2014.feb.01.
Írta: netbutik Szólj hozzá!

„Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni!”

tapsi_1391261266.JPG_250x247

A figyelmetekbe szeretném ajánlani ezt a csodás TAPSI-RELAX kiskönyv és CD- mellékletet.

Óvodásoknak és kisiskolásoknak, hogy könnyebben vegyék az akadályokat.

A kisgyerekek is kerülnek időnként olyan élethelyzetbe, ami tartós feszültségben tartja őket. Ez megzavarhatja fejlődésüket, és káros lehet egészségükre is. A CD-n hallható, mesébe szőtt, zenés meditációk abban segítenek, hogy nehézségeiket egészséges hozzáállással kezeljék, és visszanyerjék lelki békéjüket.

Szülőként, nagyszülőként nem ez a legnagyobb vágyunk hogy csemeténk, kis unokánk kiegyensúlyozott és boldog gyerek kora legyen?

Ez a CD segít a kicsiknek ebben.

És íme egy sikertörténet:

"Ötéves kislányom nagyon maximalista. Ha valami nem sikerül, elsírja magát, és azt mondja, hogy ő buta és nem képes semmire. A múlt heti agykontroll után betettük a Tapsi relax mesét a CD-lejátszóba, azóta is minden este kéri, a testvérével együtt. Egyik nap kimentünk a játszótérre, ahol van egy nagyobb gyerekeknek való, 2,5 méteren emelkedő, keskeny mászópalánk. A lányom úgy döntött, megmássza. Kétszer leesett, de úgy, hogy még az arcát is megütötte. Megdöbbenésemre felpattant a homokból, és újra odament a palánkhoz, miközben azt mondogatta: „Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni!” Ahogy mászott és kapaszkodott, végig ezt mormolta. És a végén sikerült is megcsinálnia! Nagyon büszkék voltunk rá. Azt mondta: -A Vidám Tapsi is így csinálta a mesében. Azóta is kitartó és magabiztos."

 

Forrás: Agykontroll

 Bővebb információ az alábbi linken (szállítási költség 790 Ft):

 

http://netbutik.hu/Kepes-vagyok-ra-Meg-tudom-csinalni---Tapsi-relax-C

 

Nagyobb gyerekeknek ajánlom (9-14 éveseknek) Az erő benned van CD-t.

 

Az agykontroll megálmodója- José Silva élete

jose-silva1_1365961457.png_290x187


     José Silva, az agykontroll megteremtője 1914. augusztus 11-én született Észak-Amerikában, a Texas állambeli Loredóban. Édesanyja, Isabel, a mexikói Monterreyben élt, de a szülés idejére anyjához utazott, az Egyesült Államokba, hogy gyermeke amerikai állampolgár lehessen. Édesapja a vasútnál dolgozott, 1918-ban influenzajárvány áldozata lett. Volt egy lánytestvére, Josefina és két öccse is született.
     Édesapja halála után nagyanyjukhoz költöztek Laredóba, ahol édesanyja, a gyászidő leteltével hozzáment egy nála húsz évvel idősebb férfihoz. Egy másik texasi városban találtak munkát, de nagyanyja kérésére José és nővére nála maradtak. Innentől fogva nagyanyja és anyai nagybátyja, Manuel nevelték őket. Már gyermekként pénzt keresett cipőpucolással és újságárusítással. A kis José már ekkor feljegyezte ügyfelei adatait, hogy jobban kiszolgálhassa őket. Munkája során intuitív jobb agyféltekéjét is használta, amivel ráérzett az ügyfelek kívánságaira. Egy kohászati cégnél takarítást is vállalt, így hamarosan a család fő eltartója lett.
     12 évesen megtanult járművet vezetni és néhány év múlva rádióműszerészi tanfolyamot is végzett. Azért, hogy valami fontosat tanulhasson, képes volt ingyen is dolgozni. Egy hamburgerkereskedésben mindenféle munkát megcsinált, végül 17 éves korára az üzlet tulajdonosa felajánlotta számára az üzlet vezetését. José Silva élete azonban más fordulatot vett, mert a rádiótechnika jobban vonzotta, így visszautasította az ajánlatot. Rádiójavító vállalkozása a következő években igencsak sikeresnek bizonyult.
     26 évesen megházasodott, s időlegesen felesége nagybátyjánál laktak. A negyvenes évek elején 3 gyermekük született, egy lány és két fiú. 1943 végére saját házat tudtak vásárolni. A következő évben újabb fordulatot vett José Silva élete. Besorozták a hadseregbe, ahol életében először találkozott pszichiáterrel és ez arra indította, hogy pszichológiai témájú műveket olvasson. Később további 7 gyermekük született. Foglalkoztatta a hipnózis is és egy alkalommal, közös tanulás közben rájött, hogy kislánya minden alkalommal előre megérezte, melyik vers felolvasását fogja kérni tőle. Később kislánya képes volt egy távoli helyszínt és az ott tartózkodó ember betegségét is leírni. José tudta, hogy ellazult, alacsonyabb frekvenciájú tudatálllapotban az embereknek bizonyos képességei megnőnek és ezt egyre komolyabban kezdte tanulmányozni.
     Időközben fény derült kiváló énekesi képességeire is, de idejét egyre inkább az elme képességeinek kutatása foglalta le. Hipnózissal és az időben való elmebeli utazással kísérletezett. José Silva úgy találta, hogy az ellazult tudatállapotban, az alfában növekszik az emlékező és a problémamegoldóképesség. Amíg régebben főleg a tanuláshoz szükséges mentális képességekkel dolgozott, újabban már a jobb agyfélteke fokozott használatát is tanította, bár akkoriban még nem volt ennek tudatában. 39 „látnokot” képzett ki.
     José Silva életének egyik fontos mozzanata volt, amikor az elme képességeinek vizsgálata során rájött, hogy a tudása gyógyításra is használható. Különböző technikákat dolgozott ki, amelyek segítségével javíthatta mások egészségi állapotát. Bár sok kételkedővel találkozott, töretlenül folytatta tanulmányait és a hatvanas évek második felében a Silva módszer egyre nagyobb nyilvánosság számára vált hozzáférhetővé. A következő időszakban számos embernek sikerült elsajátítania a Silva féle agykontrollt. A hetvenes években, amikor nagyobb körök is megismerték, a módszer számos támadásnak volt kitéve. Visszaéltek a tudásával és egy időben csaknem elvesztette a módszer jogait, de kitartott és pert nyert. Az agykontroll módszerét több más területen, példul a sportban, vagy az üzleti életben is hasznosítani lehetett és ezt oktatták is.
     José Silvának több könyve jelent meg más szerzőkkel együtt az agykontroll különböző lehetőségeiről. Az agykontroll technikákat az évtizedek alatt továbbfejlesztették és új szerzőknek is jelentek meg újabb és újabb műveik.
     José Silva élete 1999 februárjában, 84 éves korában ért véget. Kutatásai, tanulmányai, tanításai és egész élete példát ad számunkra az emberiség érdekében végzett munka nagyszerűségéről. Tanításai és az agykontroll által emberek milliói élnek egészségesebb, boldogabb, sikeresebb életet.

 

Villámolvasás - teljes elmével

kepkivagas_1361810580.JPG_736x587

Paul R. Scheele remek könyvét szeretném bemutatni nektek. Mikor először került ez a könyv a kezembe kételkedve olvastam, hogy másodpercenként egy oldalt el lehet olvasni. Bele is ástam magam a könyv olvasásba, és elkezdtem alkalmazni az ott olvasottakat. Sőt többször is elolvastam és gyakoroltam. Ez egy teljesen más tanulási módszer, mint amit az iskolába elsajátítottam. A módszer alkalmazása során nem egyből értem el a kirobbanó sikert, de kitartó voltam.  

Gyakorlás által csak azt vettem észre, hogy a villámolvasással bevitt infók egyszerűen felszínre jöttek. A vizsgán az adott kérdésre a válasz úgy jelent meg, hogy láttam a lelki szemeim előtt a tankönyvet kinyitva pont azon az oldalon ahol a válasz volt. Kicsit meglepő, de szó szerint, így történt. Hát nem csodás?

A Villámolvasás című könyvet eddig 15 nyelvre fordították le és 155 országban több mint félmillióan használják ezt a forradalmian új módszert.

Mire számíthatsz, ha megtanulod ezt a Villámolvasást?

·                    - Lényegesen gyorsabban, könnyebben olvasol

·                    -  A megértési szinted növekszik

·                    - Javul a memóriád és koncentrációképességed

·                     -  A kreativitásod szárnyakat kap

·                      - Új, különleges olvasási élménnyel gazdagodsz

·                       - Új, lehetőségeid nyílnak meg a mindennapi és az üzleti életben, valamint a tanulásban

·                         -  Intuitív képességeid fejlődnek

·                         -  Lényegesen több szabadidővel rendelkezel majd

·                         -  Az olvasási sebességed legkevesebb háromszorosára növekszik 

Továbbá az Elixír újságban megjelent villámolvasás sikert szeretném veletek megosztani:

„Működik a villámolvasás, bizonyíték én vagyok. A második diplomámat teológiából szereztem, és 4-es és 5-ös eredményeim voltak, minden félévben 4,5 fölötti átlaggal. a szakdolgozatomat 1,5 évig írtam, ugyanis nagyon sok kutatást kellett végrehajtanom, és mivel nem állt elegendő magyar nyelvű szakirodalom a rendelkezésemre, így fordítanom kellett. A Villámolvasás könyvet többször elolvastam, és nagyon sok könyvet az elme erejével csak lefényképeztem (fotoolvastam), mert nem volt időm elolvasni. A szakdolgozat elkészült és beadtam.

A konzulens jeles osztályzatot adott. Később azonban egy telefonhívást kaptam a tanulmányi osztályról, hogy az opponens 1-es osztályzatot adott, ugyanis plágiumot követtem el, több mint 12 oldal 90%-os egyezőséget mutat bizonyos könyvvel, ami ráadásul meg sem hivatkoztam. A bírálat kemény volt, és engem aki mindig a becsületesség útján jár, most csalással vádoltak, ráadásul egy teológiai főiskolán. Mekkora szégyen ez! Visszakaptam az értékelést, és megtekintettem a plágiumvádakat. Ekkor jött a nagy megdöbbenés a részemről, olyan fejezet volt a dolgozatban, amelyről biztos voltam, hogy azt magamtól írtam. Megkaptam, hogy melyik könyvből idéztem, s ekkor vettem észre, hogy ezt a könyvet csak villámolvastam!

Bizonyítani nem tudtam, hogy nem követtem el plágiumot, hiszen egyértelmű volt az egyezés, pedig a dolgozatom így is 167 hivatkozást tartalmazott. Új szakdolgozatot készítettem, és jelesre államvizsgáztam. Természetesen az agykontroll segítségével, vágy, hit, elvárás. Nagyon nehéz volt a tanárok szemébe nézni, mert láttam rajtuk az ítélkezést.  

Azóta sok könyvet olvasok, hol természetes módon, hol villámolvasva, de ha valami infóra szükségem van, tudom, hogy milyen könyv hányadik oldalán, hányadik bekezdésében van. Ritkán használom az internetet.”

2 Sikertörténet:

Elkezdtem gyakorolni a villámolvasást. Még az elején tartok, de úgy tűnik, ha valamit elalvás előtt fotóolvasok, azt másnap sokkal gyorsabban tudom  megtanulni. 30 oldalnyi anyagot tanultam meg 2 óránál rövidebb idő alatt szinte szóról szóra! A másnap megírt ZH dolgozatról tanáromnak mindösszesen ennyi volt a véleménye: "Tökéletes"     Kiss Ágnes

Szerintem egy zseniális módszer. Ha esetleg meg szeretnéd venni a könyvet az alábbi linken megteheted:

http://netbutik.unas.hu/spd/A20/Villamolvasas_teljes_elmevel

 Készült egy házi villámolvasás is amit itt meg lehet vásárolni:

http://netbutik.unas.hu/spd/A18/Hazi_villamolvasastanfolyam

Hatékony tanulást kívánok!

Ha tetszik a bejegyzés oszt meg barátaiddal, lehet hasznukra lesz.

 

 

 

 

 

Gyerek agykontroll

a1_1361738680.jpg_250x344

Mint minden szülő én is arra törekszem, hogy gyermekem egy boldog és kiegyensúlyozott életet éljen. Fontosnak tartom, hogy a jó tanulási eredmény mellett maradjon szabadideje kikapcsolódásra is.

Kerestem a megoldást, hogy tudnék segíteni neki, és rátaláltam az agykontrollra.

De mi is az agykontroll?

A stanfordi egyetem kutatói szerint elménk képességeinek csupán néhány százalékát használjuk . A Silva-féle agykontroll egy tudományosan megalapozott, egyszerű, praktikus, könnyen elsajátítható, képességfejlesztő, személyiségfejlesztő módszer, ami lehetővé teszi, hogy sokkal jobban használjuk ki lehetőségeinket, és így sikeresebben oldjunk meg minden fajta problémát. Ébrenlét és alvás határán van egy harmadik fontos élettani állapot, az úgynevezett relaxált vagy ellazult állapot, melyben csupa pozitív dolog megy végbe az emberi szervezetben. Ilyenkor agyunk alfa agyhullámot termel.

De, hogy is fedezte fel Silva ezt a módszert?

Isabell Silva olyan rossz jegyeket vitt haza az iskolából, hogy édesapja elkezdte könyvek segítségével kutatni, hogyan lehetne jobb teljesítményre bírni a lányt. Olvasta, hogy az agy elektromos áramot termel, ami agyhullámok formájában regisztrálható, és ébrenlét és alvás határán termeli az agy azokat a hullámokat, amiknek legnagyobb a feszültsége. Elektroműszerészként úgy okoskodott, hogy a legnagyobb feszültség váltja ki a legintenzívebb hatást. Lányának az ébrenlét és alvás közti állapotában felolvasta a tananyagot, mire ő elkezdett jó jegyeket hozni az iskolából…

Eddig a tudományos mese, mely ma már kézzelfogható valóság lett. Az agykontrollként ismert módszer gyerekek segítésére született. José Silva mexikói származású, Texasban élő férfi fejlesztette ki, sokéves kutatással. Tíz gyermekének akart segíteni, akik az iskolában gyengén teljesítettek, és szerette volna elérni, hogy tanulmányi eredményeik javuljanak.

És te szülőként mit tehetsz?

Én két megoldást javasolnék:

1.     Ismerkedés az agykontollos kiadványokkal

2.     A gyerkőccel közösen elmennék egy gyerek agykontroll tanfolyamra

..............................................................

1. Ismerkednék az agykontollos kiadványokkal:

 

Webáruházunkban számos relax cd-t, vagy meséskönyvet találsz, ami fejleszti gyermeked. Ezekből szeretném az alábbiakat figyelmedbe ajánlani:

CD ajánló:

Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni! - Tapsi relax CD - ***

: óvódások és kisiskolások részére készült, amelyet dr Kigyós Éva gyerekpszichológus és agykontroll oktató műve.

o        Kisgyerekek is kerülnek időnként olyan élethelyzetbe, ami tartós feszültségben tartja őket. Ez megzavarhatja fejlődésüket, és káros lehet egészségükre is. A CD-n hallható, mesébe szőtt, zenés meditációk abban segítenek, hogy nehézségeiket egészséges hozzáállással kezeljék, és visszanyerjék lelki békéjüket.

o         Zene: Csajkovszkij, Brahms. Játssza: Vincze Teréz zongora, dúdolja Sólyom Ildikó. Zenés lazító gyakorlat;

o        Ajánlott: Óvodásoknak és kisiskolásoknak 

o        CD tartalma:

§        1. Zenés lazító gyakorlat 19:40; 

§        2. A nagy titok 22:40;

§        3. Jó éjszakát Vidám Tapsi! 9:40

És íme egy sikertörténet: 

"Ötéves kislányom nagyon maximalista. Ha valami nem sikerül, elsírja magát, és azt mondja, hogy ő buta és nem képes semmire. A múlt heti agykontroll után betettük a Tapsi relax mesét a CD-lejátszóba, azóta is minden este kéri, a testvérével együtt. Egyik nap kimentünk a játszótérre, ahol van egy nagyobb gyerekeknek való, 2,5 méteren emelkedő, keskeny mászópalánk. A lányom úgy döntött, megmássza. Kétszer leesett, de úgy, hogy még az arcát is megütötte. Megdöbbenésemre felpattant a homokból, és újra odament a palánkhoz, miközben azt mondogatta: „Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni!” Ahogy mászott és kapaszkodott, végig ezt mormolta. És a végén sikerült is megcsinálnia! Nagyon büszkék voltunk rá. Azt mondta: -A Vidám Tapsi is így csinálta a mesében. Azóta is kitartó és magabiztos."

Bővebb infó a CD-ről:itt

Az erő benned van: 9-14 éveseknek készítette dr Kigyós Éva gyerekpszichológus és agykontroll oktató. 

o        Ha nyugtalan, izgatott, esetleg elkeseredett vagy, számodra is fontos, hogy változtatni tudj a nyomasztó helyzeten. A CD-n hallható zenés meditációk segítenek nyugalmat teremteni testedben és elmédben, s javítják a hozzáállásodat, ami együttesen azt eredményezi, hogy a gondjaidat sikeresebben fogod tudni kezelni. - ajánlja Dr. Kígyós Éva a CD-t.

o        Ajánlott: 9-14 éves gyerekeknek.

o        CD tartalmaz:

§        1. Az erő benned van CD 26:00

§        2. zenés lazító gyakorlat 9-14 éves gyerekeknek

§        3. 77 pozitív gondolat 31:30

 Bővebb infó: http://netbutik.unas.hu/spd/A6/Az_ero_benned_van_CD10

 

·         Észpörgető: dr Domján László, Paul Scheele, Sólyom Ildikó

o        A CD három hangfelvételt tartalmaz:

§        1. ÉBRESZTŐ: zenés lazítógyakorlat tartalékenergiánk mozgósításához álmosság esetén 7:00 írta és elmondja: dr. Domján László;

§        2.TÖKÉLETES MEMÓRIA: meditáció a memória javítására 22:40 elmondja: dr. Domján László;

§        3. MEMÓRIAOLAJOZÓ: pozitív állítások a hatékonyabb tanuláshoz 18:40 elmondja: dr. Domján László és Sólyom Ildikó;

Bővebb infó: http://netbutik.unas.hu/spd/A3/Eszporgeto

 

·         Zseninek születtél!: írta dr Domján László 

o        A kiadvány elsődleges célja: segíteni a 14 évesnél fiatalabbaknak, hogy hatékonyabban tudjanak tanulni. A rövid, zenés lazító gyakorlatot is tartalmazó hangfelvétel abban is segít a kisebb diákoknak, hogy nagyobb eséllyel érjék el céljaikat.

Bővebb infó: http://netbutik.hu/spd/A4/Segitseg-a-hatekonyabb-tanulashoz---Zseninek-szule

·         Száraz éjszakák írta dr Kigyós Éva gyerekpszichológus és agykontroll oktató. 

o        A könyvecske és a hanganyag egy már jól bevált, leszoktató módszer lépéseit tartalmazza.  Segíti a szülőket és gyerekeket a jó hozzáállás kialakításában és sok tanácsot ad a leszoktatás támogató tevékenységekről.

o        Használata kb 4 éves kortól ajánlott. 

o        1 CD + könyv

Bővebb infó: http://netbutik.hu/Szaraz-ejszakak-Bepisil-a-gyerek

Könyvajánló:

·         Vidám Tapsi és Mérges Tapsi kalandjai: írta Máté Gizella.

o        Agykontrollos mesék és versek kicsi, közepes és nagyobbacska gyerekeknek.  A nyuszitestvérpár életének lebilincselően érdekes és tanulságos története finoman nevel a pozitív gondolkodásra, tehát a megoldáscentrikus hozzáállásra.

o        Ajánlott: óvodás és kisiskolás gyerekeknek egyaránt ajánlott.

Bővebb infó: http://netbutik.hu/spd/A150/Vidam-Tapsi-es-Merges-Tapsi-kalandjai-Ajandek-Husv

További meséskönyvek: itt!

 <

süti beállítások módosítása