Fantasztikus előadás arról, hogy az emberi kapcsolatok mennyire fontosak és még arra is hatással vannak, hogy mennyi ideig élünk. Nem az a fontos, hogy mindig mindenben egyetértsünk, hanem az, hogy számíthassunk egymásra. A JÓ ÉLETHEZ vezető út, JÓ KAPCSOLATOKKAL van kikövezve.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=6y7njZ86MaM&feature=share
Jeanne Louis Calment 122 esztendőt, összesen 44 724 napot élt francia nő véleménye az életről.
Jeanne betöltötte a 85. évét, amikor vívni kezdett, és 100 éves volt, amikor még mindig biciklizett. 114 évesen egy filmben is szerepelt, 117 évesen leszokott a dohányzásról, mert már nem érezte jól magát, és a látása is megromlott, így nem kérhetett meg mindig valakit, hogy tüzet adjon neki.
Mikor 120 éves lett, és megkérdezték tőle, hogy milyen jövő elé néz, azt mondta: “Nagyon rövidre.”
1. Minden életkornak meg van a maga szépsége és problémája.
2. A fiatalság inkább egy lelkiállapot, mintsem fizikai. Éppen ezért, én egy lány vagyok, aki az elmúlt 70 év folyamán megráncosodott.
3. Egyetlen egy ráncom van, most is azon ülök.
4. Minden gyerek gyönyörű.
5. A Jóisten itt felejtett engem!
6. Szerelmes vagyok a borba.
7. Mindig mosolyogj, ez a hosszú életet titka, szerintem.
8. Ha van valami, amin nem tudsz változtatni, ne foglalkozz többé azzal.
9. Azt kívánom, hogy sokáig éljek, és maradjon meg az étvágyam, főleg ami az édességeket illeti.
10. Sosem használok szempilla festéket, mert sokszor szoktam könnyesre nevetni magam.
11. Rosszul látok, rosszul hallok, de ez mit sem számít, ha élek.
12. Azt hiszem, a nevetésbe fogok belehalni.
13. A lábaim vasból vannak, de hogy őszinte legyek, kissé megrozsdásodtak.
14. Minden lehetőségnek örültem, minden erkölcsi szabályt betartottam, és semmit sem bántam meg. Szerencsém volt.
15. Egyszer egy riporter azt mondta nekem, hogy:
“Remélem, még látjuk egymást, akár jövőben.”
Mire én: “Miért is ne! Nem néz ki még olyan rosszul!”
Erre a hónapra két témát választottam: SZERELEM, ÉREZD MAGAD JÓL!
A szerelem témát érintettem, így most a ÉREZD MAGAD JÓL! következik.
Itt olyan ötleteket szeretnék megosztani veled amelyek nekem beváltak, remélem segítségedre lesz....
Én a pozitív gondolkodást úgy definiálom, mint megoldás-centrikus hozzáállást. Tehát szembenézek a problémával, csak nem panaszkodom, hanem a kiutat keresem, és dolgozom azon, hogy valamiképpen megoldódjon az adott helyzet, vagy megtanuljak ép lélekkel együtt élni vele." Dr Domján László orvos, reumatológus, az agykontroll magyarországi meghonosítója. Könyvajánlót a képre kattintva tudod megnézni!
Könyvajánlót a képre kattintva tudod megnézni!
**********************************************************************************************************************************
......................... és végezetül fogadjátok szeretettel Elisabeth Gilbert sorait:
"Rajtam áll, mivel töltöm az időmet, kivel lépek kapcsolatba, kivel osztom meg a testem, az életem, a pénzem, az energiám. Kiválaszthatom, mit eszem, olvasok, tanulok. Eldönthetem, hogyan reagálok a kedvezőtlen életkörülményeimre - rajtam áll, hogy átoknak vagy lehetőségnek tekintem-e őket (és azon alkalmakkor, amikor túlságosan tele vagyok önsajnálattal, és nem tudom lelkesen nézni a dolgokat, még mindig megpróbálhatom megváltoztatni a szemléletmódomat). Megválogathatom a szavaimat és azt, hogy milyen hangnemben beszélek másokkal.
És legfőképpen megválogathatom a gondolataimat."
(Elisabeth Gilbert)
Pál Feri atya Székesfehérvárott, a Harman sportágválasztó napján tartott előadást testi-lelki egészség témában. Emlékeztetett arra, hogy a boldogság nem a hatalomról, hanem az egymás iránti tiszteletről és elfogadásról szól.
„Boldog vagyok vagy boldog embernek érzem magam? A kettő közt különbség van” – kezdte előadását Pál Feri atya, aki elmondta, hogy a helyes cél nem az, ha boldognak akarjuk magunkat érezni, hanem az, ha szeretnénk boldog emberek lenni.
Carl Rogers szerint a boldogsághoz fontos, hogy legyenek céljaink, álmaink, amiket valóssággá válthatunk. „A legtöbb ember rossz irányba indul, amikor a boldogságot keresi. Az emberek többsége szerint ugyanis a boldogság egy állapot, amire célként tekintünk. Az a baj, hogy azt hisszük, ha ezt a vágyott boldogságot elérjük, akkor innentől boldogok vagyunk és hanyatt dőlhetünk, pedig ez nem így van. Carl Rogers a XX. század legzseniálisabb lélektani szakembere kimondta, hogy ez nem ilyen egyszerű – sajnos –, a boldogság nem egy állapot, hanem egy folyamat. Nem egy cél, hanem irányultság. A boldogság egy jó irányba haladó élet.”
Pál Feri beszélt atléta múltjáról is, miközben megemlékezett Cathy Freemanről, aki a 400 méteres síkfutásának 10. évfordulóján azt mondta: amit akkor érzett, eufória volt. “Te mit láttál a képernyőn?” – tette fel a kérdést az atya, majd így folytatta: “Azt, hogy ez a nő szenved, mint egy állat. Hogy fájnak a lábai, hogy alig kap levegőt, de mégsem adja fel, mert tudja, hogy a cél végén elégedett lesz önmagával. Tudja fejben, hogy hamarosan egy folyamatnak a végére ér, aminek a végén egyensúlyba kerül önmagával.”
Cathy Freeman az Olimpián 2000-ben
Forrás: Wikipédia
„Másfelől ezt a következőképp fogalmazzák meg szakemberek: ha valakinek nincsenek hosszútávú céljai, akkor az irányítást át fogják venni a rövidtávú célok, mégpedig az érzelmi és fizikai szükségletek. Ez azt jelenti, hogy éppen azokat a nehézségeket nem fogjuk majd akarni vállalni, amelyek egy hosszútávú cél eléréséhez szükségesek. A boldogság nem cél, hanem egy folyamat. A boldogság nem egy állapot, hanem egy irányultság. Ezért van különbség aközött, hogy én most boldog vagyok és aközött, hogy boldog ember vagyok-e.”
Mitől lesz egy ember hosszútávon egyensúlyban?
„Amikor azt mondjuk, hogy testi-lelki egészség, vagy azt, hogy testi-lelki egyensúly, akkor igazából tudunk egyensúlyban lenni, ha nem mindig a pillanatnyi egyensúlyt keressük. A pillanatnyi egyensúly az, ha hazamész a fárasztó melóból és azt mondod, hogy bedobsz egy sört. Ha pedig dühös vagy a férjedre, akkor a pillanatnyi egyensúly érdekében elkezdesz vele kiabálni. Ez segít a pillanatnyi egyensúlyon, de a hosszútávún nem.”
Pál Feri szerint az egyensúly nem egy statikus dolog. Az is egy folyamat. Példaként jól megnevettetve a résztvevőket azt kérdezte meg, hogy vajon miért tudunk egy hétköznap olyan sokat dolgozni. A válasz az volt, hogy azért, mert tudjuk, hogy jön a hétvége…
Pál Feri megszólította a fiatal nőket, édesanyákat is, és elmondta, hogy tudja, mekkora gondot okoz a család és a karrier közt választani. Szerinte az a helyes felfogás, hogy a nő a karrierjére koncentrál, majd, amikor úgy érzi, gyermeket vállal és háttérbe helyezi a karrierjét. Nem eldobja, csak háttérbe helyezi és berobbantja az anyai énjét a gyermek hároméves koráig – mert ez a legmeghatározóbb a picik életében – majd újra előveszi a karriert. Szerinte ezeknek a döntéseknek fontos szerepe van a hosszútávú egyensúly kialakításában, mert ha mindkettőt görcsösen akarjuk, akkor mindkettőt elveszítjük.
„A hosszútávú egyensúly kulcsa, hogy jól tudjunk lenni, miközben látszólag egymástól ellentétes célkitűzéseink vannak, annak a képessége, hogy bármelyiket szabadon el tudom engedni. Nem az, hogy mind a kettőt görcsösen akarom, hanem az, hogy mindkettőt el tudom engedni. A lényeg a súlypontok áthelyezése. Egyszer az anyaság kerüljön előtérbe, máskor a karrier és hosszútávon létrejön az egyensúly.”
5 pont, hogy boldog életet éljünk hosszútávon:
Pál Feri atya az előadás végén elmondta: “Törekednünk kell arra, hogy nyitott szemmel és szívvel járjunk a világban. Mert csak így élhetünk tartalmas és hosszú távon boldog, kiegyensúlyozott életet.”
Forrás: http://csaladhalo.hu/egeszseg-es-lelek/pal-feri-atya-a-boldogsag-nem-egy-allapot-hanem-egy-folyamat/
Ha érdekesnek találod a témát figyelmedbe ajánlom Pál Ferenc könyveit:itt!
1. Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.
2. Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...
3. Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.
4. A gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy felelős. Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!
5. Az önző ember először környezetét, majd önmagát teszi tönkre. Ide vezet az önzőség. Miért teszed mással azt, amit magadnak nem kívánsz?
6. Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.
7. Másra támaszkodni mindig veszélyes. Igaz, sokszor ez a könnyebbnek látszó út. De a támaszték eldőlhet. Tudod mit? Támaszkodj magadra!
8. Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.
9. A világban épp elég dologtól függsz akaratlanul. Ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság helyett a szabadságért küzdj, hogy lehess büszke is magadra!
10. A gyengeség valójában gyávaság. A gyáva embert pedig fölemészti az állandó megfelelni vágyás. Így hogyan valósíthatod meg önmagad?
Forrás. http://szeretet-forras.blog.hu/2013/07/28/csernus_doktor_10_parancsolata_936#more5429498
Csernus Imre könyveit megtalálja: itt!
Bizonyára te is ismersz olyanokat, akik egyszerűen imádnak megsértődni, s sértettségükben napokon át duzzogni: „Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy velem így bánjon! Én mindig jó voltam hozzá, de ez a %/!%=%! (tetszőleges trágár szavak) pedig ilyen aljasul elbánt velem! De én majd megmutatom neki!”
A fejünkben rejtőző „kis én”, az egó örül, ha különlegesnek, mártírnak érezheti magát. Lételeme, hogy megsértődjön, és védekezésképpen támadásba lendüljön: az egó értelme a harc.
Életünknek jelentős részét azzal töltjük, hogy egónkat hizlaljuk és a vélt támadásoktól védjük. Vannak, akik bármilyen szó hallatán eltöprengenek: „Vajon mit jelenthet ez számomra? Vajon mit akart mondani rólam? Vajon mi a véleménye rólam?”
Túl sok időt pazarlunk el azzal, hogy sérelmeinken rágódunk, s ezek terhét hosszú időn át magunkon cipeljük.
Mi történik akkor, amikor megharagszunk valakire?
Megtörténik egy alkalommal, amikor lelki fájdalmat, megalázottságot, dühöt okoztak nekünk, de mi a sérelmünk történetét újra- és újra felelevenítjük. Újra és újra megtapasztaljuk mentális filmként a fejünkben, s bosszankodunk rajta.
Az elménk nem tud különbséget tenni a valóság és az elképzelés között.
Újra és újra lejátszod a mentális filmedet, s minden alkalommal érzed a hozzá kapcsolódó keserű érzelmeket. Az ismétlődő történet ismétlődő valóság az elmédnek: újra és újra megtapasztalod a sérelmet.
Kinek árt valójában a sértődés?
Könnyű belátnod: csak és kizárólagosan csak neked. Senki másnak nem árt az, hogy te duzzogsz, csak rád van kártékony hatással.
Egyszer történt meg az esemény, már csak emlékkép, múlt, s te mégis minden alkalommal, amikor duzzogsz, újra és újra lejátszod elmédben a mentális filmet, s minden alkalommal vérig sértődsz. Életenergiáidat így fölöslegesen fölemészted.
”Egyszer két zen szerzetes sétált egy patak mentén. A séta közben megláttak egy arrafelé haladó fiatal, szexi nőt, aki ugyan szeretett volna átkelni a patakon, de esze ágába sem volt összevizezni a szép ruháját.
Az egyik szerzetes szó nélkül, gyöngéden fölemelte a hölgyet, és átvitte a patak túlsó oldalára. Majd letette, és továbbment.
Így mentek-mendegéltek egymás mellett a két szerzetes, mígnem a másik, aki nem vett részt a nő-költöztetésben, kifakadt:
– Testvér, hogy is van ez? Megszegted a szabályt, hogy nőkhöz nem érhetünk!
A másik erre így válaszolt:
– Én már letettem magamról őt. Te még mindig magadon cipeled?"
A zen szerzetesnek az a feladata, hogy jelen legyen, s ne a múltba révedjen. Ez az egyetlen fontos dolog, amit tennie kell. De nem tette, helyette elméjében azon méltatlankodott, hogy a múltban a nő megérintésével a társa megszegte a szerzetesi szabályzatot.
„Én már elengedtem magamtól a hölgyet” – válaszolja – „Elengedtem magamtól, testileg is, és lelkileg is. Átvittem a patakon. Megtörtént. Haladok tovább. Nem nézek vissza. Nem az emlékeimben élek, hanem itt és most jelen vagyok, tudok magamról. Te még mindig magadon cipeled a múlt terheit? Ezért nem vagy jelen.. ahol valójában minden van, létezik s ahol a valóság megtörténik.”
Meg kell értened azt, hogy mindenki azt cselekszi, amit a tudatossági szintjének megfelelően a legjobbnak tart. Ha te is hozzá hasonló tudatosságban élnél, akkor te is hasonlóan gondolkodnál és te is hasonlókat tennél, mint az, aki fájdalmat okozott neked.
Ha megbocsátasz, szabadon engedsz. Nem kötődsz senkihez sem sérelemmel, intenzív emocionális energiával, nem csimpaszkodsz belé: „Akarlak téged, mert te elégíted ki az én titkos mártíromsági vágyamat!”
Lehet, hogy azért ragaszkodsz ahhoz, hogy sértett fél legyél, azért nem tudsz megbocsátani, mert szükséged van rá, függővé váltál egy érzelemtől.
Lehet, hogy már annyira hozzászoktál ahhoz, hogy mártírnak érezd magad, s hogy szenvedj, lehet, hogy annyira gyakran merülsz bele sérelmeid filmjeibe, hogy valósággal függővé váltál tőlük.
Függőségi viszonyba keveredsz egy negatív érzelemmel, s ekkor mindent megteszel tudattalanul, hogy olyan helyzeteket produkálj, amiben megalázottnak érezheted magad, s ezzel kielégítheted az „örökös áldozat vagyok”- érzelem iránti függőségedet.
„Jajj, ma még nem kaptam meg az adrenalin-adagomat! Nosza itt a feleségem, van egy kis problémám vele”
Lehet, hogy függő vagy attól, hogy mindig áldozatnak kell érezd magad.
S ez neked nagyon rosszat jelent.
Energiáid jelentős részét az zabálja fel, hogy kielégítsd az „áldozat vagyok” érzés iránti függőségedet.
Tudattalanul olyan szituációkat hozol létre, amelyek „balszerencsések”, létrehozod azokat a körülményeket, amelyekben áldozatnak érezheted magad - s így elégíted ki a mártíromsági függőségedet.
Ez az önsorsrontás igazi értelme.
Nincs mit tenned. Meg kell bocsátanod.
Máskülönben a mérgező múlttal megmérgezed a jelen pillanatot is: azt, ami most van, s nemcsak egy elme-alkotta kép.
Nézz csak szembe bátran önmagaddal: Haragszol magadra bármiért is?
Van benned bárminemű neheztelés önmagadra vonatkozóan azért, mert a múltban bármit is elmulasztottál? Haragszol bármiért is önmagadra?
Igencsak gyakori az, hogy nem vagyunk jó barátságban önmagunkkal, neheztelünk, haragszunk azért, mert „nem ilyennek kellene lennünk, mert nem teszünk meg mindent azért, hogy”.. s így tovább.
Számtalan indokot találhatunk arra, hogy miért nem tudjuk magunkat elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk.
Nem tudunk megbocsátani önmagunknak.
A megbocsátást kezd önmagaddal.
Bocsáss meg önmagadnak, s engedj el minden magaddal szembe támasztott, „kőbe vésett” elvárást, szabadulj meg azok terhétől.
Bocsáss meg önmagadnak, engedd el a múltad, hadd legyen csak emlék. Ne legyen többé rád hatással a múlt, ne befolyásolja többé az életedet.
Amikor teljesen megbocsátasz önmagadnak, akkor elengeded a magaddal szembe támasztott elvárásokat, s megszabadulsz a megfelelési kényszertől – szabaddá válsz.
Elengeded magadtól a múltat, szabadon engeded a sérelmeidet s ezáltal te is szabaddá válsz.
Nem kell cipelned a sérelmek terheit vállaidon, s nem roppansz meg az élet súlya alatt.
Ekkor kiegyensúlyozott vagy és élvezed a létezést..
(Részlet Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve" c. könyvéből)
Forrás: http://tudatossag.kery.org/2017/02/megbocsatas-ne-cipeld-a-multat.html
Van egy nagyon hatásos stresszoldó gyakorlat. Nem lehetsz olyan ideges, stresszes vagy szorongó, hogy pillanatok alatt ne oldódhatnál föl. Amikor a hála érzetét megtapasztalod, amikor szívből-lélekből hálás tudsz lenni a létezésedért, akkor az egós zárkózottságod páncélja megreped, tágra nyilt kapuvá válsz, amelyen át hagyod magadba áramlani a teljes világot. Hálás vagy, s ezzel befogadod magadba a világot. Egós ellenállásod elillan, s betölti lényedet a tudatosság.
Próbáld csak ki:
Tárd szélesre a karjaidat, és végy egy mély lélegzetet. S ahogy a lélegzetet beszívod, érezd ahogy magadba szívod egyúttal a világot is. Érezd a hála érzetét. Akár hangosan ki is mondhatod: „Köszönök mindent. Hálás vagyok, hogy létezem. Örülök, hogy élek. Köszönöm!”
Nem kell tudd, hogy kinek köszönöd, nem kell feltétlenül Istennek vagy Univerzumnak nevezd. De ha vallásos vagy, s ez fontos számodra, akkor hálás lehetsz Istennek. Hálás lehetsz a Minden-ségnek, azért, hogy létezel.
Amikor a hála nemes érzetét érzed, akkor valami csoda történik benned és általad.
Lehetsz bármennyire is stresszes és szorongó, magadba zárkózott, picivé összezsugorodó, megkeményedett kérgű egó, a hála érzete pillanatok alatt ellazít, megnyit, tudatossá tesz téged. Az egyik pillanatban még ingerültnek érzed magad, feszültnek és idegesnek, a másikban hálát érzel, megnyílsz, tágra nyitod magad a világnak: hadd áramoljon beléd!
Amikor hálás vagy, akkor boldognak érzed magad. Jól érzed magad a bőrödben. Mindent, ami van, jónak és szépnek látsz és szívből-lélekből örömöd leled benne.
A hála ellazít, megnyit önmagadra és a világra, jelenlevővé tesz. Megízleled azt, ahogy a világ beléd áramlik, s te tudsz minderről.
Szívd be lassan a levegőt! Engedd, hogy mellkasod fokozatosan kitáguljon, s a levegő beáramoljon rajta keresztül. Szívd be olyan lassan és olyan finoman, mintha egy alig érezhető illatot szimatolnál. Szívd úgy, hogy az orrod elé tartott pihetoll meg se rezdüljön a lélegzésedtől.
Szívd magadba mélyre a levegőt, s vele együtt szívd magadba a világot. Tárd ki karjaidat és mondd: „Köszönöm, mindent köszönök. Hálás vagyok a létezésemért.”
Most! Tedd meg MOST! Légy hálás, s merülj bele a hála csodájába..
(Részlet Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve" c. könyvéből)
Forrás: http://tudatossag.kery.org/2017/01/a-hala-kitores-az-ego-bortonebol.html
(fotó: rewrite.origos.hu)
Szeretem az alábbi gondolatait, mert jómagam is ezt hangsúlyozom legtöbbször az életben. Magamnak, a családomnak, a barátaimnak, és most neked is.
Az élet nem több, mint egy nagy büdös játszótér!
Emlékszel még mit csináltál a játszótéren? Csúszdáztál, mászókáztál, homokoztál, hintáztál… és közben óriási nagyokat sikongattál örömödben. Alig vártad, hogy leérj a csúszdán, már lihegve rohantál vissza, hogy újra csúszhass.
Ezt az örömöt igyekezz felidézni amikor ráfeszülsz az ÉLET-re, a nyomasztó gondokra. Valahányszor fent állsz a “kapuban”, alig lehet visszafogni, mert szeretnél már lent lenni, lecsúszni ide, hogy játszhass. Mert ott fent pontosan tudod, hogy játszani jössz. Ott fent még tudod…
Aztán amikor visszamész és megkérdezik, hogy érzed magad, sokszor azt válaszolod: “pokoli fáradt vagyok”. Mert elfelejtetted, hogy játszani jöttél.
Ne vedd magadat túl komolyan, és azt sem ami körülvesz. Színház az egész világ, hát nem tudod? Nem túlélni érkezel ide, hanem élvezettel mutatni meg magad a színpadon. Élvezettel!
Mosolyogj és emlékezz erre. Mindig.
Hallgassuk meg Müller Pétert, mit mesél nekünk erről:
“Ne feledd soha: az élet játék.
Nemcsak elkeseredett küzdelem és harc – hanem játék. Játék, hogy születünk, játékból tanulunk állni, járni, és fölállni újra és újra, ha fenékre huppanunk.
Ha jól élsz, játékból leszel szerelmes, játékból házas, és játékból lesznek gyermekeid, s őket is megtanítod arra, hogy bölcsen és vidáman játsszák végig az egész életüket. Kevesen tudják ezt a titkot.
Abban a hiszemben élnek, hogy a föld siralomvölgy, és szorgalmi feladat élni rajta: szenvedés, könny és reménytelenség.
Ez igaz, de csak akkor, ha tudod, hogy a világ ugyanakkor színház is, ahol az ember nemcsak éli, de játssza is a szerepét – lazán, vidáman, gyermeki szívvel.
Ha szerelmes vagy, mondd: most azt játszom, hogy szerelmes vagyok.
Ha elhagynak, mondd: most azt játszom, hogy elhagyott vagyok.
Ha beteg vagy, mondd: most azt játszom, hogy beteg vagyok.
Ne félj játszani! Mély igazság van emögött: akire azt mondod, hogy “én” – az csak egy földi szereped. Voltál már embrió, baba, gyerek, felnőtt, s leszel talán öreg is, és a játék végén itt hagyod a jelmezedet, a maszkodat, és mész tovább, új játékok, új szerepek felé.
Soha nem játszottak el egy szép zongoraversenyt görcsös ujjakkal és nagy akarással, és soha nem írtak még szép verset kedvetlen, játéktalan lélekkel. Kell az öröm! Kell a játékos öröm ahhoz, hogy valami szép, szabad és élvezetes legyen.
Ne feledd: az életed is egy Mű, amit csakis játékos lélekkel tudsz megalkotni – derűvel. Előtte megjárhatod a poklokat, “melózhatsz” sokat keservesen, fulladozhatsz is – de a végén bukkanj fel az árból, és nevess az egészen. A Lélek, aki halhatatlan, vidám benned és derűs. Öröm nélkül nem érdemes csinálni semmit.”
Forrás: http://illuzio.cafeblog.hu/2016/07/20/muller-peter-ezt-a-titkot-kevesen-tudjak-csak/
A szerző Müller Péter könyveiről itt tudsz olvasni.
Párkapcsolati könyveket itt találsz!
.............................................................................................................................................
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.
Szeretettel várlak :-)
Dona Maria Jilo egy 92 éves hölgy. Minden reggel 8-órára felöltözik, elkészíti a frizuráját, visszafogottan kisminkeli magát, pedig már nagyon gyengén lát. Nem sajnálja magára az időt, tudja melyek a fiatalság receptjei.
