2016.okt.16.
Írta: netbutik Szólj hozzá!

HA hétvége akkor filmajánló... Holiday

 

Az egyik kedvenc filmemet szeretném megosztani veletek. Ezt a filmet kb 5 évvel ezelőtt láttam először és nagy hatással volt rám.A két főszereplő lakást cserélnek egy időre, amit én nagyszerű ötletnek találtam, és mindet kiderült ez a valóságban is működik.Ha érdekesnek találod az ötletet - bővebb infó itt!

Rövid előzetes:

Két fiatal nő, két összetört szív. Iris reménytelenül szerelmes a kollégájába, akivel viszonyt folytat. Nem elég, hogy érzelmei viszonzatlanul maradnak, a férfi a karácsonyi bulin bejelenti, hogy eljegyezte az egyik kolléganőjüket. Eközben a munkamániás Amanda rájön, hogy a barátja megcsalja, ezért kiadja az útját. A két összetört szívű lány a világhálón akad egymásra. Miután kölcsönösen elsírják bánatukat, elhatározzák, hogy kipihenik megpróbáltatásaikat. Mivel az egyik Londonban, a másik pedig Los Angelesben él, kitalálják, hogy otthont cserélnek. A pasimentes vakáció nem a tervek szerint alakul.

 

 

HA hétvége akkor filmajánló... Sült zöld paradicsom

 Egy kis városban élő társaságról szól a történet, akik jóban-rosszban összetartanak, még akkor is, ha ezért törvényt kell szegniük. Gyönyörű emberi kapcsolatokat figyelhetünk meg a filmben.

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 125 perc,

 

Egy kis városban élő társaságról szól a történet, akik jóban-rosszban összetartanak, még akkor is, ha ezért törvényt kell szegniük. Gyönyörű emberi kapcsolatokat figyelhetünk meg a filmben.

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 125 perc, 1991



Evelyn (Kathy Bates) unalmas életén változtatni kívánó, túlsúlyos, középkorú háziasszony. Férje teljesen mellőzi, beteg nagynénje folyton szekírozza, magánéletileg eljutott a komplett mélypontra. A véletlen úgy hozza, hogy a kórházban megbarátkozik Ninnyvel (Jessica Tandy), egy ellenállhatatlan idős hölggyel, aki elmeséli fiatalkori kalandjait.

Félszáz évet repülünk vissza az időben, hogy megismerjük Idgie (Mary Stuart Masterson) és Ruth (Mary-Louise Parker) történetét. A két nő - az egyik tűz, a másik víz - a különös nevű Whistle Stop városkában együtt vezette a hely legjobb kisvendéglőjét, melynek ételspecialitása a sült zöld paradicsom volt. A jó ételek mellett pár őszinte szó, baráti jókedv és emberi légkör várt az ide betérőkre.

Díjak és jelölések:
BAFTA-díj (1993) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Kathy Bates
BAFTA-díj (1993) - Legjobb női alakítás jelölés: Jessica Tandy
Golden Globe-díj (1992) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Jessica Tandy
Golden Globe-díj (1992) - Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória jelölés: Kathy Bates
Golden Globe-díj (1992) - Legjobb film - zenés film és vígjáték kategória jelölés
Oscar-díj (1992) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Jessica Tandy
Oscar-díj (1992) - Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Fannie Flagg, Carol Sobieski



Forrás: http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=2253

Ha hétvége akkor filmajánló... Rossz anyák

00_58.jpg

Leírás

"Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek..."

Anyának lenni nem könnyű feladat. Amynek (Mila Kunis) látszólag tökéletes az élete, csodás otthonában éldegél a férjével, két eminens gyerekével, gyönyörűen néz ki, és a munkahelyén is folyamatosan helyt áll. De egy nap eljön az a pillanat, amikor besokall a napi rutintól, a ráháruló feladatoktól és a szülői munkaközösségben tevékenykedő, túlbuzgó anyáktól.

Két hasonlóan túlstresszelt anyatársával (Kristen Bell, Kathryn Hahn) úgy döntenek, kimenőt adnak maguknak, és vad tivornyázásba kezdenek. Csak egy dolog számít: hogy jól érezzék magukat. Visszatér a régi koleszos csajbulik ideje nagy ivászatokkal, kalóriadús kajálásokkal, hajnalig tartó dumálásokkal. Az iskola makulátlan szülői (Christina Applegate, Jada Pinkett Smith) azonban görbe szemmel nézik a lázadást, és keresztes hadjáratot hirdetnek "felelőtlen" társaik ellen - ám a szabadelvű anyatriót nem kell félteni.
Nézd meg az előzetest:

Heti filmajánló - Mielőtt megismertelek ....

00_56.jpg

A Mielőtt megismertelek egy igazán bájos és megható filmecske, ami egészen biztosan elkápráztatja majd a romantikus érzületű női közönséget. Amolyan kellemes nyári darab, csajos délutáni programként kifejezetten ideális, ha barátnőinkkel már nagyon elfáradtunk volna a kötelező kávéházi pletykálásban vagy shoppingolásban.  

A Jojo Moyes nem ismer tréfát a romantikában. A brit írónő, aki már kétszer elnyerte a Romantikus Írók Társaságától (Romantic Novelists’ Association) az év regénye díjat ebben a kategóriában, aktívan közreműködött a Mielőtt megismertelek forgatókönyv adaptációjának munkálataiban is. Jobban tesszük, ha már előre felkészülünk, mert Moyes olyan rózsaszín romantika orkánt szabadít ránk, amitől azonnal az egekbe szökik majd az ösztrogén szintünk. A nagy mennyiségű papírzsepi szinte kötelezően ajánlott a megtekintéshez!

Will (Sam Clafin) a gazdag aranyifjú egy fatális baleset következtében majdnem teljesen lebénul és tolószékben kénytelen élni mindennapjait. A férfi sehogyan sem tud beletörődni sorsába, minden nap csak újabb szenvedést jelent neki. Anyja társalkodónőnek veszi fel mellé a fiatal és cserfes Louisa Clarkot (Emilia Clarke) mivel nem szeretné, ha Will túlságosan is sokat lenne egyedül borús gondolataival. A csivitelő, bolondos ruhákban járó Louisa minden szempontból szöges ellentéte a beteg fiatalembernek, ezért korántsem zökkenőmentes a munkakapcsolat kettőjük között. Louisa gyermeki őszintesége és kedvessége azonban hamarosan megnyitja a cinikus Will szívét, aki már belefáradt az életbe és teljesen új távlatokat nyit meg előtte.

A történet egy igazi tündérmese, annak minden kötelező kellékével. A melegszívű és persze divatmániás Hamupipőke, akit tündéri énekesmadarak táncolnak körbe minden áldott reggel (ez persze túlzás, de a kismadarak csak azért maradtak le a vászonról, mert ez elvileg tényleg nem egy rajzfilm) beleszeret a gyönyörű szőke hercegbe, aki megváltoztatja az életét. Ezzel gyakorlatilag össze is foglaltuk a cselekményt, még akkor is, ha a történet megható bonyodalmait látva úgy tűnik, hogy Moyes komolyabb témákat is feszegetni kívánt.

A filmben nincs idő kibontani a mélyebb lelki tartalmakat, ezért az írónő felületes, butácska megoldásokkal dolgozik, gondos figyelmet fordítva a szereplők közti interakciókra.

Munkájának gyümölcse pedig tulajdonképpen nagyon is szórakoztató. Louisa karaktere szeretetreméltó és szórakoztató, ő a tipikus balhémentes szomszédlány, aki akár még a mi barátnőnk is lehetne. Csak pont annyira esetlen és hétköznapi, hogy felfedezhessük benne saját magunkat, mert néha minden csaj lelkének szüksége van egy végletekig eltúlzott romantikus történetre, ami megmelengeti a lelkünket, és ha csak egy pillanatra is, de elhiteti, hogy tündérmesék és trillázó kismadarak márpedig léteznek.

 Forrás: http://rated.hu/mielott-megismertelek-kritika/

Filmajánló - A jegygyűrű

 

 00_51.jpg

Sara Rose (Patricia Heaton) és vőlegénye azt tervezik, hogy kibővítik a családi szőlőbirtokot úgy, hogy megveszik a szomszéd, Nick (Tony Lo Bianco) földjét. Egy régi eljegyzési gyűrű felbukkanása azonban felfed egy szenvedélyes történetet, mely Nicket és Sara anyját köti össze. Amint az ingatlan ügylet megvalósulása veszélybe kerül, Sara azon kapja magát, hogy vonzódik Nick unokaöccséhez, Tonyhoz (Vincent Spano) és gondosan szőtt tervei összekuszálódnak.

A teljes film az alábbi linken megnézheted:

https://www.youtube.com/watch?v=favvVtmBfMQ&feature=share

Ha eljön Joe Black...

 

 

Két lányával él William Parrish, a dúsgazdag, New York-i üzletember. A hatvanötödik születésnapja alkalmából a nagyobbik lánya hatalmas partit szervez. Ám előtte Parrish rosszul lesz, megérinti a halál szele. Hamarosan megnyerő modorú, jó képű fiatalember állít be a házába. Joe Black a Halál megtestesülése. Magával akarja vinni az áldozatát, ám meglátja a férfi gyönyörű lányát, Susant. Ezt látva és kihasználva, Parrish alkut köt a Joe Blackkel: haladékot kap, míg az megízleli az emberi létet. Ám a Halál ideje is lejár, vissza kell térnie oda, ahová való.

Egy rövid előzetes a filmből:

 

Heti filmajánló - Mi lenne, ha...

Heti filmajánló - Mi lenne, ha...

Rövid leírás:

Mi lenne ha ... Isten adna egy második esélyt és helyrehozhatnád életedben azt amit elmulasztottál? Ben Walker sok évvel ezelőtt főiskolai barátnőjét egy jó állás miatt elhagyta. Van most egy nagyon szép menyasszonya akinek igen magas igényei vannak, igen anyagias. Egy angyal meglátogatja meg Bent, és megmutatja neki, hogyan nézne ki az élete, ha a múltban nem azt a döntést hozza, és a jól fizető állás helyett az iskolai barátnőjét választja. Ben látja az álomvilágban saját magát, mint a gyülekezetben hirdeti Isten igéjét, két gyönyörű lányát és feleségét...

 

https://www.youtube.com/watch?v=OBvxE-3B52Y

Filmajánaló- Lopott szavak

 

Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete.

Előzetes:

 

Teljes film az alábbi linken megnézheted:

https://www.youtube.com/watch?v=kJNq2p-xnos

Filmajánló - Életrevalók

Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára.

"A mozgásképtelen, mogorva francia mágnás szegény, külvárosi fekete srácot alkalmaz, hogy ellássa. A "furcsa páros" a kezdeti ellenérzések dacára annyira összebarátkozik, hogy együtt vág az élet kisebb és nagyobb kalandjainak. A nevetős-elérzékenyülős francia film a maga módján igen passzol a szenteste szellemiségéhez."

Előzetes:

A teljes film az alábbi linken megnézheted:

https://www.youtube.com/watch?v=1hMZOu-qMy4

 

Ha hétvége akkor filmajánló....Szerelem, angolosan

00_33.jpg

Hölgyeim mit szóltok egy kis romantikához?

Az e heti filmajánló: Szerelem, angolosan

Richard (Pierce Brosnan), a Cambridge-i Egyetem professzorának élete a nők és az egyéjszakás kalandok körül forog. Miután megismerkedik a fiatal és gyönyörű Kate-tel (Jessica Alba), minden megváltozik, az egykori nőcsábász apaságra adja a fejét. Ám hamarosan megtapasztalja, milyen az, amikor kidobják az embert. Nem kell azonban sokáig egyedül maradnia, egykori kedvese nyakára küldi testvérét, az elbűvölő Oliviát (Salma Hayek), hogy kézben tartsa otthon a dolgokat.

Egy kis előzetes:

A teljes filmet itt tudod megnézni:

http://indavideo.hu/video/Szerelem_angolosan2014_-_Teljes_Film_Magyarul

 

süti beállítások módosítása