2018.okt.28.
Írta: netbutik komment

Gyereknevelés tippek, tanácsok - könyvajánló 1.rész

family_unsplash1.jpg

Kép forrás: unsplash

A gyerekeknek rengeteg bátorításra van szükségük, nem kell azonban minden apróságért megdicsérni őket. Egy idő után ugyanis a dicséret elveszti a súlyát, a gyerek megszokja, hogy mindenben, amit csinál „ügyes”.

Idővel pedig nehezen ismeri majd fel, hogy mely teljesítményéért jár valódi elismerés. Ne dicsérjétek meg őket, ha valami olyasmit tesznek, amit amúgy is meg kellene csinálniuk mint a fogmosás. Ilyenkor elegendő egy egyszerű „köszönöm”. Amikor elismernétek amit csinál, térjetek ki konkrétumokra például ha rajzol emeljétek ki a precíz vonalvezetést vagy az szép színhasználatot.

A neten rátaláltam erre a kincset érő anyagra. Merítsetek ötleteket belőle.

00_80_1.jpg

Olyan helyzetben, amikor valami ijesztő történik a gyerekkel, akkor is sokat segítünk vele, ha átbeszéljük a gyerekkel az adott helyzetet, kiemeljük, mi az, amit jól csinált, ami rajta múlt a helyzetben. 

Minden szülő arra vágyik, hogy gyermeke boldog és kiegyensúlyozott legyen. De a mindennapi életben a gyermekeinket is érik nehézség, konfliktusok az óvodában, iskolában de akár a bölcsődében is. Mint pl kiközösítés, csúfolódás, mások és önmagunk elfogadása,barátkozási nehézségek...

De mit tehetünk mi szülők?

Ebben szeretnék a segítségetekre lenni.

Első sorban a gyerekeknek szeretnék segítséget nyújtani.Webáruházunkban olyan meséskönyveket értékesítünk, melyben nincsenek robotok és halálfejek, sem fegyverek, űrlények vagy topmodell kinézetű teremtmények. Nincs benne csúnya beszéd sem, és a bugyuta, értelmetlen, semmitmondó történések is kimaradtak.Ezek a meséskönyvek a mesehősökön keresztül észrevétlenül becsempészi a pozitív gondolkodást, az önbizalom fejlesztést.

De hogyan tudja átadni a pozitív gondolkodás szemléletet a mesekönyvek oldalain keresztül?

"A gyerekek csodálatos módon átélik és feldolgozzák a hallott meséket. Ellazulnak, beleképzelik magukat az adott szituációba, azonosulnak a kedvenc kis hőseikkel és saját képeket teremtenek a hallottak alapján. Ez az állapot lehetővé teszi, hogy sokkal könnyebben befogadjanak és megértsenek olyan dolgokat, melyekről a szüleik már ezerszer beszéltek nekik, de mégsem értek célt vele. Ha a szülő elmondja, az „papolás”. Meseként hallva pedig kaland. Legjobb példa az életből erre egy édesanya nemrégiben az egyik közösségi oldalon írt hozzászólása, melyben elmeséli, hogy a kislányának ezerszer elmondta már a „ne állj szóba idegenekkel” című leckét, mégis akkor látta először, hogy meg is értette azt, amikor a Titok Klub című könyvben az erre vonatkozó mesét elolvasta neki." forrás itt

A Titok meséskönyv sorozattal a gyermekek elsajátítják az optimista életszemléletet, magabiztosságot, hitet és bizalmat a jóban és önmagunkban.  Ezzel életre szóló erőt és segítséget nyújthatunk gyermekeink. 

A Titok meséskönyv sorozatról bővebb infót találsz a lenti képre kattintva:

titokmesesk_miki_nelkul_3.png

Vidám Tapsi és Mérges Tapsi kalandjai - pozitív gondolkodásra nevel

A nyuszi testvérpár életének lebilincselően érdekes és tanulságos története finoman nevel a pozitív gondolkodásra, tehát a megoldás centrikus hozzáállásra.

a150.jpg

A láthatatlan fonal - a szeretteinktől való elszakadás és távollét feldolgozása

A szeretteinktől való elszakadás és távollét mindannyiunknak nagyon nehéz élmény, de a gyerekek számára különösen ijesztő és fájdalmas. Márpedig az élet bőségesen teremt olyan alkalmakat, amikor ezt a félelmet és fájdalmat meg kell tapasztalniuk, legyen szó a szülők válásáról, valamelyikük külföldi munkavállalásáról, egy barátság megszakadásáról, vagy egy családtag haláláról.Sőt, van, hogy semmi különös nem történik, a gyermek mégis nagyon szorong a hozzá közelállók elvesztésétől, az egyedül maradástól. Néha annyira, hogy még az elalvástól is fél.

Ezt a FÉLELMET ENYHÍTI Patrice Karst lírai szépségű, szívmelengető meséje, mely a világ minden táján meghódítja a kicsiket és nagyokat. Beavat a láthatatlan és elszakíthatatlanul erős fonal titkába, amit csak azok ismerhetnek, akik szeretik egymást. Megnyugtat, vigasztalást és biztonságérzetet ad, segít átvészelni a nehéz korszakokat is.

n014.jpg

Jó éjt jóga - belső egyensúly megteremtésében és helyre állítása

A gyönyörű illusztrációkkal ellátott mesekönyv játékos formában vezeti be a gyerekeket a jóga világába. Az esti rituálé részeként elvégzett egyszerű, mesébe ágyazott gyakorlatsor: 

  • megnyugtat,
  • ellazít és
  • segít mély, pihentető álomba merülni.

Gyakorlásával megalapozhatjuk gyermekünkben a jóga szeretetét, és egy olyan eszközt adhatunk a kezébe, amely egész életében hasznára lesz a belső egyensúly megteremtésében és helyre állításában.

 ny76.jpg

Relaxációs mesekönyvek

Gyerekként mindannyiunknak voltak elképzelt barátaink, lazán beképzeltük magunknak, hogy most épp egy időgépben, vagy egy sárkány hátán ülünk. Ezeket az elfeledett emlékeket idézi fel egy új relaxációs mesekönyv-sorozat.

A Buborékrepülés olyan vizualizációs technikát tanít a gyerekeknek, melynek segítségével kezelhető a stressz és a szorongás. Kutatási eredmények szerint a rendszeres vizualizáció pozitív hatással van az általános egészségi állapotra, a kreativitásra, sőt a fizikai teljesítményre is: betegség esetén gyorsítja a gyógyulást és csökkenti a fájdalmat.

ny33.jpg

Vidra-öböl című mesekönyv hősei egy sellő és a vidrák, akik közösen megtanítják gyerekeknek a mély légzés helyes technikáját, melynek segítségével gyorsan megnyugtathatja magát, hatékonyan csökkentheti szorongását, dühét.

ny1.jpg

A dühös polip, aki megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát, amikor nagyon ideges. A progresszív izomrelaxáció - melyet e mesekönyv tanít a gyermekeknek - ellazítja a testet és lecsendesíti az elmét, így - a szerző szerint - alkalmazása hatékonyan csökkenti a stresszt, a szorongást és az agressziót, a gyermek képes lesz uralni nehéz érzéseit, és könnyebben elalszik.

book106.jpg

*******************

Szállítási költség:

  • 980 Ft FOXPOST csomagautomatába (12.000 Ft feletti rendelésnél ingyenes),
  • 1.690 Ft házhozszállítás ( 15.000 Ft feletti rendelésnél ingyenes) .

*******************

A következő cikkben nektek szülőknek szeretnék könyvet ajánlani a gyereknevelés területén. A gyermeknevelés sokak szerint nem nagy kihívás, a gyakorló szülők viszont tudják, hogy boldog és kiegyensúlyozott gyermeket felnevelni felér egy Nobel-díjjal.

A cikk folytatása itt olvasható! 

*******************

csalad_idezet_1_1.png

A cikk végére jöjjön egy családi idézet ...

*******************

 

 ❤️ Köszönöm, ha megosztod ezt a bejegyzést, hogy minél több emberhez eljuthasson!

*******************

.............................................................................................................................................

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

A Titoktündér - A Tündérek Kalendáriuma (5. rész)

Ebben a kalendáriumban, mely a Titoktündér-sorozat ötödik kötete, csupa-csupa olyan történet szerepel, melyek az adott hónaphoz köthetőek. Van benne például januári fogadkozós mese, februári füllentős mese, áprilisi bolondozós mese. Decemberre pedig két izgalmas és tanulságos kaland is került bele. Régi barátaink – gyerekek és tündérek egyaránt – új történetekkel térnek vissza, de eddig ismeretlen szereplőkkel is találkozhatunk a naptárban előre haladva.

Ez a kötet a sorozat első részének olvasása után bárhová beilleszthető, óvodások és iskolások számára egyaránt érthető és élvezhető meséket tartalmaz.

A sorozat eddig megjelent kötetei:
1. A Titoktündér 1 rész
2. A Titoktündér 2 rész - A Titok Klub
3.A Titoktündér 3 rész - A Titok Akadémia
4. A Titoktündér 4 rész - A Tündérek Könyve

5. A Titoktündér 5 rész - A tündérek kalendériuma

6. A Titoktündér 6 rész - Családi könyv - meséskönyv *** 1

Csomagban olcsóbb: itt!

További meséskönyvek: itt!

......................................................................................................................................................

Szállítási költség: 790 Ft foxpost és 10.000 Ft feletti vásárlásnál INGYENES! Bővebb infó: itt.

Már külföldre is szállítunk és nagyon kedvező áron pl Romániába a szállítási költség CSAK 1.345 Ft. Bővebb infó itt!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

A Titoktündér - A Tündérek Könyve (4. rész)

A Titoktündér-sorozat negyedik kötete, mely az eddigiektől eltérően nem áll be az időrendi sorba, ugyanis az első rész olvasása után bárhová beilleszthető.Óvodások és iskolások számára is érthető és élvezhető meséket tartalmaz.

Aki már ismeri az első könyvből a főszereplőket és az alaptörténetet, bátran kezébe veheti ezeket a meséket, melyeken keresztül betekintést nyer a titoktündérek varázslatos világába. Most minden idők legérdekesebb történeteivel ismerkedhet meg, ezúttal más-más titoktündér által elmesélve.

A már jól ismert szereplőktől nem búcsúzunk, róluk eddig ismeretlen elbeszélések kerülnek napvilágra, de új barátokkal, titkokkal, varázslatokkal és útmutatásokkal gazdagodhatunk.

Aki az első részt követően időrendben haladt, és már olvasta a Titok Klubot, esetleg a Titok Akadémiát is, feltétlenül meg kell ismerkednie ezzel a könyvvel! Aki viszont még az elején jár, és csak most ismerte meg a Titoktündért, annak sem kell aggódnia, remekül fog szórakozni, bármelyik rész után kerüljön is erre sor!

A kalandok és a szereplők változatosak, a lényeg azonban megmaradt:
Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek a pozitív gondolkodásról, önbizalomról és megannyi másról, hogy minden egy kicsit könnyebb legyen!

A sorozat eddig megjelent kötetei:
1. A Titoktündér 1 rész
2. A Titoktündér 2 rész - A Titok Klub
3.A Titoktündér 3 rész - A Titok Akadémia
4. A Titoktündér 4 rész - A Tündérek Könyve

5. A Titoktündér 5 rész - A tündérek kalendériuma

6. A Titoktündér 6 rész - Családi könyv - meséskönyv *** 1

Csomagban olcsóbb: itt!

További meséskönyvek: itt!

 .......................................................................................................................................................

 Szállítási költség: 790 Ft foxpost automatába, és 10.000 Ft feletti vásárlásnál INGYENES! Bővebb infó: itt.

Már külföldre is szállítunk és nagyon kedvező áron pl Romániába a szállítási költség CSAK 1.345 Ft. Bővebb infó itt!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

A Titoktündér 3 rész - A Titok Akadémia

Mesekönyv és gyakorlati kézikönyv egyben.

A sorozat harmadik része, tele varázslatos történettel, melyek pozitív gondolkodásra ösztönöznek, önbizalom növelő titkokat és trükköket súgnak meg gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Mindeközben pedig észrevétlenül oldják meg a hétköznapok nehézségeit és hárítják el a veszélyeit.

Ezúttal minden mese végén rejtőzik egy rövid játékos feladat is, melyek segítségével az Olvasó maga is elvégezheti az Akadémiát. Tapasztalatok alapján 7-12 éves korosztály számára ajánljuk.

Olvass bele a meséskönyvbe itt!

A könyv megvásárolható az alábbi linken:

http://netbutik.hu/A-Titoktunder-3-resz-A-Titok-Akademia

 

  1. A Titoktündér 1 rész
  2. A Titoktündér 2 rész - A Titok Klub
  3. A Titoktündér 3 rész - A Titok Akadémia
  4. A Titoktündér 4 rész - A Tündérek Könyve
  5. A Titoktündér 5 rész - A tündérek kalendériuma
  6. A Titoktündér 6 rész - Családi könyv - meséskönyv *** 1

Csomagban olcsóbb: itt!

Szállítási költség: 690 Ft webox, 790 Ft Pick Pack Pontra, 1.390 Ft MPL és 10.000 Ft feletti vásárlásnál INGYENES! Bővebb infó: itt.

 További meséskönyvek: itt!

 

 

A Titoktündér 1 rész

000.jpg

Ajánlott óvodás és kis iskolás gyerekeknek.

Egy mese, melyben nincsenek robotok és halálfejek, sem fegyverek, űrlények vagy topmodell kinézetű teremtmények. Nincs benne csúnya beszéd sem, és a bugyuta, értelmetlen, semmitmondó történések is kimaradtak.

Hogy mi az ami megmaradt?

Varázslatos mesevilág egy különleges könyvben, mely szórakozás és hasznos segítség szülő és gyermek számára. Többek között, HA: kicsúfolják, fél a sötétben, verekszik vagy őt bántják, beteg lesz, barátkozni vagy békülni kell, netán elveszít valamit..

Ilyen és még számos, hasonlóan hétköznapi szituációt él át e mesék főhőse Tobias, akit - és vele együtt a mesét hallgató gyerekeket is - Lola, a Titoktündér jó néhány varázskellék és számtalan nagy titok segítségével könnyedén átlendít a problémákon, de akkor is önfeledt mesés perceket nyújt, ha ezek mindegyike szerencsésen elkerüli gyermekét.

Játék és mese, melyben észrevétlenül kap helyet a pozitív gondolkodásra való nevelés, az önbizalom fejlesztése és mindenekelőtt a vidám, gondtalan életszemlélet kialakítása és megtartása.

Ilyen és még számos, hasonlóan hétköznapi szituációt él át e mesék főhőse Tobias, akit - és vele együtt a mesét hallgató gyerekeket is - Lola, a Titoktündér könnyedén átlendít a problémákon, de akkor is önfeledt mesés perceket nyújt, ha ezek mindegyike szerencsésen elkerüli gyermekét.

Játék és mese, melyben észrevétlenül kap helyet a pozitív gondolkodásra való nevelés, az önbizalom fejlesztése és mindenekelőtt a vidám, gondtalan életszemlélet kialakítása és megtartása.

01_1.jpg

02.jpg

03.jpg

És íme néhány sikertörténet azok gyerekektől akik már olvasták a Titokmeséket:

Az oviban az egész gyereknek ez a legkedvesebb meséje!”- Áron 5 éves

„Minap próbáltam visszaszerezni a titoktündért az oviból, ahova az öt éves fiam jár, de lehetetlen, mert a gyerekek annyira szeretik, hogy az óvó néninek ebből kell mesélnie minden nap. Így döntöttünk, hogy karácsonyra meglepem a csoportot egy saját titoktündérrel és akkor végre megint olvashatjuk itthon is!” Krisztina, az 5 éves Áron édesanya

 „Mostanában, ha Kata nem fogad szót, vagy valamit nem akar megcsinálni, elég csak megkérdeznem, hogy szerinte mit szólna ehhez a titoktündér, és egyből másként áll a dologhoz…” – Éva a 6 éves Kata édesanya

„A iskolában folyton ezt olvassuk, rajzórán még le is rajzoljuk. Még a fiúknak is tetszik, pedig ők csak az ilyen Star Wars-okat szeretik…” Dorka, 10 éves

„Nagyon tetszik a gyereknek, már második napja az óvodában is ezt olvassák! Nagy sikere van!” – Zsuzsanna, az 5 éves ikrek: Eszter Mira, Zoé Zsuzsa és Áron Márk édesanyja

„Végre elhitte a kislányom, hogy nem kell félnie a sötétben, Köszönjük, Titoktündér!” Csilla, a 7 éves Lili édesanyja

„ A gyerkőceimet teljesen elbűvölték a titok…” – Adrienn, a 9 éves Lilla és 6 éves Levente édesanyja

„Anya ez tök jó!” –Szabolcs, 8 éves

A könyv megvásárolható az alábbi képre kattintva:

00_57.jpg

További meséskönyveink:itt

.......................................................................................................................................................

Szállítási költség 790 Ft. Bővebb infó: itt.

Már külföldre is szállítunk és nagyon kedvező áron pl Romániába a szállítási költség CSAK 1.345 Ft. Bővebb infó itt!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

ESTI MESE FONTOSSÁGA A GYERMEKÜNK ÉLETÉBEN - MESÉSKÖNYV AJÁNLÓ 2 RÉSZ

A Titoktündér 1 rész - meséskönyv

 

Ajánlott óvodás és kisiskolás gyerekeknek.A szerző 4 meséskönyvet írt a Titoktündérekről, amelyből most az elsőt szeretném bemutatni.

Szerző: Beck Andrea (bővebb infót találsz az íróról itt)

Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek a pozitív gondolkodásról, önbizalomról és megannyi másról, hogy minden egy kicsit könnyebb legyen. 

Egy mese, melyben nincsenek robotok és halálfejek, sem fegyverek, űrlények vagy topmodell kinézetű teremtmények. Nincs benne csúnya beszéd sem, és a bugyuta, értelmetlen, semmitmondó történések is kimaradtak. 

Hogy mi az ami megmaradt?

Varázslatos mesevilág egy különleges könyvben, mely szórakozás és hasznos segítség szülő és gyermek számára. Többek között, HA: kicsúfolják, fél a sötétben, verekszik vagy őt bántják, beteg lesz, barátkozni vagy békülni kell, kistestvér születik, netán elveszít valamit.. 

Ilyen és még számos, hasonlóan hétköznapi szituációt él át e mesék főhőse Tobias, akit - és vele együtt a mesét hallgató gyerekeket is - Lola, a Titoktündér könnyedén átlendít a problémákon, de akkor is önfeledt mesés perceket nyújt, ha ezek mindegyike szerencsésen elkerüli gyermekét.

Tobias és Lola tündéri történetei tündérien asszimilálódtak az életünkbe. Merthogy mostanság minden apró negatív gondolatunkat ez a kérdés követi: “Jaj, mit szólna ehhez aTitoktündér?” Ja és emelje fel a kezét, aki olvasott már a könyvből a gyerekeiknek, és feltette már ezt a kérdést a lurkóknak, ha nem fogadtak szót.

Merthogy Lola nem csak valóra váltja az álmokat, hanem észrevétlenül ülteti el a pozitív gondolkodás magjait a kicsikben (és nagyokban). Például így:

…minden csak rajtad múlik! Eldöntheted, hogy egész délután mérgeskedsz és haragszol valaki másra itt a játszótéren, ahogy most Tina és Albert döntöttek., vagy vidáman játszol tovább.”

Játék és mese, melyben észrevétlenül kap helyet a pozitív gondolkodásra való nevelés, az önbizalom fejlesztése és mindenekelőtt a vidám, gondtalan életszemlélet kialakítása és megtartása. 

És íme az olvasók visszajelzése a könyvről: 

Az oviban az egész gyereknek ez a legkedvesebb meséje!”- Áron 5 éves 

„Minap próbáltam visszaszerezni a titoktündért az oviból, ahova az öt éves fiam jár, de lehetetlen, mert a gyerekek annyira szeretik, hogy az óvó néninek ebből kell mesélnie minden nap. Így döntöttünk, hogy karácsonyra meglepem a csoportot egy saját titoktündérrel és akkor végre megint olvashatjuk itthon is!” Krisztina, az 5 éves Áron édesanya 

 „Mostanában, ha Kata nem fogad szót, vagy valamit nem akar megcsinálni, elég csak megkérdeznem, hogy szerinte mit szólna ehhez a titoktündér, és egyből másként áll a dologhoz…” – Éva a 6 éves Kata édesanya 

„A iskolában folyton ezt olvassuk, rajzórán még le is rajzoljuk. Még a fiúknak is tetszik, pedig ők csak az ilyen Star Wars-okat szeretik…” Dorka, 10 éves 

„Nagyon tetszik a gyereknek, már második napja az óvodában is ezt olvassák! Nagy sikere van!” – Zsuzsanna, az 5 éves ikrek: Eszter Mira, Zoé Zsuzsa és Áron Márk édesanyja 

„Végre elhitte a kislányom, hogy nem kell félnie a sötétben, Köszönjük, Titoktündér!” Csilla, a 7 éves Lili édesanyja 

„ A gyerkőceimet teljesen elbűvölték a titok…” – Adrienn, a 9 éves Lilla és 6 éves Levente édesanyja

„Anya ez tök jó!” –Szabolcs, 8 éves

A cikk első része itt olvasható!

Meséskönyv megrendelhető itt!

 

Gyerekek lelki problémáinak kezelése

A gyerekeknek is vannak lelki problémái amit érdemes időben kezelni. Ebben segítenek az alábbi kiadványok:

  1. Gyerek lelki problémáinak gyógyítása:

 

Ajánlott: 5 és 12 év közötti fiataloknak lelki sebeinek gyógyítására

Miben segít ez a könyv?

  • érzelmi gátjaik megtalálásában és oldásában;
  • testi betegségeik és
  • lelki fájdalmaik meggyógyításában;
  • a bennük rejlő csodálatos lehetőségek felfedezésében; zsenialitásuk és bölcsességük megtapasztalásában és
  • ezek megtartásában életük végéig

További infó a könyvről itt!

2.Bepisil a gyerek?

 

 

Ajánlott: kb. 4 éves kortól

A szerző Dr. Kígyós Éva gyermekpszichológus és agykontrolloktató évek óta foglalkozik ezzel a témával, így ezzel a könyvel és a CD-n található hanganyaggal egy már jól bevált, leszoktató módszer lépéseit tartalmazza. Segíti a szülőket és a gyerekeket a jó hozzáállás kialakításában, és sok tanácsot ad a leszoktatást támogató tevékenységekről.

További infó a könyvről itt!

  1. A Titoktündér 2 rész - A titok klub - meséskönyv

 

Ajánlott: 4-10 éveseknek

A Titoktündér meséskönyv sorozat egyik érdekes meséskönyve A titok klub - erősíti a gyerekek magunkba vetett hitet, továbbá az önbizalom növelést.

Amennyiben a szülők különköltöztek, továbbá a vagyoni helyzet miatti megkülönböztetés feldolgozása. 

Netán csúfolódásra került sor az óvodában, iskolában megtanítja a gyereknek hogy álljon ki magáért.

További infó a könyvről itt!

  1. A szeretteinktől való elszakadás és távollét feldolgozása

A szeretteinktől való elszakadás és távollét mindannyiunknak nagyon nehéz élmény, de a gyerekek számára különösen ijesztő és fájdalmas. Márpedig az élet bőségesen teremt olyan alkalmakat, amikor ezt a félelmet és fájdalmat meg kell tapasztalniuk, legyen szó a szülők válásáról, valamelyikük külföldi munkavállalásáról, egy barátság megszakadásáról, vagy egy családtag haláláról. 

 Sőt, van, hogy semmi különös nem történik, a gyermek mégis nagyon szorong a hozzá közelállók elvesztésétől, az egyedül maradástól. Néha annyira, hogy még az elalvástól is fél.

További infó a könyvről itt!

***************************************************************************

Családi csomagajánlatunk - megtakarítás 300 Ft

(szállítási költség 790 Ft vagy 10.000 Ft feletti vásárlásnál INGYENES)

 

Köszönöm, Titoktündér, Már Nem Félek A Sötétben! Annyira.....

Beck Andrea két mesekönyve is jelölést kapott a 2014-es Aranykönyv-díjra, a Titoktündér című könyv második része pedig bejutott a TOP 10-be. A szakmai elismerések mellett, bőven érkeznek olvasói sikertörténetek is: a gyerekeknek végre van önbizalmuk, jobban tanulnak, mernek szerepelni, vagy épp nem annyira félnek a sötétben.

Egy mese, melyben nincsenek robotok és halálfejek, sem fegyverek, űrlények vagy topmodell kinézetű teremtmények. Nincs benne csúnya beszéd sem, és a bugyuta, értelmetlen, semmitmondó történések is kimaradtak.” – írja a könyvének összefoglalójában Andrea. Be kell vallanunk valamit: szerencsés, hogy a szerző felnőtteknek is ajánlja a könyvet. Egyébként minden bizonnyal most pirulva újságolnánk, hogy nem tudtuk letenni.

Jaj, mit szólna ehhez a Titoktündér?

Tobias és Lola tündéri történetei tündérien asszimilálódtak az életünkbe. Merthogy mostanság minden apró negatív gondolatunkat ez a kérdés követi: “Jaj, mit szólna ehhez aTitoktündér?” Ja és emelje fel a kezét, aki olvasott már a könyvből a gyerekeiknek, és feltette már ezt a kérdést a lurkóknak, ha nem fogadtak szót.

Merthogy Lola nem csak valóra váltja az álmokat, hanem észrevétlenül ülteti el a pozitív gondolkodás magjait a kicsikben (és nagyokban). Például így:

…minden csak rajtad múlik! Eldöntheted, hogy egész délután mérgeskedsz és haragszol valaki másra itt a játszótéren, ahogy most Tina és Albert döntöttek., vagy vidáman játszol tovább.”

Interjú Beck Andreával

Mióta ír? Honnan jött az ötlet a pozitív életszemléletű mesékhez?

Már gyerekkoromban is nagyon szerettem a fogalmazási feladatokat, az írás pedig egész életemben elkísért.  Első diplomámat is kommunikáció szakon szereztem, a hivatásom és további tanulmányaim azonban egészen a Titoktündér megszületéséig gazdasági területre sodortak.  Az ötlet nagyon egyszerűen érkezett: én magam felnőttként kezdtem el foglalkozni a pozitív életszemlélet elsajátításával. Ahogy egyre többet tanultam, fejlődtem ezen a területen, újra és újra felmerült bennem, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindezt már gyermekkorban megismerhetnénk, ha ez lenne az élethez és egymáshoz való természetes hozzáállásunk, nem pedig a negatív beidegződések.

A pozitív gondolkodás kialakítása kisgyermek kortól egyértelműen fontos. De hogyan tudja átadni ezt a szemléletet a mesekönyvek oldalain keresztül?

A gyerekek csodálatos módon átélik és feldolgozzák a hallott meséket. Ellazulnak, beleképzelik magukat az adott szituációba, azonosulnak a kedvenc kis hőseikkel és saját képeket teremtenek a hallottak alapján. Ez az állapot lehetővé teszi, hogy sokkal könnyebben befogadjanak és megértsenek olyan dolgokat, melyekről a szüleik már ezerszer beszéltek nekik, de mégsem értek célt vele. Ha a szülő elmondja, az „papolás”. Meseként hallva pedig kaland. Legjobb példa az életből erre egy édesanya nemrégiben az egyik közösségi oldalon írt hozzászólása, melyben elmeséli, hogy a kislányának ezerszer elmondta már a „ne állj szóba idegenekkel” című leckét, mégis akkor látta először, hogy meg is értette azt, amikor a Titok Klub című könyvben az erre vonatkozó mesét elolvasta neki.

Hogyan ad Lola útmutatást, segítséget a kicsiknek?

A Titoktündér első részében a főhős egy óvodás korú kisfiú Tobias és az ő személyes titoktündére, Lola, aki egy magára igencsak sokat adó aprócska tündérlány. Sok olyan hétköznapi kalandot élnek át együtt, ami bármelyik kisgyermek életében előfordulhat: félelem a sötétben, lámpaláz, csúfolódás, verekedés, kistestvér születése, betegség stb.

A könyv végére még két gyermek és a hozzájuk tartozó két titoktündér gazdagítja a főszereplők sorát. Innen folytatódik a második rész, a Titoktündér- A Titok Klub címmel, melyben a gyerekek már iskolába járnak és egészen más helyzetekkel, problémákkal találják szembe magukat, mint az első könyvben. Ilyenek például az anyagi helyzet miatti megkülönböztetés, a szülők esetleges különválása (akár távoli munka miatt), kisállat tartása, iskolai feladatokkal kapcsolatos felelősségvállalás, vagy a már említett kedveskedő, ám gonosz szándékú idegenek csábítása.

Milyen szerkezeti, tartalmi elemekre épült az első és a második rész? Van különbség a tematikában, nyelvezetben, vagy bármi másban?

Az első részben minden meséhez tartozik egy-egy varázskellék, melyek segítenek az éppen aktuális kérdés megoldásában, értelmezésében és főként elsajátításában. A második részben ezekből kevesebb van, viszont a már megismerteket használjuk, illetve itt egy-egy versike, mondóka  is segíti a könnyebb feldolgozást. Minden mese külön eseményt tárgyal, mindig valami olyasmit, ami az olvasóval is történhetne akár. Természetesen mindegyik pozitívan ér véget, hiszen egységesen a pozitív gondolkodás, az önbizalom növelése, az élet és önmagunk szeretete a vezérfonal mindkét könyvnél.  Nyelvezetükben nincs eltérés, mivel a két kötet nem jelent egyértelműen életkori behatárolást, általánosságban az elsőt 4-10 éves, míg a másodikat  5-12 éves korosztálynak ajánljuk, de ez nagyban függ az adott gyermektől. Van ennél fiatalabb és idősebb „olvasó” is.

Szokott kapni sikerélményről való beszámolókat? Felidézne egyet?

Hűha, nehéz feladat csak egyet felidézni! Szinte minden nap érkezik ilyen szülőktől, pedagógusoktól és mindegyik egyformán kedves a szívemnek! Minden gyerek más, mindegyiküknek másban segítettek ezek a mesék. Van, aki egészséges önbizalommal bírt, szívesen szerepelt, míg ki nem csúfolták és romba dőlt az egész. Újra kellett építeni. Van, akit a legkisebb kudarc is letör, őt meg kell erősíteni. Van, ahol a sötétség a legnagyobb félelem, megint máshol a kistestvér érkezésével borult fel minden.  Van, aki nem akar tanulni, másnál meg abból van probléma, hogy bár tanul, fél szerepelni.  Néhány idézet megtalálható a könyvek hátoldalán is, nem is tudom, melyiket emeljem ki. Néhány napja ezen jót nevettem én is:  egy hat éves, Zalán nevű kisfiú anyukája írta: Köszönöm, Titoktündér, már nem félek a sötétben! Annyira.

Jelentős olvasótáborra tett szert az eddig megjelent két könyv. Az első rész már angol nyelven is megjelent.  Jól sejtem, hogy tervben van a folytatás?

Igen, készül a folytatás. A tervek szerint idén nyáron fog megjelenni és remélem ugyanúgy fog tetszeni majd az olvasóknak, mint az első két rész!

Forrás: http://legjobboldalad.hu/

A Titoktündér könyvek megvásárolhatók az alábbi képre kattintva ( szállítási költség: 980 Ft , 12.000 Ft feletti rendelésnél INGYENES):

 titokmesesk_miki_nelkul_2.png

OLVASÓ LESZEK, VAGY KATONA, VADAKAT TERELŐ JUHÁSZ

Képzelőerő, kreatív gondolkodás és szövegértés – csak néhány azok közül a készségek közül, melyek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen az olvasás. Az olvasóvá válás első lépése azonban a mesehallgatás. Hans Christian Andersen a világ talán legismertebb meseírója – tiszteletére születésnapján, április 2-án ünnepli a világ a Gyermekkönyvek Világnapját, amely kiváló alkalom arra, hogy néhány gondolattal megemlékezzünk a mesélés és a mesehallgatás fontosságáról.

Az olvasóvá nevelés korántsem az első osztályban kezdődik, amikor a gyerekek megismerkednek az ábécével és olvasni tanulnak, hanem sokkal korábban, a mesehallgatással. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint

„A hallott mesével indul az olvasóvá nevelés. Nem lesz jó olvasó az, aki nem hallgatott elég mesét.  A sok mesét hallgató gyermek későbbiekben is jó  – értő és élvező – olvasóvá lesz. Az olvasóvá váláshoz azonban szükség van arra is, hogy a gyermek kiskorában könyvet olvasó embereket – szülőket, pedagógusokat – lásson maga körül!”

A mesehallgatás, akárcsak később az olvasás, számos fontos készség kialakulásában és megerősödésében elengedhetetlen fontosságú, emellett kiemelt szerepet játszik a gyerekek személyiségfejlődésében is. Boldizsár Ildikó mesekutató és meseterapeuta Kiből lesz az olvasó? című könyvében hangsúlyozza, hogy az egyik legnagyobb áldás kétségkívül a képzelőerő és a kreativitás fejődése. Mesehallgatás közben a gyerkőcök fantáziája folyamatosan működik, szinte látják mindazt, amit hallanak. A mesék, akárcsak a későbbi olvasmányok növelik a szókincsüket, fejlesztik a nyelvi kompetenciákat és elősegítik a szövegértési és szövegalkotási készségek kialakulását. A gyerekek mesehallgatás közben önkéntelenül is megtanulják, hogy hogyan szerveződnek egymás mellé a mondatok, hogyan épül fel egy szöveg. Mindez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy később szívesen és élvezettel olvassanak.

 

Fontos pszichológiai és pedagógiai szerepet is betölthet

A gyerekek odavannak az olyan történetekért, amelyek akár velük is megeshetnek, s amelyek az ismerős mindennapok világába, számukra ismerős környezetbe kalauzolják őket. Ezekkel a történetekkel a kicsik személyes kötődést tudnak kialakítani, ezért segíteni tudják őket, hogy jobban megértsék az őket körülvevő világot és benne önmagukat, például azáltal, hogy megkönnyítik a problémamegoldást és a belső szorongások feloldását. Ugyanis mesehallgatás közben belső képeket alkotnak, megszemélyesítik a szorongásaikat, félelmeiket és a történetek végén fel is oldják azokat.

A mesélés segíti a gyerekek koncentrációs készségeinek fejlődését is, mivel mesehallgatás közben a lurkók észrevétlenül megtanulják, hogy hogyan figyeljenek arra, amit hallanak. A mesék követése segíti a gyerekek figyelmét hosszabb ideig összepontosítani, türelemre tanítja őket.

A türelem és a figyelem összpontosításának képessége nemcsak a tanulás és iskolai szocializáció terén lesz alapvető fontosságú a gyerekek számára, de megnövekedett jelentőséghez jut mai digitalizált világunkban, amikor  a digitális okos eszközök és az internet bűvöletében nőnek fel. A számítógépes játékok, az internetes tartalmak, vagy akárcsak a tévéműsorok révén megszámlálhatatlanul sok inger éri a kicsiket, elárasztja őket a készen kapott vizualitás. Az őket körülvevő világgal együtt a gyerekek is felgyorsulnak, türelmetlenebbé és agresszivitásra hajlamosabbá válhatnak.

 

Az internethasználat átalakítja a gyerekek tanulási szokásait

A lineáris olvasás helyett az asszociativitás kerül előtérbe, a hosszabb szövegek helyét pedig a rövidebbek veszik át. Vajon a könyvek és maga az olvasás, mint a szabadidő eltöltésének lehetséges módja, hogyan tud reagálni ezekre a változásokra? A digitális eszközök és az internet mellett, a könyv túlságosan lineárisnak, lassúnak és unalmasnak tűnhet a gyerek szemében. Itt lépnek be a szülők és a pedagógusok: az ő kihívásuk éppen abban áll, hogy ebben a megváltozott környezetben, az új eszközök mellett vagy éppen azok révén felkeltsék a gyerekek érdeklődését az olvasással kapcsolatban.

00_3.jpg

Mit olvasson a gyerek?

Mindezek után, már csak ez a kérdés marad hátra. A gyerekkönyv kínálat bőséges, s az internetnek hála több szöveghez juthatunk hozzá, mint valaha.Hatalmas tehát a szülő felelőssége abban, hogy megtalálja a gyerkőc számára legmegfelelőbb olvasnivalókat, amelyek éppen neki szólnak és amelyek előrébb viszik, majd  úgy terelgesse, hogy később maga is meg tudják különböztetni az értékes olvasnivalót a haszontalantól. A Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése hasznos orientációs pontként szolgálhat e tekintetben: ebbe az egyesülésbe olyan igényes és megbízható gyerekkönyv kiadók tartoznak, mint például a Cerkabella, a Pagony vagy a Naphegy.

 

(Szöveg: Saffer Zsuzsanna, fotók: pixabay.com)

Forrás:http://legjobboldalad.hu/

Beck Andrea meséskönyvei megvásárolhatók az alábbi linken:

http://netbutik.hu/shop_search.php?search=titokt%C3%BCnd%C3%A9r

A Titoktündér - A Titok Akadémia - Mesekönyv és gyakorlati kézikönyv kicsiknek és nagyoknak

 

001.JPG

 

002.JPG

003.JPG

006.JPG

005.JPG

004.JPG

És íme az olvasók visszajelzése a könyvről:

HANNA 7 ÉVES: "NEKEM IS VAN TITOKTÜNDÉREM: SEGÍT A TANULÁSBAN, DE CSAK ÉN LÁTOM!"

 B-NÉ B. ESZTER: "AZT SZERETNÉM HOGY AZ UNOKÁIM EZEKEN A KÖNYVEKEN NŐJENEK FEL!"

A könyv megvásárolható az alábbi linken (szállítási költség CSAK 690 Ft):

http://netbutik.hu/A-Titoktunder-3-resz-A-Titok-Akademia

 

süti beállítások módosítása