2019.ápr.06.
Írta: netbutik

Jól szeretni ...

"Az orvosok azt mondják, hogy napi fél óra séta több évvel hosszabbítja meg az életet. Gyerekeknek nyilván aktívabb mozgás szükséges, de megint csak: természetesen és örömmel!
Mindennap legyen valami, ami megmozgat, és itt véletlenül sem a kötelező mindennapos iskolai testnevelésre gondolok, ami – ha szabad mozgásos játékok helyett 'alaki gyakorlatokban' valósul meg, a magyar militarizmus macsó szellemének megfelelően – egy torz ötlet. Felhívnám a figyelmet a második McKinsey-jelentésnek ama mondatára, hogy a közoktatásban minden rendkívül eredményes, ami lehetséges, és minden roncsoló, ami kötelező. De jó lenne, ha az úgynevezett testnevelés (micsoda szörnyűséges kifejezés...) helyett egyszerűen csak mozoghatnának a gyerekek! A normális óvó nénik és tanító nénik mindig is tudták, hogy a gyerek rengeteg mozgást igényel.

Milyen mozgást?
Nem kötött mozgást, amit testnevelés órán végeznek, hanem szabad futkározást, bújócskázást, ipiapacsozást! Kötetlen mozgást! Rendkívül fontos lenne, hogy a gyerekek sokat mozoghassanak, de ahogy ez a kötelező mindennapos testnevelésben megvalósul, az gyakran többet árt, mint használ. Nincs a megfelelő kivitelezésére elég ember, idő, hely. Marad belőle az, hogy a tanteremben osztály vigyázz, karlendítés, terpeszbe ugrás – miközben belélegzik a szálló port, majd az összeizzadt ruhákban beülnek a padba tanulni. Pokol…"
✍️Dr. Vekerdy Tamás: Jól szeretni

Bővebb infó a könyvről a képre kattintva:

ny29.jpg

......................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Önbizalom - Jól szeretni

 

photo_by_pan_xiaozhen_on_unsplash.jpg

Photo by pan xiaozhen on Unsplash

Akár hiszik, akár nem: nem az teljesít majd igazán jól a „kemény, versengő, taposó” felnőttéletben, akit már gyerekkorában is „kemény, versengő, taposó” körülmények között neveltek.

Éppen ellenkezőleg.

Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait és az lesz eredményes,

  • aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében,
  • érzelmi biztonságban nevelkedett,
  • önbizalmát megerősítették,
  • nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje.

Akit megvédtek a külvilággal, igen, ha kell, az iskolával szemben is.

 

A hideg, értékbecslő tekintet, a kritika a gyereket letöri, elkedvetleníti – és nem segíti hozzá, hogy növelje a teljesítményét.

Egy kis kitekintés: a nagy hagyományú távol-keleti színházakban, ahol színészcsaládok alkottak egy-egy társulatot, életbevágóan fontos volt, hogy a gyerekek időben megkezdjék a felkészülést a pályára. A fiatal színészek képességein múlt ugyanis a támogatói – hercegi, királyi – kegy megtartása, elnyerése, visszanyerése, vagyis a társulat és tagjainak mindennapi megélhetése, élete.

Évszázados hagyomány alapján alakították ki nevelési – színész-énekes-táncos-akrobata nevelési – módszereit, és csiszolták azokat a lehető legeredményesebbé. (Vigyázat! E a színész-énekes-táncos-akrobata nem négy művész, hanem egy személy! A távol-keleti színjátszás ugyanis mindezeket a készségeket együttesen követeli meg!)

És most jön a meglepetés! (Én itt a japán no színház legnagyobb mesterének, Zeaminak a titkos hagyatékát idézem, de ez nem tér el a távol-keleti képzés egyéb módszereitől.)

photo_by_carly_rae_hobbins_on_unsplash.jpg
Photo by Carly Rae Hobbins on Unsplash

A legelső szabály az volt, hogy kétéves korukig akkor sem tanítják a gyerekeket, ha ők maguk kérik ezt.

„Segíts, apa, mutasd lassabban a tánclépést””

Nem mutatta. De azt hagyták, hogy a gyerekek szabadon utánozzanak, miközben velük együtt élték a folytonos gyakorlásban dolgozó társulat mindennapi életét. Hét és tizennégy éves koruk között elkezdődött a tanítás, ekkor már mutatták nekik lassabban is a lépést, de nem korrigáltak! Nem volt javítgatás, kritizálás – mert tudták, hogy ez visszafogta volna a fejlődésüket. A pontosítás időszaka csak a kamaszkor után következett el, amikor az ifjú már maga is kritikával figyelte a világot és önmagát.

Tanulhatnánk a távol-keleti kultúrák évszázados tapasztalatából!

Mi, szülők is, de az iskola még inkább.

A legtöbb – sőt, provokatívan azt is mondhatnám: szinte az egyedüli igazán lényeges -, amit az iskola adhat a gyereknek,

  • az éppen az önbizalom,
  • az önérzet megerősítése,
  • annak meggyőződésnek a kiépítése és megszilárdítása, hogy ő is valaki,
  • hogy bizonyos területeken az ő döntései is lehetnek kompetensek,
  • az ő teljesítménye is lehet elismerésre méltó,
  • az ő véleménye is lehet értékes (ha pedig a másik másképp látja, attól még egyikük sem hülye).

És éppen ez az, amit a magyar iskola ahelyett, hogy megerősítene, szinte pillanatok alatt totálisan szétroncsol, megsemmisít. Nálunk egyetlen lehetséges megoldás van: az, amit az iskola érvényesnek ismer el.

Egy régi szülői levél jut az eszembe.

photo_by_chinh_le_duc_on_unsplash.jpg

Photo by Chinh Le Duc on Unsplash

Arról szólt, hogy az anya a tizenhárom éves lányát, aki „rengeteget szenvedett” négy éven át az iskolában, sok tépelődés után végre máshova vitte át, és úgy látja, hogy „csoda” történt.

Minden fenyegetés ellenére, hogy ugyanis „nagyon nehéz lesz új gyerekként beilleszkedni”, a négy éve szorongó, sokat síró, „én úgyis hülye vagyok” kislány három hónap alatt kivirult, boldog lett – és hozta egyik sikert a másik után. Az anya csodálkozva fűzte hozzá, hogy a két iskola alapelveiben, módszereiben nem különbözik, csak a tanáraiban, és azt kérdezi:

          -   Lehetséges ez?

         -    A tanári személyiségen – személyiségeken – ilyen sok múlik?

         -    Legszívesebben az felelném: minden!

Részlet: Jól szeretni. Tudod-e, hogy milyen a gyereked? című könyvből.

Bővebb infó a könyvről a lenti képre kattintva!azaz 2990 forint helyett 2690 forintért!

ny29.jpg

További készleten lévő könyveink a témában:

......................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

 

Szülőknek: az olvasás fontossága Dr. Vekerdy írása

esti.jpg

Dr. Vekerdy Tamás : Mesétől az olvasásig 

"Nagy József és kollégái a 70-es évek elején végeztek egy felmérést, mely azt állapította meg: az a gyerek, aki minden nap hall mesét az iskolába lépés idején, 1,5 évvel előzheti meg anyanyelvi szinten azt a kortársát, aki nem rendszeres mesehallgató.  

Ez egy irdatlanul nagy szám. Ebben a korban 3 hónap még jól mérhető fejlődéskülönbség. Másfél év 6x3 hónap fejlettségkülönbséget jelent. Ne felejtsük el azt sem, hogy az anyanyelv fejlettsége a gondolkodás fejlettségének előfeltétele. 

Mesét hallani a gyerek számára minden nap, nélkülözhetetlen a belső kép készítés szempontjából. Az elaboráció (feldolgozás) legfontosabb eszköze: "a világról való tudást a saját belső képeimbe öltöztetem". A gyerek saját belső képet vetít ki játékaiban ("Ne lépj a fűre, az a tenger!" szól rá a felnőttre játék közben.) A mesét hallgató gyereknek kettős tekintete van. Rászögezi tekintetét a mesemondóra, látni, hogy már alig lát, elindult a "belső mozi", a belső képek sorozata. 

A gyermeknek rengeteg feldolgozni valója van, ezért rengeteg a belső kép éhsége. Az alaklélektan kimutatta: az egyik alak könnyen változik át a másikká, a mese ritmusa és melódiája könnyen alakul át képpé, figurává a gyermek számára. 

A redundáns előadás, mely ritmushoz és melódiához kötött, a legalkalmasabb a belső kép felidézéséhez. 
A belső kép fiziológiai változásokat idéz elő a gyerekben. Az tud jól olvasni, aki spontán tud belső képeket létrehozni. A változások, melyek a szervezetünkben zajlanak olvasás közben elmélyítik az érzelmi azonosulást. Belső kép nélkül az olvasás unalmas, érdektelen
. 

A hallott mesével indul az olvasóvá nevelés. Nem lesz jó olvasó az, aki nem hallgatott elég mesét. 
A gyerek nem tud különbséget tenni a külső és belső kép között. Ül a televízió előtt, és nem tud elszakadni tőle.
 

A külső kép nemcsak testileg bénítja le a gyerek mozgását- a kisgyermek csak akkor dolgoz fel, ha mozog -, hanem lelkileg is, mert a külső kép megjelenése blokkolja a belső kép készítését. A tévénézés miatt agresszívabbak lesznek a gyerekek, mert nincs feldolgozás, nincs belső képkészítés.  

A belső képben az én-azonosságok dolgozódnak fel, míg a külső kép nem én-azonos, átmossa az agyat. Tévézés mindig csak szülővel együtt ajánlott. 

A hallott mese semmivel sem helyettesíthető. Ha a gyereknek megfelelő gyakorlata van a belső kép készítésében, akkor válhat olvasóvá. 

Bizonyos életkorban az olvasás segítőként, terápiaként is jelen lehet a gyermek életében. Például a kamaszkori kíváncsiság idején. Olvasással bepillantást nyerhet, a számára ismeretlen világba, ezzel is feldolgozási lehetőséget kínálva fel neki. Belső kép készítés útján segít a problémák feloldásában. Ez felnőtt korban is így van. 

Élvezettel olvasni mindenki számára nagyon fontos volna. A mai gyerek nem tud mesét hallgatni, nem tud elmélyülten játszani. Ilyenkor az óvónő, szülő vegye ölébe és mesélje vissza neki az aznap történteket- legyen a mese számára ismerős -, erre figyelni fog, érdekelni fogja. Igen, mindig meséljen, kortól függetlenül. Érdemes számukra kitalálni történeteket, ezeket nagyon szeretik, főleg, ha esetleg róluk is szól egy kicsit.

Ez az út vezet a mesétől az olvasásig, az értő, élvező olvasásig."
 

Forrrás: weeg.hu  

Itt különleges meséskönyvet talál amelyben garantáltan nincs erőszak.

.....................................................................................................................................

dr Vekerdy Tamás könyve amelyből 1 darab van készleten!

.............................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

 

Vekerdy: Így nevelhetsz boldog gyermeket!

Vekerdy Tamás

"Pszichológusnak író vagyok vagy valamilyen furcsa iskolaalapító, írónak viszont pszichológus, vagy valamilyen furcsa iskolaalapító" - mondja magáról Vekerdy Tamás, akinek ezenkívül még legalább tucatnyi feladata van. Mind az emberek körül forog. Elsősorban az oktatással, gyermekneveléssel kapcsolatos rádió- és tévéműsorok gyakori vendégeként ismerhetjük a "nevelőművészt"

 

Milyen a boldog gyerek és létezik-e egyáltalán?  

Erről a kérdésről a szakember úgy vélekedik, hogy a boldog szó helyett szerencsésebb kifejezéseket használni. Az a gyerek érzi jól magát a bőrében, akit elfogadnak olyannak, amilyen ő valójában. A nevelésnek két nagy lehetősége van: legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak; vagy legyél, akivé én akarlak tenni. Kérdezhetnénk, hogy de hát a gyerek valamilyen? Igen. Nem véletlen, hogy az ujjlenyomatunk is különböző, a DNS-ünkről nem is beszélve. Az a valami is különbözik, ami ezt megszabja: a hívő szerint a halhatatlan lelkünk, a nem hívő szerint az a kód, amit a természettől kapunk. A gyerek életkoronként is változik.

A kisgyereknek a legfontosabb tevékenysége a szabad és nem a fejlesztő játék. Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet. Emellett napi négy-öt óra futkározásra, üvöltözésre lenne szüksége még akkor is, amikor iskolába kerül. Egy göttingeni felmérés szerint a gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki. Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik. Azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a gyermekeink olyan körülmények között élnek-e, ami az életkorukhoz szabott. Vajon hagyjuk-e kamasz gyermekeinket ábrándozni, merengeni, heverészni. Mert a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. Ezt régen ösztönösen tudták, ma már tudományosan is bebizonyították, mégis olyan az iskolarendszer, ami azt mondja: hozd a maximumot, ezen múlik a továbbtanulásod.

Engedd meg magadnak, hogy megismerd a gyerekedet!

Szülőként teljesen ismerhetjük gyerekeinket? Igen - állítja Vekerdy - feltéve, ha megengedjük maguknak. De sokan nem teszik, mert létezik egy korlátolt elképzelésük arról, hogy milyen legyen a gyerekük. Van a világban egy megállíthatatlan trend, a topmenedzserképzést már az óvodában elkezdik. A zöld óvodában van angol oktatás, a pirosban német, a zöldben jövőre japán is indul. Lényeges kérdés, hogy van-e számítógépes szoba, járnak-e be edzők, hogy kikapkodják a délelőtti szabad játékból a gyereket, és lovaglásra, úszásra, karatéra vigyék, azaz neurotizálják. A szorongó szülők azt gondolják, hogy a legjobbat akarják a gyereknek, holott régóta tudjuk, a zseniális topmenedzser nem abból lesz, aki már az óvodában is ezt tanulta, hanem abból, aki teljes értékű óvodás lehetett, teljes érzelmi biztonsággal, aztán lehetett teljes értékű kamasz, akit szabadon engedtek végre. Először ölelték testi-lelki értelemben, aztán végre tudták hajtani a második mozdulatot, az elengedést.

A zseniális topmenedzser nem abból lesz, aki már az óvodában is ezt tanulta, hanem abból, aki teljes értékű óvodás lehetett...

 

Ezt is elfelejtettük, egy kutatás szerint a kamaszkor nem konfliktusos kor, ha a gyereket szabadon engedjük. "Kisfiam, amíg az én kenyeremet eszed, itthon vagy fél 9-re!" Miért lenne otthon? Pontosan tudjuk, hogy az időérzék megváltozik kamaszkorban és kezd eltolódni. Egyre később tud a gyerek elaludni, nem azért, mert rossz. Mikor ez kiderült, egyes amerikai államokban úgy döntöttek, hogy a kamaszoknak fél 10-kor fog kezdődni az iskola. Nálunk azt sem tudják az illetékesek, hogy ez történik a kamasszal. Nulladik óra van, mert nem fér be az órarendbe a sok baromság, amit a fejükre akarnak zúdítani.


Prés alatt...

Tényleg agresszívabbak ma a gyerekek, mint pár évtizeddel, századdal ezelőtt, vagy ez csak közhely? Sajnos van benne igazság - váli a szakember. A szülőknek nincs elég idejük gyerekükre; nem adjuk meg nekik testi-lelki értelemben az érzelmi biztonságot. Ha valakit nem fogadtak el olyannak, amilyen, hanem a szülei - vagy a tanárai - pontosan tudják, hogy milyennek kellene lennie, és olyanná akarják faragni, akkor ez ellenállást vált ki, és ez az ellenállás agresszióban vagy depresszióban nyilvánul meg. Ha mi, szülők, elhisszük, hogy teljesítményelvű világban élve már a kisgyerekből ki kell sajtolni a topmenedzserség felé vezető teljesítményt, akkor súlyosan tévedünk, rossz úton járunk. Sikeres és egészséges felnőtt is abból lesz, aki lehetett teljes értékű, szabadon játszó, mindennap mesét hallgató, testi-lelki dögönyözésben részesülő, biztonságban élő kisgyerek, vagy éppenséggel lusta, álmodozó kamasz stb.

"A kamaszra ki kéne írni: átépítés miatt átmenetileg zárva."

 

 A kamaszkor: kelepce, vagy újraszületés?

A kamaszkor a második születés kora - állítja a pszichológus. Az aranyos, kedves szőke kislányom, aki a háromnapos erdei iskolában mindent felírt, hogy elmesélje nekem, most nem mond el semmit, a haja barna lesz, bezárkózik. Szinte úgy érzem, hogy utál engem. Német Waldorf-tanárok erre azt mondták, hogy a kamaszra ki kéne írni: "átépítés miatt átmenetileg zárva".

A faggatott kamasz hazudik, ez a leválás része. Az tud jól leválni, akinek megadták az érzelmi biztonságot. A szülőnek pedig ki kell bírni, az egész nem tart soká. 3-8 év, aztán a gyerek visszatér hozzánk, és újra kedves lesz. Amit tehetünk a kamaszért, hogy elviseljük a jelenlétét. Aki pedig jól ült a családja által nyújtott érzelmi biztonságban, az nem lesz függő. Az lesz függő, aki óriási érzelmi nélkülözéssel érkezik a kamaszkorba, és ezt próbálja pótolni. Magyarországon őrült hisztéria van a drog körül, amit a politikai pártok még tovább szítanak, miközben itthon az alkohol a legveszélyesebb drog. A kamaszkor a végletességek kora, és amíg a gyerek váltogat a végletek között, nincs baj. Az a normális kamaszkor, amikor úgy tűnik, mintha nem lenne normális. A baj akkor van, ha megmerevedik az egyik végletben.

Tehát a szülőség ilyenkor úgy kéne, hogy működjön mint a jó tréner, aki elkapja a tornászt, amikor zuhan. De nem fogja végig a nyújtón. A kamaszt csak kamaszkora előtt lehet "nevelni", de akkor is inkább az őszinte együttélés a fontos.

Egészséges aggodalom kontra túlféltett gyerekek

 

 Vekerdy meggyőződéssel állítja, hogy nem kell négy különóra! Az idegen nyelv fontos, a mozgás már kicsit más kérdés. Nincs ma Magyarországon játékos, szórakoztató sport, az egyesületek pedig eredményre mennek, ez a gyerek számára nagyon rossz. Kamaszkorig ilyenben nem szabadna részt venni. Nagyon sok olyan gyereket kell kezelni, aki 11-12 éves korára pszichológushoz kerül, mert ő csak második vagy harmadik, pedig ugyanannyit edz, mint az első. Ezt nehéz kibírni, a versenysport pokol. A zeneoktatás sem szabad, kötelező hozzá a szolfézs, amit a gyerekek utálnak. Azt kell átlátni a szülőnek, hogy mi az az egy-két különóra, ami megéri. Közben az egész életet kicsit le kéne lassítani, mert ez a gyerekek számára életmentő lenne. Az is katasztrófa, hogy egy 12 éves gyerek még nem tud egyedül közlekedni, harmadikos koruktól már nyugodtan járhatnak egyedül iskolába.

Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb!

 

Létezik jó szülői stratégia?


Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb - tanácsolja a szakember. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk.

Vekerdy Tamás receptje: próbáljunk egy kicsit felelőtlen szülők is lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek!



Forrás: Vasárnapihirek.hu - Szabó Kata / Pozitív Nap

Szülő és gyermek találkozása

ny100.jpg

Szülő és gyermek találkozása - sorsdöntő találkozás, melynek lenyomatai egy életre ott maradnak a személyiségünkön.

  • Vajon min múlik, hogy ez a kapcsolat szerencsésen alakul-e, vagy éppen szerencsétlenül?
  • Hogy kiapadhatatlan erőforrást jelent-e számunkra, vagy ellenkezőleg, inkább mély fájdalmat és szinte lerakhatatlan terheket?
  • Mi lehet az oka annak, hogy ebben a legalapvetőbb kapcsolatban gyakran hiába szeretnénk jól szeretni egymást, valahogy mégsem találjuk az utat a másikhoz?


A kötet szerzői szellemi kalandozásuk során számos érdekes kérdésre kitérnek. 

  • Mi történik, ha a megszülető gyermek karaktere nem felel meg a szülő tudatos vagy tudattalan várakozásainak, reményeinek?
  • Hogyan hatnak a kapcsolat és az életút alakulására a különböző kötődéstípusok és nevelési attitűdök, a határtartás sajátosságai?
  • Miként alakul a nem várt, nem tervezett gyerekek sorsa?
  • Hogyan jelennek meg a kapcsolatban a szülő saját gyermekkori tapasztalatai, traumái?
  • Miféle sérüléseket okozhat az elmérgesedő, csúnya válás, a szülőtárs szidalmazása, a gyerekek tőle való elidegenítése?
  • Milyen terheket jelent az úgynevezett szülősítés, amikor a gyermek felnőtt szerepbe kerül, ő hallgatja meg szülei problémáit, ő ad tanácsokat, ő hoz döntéseket, ő visel gondot anyjára vagy apjára?


A Nyitott Akadémia sorozat egyik legkedveltebb, de már hosszú évek óta nem kapható kötete átszerkesztve és két további szerző vadonatúj írásaival kibővítve jelenik meg újra.

A könyv megrendelhető (akár ingyenes kiszállítással) az alábbi linkre kattintva:

http://netbutik.hu/Sorsdonto-talalkozasok-Szulok-es-gyermekek

Könyvajánló: Érzelmi biztonság

”Előfordul, hogy bár a gyerek látszólag kiegyensúlyozott és harmonikus körülmények között él, félelme, szorongása mégis már-már neurotikusnak hat. Ilyen esetekben a félelem okát inkább a család, a szülők életében, lelki alkatában, belső történéseiben kell keresni. Például az anya bizonyos tünetek alapján titokban súlyos betegségtől félti férjét, de erről senkivel sem beszél. Ez rendkívül nyomasztóan hathat a gyerekre, akiben rejtélyes módon megjelennek azok a képzetek és érzelmi tartalmak, amelyek a szülőben jelen vannak. Nagyon érdekes, amikor például a gyerek a pszichológusnál lejátszik valamit, amiről senki sem tud, csak mondjuk, az anya. Az anyának mondta meg az orvos, hogy a férje súlyos beteg, és az anya állítja, hogy senkivel nem beszélt róla – a gyerekkel sem, természetesen. A gyerek mégis betegséget (netán halált) játszik a pszichológusnál, mert valamilyen értelemben átveszi az anya képzetáramlását, és az ő tagolt aggodalma tagolatlan félelemmé alakul benne. Szóval a gyerek reagál a család feszültségeire, szorongásaira, sőt titkaira, tabuira is. A gyerek neurózisa tehát a család neurózisából, félelme a család szorongásos állapotaiból is adódhat.”

 

részlet a Érzelmi biztonság - Dr. Vekerdy Tamás (bővebb infó itt)

Könyvajánló: Jól szeretni

"Ha a gyerekeket 'bizalomra neveljük', az nem teszi-e őket védtelenné azokkal szemben, akik rossz szándékkal közelednek hozzájuk? Nem! Ellenkezőleg. Akiben a bizalom ép, mert stabil, szerető környezetben nő fel, az érzelmileg kiművelt, igényes lesz – és nagyon is érzékeny arra, ha valami nem stimmel. Megérzi a hozzá közeledő ember elleplezett szándékát is. Még csak nem is kell hozzá tudatosan mérlegelnie, mert ösztönösen felismeri, hogy valami baj van. Szóval bármilyen különösen hangzik is: a feltétlen bizalom a szülő-gyerek kapcsolatban egy egészséges bizalmatlanságot, tartózkodást is magával hoz az idegenekkel szemben. Egy érzelmi biztonságban felnövekvő gyerek nagyon is készen áll az óvatosságra. Míg viszont a gyerekek súlyos érzelmi nélkülözését, deprivációját jelezheti az a tárt karú, ölelgetős közeledés, ahogy például az intézetben nevelkedő gyerekek 'rárontanak' az idegen felnőttre."

részlet a Dr. Vekerdy Tamás: Jól szeretni című könyvből (bővebb infó itt)

Vekerdy Tamás: érzelmi biztonság kell a gyereknek, nem hajsza

A tanárok le akarják adni az anyagot – de a gyerekek nem akarják felvenni többé. Szorongó gyerekekből, szorongó felnőttek lesznek. A kreativitás oldaná a feszültséget… a tudás helyett az érzelmi biztonság adja meg a biztos alapokat gyermekeinknek – foglalhatjuk össze Vekerdy Tamás örökérvényű gondolatait.

Mit tegyek, ha már ötödször szólok a gyereknek, és még mindig nem húzta föl a zokniját? Hogyan kezeljem a helyzetet, ha el van keseredve, mert pápaszemesnek csúfolják az iskolában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptak alternatív választ mindazok, akik hallották már  Vekerdy Tamás pszichológus előadásait.

Vekerdy nemcsak jó pszichológus, hanem tapasztalt szülő és remek előadó – ezt tapasztalhatták mindazok, akik részt vettek előadásain, melyek keretében az alternatív iskolák prófétájaként is ismert szakember hosszú évek óta kongatja a harangot a kreativitás, az érzelmi biztonság mellett és a konzervatív túl szigorú csupán tudásanyagra épülő oktatással szemben.

Az utóbbi száz évben többet változott a világ

a gyerekek körül, mint azelőtt több ezer év alatt; átláthatatlanná vált számukra, mivel már nem működnek a régi módszerek a tudás elsajátítására. A család helyett az iskola vált az oktatás kizárólagos terepévé, a mostani iskola viszont olyan dolgokat követel a gyerektől, amire ő nem képes, vagy ha mégis alkalmazkodik, beleroppan.

 

Vekerdy egyik kedvenc példája a mai írásoktatási módszer. A régi tanítónénik ösztönösen alkalmazott módszere még az volt, hogy a gyereket arra bátorították, otthon a földre terített újságpapíron kerekítse a betűket, minél nagyobbakat, minél vastagabb irónnal. A Funkcionális Anatómiai Intézet agykutatója, Hámori József meg is erősítette: az iskoláskorú, első osztályos gyerekek keze

anatómiailag még nem alkalmas arra,

hogy a gyakorlófüzet apró sorai közé még apróbb vonalkákat és hurkokat húzogasson. A finom mozgáskoordinációt pontosan az a gyakorlat segít kialakítani, amit a régi módszer írt elő.

1905-ben azt is tudták még, hogy a kamaszkorban nem szabad a gyereket megterhelni, hiszen élettani eredetű fáradtságban szenved – a mai iskolarendszer erre nincs tekintettel, pont abban a korban követel maximumot a gyerektől, amikor ő arra fizikailag nem képes.

Már a kilencvenes évek elején lezajlottak azok a vizsgálatok, amelyek kimutatták: az iskolában szerzett tudás legtöbb 18 százalékban számít a felnőtt későbbi sikeres boldogulásában. A tudásanyag 75 százalékát az eminens is elfelejti öt év alatt; az emberek átlagosan 9 százalékára emlékeznek az iskolában tanultakra úgy, hogy azt alkalmazni tudják. Mégis, miért van az, hogy a mai 80 éves jobban emlékszik arra, mit tanult annak idején az iskolában, mint a gyerek? Mert annak idején

kevés, de jól rendszerezett információt sajátított el

– magyarázta Vekerdy. Az a tanulság, hogy nem szabad fetisizálni a tudásanyagot. Az iskolák szorongó gyerekeket „nevelnek”, szorongó gyerekekből szorongó felnőttek lesznek, a szorongás márpedig megakadályozza, hogy képességeink maximális fokán teljesítsünk.

Az érzelmi intelligencia fontossága

Az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb a későbbi boldogulásban, mint az IQ; a gyereknek az érzelmi biztonságot kell megadni, nem pedig tanulásra hajszolni. A szorongó szülő „a legjobbat akarja” a gyerekének, magánóráról magánórára hajszolja, már az óvodában is vannak helyek ahol nem játszanak, hanem az iskolára készülnek a gyerekek. Pedig ez neki nem jó, és később sem lesz ettől sikeresebb.

Hogyan lehet az érzelmi intelligenciát fejleszteni az iskolában? Művészeti oktatás által. Egészségesen fejlődik a gyerek, ha kreativitását nem elfojtják, hanem bátorítják. Csak nem szabad azt elfelejteni, amit Márai is megjegyzett, hogy

a művészet nem az, amit a nyárspolgár hisz róla,

vagyis nem „a művelődés tárgya”. Ráadásul a művészet az agresszióoldás leghatékonyabb eszköze – állítja Vekerdy.

Kínában a konfuciánusok, az ókori Görögországban a püthagoreusok, peripatetikusok nem hiába fektettek nagy hangsúlyt a művészetek oktatására. Zenét, táncot, éneket tanítottak az ifjaknak, akik rendszeresen sportoltak is. Mi inkább a középkori skolasztika örökösei vagyunk: a lectio során a tanár felolvasta, „a fejekbe töltötte” a leckét. Ennek képezték ellenpólusát az akkor alakult egyetemek, ahol a disputa, a vita volt a tanulási folyamat legfontosabb eleme.

A tanárok ma le akarják adni az anyagot – de a gyerekek nem akarják felvenni többé – idézte egy pedagógus megállapítását Vekerdy. Erre vezethetőek vissza a sokszor panaszolt magaviseleti problémák is. A mai kompetitív tanítási módszerek ellenében sokkal hatékonyabb a kooperatív tanítás, amely minden egyes tanulót bevon, és együttműködésre késztet. Bármilyen témát tanulnak éppen, annak egyes altémáit nekik maguknak kell kidolgozniuk: csoportokban dolgoznak, nyüzsögnek, kommunikálnak, megtanulják használni a könyvtárkatalógust, kikeresik a könyveket, összeszedik az információkat és a végén minden csoportból egyvalaki elmondja, mire jutottak. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban például az a mottó: „Mi nem az életre készülünk, hanem élünk.”

Sokan azt állítják, az integráló módszer – vagyis amikor mindenféle képességű, hátterű, esetleg fogyatékkal élő gyerekek tanulnak együtt – visszahúzza a tehetséges gyerekeket. Vekerdy ezt határozottan cáfolja. Mivel az effajta, kooperációra épülő módszer a szociális készségeket növeli, a tehetségeseket is engedi kibontakozni.

A kreativitás fejleszt

A kreativitás főleg a divergens gondolkodás sajátja: az, amely ezerfele szalad, asszociál, keresi az utakat. A hagyományos iskola a konvergens gondolkodást szereti, azt bátorítja, azt emeli föl. A tehetséges, kreatív gyerek, amikor felelni szólítják és hirtelen mindenféle eszébe jut, leültetik és rossz osztályzatot kap, mert „mit beszél össze-vissza” – eközben aki a megtanult és „egyedül üdvözítő” módon elhadarja a választ, azt megdicsérik. Nem véletlen, hogy az eminensek kevésbé sikeresek az életben, amely mindig új és új probléma, kihívás elé állítja őket, és a megoldás megtalálásánál néha kifejezetten hátrányos a régi sémák alkalmazása.

Mivel az iskolai eredmény nem korrelál az életben elért sikerekkel, miért is hajtjuk a gyereket, hogy jó tanuló legyen? Vekerdy tanácsa az, hogy – ha már hagyományos iskolába jár – hagyjuk, hadd legyen „rossz tanuló”. Ne szorítsuk két malomkő közé, ha már az iskola teljesítménycentrikus, ne követeljünk tőle mi is „teljesítményt”, ne kínozzuk otthon korrepetálással, ehelyett adjunk érzelmi biztonságot, ölelést, együttlétet, közös reggelizést

Forrás: http://felelosszulokiskolaja.hu/vekerdy-tamas-erzelmi-biztonsag-kell-a-gyereknek-nem-hajsza/

kép: asztali.lutheran.hu

forrás:  eletmod.transindex.ro

Ha érdekesnek találod a cikket érdemes megnézni Dr Vekerdy Tamás könyveit itt

Dr. Vekerdy Tamás: „A mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket”

„A mese tanulsága erőt ad a gyereknek ahhoz, hogy a világ pozitív tendenciáival azonosuljon, nem beszélve arról, hogy a gyerek azt tudja meg, hogy a végén ő fog győzni, a legkisebb királyfi, akire senki sem gondolt.” Dr. Vekerdy Tamással a mese erejéről, önző felnőttekről, okostelefonról és a markológépekről beszélgettünk.

Mi volt a kedvenc meséje gyermekként?

Talán a legkedvesebb az volt, amit az apám talált ki: a Hüvelyk Matyi. Nem a klasszikus mese volt az, hanem az általa kitalált, továbbszőtt történetek. Azóta is úgy látom, hogy a gyerekek a legjobban a „fej”-mesét szeretik, vagyis amit a szülő maga talál ki. A Waldorf-iskola alapítója, Rudolf Steiner is azt mondja a tanároknak: Találjatok ki ti meséket! Nem baj, ha rosszabbak, gyengébbek, ha kisebb a szókincsük. A gyerekek veletek együtt csinálják a belső munkát, a ti kreativitásotokat is élvezik, nekik ez rendkívül vonzó és leköti őket.

Ritmikusan, dallamosan meséljünk, nagy redundanciával! Nagyon fontos ez, hozzájárul a nagyon erőteljes belső képek kidolgozásához. A ritmus, a dallam, az ismétlés segíti a gyereket a belső film megalkotásában.

Meséljünk fejből még akkor is, ha nem a saját mesénket mondjuk el! Nem baj, ha valakinek ez nem erőssége, el kell olvasni előre a mesét, és rosszabbul, keverve-kavarva az eseményeket, részleteket is kihagyva akár, de fejből elmondani.

A mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket. A belső kép ugyanis feldolgozás, indulatok, vágyak, szorongások, ismeretek feldolgozása, ezért kell mesélni este, vagy ha beteg a gyerek. Ettől lemegy a láza, testileg-lelkileg ellazul, megnyugszik, gyorsabban gyógyul.

Mi történik mese közben egy kisgyermek lelkében? Hogyan lesz mankó vagy eszköz a mese az életében?

A mese a feldolgozás fontos eszköze, a gyermek a világról való tudását is a saját belső képeibe öltözteti. A kisgyerek ezeket a belső képeket vetíti ki aztán a világba, a játékaiba is.

A gyermek utazik a cselekményben, belekerül abba, elsodorja őt. Megfigyelhetjük, ahogy mesélés közben nézi a mesélőt, később azonban már látszik a szemén, hogy nem fókuszál, elbambul, mert a belső mozira figyel. A vizsgálatok szerint kamaszkorig nyúlóan lenyomatot hagy benne a mese.

Fontos, hogy a felnőtt ne vonjon le erkölcsi tanulságot a meséből. Például ne mondja, hogy a legkisebb királyfi bezzeg segített a bajba jutott medvén, és kiszedte a talpából a tüskét. Te is segíts a bajba jutottakon, mert akkor rajtad is segítenek. Ez színtiszta önzésre nevelés! Segíts, hogy rajtad is segítsenek… Csak meséljünk, semmilyen tanulságot ne vonjunk le! A gyerekben lerakódik egy struktúra, ami „nevelni” fogja őt. Nem az az erkölcsi nevelés, hogy különböző elvekről prédikálunk, hanem hogy élményt adunk. Nem igaz, hogy a reális világkép nem az, ami a mesében van, hogy a végén győz a jó. De igen! Ez az igazság, gondoljunk csak a szörnyű 20. századra, a maga diktatúráival, Hitler lerohanja Európát, Sztáliné a világ egyötöde, mégis minden meleg- és hidegháborút a kezdetben gyengének mutatkozó demokráciák nyernek meg.  

A mese tanulsága nem kiveszi a gyereket a világból, hanem erőt ad neki ahhoz, hogy a világ pozitív tendenciáival azonosuljon, nem beszélve arról, hogy a gyerek azt tudja meg, hogy a végén ő fog győzni, a legkisebb királyfi, akire senki sem gondolt. Ez rendkívül vigasztaló.

Milyen a jó mese?

Az, amelyik nem nevelő célzatú, a szabad örömből született – a művészi mesék a jók. A másfél-két-három éves kisgyerekek az olyan meséket szeretik igazán, amelyek olyan történeteket mesélnek el, amelyek velük is megtörténnek. A gyerekek – minél kisebbek, annál inkább – imádják, ha a környezetük jelenségei elevenednek meg. Például lemegyünk anyával az utcára vásárolni, a bácsik ásnak, nyitva van a telefonkábel fedele, építkeznek, van ott markológép, vásárolunk tejet, kenyeret – és így tovább.

Fontos, hogy ki olvassa a mesét?

Persze! Olyan ne olvassa, aki utálja a mesét.

Jó, ha néha a gyermek is mesél? Ha felcseréljük a szerepeket, és néha ők mesélnek a felnőtteknek?

Ilyen nevelő célzatú klisékre nincs szükség. Ha mesélni akar, hallgassuk meg, de ne erőltessük. Ha akar, egyszer csak úgyis elkezd mesélni. Minden ilyen nevelő jellegű kényszerítés téves. Spontánul együtt élni a gyerekkel, az a hasznos.

Ha a gyermek néha magára marad a mesével, leültetjük a tévé, a YouTube, vagy épp a táblagép elé, milyen meséket vetítsünk nekik?

A látott mese nem mese. Amint a külső kép megjelenik, abban a pillanatban leáll a mese legfontosabb mozzanata: a belső képkészítés. Olyan, mintha mese lenne, de nem az. A gyermek nem tud elszabadulni, nagyon sok a belső feldolgozni valója, de nem tud különbséget tenni a belső és külső kép között. A tévé előtt egyre feszültebb, egyre agresszívabb lesz. Nincs feldolgozás, nincs mozgás.

Persze nem vagyok dogmatikus. Misike imád a nagymamájához járni, a nagymamája is imádja őt, remekül mulatnak együtt, tésztát gyúrnak, sütnek, palántáznak, és persze tévéznek is. Az anya azt mondja: „Ha még egyszer meglátom, hogy Misi nálad tévézik, soha többet nem hozom el!” Holott neki is nagyon jó, hogy van egy szabad estéje, egyedül neveli Misit. Jó, Misi otthon nem tévézik, rendben. De a nagymamát nem kényszeríthetem szokásai megváltoztatására. Misi ott tévézik. És ezt ki kellene bírnom. Elveim ellenére. Mindehhez tegyük még azt is hozzá, hogy lehetnek olyan megoldások, még a tévében is, amelyek jobbak, mint amit általában a látott mese kínál. Ilyen például a Magyar Népmesék sorozat. Miért? Mert itt egy ember mesél. Ez mára már a hallott mese illúzióját idézi fel. És persze szépen van elkészítve, jók az animációk, jó és vonzó a zene stb.

Mi a helyzet a felnőttekkel? Nekik is szükségük van a mesére?

Egy egészséges embernek ez a lelki higiéniai része. Mióta világ a világ, az emberek mesélnek egymásnak történeteket. Gondoljunk az ősemberre a tűz körül, az istenek, a szellemek, a vadászatok történeteire – vagy éppen a pletykára, mert ez is történetmondás. A felnőttek azért mondanak történekeket, hogy megismerjék a világot, hogy milyen az élet, és hogy mérni tudják magukat a hallottakhoz. Erről szóltak az eposzok, a mitológiák, a regények, a drámák. Egy felnőtt, ha egészségesen él, igényli a történetek hallgatását, befogadását. Filmeket néz, igaz, gyakran primitíveket, de a lényeg, hogy történeteket lát és hall.

Az már egy szomorú és sajnálatos része a mesemondásnak, hogy ezek a történetek egyre izgalmasabbak, szörnyűbbek és véresebbek. Ez kilúgozza a lehető sokrétűségét a történeteknek.

Van kedvenc meséje, amit nagyon szeret újra és újra elolvasni?

Persze! Rajongója vagyok a Gyűrűk Urának. Egyszer angolul, és aztán amikor már volt, magyarul is elolvastam, majd legalább háromszor felolvastam a különböző korú gyerekeimnek. Amikor pedig a Harry Potter jelent meg kötetről kötetre, volt olyan, hogy két-három példányt is vettünk, mert egyszerre akarta olvasni a nagymama, a gyerekek és mi magunk is.

Forrás www.nlcafe.hu/mesedoboz_gyujtooldal2/cikk/vekerdy-tamas-mese/

Értékes meséskönyveket találsz az alábbi linken - érdemes megnézni:

http://netbutik.hu/spl/392827/-Gyerekneveles-meseskonyvekkel

 

A láthatatlan fonal

1_7.jpg

Egy cikket szeretnék veletek megosztani amit Steiner Kristóf készített Vekerdy Tamással a láthatatlan fonal könyvajánlója kapcsán.

Veszteség feldolgozása: szülők válása, családtag halála, egy barátság megszakadása ezeket a témákat öleli át ez a különleges könyv.

Senkinek sem könnyű elbúcsúzni olyanoktól, akiket nagyon szeretünk, a gyerekek számára különösen ijesztő és fájdalmas az élmény - márpedig az élet bőségesen teremt olyan alkalmakat, amikor ezt a félelmet és fájdalmat meg kell tapasztalniuk, legyen szó a szülők válásáról, valamelyikük külföldi munkavállalásáról, egy barátság megszakadásáról, vagy egy családtag haláláról.

Patrice Karst, amerikai ifjúsági szerző meséje ezeket az "elszakadásokat” igyekszik megkönnyíteni kicsik és nagyok számára világszerte.

A nemzetközi bestseller már Magyarországon is kapható, itthon ráadásul Vekerdy Tamás ajánlásával avat be a láthatatlan és elszakíthatatlanul erős fonal titkába, amit csak azok ismerhetnek, akik igazán szeretik egymást.

"Ha hiszel a láthatatlan fonal létezésében - van; megjelenik és rángatni is tudod. Próbáld ki! Csodálkozni fogsz..." – üzeni a mesekönyv hátoldalán Vekerdy Tamás – márpedig egy gyerekkönyvnek „reklámot csinálni” nagy felelősség, főleg ha a magyar gyermekpszichológia legendája teszi azt.

Sok olvasó, követő “készpénznek” veszi majd, hogy a könyvet “meg kell venni”, és hogy – bár nem Vekerdy a szerző - mégiscsak az ő “nyelvén” beszél. A "Jól szeretni" szerzője a Díványnak elmondta, azt teszi fontossá, különlegessé ezt a könyvet számára, ”hogy megpendíti azt a gondolatot, hogy nem csak a látható dolgok lehetnek megtartó erejűek, életbe vágó fontosságúak”.

Van élet Harry Potteren túl

A gyerekkönyvek kétségkívül megalapozzák a személyiségünket, életünk első komoly hatásai kedvenc mesekönyveinken keresztül „érkeznek meg” hozzánk (aztán később rebellis zenekaroktól, majd jó esetben személyes élményekből kapunk további impulzusokat) .

Vallom, hogy nem lennék az, aki ma vagyok, ha nem az Óz a nagy varázslón, az Alice Csodaországban köteten és a Kis hercegen nőttem volna fel. Kíváncsi voltam, Vekerdy személyes inspirációs forrásaira – aki tulajdonképpen a gondolkodásra és a tudatos létezésre alapozott egy életet, biztosan izgalmas (és tanulságos) meséken szocializálódott.

„Kedvenceim: Winnetou; A sziklás hegyek varázslója, korábban János vitéz; Benedek Elek Toldija, Mufurc és Mickó - két medvebocs, Dugó Dani könyvek -Kosáryné Réz Lola, néhány Cilike-könyv, fiú létemre, majd pedig jöttek az angol detektívregények - Bulldog Drumond kalandjai; Poirot -Halál a felhők felett, és természetesen aztán végeláthatatlan sorban P. Howard, már a kamaszkor felé. És ne hagyjuk ki Karinthy Tanár Úr kéremjét, valamint Verne Gyulát a Sándor Mátyástól a Servadac Hectoron át a Hódító Roburig. Mint úgynevezett szakember, mondjuk, Harisnyás Pippi kalandjait ajánlom szívesen.” – mondta, amikor a gyerek lelki és szellemi gazdagságához vezető ifjúsági regényekről kérdeztem.

A mese az kell!

Klisé, de igaz: a gyerekek nagy része tévét néz, számítógépes játékokkal játszik, a szülők okostelefonja köti le őket – a mesekönyveknek - a legjobbaknak is - sok “riválisa” akad.

Kell-e ilyenkor “eröltetni” a gyereket a mese-hallgatásra, olvasásra? És a szülőnek kell “eröltetnie” magát, hogy mesélt olvasson, mesekönyveket vásároljon, ha a gyerek azok nélkül is elvan? Vekerdy Tamás szerint a válasz egyértelmű igen – már csak azért is, mert az anyanyelv a szuverén és erőteljes gondolkodás alapja.

„A gyereknek hallott mesére van szüksége, másfél éves korától kezdve, amikor napjának néhány mozzanatát meséljük vissza. Még nem is beszél, de már sok mindent megért. Azután ugyanezt egy kis állatról meséljük, egy kis medvebocsról, akkor már ezt jobban szereti, de tudja, hogy a medvebocs ő maga, és e szerint szól hozzá a történtekhez. Majd jönnek a rendes állatmesék, melyek már nem róla szólnak, és aztán négy-öt éves kor körül a nagy mesék, a tündérmesék.

A mesét előbb mindig el kell(ene) olvasnunk, és aztán fejből kell(ene) mesélnünk. Az sem baj, ha szegényesebb szókinccsel, össze-vissza keverve a fordulatokat. És akkor még nem beszéltünk az általunk kitalált, esetleg egészen primitív mesékről, amiket a gyerekek a legjobban imádnak.”

A gyermekpszichológus szerint a mese hallgatása közben a gyerekek belső képeket készítenek, és ezzel feldolgozzák feszültségeiket, szorongásaikat, vágyaikat, düheiket és ismereteiket. Mese után jobban alszanak, a mesétől lemegy a lázuk, és aki mindennap hall mesét, iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg anyanyelvi fejlettségben azt, akinek csak rendszertelenül mesélnek.

Ha "lazul" a fonal

A könyv címe és fő témája egy fonal, amely olyan hosszú, és erős, hogy örökké összeköti azokat, akik szeretik egymást. A dolog valószínűleg remekül működik addig a pontig, míg egy gyerek tudatosan próbálja „elszakítani” a láthatatlan fonalat. Hogyan tarthatja egy szülő életben az „összeköttetést” ha a gyerek sokszor mintha ellökné őt magától? Vekerdy szerint erre nincs általános tanács.

„Jó esetben kamaszkor előtt nem löki el, kamaszkorban pedig ez természetes. A kamaszt szabadon kell engedni, ugyanakkor lehetővé kell tennünk faggatás és számonkérés nélkül, hogy jelen legyen körünkben - elviseljük a jelenlétét. Ha kamaszkor előtt is ellök, akkor rá kell jönnünk valahogy, hogy ez miért történik. Valószínűleg azért, mert magára hagytuk. Ha például néhány napig távol voltunk a kisgyerektől, nem akar odajönni hozzánk, odafut ahhoz, aki vele volt - büntet. Ez aztán később feloldódik, minél kevésbé erőltetjük, annál hamarabb.” – vallja a szakember, aki egy korábbi írásában is azt tanácsolta: „Az óvodást ne kérdezgessük, hogy mit tanult, a kamaszt, hogy hol járt, a kisdiáknak diktáljuk le nyugodtan a házit.”

"Már nem is szeretsz?"

Tény, hogy a “láthatatlan fonal” jelenléte a szülőnek is épp olyan megnyugtató, mint a gyereknek, sőt, ahogy a gyerek növekszik, egyre kevesebb igénye lesz “rángatni” a fonalat, ez pedig gyakran aggasztja a szülőt. És míg a gyerek bármikor mondhatja az anyjának, hogy “anyu,szeretném ha jobban figyelnél rám, többet törődnél velem”, és kérdezheti, hogy “szeretsz?”, de egy szülő ha ilyesmit mond a gyereknek – “már nem is szeretsz”, “nem figyelsz rám eléggé”, az egyfajta szülői gyengeségnek tűnik. Lehet valami egészséges módja annak, hogy egy szülő “reklamáljon” a gyerekénél a neki “kijáró” szeretetért?

Vekerdy szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy játsszunk a gyerekekkel - a játék a legjobb érzelmi csatorna. „A kisgyerekhez a játékon át tudunk közel férkőzni - neki minden játék, a mindennapi élet is, az evés, fürdés - hajmosás! -, öltözés-vetkőzés. Akkor nem gyűlöli, ha játék. A nagyobb gyereknél fő kérdés, békén hagyjuk-e, vagy valamire erőltetjük. 'Legyél olyan, amilyenné én akarlak tenni!' Ez az örök konfliktusok útja, a harc útja, rossz esetben a megtörésé, jó esetben a lázadásé. Javaslatom: vonulj magadba, tarts önvizsgálatot, s ezt a gyereked meg fogja jutalmazni.”
Legkevesebb egy simogatás minden nap kijár

A könyvben van egy jelenet, amikor a kisfiú megkérdezi a mamáját: eltűnik-e a fonal, amikor haragszik rájuk, a szülő pedig azt feleli: nem, mert a szeretet erősebb, mint a harag. Ám a haragot általában sajnos egyszerűen “látványosabban”, hangosabban nyilvánítjuk ki az emberi kapcsolatokban, mint a szeretetet – amelyről gyakran nem is beszélünk, hiszen “természetes”, hogy jelen van, “mondani se kell”.

Alapvetően fontos rendszeresen mondogatni a “szeretlek” szót? Vekerdy hisz az amerikaiak módszerében, ha nem is abban a néha extrém formában, ahogy filmekben látjuk. „Szintén Amerikából tudunk, hogy minimum egy simogatás mindennap kijárna mindenkinek. Tehát a szeretet valamilyen kinyilvánítása, akár csak egy néma pillantásban, vagy olyan belső örömben is, amit a gyerek rejtélyes módon megérez.”

Ez pedig nem csak a gyerekeknek fontos: emlékeztetni önmagunkat láthatatlan fonal létezésére – amely minket, felnőtteket is összeköt a szüleinkkel megnyugtat, vigasztalást és biztonságérzetet ad, és segít átvergődni a legnehezebb időszakokon is.

"Akik szeretik egymást, azokat életük minden pillanatában összeköti egymással egy láthatatlan fonal, amit a köztük lévő szeretet alkot.

– De ha nem lehet látni, honnan tudjuk, hogy létezik? – kérdezte Liza.

– Ha a szemünk számára láthatatlan is, a szívünkkel érezzük, és ebből tudjuk, hogy össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket szeretünk.

– Amikor ti az iskolában vagytok, és úgy érzitek, hogy hiányzom nektek, a szeretetetek ezen a fonalon végigfutva elér ide hozzám, és én megérzem a szívemmel. Az olyan, mintha egy kicsit megrántanátok a fonalat.

– És amikor cserébe te is megrántod, azt meg mi érezzük a szívünkkel – mondta Jeremy. "

Forrás:divany.hu

 

Részlet a könyvből:

"Akik szeretik egymást, azokat életük minden pillanatában összeköti egymással egy láthatatlan fonal, amit a köztük lévő szeretet alkot.

– De ha nem lehet látni, honnan tudjuk, hogy létezik? – kérdezte Liza.

– Ha a szemünk számára láthatatlan is, a szívünkkel érezzük, és ebből tudjuk, hogy össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket szeretünk.

– Amikor ti az iskolában vagytok, és úgy érzitek, hogy hiányzom nektek, a szeretetetek ezen a fonalon végigfutva elér ide hozzám, és én megérzem a szívemmel. Az olyan, mintha egy kicsit megrántanátok a fonalat.

– És amikor cserébe te is megrántod, azt meg mi érezzük a szívünkkel – mondta Jeremy."

1_6.jpg

További infó a könyvról: itt!

Szállítási költség CSAK 790 Ft