Top listás könyvek - Dobogón a gyerekkönyvek

Dobogón a gyerekkönyvek

A Bookline TOP50 lista első helyén Lori Lite Buborékrepülés című relaxációs mesekönyvét találjuk, ami 35 helyet lépve előre lett dobogós. A szerző három könyvvel is szerepel a TOP50-ben, 7. a Vidra-öböl és 37. A dühös polip, mind relaxációs mesekönyvek.

A második helyre robbant be a megjelenés hetében Béres Alexandra és az Alma együttes Bűvös Mesetorna című könyvet és DVD-t tartalmazó kiadványa, ami mesékkel, zenékkel mozgatja meg a kicsiket. Harmadik helyen találjuk az utolérhetetlen és megunhatatlan Marék Veronikát és az ő húsvéti Boribonját, a Boribon tojást fest című könyvet. A 3-6 éveseknek szóló mesekönyv most jelent meg és egyből a dobogóra érkezett.

A gyereknevelést segítő pszichológiai könyvek továbbra is előkelő helyen szerepelnek a Bookline TOP50-es listán. Kádár Annamária pszichológus Mesepszichológia 2, illetve aMesepszichológia – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban című könyve a kilencedik és tizenötödik helyet foglalja el. Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság – Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról? és a Jól szeretni – Tudod-e, hogy milyen a gyereked?című könyveivel szerepelt már februárban is a toplistán, és úgy tűnik márciusban is meg tudta tartani pozícióját. Könyvei a 38. és 39. helyen szerepelnek.

Továbbra is a gyerekeknél maradva, a Bookline Könyvek sorozatában megjelenő Minecraft kézikönyv mind a négy része megtalálható az 50 legolvasottabb könyv listáján. A képességfejlesztő, kockaépítő játék kézikönyvei a 11.,18., 31., 33. helyeken találhatók.

A friss Aegon díjas könyv Péterfy Gergely alkotása a Kitömött barbár a hatodik helyen áll. A tíz évig íródott regény egy különös barátság története. 1796-ban Kazinczy Ferenc hétéves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik és kiállítják a Természettudományi Múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel, és megismerje férje és egy különös idegen történetét.

Az e-könyvek TOP10 listáján tíz helyből hármat szerzett meg Alexandra W. Müller. Első helyen szerepel a 7 év után első kötete, az Árnyak a múltból, harmadik helyen a 7 év után második kötete, ami a Dilemma címet viseli, és ötödik a 7 év után harmadik kötete, a Közeledés. A modern romantikát képviselő négykötetes mű egy szenvedélyes románcot mutat be.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb sci-fi szenzációja Andy Weir könyve, A marsi a hatodik helyen szerepel. A könyv nemcsak nagy sikere miatt került az érdeklődés középpontjába, hanem azért is, mert eredetileg 2011-ben szerzői kiadásban e-könyvként jelent meg, és csak később a nagy sikerre való tekintettel vette meg a kiadás jogait a Crown Publishing. A könyvből Ridley Scott forgatott filmet, többek között Budapesten is, a mozi egyik főszereplője Matt Damon.
(BrandTrend)

Forrás: http://brandtrend.hu/

A könyvek megvásárolhatók az alábbi webáruházunkban (szállítási költség CSAK 790 Ft) MOST kedvezményes áron (2015.04.30-ig):

http://netbutik.hu/shop_search.php?search=Bookline