"A gyerek ötéves kora körül érti meg, mi az, hogy hazugság, és akkor is úgy érti, hogy a felnőttnek nem szabadna hazudni. Az óvodában szabad azt mondani, hogy a házunk előtt leszállt egy ufó, és amikor apával kimentünk, kis zöld emberek jöttek velünk szembe. Könnyen elképzelhető tehát, hogy a gyerek azt mondja otthon: 'Délután jön át Marci, és azt mondtam neki, hogy itt volt egy ufó. Apa, kérlek, ne mondd azt neki, hogy ez nem igaz!' Nagyon helytelen volna, ha az apa azt válaszolná: 'Hazudtál!? Vedd tudomásul, amikor Marci belép, az első dolgom az lesz, hogy megmondom neki: itt ufó nem szállt le soha! Majd akkor megjegyzed, hogy nem szabad hazudni!' Ez ostobaság volna, természetesen. Miért? Mert tudnunk kell, hogy életkori sajátosságának megfelelően az ötéves gyerek konfabulál, vagyis összemeséli a fantázia és a valóság elemeit. Ez teljesen normális, és neki gyönyörűséget okoz."

részlet a Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság

További infó a könyvről: itt!

Olvass bele a könyvbe:

"Ha a gyerekeket 'bizalomra neveljük', az nem teszi-e őket védtelenné azokkal szemben, akik rossz szándékkal közelednek hozzájuk? Nem! Ellenkezőleg. Akiben a bizalom ép, mert stabil, szerető környezetben nő fel, az érzelmileg kiművelt, igényes lesz – és nagyon is érzékeny arra, ha valami nem stimmel. Megérzi a hozzá közeledő ember elleplezett szándékát is. Még csak nem is kell hozzá tudatosan mérlegelnie, mert ösztönösen felismeri, hogy valami baj van. Szóval bármilyen különösen hangzik is: a feltétlen bizalom a szülő-gyerek kapcsolatban egy egészséges bizalmatlanságot, tartózkodást is magával hoz az idegenekkel szemben. Egy érzelmi biztonságban felnövekvő gyerek nagyon is készen áll az óvatosságra. Míg viszont a gyerekek súlyos érzelmi nélkülözését, deprivációját jelezheti az a tárt karú, ölelgetős közeledés, ahogy például az intézetben nevelkedő gyerekek 'rárontanak' az idegen felnőttre."

"Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy már kisgyerekkorban is van valódi tehetséggondozás – csakhogy ilyenkor nem a megnyilvánult részképességeket igyekszünk valamiféle trenírozással nagyobbra fújni, hanem olyasminek nyitunk utat, amit ilyen korán még nem is lehet felismerni. Arról van itt szó, hogy ha a kisgyerek életkorának megfelelő életet élhet, vagyis módja van sokat és szabadon mozogni, a vele élő felnőttek hozzá forduló és körülötte elhangzó beszédét – és cselekedeteit – spontán módon utánozni, ha szabadon játszhat megfelelő érzelmi biztonságban, ha mindennap hallhat mesét, ami továbbfejleszti anyanyelvi képességeit, melyeknek fejlettsége a szuverén és erőteljes gondolkodás alapja – akkor adtunk számára megfelelő alapozást ahhoz, hogy később a magával hozott lehetőségeket minél jobban ki tudja bontakoztatni." 

"Karácsony Sándor, a debreceni egyetem méltán híres pedagógiaprofesszora arról ír, hogy kétféle észjárás van. Az egyik könnyedén-elegánsan a felületen siklik, mint a borotva. A másik nehézkesen mozdul, lassan megy, mint az eke, de mélyen szánt. Ha gyökér vagy más akadály kerül elébe, visszahúzódik, újra próbálja. Ha reménytelen, megkerüli, és a túloldalról veszi szemügyre… Ilyen a teremtő gondolkodás. Eke. De ma iskoláinkban a borotváé minden érdem." 

"Az embernek idegességében, tehetetlenségében nagy ritkán eljár a keze (tisztelet a kivételnek), rácsap a gyerek fenekére, különösen amíg az még kicsi. Szerintem nem sok olyan szülő van, akivel ez soha életében ne esett volna meg. De ez egészen más, mint a rendszeres, sokszor szadisztikus vonásokat sem nélkülöző verés! Mindig a kontextust kell nézni. Ha a családban nagyjából minden rendben van, és előfordul egy-egy ilyen alkalom, az még elmegy. (Bár nem szerencsés.) Itt az a kérdés, hogy ez egy jelenlevő, bevett módszer-e a családban, vagy sem. Ami pedig nagyon fontos: ahogy nő a gyerek, ez az út egyre kevésbé járható, és erősen ajánlható, hogy tinédzserkorban már semmiféle testi inzultusnak ne tegyük ki őt. Minden egyes ütés a nevelés csődjének, egy adott probléma megoldási kudarcának a jele és elismerése. Egy jól működő szülő-gyerek kapcsolatban az anya vagy apa érzelmi jelzése, rosszkedve, szomorúsága, szótlansága elég szokott lenni, fizikai agresszióra már semmi szükség. Természetesen az ember ordítozik néha idegességében, a gyerek meg sír. De ilyenkor is az a jó, ha később kibékülünk, megbeszéljük a dolgot, és belátjuk, hogy mi is hibáztunk, mint ahogy ő is hibázott. Azt is tudnia kell, hogy nem őt utasítjuk és ítéljük el, hanem a helytelen tettet, a hibás magatartást, amit vele, az énjével nem azonosítunk." 

"A rokonszenv, az érzelmi elfogadás, a pozitív várakozás serkenti a fejlődést, életet lehel a szunnyadó képességekbe; többet csal elő valakiből, mint amennyi kibontakozna belőle, ha mindezt nem kapná meg. Ez a Pügmalión-effektus. Ebből megint csak az következik, hogy nagymértékben rajtunk – szülőkön, pedagógusokon – múlik, hogy mit bűvölünk elő egy gyerekből, az ő adott lehetőségeiből, s amit életre keltettünk, azt milyen irányba vezetjük várakozásainkkal, fantáziáinkkal, szorongásainkkal." 

További infó a könyvről: itt!

Pannonhalmán a Pannon Esték nyitóelőadásán ritkán tapasztalható tömeg gyűlt össze. A felújított majorsági épület előtt anyukák, apukák, fiatal párok kígyózó sorban bizakodtak a bejutásban. Pedig nem celeb, nem tévésztár, hanem pszichológus, író volt a vendég. Vekerdy Tamás arról beszélt, mikor szereti jól a szülő a gyerekét. Interjúnk az előadás után készült.

"Az óvónők adják a legtöbb érzelmi biztonságot a gyerekeknek"

- Előadása során említette, hogy Sopronban készült egy óvodai felmérés, melyben 5000 gyereket kérdeztek meg. Arra a felvetésre, mi a legjobb az óvodában, a legtöbben azt felelték: "amikor anya értem jön". A kicsik kritikát fogalmaztak meg a magyar óvodai rendszerről?

- Szó nincs erről. A magyar közoktatás legjobb intézményei az óvodák, az óvónők adják a legtöbb érzelmi biztonságot a gyerekeknek. Rossz és téves ugyanakkor az, hogy az óvoda kötelező lesz. Az, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek az egyedüli esélyt a felzárkózásra az óvoda jelenti, nem igaz, mert "az első három évben minden eldől".

Tehát a Biztos Kezdet Gyerekházak jelentik a megoldást a hátrányos helyzetűeknek, ahová nullától hároméves korig anyjukkal együtt járhatnak be a gyerekek. Csendben jegyzem meg: Haiti Magyarországnál sokkal szegényebb ország, ott mégsem az jutott a kormány eszébe, hogy aki nem viszi óvodába a gyerekét, az nem kap szociális segélyt. Hanem az, hogy aki viszi, az több pénzt kap.

"A kisgyerek tanulásának egyetlen hatékony formája a spontán utánzás"

- A gyerekek életének első öt évében mit tart a legfontosabbnak?

- Azt, hogy érzelmi biztonságban érezve magukat örömmel tudjanak játszani és sokat mozogjanak jó levegőn. A játék ne játékos tanulás és fejlesztő játék legyen, hanem szabad játék. Tanulásra nincs szükség! És ami nagyon fontos, ne is javítgassuk például a gyerek beszédét. Csak: adjunk jó mintát. A kisgyerek tanulásának egyetlen hatékony formája a spontán utánzás, akkor és azt utánoz, amikor és amihez kedve van.

Így hozza létre egyik legnagyobb szellemi teljesítményét, amihez hasonlóra későbbi életében már általában nem lesz képes: nem nyelvről indulva megtanul egy egész anyanyelvet. Éppen ezért: az óvodának nem az a feladata, hogy előkészítse a gyereket az iskolára, hanem az, hogy az óvodáskorú gyerek számára érzelmileg biztonságos, sok mozgásra és játékra lehetőséget adó, mindennapi mesével is anyanyelvet fejlesztő környezetet biztosítson.

Mérnök apukák esete a negyedik osztályban adott házi feladattal és logarléccel

- A magyar iskolai rendszer belekényszeríti a gyerekeket abba, hogy már szinte hatéves kortól versenyistállóban érezzék magukat, s hajtsanak a piros pontokért, jeles osztályzatokért.

- Az első osztályosoknak a tanterv szerint év végére írniuk és olvasniuk kell, és sok iskola azt ambicionálja, hogy már karácsonyra tudjanak írni, olvasni! A régi magyar elemi iskolában két évük volt elsajátítani az írás-olvasást a kisiskolásoknak.

És akkor még nem beszéltünk például az olyan feladatokról, mint amilyenekről két mérnök apa levelében olvastam. Azt kérdezik negyedik osztályos gyerekük tanítójától, hogy ők ugyan logarléccel meg tudták oldani a házi feladat egyik példáját, de logarléc nélkül vajon hogyan lehetséges? 

"Winston Churchillt is tompaagyú kisgyereknek tartották tanárai, csak Mr. Weldon bízott benne"

- Több mint érdekes példák világhírű tudósok, államférfiak kezdeti iskolai nehézségeiről mindig szóba kerülnek az előadásain. Vigaszként szánja ezeket olyan szülőknek, akiknek a gyermekük egyelőre nem remekel az iskolában?

- Tudnunk kell, hogy Picasso nem tudott megtanulni írni, olvasni és számolni elemista korában, Edisont a tanító néni hazaküldte, mondván anyjának, hogy a gyerek képezhetetlen, próbálja megtanítani írni és olvasni. Stephen Hawking sem tudott megtanulni írni és olvasni, amikor kellett volna, pedig akkor még egészséges volt. Winston Churchillt is tompaagyú kisgyereknek tartották tanárai, csak Mr. Weldon bízott benne, pedig latinból és görögből hiába korrepetálta, meg kellett volna buktatnia, de ő inkább átengedte, "mert ebben a gyerekben van valami". Tényleg volt. De hogy ez előbukkanjon, ehhez kellenek a Mr. Weldonok. 

"Természetesen jó, ha a nagymamák segítenek, ha vannak és ráérnek"

- Arról beszélt, hogy az emberiség még nem élt olyan civilizációban, amelyiknek az jutott volna eszébe, hogy egy anya egész nap egyedül küzdjön egy-két-három gyerekével. Ez csak nekünk jutott eszünkbe. Mert vagy nagycsaládban éltek az emberek, vagy nagy cselédségük volt. Mi volna a megoldás? 

- Természetesen jó, ha a nagymamák segítenek, ha vannak és ráérnek, vagy együttműködöm más hasonló helyzetben levő anyákkal vagy a szomszédasszonnyal, vagy ha tehetem, bébiszittert fogadok, és nem mondom azt, hogy miért adjak ki arra pénzt, hiszen ezért vagyok itthon.

Súlyosan téves felfogás, mentálhigiéniailag nagyon káros, az egész családot és a gyerekeket illetően is. Kell, kellene a segítség. A jó bébiszitter persze nem csak a bébit szitteli, hanem mindent csinál, amit az anya, megduplázása az anyának.

Fotó: Kisalföld-archívum

Forrás: jatekfarm

Mit lehet tenni akkor, ha a baba éjjel megébredve csak szoptatással tud visszaaludni? Lehet más megoldás is? Dr. Vekerdy Tamás válaszol az alábbi cikkben:

„Kislányom (első baba) most lesz 10 hónapos. Mi lehet a legjobb megoldás a részére és részünkre, hogy az éjszakát, ha nem is teljesen, de nagyrészt átaludja? Jelenleg éjjelenként 4-6 alkalommal megébred, és cicit kér. A fő tápláléka a mai napig az anyatej, tízóraira kap gyümölcsöt, ebédre a cici előtt főzeléket, és újabban este is kap főzeléket, a többi alkalommal kizárólag anyatejet, igénye szerint. (7 és fél hónapos koráig kizárólag szoptattam.) Kb. 5 hónapos koráig aludt egybefüggően 5-6-7 órát is, utána változott meg a helyzet. Elkezdődött a fogzás is, tudom, ez is szerepet játszik a rosszabb alvásban.

Figyelünk a jó szobahőmérsékletre, a kellemes öltözetre, időben fürdetésre, a saját kiságyában alszik, de ahányszor megébred, csak cicit kér. Nem kell maci, nem elég apukája sem, a simogatás sem, még ha nem is eszik, iszik mindig, igényli a cicit. Nem cumizik, nem kellett neki régebben sem. Van, hogy éjjelente már magam mellett tartom, de így sem alszik többet. Napközben átlagban két alkalommal alszik fél órát. Én egyre fáradtabbnak érzem magam. Sokaktól hallottam, hogy a megoldás: hagyjam sírni, de én erre képtelen vagyok. Az ő lelki biztonsága a legfontosabb számomra. Összefoglalva: mit tanácsol, hogy többet tudjunk pihenni? Okozhatunk-e a babának lelki sérülést, ha sírni hagyjuk, persze nem magára hagyásra gondolok, csak arra, ha éjjel megébred, kiveszem az ágyából, sírni hagynám, vigasztalnám az ölemben, de nem szoptatnám meg a leszoktatásának reményében?”

Alku

Természetesen ebben a kérdésben is szélsőségesen megoszlanak a nézetek. Vannak, akik szerint soha semmilyen frusztrációt ne okozzunk a gyereknek,„szoptassuk” – de hiszen nem is szopik ilyenkor! –, amikor kéri, tartsuk karban, magunk mellett, vagy éppen magunkra kötve, ha kell, éjjel-nappal. A másik véglet a merev rendszer, osszuk be az idejét, ragaszkodjunk a pontos ritmusok – illetve ilyenkor már inkább gépies taktusok – betartásához. És a két véglet között minden lehetséges fokozat elképzelhető, amit a szülők hajlamuk szerint ki is szoktak próbálni. Nem valószínű, hogy egy bármiféle „átállítás” minden sírás nélkül sikerülne, még akkor sem, ha később a gyerek megnyugvása jelzi, hogy most már neki is így jobb. De ami nagyon fontos, minden elhatározott változtatást – amelybe persze csak akkor kezdünk bele, ha jónak érezzük – meg kell beszélni a gyerekkel! Igen, a tíz hónapossal is! Meg kell neki mondani, hogy „a mama most már nagyon fáradt, és ezt így nem bírja, és most éjszaka ő nem fog felkelni, hanem apa fog odamenni hozzád, vizet ad, teát ad” – legalábbis próbál adni! És ezt nemcsak egyszer kell elmondani, hanem minden egyes alkalommal újra, szépen, nyugodtan, duruzsolva, karba emelve stb. Lehet, hogy néhány rossz – még rosszabb! – éjszaka küzdünk így, és aztán hirtelen kedvező fordulat áll be.

Azt tudnunk kell, hogy varázsszóra ezek a változások nem következnek be, és hogy az anya pihenése – kipihentsége – a gyerek számára is fontos. Nem, nem hiszem, hogy egy életre szóló lelki sérülést okoznánk, ha ilyen módon küszködünk néhány éjszakán keresztül. És igen, jól gondolja, hogy nem hagyjuk magára, kivesszük az ágyból, vigasztaljuk, ahogy erről már szó volt, de jó volna a fentiek értelmében, ha ezt nem maga tenné. A gyerek azért kér cicit, mert ezt szokta meg, ez számára a vigasztaló és kellemes, ha ébren van, erről tud. És persze ez a sűrűsödő felébredés egészen természetes, ha fogzik a baba. Az átmeneti romlások után később újra javul a helyzet ilyenkor. Mindezek lehetséges megfontolások, vélemények. És mi a maguké? Mert ez a legfontosabb. Természetesen nehéz és görcsös helyzetek ezek, és éppen ilyenkor nem tudunk ellazulva „ráfeküdni” belső áramlatainkra, hogy megtudjuk, hova is visznek, sodornak minket, ringatva és megoldással kecsegtetve. De ilyenkor álljon be a másik ember, az apa vagy egyéb segítő, hogy az anya egy kicsit magához térhessen a szó szoros értelmében, és megérezze, hogy mi is a teendő. Ahogy Ranschburg tanár úr sokszor mondta: a nevelés alku. Alkudozunk a gyerekkel és önmagunkkal, és így találunk új és új – de soha nem végleges! – megoldásokat. 

Forrás: nlcafe

Gyerekneveléssel kapcsolatos kiadványokat az alábbi linken talál:

http://netbutik.hu/spl/905018/Gyerekvallalas-gyerekneveles

Mi szülők igyekszünk csemeténket megvédeni fájdalomtól, nehézségtől. Vajon jól tesszük? Erre kapunk választ az alábbi sorokba az ismert gyermekpszichológustól Dr. Vekerdy Tamástól:

"Amikor a gyerek elindul, és az első időkben még sokat esik, akkor nem jó őt felsegíteni, pláne nem szörnyülködve, jajgatva, sajnálkozva. Ezzel ugyan aktuálisan megóvhatjuk némi fájdalomtól, de a tapasztalatszerzésben gátoljuk, és a későbbi életét megnehezítjük. A gyereknek az válik a javára, ha a nagy veszélyektől óvjuk, de egyebekben önállóságra szoktatjuk."

Dr Vekerdy Tamás ajánlásával figyelmükbe ajánlom az alábbi könyvet:

Egyszerűbb gyermekkor - Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket?

Itt egy olvasói vélemény a könyvről:

"Tulajdonképpen a helyes cím az .Egyszerűbb élet lett volna, mert ha valóban belekezd az olvasó a változtatásokba, az egész család élete könnyebbé válik. A könyv hatása alatt állva kipucoltuk az egész lakást, megszabadultunk a sok felesleges lomtól, játéktól, és isteni érzés! A gyerek nem vette észre hogy hiányozna valamelyik játék, érdekes módon az ő felfedezése az volt, hogy mennyi régen elveszett dolog előkerült! smile hangulatjel. Számomra a legtöbb odafigyelést a felnőtt témák kizárása jelenti, itt azelőtt többször is elkövettük azt a hibát, hogy a gyerek előtt bármiről eltársalogtunk, ami a 18+ kategóriába tartozott… Most estére időzítjük ezeket a beszélgetéseket, tévé helyett! Kötelező olvasmányként osztanám a szülészeteken." 

A könyv megvásárolható az alábbi linken:

http://netbutik.hu/spd/Ny4/Egyszerubb-gyermekkor---Hogyan-neveljunk-nyugodtab

Olvasói vélemény

Ha a cikket érdekesnek találtad,  nyomj rá egy "Tetszik"-et vagy "Megosztás"-t