétvége akkor filmajánló... Rossz anyák

00_58.jpg

Leírás

"Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek..."

Anyának lenni nem könnyű feladat. Amynek (Mila Kunis) látszólag tökéletes az élete, csodás otthonában éldegél a férjével, két eminens gyerekével, gyönyörűen néz ki, és a munkahelyén is folyamatosan helyt áll. De egy nap eljön az a pillanat, amikor besokall a napi rutintól, a ráháruló feladatoktól és a szülői munkaközösségben tevékenykedő, túlbuzgó anyáktól.

Két hasonlóan túlstresszelt anyatársával (Kristen Bell, Kathryn Hahn) úgy döntenek, kimenőt adnak maguknak, és vad tivornyázásba kezdenek. Csak egy dolog számít: hogy jól érezzék magukat. Visszatér a régi koleszos csajbulik ideje nagy ivászatokkal, kalóriadús kajálásokkal, hajnalig tartó dumálásokkal. Az iskola makulátlan szülői (Christina Applegate, Jada Pinkett Smith) azonban görbe szemmel nézik a lázadást, és keresztes hadjáratot hirdetnek "felelőtlen" társaik ellen - ám a szabadelvű anyatriót nem kell félteni.
Nézd meg az előzetest:

Louise L. Hay: Éld jól az életed - most!

A könyv ismét kapható az alábbi linken:

http://netbutik.hu/spd/E006/Eld-jol-az-eleted-most-cd-melleklettel-Tanuld-meg

Az ÉLD JÓL AZ ÉLETED MOST! című könyv és CD továbbsegít az élet nehézségein vezető ösvényen,

Hogyan fog segíteni neked ez a kiadvány?

Pozitív megerősítéseken keresztül. A szerző Louise L. Hay  az alábbi témakörönként nyújt neked segítséget:

–egészség,

-félelmek,

-kritikus gondolkodás,

-függőségek,

-megbocsátás,

-munka, pénz és

-gazdagság,

-barátok,

-szerelem,

-öregedés

Gyakorlatok segítségével pozitív változásokat idézhetsz elő az adott életterületeken. A CD-mellékleten található hangfelvétel további segítséget nyújt azokkal a megerősítésekkel kapcsolatban, amelyeket a saját hasznodra fordíthatsz. Fogj hát hozzá!

 Megerősítéseket tartalmazó meditációs CD-melléklettel!

Hallgass bele a CD-be:

„A megerősítések olyanok, mint amikor magot vetünk a földbe. Először kicsíráznak, majd gyökeret eresztenek, és csak utána növesztenek hajtást – átdöfve a talajt. Beletelik bizonyos időbe, amíg egy mag teljesen kifejlett növénnyé érik. Így van ez a megerősítésekkel is – az első kijelentéstől a végső beigazolódásig bizony várni kell. Légy hát türelmes!”

                                                          - Louise L. Hay

 

Az Élet szeret téged, és a legjobbat akarja neked. Az Élet azt akarja, hogy helyreálljon a lelki békéd, és hogy belső örömre, magabiztosságra, valamint az önértékelés és önszeretet bőségére lelj. Ideje azonban felébredned, és elkezdened tudatosan úgy alakítani az életedet, hogy az kielégítő legyen, és elősegítse a céljaidat. Képes vagy rá, mindenki képes rá – csak meg kell tanulnod, hogyan. Ezt szolgálja ez a kis kötet. Ehhez azonban használnod is kell a benne foglalt anyagot – egy csukott könyv szavai soha nem teszik jobbá az életedet. Louise L. Hay – az Éld az életed és Az erő benned van című bestsellerek szerzője – a megerősítések erejéről és fontosságáról ír, és megmutatja, hogyan vehetjük hasznukat.

Louise L. Hay

 

Louise L. Hay neve az önsegítő mozgalom egyik vezéregyéniségeként vált ismertté. Első könyve a „Gyógyítsd meg a tested” címmel 1976-ban került a könyvesboltok polcaira, még jóval azelőtt, hogy felkapottak lettek volna a test és elme közötti kapcsolattal foglalkozó témák.

Louise gyógyítói technikáinak és pozitív filozófiájának köszönhetően emberek milliói tanulták meg, hogy miként érthetnek el többet az életükben abból, amit szeretnének, beleértve a testi, lelki, és mentális jóllét gyarapodását.

Az ő személyes filozófiáját kínkeserves neveltetése formálta. Bizonytalan és szegényes körülmények között nőtt fel, amit kamaszkorában további gyötrelmek követtek. Louise végül elhagyta a szülői házat és New York Cityben kötött ki. Amit 1970-ben elkezdett New Yorkban, az később Louis életművévé vált. 
Néhány év múlva Louise összeállított egy a fizikai betegségek mentális okait részletező írást, és kifejlesztett egy, a betegségek visszafordításának és az egészség helyreállításának alapjait képező pozitív gondolati mintát. Ez az írás volt első könyvének, a „Gyógyítsd meg a tested” előfutára, amit sokan csak „kis kék könyvként” ismertek.

Elkezdte járni az Egyesült Államokat, és workshopokon és előadásokon keresztül tanította az embereket arra, hogyan szeressék és gyógyítsák meg önmagukat. Louise képes volt tanításait a gyakorlatba is áthelyezni, amikor rákot diagnosztizáltak nála. A műtét és gyógyszeres kezelés helyett egy,pozitív megerősítéseken, vizualizáción, tisztító étrenden és pszichoterápián alapuló intenzív programot dolgozott ki. Hat hónap múlva teljesen kigyógyult a rákból.

Sikerkönyvei magyar nyelven is elérhetőek:
Éld az életed!Az erő benned van!Éld jól az életed - most!Kiemelkedő életet teremthetsz!

Louise jelenleg a sikeres Hay House könyvkiadó vállalat vezetője. Ami egykor a nappalijában indult kis vállalozásként, mára virágzó nagyvállalattá nőtte ki magát, ami világszerte könyvek és hanganyagok millióit értékesíti.

A személyiségfejlesztés témakörében a Hay House-nak dolgoznak többek között olyan neves írók mint pl. Wayne Dyer, Joan Borysenko, és Doreen Virtue is. Ezenkívül a Hay Alapítvány és a Louise L. Hay Jótékonysági Alap két olyan non-profit szervezet, amelyet szintén Louise alapított azért, hogy több, különböző szervezet munkáját segítse; olyanokat, akik pl. AIDS-es betegek, erőszak áldozatává vált nők, vagy a tásadalom más, nehéz sorsú tagjának megsegítésével foglalkoznak.

A könyv megrendelhető az alábbi linken (szállítási költség CSAK 790 Ft):

http://netbutik.hu/spd/E006/ELD-JOL-AZ-ELETED---MOST

A gyermek a szülő tünete!

Sokszor halljátok tőlem ezt a sokat sejtető mondatot☺

Sőt, időnként már hallom tőletek is, hogy idézitek☺

De!

Mit is jelent valójában?

Igen, ha valami nem tetszik a gyerkőcöd viselkedésében, nézz magadba és megtalálod a választ. Bár tudom, hogy nem egyszerű magunkba nézni, sőt megkockáztatom, hogy segítség nélkül nem is megy!

Miért?

Mert nehéz elviselni, amit tapasztalsz, amit látsz! Mert meggyőződésed, hogy mindent megteszel, mindent megadsz, de a gyerkőc valamilyen ok folytán mégis olyanná vált, amit nem tudsz elviselni, amit nem tudsz megérteni.

Pedig, ha ekkor nem dugod a fejed a homokba, hanem külső segítséggel megvizsgálod a gyerkőc közvetlen környezetét, azonnal megtalálod az okot, ami a viselkedését kiváltotta.

S ha már megvan az ok, már csak változtatni kell, és az okozat is megszűnik.

Mert a gyerkőc viselkedése csak okozat!

Szeretném leszögezni, hogy gyermek nem születik úgy, hogy káromkodni fog, hogy agresszíven viselkedik, hogy hisztizik! De legyen pozitív példa is! Hiszen azt is tőlünk tanulja meg, hogyan legyen kedves, barátságos másokkal, hogy illedelmes, szorgalmas, kitartó emberré váljon.

Igen-igen!

Hallom a reakciókat! De hát az egyik gyermekem, mint a kisangyal, a másik, mint az ördög. Pedig ugyanott nőnek fel, ugyanabban a környezetben.

Sajnálom, de ez nem igaz!

Vegyünk egy példát:

3 éves, 6 éves gyerkőcök. Bizony az idősebbik 3 évig egyedül volt. Minden figyelem és minden indokolt és indokolatlan aggódás is csak őt érte. A kistesónak már az első perctől fogva osztoznia kellett mindenen.

Közben pedig változtatok Ti is és a körülmények is!

Tehát!

Akármennyire is szeretnétek, nem igaz, hogy ugyanott és ugyanúgy neveltétek mindkét (három, négy, …) gyermeket!

És akkor még nem beszéltünk arról, ha különböző neműekről van szó! Mert egy lány nővé érik, akár szeretnénk, akár nem, de egy fiút férfivá nevelni kell!!!

Itt egy újabb pont, hogy ha szeretnénk, sem lehet egyformán nevelni gyerkőceinket.

De, akkor mi a teendő?

Jó hír:

„A gyermek a szülő tünete!”

Minél hamarabb ismered fel és fogadod el, hogy gyermeked tükröt tart eléd minden cselekedetével, annál hamarabb találod meg a megoldást a problémádra!

Mert megoldás mindig van. Ezt ne feledd!

Keresd a kiváltó okot, még ha néha fájdalmas is a beismerés, de ha megszünteted, akkor az okozat, vagyis a gyerkőc viselkedése is megváltozik.

Ilyen egyszerű?! Vagy mégsem?

Nem könnyű a felismerés, a beismerés, ha hibáztunk!

De tudom, hogy képesek vagytok változni, változtatni, mert gyermekeitek boldog jövője fontos számotokra.

Éljünk úgy, hogy minden pillanatban büszkék lehessünk arra, hogy:

A GYERMEK A SZÜLŐ TÜNETE!

Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó

Forrás: http://gyerkocokkelsuttogo.hu/a-gyermek-a-szulo-tunete/

 

Müller Péter: "Jóval könnyebb egy ember lelkét elvarázsolni, mint a varázslatból fölébreszteni"

Forrás: Dreamstime

Múltunk, belénk rögzült családi emlékek, hiedelmek, félelmek, megszokások és társadalmi előítéletek varázslatában élünk. A felébredés azért nehéz, mert nem tudjuk, hogy ez varázslat.

Ez van! Hit- és hiedelemrendszerek mozgatják a világot. Minden kort más hiedelem, mint ahogy Madách Imre Az ember tragédiájában megírta. A hiedelmek az egyetlen és megrendíthetetlen valóság élményét jelentik számunkra, ezért nehéz belőle ébredni. A mai hiedelem például az, hogy „Minden a pénz!" Ez addig igaz, míg mindenki hiszi. Ha a hit meginog, a pénz hatalma megszűnik. Megéltem a világháború után. Volt ezerbillió millpengőm, (ezerbilliószor egymilliárd!) és egy tojást nem adtak érte.

Így van az életünkben is mindennel. Nem vagyok ellene a varázslatoknak, de vannak rossz varázslatok is. És ha ebben élsz, nincs más menekvés, csakis a felébredés. Hidd el, nemcsak az álom, a valóság is lehet szép.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20160815-muller-peter-heti-bolcsessegeben-a-hitrol-es-hiedelemrendszerrol-ir.html

 

Heti filmajánló - Mielőtt megismertelek ....

00_56.jpg

A Mielőtt megismertelek egy igazán bájos és megható filmecske, ami egészen biztosan elkápráztatja majd a romantikus érzületű női közönséget. Amolyan kellemes nyári darab, csajos délutáni programként kifejezetten ideális, ha barátnőinkkel már nagyon elfáradtunk volna a kötelező kávéházi pletykálásban vagy shoppingolásban.  

A Jojo Moyes nem ismer tréfát a romantikában. A brit írónő, aki már kétszer elnyerte a Romantikus Írók Társaságától (Romantic Novelists’ Association) az év regénye díjat ebben a kategóriában, aktívan közreműködött a Mielőtt megismertelek forgatókönyv adaptációjának munkálataiban is. Jobban tesszük, ha már előre felkészülünk, mert Moyes olyan rózsaszín romantika orkánt szabadít ránk, amitől azonnal az egekbe szökik majd az ösztrogén szintünk. A nagy mennyiségű papírzsepi szinte kötelezően ajánlott a megtekintéshez!

Will (Sam Clafin) a gazdag aranyifjú egy fatális baleset következtében majdnem teljesen lebénul és tolószékben kénytelen élni mindennapjait. A férfi sehogyan sem tud beletörődni sorsába, minden nap csak újabb szenvedést jelent neki. Anyja társalkodónőnek veszi fel mellé a fiatal és cserfes Louisa Clarkot (Emilia Clarke) mivel nem szeretné, ha Will túlságosan is sokat lenne egyedül borús gondolataival. A csivitelő, bolondos ruhákban járó Louisa minden szempontból szöges ellentéte a beteg fiatalembernek, ezért korántsem zökkenőmentes a munkakapcsolat kettőjük között. Louisa gyermeki őszintesége és kedvessége azonban hamarosan megnyitja a cinikus Will szívét, aki már belefáradt az életbe és teljesen új távlatokat nyit meg előtte.

A történet egy igazi tündérmese, annak minden kötelező kellékével. A melegszívű és persze divatmániás Hamupipőke, akit tündéri énekesmadarak táncolnak körbe minden áldott reggel (ez persze túlzás, de a kismadarak csak azért maradtak le a vászonról, mert ez elvileg tényleg nem egy rajzfilm) beleszeret a gyönyörű szőke hercegbe, aki megváltoztatja az életét. Ezzel gyakorlatilag össze is foglaltuk a cselekményt, még akkor is, ha a történet megható bonyodalmait látva úgy tűnik, hogy Moyes komolyabb témákat is feszegetni kívánt.

A filmben nincs idő kibontani a mélyebb lelki tartalmakat, ezért az írónő felületes, butácska megoldásokkal dolgozik, gondos figyelmet fordítva a szereplők közti interakciókra.

Munkájának gyümölcse pedig tulajdonképpen nagyon is szórakoztató. Louisa karaktere szeretetreméltó és szórakoztató, ő a tipikus balhémentes szomszédlány, aki akár még a mi barátnőnk is lehetne. Csak pont annyira esetlen és hétköznapi, hogy felfedezhessük benne saját magunkat, mert néha minden csaj lelkének szüksége van egy végletekig eltúlzott romantikus történetre, ami megmelengeti a lelkünket, és ha csak egy pillanatra is, de elhiteti, hogy tündérmesék és trillázó kismadarak márpedig léteznek.

 Forrás: http://rated.hu/mielott-megismertelek-kritika/

Relaxációt segítő kiadványok ...

 

PROF. DR. BAGDY EMŐKE: RELAXÁCIÓ, MEGNYUGVÁS, BELSŐ BÉKE - KÖNYV ÉS HANGOSKÖNYV 4+3 RELAXÁCIÓS GYAKORLATTAL Relax*

 

  • Elfáradtál?
  • Feszült vagy?
  • Nem tudsz elég jól koncentrálni?
  • Nem megy a tanulás elég hatékonyan?
  • Döcög az egészséged?
  • Ideges tünetekkel bajlódsz?

 

Neked készült ez a segítség! Tegyél próbát, miképpen tudod a rejtett belső erőket a szolgálatodba állítani! Tanuld meg felhasználni erőforrásaidat! Állj szóba a belvilággal, az érzelmi tudatoddal, amely bölcsebb, mint gondolnád.

Csak a tapasztalatodban bízz! Mindent megtudsz, megismersz, ha kipróbálod az elmédben rejlő kincsek felhasználását.

Jóleső ellazulást, megnyugvást, belső békét, örömteli belső utakat kívánok: Bagdy Emőke.

A kötet bevezet a relaxáció és a meditáció alapjaiba, hogy jobban értsük azt a csodálatos világot, amelybe a hangoskönyv segítségével belépünk.

A CD-n hét, Bagdy Emőke által összeállított és vezetett relaxáció/meditáció szerepel mp3 formátumban. (Közülük négy audio formátumban is meghallgatható.)

A programok között akad

  • stresszmentesítő mélyrelaxáció;
  • koncentráció-fejlesztő meditáció;
  • gyors, hatékony önellazítás;
  • egészséggondozó meditáció és a teljesítményhelyzetekre felkészülést megerősítő relaxáció is.

Szövegük a könyvben nyomtatott formában is szerepel, azok számára, akik saját hangjukon szeretnék rögzíteni és hallgatni a gyakorlatokat. 

Olvass bele:

"A belső utakhoz kalauzra, vezetőre, de legalábbis kísérőre van szükség. Ez a vezetőd (később már csak kísérőd) most én leszek, ha elfogadsz. Az útért felelősséget vállalok, Veled tartok. Az eredmények a Te bizalmadtól és lelki szándékodtól függenek. Ha hiszed és várod, hogy minden pillanat a hasznodra lesz, amit ezen az úton átélsz, akkor ez így is fog történni. A legdrágábbat adod most ajándékul önmagadnak: az időt. Tudatosan kilépsz hajszoltságodból. Megtapasztalod: amire időt szánsz, az a tiéd lesz. Egész lényed, tested, lelked, érzelemvilágod meghálálja, szövetségeseddé válik, szeretettel szolgál téged, és többet kapsz, mint amennyit befektettél. Ez a legeredményesebb befektetés az életedben: pszichológiai tőkére tettél szert."

A könyv megrendelhető  itt!

Elme átitatása pozitív gondolatokkal - Áthangoló CD - Relax*

 

Életed minden területét mélyen befolyásolja tudatalattid tartalma. Érdemes ezért pozitív üzenetekkel átitatnod elméd mélyebb, tudattalan részét. Ehhez kapsz most újabb segítséget tőlünk a CD-vel.

 Javasoljuk, hogy hallgasd minél többször, s az is elég, ha csak alig hallhatóan halkan duruzsol a háttérben!

 Joggal várhatsz idővel pozitív változást, mert külső valóságod törvényszerűen követi belső valóságodat.

Hiszen mint bent, úgy kint.

A CD megrendelhető  itt!

 

Változás - CD Öt meditáció- Relax***

CD tartalma:

1. Rövid reggeli meditáció (írta: dr. Domján László)

2. A múlt elengedése (írta: Ole Iversen)

3. Önkorlátozó hiteid megváltoztatása (írta: dr. George DeSau)

4. Jelenlét-meditáció (írta: dr. Domján László)

5. Rövid esti meditáció (írta: dr. Domján László)

A CD megrendelhető  itt!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ajánlott CD-k gyerekeknek:

Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni! - Tapsi relax CD

 

A kisgyerekek is kerülnek időnként olyan élethelyzetbe, ami tartós feszültségben tartja őket. Ez megzavarhatja fejlődésüket, és káros lehet egészségükre is. A CD-n hallható, mesébe szőtt, zenés meditációk abban segítenek, hogy nehézségeiket egészséges hozzáállással kezeljék, és visszanyerjék lelki békéjüket.

Szülőként, nagyszülőként nem ez a legnagyobb vágyunk hogy csemeténk, kis unokánk kiegyensúlyozott és boldog gyerek kora legyen?

Ez a CD segít a kicsiknek ebben. 

És íme egy sikertörténet:

"Ötéves kislányom nagyon maximalista. Ha valami nem sikerül, elsírja magát, és azt mondja, hogy ő buta és nem képes semmire. A múlt heti agykontroll után betettük a Tapsi relax mesét a CD-lejátszóba, azóta is minden este kéri, a testvérével együtt. Egyik nap kimentünk a játszótérre, ahol van egy nagyobb gyerekeknek való, 2,5 méteren emelkedő, keskeny mászópalánk. A lányom úgy döntött, megmássza. Kétszer leesett, de úgy, hogy még az arcát is megütötte. Megdöbbenésemre felpattant a homokból, és újra odament a palánkhoz, miközben azt mondogatta: „Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni!” Ahogy mászott és kapaszkodott, végig ezt mormolta. És a végén sikerült is megcsinálnia! Nagyon büszkék voltunk rá. Azt mondta: -A Vidám Tapsi is így csinálta a mesében. Azóta is kitartó és magabiztos."

A CD megrendelhető itt!

Vedd könnyebben az akadályokat - Az erő benned van - Relax* (CD) ***

 

Ha nyugtalan, izgatott, esetleg elkeseredett vagy? Számodra is fontos, hogy változtatni tudj a nyomasztó helyzeten? Ez a CD segít neked.

A CD-n hallható zenés meditációk segítenek nyugalmat teremteni testedben és elmédben, s javítják a hozzáállásodat, ami együttesen azt eredményezi, hogy a gondjaidat sikeresebben fogod tudni kezelni - ajánlja Dr. Kígyós Éva gyermekpszichológus

A CD-n két meditáció található:

  • Zenés lazító gyakorlat 
  • 77 pozitív gondolat

A CD megrendelhető  itt!

Ha a lelki okok miatt késik a baba

Talán a te környezetedben is vannak olyan párok akik nagyon szeretnének babát, de sajnos hiába próbálkoznak a baba nem jön össze.

A legtöbb esetben minden adott, lakás, autó, boldog párkapcsolat, biztos havi jövedelem és ahhoz hogy teljes legyen az életük már csak a baba hiányzik.

Ez nagyon szomorú és igazságtalan, miközben másoknak egyből összejön a baba éppen náluk nem.

Mit lehet tenni ilyenkor?

A mindennapokba én azt tapasztalom, hogy a lelki okoknak nagy szerepük lehet, hogy a baba beköszöntsön.

Ezért is szeretném figyelmetekbe ajánlani Szeghy Krisztina (családsegítő konzulens, pszichológiai mentor)

Ha a lelki okok miatt késik a baba című könyvét:

Aki már olvasták:

„Miután elolvastam a könyvet, úgy érzem, hogy ez nem csak könyv, ez több mint egy könyv! Miért is? Mert olvasmányos, elgondolkodtató és ezáltal reményt adóan segítő, ezért én inkább BABI-nak (Babát Akarók Bibliájá-nak) nevezném. Nem elég csak egyszer elolvasni, ennek a helye az éjjeli szekrényen vagy a könyvespolc azon részén van, ahonnan bármikor leemelhető. Én ezt a művet (nevezhetném akár így is, de nekem jobban tetszik a BABI) nem csak a „babát akarók”-nak javaslom, hanem szeretettel ajánlom családtagjaiknak is. Ugyanis összeszedett gondolataiddal megmutatod, hogy mi zajlik le (zajlódhat le) egy gyermeket akaró nőben és véleményem szerint ajánlatos, ha mindezt a környezete is ismeri. Köszönöm ezt a csodás ajándékot!"Irén

"Köszönöm a könyvet, nekem nagyon tetszett. Nagyon sok számomra hasznos dolog van benne, hozzáteszem, hogy a felét szinte végigbőgtem, mert előtörtek emlékek, de ezt mindenképpen jó értelemben írom le :). Sajnos azóta már kiderült hogy egy velem született rendellenesség akadályozza a teherbeesést :( Remélhetőleg műtéttel tudnak segíteni,mindenesetre a könyv sokat segített a pozitív gondolkodásban is :) A legjobban egyébként a könyv hangneme tetszett, nem egy szárazon megfogalmazott tényhalmaz, hanem amikor olvastam úgy ereztem hogy tényleg hozzám szólsz az oldalakon keresztül :) Köszönöm hogy hozzájuthattam ehhez a nagyszerű könyvhöz. Tovabbi jó munkát és sok sikert kívánok."Marcsy

Remek ajándék olyan pároknál ahol eddig nem jött össze a baba!

A hiánypótló könyv megvásárolható akár ingyenes szállítással:Részletek az alábbi képre kattintva:

 

 

 

Miért boldogtalanok a mai fiatalok? A megfejtés az orrunk előtt hevert!

Fotó: waitbutwhy.com

Talán soha egyetlen korábbi nemzedék tagjai sem voltak ennyire frusztráltak és a helyüket nem találók, mint a mai huszon- és harmincévesek. Ez a gondolatmenet hibátlanul megválaszolja a miérteket.

Ki ne találkozott volna olyan fiatal felnőttel, aki mintha csak téblábolna az életben, fogódzókat keres, de rosszakat talál, vagy semmilyet, és ha már így alakult, akkor inkább bulizásba fojtja a bánatát? Tim Urban a Wait But Why blogon nagyon érdekes végéről fogja meg a kérdést, az írást pedig sikerült illusztrálni is remek, mindenki által érthető rajzokkal. A levezetéssel nem feltétlenül kell egyetérteni, sőt, vitatkozni vele érdemes, már csak azért is, mert Urban az amerikai állapotokról ír - mégsem nehéz hasonló jelenséget felfedezni 2016 Magyarországán, ha nagyon figyelünk. Néha. Bizonyos helyzetekben. Egyeseknél.

Ezért most utánközöljük az ott leírtakat, némileg magyarítva, itt-ott kiegészítve, de az ott látható ábrákkal együtt, hátha valakiben gondolatokat ébreszt, ha már bennünk is ébresztett.

Kezdjük azzal, hogy ő itt Lilla:

Fotó: waitbutwhy.com

Lilla az úgynevezett Y-generáció tagja, vagyis azoké a fiataloké, akik 1980 és 1995 között születtek (és a mindenféle technológiai újítások ölelő karjai között nőttek fel). Lilla szereti azt, ami ő maga, egyetlen gond van csupán: hogy boldogtalan. Hogy mi tesz valakit boldogtalanná, arra van egy príma képlet:

Boldogság = Realitás - Elvárások

Pofonegyszerű: ha valakinek az elvárásai meghaladják a valóságot, akkor nyilvánvalóan mínuszba csap a boldogságmétere. Magyarul nem lesz boldog.

Ennek megvan a maga oka, és ehhez be kell vonnunk a kontextusba Lilla szüleit.

Fotó: waitbutwhy.com

Lilla szülei az 50-es években születtek, vagyis a második világháború utáni baby boomer generáció tagjai, aminek az itthoni megfelelője a Ratkó-korszak. Ők azok, akik a nagy gazdasági világválság utáni fellendülés gyümölcseit leszüretelhették, és úgy is nevelték őket (Lilla nagyszülei), hogy biztonságos karrierjük legyen, és képletesen szólva zöldebb fű jusson nekik, mint elődeiknek. Ilyen:

Fotó: waitbutwhy.com

Úgy nevelték őket, hogy semmi sem akadályozhatja meg őket abban, hogy hozzájussanak ehhez a pihe-puha, dús pázsithoz - vagyis a gondoskodó létbiztonsághoz. Ehhez azonban évek hosszú, kemény munkájára van szükség.

Miután tehát Lilla szülei abbahagyták a hosszú hajú hippiskedést, és megérkeztek a 70-es, 80-as és 90-es évek, bedurrantották a melót, miközben az éppen prosperáló, gazdaságilag felemelkedő világ is rájátszott ebben a kezükre. És akkor bekövetkezett az, amire Lilla szülei nem számítottak: jobban teljesítettek, mint ahogy azt elvárták maguktól. A fű még zöldebb lett, mint elképzelték:

Fotó: waitbutwhy.com

A valóság esetükben tehát meghaladta az elvárásokat. Tehát boldogok lettek! Ennélfogva pedig értelemszerűen kicsattanóan optimisták saját gyermekük jövőjét illetően is.

Ezek a szülők azt mondták gyermekeiknek, hogy azok lehetnek, amik akarnak lenni.

Ennélfogva a felcseperedő Y-generáció rendkívül reményteljesen cseperedett, sokkal reményteljesebben, mint baby boomer szüleik. Ez a reményteliség odáig jutott, hogy már nem csak a szépen lengedező zöld füvet látták lelki szemeik előtt. Náluk már virágok is szökkentek szárba! Vagyis nem csak biztonságot vártak el karrierjüktől, hanem azt is, hogy a saját álmaikat válthassák valóra.

Fotó: waitbutwhy.com

A Google egyik hasznos kis eszköze - az, amelyik az egyes kifejezéseket a múltbéli újságokban keresi, vagyis tudja, hogy az adott szavak milyen gyakran bukkantak fel a nyomtatott sajtóban egy adott évtizedben - is alátámasztja ezt: a „biztonságos karrier” kifejezés eszerint lassacskán kiment a divatból, és bejött a helyére a „kiteljesítő karrier”. Vagyis ez a friss nemzedék sokkal ambiciózusabb szüleinél, amit többek között annak is köszönhetnek, hogy a szülők gyerekkorukban folyamatosan azt sugározták feléjük,

hogy ők bizony különlegesek.

Szóval azon túl, hogy a fű tetején virágok is szikráznak majd az elképzelésük szerint, az Y-generáció tagjai azt is gondolják, hogy nekik, egyénileg valami izgalmasabbat, jobbat szán a sors. Vagyis ők lehetnek a szivárványos egyszarvú, aki a többi kortárs fölé magasodik:

Fotó: waitbutwhy.com

És akkor itt jönnek a gondok. Leginkább a munkaerőpiacon. Azzal az elképzeléssel ugyanis, hogy én, az Y-generáció tagja, aki ráadásul különleges, egy fantasztikus karriert kell hogy kapjak, mert erre lettem teremtve, egészen könnyen orra lehet bukni. Vagyis sokan nem gondolják úgy, hogy keményen kell dolgozniuk (ahogyan a szüleik tették). Hanem hogy a fényes jövő az ölükbe hullik.

Az élet azonban egy olyan dolog, hogy kemény.

Vagyis nem hullik az ölbe semmi, ha csak nem vagyunk a tudjukmelyik politikai vezetőnek a veje. Semmi sem jár magától, sem a pénz, sem a respekt, azért dolgozni kell. Ezért aztán Lilla végül itt találja magát, égben robogó egyszarvú helyett a realitás talaján:

Fotó: waitbutwhy.com

És akkor még valami tovább ront a helyzeten:

A Facebookos egóalkotás. Ami miatt Lilla azt látja a Facebookon, hogy kortársai mind jobbak, mint ő.

Itt egy nyaralás, ott egy közös mosolygós kép a partnerrel, amott egy edzés miatt domborodó újabb, természetesen a legelőnyösebb perspektívából befotózott izomcsoport. Lilla bele sem gondol, hogy a Facebookon mindenki a lehető legjobb oldalát mutatja, azt, ami szép, ami jó - gyakorlatilag úgy próbálunk élni a digitális hálón, ahogy a valóságban nem feltétlenül adatott meg. És nem nagyon írjuk ki a Facebookra, ha éppen szarul állunk az élet valamely területén, mert szarul állni nem menő, az lehúzós, az gáz.

Lilla tehát azt látja, hogy mindenki előrébb tart nála:

Fotó: waitbutwhy.com

Ami pedig rossz elgondolás. Mert rossz napjai, buktatói mindenkinek vannak, ezért nem szabad a Facebookot realitásként felfogni. Ettől függetlenül Lilla ezért frusztrált. Az Y-generáció gyakran ezért frusztrált. Az írás remek tanácsokat is ad végül a szóban forgó nemzedék tagjainak:

1. Maradj borzasztóan ambiciózus!
Mert egyébként a világ tobzódik lehetőségekben egy ambíciózus, és pluszban tehetséges ember számára.

2. Ne rugózz többé azon, hogy különleges vagy!
Mert nem vagy az. Egyelőre ugyanaz a tapasztalatlan fiatal felnőtt vagy, mint a többiek. De különlegessé válhatsz azáltal, hogy sokat dolgozol, eltökélten fejleszted magad, hogy jó legyél egy adott területen.

3. Hagyj figyelmen kívül mindenki mást!
Nem burjánzik a mező másoknál, hiába üzenik ezt magukról. A többi fiatal is sokat kételkedik magában. De ha csinálod, amiről úgy érzed, hogy az a te dolgod, és csinálnod kell, akkor sosem lesz okod másokat irigyelni.

Mi sem tehettünk volna szebben pontot a végére.

Forrás: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/boldogtalan_frusztralt_fiatalok

süti beállítások módosítása