Lelki egyensúly a családban - BOLDOG gyerek


Mit kezdjünk a félelemmel és hogyan győzzük le?

Mit kezdjünk a félelemmel és hogyan győzzük le?

A fenti kis film (forrás: facebook) tisztán tükrözi, hogy ha vannak bennünk félelmek érdemes azt leküzdeni, mivel ha nem így teszünk lemaradunk jó dolgokról ami ellenkező esetben bekövetkeznének életünkben.

De mit tegyünk a félelmeinkkel, és hogyan győzzük le?

Ebben segít az alábbi könyv ,amely sokak által nagy kedvenc (a Bookline sikerlistájának 1. helyén és a Libri országos toplistáján 2. helyen van) 

DR. ALMÁSI KITTI: BÁTRAN ÉLNI - FÉLELMEINK ÉS GÁTLÁSAINK LEKÜZDÉSE

 Megrendelem a könyvet 2990 Ft helyett csak 1 napig 2016.05.17-ig 2.790 Ft (akár ingyenes kiszállítással)

További infó a könyvről az alábbi képre kattintva:

 

Mit kezdjünk a félelemmel és hogyan győzzük le? Tovább
FÉLELMEINK ÉS GÁTLÁSAINK LEKÜZDÉSE - DR. ALMÁSI KITTI: BÁTRAN ÉLNI

FÉLELMEINK ÉS GÁTLÁSAINK LEKÜZDÉSE - DR. ALMÁSI KITTI: BÁTRAN ÉLNI

Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is - rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának.

Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket.

Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be?

Úgy látom, a legtöbb ember nem meri azt az életet élni, amit a szíve mélyén kívánna. Azt mondjuk, nincs rá lehetőségünk, de sokszor valójában bátorságunk nincs, hogy kivívjuk, megteremtsük azt. Ehhez ugyanis egyrészt el kellene hinnünk azt, hogy képesek vagyunk rá, másrészt elsősorban saját belső hangunkra hallgat ni, nem pedig mások - jóakaratú, de megalapozatlan, önös érdekekre épülő, vagy akár kifejezetten romboló - véleményére. Azon erőlködünk egész életünkben, hogy másoknak megfeleljünk, hogy ne gondoljanak rosszat rólunk, ne szóljanak meg, ne bántsanak minket, miközben önmagunkat cserbenhagyjuk. Miért nem tesszük fel néha a kérdést: és akkor mi van?! Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? Megéri-e lemondani arról, hogy a saját bensőnkből fakadó, autentikus életünket éljük, csak azért, hogy soha meg ne sérüljünk, el ne utasítsanak, el ne bukjunk (ami minden bizonnyal így is, úgy is lehetetlen)? Azt tapasztalom, hogy visszatekintve mindig megbánjuk, ha nem tesszük meg, ami igazán fontos lett volna számunkra, ha elszalasztjuk azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk.

Igen, vannak az életben rettenetesen nehéz és ijesztő helyzetek, amikor természetes, ho gy félünk - mint ahogy olyan mély felnőttkori gátlások és szorongások is, amelyek korai sérülésekből fakadnak, így gyakorlatilag beleíródtak a sejtjeinkbe. Ilyenkor valóban nem könnyű a dolgunk - de vannak eszközök a kezünkben, és szó sincs arról, hogy ebbe bele kellene törődnünk, hogy ne élhetnénk bátran és hitelesen az életünket, ha így akarjuk, és erőfeszítést teszünk érte.

Megrendelem a könyvet 2990 Ft helyett csak 1 napig 2016.05.17-ig 2.790 Ft (akár ingyenes kiszállítással)


OLVASS BELE A KÖNYVBE!

"Nagyon szeretem Hamvas Bélának azt a gondolatát, hogy amikor nem tudod, mi lesz, akkor kezdesz el élni. Gyakran előfordul, hogy eljön hozzám valaki, aki saját bevallása szerint teljesen kétségbe van esve és elviselhetetlenül szenved, mert például a partnere megcsalta őt, vagy el akarja hagyni. Amikor azonban elkezdem megkapargatn i, hogy a krízis bekövetkezte előtt hogyan éltek, sokszor kiderül, hogy már évek óta szinte egyáltalán nem beszélgettek, nem szeretkeztek, nem csináltak közös programokat, csak nézték a tévét, és néha egyeztették a háztartási teendőket. Sem a szeretetüket, sem a hiányérzetüket nem fejezték ki egymás felé, gyakorlatilag lakótársakként vegetáltak egymás mellett, és bár ez nem volt kifejezetten kellemetlen, valódi kapcsolatnak semmiképpen sem nevezhető. Ehhez képest a krízist, amikor nyilvánvalóvá válik a tartalom hiánya, vagy hirtelen felszínre kerülnek az addig eltussolt problémák, áldásnak tekintem. Lehetőségnek arra, hogy végre éljenek - még ha eleinte ez csak a fájdalomban és szenvedésben való megmerítkezést jelenti is. Ez is jó, ha egy folyamat kiindulópontját jelenti, és elvezet valahová. Rengetegen vannak, akik valójában csak egy-egy krízisben kezdenek el élni, amikor kénytelenek kilépni a komfortzóná jukból. Persze erre ebben a formában nem vágyik senki, de sokszor mégis hasznos, mert rászorít, hogy elkezdjünk érezni, cselekedni, harcolni, amit már régóta nem tettünk. Sokszor ekkor döbbenünk rá, hogy valójában kik vagyunk, mi a fontos nekünk, és mire vagyunk képesek. Minden megmozdul, újrarendeződik bennünk és körülöttünk. Ezért mondják, hogy a válság lehet áldás és lehetőség is - ami teljesen igaz, de mi is kellünk hozzá, hogy az legyen."

"Ha valaki panaszkodik, vagy elégedetlen a helyzetével, szinte biztosan elhangzik a környezetéből a figyelmeztetés: 'Jobban is értékelhetnéd, hogy milyen szerencsés vagy, nézz körül, mások mennyivel súlyosabb problémákkal küzdenek!' Ez az esetek többségében tényszerűen igaz is, ám úgy látom, általában kevéssé visz előre, ha az emberek a saját nehézségüket, fájdalmukat valami még rosszabbal hasonlítják össze. Természetesen egy lelkileg kicsit is ép embert megrázza a másik szenvedése, tragédiája, reflexióra készteti a saját helyzetét illetően, és egy ideig valóban átéli a hálát és az örömet, hogy ez nem vele történik meg. Ám azután vagy relatíve gyorsan visszaáll a saját koordináta-rendszerébe, vagy még tovább fokozódik a szorongása, nehogy az a rossz is megtörténjen vele, amit a másik elszenvedett. Kevésszer láttam olyat a praxisomban, hogy valaki egy negatív összehasonlításból úgy tudott meríteni, hogy az őt valóban előrevitte. Az ilyesmi sokkal inkább visszahúzódásra, önvédelemre, bezárkózásra készteti az embereket. Épülni és szabadabbá válni attól lehet, ha valamiért teszünk, nem pedig valami ellen. Igazán előrevivőnek azt tartom, ha nem próbáljuk elnyomni a kellemetlen érzéseinket, megengedjük, hogy ezek is átvonuljanak rajtunk, ám azután tudatosan arra irányítjuk a figyelmünket, amit értékesnek tartunk, ami felé törekszünk."

"Miközben az erőtartalékaimat próbáltam mozgósítani, semmi másra nem vágytam, csak biztatásra, hogy hisznek bennem és abban, hogy meg tudom csinálni, de ha mégse sikerülne, ők – a barátaim és a családom - akkor is ott fognak állni mellettem. Ehhez képest szörnyű volt állandóan a félelmeket és kétségeket hallgatni, mert nekem az elérendő célra kellett fókuszálnom ahhoz, hogy küzdeni tudjak. Mások szorongó sápítozása épp azt a gyenge részemet hozta elő, amit kemény és tudatos munkával toltam háttérbe, tehát számomra ez nemcsak irritáló volt, hanem az adott helyzetben egyenesen mérgező is. Éppen ezért azt a döntést hoztam, hogy a küzdés időszakában azoknak az embereknek a reakcióit, akik a nehézségekre rémülettel, siránkozással, szörnyű eshetőségek sorolásával vagy teljes elernyedéssel válaszolnak, kizárom a figyelmem teréből, és helyette arra koncentrálok, amire érdemes. Csak így tudom azt a fajta be állítódást, azt a gondolkodásmódot megőrizni, ami engem a küzdésre és a kitartásra alkalmassá tesz."

Megrendelem a könyvet 2990 Ft helyett csak 1 napig 2016.05.17-ig 2.790 Ft (akár ingyenes kiszállítással)

"Egy hétköznapi példa, amivel gyakran találkozom: valaki már régóta hiába keres párt, majd végre randizni kezd egy kellemes partnerrel. Amikor kicsit komolyabbra fordulna a dolog, felerősödnek a szorongásai, hogy mi lesz, ha ez mégsem az, aminek hiszi, ha csalódik, ha kiderül, hogy nem működik a kapcsolat. Ilyenkor azt szoktam kérdezni: mi lenne, ha nem egy jövőbeli lehetséges negatív fordulattal hasonlítaná össze a jelenlegi helyzetet, hanem azzal, hogy éppen MOST mit tenne, ha ez a partner nem lenne? Ilyenkor kiderül, hogy otthon egyedül nézné a tévét, facebookozna, próbálná elütni az időt, magányosnak érezné magát. Ehhez képest éppen randizik, é s kellemes estéket tölt valakivel. Tehát újra kérdem: ha a két lehetséges JELENT hasonlítjuk össze, akkor nem nyereség-e ez önmagában? Még akkor is, ha a kapcsolat csak néhány találkozás erejéig hoz örömöket? Az ajándék az adott pillanatban van - ezt az angol 'present' kifejezés is magában hordozza, ami azt is jelenti, hogy jelen(idő), de azt is, hogy ajándék."

"Ha valaki sokáig hagyja magát kihasználni, de egyszer csak meghúzza a határokat, akkor a környezete először felháborodik, követeli vissza a megvont jussát, siratja a kényelmét, manipulálja, bünteti az illetőt - de ha sehogy se lehet visszacsinálni az eredeti állapotot, akkor elfogadja az új rendet. Ez persze nem egyik a napról a másikra következik be, sőt, néha olyan sokáig tart, hogy az illető feladja. Sok, hasonló helyzetben levő kliensemnél látom, hogy bár az első önvédelmi gesztust megteszik, az utána következő - tényleg nagyon kellemetlen - átmeneti időszakot, a környezet elégedetlen, rideg, büntető magatartását annyira elviselhetetlennek érzik, hogy inkább újra beletörnek a korábbi rutinba: 'Jó, ne haragudj, ha ez neked ennyire fontos, akkor persze megcsinálom...' Így tulajdonképpen a saját szeretetéhségük rabszolgáivá válnak, mert amit tesznek, nem szívesen teszik, nem belőlük fakad, nem róluk szól, csak azért vállalják, mert azt remélik, hogy ezáltal szimpátiát, elfogadást nyernek. A dolog azonban nem működik, mert a 'szolgáltatáshoz' a környezet hozzászokik, természetesnek tekinti azt, sőt, idővel még többet kér - és ha az illető bárhol meghúzza a határokat, jön az agresszió. Ha pedig ekkor nem tud következetesen kitartani a döntése mellett, akkor egyre többet kell nyújtania, míg végül már nem is a saját életét éli, ráadásul azt sem kapja meg, amiért ebbe az egészbe belement. Az önmagukat teljesen feladó, minden kérésre azonnal ugró emb ereket ugyanis nem szokták megbecsülni, nem kapnak valódi tiszteletet, nem önmagukért szeretik őket (hiszen azt se nagyon tudni, kik ők, annyira elvesznek abban, hogy másoknak megfeleljenek), egyszerűen kényelmes, hogy ott vannak. Ha pedig valami miatt nincsenek ott, akkor haragszanak rájuk. Ez egyértelmű zsákutca: nem szolgálja sem az egyén fejlődését, sem pedig a családi, baráti vagy kollegiális kapcsolatokat, amelyek mindegyikében arányosságra és kölcsönösségre van szükség, ha jót akarunk magunknak és egymásnak."

"A legtöbbünk életében van olyan terület, ahol - legalábbis adott pillanatban, életszakaszban - legfeljebb annyit tudunk tenni, hogy elfogadjuk a külső és/vagy belső korlátokat, mert nem vagyunk képesek feszegetni a határainkat. Az emberben a változások folyamatszerűen érnek meg - lehet, hogy holnap már megugorható, ami ma még elképzelhetetlen lenne. És van, amit holnap sem, sőt, sohasem leszünk képesek a körülmények szintjén megváltoztatni, de el tudunk jutni ennek a belátásáig, elfogadásáig, amivel már különösebb keserűség nélkül együtt lehet élni. A terápia lényege sem mindig az, hogy a kliens életében megszűnjön a probléma. Bizonyos problémák nem is tudnak megszűnni - ilyen például egy szeretett személy halála, vagy egy baleset/betegség következtében kialakult, visszafordíthatatlan egészségromlás. A lehetőségünk ilyenkor az, hogy megtanuljunk másképpen viszonyulni ahhoz, amivel együtt kell élnünk. A helyzet nem változik meg - mi leszünk mások, és így a helyzet sem ugyanazt jelenti már számunkra. Nem oldottuk meg, de meghaladtuk."

Megrendelem a könyvet 2990 Ft helyett csak 1 napig 2016.05.17-ig 2.790 Ft (akár ingyenes kiszállítással)

FÉLELMEINK ÉS GÁTLÁSAINK LEKÜZDÉSE - DR. ALMÁSI KITTI: BÁTRAN ÉLNI Tovább
Bátran élni - És akkor mi van???

Bátran élni - És akkor mi van???

almasi_kitti.png

„Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is – rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának.
Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket.

  • Éljük-e így le az életünket?
  • Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget?
  • Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be?”

Ha ezek a kérdések téged is foglalkoztatnak akkor ez a könyv neked szól és CSAK 1 napig (2016.04.08-ig) kedvezményes áron megvásárolhatod!

Az alábbi képre kattintva bővebb infót találsz a könyvről:

qq.jpg

 

Bátran élni - És akkor mi van??? Tovább
Jobb élni, mint megijedni - Itt van Almási Kitti "bátorság-tankönyve"

Jobb élni, mint megijedni - Itt van Almási Kitti "bátorság-tankönyve"

 

Fotó: Vanik Zoltán

Bár mindannyian szeretjük magunkat olyan erősnek és rendíthetetlennek mutatni, mint Madonna és Napoleon együttvéve, valójában rengeteg gátlás és félelem van bennünk – még a legegyszerűbb helyzetekben is. Almási Kitti új könyve, a Bátran élni komoly kérdéseket feszeget: leélhetünk-e egy egész életet rettegésben? Képes-e egyáltalán valódi intimitásra, megvalósíthatja-e legmélyebb vágyait, aki állandó önvédelemre rendezkedik be? 

"Én annak a híve vagyok, hogy ha van, amit szégyellünk, vagy amitől szorongunk, azt egy fontos kapcsolatban a lehető leghamarabb mondjuk ki! Játsszunk nyílt lapokkal, mutassuk meg, hogy milyenek vagyunk, ahelyett, hogy eltakarnánk. Hadd tudja meg a másik: ha minket választ, ezt kapja. Így eleve megszűrjük, hogy ki az, aki valóban ránk kíváncsi, és nem valami illúziót kerget. Ezzel szemben az elhallgatás és az információk lassú csöpögtetése is nagy indulatokat szokott kiváltani, mert a másik joggal érzi úgy, hogy becsapták" – vallja a szerző, aki szerint az is fontos, hogy a kényesnek érzett dolgot ne úgy tálaljuk, mint szégyellnivaló gaztettet, csak mint olyasmit, amit velünk kapcsolatban tudnia kell. Ne úgy mutassuk be, mint egy nehéz csomagot, mert ez valójában nem csomag – ezek vagyunk mi! Kitti országszerte tart előadásokat – a könyvvel azonos címen –, melyeknek mottója: "És akkor mi van?!" – egy mantra, amely rádöbbentheti az olvasót: ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el, attól még nem kell elszalasztani azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk.

Éljen a krízis, vesszen a szorongás!

"Nagyon szeretem Hamvas Bélának azt a gondolatát, hogy amikor nem tudod, mi lesz, akkor kezdesz el élni. Gyakran előfordul, hogy eljön hozzám valaki, aki saját bevallása szerint teljesen kétségbe van esve és elviselhetetlenül szenved, mert például a partnere megcsalta őt, vagy el akarja hagyni. Amikor azonban elkezdem megkapargatni, hogy a krízis bekövetkezte előtt hogyan éltek, sokszor kiderül, hogy már évek óta szinte egyáltalán nem beszélgettek, nem szeretkeztek, nem csináltak közös programokat, csak nézték a tévét, és néha egyeztették a háztartási teendőket. Sem a szeretetüket, sem a hiányérzetüket nem fejezték ki egymás felé, gyakorlatilag lakótársakként vegetáltak egymás mellett, és bár ez nem volt kifejezetten kellemetlen, valódi kapcsolatnak semmiképpen sem nevezhető" – véli Almási Kitti, aki szerint ehhez képest a krízis, amikor nyilvánvalóvá válik a tartalom hiánya, vagy hirtelen felszínre kerülnek az addig eltussolt problémák, valódi áldás. Ez ugyanis hetőség arra, hogy végre elinduljon az élet – még ha eleinte ez csak a fájdalomban és szenvedésben való megmerítkezést jelenti is, hiszen rengetegen vannak, akik valójában csak egy-egy krízisben kezdenek el élni, amikor kénytelenek kilépni a komfortzónájukból. És bár erre ebben a formában nem vágyik senki, a szerző szerint sokszor mégis hasznos, mert rászorít, hogy elkezdjünk érezni, cselekedni, harcolni, amit már régóta nem tettünk. "Ekkor döbbenünk rá, hogy valójában kik vagyunk, mi a fontos nekünk, és mire vagyunk képesek. Minden megmozdul, újrarendeződik bennünk és körülöttünk. Ezért mondják, hogy a válság lehet áldás és lehetőség is – ami teljesen igaz, de mi is kellünk hozzá, hogy az legyen."

"Valamiért" kontra "valami ellen"

A könyv markánsan elválasztja egymástól a félelmet a szorongástól- hiszen ez utóbbi valami aktuális, megragadható dologra vonatkozik, és emiatt mindig jobban kezelhető. Ezért is van az, hogy sokan amíg csak tartottak valami rossz bekövetkezésétől, sokkal jobban szenvedtek, mint amikor az valósággá vált. "Amikor megtörtént, azt élték meg, hogy végre tisztázódott egy helyzet, tudták, mivel kell szembenézniük, és így célirányosan mozgósíthatták az erőtartalékaikat, hogy a realizálódott veszteséget, csalódást vagy fájdalmat feldolgozzák, a problémával megküzdjenek. Másrészt, amíg csak szorongtak a jövőjük miatt, addig sokszor úgy érezték, velük van a gond, ők a paranoiásak, a negatívak. Amikor aztán beigazolódott, hogy baj van, akkor a probléma fókusza kívülre helyeződött, tehát attól a pillanattól a testi és lelki tüneteik megalapozottnak számítottak" – mondja a pszichológus. Kitti vallja: kevésszer látott olyat a praxisában, hogy valaki egy negatív összehasonlításból úgy tudott meríteni, hogy az őt valóban előrevitte – az ilyesmi sokkal inkább visszahúzódásra, önvédelemre, bezárkózásra készteti az embereket. A könyv tanulsága szerint épülni és szabadabbá válni attól lehet, ha valamiért teszünk, nem pedig valami ellen. "Igazán előrevivőnek azt tartom, ha nem próbáljuk elnyomni a kellemetlen érzéseinket, megengedjük, hogy ezek is átvonuljanak rajtunk, ám azután tudatosan arra irányítjuk a figyelmünket, amit értékesnek tartunk, ami felé törekszünk" – írja.

Fotó: Kulcslyuk Kiadó

A köntörfalazás a kapcsolat halála

Épp úgy, mint mikor valakinek tiszta szívből adtunk, ám ő hálátlannak bizonyult, de attól még a jószándék valódi, és adni öröm, az élet más területein sem kell "üzleti tranzakcióként" tekinteni a nagyvonalú, bátor, bőkezű tettekre: az arányos viszonzás elvárása helyett legyünk lélekben annyira szabadok, hogy saját indíttatásunkból és örömünkre tudjunk adni. "Aki azzal a tudattal él, hogy inkább nem mer megelőlegezni semmit, mert mi van, ha a másik visszaél vele, az máris nagyobb veszteséget szenvedett, mintha becsapták volna. Az örökös félelem és gyanakvás börtöne a legsötétebb és leglevegőtlenebb hely, amit el tudok képzelni. A cél az, hogy minden feszengés nélkül ki tudjuk mondani önmagunknak és másoknak is: ilyen vagyok. Innen és innen jövök. Ezt és ezt tették velem. Ezeket a sebeket hordozom.

"Sok mindenben fejlődhetek, változhatok még, de alapvetően: ez vagyok én." A pszichológus szerint a fejlődés következő lépcsőfoka, amikor valaki már nemcsak felvállalni képes mindezt, de még büszke is tud lenni arra, hogy ő a hátrányos körülményei ellenére, vagy inkább azokkal együtt lett olyan, amilyen – hiszen nyilván sokkal könnyebb kipárnázott környezetből bármilyen eredményt is elérni. A könyv rámutat: ha így is sikerül, akkor ez azért lehetséges, mert az illető önmagából tudott meríteni. Mindannak ellenére el tudott hinni magáról valamit, hogy a környezete teljesen mást sugallt neki – ezért az ilyen emberek eredményei különösen becsülendők.

De mi az a bátorság egyáltalán?

A szerző párhuzamot állít egyik kedvenc filmje, a Számkivetett hősének emberpróbáló nehézségei, és a hétköznapi küszködéseink között: a filmben Tom Hanks sikeres üzletember, egyedüli túlélőként vetődik egy trópusi szigetre egy repülőszerencsétlenség után. "Rendkívüli erővel és kitartással kell evezni, amíg az ember átevickél a kemény hullámverésen – és akkor egyszer csak a tenger a szövetségesévé válik, az áramlatok a nyílt víz irányába kezdenek vinni. Csodálatos szimbólumnak látom ezt, mert a személyes életemben és a praxisomban is azt tapasztalom, hogy amikor összetákolunk magunknak valami tutajfélét, amivel kimerészkedünk a komfortzónánkból, akkor általában pontosan ez történik. Az eredmények egyáltalán nem jönnek azonnal, és várakozásainkkal ellentétben nemhogy nem lesz jobb a helyzetünk, hanem egy darabig esetleg még sokkal rosszabbá, nehezebbé válik. A többség ilyenkor ernyedten engedi, hogy a tenger visszasodorja a partra, és legközelebb már neki se indul. Pedig csak addig a pontig kellene kitartani, ahol az áramlatok a nyílt víz felé sodornak." - írja. A film főhőse visszanéz a tutajról a szigetre, amit gyűlölt, és ahonnan szabadulni akart, mert a börtönévé vált - ám az elmúlt időszakban valamiképpen mégiscsak az volt az 'otthona', bizonyos fokú biztonság, amit megteremtett magának, most pedig az ismeretlen felé sodródik, minden fogódzó nélkül. Így is, úgy is elsülhet ez a vakmerő kaland, talán szerencsétlenség, pusztulás lesz a vége. Mégis vállalja. Almási Kitti számára ez a bátorság allegóriája.

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hucímre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire.

Kuna Gábor pszichológus, család- és párterápiás tanácsadó, az ÖNSEGÍTŐ Személyiségfejlesztő Műhely szakmai vezetője szívesen válaszol munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban is. Révész Renáta Liliána családterapeuta és gyásztanácsadó, akihez bátran fordulhatnak családi, házassági, nevelési problémákkal, gyász, válás, trauma, stressz okozta nehézségekkel és pályaválasztási, munkahelyet érintő kérdésekkel is. A life coach csapat tagja továbbá Sákovics Diana pszichológus, aki szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, függőséggel, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Forrás: http://divany.hu/

A könyv megvásárolható itt.

Jobb élni, mint megijedni - Itt van Almási Kitti "bátorság-tankönyve" Tovább
"Minden felnőtt volt egyszer gyerek És felnő majd az új gyereksereg: Többet s jobban törődjetek velünk Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk." Bródy János