Lelki egyensúly a családban - BOLDOG gyerek


Mit kezdjünk a félelemmel és hogyan győzzük le?

Mit kezdjünk a félelemmel és hogyan győzzük le?

A fenti kis film (forrás: facebook) tisztán tükrözi, hogy ha vannak bennünk félelmek érdemes azt leküzdeni, mivel ha nem így teszünk lemaradunk jó dolgokról ami ellenkező esetben bekövetkeznének életünkben.

De mit tegyünk a félelmeinkkel, és hogyan győzzük le?

Ebben segít az alábbi könyv ,amely sokak által nagy kedvenc (a Bookline sikerlistájának 1. helyén és a Libri országos toplistáján 2. helyen van) 

DR. ALMÁSI KITTI: BÁTRAN ÉLNI - FÉLELMEINK ÉS GÁTLÁSAINK LEKÜZDÉSE

 Megrendelem a könyvet 2990 Ft helyett csak 1 napig 2016.05.17-ig 2.790 Ft (akár ingyenes kiszállítással)

További infó a könyvről az alábbi képre kattintva:

 

Mit kezdjünk a félelemmel és hogyan győzzük le? Tovább
FÉLELMEINK ÉS GÁTLÁSAINK LEKÜZDÉSE - DR. ALMÁSI KITTI: BÁTRAN ÉLNI

FÉLELMEINK ÉS GÁTLÁSAINK LEKÜZDÉSE - DR. ALMÁSI KITTI: BÁTRAN ÉLNI

Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is - rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának.

Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket.

Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be?

Úgy látom, a legtöbb ember nem meri azt az életet élni, amit a szíve mélyén kívánna. Azt mondjuk, nincs rá lehetőségünk, de sokszor valójában bátorságunk nincs, hogy kivívjuk, megteremtsük azt. Ehhez ugyanis egyrészt el kellene hinnünk azt, hogy képesek vagyunk rá, másrészt elsősorban saját belső hangunkra hallgat ni, nem pedig mások - jóakaratú, de megalapozatlan, önös érdekekre épülő, vagy akár kifejezetten romboló - véleményére. Azon erőlködünk egész életünkben, hogy másoknak megfeleljünk, hogy ne gondoljanak rosszat rólunk, ne szóljanak meg, ne bántsanak minket, miközben önmagunkat cserbenhagyjuk. Miért nem tesszük fel néha a kérdést: és akkor mi van?! Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? Megéri-e lemondani arról, hogy a saját bensőnkből fakadó, autentikus életünket éljük, csak azért, hogy soha meg ne sérüljünk, el ne utasítsanak, el ne bukjunk (ami minden bizonnyal így is, úgy is lehetetlen)? Azt tapasztalom, hogy visszatekintve mindig megbánjuk, ha nem tesszük meg, ami igazán fontos lett volna számunkra, ha elszalasztjuk azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk.

Igen, vannak az életben rettenetesen nehéz és ijesztő helyzetek, amikor természetes, ho gy félünk - mint ahogy olyan mély felnőttkori gátlások és szorongások is, amelyek korai sérülésekből fakadnak, így gyakorlatilag beleíródtak a sejtjeinkbe. Ilyenkor valóban nem könnyű a dolgunk - de vannak eszközök a kezünkben, és szó sincs arról, hogy ebbe bele kellene törődnünk, hogy ne élhetnénk bátran és hitelesen az életünket, ha így akarjuk, és erőfeszítést teszünk érte.

Megrendelem a könyvet 2990 Ft helyett csak 1 napig 2016.05.17-ig 2.790 Ft (akár ingyenes kiszállítással)


OLVASS BELE A KÖNYVBE!

"Nagyon szeretem Hamvas Bélának azt a gondolatát, hogy amikor nem tudod, mi lesz, akkor kezdesz el élni. Gyakran előfordul, hogy eljön hozzám valaki, aki saját bevallása szerint teljesen kétségbe van esve és elviselhetetlenül szenved, mert például a partnere megcsalta őt, vagy el akarja hagyni. Amikor azonban elkezdem megkapargatn i, hogy a krízis bekövetkezte előtt hogyan éltek, sokszor kiderül, hogy már évek óta szinte egyáltalán nem beszélgettek, nem szeretkeztek, nem csináltak közös programokat, csak nézték a tévét, és néha egyeztették a háztartási teendőket. Sem a szeretetüket, sem a hiányérzetüket nem fejezték ki egymás felé, gyakorlatilag lakótársakként vegetáltak egymás mellett, és bár ez nem volt kifejezetten kellemetlen, valódi kapcsolatnak semmiképpen sem nevezhető. Ehhez képest a krízist, amikor nyilvánvalóvá válik a tartalom hiánya, vagy hirtelen felszínre kerülnek az addig eltussolt problémák, áldásnak tekintem. Lehetőségnek arra, hogy végre éljenek - még ha eleinte ez csak a fájdalomban és szenvedésben való megmerítkezést jelenti is. Ez is jó, ha egy folyamat kiindulópontját jelenti, és elvezet valahová. Rengetegen vannak, akik valójában csak egy-egy krízisben kezdenek el élni, amikor kénytelenek kilépni a komfortzóná jukból. Persze erre ebben a formában nem vágyik senki, de sokszor mégis hasznos, mert rászorít, hogy elkezdjünk érezni, cselekedni, harcolni, amit már régóta nem tettünk. Sokszor ekkor döbbenünk rá, hogy valójában kik vagyunk, mi a fontos nekünk, és mire vagyunk képesek. Minden megmozdul, újrarendeződik bennünk és körülöttünk. Ezért mondják, hogy a válság lehet áldás és lehetőség is - ami teljesen igaz, de mi is kellünk hozzá, hogy az legyen."

"Ha valaki panaszkodik, vagy elégedetlen a helyzetével, szinte biztosan elhangzik a környezetéből a figyelmeztetés: 'Jobban is értékelhetnéd, hogy milyen szerencsés vagy, nézz körül, mások mennyivel súlyosabb problémákkal küzdenek!' Ez az esetek többségében tényszerűen igaz is, ám úgy látom, általában kevéssé visz előre, ha az emberek a saját nehézségüket, fájdalmukat valami még rosszabbal hasonlítják össze. Természetesen egy lelkileg kicsit is ép embert megrázza a másik szenvedése, tragédiája, reflexióra készteti a saját helyzetét illetően, és egy ideig valóban átéli a hálát és az örömet, hogy ez nem vele történik meg. Ám azután vagy relatíve gyorsan visszaáll a saját koordináta-rendszerébe, vagy még tovább fokozódik a szorongása, nehogy az a rossz is megtörténjen vele, amit a másik elszenvedett. Kevésszer láttam olyat a praxisomban, hogy valaki egy negatív összehasonlításból úgy tudott meríteni, hogy az őt valóban előrevitte. Az ilyesmi sokkal inkább visszahúzódásra, önvédelemre, bezárkózásra készteti az embereket. Épülni és szabadabbá válni attól lehet, ha valamiért teszünk, nem pedig valami ellen. Igazán előrevivőnek azt tartom, ha nem próbáljuk elnyomni a kellemetlen érzéseinket, megengedjük, hogy ezek is átvonuljanak rajtunk, ám azután tudatosan arra irányítjuk a figyelmünket, amit értékesnek tartunk, ami felé törekszünk."

"Miközben az erőtartalékaimat próbáltam mozgósítani, semmi másra nem vágytam, csak biztatásra, hogy hisznek bennem és abban, hogy meg tudom csinálni, de ha mégse sikerülne, ők – a barátaim és a családom - akkor is ott fognak állni mellettem. Ehhez képest szörnyű volt állandóan a félelmeket és kétségeket hallgatni, mert nekem az elérendő célra kellett fókuszálnom ahhoz, hogy küzdeni tudjak. Mások szorongó sápítozása épp azt a gyenge részemet hozta elő, amit kemény és tudatos munkával toltam háttérbe, tehát számomra ez nemcsak irritáló volt, hanem az adott helyzetben egyenesen mérgező is. Éppen ezért azt a döntést hoztam, hogy a küzdés időszakában azoknak az embereknek a reakcióit, akik a nehézségekre rémülettel, siránkozással, szörnyű eshetőségek sorolásával vagy teljes elernyedéssel válaszolnak, kizárom a figyelmem teréből, és helyette arra koncentrálok, amire érdemes. Csak így tudom azt a fajta be állítódást, azt a gondolkodásmódot megőrizni, ami engem a küzdésre és a kitartásra alkalmassá tesz."

Megrendelem a könyvet 2990 Ft helyett csak 1 napig 2016.05.17-ig 2.790 Ft (akár ingyenes kiszállítással)

"Egy hétköznapi példa, amivel gyakran találkozom: valaki már régóta hiába keres párt, majd végre randizni kezd egy kellemes partnerrel. Amikor kicsit komolyabbra fordulna a dolog, felerősödnek a szorongásai, hogy mi lesz, ha ez mégsem az, aminek hiszi, ha csalódik, ha kiderül, hogy nem működik a kapcsolat. Ilyenkor azt szoktam kérdezni: mi lenne, ha nem egy jövőbeli lehetséges negatív fordulattal hasonlítaná össze a jelenlegi helyzetet, hanem azzal, hogy éppen MOST mit tenne, ha ez a partner nem lenne? Ilyenkor kiderül, hogy otthon egyedül nézné a tévét, facebookozna, próbálná elütni az időt, magányosnak érezné magát. Ehhez képest éppen randizik, é s kellemes estéket tölt valakivel. Tehát újra kérdem: ha a két lehetséges JELENT hasonlítjuk össze, akkor nem nyereség-e ez önmagában? Még akkor is, ha a kapcsolat csak néhány találkozás erejéig hoz örömöket? Az ajándék az adott pillanatban van - ezt az angol 'present' kifejezés is magában hordozza, ami azt is jelenti, hogy jelen(idő), de azt is, hogy ajándék."

"Ha valaki sokáig hagyja magát kihasználni, de egyszer csak meghúzza a határokat, akkor a környezete először felháborodik, követeli vissza a megvont jussát, siratja a kényelmét, manipulálja, bünteti az illetőt - de ha sehogy se lehet visszacsinálni az eredeti állapotot, akkor elfogadja az új rendet. Ez persze nem egyik a napról a másikra következik be, sőt, néha olyan sokáig tart, hogy az illető feladja. Sok, hasonló helyzetben levő kliensemnél látom, hogy bár az első önvédelmi gesztust megteszik, az utána következő - tényleg nagyon kellemetlen - átmeneti időszakot, a környezet elégedetlen, rideg, büntető magatartását annyira elviselhetetlennek érzik, hogy inkább újra beletörnek a korábbi rutinba: 'Jó, ne haragudj, ha ez neked ennyire fontos, akkor persze megcsinálom...' Így tulajdonképpen a saját szeretetéhségük rabszolgáivá válnak, mert amit tesznek, nem szívesen teszik, nem belőlük fakad, nem róluk szól, csak azért vállalják, mert azt remélik, hogy ezáltal szimpátiát, elfogadást nyernek. A dolog azonban nem működik, mert a 'szolgáltatáshoz' a környezet hozzászokik, természetesnek tekinti azt, sőt, idővel még többet kér - és ha az illető bárhol meghúzza a határokat, jön az agresszió. Ha pedig ekkor nem tud következetesen kitartani a döntése mellett, akkor egyre többet kell nyújtania, míg végül már nem is a saját életét éli, ráadásul azt sem kapja meg, amiért ebbe az egészbe belement. Az önmagukat teljesen feladó, minden kérésre azonnal ugró emb ereket ugyanis nem szokták megbecsülni, nem kapnak valódi tiszteletet, nem önmagukért szeretik őket (hiszen azt se nagyon tudni, kik ők, annyira elvesznek abban, hogy másoknak megfeleljenek), egyszerűen kényelmes, hogy ott vannak. Ha pedig valami miatt nincsenek ott, akkor haragszanak rájuk. Ez egyértelmű zsákutca: nem szolgálja sem az egyén fejlődését, sem pedig a családi, baráti vagy kollegiális kapcsolatokat, amelyek mindegyikében arányosságra és kölcsönösségre van szükség, ha jót akarunk magunknak és egymásnak."

"A legtöbbünk életében van olyan terület, ahol - legalábbis adott pillanatban, életszakaszban - legfeljebb annyit tudunk tenni, hogy elfogadjuk a külső és/vagy belső korlátokat, mert nem vagyunk képesek feszegetni a határainkat. Az emberben a változások folyamatszerűen érnek meg - lehet, hogy holnap már megugorható, ami ma még elképzelhetetlen lenne. És van, amit holnap sem, sőt, sohasem leszünk képesek a körülmények szintjén megváltoztatni, de el tudunk jutni ennek a belátásáig, elfogadásáig, amivel már különösebb keserűség nélkül együtt lehet élni. A terápia lényege sem mindig az, hogy a kliens életében megszűnjön a probléma. Bizonyos problémák nem is tudnak megszűnni - ilyen például egy szeretett személy halála, vagy egy baleset/betegség következtében kialakult, visszafordíthatatlan egészségromlás. A lehetőségünk ilyenkor az, hogy megtanuljunk másképpen viszonyulni ahhoz, amivel együtt kell élnünk. A helyzet nem változik meg - mi leszünk mások, és így a helyzet sem ugyanazt jelenti már számunkra. Nem oldottuk meg, de meghaladtuk."

Megrendelem a könyvet 2990 Ft helyett csak 1 napig 2016.05.17-ig 2.790 Ft (akár ingyenes kiszállítással)

FÉLELMEINK ÉS GÁTLÁSAINK LEKÜZDÉSE - DR. ALMÁSI KITTI: BÁTRAN ÉLNI Tovább
Modern korunk hisztériája - Félelem az ismeretlentől

Modern korunk hisztériája - Félelem az ismeretlentől

 

Félni az ismeretlentől nem egy új fogalom. A születéstől a halálig már régóta képeznek ki bennünket, hogy féljünk mindentől. A modern élet veszélyei szorongatják az emberek képzeletét. A szociológusok a jelenséget kockázati társadalomnak hívják, amely leírja, hogy a kultúrákat egyre jobban foglalkoztatja saját biztonságának fenyegetettsége, akár valós vagy vélt, de többnyire elképzelt. A legtöbb intézmény ma, legyen az tudományos, egészségügyi, vallási, kormány és az összes többi, nem létezne azon a módon, vagy formában, ahogy azt teszi, ha nem volna a félelem. A Föld, amit magad előtt látsz ma, és a jövőbeli Föld annyira lesz éles ellentétben, amennyire félünk az ismeretlentől. Ezt már sokan látják.
Ezért léteznek a háborúk. Ezért létezik a modern orvostudomány. Ezért létezik a politika. Ezért vannak törvények. Félünk mindentől, ezért természetesen megpróbáljuk irányítani vagy megelőzni azt, amitől a legjobban félünk. A legtöbb ember egyetért abban, hogy a világ sokkal veszélyesebb, mint valaha. Még azon bizonyítékok dacára sincs megkönnyebbülés, melyek ezt tagadják. Bezárjuk az ajtót, mondogatjuk az imáinkat, ámulunk a saját pesszimizmusunkon, és aztán csodálkozunk, hogy miért nem tudunk aludni. Elmerültünk a félelem kultúrájában.
A neurolingvisztikai programozás, az elmezavar utánzása, a televízió, a reklámok, a terrorizmus illúziója, és számos más figyelemre méltó koncepció érinti minden szempontból az életünket és világunkat, az egészségünk, védelmünk és biztonságunk rovására.
Ha van egy betegség, ki kell fejlesztenünk egy vakcinát vagy gyógyszert. Ha van egy terrorista, terrorellenes intézkedéseket kell hoznunk. Ha vannak bűnözők, törvényeket kell alkotnunk. Ha vannak zsarnokok, akkor zsarnokellenes poltikát kell gyakorolnunk. Ez a természetünk. Ez az emberi természet. Legalábbis a modern emberé.
Próbálj meg hozzáférni bármely közösségi média platformhoz anélkül, hogy félelmet keltő közösség ne bombázna. Egyszerűen lehetetlen. Az emberek félnek mindentől. Ezért kritizálnak, okoskodnak, lekicsinylenek, szembeszállnak és érzelmi alapon megtámadnak másokat a karakterükre összpontosítva, mivel nem képesek felfogni azt az igazságot, ami nem a sajátjuk.
Mit tesz velünk a félelem?
A félelem a múltra összpontosítva tart bennünket, és állandó aggódásban a jövőtől. Kétségbeesést és határozatlanságot teremt, ami megbénítja a logikát, a gondolkodást és a cselekvést. Nem élhetünk szabadon, mert nem vagyunk képesek félelem nélkül élni.
Azok az emberek, akik félnek, vonakodnak felfedezni új koncepciókat, vagy magukhoz ölelni más lehetőségeket. Mindig meg tudod becsülni egy ember félelmi szintjét az alapján, hogyan fedezi fel az új környezetet, és vizsgálja meg a tárgyakat maga körül. Ez végső soron a szeméyiségünket befolyásolja, és ahogy más viselkedési jellemzők befolyásolják a fiziológiánkat, ugyanúgy hatással vannak ezek a tulajdonságok az általános egészségi állapotunkra és az élettartamunkra.
Van egy tudósokból álló nemzetközi konzorcium, mely agresszív módon dolgozik azon, hogy megtalálják a félelem irányításának módját a népesség és a hadseregek körében. Ez a válasz a félelmeinkre?
A félelem darabokra tépi társadalmunkat. A múltban a félelem a szolidaritásból keletkezett, de ma már éket ver az egész emberiség közé. Ez az elszigeteltség viszont egyre inkább félénkké teszi az embereket. Mi több, a média, a politikusok, a modern orvostudomány és a vállalkozások mind megtanulták kihasználni ezt a határozottan modern rettegést, és ezáltal hasznot húznak belőle. Amíg meg nem találjuk a módját, hogy ellenálljunk a félelemnek, addig ezen érzelmi vállalkozók kegyelméből élünk, és ennek során részeseivé válunk személyes, kulturális és politikai következményeinek.
Legtöbb magunkról alkotott fogalmunk és egyéni attitűdünk a sorsunk irányítását illetően alátámasztják valóságunkat, vagy hogy mit gondolunk a saját létezésünkről.
A negatív hozzáállás az alapja a visszatérő félelmeknek
Amikor az emberek megtartják a negatív hozzáállásukat bármivel kapcsolatban, és nem értenek egyet a saját valóság verziójukkal, ők nagyobb valószínűséggel tapasztalnak folyamatos félelemérzetet, mint azok az emberek, akiknek a hozzáállása kevésbé negatív. A fiziológiai jelzők, mint a szívverés és a megelőző szorongás mindig növekszik, ha olyan embereknél mérik, akiknek hozzáállása továbbra is negatív.
Néhány ilyen attitűd alapja gyakran egy erős társulás a félelmek és a negatív érések között, ami annyira erős, hogy sok ember nem látja, vagy nem tud a félelemre gondolni a negatív érzések megtapasztalása nélkül. Például sok önmagát vallásának szentelő ember fél az ateistáktól. Nem hajlandóak elvonatkoztatni az álláspontjuktól. Nem gondolják, hogy az ateistáknak joguk van a saját véleményükre, és fenyegetve érzik magukat minden olyan nézettől, mely támogatja az ateizmus elveit. Ugyanez igaz lehet, ha fordított a szerep. Semelyik pozíció sem fogja soha előrevinni a másikat, ha mindegyikük csak negatívan tud a másikra gondolni.
Az ismeretlennel kapcsolatos negatív reakciók bizonyos értelemben személyiségünk gyengeségét jelentik, különösen a saját ítéleteinkben megmutatkozó erő hiányát. Amikor az embereknek szükségük van arra, hogy erőteljesen ostorozzanak másokat a véleményük és a bemutatott információ miatt, az a valódi tulajdonságok hiányát mutatja a saját hitrendszerrel, erkölccsel és értékekkel kapcsolatban.
Azok, akik megbíznak a saját tanaikban, nem szükséges meghatározniuk azokat a dolgokat, amelyeket nem szeretnek annyira másokban, vagy megpróbálni felnagyítani azok hibáit, hogy örömöt szerezzenek a saját lelkiismeretüknek. Lényegében úgy érzik, hogy még jobban kell harcolniuk, hogy támogassák a saját hitendszerüket, mivel az elméjükben a konkurens rendszernek hibásnak kell lennie.
A modern félelem ragályos
Ami egyedi a 21. századi félelemben az, ahogy az emberek félnek. Az 1980-as évek óta a társadalom általában véve egyik pánikból menekül a következőbe. A bűnözéstől való félelem ronccsá gyengített minket, de nemsokára a halálos betegségekről, kábítószer fogyasztókról, online pedofilkoról, madárinfluenzáról, Eboláról ordítottunk, hogy a tinédzserek elvadultak, a marhák megkergültek, és a lépfene, a bevándorlók, a környezeti összeomlás, és persze ne feledjük a terroristákat sem.
"Nincs egyetlen félelem, ami meghatározná korunkat," - mondja Füredi Ferenc, a 'Félelem kultúrája: kockázatvállalás és az alacsony erkölcsi elvárás', valamint a 'Félelem politikája: a balon és jobbon túl' írója. "Ami most van, az sokkal vegyesebb és többszörös formája a félelemnek. Nagyon fontos következménye ennek az, hogy míg a szüleink együtt féltek, neked és nekem egy elszigetelt, saját tapasztalatunk van. Egyedül félünk."
Agyunk rosszul felszerelt, hogy mérlegelje a kockázatokat, amelyek nem eredményeznek közvetlen negatív következményeket. A marketingesek, politikusok és a szórakoztatóipar nagy pontossággal képes megragadni, hogyan mond csütörtököt az agyunk, és ezt a tudást nagy nyereséggel tudja alkalmazni. Az sem kétséges, hogy mennyire jól működik a félelemkeltés a gyógyszeripari cégeknek, akik a betegségektől való félelmet használják ki, hogy milliárdokért adjanak el gyógyszereket és oltóanyagokat.
Ahogy a tévés hálózatok harcolnak a minősítésekért, és ahogy az újságok megragadják az eltűnő olvasókat, a késztetés, hogy szenzációs történetekkel vezessenek, egyre csak nő. A valós és a közhelyes információk közötti rés eltorzítja a tudalatti viszonyítási pontokat, és az éhség a következő nagy sztorira csak szélesíti a meglévő félelmeinket.
Itt az ideje elhagyni a félelmet, hogy megváltozzon a világ
Az embernek nem kell megszabadulni a félelemtől teljesen. A kifinomult képesség, hogy felmérjük a kockázatot, és az ösztönös döntések gyakran szolgálnak minket. De ha valami nem tűnik egészen szinkronban lévőnek a gyomor és a fej között, akkor itt az ideje egy kis szünetet tartani, legalábbis megkérdezni, hogy mi okozza az eltérést.
Az új Föld látni fogja azokat az embereket, akik azon dolgoznak, hogy csökkentsék vagy megszüntessék a félelmet, mint ahogy még soha korábban. Ha van egy félelem, először meg kell érteni a természetét, hogy mi okozza. Tegyük fel, hogy félsz a jövődtől. Amitől igazán félsz, az a bizonytalanság, ami körülveszi a még meg nem történt eseményeket. Teljes mértékben a jelenben élve, és előre tervezve csökkenthető a bizonytalanság és a félelem. Nem tervezhetsz minden bizonytalanság elkerülésére, de felkészülhetsz olyan mértékben, ami csökkenti a félelmet és a bizonytalanságot.
A pszichológiai programozás benned van, a tudatalatti elmédben, amit meg kell változtatnod, mielőtt valódi változás történne. A tudatalatti elme emléknyomokat tartalmaz, olyan lelki lenyomatok, melyeket az élettapasztalat hozott létre. Ide tartoznak a pozitív és negatív asszociációk, melyek úgy viselkednek, mint egy számítógépes program. Mindaddig, amíg a programozás ugyanaz marad, a számítógép csak azon a módon fog működni, ahogy a program diktál.
Hasonlóképpen meg kell változtatnunk elménk programozását. A bölcs gondolkodás elvezet a jó és a rossz megkülönböztetéséhez. Ha megváltozik a programozás, elkezdjük érzékelni a pozitív dolgokat, és aszerint cselekszünk. Tehát bölcs gondolkodás, hogy a kulcs a pozitív lelkiállapot.
Amint az ember elkezd ilyen módon gondolkodni, lehetetlen megállítani: minden televíziós műsor, minden reklám, minden beszéd, ami a félelemkeltés taktikáját használja, alig lesz ránk hatással. Ez az, ahol tartunk. Míg végül feladjuk azokat a félelmeket, amelyek meghatároznak bennünket, és nagyobb hangsúlyt fektetünk azokra az értékekre, melyek bennünk közösek. Amikor ezt megtesszük, nem fogjuk megszabadítani a politikusokat a félelmet keltő retorikától, vagy megakadályozni a marketingesek taktikáit, de megadjuk magunknak azt, amire a legnagyobb szükségünk van, egy kis megkönnyebbülést.
The Mind Unleashed
Forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/08/modern-korunk-hiszteriaja-felelem-az.html
Amennyiben a cikk olvasása során rájöttél, hogy benned is vannak szorongások, félelmek az ismeretlentől és szeretnél változtatni az életeden akkor ez a könyv segítségedre lesz - kattints az alábbi képre:
Modern korunk hisztériája - Félelem az ismeretlentől Tovább
Köszönöm, Titoktündér, Már Nem Félek A Sötétben! Annyira.....

Köszönöm, Titoktündér, Már Nem Félek A Sötétben! Annyira.....

Beck Andrea két mesekönyve is jelölést kapott a 2014-es Aranykönyv-díjra, a Titoktündér című könyv második része pedig bejutott a TOP 10-be. A szakmai elismerések mellett, bőven érkeznek olvasói sikertörténetek is: a gyerekeknek végre van önbizalmuk, jobban tanulnak, mernek szerepelni, vagy épp nem annyira félnek a sötétben.

Egy mese, melyben nincsenek robotok és halálfejek, sem fegyverek, űrlények vagy topmodell kinézetű teremtmények. Nincs benne csúnya beszéd sem, és a bugyuta, értelmetlen, semmitmondó történések is kimaradtak.” – írja a könyvének összefoglalójában Andrea. Be kell vallanunk valamit: szerencsés, hogy a szerző felnőtteknek is ajánlja a könyvet. Egyébként minden bizonnyal most pirulva újságolnánk, hogy nem tudtuk letenni.

Jaj, mit szólna ehhez a Titoktündér?

Tobias és Lola tündéri történetei tündérien asszimilálódtak az életünkbe. Merthogy mostanság minden apró negatív gondolatunkat ez a kérdés követi: “Jaj, mit szólna ehhez aTitoktündér?” Ja és emelje fel a kezét, aki olvasott már a könyvből a gyerekeiknek, és feltette már ezt a kérdést a lurkóknak, ha nem fogadtak szót.

Merthogy Lola nem csak valóra váltja az álmokat, hanem észrevétlenül ülteti el a pozitív gondolkodás magjait a kicsikben (és nagyokban). Például így:

…minden csak rajtad múlik! Eldöntheted, hogy egész délután mérgeskedsz és haragszol valaki másra itt a játszótéren, ahogy most Tina és Albert döntöttek., vagy vidáman játszol tovább.”

Interjú Beck Andreával

Mióta ír? Honnan jött az ötlet a pozitív életszemléletű mesékhez?

Már gyerekkoromban is nagyon szerettem a fogalmazási feladatokat, az írás pedig egész életemben elkísért.  Első diplomámat is kommunikáció szakon szereztem, a hivatásom és további tanulmányaim azonban egészen a Titoktündér megszületéséig gazdasági területre sodortak.  Az ötlet nagyon egyszerűen érkezett: én magam felnőttként kezdtem el foglalkozni a pozitív életszemlélet elsajátításával. Ahogy egyre többet tanultam, fejlődtem ezen a területen, újra és újra felmerült bennem, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindezt már gyermekkorban megismerhetnénk, ha ez lenne az élethez és egymáshoz való természetes hozzáállásunk, nem pedig a negatív beidegződések.

A pozitív gondolkodás kialakítása kisgyermek kortól egyértelműen fontos. De hogyan tudja átadni ezt a szemléletet a mesekönyvek oldalain keresztül?

A gyerekek csodálatos módon átélik és feldolgozzák a hallott meséket. Ellazulnak, beleképzelik magukat az adott szituációba, azonosulnak a kedvenc kis hőseikkel és saját képeket teremtenek a hallottak alapján. Ez az állapot lehetővé teszi, hogy sokkal könnyebben befogadjanak és megértsenek olyan dolgokat, melyekről a szüleik már ezerszer beszéltek nekik, de mégsem értek célt vele. Ha a szülő elmondja, az „papolás”. Meseként hallva pedig kaland. Legjobb példa az életből erre egy édesanya nemrégiben az egyik közösségi oldalon írt hozzászólása, melyben elmeséli, hogy a kislányának ezerszer elmondta már a „ne állj szóba idegenekkel” című leckét, mégis akkor látta először, hogy meg is értette azt, amikor a Titok Klub című könyvben az erre vonatkozó mesét elolvasta neki.

Hogyan ad Lola útmutatást, segítséget a kicsiknek?

A Titoktündér első részében a főhős egy óvodás korú kisfiú Tobias és az ő személyes titoktündére, Lola, aki egy magára igencsak sokat adó aprócska tündérlány. Sok olyan hétköznapi kalandot élnek át együtt, ami bármelyik kisgyermek életében előfordulhat: félelem a sötétben, lámpaláz, csúfolódás, verekedés, kistestvér születése, betegség stb.

A könyv végére még két gyermek és a hozzájuk tartozó két titoktündér gazdagítja a főszereplők sorát. Innen folytatódik a második rész, a Titoktündér- A Titok Klub címmel, melyben a gyerekek már iskolába járnak és egészen más helyzetekkel, problémákkal találják szembe magukat, mint az első könyvben. Ilyenek például az anyagi helyzet miatti megkülönböztetés, a szülők esetleges különválása (akár távoli munka miatt), kisállat tartása, iskolai feladatokkal kapcsolatos felelősségvállalás, vagy a már említett kedveskedő, ám gonosz szándékú idegenek csábítása.

Milyen szerkezeti, tartalmi elemekre épült az első és a második rész? Van különbség a tematikában, nyelvezetben, vagy bármi másban?

Az első részben minden meséhez tartozik egy-egy varázskellék, melyek segítenek az éppen aktuális kérdés megoldásában, értelmezésében és főként elsajátításában. A második részben ezekből kevesebb van, viszont a már megismerteket használjuk, illetve itt egy-egy versike, mondóka  is segíti a könnyebb feldolgozást. Minden mese külön eseményt tárgyal, mindig valami olyasmit, ami az olvasóval is történhetne akár. Természetesen mindegyik pozitívan ér véget, hiszen egységesen a pozitív gondolkodás, az önbizalom növelése, az élet és önmagunk szeretete a vezérfonal mindkét könyvnél.  Nyelvezetükben nincs eltérés, mivel a két kötet nem jelent egyértelműen életkori behatárolást, általánosságban az elsőt 4-10 éves, míg a másodikat  5-12 éves korosztálynak ajánljuk, de ez nagyban függ az adott gyermektől. Van ennél fiatalabb és idősebb „olvasó” is.

Szokott kapni sikerélményről való beszámolókat? Felidézne egyet?

Hűha, nehéz feladat csak egyet felidézni! Szinte minden nap érkezik ilyen szülőktől, pedagógusoktól és mindegyik egyformán kedves a szívemnek! Minden gyerek más, mindegyiküknek másban segítettek ezek a mesék. Van, aki egészséges önbizalommal bírt, szívesen szerepelt, míg ki nem csúfolták és romba dőlt az egész. Újra kellett építeni. Van, akit a legkisebb kudarc is letör, őt meg kell erősíteni. Van, ahol a sötétség a legnagyobb félelem, megint máshol a kistestvér érkezésével borult fel minden.  Van, aki nem akar tanulni, másnál meg abból van probléma, hogy bár tanul, fél szerepelni.  Néhány idézet megtalálható a könyvek hátoldalán is, nem is tudom, melyiket emeljem ki. Néhány napja ezen jót nevettem én is:  egy hat éves, Zalán nevű kisfiú anyukája írta: Köszönöm, Titoktündér, már nem félek a sötétben! Annyira.

Jelentős olvasótáborra tett szert az eddig megjelent két könyv. Az első rész már angol nyelven is megjelent.  Jól sejtem, hogy tervben van a folytatás?

Igen, készül a folytatás. A tervek szerint idén nyáron fog megjelenni és remélem ugyanúgy fog tetszeni majd az olvasóknak, mint az első két rész!

Forrás: http://legjobboldalad.hu/

A Titoktündér könyvek megvásárolhatók az alábbi képre kattintva ( (szállítási költség: 690 Ft webox, 790 pick pack, 10.000 Ft feletti rendelésnél INGYENES):

 titokmesesk_miki_nelkul_2.png

Köszönöm, Titoktündér, Már Nem Félek A Sötétben! Annyira..... Tovább
"Minden felnőtt volt egyszer gyerek És felnő majd az új gyereksereg: Többet s jobban törődjetek velünk Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk." Bródy János