2016.okt.09.
Írta: netbutik Szólj hozzá!

KÁDÁR ANNAMÁRIA: LILLA ÉS TÜNDÉRBOGYÓ – 30 ÉRZELMI INTELLIGENCIA FEJLESZTŐ MESE

E kötet Lilla és Tündérbogyó összes eddigi kalandját gyűjti egy csokorba. A Mesepszichológia első és második részében megjelent húsz önéletrajzi ihletésű mesét tíz vadonatúj követi, amelyek szórakoztatva segítenek a gyermek érzelmi intelligenciájának fejlesztésében.

Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőtteké váljunk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, saját érdekeinket érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat, és helyes döntéseket hozni, tárgyi tudás mellett elemi szükségünk van érzelmi ügyességre, pallérozottságra is: az érzelmek felismerésének, megfogalmazásának és hatékony szabályozásának képességére.

Ebben a folyamatban fontos segítséget jelenthetnek számunkra a mesék.

Tündérbogyó segít Lillának és a mesét hallgató gyermeknek is kifejezni az érzelmeit, megérteni és elfogadni azokat. Nem oktat ki, nem mondja meg, mit kell tenni, csupán ott van Lillával örömében, bánatában, magányában; együtt érez vele, amikor csalódott; megérti és visszatükrözi érzelmeit; törődik a szükségleteivel, és támogatja őt döntéseiben. Lilla kifejezheti előtte negatív érzelmeit is, nem kell tartania attól, hogy barátja kineveti vagy megkérdőjelezi azokat. Tündérbogyó példát mutat arra, hogyan lehet a fájdalmas belső élményeket - például a haragot, a testvérféltékenységet, a gyászt - feldolgozni, a félelmeket kezelni. Beszélgetnek szeretetnyelvekről, családi történetekről, az álmok, vágyak megvalósulásáról és a másság elfogadásáról is. A mesét hallgató gyermeknek a Lillával és Tündérbogyóval való azonosulás lehetőséget ad saját érzelmei megfogalmazására, kifejezésére és a hasonló önéletrajzi emlékek felelevenítésére.

Kívánom, hogy szülőként és pedagógusként mi magunk is legyünk Tündérbogyók, akik olyan élményekkel ajándékozzuk meg a gyermeket, amelyekre szívesen emlékszik majd vissza felnőttkorában, és amelyek erőforrást jelentenek számára a nehéz pillanatokban is

ELSŐ OLVASÓI VISSZAJELZÉSEK A KÖNYVRŐL:

"Kedves Annamária! Tegnap nagy izgalommal bontottam ki a csomagot és nagyon örültem a gyönyörűséges könyvnek. Este már faltuk is a meséket a kislányommal. A Szívemben születtél különösen meghatott, mert mintha rólunk szólna. Köszönjük a csodás meséket!"
Csopaki-Pólus Rita

"Kedves Annamária! Tegnap kezdtük olvasni a meséket. Fiam, aki nyolcéves múlt, dörmögve fogadta az elejét: 'hogy kezdődhet egy könyv a történet közepén?!' Aztán az első mese vége felé mellém kuporodott, és odasúgta: 'legyen még egy!' Imádjuk a könyvet!"
Novák Hajnalka

"Köszönjük szépen mi is a könyvet! Mi sem tudtuk abbahagyni az első mese után!"
Turánné Lippai Krisztina

"Az új mesék fantasztikusak! Mi is el fogjuk készíteni Tündér Rozinát bábozáshoz. Az én kedvenc mesém a Márton napi lámpás ünnepségről szóló mese."
Szabó Beáta, II. osztályos tanuló

A könyv megvásárolható itt! (szállítási költség CSAK 790 Ft, de 10.000 Ft feletti rendelésnél INGYENES).

AJÁNLJUK MÉG:

Bagdy Emőke a boldogságról + Videó

Pozitív, és mindent azzá formál. Nem mereng az akadályokon, a megoldást keresi.Folyton mozgásban van, előre néz. Múltja a művei, a számtalan betű, szó és mondat.

Jelene az alkotás, és a jövője minden, ami megalkotható, felépíthető, elindítható szellemi, szakmai áramlat, kutatás vagy eszmei hatás.

  • "Csak az unalmas emberek unatkoznak." No de akkor az is igaz, hogy "csak a boldog emberek beszélnek boldogságról"?
  • Mi az a Boldogság?
  • Egy pillanatnyi érzés, hosszabb időintervallumban pedig elégedettség?


Minden esetre nagyon jó az érzés, amikor azt mondhatjuk, hogy boldogok vagyunk. Tagadhatatlan, boldognak lenni jó. Az említett kérdésekre rengeteg jó válasz adható, azonban a most választ adó tapasztalt és elismert klinikai pszichológus elindít egy olyan gondolatot, melynek hallatán azonnal boldogabbnak érezi magát az ember lánya.

Forrás: Pozitív Nap - Vermes Nikolett

Figyelmedbe ajánlom Bagdy Emőké további könyveit: itt!  akár ingyenes szállítással bővebb infó itt 

 

Az elfogadás nem azonos a beletörődéssel...

129291_248521795_small_1.jpg 

"Az elfogadás nem azonos a beletörődéssel! A beletörődés azt jelenti, hogy bár belül tiltakozunk az adott tapasztalat ellen, úgy érezzük, hogy semmit sem tehetünk ellene - hát passzívan tudomásul vesszük. Elfogadni valamit ezzel szemben annyit tesz, hogy aktívan, szándékosan megnyitjuk magunkat az élmény számára. Ez tudatos elköteleződést és energiaráfordítást igényel. Magunk döntjük el, hogyan reagálunk, nem pedig áldozatául esünk automatikus reakcióinknak vagy az elkerülésnek. Nem kell szeretnünk a kellemetlen gondolatokat és érzéseket, ahogy egy fogadósnak sem szimpatikus mindenki, aki betér hozzá. De ettől még nem csapja rájuk az ajtót! Mindenkit tisztelettel fogad, szállást ad nekik, amíg maradni akarnak, és elbocsátja őket, amikor már mennének. Fontos megértenünk azt is: a megengedés a saját érzéseinkre vonatkozik, nem pedig mások velünk szemben tanúsított bánásmódjára! A megengedés első lépése, hogy tisztán lássuk, mi is történik. Sokan azért tűrnek el tűrhetetlen dolgokat, mert nem engedik meg maguknak, hogy valóban lássák, mi folyik igazából. Ha elfogadó módon viszonyulunk saját érzéseinkhez, és együttérzéssel öleljük őket magunkhoz, az segíthet abban is, hogy tisztábban lássuk, mit kell tennünk."

Részlet a Tudatos jelenlét a gyakorlatban könyvből.

További részletek: itt!

A lány a vonaton - csak ezen a hétvégén kedvezményes áron megveheted!

a.jpg

Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.

2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Crhristie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.

Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.

Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton.

A könyv ezen a hétvégén 10% kedvezménnyel megvásárolhatod - ideális karácsonyi vagy szülinapi ajándék!

További részletekért kattints az alábbi képre:

Buborékrepülés (Relaxációs mesekönyv) - ismét kapható!!!

A Buborékrepülés olyan vizualizációs technikát tanít a gyerekeknek, melynek segítségével eredményesen kezelhető a stressz és a szorongás. Kutatási eredmények szerint a rendszeres vizualizáció pozitív hatással van az általános egészségi állapotra, a kreativitásra, sőt a fizikai teljesítményre is. Betegség esetén gyorsítja a gyógyulást és csökkenti a fájdalmat. A színes mentális képek segítenek ellazítani a testet, elcsendesíteni az elmét és álomba merülni. 

 

"Gyermekorvosként szívből ajánlom a könyvet a klienseimnek és családjuknak. Az én fiamnak is nagyon sokat segített."
                                              Kelly Giaquinto

"E képzeletbeli utazás során a gyerekek megalkothatják a saját buborékjukat, amelybe belelépve biztonságban érezhetik magukat."
                                              Tracey Lenac

 

A különleges meséskönyv megvásárolható webáruházunkban (akár ingyenes kiszállítással).

Kattints az alábbi linkre:

http://netbutik.hu/spd/N013/Buborekrepules-Relaxacios-mesekonyv--Bookline-TOP5

HA hétvége akkor filmajánló... Sült zöld paradicsom

 Egy kis városban élő társaságról szól a történet, akik jóban-rosszban összetartanak, még akkor is, ha ezért törvényt kell szegniük. Gyönyörű emberi kapcsolatokat figyelhetünk meg a filmben.

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 125 perc,

 

Egy kis városban élő társaságról szól a történet, akik jóban-rosszban összetartanak, még akkor is, ha ezért törvényt kell szegniük. Gyönyörű emberi kapcsolatokat figyelhetünk meg a filmben.

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 125 perc, 1991



Evelyn (Kathy Bates) unalmas életén változtatni kívánó, túlsúlyos, középkorú háziasszony. Férje teljesen mellőzi, beteg nagynénje folyton szekírozza, magánéletileg eljutott a komplett mélypontra. A véletlen úgy hozza, hogy a kórházban megbarátkozik Ninnyvel (Jessica Tandy), egy ellenállhatatlan idős hölggyel, aki elmeséli fiatalkori kalandjait.

Félszáz évet repülünk vissza az időben, hogy megismerjük Idgie (Mary Stuart Masterson) és Ruth (Mary-Louise Parker) történetét. A két nő - az egyik tűz, a másik víz - a különös nevű Whistle Stop városkában együtt vezette a hely legjobb kisvendéglőjét, melynek ételspecialitása a sült zöld paradicsom volt. A jó ételek mellett pár őszinte szó, baráti jókedv és emberi légkör várt az ide betérőkre.

Díjak és jelölések:
BAFTA-díj (1993) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Kathy Bates
BAFTA-díj (1993) - Legjobb női alakítás jelölés: Jessica Tandy
Golden Globe-díj (1992) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Jessica Tandy
Golden Globe-díj (1992) - Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória jelölés: Kathy Bates
Golden Globe-díj (1992) - Legjobb film - zenés film és vígjáték kategória jelölés
Oscar-díj (1992) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Jessica Tandy
Oscar-díj (1992) - Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Fannie Flagg, Carol Sobieski



Forrás: http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=2253

Napirend tervezés 18 percben

00_61.jpg

Időnk helyes beosztásának rituálévá kell válnia. Nem elég következetes egy egyszerű lista vagy egy homályos elképzelés a fontossági sorrendről. Az egész napos összpontosításhoz egy állandó folyamat szükségeltetik amit lelkiismeretesen követünk.
00_62.jpg
Peter Bregman
A tegnapi napot ugyanazzal a naiv hittel kezdtem, amivel szoktam, azaz ma minden eltervezett feladatot megvalósítok. Reggel bementem az irodába, kisebb bizonytalansággal arra nézve, mit is akarok teljesíteni a nap során. Leültem, bekapcsoltam a számítógépet és végig futottam az új e-maileken. Két órával később túl voltam a főbb teendőkön, mások problémáinak megoldásán, és minden telefonon és e-mailben rám hárított feladaton. Ekkor már alig emkékeztem milyen tervek jártak a fejemben a számítógép bekapcsolása előtt. És ezzel bele is estem a csapdába.

Mikor az időgazdálkodásról tartok előadást, mindig a következő kérdéssel kezdem az órát: "Jelentkezzen, aki úgy érzi van olyan, hogy túl sok ideje van és erre az időre nem jut elég teendő!" Tíz év alatt, soha senki nem emelte fel a kezét.

Ez azt jelenti, hogy minden napunkat úgy kezdjük, hogy tudatában vagyunk annak a szomorú ténynek, hogy nap végére egészen biztosan nem fogunk a teendőnk végére érni? Valójában az, hogy hogyan és mivel töltjük időnket, kulcsfontosságú stratégiai döntés. És mégis a legtöbb ember – beleszámítva engem is – rettenetes küzdelmet folytat azért, hogy legalább a legfontosabb dolgokra tudjon nap mint nap összpontosítani.

Lehet, hogy elméletben sokat tudunk arról, hogy osszuk be jól az időnket, de a kihívás, mint oly sokszor, a végrehajtásban rejlik. Hogyan tudhatnánk kizárólag néhány dologra koncentrálni, mikor a nap során oly sok dolog kelti fel és vonja el a figyelmünket?

Szükségünk van valami trükkre.

Időnk helyes beosztásának rituálévá kell válnia. Nem elég következetes egy egyszerű lista vagy egy homályos elképzelés a fontossági sorrendről. Az egész napos összpontosításhoz egy állandó folyamat szükségeltetik amit lelkiismeretesen követünk.

Az alább látható 3 lépés alapján kevesebb mint 18 perc alatt megtervezhetünk egy 9 órás munkanapot.


1. lépés: Állítsuk fel a napi tervet (5 perc)

Mielőtt bekapcsolnád a számítógépet, ülj le egy üres papírral a kezedben, melyre felírod mi tehetné a mai napodat sikeressé. Tűzz ki egy reális célt, amellyel nap végére termékenynek és eredményesnek értékeled majd munkádat. Határidőnaplódban szoríts helyet a feladatoknak, és tedd  a legnehezebbet a nap legelejére.

Tény az, hogy ha valamit igazán akarsz, helyet és időt kell neki találni, másképp nem megy. Hogy egy példát is említsünk: egy tanulmány szerint rábeszéltek egy drogfüggő csoportot az elvonókúrájuk alatt egy esszé megírására. Akik konkrét időpontot jelöltek ki maguknak, 80%-ban teljesítették a feladatot, akik pedig határidő nélkül próbálkoztak, mindössze 53%-ban írták meg az esszét. Tehát ha valamit igazán szeretnél teljesíteni, jelöld ki az időpontját (és vedd is komolyan), máskülönben észre sem veszed és kifutsz az időből.
 

2. lépés: Koncentrálj újra és újra! (óránként egy perc)

Állítsd be az órád, telefonod, számítógéped, hogy emlékeztessen óránként. Mikor csörög, végy egy nagy levegőt, nézz a listádra és tedd fel a kérdést, hogy hasznosan töltötted-e az elmúlt órát. Majd nézz a naptárodra és döntsd el hogyan fogod tölteni az elkövetkezendő órát. Irányítsd a napod óráról órára! Ne hagyd, hogy a napod irányítson téged!
 

3. lépés:  Összegezz! (5 perc)

Kapcsold ki a számítógéped és tekintsd át a napodat. Mi az ami bevált? Mire sikerült fókuszálnod? Mi az, ami esetleg aggasztónak bizonyult? Mi az amit tanultál, ahhoz, hogy a holnapi napod még termékenyebb legyen?   

A rituálék hatékonyságát általában meg lehet jósolni, hisz ugyanazt a dolgot ismételgeted újra és újra, így általában a végeredmény is előrelátható.

Ez az egyszerű módszer segíteni fog, hogy a nap végén, amikor elhagyjuk a munkahelyünket, a napunkat sikeresnek és eredményesnek érezzük majd. A nap végén végül is nem ez a legelső?

Forrás: http://www.psychologytoday.com/blog/how-we-work/201111/18-minute-plan-managing-your-day

Müller Péter: Ez a lazítás titka

Forrás: Dreamstime

A mély sóhajtáshoz föl kell emelni a fejedet, talán azért, hogy meglásd a végtelen, kék

égboltot. Vagy sötétben a biztató csillagokat. 

A sóhaj: titok. Először is távozik belőled a fölösleges feszültség. Főleg a mellkasod felső részéből. Minden jógagyakorlat így indul. Ez a lazítás titka, az alsó, rekeszizom-légzés titka, a megnyugvás pszichoszomatikus módja. 

Fölfelé az égre pedig azért nézel, hogy szabaddá váljon a tüdőd alsó része, ahol belső energiád forrása van. Ha ilyenkor nincs csukva a szemed, látod, hogy milyen gyönyörűséges mindenség lakója vagy. Az emberi képzeletben az égben lakik a szabadság, a mennyország, a fönti világ, az Isten.

Bánatodban, gondodban sóhajtsz, és meglátod, milyen csodában élsz!

Forrás:life.hu

Segítség a hatékonyabb tanulásban - (7-13 éveseknek) kiskönyv +ajándék CD

 wp_20161003_17_53_13_pro.jpg

Ha úgy érzed hogy nehezen megy a tanulás és rád férne egy kis segítség akkor ez a kiadvány neked szól!

Ajánlott: 7-13 éveseknek

A könyv és CD-ből tanácsokat kapsz gyorsabban és hatékonyabban tanuláshoz. A tanácsok közt hallasz majd a leghatékonyabb vázlatkészítési módszerekről, az úgynevezett elmetérképes vázlatolásról. A kis könyv többek között ebben szeretne segítséget nyújtani. Az elmetérképes vázlat készítés ugyanis - ahogy azt majd te is tapasztalni fogod - remek játékká és kivételesen hatékonnyá teszi a tanulást.Íme egy elmetérképes vázlat:

wp_20161003_17_53_29_pro.jpg

Ösztönző sikertörténet:

"Unokám 10 éves, nehezen olvas, ír és számol. Múlt szombaton megvettem a Zseninek születtél CD-t, kértem, hallgassa meg. Nagyon tetszett neki, háromszor meghallgatta. Szerdán 100%-os matematika dolgozatot írt!"

Forrás: AGYKONTROLL

Ha felkeltette a figyelmedet a Zseninek születtél! kiadvány akkor kattints ide!

 

Az én tanulási módszerem!

00_20.JPG

Hogyan lehet hatékonyan tanulni? Ez a kérdés engem is hosszú ideig foglalkoztatott. Kutattam a lehetőségeket, tanfolyamokra jártam, könyveket olvastam és sikerült kialakítanom a saját tanulási módszeremet. Ezt megosztom veletek.

 

Érdemes figyelni a külső körülményekre:

  1. Friss levegő a szobába: tanulás előtt szellőztess!
  2. Víz: tanulás előtt készíts az asztalodra egy pohár vizet, és tanulás közben kortyolgass belőle, frissítő hatása van. 
  3. Asztalon csak a tanulnivalók legyenek – semmi ne terelje el a figyelmedet.
  4. Megfelelő fény – világos helyen könnyebb a tanulás
  5. Telefon, internet – elvonja a figyelmet (kizökkentsz a tanulásból, ha közben facebook is be van kapcsolva)

 

Tanulás előtt meditálj (ezzel a módszerrel jobban fogsz koncentrálni és még kipihentebb, kiegyensúlyozott  is leszel  – hát nem ez a cél?). Korosztálynak megfelelően az alábbi cd-ket ajánlom:

 

-Általános kisiskolásoknak:

 *Tapsi Relax - Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni! - (óvodásoknak és kisiskolásoknak)

 

 * Az erő benned van - Vedd könnyebben az akadályokat - (9-14 éveseknek)

- Középiskolásoknak/ Főiskolásoknak, egyetemistáknak:

Segítség a hatékonyabb tanuláshoz - Észpörgető

Tűzzél ki magadnak egy célt:

  1. Milyen mélységben szeretnéd megtanulni az anyagot – milyen jegyet szeretnél kapni 
  2. Mennyi időt vegyen igénybe a tanulás

 

Kezdj el tanulni.

Tanulás közben lassú barokk és Mozart zenét hallgatok – ez egy olyan zenei válogatás amely fenntartja a figyelmet és serkenti az agyműködést.

Rendkívül hatékony tanulási módszerek - Tanuljunk zenével! - Könyv+CD

 

 

Amennyiben egy teljes könyvet kell megtanulnom, akkor a villámolvasást alkalmazom – erről már írtam egy blogomban amit itt találtok.

 

 

Ami legfontosabb találd meg a saját tanulási módszeredet. Ennek érdekében az alábbi kiadványokat ajánlom a figyelmedbe:

http://netbutik.hu/sct/600379/Hatekony-TANULAS

süti beállítások módosítása