2016.máj.28.
Írta: netbutik komment

Napi útmutatás

00_13.JPG

Richard Gere üzenete: most tegyük meg, amihez kedvünk van, most együk meg, amit szeretünk! Most éljünk!

 

Nem túlzás azt állítani, hogy Richard Gere emberek ezreire, tízezreire van hatással, hiszen ő az egyike azon hollywoodi színészeknek, aki ismertségét a jó cél hirdetésére, terjesztésére használja fel. Nemrég olyan bejegyzést tett közzé Facebook oldalán, amelyen érdemes elgondolkodni. Íme!

Richard Gere üzenete:

Most tegyük meg, amihez kedvünk van, most együk meg, amit szeretünk! Most éljünk! 

“Az egyik barátom édesanyja mindig igyekezett egészséges életmódot folytatni. Nagyon odafigyelt az étkezésére, teljesen felhagyott a dohányzással, alkohol fogyasztással, rendszeresen sportolt, és sosem lépett ki napvédő krém nélkül, mikor erősen égettek odakint a káros sugarak.

Sajnos azonban nemrég bőrrákot állapítottak meg nála, 76 éves. Emellett pedig az asszony súlyos csontritkulásban is szenved.

Egy másik barátom apja viszont mindig az élvezeteknek élt. Nem szeretett sportolni, viszont enni annál inkább, a zsíros húsokat imádta a legjobban. Barna bőrét szinte mindig égette a nap, de mégsem használt semmiféle krémet. Nem tartotta be az orvos utasításait, úgy élt, ahogy érezte, ahogy akarta. Most 81 éves, és az orvosok szerint jobb bőrben van, mint a legtöbb fiatal.

Azt szeretném üzenni mindenkinek, hogy az életet élni kell, mert így, vagy úgy, de mindannyian egyszer meghalunk. És többet nem lesz olyan, hogy holnap.

Ezért most tegyük meg, amihez kedvünk van, most együk meg, amit szeretünk! Most éljünk!”

Forrás: www.facebook.com/theageofhappiness/photos/a.292587947482336.68382.206026472805151/987168224690968/?type=3&theater

....................................................................................................................................

Ha úgy érzed elkelne egy kis segítség, hogy jobb legyen a kapcsolatod  a gyermekeiddel, vagy elkelne egy kis segítség a párkapcsolatod javításában, esetleg stresszes vagy és már aludni sem tudsz, elakadás van az életedben és nem látod, a kiutat....... keress bátran!

Van aki már kipróbálta és megosztotta a sikertörténetét. Itt olvashatsz bővebb infót a sikertörténetekről.

Az alábbi linken megnézheted miben lehetek a segítségedre:

Elakadás van az életedben?

 

Mindig lesz olyan ember, aki ...

 

"Mindig lesz olyan ember, aki elutasít, akkor is, ha adni akarsz neki. Attól fél, hogy megélje, hogy beleereszkedik a helyzetbe, hogy közel kerüljön valaki. Az intimitást nem tűri, ezért inkább elutasít, kritizál, még azelőtt, hogy megismerne. Így megnyugodhat, hogy úgysem lettél volna jó..."

dr Almási Kitti

A szerző könyve megvásárolható az alábbi képre kattintva:

Richard Gere mit tesz minden nap boldogsága érdekében...

 

A világhírű színész, Richard Gere elárulta, hogy ő mit tesz minden nap boldogsága érdekében.

„Létezik egy nagyon hatásos gyakorlat, amit évekkel ezelőtt kezdtem el használni. Az első dolog, ha egy személyre vagy egy állatra gondolok, vagy, ha először találkozom velük, mindenképp az mondom nekik, hogy:

Kívánom, hogy boldog légy!

Nagyon fontos, hogy ne csak kívánjam, hanem valójában úgy is gondoljam. És ez a gondolat mindent megváltoztat közted és az illető személy között. A dolgok ezután úgy fognak történni, hogy minden rendben legyen.

Tapasztalatból mondom ezt. Néha voltak nagyon nehéz helyzetek, emberek és találkozások. De, ha ezzel a gondolattal indítottam, minden megváltozott. Érdekes látni, hogyan alakulnak át a negatív gondolatok, érzések, történések.

Alakítsd át a történéseket, mond ki, kívánj boldogságot, és felhőtlen lesz körülötted mindenki. Próbáld meg, és meglátod egyetlen mondattól, mennyire megváltozik az életed.”

 

Ha úgy érzed elkelne egy kis segítség, hogy jobb legyen a kapcsolatod  a gyermekeiddel, vagy elkelne egy kis segítség a párkapcsolatod javításában, esetleg stresszes vagy és már aludni sem tudsz, elakadás van az életedben és nem látod, a kiutat....... keress bátran!

Van aki már kipróbálta és megosztotta a sikertörténetét. Itt olvashatsz bővebb infót a sikertörténetekről.

Az alábbi linken megnézheted miben lehetek a segítségedre:

Elakadás van az életedben?

 

Március 23 Telihold: Szerelem a levegőben

Azt hiszem, nincs a mostaninál tökéletesebb alkalom a változásra. Méghozzá azért, mert a felgyorsult energiák hatására, azonnali eredmények születhetnek. A telihold bátorságra bíztat! Ideje lezárni a mérgező helyzeteket, és megengedni magadnak azon dolgokat, melyek boldoggá tesznek. 
Új életre kelnek most az emberi kapcsolatok és a helyzetek. 
Egyre többet süt a nap, hosszabbodnak a nappalok, fény költözik az életünkbe, a lelkünkbe. 
Mondhatnánk azt is, hogy életedben egy új szakasz kezdődik. A változás iránya attól függ, eddig merre haladtál, és most milyen változások mellett döntesz. Egy gyors, beteljesülésekkel teli tavaszban lehet része annak, aki a fejlődést választja, és tudatosan, napi szinten dolgozik magán. 
A tavasszal elégtételt nyerhetsz, bekövetkezhetnek olyan dolgok, melyekre évek óta vársz. Melyek évekig arra ösztönöztek, hogy fejlődj. A tavasz a tisztulás, ugyanakkor a beérés időszaka.
Aki eddig tudatosan vetett, az nemsokára arathat. Illetve mindenki aratni fog, csak nem mindenki azt, amit szeretne. 
Azt nem mondom, hogy könnyű lesz. De azt tudom, hogy minden helyzet magába foglalja a gyors megoldásokat, így most sokkal nagyobb sebességgel fejlődhetsz. Lehetne ennek az időszaknak a jelszava: "Aki keres, az talál" vagy "Aki zörget, annak ajtót nyitnak". Most különösen igaz, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Aki megoldást akar, megkapja. Tudom, dolgozni kell érte. De most megoldásra kerülhet BÁRMI. Nem kell tovább vinni az évek óta cipelt terheket, melyek súlya alatt már félig összerogytál. Holnap megújult erővel indulhatsz valóra váltani álmaidat. Csak döntsd el, hogy nem beletörődsz és nem feladod, hanem addig kutatsz, míg megtalálod a megoldást. 
A tavasz felpezsdíti a párkapcsolati energiákat.  Az emberek egyre jobban vágynak a valódi szeretetre. Megnyugszanak és egyre inkább megadják magukat az érzéseknek. Egyre több stabil, életre szóló kapcsolat köttetik. Ami már nem a testiségről, az érdekekről szól, hanem a feltétel nélküliségről. Amikor azt érzi az ember, hogy hazaért. Ahol biztonságban érzi magát. Ahol végre mer szeretni és szeretetet befogadni. 
Régóta tartó, minden ideget felörlő karmikus kapcsolatok záródnak le, és szívmelengető találkozásokban lehet részünk. Egyre több valód pár talál egymásra, amint megnyitják szívüket. 
Ma szánj egy kis időt arra, hogy letisztázd magadban, mire vágysz igazán. Mi az, amit szeretnél stabilizálni az életedben. És vajon mi az, amit még mindig nem tudtál szélnek ereszteni mindahhoz, hogy ezt elérd!?
Ha beleragadsz a régi mintáidba, melyeknek eddig is rabja voltál, azt jelenti, feladtad a boldogság keresését. Hidd el, az élet precízen mutatja, hol tartasz önmagad elfogadásával, szeretetével. Az egész életed ezen múlik. Nem azért jöttél a Földre, hogy másokat szolgálj, hanem azért, hogy önmagad tedd boldoggá. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha nem másokért élsz, hanem megkeresed azokat az embereket, akik elősegítik a fejlődésed. Nem visszahúznak maguk mellé, hanem inspirálnak a haladásra. A küldetésed az, hogy bábból pillangóvá válj! Ne mástól várd a megváltást, csak döntsd el, hogy szárnyalni fogsz. Légy bátor! Itt az idő! Szabadítsd fel magad!
Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu/)

Tanácsok egy nagymamától: Ha valaha szerelmes leszel…

Egy nagymama őszinte levele kis unokájához. Ezt az összes nőnek el kell olvasnia!
''Édes unokám!
Ha majd szerelmes leszel, figyelj arra, hogy a választottad tisztában legyen azzal, hogy melyik a kedvenc színed, és hogy hogyan szereted reggelente elfogyasztani a kávédat. Olyan valakibe legyél szerelmes, aki úgy imád téged, amilyen vagy, mosolyog, amikor te is mosolyogsz, és együttérez, amikor arra van szükséged. Egyszóval: mindent megtesz, hogy boldog légy!
Légy egy olyan férfiba szerelmes, aki a szívedre hajtja a fejét, hogy érezze, miként „dobog” a szerelme, aki képes mindenki előtt megcsókolni, és mérhetetlenül büszke arra, hogy a te kezedet foghatja. Légy egy olyan férfi mellett, aki bármijét képes feláldozni érted, és szándékosan sosem okoznak bánatot neked.
Válassz egy olyan párt, aki a hibáiddal együtt fogad el, akinek te vagy a tökéletes. Egy olyan férfit mellett horgonyozz le, aki minden egyes reggel melletted szeretne felébredni, és minden este téged szeretne a karjába zárni.
A szerető Nagyid''

Nem az ő feladata, hogy ...

id-10033119_1.jpg

"Nem az ő feladata, hogy meggyőzzön arról, hogy ő más, mint az előzőek. Nem az ő feladata, hogy a terapeutád legyen (...)
Nem az ő felelőssége, hogy részekre hullott önmagadból újra felépítsen. Nem az ő feladata, hogy te újra higgy, bízz, meggyógyulj. A gyógyulásodért te magad vagy a felelős.

Az Ő feladata, hogy bebizonyítsa, hogy megbízhatsz benne, hogy képes és tud biztonságot nyújtani, hogy számíthatsz rá. Az ő feladata, hogy merjen megmutatkozni és láthasd cselekedeteit feszült helyzetben, kihívások során is.
Az ő feladata az, hogy megmutassa; nem játszmázik, nem harcol veled, és nem menekül előled és helyzetek elől.

Összeszedett és megbízható. Biztonságos teret nyújt számodra, ahol az érzelmeid félelmek és elvárások nélkül kifejeződhetnek.

Az ő feladata, hogy védelmet nyújtson, hogy bizalommal dőlhess, mert tudod, hogy megtart, és, ha kell, erőt meríthess belőle.

És legfőképpen, hogy legyenek céljai, és ki merjen állni a világ elé felvállalva elkötelezettségét feléd és küldetése felé."

(Jenn Funk

süti beállítások módosítása