Lelki egyensúly a családban - BOLDOG gyerek


Müller Péter a közismert író a 80. születésnapjára megjelent Aranyfonál című könyvéről mesélt városunkban

Müller Péter a közismert író a 80. születésnapjára megjelent Aranyfonál című könyvéről mesélt városunkban

"Az eksztatikus öröm nemcsak a vallásunkból maradt ki, de a tudományból is. A lélektannak, amely az ember egészével foglalkozik, tudnia kellene, hogy a lélek legmélyén ez az életöröm él, ennek forró felbuggyanása gyógyítja meg a beteg pszichét; ez rejlik ugyanis a földi hétköznapokra hangolt tudat görcsei és szorongása mögött. Az öngyógyítás képessége innen ered; itt rejlik ugyanis az a szellemi erő, mely tudja, hogy nincs semmi baj. Hogy a baj nem igazi baj." Részlet Müller Péter Aranyfonál című könyvéből

Hatalmas örömömre sikerült interjút készítenem a híres író dramaturggal. Az életörömről nemcsak ír, hanem minden pillanatban igyekszik megélni is azt. Aki velünk tart ebben a rövid interjúban meg is tapasztalhatja!"

Az interjú elérhető: itt

Forrás: http://www.halasradio.hu/hangalbum/sermon/2986-muller-peter-a-kozismert-iro-a-80-szuletesnapjara-megjelent-aranyfonal-cimu-konyverol-meselt-varosunkban

Müller Péter a közismert író a 80. születésnapjára megjelent Aranyfonál című könyvéről mesélt városunkban Tovább
Müller Péter - Aranyfonal - rövid összefoglaló a győri előadásról

Müller Péter - Aranyfonal - rövid összefoglaló a győri előadásról

Ma délután Müller Péter előadásán voltam. Nagy hatással volt rám! Én nagyon sokat tudok tőle tanulni. Igaz tanító.

Azon túl, hogy az Aranyfonal című könyvéről beszélt, egyéb témák is szóba jöttek, és maradt idő kérdésekre is, amivel a nézők éltek is.

Az alábbi kérdések merültek fel:

  • Hogy lehet felvenni a kapcsolatot a szellemi vezetőnkkel? 
  • Katarzis érzést (Katarzisnak nevezzük az olyan élményeket, amelyek az embert életének teljes vagy részleges megváltoztatására sarkallják) nem csak a halál közeli élménybe lehet megélni? Esetleg egy mély szerelmi csalódás is kiválthatja? .

„Ez a előadás a lélek halhatatlanságáról szól Összeköt minket az aranyfonal. A lelke mélyén mindenki tudja, hogy halhatatlan. Csak rá kell ébrednie. „

 

A modern ember abban a félelemben él, hogy ha egyszer meghal, mindennek vége. Ez ijesztő gondolat. Ezzel szemben a valóság
az, hogy végtelen a múltunk és a jövendőnk. A földi élet egy színpad, amire fellépünk, azután lelépünk róla, amikor eljátszottuk a szerepünket, de hosszú, küzdelmes és gyönyörűséges
út áll még előttünk. Új színpadok, új életmesék
várnak ..."

Müller Péter figyelmünkbe ajánlotta az alábbi filmet, amelyben beszámolót hallhatunk olyan emberektől akik voltak "odaát" ...

 Az Aranyfonál gondolatból és szeretetből van sodorva. A magasból engedik le, és el kell érjen mindazokhoz, akik életük értelmét keresve felnyúlnak érte. Minden írónak a saját élete és tapasztalata adja művei nyersanyagát. Az enyém a csoda, amelyről igyekeztem egyszerűen és érthetően írni. Ez a könyv a lélek halhatatlanságáról szól.

Részlet a könyvből:

"...Mitől tudom elviselni ezt a földi életet, amelybe nagy szenvedéssel, üvöltve születtem bele, ami végig sok szenvedéssel járt, és amiből végül nagy gyötrelemmel kerülök ki… És mi lesz a szeretettel? Ezek nem különleges gondolatok. Mindenkié. Az élet értelmének keresése nem a filozófusok feladata, hanem minden emberé. Művelté, műveletlenné, vallásosé, nem vallásosé, és ha korán meghal az apja vagy az anyja - a kisgyereké is."

Mivel az előadás nagyon jó volt, így rendeltem ma este magamnak egy Aranyfonal című könyvet, és mivel zseniális karácsonyi ajándéknak tartom, így néhány ismerősömnek már meg is van az ajándékötletem :-)

Ha érdekesnek találod a könyvet és szeretnél többet megtudni az alábbi képre kattintva több infót találsz:

Szállítási költség 690 Ft webox automata, 790 Ft pick pack pontra, de 10.000 Ft feletti rendelésnél INGYENES. 

muller_p_aranyfonal.jpg

Müller Péter - Aranyfonal - rövid összefoglaló a győri előadásról Tovább
Megjelent Müller Péter új könyve - Aranyfonál - Kapcsolat a szellemvilággal

Megjelent Müller Péter új könyve - Aranyfonál - Kapcsolat a szellemvilággal

Részlet a könyvből:

"Nekem ez nem a hitem, hanem a bizonyosságom. Harminchat év alatt módom volt meggyőződni a valóságáról. Remélem, könyvemben sikerül erről egyszerűen, szépen és érthetően beszélni. Meggyőzni senkit nem akarok. Mesteremtől tanultam, hogy az erőszakos ráhatást rossz néven veszi a szellemi világ, mert elveszi az embertől azt, ami földi életének a célja: a ráébredést, a saját lelkén végzett munka eredményét."

 

Honnan tudhatom, hogy az, akivel beszélek, valóban egy szellemi vezető, és nem, mondjuk, valami gonosz szellem? Honnan ismerhető fel az igazi?
– Fontos kérdés. „Vizsgáljátok meg a szellemeket!” – mondja János apostol az ősi gyülekezetnek. Magam is ezt tettem. „Honnan tudjam,
hogy te tényleg az én mesterem vagy?” Különös választ kaptam. Azt mondta: „A tapasztalatok megérlelik majd a bizonyosságodat.” Nem
hitet kért! Nem azt kérte, hogy higgyek benne, azt sem, hogy kövessem, hanem hogy a bizalmamat alapozzam a saját értelmemre, tapasztalataimra és erkölcsi ítéletemre.

 

"A modern ember abban a félelemben él, hogy ha egyszer meghal, mindennek vége. Ez ijesztő gondolat. Ezzel szemben a valóság
az, hogy végtelen a múltunk és a jövendőnk. A földi élet egy színpad, amire fellépünk, azután lelépünk róla, amikor eljátszottuk a szerepünket, de hosszú, küzdelmes és gyönyörűséges
út áll még előttünk. Új színpadok, új életmesék
várnak ..."

 

"Boldog vagyok ha látom néhány emberben az igyekezetet, hogy a maga módján, bármilyen úton, módon, megpróbál fölfelé élni. Próbálja magában az értékeket megtalálni, kihozni magából a legjobbat. Erre nevel a Mesterem, repülni tanít. Ahogy minden jó könyv, szép zene és igazi színház is azt teszi ..."

 

A könyv megvásárolható az alábbi képre kattintva (akár ingyenes kiszállítással)

 

"Egy különleges könyv, egy különleges ajándék szeretteinknek vagy önmagunknak"

Megjelent Müller Péter új könyve - Aranyfonál - Kapcsolat a szellemvilággal Tovább
"Minden felnőtt volt egyszer gyerek És felnő majd az új gyereksereg: Többet s jobban törődjetek velünk Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk." Bródy János