2018.nov.18.
Írta: netbutik

Fleming története

129291_248521795_small_3.jpg

A férfit Flemingnek hívták, szegény skót farmer volt. Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának,segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szerszámait és odaszaladt a láphoz. Egy rémült fiút talált ott, derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát. Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól. 

Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára. Egy elegáns nemes ember szállt ki belőle és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be. 

- Szeretném megfizetni neked – mondta, - hogy megmentetted a fiam életét.

- Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem – válaszolta a skót farmer és egy legyintéssel elutasította az ajánlatot. 

Ekkor a farmer saját fia jelent meg a család viskójának ajtajában. 

- Ez a te fiad? – kérdezte a nemesember. – Igen – válaszolta büszkén a farmer.

- Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a gyerek olyan, mint az apja,    akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk. 

IGY IS LETT!  

Fleming fia a legjobb iskolákba járt és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Mary’s kórház orvosi karán Londonban, majd nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kiváló Sir Alexander Fleming,a penicillin feltalálója. 

Évekkel később, ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdőgyulladást kapott.És ekkor mi mentette meg az életét?

A penicillin!

Hogy hívták a nemesembert? Lord Randolph Churchill.

És a fiát? Sir Winston Churchill. 

Egyszer valaki azt mondta: kölcsönkenyér visszajár.

Dolgozz hát úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre! Szeress úgy, mintha sohasem bántottak volna meg!

Táncolj úgy, mintha senki sem nézné! Énekelj úgy, mintha senki sem hallgatná! Élj úgy, mintha a földi paradicsomban volnál!

Sok szerencsét, remélem, beválik!

Legyen mindig munkád! A pénztárcádban legyen mindig pénz! A nap mindig süssön az ablakodra!

Az esőt mindig kövesse szivárvány! Egy baráti kéz mindig legyen közel hozzád! Isten adjon örömet, ami felvidít!

 

Forrás:itt

 .............................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

 

Anya és kamasz fia - imádni való 1 perces videó

 A gyerekek nagyon gyorsan felnőnek és velük töltött évek hamar elrepülnek. Az én fiam is immár 21 éves, emlékszem mikor bementem a gyerekszobába és a takaró alól egy nagy láb kandikált ki. Hova lett az a kis gyerek akinek a lába a tenyerembe elfért?

Telnek az évek, de ez így van rendjén.

Ahogy néztem ezt a imádni való videót előjöttek a régi emlékek,Mérhetetlen hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott hogy gyermekem legyen, és nagyon büszke vagyok rá.

Ha megnézed ezt a videót és felnőtt gyermeked van magadra ismersz.

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

 

Útravaló karácsonyra Müller Pétertől

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Itt a régóta várt pillanat! A lármás, zűrzavaros, nagy nyüzsi. Mostanáig kóboroltál az üzletekben, plázákban, butikokban. Mostanáig fizettél, szállítottál, főztél, sütöttél, csomagoltál, cetliket írtál, takarítottál, hurcoltad haza a fát, fölállítottad, gyertyákkal, izzókkal, angyalhajjal ékesítetted. Dolgoztál, robotoltál, igyekeztél, lihegtél és gyötörted a lelkedet: "Kit felejtettem ki?"

 

Most végre itt van mindenki. Akikre azt mondja a nyelvünk: a hozzátartozóid. Jó szó. A sok milliárd ember nem tartozik hozzád. Ők igen.

Nem tudni, miért. Így alakult. Ők jönnek el az ágyadhoz, ha beteg leszel, és ők állnak majd legközelebb a koporsód körül. A többi ember távolabb él tőled. Most itt van körülötted az a néhány ember, aki a sorsod játékában főszerepet kapott, nem tudni, miért. Mint egy színdarab fontos jelenetében, összejöttek mind, csomagokkal, éhesen, türelmetlenül, zajongva, zűrös és csillagtalan lélekkel - mert manapság a lelkünk zűrös, zaklatott és csillagtalan.

Az is lehet, hogy nincs itt senki. Most van az a pillanat, karácsony estén, amikor rád szakad az érzés, amit a hétköznapok során nem éreztél, mert megszoktad, hogy egyedül vagy. Mert egyedül élsz. Nincs senkid. Sokan éljük át ilyenkor a magányt, és sokan a lázas nyüzsgést, a zajt, a zűrzavart, az örömöt, hogy együtt vagyunk végre... és azt is, hogy ebből az "együttből" hiányzik néha a meghittség.

Még jó, ha a fa körül elhangzik a "Mennyből az angyal", de ez sem az igazi, mert a mohó szemek a földet kutatják, a fa alatti csomagokat: "Mit hozott a Jézuska?" Elfelejtettük, hogy a Jézuska nem hoz semmit. Neki sem volt semmije. Csak egy szál köntöse, arra is kockát vetettek a katonák a halála után. A Jézuska csak békét tud hozni, és csendet a szívben, és szeretetet, ami a világ legnémább, legnyugodtabb, legszótlanabb állapota. Láthatatlan. Nincs benne lihegés, nyugtalanság, idegesség, lárma.

Szertelen lélekkel nem lehet szeretni. Benne van a csodálatos magyar szóban: hogy aki SZER-telen, az nem SZER-et. Nyugodj meg. Találj egy pillanatot, vagy kettőt, és menj ki a levegőre, és szívd be magadba az éltető, friss levegőt. Jó mélyen. Többször is. Sóhajts ki, és lélegezz be. Lassan, mert a sóhajtás és a lassú, mély lélegzés megnyugtat. Ha egy kicsit megnyugodtál végre, nézz föl az égre. Ha csillagos az ég, válassz ki egy csillagot. Ha felhős, tudd, hogy a csillagod azért ott van, csak nem látod, mert felhő takarja. Ha hull a hó, hagyd, hogy arcodra hulljanak a hópihék: az angyalok küldik neked, a végtelenből - és ingyen.

Éld át egy pillanatig a csodát. A mindenséget és önmagadat.

Most pedig figyelj jól: a karácsony a születés ünnepe. Valaminek vége van, és valami most jön létre. Bárhol. Akár egy istállóban is. Állatok között, segítség nélkül, egy gyűlölettel teli, gonosz és sötét világban, ahol a kis Jézus született. Mindegy. Csak szüless meg. Szüld meg magad. Lobbantsd lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska eloszlassa az egész elmúlt éved sötétségét! Várj egy kicsit, míg azt nem érzed, hogy a kis gyerekláng megerősödik benned, és utána menj vissza a hozzátartozóidhoz. Vidd be nekik a békédet, az új arcodat, és azt a meggyőződésedet, hogy az életünk díszlete nem egy szoba, hanem az egész világmindenség. A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: "Szeretlek".

Forrás: http://www.life.hu/advent/lelekmelengeto/20111219-utravalo-karacsonyra-muller-petertol.html

Hazánk gyógyító, csodatevő helyei

2_12.JPG

Talán nem is tudjuk, milyen különleges országban élünk: Magyarország számos olyan erőhelyet rejt, amelyek gyógyerővel rendelkeznek, sőt, nálunk található a Föld szívcsakrája is!

Talán nem is tudjuk, milyen különleges országban élünk: Magyarország számos olyan erőhelyet rejt, amelyek gyógyerővel rendelkeznek, sőt, nálunk található a Föld szívcsakrája is!

Mik azok az erőhelyek, és hogyan képesek gyógyítani?

Az ősi tanok szerint a Föld ugyanúgy élő, lélegző szervezet, energiaegység, mint mi magunk. Ugyanúgy, mint az emberi testet, erővonalak és csomópontok (akupunktúrás pontok, csakrák) hálózzák be. A Szent György-vonalaknak vagy sárkányvonalaknak nevezett energiaszálak keresztezik egymást, itt alakulnak ki az energiapontok, erőhelyek. A Kárpát-medence kiemelt jelentőségű, mivel az erővonalak páratlan koncentrációja jellmezi – sőt, a Föld szívcsakrája is hazánkban található! Ezeket a helyeket már eleink is ismerték: jellemzőjük a szokottnál dúsabb növényzet, népesebb állatvilág, erősebb és termékenyebb állatok, harmonikusabb emberek, kristálytiszta vizek és kör alakban növő fák, tisztások. Sokszor egy-egy „csodaállat” vezeti ezekre a helyekre a népet: gondoljunk csak a csodaszarvas legendájára. S hogy hogyan képesek ezek a helyek az emberi egészséget is helyreállítani? A betegség tulajdonképpen nem más, mint energiahiányos állapot: a Föld pedig egy hatalmas, kétpólusú mágnes, rezgésvonalakkal és energiakibocsátó csomópontokkal. A jótékony energia hatására az emberi test energiamezeje is feltöltődik, a hiányok kipótlódnak, és elindulhat a gyógyulási folyamat.

A Föld szívcsakrája: Rám-hegy, Ferenczy-szikla

Igazán büszkék lehetünk, hiszen az ezoterikus felosztás szerint hazánkban található a Föld szívcsakrája, egészen pontosan Dobogókőn, a Rám-hegy és az előtte magasodó hatalmas Ferenczy-szikla. Maga a Dalai Láma is kifejezetten emiatt látogatott Magyarországra, s hívta fel a magyarok figyelmét felelősségükre, a Föld szívének megőrzésére. Számos jel is utal erre: nem véletlen, hogy épp Dobogókőnek (szívdobogás) nevezik az otthont adó területet, s a tágabb régióban egy másik Dobogó nevű helység is található. Azonkívül maga Dobogókő is egy szív alakú vidék pontos mértani közepén fekszik: a pilisi és a visegrádi hegyvidék szivet formáló ölelésében. A szikla környezetét dúsabb növényzet, tiszta vizek és kör alakban növő fák jellemzik. Sokak úgy vélik, hogy a a sziklát átölelve érezni és hallani lehet a Föld szívdobogását. Rengetegen zarándokolnak ide, hogy részesüljenek a hely gyógyító, feltöltő energiájából , és rendszerint hirtelen fellépő nyugalomról, melegségérzésről, harmoniájuk és egészségük erősödéséről számolnak be.

A csodatévő Attila-domb

Az Attila-domb csodatévő erejéről híres. A Tápiószentmárton határában emelkedő domb egykor a Blaskovich család birtokában volt. A legenda szerint itt állt valaha Attila nyári palotája. Nem véletlen, hogy 1924-ben itt találták meg a legendás szkíta leletet, az Aranyszarvast, amelyet ma a Nemzeti Múzeum őriz. Az itt élők megfigyelték, hogy a legelésző állatok különös módon vonzódnak a dombhoz, a beteg, legyengült jószágok pedig új erőre kapnak a közelében. Az erőterületek jellemzője, hogy erősebb, különlegesebb állatokat és növényeket nevel – nos, az Attila domb szülötte a Blaskovich-dinasztia világhírű csodalova, a legendás Kincsem, aki a lóversenyzés történetében egyedülálló módon veretlen maradt. Azonkívül kizárólag itt maradt meg az „alhavasi zászpót” nevű növényritkaság, amely most egyedüli képviselője fajának. Természetesen a modern tudomány eszközeivel is megvizsgálták a helyet: a kutatók fokozott elektromágnesességet és rádioaktivitást mértek, ám hogy mindez hogyan képes orvosilag is alátámasztott gyógyulásokat hozni, arra még nem született meg a tudományos magyarázat. Az ide látogatók enyhe bizsergésről, egész testüket elöntő melegségről és vibráló engergiaérzésről számolnak be, és az egészség visszanyerését is számos tapasztalat támasztja alá.

A gyógyító Boldogasszony-kő

A Miskolc melletti Bükkszentkereszt kövei ásványtani szempontból is egyedülállóak, és maga a település elhelyezkedése sem mindennapi. Oda eljutni olyan, mintha egy mesebeli vadregényes tájat hódítana meg az ember. Az ezoterikus mérések is alátámasztják a hely különlegességét: az energiavonalak egy háromszöget alkotnak, melynek a csúcsa épp a híres gyógyító kő, Boldogasszony köve. A legenda szerint Jézus halála után Mária világgá indult, és Újhutára érve leült megpihenni egy kőre. A kő megpuhult Mária alatt és megőrizte nyomát. A gyógyulni vágyó emberek százai zarándokolnak el a kőhöz, mert úgy tartják, hogy aki megpihen rajta, az visszanyeri egészségét. A követ látogatók közül sokan kéz- és lábzsibbadásról számoltak be.

Erőhelyek találhatók a következő településeken is:

Andocs, Badacsonytomaj, Búcsúszentlászló, Bodajk, Budakeszi, Budapest – Gellérthegy, Csatka, Csobánka, Dobogókő, Dömös, Egerszalók, Esztergom, Fertőszentmiklós, Gencsapáti, Gyöngyös, Hédervár, Gyula, Kaposszerdahely, Kékkő, Mátraszentimre, Petőfiszállás, Röjtökmuzsaj, Sümeg, Szigetvár, Székesfehérvár, Varsád, Vác, Vértessomló, Visegrád, Zirc

Forrás: https://www.turbodieta.hu/magazin/ezoteria/cikk/magyarorszag_csodatevo_helyei

Minden idők 10 legjobb pszichológiai témájú filmalkotása!

Az alábbiakban 10 olyan lélektani filmet ajánlunk, amelyeket talán mindenkinek látnia kell. Ezek a remekművek hihetetlen hatást gyakorolnak ránk, és arra késztetnek, hogy más szemszögből is megvizsgáljuk életünket.

1. Egy csodálatos elme (2001)

A filmet Ron Howard rendezte, 4 Oscar-díjat is kapott érte, többek között a legjobb filmnek járó arany szobrocskát, de Russell Crowe is átvehette a legjobb férfi főszereplőért járó díjat. Egy igazi matematikai zseni, John Forbes Nash drámáját nézhetjük végig. Semmi sem érdekli a Princeton egyetemen, csak egy eredeti, saját ötlet kidolgozásával van elfoglalva. Végül megalkotja a játékelméletről szóló munkáját, amellyel teljesen szembe megy Adam Smithnek, a modern közgazdaságtan atyjának elméleteivel.

2. A bárányok hallgatnak (1991)

A sokszor hátborzongató film a bevételek terén, de a kritikákat illetően is remekül teljesített, összesen 5 Oscar-díjat zsebeltek be az alkotók, és a színészek is, mint Sir Anthony Hopkins és Jodie Foster.

Dr. Hannibal Lecter egy rendkívül veszélyes pszichopata gyilkos, aki évek óta szigorú fogságban éli az életét. Azonban valaki az ő kegyetlen módszereit utánozza, így az FBI segítségre szorul, ezért megbízzák Clarice Starling különleges ügynököt, hogy bírja rá Lectert, hogy segítsen. Azonban ez közel sem olyan egyszerű feladat.

 

3. Harcosok klubja (1999)

Az IMDB besorolásán a Harcosok klubja 10 pontból 8,8 pontot kapott, ami óriási teljesítmény. Edward Norton és Brad Pitt alakítása fantasztikus. Maga a film az alvilági figurákon keresztül mutat rá arra, hogy a stressz leküzdésében nincs is jobb módszer a verekedésnél.

4. Száll a kakukk fészkére (1975)

Milos Forman, a rendező, és Jack Nicholson, a színész, valami elképesztően jó filmet hozott össze. A film egy elmegyógyintézetben játszódik, ahová főhősünk is kerül. Később ráeszmél, hogy az intézetben lévők egyáltalán nem bolondabbak nála, és az a kezelés, amit kapnak, nem hogy nem segít rajtuk, hanem még mélyebbre tolja őket.

 

5. Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004)

Ez a legszerethetőbb lélektani filmek egyike. Michel Gondry rendező egy csodálatos szerelmi történetet elevenít meg a filmvásznon. A főszerepben Jim Carrey és Kate Winslet látható, akik elhatározzák, hogy kitörlik emlékezetüket.

6. Életrevalók (2011)

Ez egy igazán csodálatos, megható francia film, amelyben kacagni is lehet, de leginkább gondolkodóba ejti az embert. A filmben két külön világ találkozik: az ejtőernyős balesete után tolószékbe kényszerült gazdag Philippé, és a börtönből szabadult, a külvárosi gettóban élő Drissé. Sok tanulság, sok tapasztalat, sok szerethető humor, sok lelki felismerés, mind-mind kibontakozik ebből a nagyszerű filmből.

7. Észvesztő (1999)

Két Oscar-díj jelölést is kapott az 1967-ben játszódó film, amelyek középpontján egy összezavarodott kamaszlány, Susanna szerepel, aki próbálja megfejteni a világ és az emberi kapcsolatok működésének szövevényes, bonyolult világát. A lányt egy pszichiáter beutalja a Claymoore kórházba, ahol hasonló problémákkal küzdő nőkkel találkozik és köt barátságot. De Susannanak dönteni kell, hogy bent marad, vagy felveszi a kesztyűt a kinti világgal.

8. Good Will Hunting (1997)

Összesen kilenc Oscarra jelölték, ebből kettőt kapott meg Gus Van San filmje. Főszerepben: Matt Damon, Ben Affleck és Robin Williams. A filmben bebizonyosodik, hogy a legnehezebb szociális körülmények között élő emberek köréből is kerülhetnek ki zsenik, amilyen a 20 éves Will Huntig is.

9. Fekete hattyú (2010)

Egy híres lélektani thriller, amelyet Darren Aronofsky rendezett. Főszerepben Mila Kunis és Natalie Portman. Az alkotás középpontjában a démonizált egoizmus áll, amely a New York-i balettvilágban jelenik meg. Natalie Portman alakításáért Oscar-díjat is nyert.

10. A part (2000)

Richard (Leonardo di Caprio) kalandvágyból, izgalomból Thaiföldre utazik. Ott megismerkedik két franciával, valamint egy korosabb világjáróval, Daffyvel, aki egy titkos szigetről kezd mesélni, amelyet szerinte érdemes lenne a fiataloknak meglátogatni. És kis győzködés után a két francia Richarddal utazik el a titokzatos szigetre, ahol több meglepetésben is részük lesz.

Forrás: http://filantropikum.com/minden-idok-10-legjobb-pszichologiai-temaju-filmalkotasa/

 

Búcsúlevél (Gabriel García Marquez)

a_szeretet_4.jpg

"Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. 

Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.

Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. 

Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.

Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. 

A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! 

Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. 

Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. 

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. 

Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. 

Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. 

Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek. 

Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. 

Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. 

Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". 

Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. 

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. 

Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. 

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked."

Forrás: http://havannacsoport.hu/index.php/14-tortenetek/115-bucsulevel-gabriel-garcia-marquez

Liam Neeson - Az életet megéri élni

unnamed_1.jpg

“Azt mondják a legnehezebb dolog az életben, elveszíteni valakit akit szeretsz. Valakit, akivel együtt éltél és láttad minden nap.

Valakit, aki megmutatta Neked, hogy kell szeretni.

Ez a legrosszabb dolog, ami valaha történhet Bárkivel.

Feleségem váratlanul halt meg. Olyan sok örömet hozott az életembe. Ő volt a mindenem. Az a 16 év, amíg a férje voltam, megtanította nekem, hogyan kell feltétel nélkül szeretni. Meg kell állnunk és hálásnak kell lennünk a házastársunknak.
Mert az élet nagyon rövid. Tölts időt a házastársaddal. Légy jó hozzá. Mert egy nap, mikor felnézel a telefonodból, nem lesz ott többé. Amit többek közt igazán megtanultam, élni és szeretni minden nap úgy, mintha az utolsó nap lenne. Mert egy nap az utolsó nap lesz! Élj a lehetőségekkel, és éld az életed. Minden nap mondd el azoknak akiket szeretsz, hogy szereted Őket.

Ne tékozolj el egy pillanatot sem abból, ami megadatott.


Az életet megéri élni.”

Forrás: http://bouvet.cafeblog.hu/2016/05/24/liam-neeson-az-eletet-megeri-elni/

Elgondolkodtató...

000_6.jpg

 

Ha szülők vagyunk, ha nem, azt láthatjuk, hogy a mai gyerkőcök már nem úgy töltik a szabadidejüket, mint azok a fiatalok, akik 80-as, 90-es években nőttek fel. Ma már minden szabad percet behálóz a technológia, az internet, az újabbnál újabb számítógépes eszközök, játékok, amelyek igazi virtuális élményt nyújtanak. 

Igen, virtuálisat, de közben fogalmunk sincs, hogy odakint kivirágzott az almafa, a rózsa bimbókat hajtott és ki lehet menni a természetbe kirándulni, oda, ahol a jó élet van. 

Most következzen egy kisfiú megható története és levele, amiből kiderül, hogy milyen ma gyereknek lenni: 

Vacsora után egy tanítónő elkezdte javítani osztálya fogalmazásait, míg a férje elővette a telefonját, hogy kedvenc játékán, a Candy Crush-on játsszon. Az utolsó fogalmazást olvasva, a tanítónő sírni kezdett. A férje megkérdezte, hogy mi történt, a nő így felelt: 

- Tegnap arra a kértem a harmadikosaimat, hogy írjanak fogalmazást a vágyaikról.

- Értem, de miért sírsz? 

A tanítónő odaadta a férjének a dolgozatot, ami szomorúvá tette. A férfi elkezdte olvasni az írást. 

"Én okostelefon szeretnék lenni. A szüleim szeretik az okostelefonjaikat, mindenhová magukkal viszik, mindig el vannak foglalva a pötyögéssel. Amikor apukám hazajön a munkából, akkor nem

velem, hanem a telefonjával foglalkozik. Ha ritkán játszunk is kicsit, és megcsörren a mobil, azonnal abbahagyja a játékot, feláll és kimegy, még akkor is, ha sírva könyörgök neki, hogy inkább folytassuk a játékot."  

- Ki írta ez a fogalmazást? - kérdezte a férfi. 

A tanítónő könnyes szemekkel a férjére nézett, és így felelt: 

- A mi kisfiúnk, szívem.

Forrás: http://filantropikum.com/okostelefon-szeretnek-lenni-egy-kisfiu-meghatoan-oszinte-levele-a-mai-felnottekhez/

Így hívják magukhoz a születendő gyermek lelkét a himbák

A himba törzs egy félnomád pásztornép Namíbia északi részén, a Kunene régióban. Egyike azon kevés afrikai bennszülött csoportnak, akiknek sikerült megőrizniük eredeti életmódjukat; önfenntartóak, és többségük a külvilágtól elszigetelten él. Különös ismertetőjelük a nők bőrének és hajának vörös színe, amit egy okker, zsír és növényi anyagok keverékéből előállított kenőccsel érnek el.

A klánt a legidősebb férfi vezeti. Vallásuk szerint a himbák egy távoli Teremtőben hisznek, akinek a segítségét csak az ősök szellemeinek közbenjárásával lehet elnyerni. A szertartásaik szent tüzek köré összpontosulnak, amelyeket az ősök sírjain gyújtottak.

Spirituális tisztaságukat egyik legszebb hagyományuk őrzi, amely a gyerek születésével kapcsolatos. Egyfajta szakrális dallam a közvetítő a földi világ és a láthatatlan lelkek világa között. Ez a szent dal nemcsak a látható és láthatatlan közötti kapocs, hanem az élet és halál örök rendje iránti tisztelgés is, amely a születéstől a halálig minden fontosabb élethelyzetben felcsendül.

A gyermek születésnapját nem a születés vagy a fogantatás idejétől, számítják, hanem attól a pillanattól, amikor az anya szívében megszületik a gyerek iránti vágy. Amikor egy Himba nő eldönti, hogy gyereke lesz, kimegy egy fa alá és addig ül ott, amíg meghallja születendő gyermeke lelkének a dalát. Aztán visszamegy ahhoz a férfihez, aki gyerekének az apja lesz, és megtanítja neki a dalt. A párnak a gyereknemzés pillanatában ezt a dalt kell énekelnie, mintegy csalogatva a lelket a Földre. Miután áldott állapotba kerül, az anya a gyerekének dalát megtanítja az összes anyának és idősebb nőnek a törzsből, hogy a gyerek születésekor ezzel várhassák az újonnan megszülető lelket.

Később kisgyerekként, ha leesik, vagy megüti magát valaki a faluból felsegíti és gyógyírként ezt a dalt énekli neki. Ha valami szépet tesz, illetve felnőtté válik és a törzs teljes értékű tagja lesz e dalt megtiszteltetésként szánják neki. Ezen kívül még van egy alkalom amikor éneklik a gyerek dalát, amikor valami gonoszat tesz, vagy a törzs szabályait megszegi. Ilyenkor kihívják a falu közepére és eléneklik a dalát. A Himba törzs az antiszociális viselkedést nem büntetéssel, hanem szeretettel és a törzshöz való tartozás élményével, illetve a lélekdalra való emlékeztetéssel oldja föl. Mihelyt megismerik saját éneküket többet nem fognak másokat bántó cselekedeteket elkövetni.

Így ez lesz a saját szakrális dala, amely végigkíséri életútján. Végigkíséri az esküvőjén és élete minden fontos pillanatában. A halál pillanatában is összegyűl mindenki a törzs tagjai közül és utoljára mielőtt eltávozik a lelke, felcsendül a dal búcsúzóul. 

Forrás: http://www.pikanteri.hu