A megcsalásról már magyar nyelven is sok kitűnő könyv kapható, ám azok elsősorban a bekövetkezett esemény feldolgozásával, az abból való kilábalással foglalkoznak. Ez a kötet megelőzési céllal közelít a témához.
Azoknak szól, akik:
- készek tudatosan tenni azért, hogy jól működő kapcsolatukba hosszú távon se léphessen be külső szereplő, valamint azoknak,
- akiknek még nincs párjuk, de ha lesz, hűségben szeretnének élni vele.
Meggyőződésem (és ezt a kutatások is alátámasztják), hogy a kölcsönös hűségre és elégedettségre épülőkapcsolat nem a szerencsének köszönhető, hanem olyasmi, amiért mi magunk tehetünk. Hogy pontosan mit, azt mutatom be ebben a könyvben.
Ha szeretnél bele olvasni ebbe a remek könyvbe akkor az alábbiakban ezt megteheted:
"Mi számít megcsalásnak egy kapcsolatban? Nemrég erről beszélgettünk az egyik kereskedelmi televízió egészségügyi műsorában, ahol négy hölgy és három férfi mondta el a véleményét. Volt, aki szerint a csók még nem megcsalás, odáig el lehet menni különösebb veszély nélkül. Más azt mondta, hogy a csók már túl sok, de egy ártatlan randi még belefér. Valaki úgy gondolta, hogy a megcsalás konkrétan a behatolásos szexuális aktus, de az is megbocsátható, ha nem hosszú távú és rendszeres. Amikor rám került a sor, elmondtam, miért tartom problémásnak, ha a megcsalást ilyen konkrétan egy-egy magatartásformához akarjuk rögzíteni. Az ember hajlamos arra, hogy ha egy kerítést nem léphet át, elkezdjen az on morfondírozni, hogyan közelíthetné meg a kerítés által körülhatárolt valamit anélkül, hogy átmászna rajta. Tehát a kecske is lakjon jól, a káposzta is maradjon meg. Elkezd kibúvókat keresni: 'Ha randizom, de nem csókolom meg, az még rendben van.' 'Ha csak csókolózunk, de nem bújunk ágyba, akkor az nem megcsalás.' 'Ha csak két-három évente fekszem le valaki mással, de amúgy nagyon szeretem a feleségemet, akkor nincs veszélyben a házasságunk.' Ennek a gondolkodásmódnak nem az áll a középpontjában, mit tehetnénk azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki kettőnk kapcsolatából, hanem az, hogy meddig mehetünk el a kapcsolat veszélyeztetésében anélkül, hogy visszafordíthatatlanul tönkretennénk. Ezt a mentalitást ma sok területen tetten érhetjük. Az élelmiszeriparban például ritkán az a valódi cél, hogy tápláló, egészséges, teljes értékű táplálékot tegyenek az asztalunkra, inkább gondosan kiszámítják, mennyi adalékot tehetnek bele, amitől még senki nem kap rövid távon olyan betegséget, amelyik közvetlenül kapcsolatba hozható lenne az adott cég termékével. Az autógyártásban nem az a cél, hogy a lehető legnagyobb védelmet nyújtsák az utazók számára, hanem a haszonmaximalizáció jegyében gondosan kiszámolják, hogy mennyire vékonyíthatják le a bádogot ahhoz, hogy a benn ülők még ne haljanak meg egy esetleges ütközés során. Nekünk azonban nem azzal érdemes foglalkoznunk, hogy meddig mehetünk el valaki mással anélkül, hogy azzal már veszélybe sodornánk a kapcsolatunkat, inkább tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a meglévő kapcsolatból mindazt kihozzuk, ami lehetőségként benne van!"
"Ha úgy gondolná, hogy a határok védelmére csak a gonosz külső betolakodók miatt van szükség, vagy úgy érezné, hogy a határátlépők csupa olyan emberek, akik tudatosan, gátlás nélkül keresik a kalandokat, szeretném egy k icsit árnyalni ezt a képet. Úgy gondolom ugyanis, hogy egyikünknek sincs írásos garanciája arra, hogy ez vele sohasem fog megtörténni. Mindannyiunkban szunnyadhat egy olyan lény, akit nem volna szerencsés felébreszteni, mert olyan dolgokat tenne, amelyek felett nem tudunk uralkodni. Sokáig tiltakoztam e gondolat ellen, ám egyik németországi professzorom megváltoztatta a véleményemet. Ez a tanár, aki a posztmodern filozófiáról tartott kurzust, az első órán így köszöntött bennünket: 'Szeretettel üdvözlöm a potenciális gyilkosok osztályát!' Amikor látta az arcunkon a sértett döbbenetet, elmagyarázta, mire gondolt: 'Képzeljék el, hogy éjjel furcsa zajra riadnak. Ahogy magukhoz térnek, önökbe villan a felismerés, hogy valaki van a házban. A zaj forrását keresve lábujjhegyen elindulnak kifelé a hálószobából. A gyerekszoba ajtaján bepillantva meglátják, hogy egy nagydarab idegen férfi hajol az ötéves lányuk ágya fölé. A sem miből egyszer csak egy pisztoly terem a kezükben… Emelje fel a kezét az, aki biztos abban, hogy nem lőne!' Senki sem emelte fel a kezét. Akkor szembesültem a ténnyel, hogy csoporttársaimhoz hasonlóan bennem is szunnyadhat egy potenciális gyilkos. A tanáromnak a gyakorlattal az volt a célja, hogy rábírjon bennünket, gondolkodjunk magunkról egy kicsit más megvilágításban. Sikerült neki. Ha pedig gondolatban végignézem azt a sokféle embert, akikkel a megcsalás témájában mint érintettel beszélgettem, akkor azt kell mondanom, mindannyiunkban ott alszik egy potenciális megcsaló, akit jó volna, ha sohasem ébresztenénk fel. A határaink védelme azonban segíthet az alvó oroszlánt alvó állapotban tartani."
"Sokan azt szeretnék, ha a múlt fájdalmait valahogy ki lehetne törölni a memóriából – ez azonban nem lehetséges. Talán furcsának tűnik, de azt gondolom, hogy ez így is van jól. A múlt fájdalmai ugyanis nemcsak megsebezn ek bennünket, de figyelmeztetnek, óvnak és ösztönöznek is. Olyanok, mint a ráncok az arcunkon: történeteket mesélnek rólunk, meghatározzák az önértelmezésünket, bizonyítják, hogy megéltük az életünket. Kívül is megjelenítik azt, ami belül rejlik. Elgondolkodott már azon, hogy a temetőben az idős emberek síremlékeire miért az időskori képüket teszik, és miért nem a fiatalkorit? Pontosan ezért. Mert a fiatalkori kép nem ugyanazt az embert ábrázolja, mint akit oda temettek. Az időskori képen meglátszik az élet lenyomata. Ám ha a múltat nem lehet és nem is lenne jó kitörölni a memóriából, fontos levonni a történések tanulságait, és beépíteni azokat a jelenkori működésünkbe, hogy a jövőnket jobb irányba tereljék. A pszichoterápia több módszert is kidolgozott erre, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az átkeretezés technikája. Az átkeretezés azt jelenti, hogy egy fájdalmas életeseménynek megváltoztatjuk a vonatkoztatási keretét, amitől az egész új színezetet ölt. Így érzelmi távolságot nyerünk a fenyegető eseménytől, és képessé válunk arra, hogy új szempontok mentén is végiggondoljuk azt. A rém szelídebbé és kezelhetőbbé válik, sőt arra is felszabadulhatunk, hogy valami pozitívat is meglássunk benne."
"Ha egy kertben szép virágokat, rendezett pázsitot akarunk látni, akkor ott naponta el kell töltenünk bizonyos időt. Be kell szereznünk a megfelelő szerszámokat, magokat, hagymákat és palántákat, elő kell készítenünk a talajt, el kell ü ltetnünk a növényeket, majd rendszeresen locsolnunk és ápolnunk kell azokat. Ha elég kitartóak voltunk, akkor egy idő után olyan kertünk lesz, ahol szívesen ülünk ki a padra, és ahova mások is szívesen jönnek be. Ez mind kemény és tudatos munka eredménye - magától ugyanis csak a gyom fog nőni benne. Pontosan így működik a párkapcsolat is. Sokat láttam már, amelyek gyönyörű virágoskertre emlékeztettek, és még többet, amelyek olyanok voltak, mint az elhagyatott, gondozatlan, gaz lepte telkek. Az első fajtát a párok tudatos és kemény munkával alakították. A másik 'magától' lett."
"A párkapcsolatban sem működik az, hogy én 60%-ot teszek bele, de a másik részről 120%-t várok cserébe. Ez a legvilágosabban a megcsalásos helyzetek párterápiájában derül ki - méghozzá abban a fázisban, amikor a megcsaló fél még őrlődik a társ és a szerető között, nem tudja, melyik mellett döntsön. A társ felé azonban úgy kommunikálja ezt, mintha megfigyelő álláspontra helyezkedne, hogy működik-e még ez a kapcsolat olyan beteljesítő módon, amiért a másikat érdemes feladni. Vagyis csak fél lábbal marad a kapcsolatban, és közben azt figyeli, tud-e még az 100%-os válasz lenni minden érzelmi szükségletére, vagy sem. Ezt a helyzetet úgy is felfoghatjuk, hogy a megcsaló fél a szeretetét szétosztotta két partner között, így a társára (jó esetben) csak 50% jut. Ő 50%-ot tesz a kapcsolatba, miközben azt figyeli, az tud-e neki 100%-ot nyújtani. Ez kezdettől fogva kudarcra ítélt kísérlet. Mivel a figyelme, az elköteleződése kétfelé van osztva, maga sem alkalmas arra, hogy 100%-ot be tudjon fogadni. Ahhoz ki kellene zárnia a másik személyt."
"'Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked' - mondja a félrelépő partner, ugyanakkor kimondatlanul is benne a van a levegőben a mondat folytatása: 'De azért nekem jó volt, és újra megtenném, ha leh etne.' Az ilyen bocsánatkérése a megcsalt fél nagyon hevesen szokott reagálni - anélkül, hogy pontosan meg tudná fogalmazni, mi nem tetszett benne, visszautasítja és kikéri magának. Arra hivatkozik, hogy nem elég hiteles, nem érzi az őszinteségét, nem szólt igazán szívből. Dühe mögött azonban az a kimondatlan fájdalom van, hogy nem érzi a bocsánatkérésben a történtek megbánását, csak a következmények miatti feszengést. Ha a másik következmények nélkül újra megtehetné, amit tett, újra megtenné."
"Gyakran keresnek meg párok azzal a kéréssel, hogy segítsek nekik a kapcsolatot ismét olyanná tenni, mint amilyen a megcsalás előtt volt. Mindig furcsán néznek rám, amikor azt válaszolom, hogy ezt a megbízást nem vállalhatom. Ha ugyanis az a cél, hogy olyanná váljon a kapcsolatuk, mint amilyen a megcsalás előtt volt, akkor egy idő után pontosan ott fognak tartani, ahol most vannak. A megcsalás egy fájdalmas, romb oló életesemény, de segíthet ráébredni arra, hogy valaminek változnia kell, megtaníthat olyan leckéket, amelyeket kevésbé drasztikus módokon nem akart a pár elfogadni. A megcsalás utáni helyreállító terápia célja tehát nem lehet az, hogy visszaállítsuk a korábbi állapotot. Sokkal inkább az, hogy a megcsalás tanulságait beépítve a pár egy olyan új módot találjon kapcsolatának működtetésére, amely jobban kielégíti a felek érzelmi szükségleteit, amely tudatosabban őrzi a kapcsolat határait, amelyben nagyobb szabadságuk van arra, hogy kifejezzék egymás iránti vágyaikat, kívánságaikat és szükségleteiket, amelyben kézzelfoghatóbb módon tapasztalják meg párjuk kiállását, lojalitását és szolidaritását."
"A rózsaszín ködfelhőben a megcsaló fél gyakran idealizált személyként látja a szeretőjét, aki mindenben messze felülmúlja a társát. Ez az illúzió sokakat arra sarkall, hogy kilépjenek a háza sságukból, és új életet építsenek fel a harmadik féllel. Több adattal is találkoztam már azzal kapcsolatban, hogy ennek az új kapcsolatnak mennyi a túlélési esélye. A számok minden esetben alulról súrolták a 10%-ot. Amikor egy házasság egy harmadik személy miatt bomlik fel, százból mintegy nyolc-kilenc esetben alakul ki tartós kapcsolat (netalán új házasság) a megcsaló és a harmadik fél között. A többi esetben a külső kapcsolat nem sokkal a házasság felbomlása után szintén megszakad."
"Ha megcsalás után a partnerek együtt akarnak maradni, akkor a bizalom helyreállítása a fő feladat ebben a nagyon sebezhető életszakaszban. Ilyenkor teljesen természetes, ha a megcsalt fél gyanakvó, kétségbe vonja párjának szavát, esetleg részletes beszámolót kér arról, hogy kivel találkozott, milyen e-maileket kapott, kivel beszélt telefonon. A megcsaló félnek ebben az átmeneti időszakban vállalnia kell az 'elszámolta tást', ezt a lelki értelemben vett 'üvegzseb' állapotot. A sérült bizalom visszanyerésének fontos állomása, hogy bizonyítsa, méltó arra, hogy elhiggyék a szavát. Persze, ha a kontrollálás az egészséges mértéket átlépi, és kezd kényszeressé, betegessé válni, akkor arról beszélni kell. Ugyanakkor a megcsalt félnek is tudatosítania kell magában, hogy nem lehet mindig ott a társa mellett, nem ellenőrizheti minden mozdulatát, találkozását és üzenetét. Ha újra meg akarja csalni, akkor úgyis talál erre módot, így végső soron nincs más lehetősége, mint bizalmat szavazni neki, ha tényleg szeretné megmenteni a kapcsolatot. Ez döntés kérdése – akkor is, ha az érzelmei tiltakoznak ellene. Az érzelmek ugyanis arra mennek, amerre a döntéseink mutatnak, de gyakran lemaradásban vannak azokhoz képest. Ha tehát eldöntötte, hogy újra bízni akar a társában, akkor az érzelmeknek szükségük van némi időre, de néhány nap, hét vagy hónap után újraszerveződnek, és felsorakoznak a döntés mögött."
Megrendelem a MEGCSALÁS NÉLKÜL című könyvet 2.940 Ft helyett 2.690 Ft (AKCIÓ 2015.05.15ig érvényes
Szállítási költség csak 790 Ft.
