2017.jan.16.
Írta: netbutik Szólj hozzá!

Dan Millman - számos sikeres „önsegítő” könyv szerzője

A békés harcos útja című könyv szerzője, világhírű tornász, író, motivációs előadó, aki több millió ember életét változtatta meg szerte a világon. 17 műve 29 nyelven jelent meg a világ minden táján.

Dan tornász világbajnok, edző, harcművészet-oktató, főiskolai tanár, valamint számos sikeres „önsegítő” könyv szerzője. Világszerte tart előadásokat, munkái 29 nyelven jelentek meg. A szerző az általa hirdetett életszemléletről és gyakorlati életmódról, a békés harcos útja filozófiájáról valamint élettapasztalatairól fog beszélni előadásában.

Dan Millman és könyvei elsősorban ezoterikus, spirituális körökben, illetve olyan közösségekben örvendenek népszerűségnek, ahol a nagyszabású célok kitűzése és elérése, valamint a hasznos és értelmes élet gyakorlati megvalósítása központi témaként jelenik meg a csoport tagjainak gondolkodásában.

Az 1964-es világbajnokságon aranyat nyert trambulin-ugrásban, amelyet még ugyanebben az évben három amerikai bajnoki cím követett. Egy motorbaleset azonban félbetörte ígéretes tornász-karrierjét. A tragédiát követően a világot járva számos jóga- illetve harcművészeti irányzatot sajátított el, majd hazatérve, 1980-ban megírta első könyvét, A békés harcos útját, amely nagy sikert aratott szerte a világon. 2006-ban, Victor Salva rendezésében film is készült belőle Peaceful warrior címmel.

A békés harcos útja

 

A félig önéletrajzi ihletettségű regényben Dan Millman, a fiatal, tehetséges tornász hedonista módjára hajszolja az élvezeteket. Élete csak versenyekből és bulikból áll, ám egy súlyos sérülés egész karrierjét veszélybe sodorja. Egy véletlen találkozás Szókratésszel, a titokzatos, öreg harcos-tanítómesterrel ráébreszti, milyen keveset tudott korábban az életről. A tragikus baleset után Szókratész és egy fiatal, életvidám lány, Joy hatására Dan teljesen újjászületik: maga mögött hagyja zűrös múltját, és új emberré, „békés harcossá” válik.

Millman, aki a keleti filozófia elemeiből építi fel tanítását, könyvében azt a fordulatot mutatja be, amikor múltbéli, „alvó” énje Szókratész, a tanító hatására öntudatára ébredt, és rádöbbent a pillanat, a jelen csodájára. Különleges, személyes útmutatásai intuitív felismerésekhez vezetik az olvasót saját életével kapcsolatban.

  • Önelemzésre, önmagunk megismerésére sarkallnak.
  • Hozzásegítenek ahhoz, hogy önmagunkba mélyedve rátaláljunk rejtett, benső igazságainkra.

Millman könyvei és előadásai a helyes életvezetésről, a céltudatos életről és a belső békéről az élet minden fontos területét felölelik, és használható, a hétköznapokban gyakorlati módon megvalósíthatóak bárki számára, aki időt és energiát szán rájuk. Tanítása nem elvont, tisztában van a nyugati városi ember életmódjával, és ennek megfelelően kínál megoldást egy hasznos és békés élet megvalósítására.

“Azelőtt úgy éreztem, velem született jogomnál fogva jár nekem egy boldog, magas szintű, józan élet, amit automatikusan megkapok majd az évek során. Soha nem sejtettem, hogy egyszer meg kell majd tanulnom, hogyan kell élni – és hogy léteznek a világlátásnak olyan különleges szabályai és módszerei, amelyeket el kell sajátítanom, mielőtt egyszerű, boldog és elégedett életemre ráébredhetnék.”
                                          (Dan Millman)

Forrás: http://sikeresemenyek.hu/eloadok/dan-millman/

A könyv megvásároláshoz kattints ide!

..................................................................................................................................................

  • Ez a mű a szerző korábbi könyvének A békés harcos útjának a folytatása de a legtöbb folytatástól eltérően nem ott kezdődik, ahol az előző véget ér.


    Dan Millman: A békés harcos szent utazása


    A korábbi misztikus-spirituális regény közepén Szókratész, az öreg benzinkutas tanítómester utazásra küldi Dant. Ez a könyv a tanulóút története. Dant Chia Mama, az idős hawaii sámánasszony vezeti, segítségével járja be az emberi gondolkodás, az emberré válás hét szintjét.


    Négy évvel a Szókratésztől kapott képzés után Dan Millman – a tanultak dacára – szembesül kudarcaival, és csalódásai egyre gyarapodnak. Egész világa romokban hever, képtelen áthidalni a tudás és a cselekvés közötti látszólagos szakadékot. Dan világkörüli keresésre indul, hogy újra meglelje céljait. Felkutat a hawaii őserdőben egy sámánasszonyt, akit Szókratész korábban gyakran emlegetett. Chia Mama lesz a kapu Millman minden reménységéhez és félelméhez – és csak ő készítheti fel mindarra, ami következik.


    Az árnyék és fény világában Dan belső próbákon megy keresztül, megrázó látomásokat tapasztal és feledhetetlen jellemekkel találkozik. A békés harcos útjára lép – a bölcsesség és a szeretet útjára. Szent utazása mindannyiunk szívét megvilágítja.


    „Soha nem sejtettem, hogy egyszer meg kell majd tanulnom, hogyan kell élni, és hogy léteznek a világlátásnak olyan különleges szabályai és módszerei, amelyeket el kell sajátítanom, mielőtt egyszerű, boldog és elégedett életemre ráébredhetnék.”  - Dan Millman


    Részlet a könyvből:


    „Amikor elmentem egy papajafa alatt, épp leesett egy gyümölcs. Elkaptam, és mosolyogva adtam hálát a Szellemnek áldásaiért, legyenek azok nagyok vagy kicsik. Lassan rágcsálva belélegeztem édes illatát.

    Aztán észrevettem a közelemben egy kis rügyet. A vörös földből kibújva törekedett a nap felé. Ennek a fiatal hajtásnak a magvában egy érett fa rejtőzik, a természet összes törvénye. És ahogy ez a mag fejlődik, úgy fejlődünk mind: az Alapvető Én Tudatos Énné, tudata tágul és finomodik. A Tudatos Én felemelkedik a szívbe, Felsőbbrendű Énné válik, amelyet a Szellem törvényei vesznek körül. És a Felsőbbrendű Én magává a Szellem Fényévé fejlődik.
    És mind emeli és irányítja azt, ami alatta van, mind támogatja azt, ami fölötte áll.

    Ha egy apró hajtás megmutatja ezt nekem, egy napon vajon az ég is megmutatja a maga titkait? És mit mesélnek a kövek, vagy mit suttognak a fák? Megtanulom-e a patak útját, a hegyek ősi bölcsességét?”

    A könyv megvásároláshoz kattints ide!

...................................................................................................................................................

Az élet négy célja című könyvben összefoglalja az elmúlt évtizedek kutatásait, tapasztalatait arról, hogyan valósíthatjuk meg életünkben – nem egy, hanem rögtön négy – célunkat.

1. Tanuljunk az élet leckéiből!
2. Találjuk meg az élethivatásunkat és a karrierünket!
3. Fedezzük az életutunkat!
4. Használjuk ki az adott pillanatot!

Íme néhány fontos mozzanat, amelyeken keresztül megvalósíthatóak a célok:

- a mindennapi kihívások rejtett értéke (és „önkéntes hozzáállás”)
- az „időutazás” módszere a bölcsebb döntések meghozása érdekében
- a 12 szükséges (de saját tempójú) kurzus a mindennapi élet iskolájában
- a rejtett hívást megvilágító titokzatos rendszer
- a kulcsok az élet legfontosabb céljainak uralásához

Dan Millman előadása minden olyan embernek szól, aki törekszik arra, hogy jobban megismerje önmagát, és tudatosabban vezesse életét. Különösen azoknak ajánljuk, akiknek sok kihívással kell szembenézniük mindennapjaikban, vagy válaszút, döntéshelyzet, jelentős változások elé állítja őket az életük.

Először szét kell szednünk a puzzle-t ahhoz, hogy minden darab a helyére kerülhessen. A szerző arra a benső, önismereti „kvantumugrásra” készíti fel olvasóit és hallgatóit, amelyen mindenkinek át kell esnie ahhoz, hogy teljes és boldog életet élhessen.

Az elvetett magok előbb vagy utóbb meghozzák gyümölcsüket! 

A könyv megvásároláshoz kattints ide!

...................................................................................................................................................

 

Szállítási költség 980 Ft Foxpost csomagautomata, de 12.000 Ft feletti rendelésnél: INGYENES a kiszállítás!

"Vannak, akik maguk irányítják az életüket,
vannak, akik figyelik, és vannak, akik egyre csak ámulnak."
Szókratész

 

78134237_1544492185692083_769245573474680832_n.jpg

 

Önsegítő könyvek - Dan Millman világszerte ismert könyvei (többmilliós példányszámban kiadott)

dan_1424464946.png

Ismerd meg te is Dan Millman világlátását! Világbajnok tornász, edző, harcművészet-oktató, főiskolai tanár, valamint számos sikeres önsegítő könyv szerzője.

"Azt szokták mondani, hogy Utazás csak egy van, de ösvény több. Azt kívánom, haladj jól a saját ösvényeden, a távolság nélküli utazáson, amelyen együtt utazunk."

 

A BÉKÉS HARCOS SZENT UTAZÁSA - Az elveszett évek

Rövid jellemzés: Dan Millman nagy sikerű könyvének, A békés harcos utjának folytatása, újra a polcokon! A korábbi misztikus-spirituális regény közepén Szókratész, az öreg benzinkutas tanítómester utazásra küldi Dant. Ez a könyv a tanulóút története.

Ez a mű a szerző korábbi könyvének A békés harcos útjának a folytatása de a legtöbb folytatástól eltérően nem ott kezdődik, ahol az előző véget ér.

Dan Millman: A békés harcos szent utazása

 

A korábbi misztikus-spirituális regény közepén Szókratész, az öreg benzinkutas tanítómester utazásra küldi Dant. Ez a könyv a tanulóút története. Dant Chia Mama, az idős hawaii sámánasszony vezeti, segítségével járja be az emberi gondolkodás, az emberré válás hét szintjét.

Négy évvel a Szókratésztől kapott képzés után Dan Millman – a tanultak dacára – szembesül kudarcaival, és csalódásai egyre gyarapodnak. Egész világa romokban hever, képtelen áthidalni a tudás és a cselekvés közötti látszólagos szakadékot. Dan világkörüli keresésre indul, hogy újra meglelje céljait. Felkutat a hawaii őserdőben egy sámánasszonyt, akit Szókratész korábban gyakran emlegetett. Chia Mama lesz a kapu Millman minden reménységéhez és félelméhez – és csak ő készítheti fel mindarra, ami következik.

 Az árnyék és fény világában Dan belső próbákon megy keresztül, megrázó látomásokat tapasztal és feledhetetlen jellemekkel találkozik. A békés harcos útjára lép – a bölcsesség és a szeretet útjára. Szent utazása mindannyiunk szívét megvilágítja.

 „Soha nem sejtettem, hogy egyszer meg kell majd tanulnom, hogyan kell élni, és hogy léteznek a világlátásnak olyan különleges szabályai és módszerei, amelyeket el kell sajátítanom, mielőtt egyszerű, boldog és elégedett életemre ráébredhetnék.”  - Dan Millman

 

„Amikor elmentem egy papajafa alatt, épp leesett egy gyümölcs. Elkaptam, és mosolyogva adtam hálát a Szellemnek áldásaiért, legyenek azok nagyok vagy kicsik. Lassan rágcsálva belélegeztem édes illatát.

Aztán észrevettem a közelemben egy kis rügyet. A vörös földből kibújva törekedett a nap felé. Ennek a fiatal hajtásnak a magvában egy érett fa rejtőzik, a természet összes törvénye. És ahogy ez a mag fejlődik, úgy fejlődünk mind: az Alapvető Én Tudatos Énné, tudata tágul és finomodik. A Tudatos Én felemelkedik a szívbe, Felsőbbrendű Énné válik, amelyet a Szellem törvényei vesznek körül. És a Felsőbbrendű Én magává a Szellem Fényévé fejlődik.

És mind emeli és irányítja azt, ami alatta van, mind támogatja azt, ami fölötte áll.

Ha egy apró hajtás megmutatja ezt nekem, egy napon vajon az ég is megmutatja a maga titkait? És mit mesélnek a kövek, vagy mit suttognak a fák? Megtanulom-e a patak útját, a hegyek ősi bölcsességét?”

 A könyv megvásárolható kedvezményesen 2019.06.20-ig webáruházunkban az alábbi linken: 

http://netbutik.hu/spd/E001/A-BEKES-HARCOS-SZENT-UTAZASA---Az-elveszett-evek

 

 .................................................................................................................................................

A BÉKÉS HARCOS ÚTJA - Új, kemény táblás kiadás!

 

 

Rövid jellemzés:             

A nemzetközi bestseller alapja Dan Millman, a világbajnok atléta igaz története, aki bejárta a test és a lélek, a szerelem és a rettegés, a világosság és a sötétség, a nevetés és a csoda birodalmait...

Az önismeret és a megvilágosodás felé.  Nemzetközi bestseller, amely milliók életét változtatta meg!

Dan Millman: A békés harcos útja

"Mindig megbecsültek az emberek, elkényeztetett az élet. Számos elismerésben volt részem, de tartós nyugalomra, megelégedettségre sehol nem leltem. Ma már tudom, hogy bizonyos értelemben átaludtam azokat az éveket, és csak álmodtam, hogy ébren vagyok - amíg össze nem találkoztam Szókratésszal, aki a mentorom és barátom lett."

A történet alapja Dan Millman, a világbajnok atléta igaz története, aki bejárta a test és a lélek, a szerelem és a rettegés, a világosság és a sötétség, a nevetés és a csoda birodalmait. Dan egy Szokratész nevű öreg tanítómester, a békés harcos vezetésével, és egy rejtélyes, vidám lány hatására a végső szembesülés felé halad, amely felemeli, vagy tönkreteszi őt.

"Azelőtt úgy éreztem, velem született jogomnál fogva jár nekem egy boldog, magas szintű, józan élet, amit automatikusan megkapok majd az évek során. Soha nem sejtettem, hogy egyszer meg kell majd tanulnom, hogyan kell élni - és hogy léteznek a világlátásnak olyan különleges szabályai és módszerei, amelyeket el kell sajátítanom, mielőtt egyszerű, boldog és elégedett életemre ráébredhetnék."

 Részlet a filmből:

A könyv megvásárolható kedvezményesen 2019.06.20-ig  webáruházunkban az alábbi linken:

http://netbutik.hu/spd/E002/A-BEKES-HARCOS-UTJA---Uj-kemeny-tablas-kiadas

 

 .....................................................................................................................................

 

AZ ÉLET NÉGY CÉLJA - Hogyan találjunk értelmet és utat egy változó világban?

 

Rövid jellemzés:     

Keljünk útra együtt, fedezzük fel négy alapvető életcélunkat, hogy ráleljünk életünk értelmére, és útmutatást kapjunk váltózó világunkban!

Dan Millman legújabb könyvében irányt mutat: négy alapvető cél szerint könnyen rendet teremthetünk az életünkben!

Minden ember örök kérdése, hogy miért is születtünk erre a világra. Vannak, akik szerint az egyetlen célunk az, hogy megtanuljunk szeretni, vagy hogy eljussunk a spirituális ébredésre. Mások azt mondják, hogy elsődleges biológiai célunk a családalapítás: az, hogy megtaláljuk életünk párját, és gyerekeket neveljünk. De ahogy az évet is négy évszakra osztjuk, és az iránytűn is négy égtáj található, négy alapvető cél szerint könnyen rendet teremthetünk az életünkben:

* Az első életcél központi gondolata, hogy a föld nem más, mint egy iskola, ahol a mindennapi élet különböző területei jelentik a tantárgyakat. A kapcsolatok, a munka, a pénzügyek és az egészség alapvető területein szerzett élettapasztalatok értékét az mutatja meg, hogy mennyit tanulunk általuk.

* A második életcél, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb karriert és hivatást, valamint hogy logikánk és intuíciónk segítségével megtanuljunk bölcs döntéseket hozni.

* A harmadik életcél arról szól, hogy megismerjük az életfeladatunkat, személyes utunkat. A szerző rendszerét segítségül hívva számba vesszük erősségeinket, illetve a kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznünk utunk során.

 * A negyedik életcél mintegy összefogja, kézzelfoghatóvá és könnyen kezelhetővé teszi az első hármat, hogy képesek legyünk tudatosan alkalmazni azokat a jelenben.

Dan Millman: AZ ÉLET NÉGY CÉLJA

A Négy életcél segítségével valamennyien óriási lépést tehetünk az önismeret, az intuíció és a valódi bölcsesség terén, a könyvben olvasható életigazságok gyümölcseit pedig egész hátralévő életünkben élvezhetjük majd.

Keljünk útra együtt, fedezzük fel négy alapvető életcélunkat, hogy ráleljünk életünk értelmére, és útmutatást kapjunk váltózó világunkban!

A könyv megvásárolható kedvezményesen 2019.06.20-ig webáruházunkban az alábbi linken (akár ingyenes szállítással):

http://netbutik.hu/spd/E003/AZ-ELET-NEGY-CELJA---Hogyan-talaljunk-ertelmet-es-

dan_millman_1.jpg

Szállítási költség 790 Ft Foxpost csomagautomatában, de 10.000 Ft feletti rendelésnél: INGYENES!

"Vannak, akik maguk irányítják az életüket,
vannak, akik figyelik, és vannak, akik egyre csak ámulnak."
Szókratész

 Készleten van pár darab:

ma2.jpg

süti beállítások módosítása