Lelki egyensúly a családban - BOLDOG gyerek


Müller Péter: Megmondom, mi a nagy gond a feleségünkkel

Müller Péter: Megmondom, mi a nagy gond a feleségünkkel

20101222sztarszer4.jpg

Megmondom mi a nagy gond a feleségünkkel.

Erről ritkán beszélünk, pedig ez a legnagyobb gond.

Hogy mindig ott van.

Ott van reggel, délben, este. És ott van mellettünk éjszaka az ágyban.

Ott van tavasszal, ősszel nyáron, télen, és ha elutazunk egy idegen országba, kikapcsólódni, rendszerint jön velünk: hiába új a táj, még a felhők is – a feleség ugyanaz, reggel, délben, este.

Jön velünk.

Mindig.

S ha nem követjük a statisztikai átlagot, mely szerint manapság a legtöbb párkapcsolatból előbb-utóbb elmenekülünk, akkor egy feleség lát minket fiatalon, érett korunkban, sőt vénemberként is. Végigcsinálja velünk nemcsak az érzékiség vad kalandjait, de azt is, amikor a gondok miatt egyre impotensebbek leszünk; amikor hajnalban becsomagoljuk egy befőttes üvegbe összegyűjtött vizeletünket, hogy leadjuk az urológián. Az asszony ott van amikor kitüntetést kapunk, s ott van, amikor ájultan kitolnak a műtőből fogatlanul, és megmondják neki, hogy innentől kezdve egy beteg emberrel kell leélnie az életét.

Előtte kezd hullani a hajunk. És lát minket kopaszon, csúnyán. Lát kora reggel, álmosságtól bedagadt szemekkel, kábán, és szerethetetlenül vacak állapotban – mert mindig ott van. És lát minket lelkileg is csúnyának. Lát gyáván, ijedten, idegesen, sőt hisztérikusan üvöltve is.

Látja, hogy mi van a szavaink mögött. Hogy amiket másoknak mondunk, mennyire hazug.

Mindig ott van, s előbb-utóbb minden kiderül. Nem kell ahhoz politikusnak, vagy művésznek lennünk, hogy egy asszony lássa: a férje nem az, akinek mutatja, vagy képzeli magát.

Lehullott rólunk a maszkunk, még az általa ránk vetített illúzió is: szembesülnie kellett azzal, hogy valójában milyen emberek vagyunk.

Csak ő tudja valóban mit gondolunk az emberekről, hogy mennyi félelem és megvetés van bennünk, amit mások háta mögött mondunk, ő hallja, mert rendszerint neki mondjuk.

Látja, hogy magunkban is hányszor csalódunk.

Látja, mert mindig ott van – és nagyon közel van.

A párkapcsolat égi vonatkozását a fele-ség szavunk jelöli. Vagyis a lelki, szellemi részét mondja ki, egyetlen szóban. Két fél találkozik és újra Egész lesz.

Eggyé válik.

Valaha szétszakadtunk – most újra összeforrunk.

Azok a “magyar” angyalok, akik csodálatos nyelvünket lehozták valaha az ideák világából azt üzenik:

‘Ez a nagy találkozás akkor jön itt létre közöttetek a földön, amikor felismeritek, elsősorban te, a férfi, hogy a nőd nélkül fél ember vagy.

Az voltál mindig is. De mostantól kezdve nem vagy az. Eddig fél arcod, fél lelked, fél szíved, és fél tested volt. Ezért élt benned örökös hiány és sóvárgás. De most, hogy elveszed őt fele-ségül – megtaláltad a másik feledet, és lényed beteljesedik. Eddig csak férfi voltál, innen kezdve már Ember leszel.

(Forrás: citatum.hu http://108.hu)

Müller Péter: Megmondom, mi a nagy gond a feleségünkkel Tovább
Szeretetnyelvek - Az életre szóló szeretet titka

Szeretetnyelvek - Az életre szóló szeretet titka

Éreztétek már, hogy a körülöttetek lévők nem szeretettel kommunikálnak veletek? Gyakran a konfliktusok fő kiváltó oka az, hogy elbeszélünk egymás mellett. Én is hajtom a magam igazát és a szeretteim is mindig a legjobbat akarják. Úgy érzem, jó szándékkal fordulok a másik felé, mégis valahol átfordul a beszélgetés egy vitába, majd egy hatalmas veszekedés kerekedik belőle és aztán ott állunk és nem értjük egymást.

„Hiszen én csak jót akartam.” – gondoljuk egyből és sértődötten továbbállunk.

Nem tudjuk azt adni a másiknak, amire vágyik, ha nem ismerjük az ő és saját igényeinket. Ha nem ismerjük a kommunikációt, amivel valójában megszólíthatjuk, amit úgy is fog érteni, ahogy mi szántuk és fordítva.

marryDr. Gary Chapman amerikai pszichológus évekig kutatta házaspárok kommunikációját. Arra a megállapításra jutott, hogy az emberek 5 féle módon tudják kifejezni szeretetüket a másik felé. Mindenki rendelkezik egy „szeretettankkal”, ami ha tele van, boldogok, kiegyensúlyozottak és harmonikusak vagyunk, míg ha kiürül az a bizonyos „tank”, akkor depresszióssá, elhagyatottá és boldogtalanná válunk. Ezért is fontos, hogy emberi kapcsolatainkban megismerjük a saját és a körülöttünk lévők szeretetnyelvét, különben nem tudjuk azt adni és kapni, amitől kiegyensúlyozottá válik egy kapcsolat.

Elsődleges szeretetnyelvek

Elismerő szavak: A szóbeli dicséret, biztatás a fontos az adott személynek. Minden nap tudatni kell vele, mennyire tetszik az öltözete, a haja, a mosolya. Milyen tehetséges és mennyire jól csinált valamit. Fontos, hogy amit kimondunk, legyen őszinte, a másik személy érezze a törődést.

giftAjándékozás: Akinek ez a szeretetnyelve, odavan az ajándékokért, a tárgyakért. Minden emléktárgyról pontosan tudja kitől, mikor és milyen okból kapta azt. Az ilyen típusú embert könnyen boldoggá tehetjük egy aprósággal, ha szeretettel adjuk, ilyenkor érzi a másik, hogy gondolunk rá.

Szívességek: A gesztusok, a szívességek segítenek éreztetni a másikkal, hogy figyelünk rá, törődünk vele. A segítségnyújtással kimutathatjuk az illetőnek, hogy fontos számunkra. Fontos az odafigyelés, az önzetlen segítőkészség.

friendMinőségi idő: Ez a személy abból érzi szeretetünket, ha teljes odafigyeléssel fordulunk felé, ha olyan programokat szervezünk, amiken együtt lehetünk és azok tartalmasak, meghittek. Osztatlan figyelemmel kell fordulnunk a másik felé, hogy feltölthesse szeretettankját.

Testi érintés: Az ölelések és az érintések útján éreztethetjük a szeretetünket. Mindenképpen fizikai kontaktus szükséges, hogy a másik érezze törődésünket. Figyeljünk oda, hogy fogjuk meg a kezét, veregessük meg a vállát, simogassuk meg a fejét és ezt tegyük sokkal többször, mint ahogy mi gondoljuk, mert a másiknak erre sokkal nagyobb igénye van.

edesA szeretet az odafigyelésről szól. Ha szeretettel fordulunk a másik felé, tőle is ezt fogjuk visszakapni. Nem könnyű rájönni mi a párunk, barátaink szeretetnyelve, de a sajátunkat is idő kitapasztalni. Gondoljuk végig, mi az, ami a legboldogabbá tett minket, mire emlékszünk nagyon élénken. Mit tett a másik, amitől szeretve éreztük magunkat? A körülöttünk lévők viselkedését is kísérjük figyelemmel, mert sokat elárul a másik szeretetnyelvéről, hogy mire panaszkodik, mit hiányol, vagy éppen mitől látszik felhőtlen öröm az arcán. Figyeljük azt is, ahogyan velünk kommunikál, ahogyan minket kezel, mert ez is jelezheti az igényeit: sokszor azt adjuk, ami minket boldoggá tesz, mert azt várjuk cserébe is.

Figyeljük magunkat és környezetünket és forduljunk magunk és mások felé is szeretettel. Ne tartsuk magunkban a fájdalmainkat, mert sok kapcsolat, legyen az párkapcsolat, vagy barátság olyan apróságokon bukik el, hogy azt gondoljuk, egyedül is megoldhatjuk. De az ember társas lény, ahogy azt a szociálpszichológusok megállapították. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a másik nélkül nem mindig boldogulunk.

Forrás: Gary Chapman: Egymásra hangolva – Öt szeretetnyelv a házasságban

Kattintson az alábbi képre és vegye meg a könyvet (szállítási költség 790 Ft de 10.000 Ft feletti rendelésnél INGYENES)!

h16.JPG

Vélemény a könyvről

„A szeretetvágy mélyen a természetünkben gyökerezik. Emberlétünk legmélyén él a vágy a meghitt és szeretetteljes kapcsolat iránt. A könyvben kifejtett egyszerű, ám alapvető meglátások segítenek a házaspároknak abban, hogy felismerjék és betöltsék egymás érzelmi szükségleteit, és olyan pozitív érzelmi klímát teremtsenek a kapcsolatukban, amely átsegíti őket a hétköznapok súrlódásain.”

 

“A férjemmel együtt kezdtük el olvasni a könyvet, mivel az életünknek egy olyan szakaszába léptünk, ahol már elkél a segítség és nyitottak voltunk és vagyunk is mindenre, ami segíthet Nekünk az egymás felé vezető úton. A könyv tükröt állított elénk, amely szembesített bennünket a hibáinkkal és felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen pici dolgokon múlhat a boldogság, és az, hogy az életünk kiegyensúlyozott legyen.” – Részlet a szilvamagolvas.blogspot.hu-ról

.............................................................................................................................................

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

 

Szeretetnyelvek - Az életre szóló szeretet titka Tovább
Müller Péter: "Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást"

Müller Péter: "Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást"

11_1.jpg

"Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást"Forrás: Shutterstock

Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást, félelmeinket eloszlatni és a lelki görcseinket kioldani.

Asszonyok gyakran jóságból adják oda magukat. Ölükben megnyugszunk néha. És ez fordítva is lehet.

A világ egyik legszebb novellája arról szól, hogy egy szerzetes csak úgy tudta meggyógyítani a régóta özvegyen élő, magányos és depressziós nőt, hogy gyengéden a magáévá tette.

És az asszony elsírta magát a férfi karjai között. Szeretkezés közben is sírt, könnyei elárasztották a férfi mellét. Szavak, papolás, jóakarat nem tudta volna meggyógyítani a nő lelkét. Éhes volt, sőt, évek óta éhezett - nem lehetett volna szép szavakkal jóllakatni. Tettét a szerzetes sohasem gyónta meg, úgy érezte, hogy az egyetlen lehetséges utat választotta a gyógyításhoz: az ölelést. Sokféle nyomor van és sokféle segítség. A szeretet nem ismeri a teológiát. Hajnalig beszélgettek egymással. Reggel felé, mielőtt elengedte volna, az asszony hálásan megcsókolta a szerzetes kezét.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20180727-muller-peter-a-testi-kapcsolat-hatasairol.html

Müller Péter: "Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást" Tovább
Könyvajánló: A MAGÁNYTÓL AZ ÖSSZETARTOZÁSIG

Könyvajánló: A MAGÁNYTÓL AZ ÖSSZETARTOZÁSIG

A könyv csodás humorral megírt, használható megoldásokat tartalmaz. Lelkesen ajánlom azoknak, akik párkapcsolatban élnek, akik tervezik, hogy abban, vagy akik már inkább egyedül szeretnének élni.Mert – ahogy az a könyvből is kiderül – sosem kívül van a probléma…

Részlet a könyvből:

" Sokakkal találkoztam, akiknek az a nehézségük, hogy nem tudnak kapcsolatokat kialakítani, vagy azok nem bizonyulnak tartósnak, és nem érzik, hogy miért történhet ez. Valamikor próbálkoztak, majd csalódásokban volt részük, és azóta társ nélkül élnek.Esetleg összeházasodtak valakivel, de hamar, fél év után, egy év után elváltak. Vagy rövid ideig tartó kapcsolatok követik egymást az életükben, azzal a bizonytalansággal fűszerezve, hogy érdemes-e hosszabb távon gondolkodni, tervezni?

Vajon mi állhat a hátterében annak, ha tartós kapcsolatban vagyunk, de rendre azt éljük meg, hogy kudarcot vallunk?

Milyen összefüggéseket ismerhetünk fel a szakirodalomból, a tapasztalatból kiindulva?

Mi az ami ellehetetlenítheti a tartós kapcsolatra irányuló törekvéseinket?

Miért jellemez egyre többeket a magány vagy az elmagányosodás akár a kapcsolatainkon belül is?

Kutatási eredmények azt igazolják, hogy a fiatalok többsége is vágyik a tartós társkapcsolatra, miközben a társkapcsolatban élők többsége számol be a magány érzéséről.

Miért jutnak el sokan a társtalanság magányától a társkapcsolati magányosságig?

A meghittség hiányáról nem is beszélve. Egy fiatal hölgy így fejezte ki magát:

Egyszerűen nem értem, hogy miért. Hiszen ha belenézek egy tükörbe, azt látom, hogy jól nézek ki."

További részlet a könyvből:

„Amikor szerelmes leszek, megakad a szemem valakin, aki hangosan teli szájjal kacag. Nahát! Nők ilyet is tudnak?

Először persze azt mondom: „Úrinő nem nyerít, mint egy ló! Ez a kacagás félelmetes, irritáló, sőt, egy kicsit undorító is!” De belül mást is érzek… Vonzódom hozzá! Következő alkalommal már figyelem ezt a kacajt, és még lefekvés után is ott cseng a fülemben. Ú, ez a kacaj… Egy kósza gondolat nyugtalanságot hoz: aki így tud kacagni, talán másra is képes.

A hahotázás mögé sok mindent el tudok képzelni. Kissé félelmetes, tehát nem szeretnék együtt élni vele, de azért megnézném, megtapogatnám azt a kacajt, ha lehetne! Nem kis meglepetésemre egy csodás világot találok mögötte. Akkor dühös leszek a szüleimre, s egy este, ami hajnalig tart nálunk, hiszen jócskán bent járunk a szerelemben, elárulom neked a titkom: tulajdonképpen a kacajodba szerettem bele, abba, ahogy nevettél.

Akkor te szemérmesen elpirulsz, amit én nem látok a sötétben. Talán soha nem éreztem ennyire szabadnak magam. Most leszámolok a szüleim nyomasztó örökségével, azzal, hogy a kacaj kulturálatlan és állatias.
Ugorjunk néhány évet. Ülünk egy társaságban, és a feleségem fölnevet. Összerándulok, hiszen már tavaly megbeszéltük, hogy négyszemközt van helye a nyerítésnek, de társaságban nem.

Ezt tartsuk meg magunknak! Ha bezárjuk az ajtót, akkor rendben, de mások mit fognak gondolni rólunk, milyen fényt vet ez ránk? A feleségem azonban fittyet hány a kérésemre, és bennem gyűlik a feszültség. „Ha szeretne, ha csak egy kicsit is szeretne…!” Milliószor megbeszéltük már! Ha fontos lennék neki, ezt nem tenné meg velem.” Tehát munkál a szülői tilalom, a spontaneitás tilalma, a szenvedély tilalma – ne zavarj másokat, ne fejezd ki az érzéseidet!

Ezek a részeim továbbra sem kidolgozottak, elhanyagoltak maradtak, félek is tőlük, indulatossá tesznek. A szerelemtől felbolydultam, de most nem értem, hova tettem akkor a szemem, hogyan tudtam szeretni ezt a kacajt annak idején. Visszarendeződöm a megszokott állapotomba, a szerelem már nem segít, sőt úgy látom, hogy a társam a magatartásával sebészi pontossággal szurkálja kidolgozatlan részeimet.

Ez a folyamat előbb-utóbb elkezdődik, a társunk akarva-akaratlanul a saját érzékeny pontjainkra és az elhanyagolt, kidolgozatlan személyiségrészeinkre hívja föl a figyelmet. A változást igyekszünk elhárítani magunktól, a helyzetet azonban aligha kerülhetjük el. Valódi megoldást az hozhat, ha belátom: érthető módon választottam éppen őt, ami történik, nem pech, nem véletlen, nem szerencsétlenség, még csak nem is átok, amiből törvényszerűen és kikerülhetetlenül következne,hogy a kapcsolatunknak befellegzett. Az elviselhetetlennek tűnő helyzetek visszautalnak egy kidolgozatlan személyiségrészemhez, sérülésekhez, hiányokhoz, gyerekkori tilalmakhoz, s fölszólítanak arra, hogy találkozzam velük!”                                                             

A szerző Pá Ferenc azzal a vággyal és céllal írta ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!

Ha többet szeretne megtudni a könyvről kattints az alábbi képre:

 

 

 

Könyvajánló: A MAGÁNYTÓL AZ ÖSSZETARTOZÁSIG Tovább
Müller Péter: "Akit keresel, az is keres téged"

Müller Péter: "Akit keresel, az is keres téged"

 

,,Akit keresel, az is keres téged"

Forrás: Thinkstock

 

Akit keresel, az is keres téged. Ez igaz, de nem biztos, hogy találkoztok.

Ez nemcsak a keresésen múlik, hanem sorson, időszerűségen – a találkozásra meg kell érni. Mindkettőnek. Ez a mondat biztatás a homályban botorkálónak, remény a boldogtalannak - de igazsága csak utólag derül ki!

Zsákutcák, bukások, kudarcok, magányos kilátástalanságok, egyedüllétek útvesztőin vezet egymáshoz az utunk.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20170908-muller-peter-a-nagy-talalkozasokrol.html

Müller Péter: "Akit keresel, az is keres téged" Tovább
Müller Péter: "...amikor csókolsz, komolyra fordul a játék"

Müller Péter: "...amikor csókolsz, komolyra fordul a játék"

 

,, ...amikor csókolsz, komolyra fordul a játék"

Forrás: Shutterstock

 

Szerelemben, közeledésben, hódításban sok még a játék, vidám incselkedés és a nevetés. De amikor csókolsz, komolyra fordul a játék. Halálosan komoly lesz az arcod. És a szerelmedé is. Nézz a szemébe, ha nyitva van még! Milyen komoly!”

És a gyönyör csúcsán is elveszik, kialszik, meghal az emberi énünk. Arcunkon tükröződik, hogy most egy misztériumot élünk át. Az extázisban nincs humor, a csókban, ha szenvedélyes, nincs már mosoly, és a valódi gyönyörben nincs nevetés. Az igazi szerelem és a valódi szeretkezés: misztérium. Beavatás. Nem lehet elviccelni. A bőrünkre megy a játék, s egy másodperce átéljük az én-kialvás ájuláshoz hasonló élményét.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20171113-muller-peter-az-emberi-enunkrol-miszteriumrol.html

Müller Péter: "...amikor csókolsz, komolyra fordul a játék" Tovább
A párkapcsolatok csendes gyilkosa

A párkapcsolatok csendes gyilkosa

Nem a kommunikáció hiánya. Nem a pénz, és nem a szex. A csendes, lábujjhegyen lopakodó kapcsolatgyilkost úgy hívják: elvárások. Folytonos boldogtalanságot, kényelmetlen hiányérzetet, és tartós frusztrációt hív életre. A boldogtalan, örök, hisztiző, toporzékoló gyerekkorra ítélt szerelmek soha nem képesek felnőni, szárba szökkenni, nem képesek életerős, daliás, büszke érzéssé válni, mert mohón és kétségbeesetten, mindig hiányolni fogjuk benne az elvárt dolgokat.

A fejekben megszületnek a „neked ilyennek, vagy olyannak kellene lenni” kezdetű elvárt érzések és tettek, először csak apró szurka piszkát döfködünk a másik ember szívébe, és próbáljuk elütni humorral. Aztán már a hétköznapok is így telnek, nincs megnyugvás, nincs egymásban feloldódás, nem lehetsz önmagad. Az elvárások kinyírják a spontaneitást, az őszinte, ösztönös mozdulatokat egymás felé, csak kritizálnak, felrónak, és meg akarnak változtatni. Elfedik a varázslatot, nem szemlélnek csodálattal, nem gyönyörködnek tökéletlenségünkben, senki nem örül bukdácsoló létezésünknek, és senki nem szeret minket önmagunkért.

Ha akarjuk, ha nem, aki igazán szeret, az Pál apostol útját járja, mert megtanulta végre, mi az a feltétel nélküliség. Ahogy nem várhatjuk el, hogy süssön a nap, ne essen az eső, ne legyen forgószél, szivárvány, szállingózó hó, vagy csontig hatoló fagy, úgy a másiktól sem várhatom el, hogy lépjen ki egyéniségének meglepő, nem mindennapi, egyedi, vagy éppen hétköznapi jelmezéből, köszönjön el tőle, tegye fel azt a polcra, és álljon előttem meztelenül, magasra tartott karokkal, majd én felruházom új, nekem tetsző tulajdonságokkal, az én elvárásaim szerint.

Amikor nincsenek elvárások, akkor otthon érezheted magad. Akkor úgy nyilvánulsz meg, és az lehetsz, aki valóban vagy. A másik ember örömét leli az egyéniségedben, a küllemedben, az élethez való hozzáállásodban, örül neked, melléd szegődik, így lesztek társak. A modern kori ember igényes, nem elégszik meg akármivel, és közben észre sem veszi, hogy csöndesen, alattomosan érzelmi zsarolóvá válik, ahogyan a másik fél is. Védelmi vonalat épít a sürgető, behódoló megfelelési kényszer építőköveiből, és már nem adja önmagát, görcsös szerepjátszásra kényszerül, csak feszülten figyeli saját reakcióit, mozdulatait. Az elvárásoknak való megfelelési kényszer nem más, mint az elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerít manapság e rendkívül igényes világrend. Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy mi is a vágya. Amikor egy reggelen csöndesen ráébred, hogy a valódi, őszinte út az egyetlen, amin érdemes járni. Magyarázkodás, elvárások, megfelelési kényszer nélkül, mert így tetszik, így ad lelki megnyugvást. Évekbe telik, amíg kibogozzuk az igazságot, a hamis álruhák, mérgező emberi kapcsolatok, és társas magány tömkelege közül. Hogy nem szerethet mindenki, nem lehetünk jók mindenki szemében, és nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit.

Én szerettem azt a folyót. Csak úgy, magyarázat, tudományos definíció, és elvárások nélkül szerettem. Amikor odamentem, és leültem a partján, megnyugtatott, lecsendesített, és ő sem várt cserébe tőlem semmit. Úgy szerettem a folyót, amilyen. Volt szürkésbarna, kékesfekete, áttetsző zöld, tarajos, dühös, volt rajta békés, csillámló ezüsthíd, és narancsszínű aranyhíd. Az én folyóm volt, soha nem mondtam neki, milyen legyen, és akkor majd jobban fogom szeretni. Nem vártam soha semmit, nem vártam el, hogy most ne legyen dühös, mert nekem akkor jobban tetszene. Nem kértem, hogy kisebb legyen, kecsesebb, vagy szélesebb, mélyebb. Gyönyörű volt, a maga vad, öntörvényű, szabálytalan, sokszínű tökéletességében. Szerettem azt a folyót, és hűséges voltam hozzá, mert nem vártunk el semmit egymástól, és nem ígértem neki semmit. Csak szerettem.

Amikor egy tiszta, elvárások nélküli, érintetlen szerelemre gondolok, mindig a folyó jut eszembe.

Az elvárások szorongatnak, összeroppantanak, bezúznak, és örök, boldogtalan útkeresővé tesznek. Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, akkor nem érezheted úgy, hogy becsaptak, akkor az előre vizualizált ideális kép nem válik nyomortanyává. Maradj igényes, de azt, aki másféle utakon jár, más nyelven szól, és máshogyan szép, mint te, ne akard erőszakkal megváltoztatni a saját sablonod szerint. A szeretetnek nincs feltétele, de a kapcsolatoknak van. Ezek azonban nem a másik lényén, egyéniségén buldózerrel pusztító elvárások. A szeretetkapcsolatok feltétele, hogy mindkét fél önként, önzetlenül, lepakolja a másik ember elé azokat az értékeket, ami nélkül egyetlen emberi kapcsolat sem lehet működőképes: tisztelet, őszinteség, gondoskodás, lojalitás, együttérzés, figyelem, tapintatosság, a szeretet kimutatásának képessége. Ahol van szeretet, ott nincs követelés, nincs függőség.

Hiszen nem követelhetem senkitől, hogy tegyen boldoggá. 

Forrás: stylemagazin.hu

A párkapcsolatok csendes gyilkosa Tovább
Müller Péter: "Ilyen egy házasság, egy barátság és egy szerelem is"

Müller Péter: "Ilyen egy házasság, egy barátság és egy szerelem is"

Forrás: Thinkstock

Csak az él, ami szüntelenül képes megújulni. Ilyen egy házasság, egy barátság és egy szerelem is. Ha szeretsz valakit, mindennap újra bele kell szeretni. 

Naponta sok ezer sejtünk hal meg s születik újjá. Amíg élünk, semmi sem fix – csak a változás. Ha azt hiszed, egy kapcsolatot a lelkedben már végleg elintéztél, és a szokások mozgatják, tévedsz! 

A rutin: halál. A megszokás lassú halál. 

Anyai nagyapám mindennap megkérte a nagymamám kezét. (Öt gyerekük volt!) Jött a virággal, s csillogó szemmel azt kérdezte: „No, mi legyen?” Játszottak. S ha egy nap nem jött, a mama azt mondta: „Már nem szeretsz?” És szépen is halt meg a papa, a mama karjaiban. „Most egy darabig nem látsz majd. Mennem kell.” Ezek voltak utolsó szavai. S énekelt egy búcsúnótát. Így is lehet, látod.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20170320-muller-peter-a-megszokasrol-rutinrol-mesel.html

Müller Péter: "Ilyen egy házasság, egy barátság és egy szerelem is" Tovább
Müller Péter: "Ez a szeretet tévedhetetlen jele"

Müller Péter: "Ez a szeretet tévedhetetlen jele"

 

„A szeretet tévedhetetlen jele, hogy meleg van körülötte. Ezt érezni”

Forrás: Thinkstock

 

A szeretet tévedhetetlen jele, hogy meleg van körülötte. Ezt érezni. Legyen az ember pap, kőműves, pszichológus, férj, feleség, pápa, orvos vagy villanyóra-leolvasó – a szeretet melegséget áraszt magából. 

Ez a szeretet tévedhetetlen jele. 

Egy lóból néha több szeretet árad, mint egy püspökből vagy egy főrabbiból. Egy ól meleg, egy fészek meleg. A testünk meleg, és ha kihűl, akkor nincs bennünk élet, meghaltunk. Élet és szeretet rejtélyes összefüggése ez. „Harminchat fokos lázban égek, s te nem ápolsz, anyám!” A költő így kiált szeretetért. Ha ezt a melegséget nem érzed, nem szeretnek. S ha körülötted nem érzik, te sem szeretsz. Csukott szemmel is érezni lehet. Nagy távolságból is. Sőt, ha bemegyek egy lakásba, és nincs otthon senki, érzem, hogy itt szeretik-e egymást. 

Forrás: http://aktiv.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20170410-muller-peter-a-szeretet-melegsegerol.html

 

Müller Péter: "Ez a szeretet tévedhetetlen jele" Tovább
Az elengedés stratégiája

Az elengedés stratégiája

Az elengedés az egyike a legnehezebb párkapcsolati helyzeteknek. Csak az tudja igazán megérteni, aki már egyszer kipróbálta, vagy éppen most teszi ezt.

Elhagyott? Rövid idő alatt beleszerettél és mégis elment? Hetekig sírtál minden nap, szerelmes zenéket ordíttattál a lakásban, a kocsiban, mindenütt? Félig önkívületi állapotban róttad az utcákat, hogy hátha meglátod valahol? Nem vagy egyedül vele! Olyan nem történhetett veled, ami mással még történt meg. Leittad magad a sárga földig, nem voltál képes másra gondolni, úgy, hogy már hülyének néztek? Már-már azon gondolkoztál, hogy így nincs értelme az életednek, és végzel magaddal? Butaság! Sokan kipróbálták már, lehet hogy te is korábbi életedben. De ezzel sem oldódik meg semmi. A tested marad, te pedig mész a problémával együtt, csak már a test nincs meg, ami segítene a megoldásban. Azon gondolkozol, hogy hogyan tudnád újra látni, amikor tudod, hogy értelmetlen? Vagy goromba lesz, vagy újra felkavarod magad, de csak te húzhatod a rövidet. De nem megy, pedig már mindent kipróbáltál, csak arra vágysz szüntelen, hogy megöleld és megcsókold, hogy érezhesd, hogy veled van? Csak potyognak a könnyeid, és azt sem tudod mit tegyél ebben a helyzetben? Tisztában vagy azzal, hogy szerelmes vagy, mint egy nagyágyú, csak éppen nem viszonozzák az érzéseidet? Tudod azt is, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha tényleg elengeded, mert vele nem lehetsz? Azzal is, hogy ez a szerelem-, vagy a "hűség drámája " benned, -mint ahogy Müller Péter írja egyik könyvében-, de azzal sem vagy kisegítve, hogy ezt tudod? Akár így van, akár úgy, a helyzeted nem lesz könnyebb, hacsak nem kezded el radikálisan az elengedés stratégiáját. Adja Isten, hogy sikerüljön! Egyszer talán még boldog lehetsz vele is, ha nem most, esetleg egy következő életedben. Hatalmas tévedés azt hinni, hogy egy életet élünk. Még azok is többet élnek, akik ezt nem hiszik el. Ha logikusan végiggondoljuk életünket, nagyon igazságtalan lenne a sors, ha egyikünk betegnek és szegénynek, a másik gazdagnak és egészségesnek születik. Ez csak egy élet a sok közül, mindannyian egy hosszú út valamelyik ösvényén haladunk. Kevés közöttünk a fiatal lélek, aki még első életeit éli. Így azokkal az emberekkel, akikkel jelen életben együtt vagyunk, általában már több életben találkoztunk. Azt, hogy jelen életünkben egyikkel, másikkal mi a feladatunk, meg lehet állapítani például a horoszkópból, meg lehet tudni meditációval, de hagyományos módon nemigen. Akikkel találkozunk, azokkal valami feladatot vállaltunk jelen életre, lehet hogy keveset, lehet hogy többet. Tévedés azt hinni, hogy mindenkinek jelen életében a "holtodiglan-holtomiglan" boldogságot kell megtapasztalnia. Ha azt már korábbi életünkben megtettük, akkor "szegény nekünk" jelen életben éppen az önállóság, vagy más, egyéb tanulnivaló akad. Ha megértjük ezt, már nem is fogjuk annyira sajnálni magunkat, mint ahogy eddig tettük. 

A párkapcsolatok az ember életében valameddig tartanak. Egyikünknek az egész életét egy társsal kell leélnie, más az önállósodás kínjait éli éppen. Ahogy Müller Péter írja:

" ...hogy több, legyél, szabad ".

Ezt nagyon nehéz megérteni, mivel a léleknek egészen más a megélése, mint egy embernek tudatosan. Lehet, hogy nagy szerelmünk csak egy rövid időre bukkan fel életünkben, vagy felbukkan és újra eltűnik. Ez esetben ennyi idő elég volt, hogy egymásnak átadjunk valamit, ami a másiknak fontos. Ha már több életet éltünk együtt, akkor nagyon erős lehet a kötődés a két lélek között, ami tudattalan érzelmekben jut kifejezésre. Lehet, hogy egyikünk nem tudja, miért érez olyan furcsán a másikkal szemben, miért fél esetleg tőle, miért szégyelli magát annyira, mért féltékeny rá stb., mikor jelen életben nem is történt semmi olyan, ami ezeket megmagyarázná. Ezek az érzések mind korábbi életek következményei, és egy idő után szükségessé válhat, hogy a lelkek elszakítsák korábbi életeik kötelékeit. Ezek az elszakítások még akkor is hatalmas szenvedéssel járnak, ha az ember pontosan tudja, hogy ez feladat, hogy ezt meg kell tennie. Ember legyen a talpán, aki ilyen szinten képes az érzéseit kezelni, akiben fel nem merül ilyenkor, a "csak még egyetlen egyszer szeretnék vele lenni" érzése. Pedig ha engedni kell, akkor engedni kell, mert ha nem így lenne, akkor nem kellene. Ez okosan hangzik, de így van. Az elengedés azoknak a kötelékeknek a felszámolása, ami a lelkeket együtt tartotta, és adott esetben ahhoz is segítség, hogy később, ha szeretnék, minden megkötés és karma nélkül újra együtt lehessenek. Tisztázzuk azt, hogy mikor kell valakit elengedni? Akkor ha már semmilyen esély nincs arra, hogy a kapcsolat rendeződjön, ha a másik mereven elzárkózik minden elől, és ha már tényleg úgy érezzük, hogy nincs értelme a további harcnak. Ez a horoszkópban a 8. házba eső aszcendens, esetleg születési uralkodó, vagy hasonló esetén sejthető. Szintén nem megnyugtató állás az Uránusszal való személyes bolygó együttállása, ahol az Uránusz az egyik, a személyes bolygó a másik fél tulajdona. A deszcendens közeli Hold állás a másik fél részéről habár jelezhet szimpátiát, de változást is a deszcendens tulajdonos külvilágában, annyi időegység múlva, ahány fokra áll a Hold a nevezett tengelytől.

Az elengedés mögött egyfajta lelki felszabadulás is állhat, például az egyik fél korábbi életben kiszolgáltatott volt a másiknak, túl szorosan kötötték egymást magukhoz, ami szintén felismerhető az összehasonlító képletekben. Mit tegyünk tehát? A legfontosabb, hogy adjuk ki magunkból az érzéseket. Vonuljunk el, vagy keressünk alkalmas helyet arra, hogy kisírjuk, kiüvöltsük magunkból a fájdalmat. Ez még férfiak esetében is fontos. Felejtsük el a "nagy fiú nem sír" gyermekkori intelmeket, amelyek habár jó szándékkal szóltak hozzánk, de messze távol álltak az emberi realitásoktól. Hallgassunk zenét, írjuk, vagy beszéljük ki magunkból, amit lehet. Tartózkodjunk a szidalmazástól. Ennek oka egyrészt, hogy úgyse hinnénk el, másrészt, hogy felesleges karmát gyártunk vele. Nem zárható ki ugyanis, hogy nekünk most azért kell az elhagyást megtapasztalnunk, mert korábbi életben mi hagytuk el, bántottuk meg a másikat, vagy valami hasonló esemény történt. Igyekezzünk nem gondolni szerelmünkre. Ha eszünkbe jut, mondjuk:

"Szeretlek és megbocsátok, elengedlek békével."

Tegyük ezt addig, amíg valóban a megbocsátás érzése szállja meg lelkünket. Próbálhatjuk ugyanezt elalvás előtt, vagy meditációban. Nagyon hatásos még a Bach-virágterápiás eszencia kineziológiai oldással. Ezzel a partnerrel kapcsolatos negatív érzéseket lehet kitisztítani. Tudatosítsuk, hogy az igazi szeretet nem fáj, az igazi szeretet elenged, és azt nézi, mi a jó a másiknak. Amennyiben igazán szeretjük, és neki nem jó velünk, akkor ezt zokszó nélkül el tudjuk viselni. Ha érzünk valami szorítót, akkor lelki szinten sértődöttek, csalódottak lehetünk. Tegyünk ellene, hogy ne érezzünk így. Szórjuk a másikra az áldást és szeretetet, hogy könnyebb legyen nekünk is. Gondoljunk arra, hogy egyszer odaállhatunk elé és azt mondhatjuk:

" Nagyon szeretlek, de el kellett engedjelek, mert tudtam, hogy erre volt szükségünk. Remélem egyszer még találkozunk, és akkor boldogok lehetünk egymással."

Forrás: http://www.fejeskrisztina.hu/viragterapia-cikkek/az-elengedes-strategiaja/18896/

Az elengedés stratégiája Tovább
„Amikor mi összeházasodtunk, nem tűnt el az én, hanem létrejött egy közös mi” – Madarász Isti és Kerekes Monika a Mandiner.családnak

„Amikor mi összeházasodtunk, nem tűnt el az én, hanem létrejött egy közös mi” – Madarász Isti és Kerekes Monika a Mandiner.családnak

00_32.JPG

Magyarországon idén tizedik alkalommal rendezik meg a Házasság Hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. Interjúnk a Házasság Hete idei nagyköveteivel.

Hogyan ismerkedtetek meg?
 
KM: Miskolcon, 17 évesen, a Magyar Continental Singersben énekeltünk együtt. Három évig nagyon jó barátok voltunk, majd együtt szerepeltünk egy Isti által írt zenés színdarabban, amelyben férjet és feleséget játszottunk egy szétesőben lévő, de végül a felek közös akaratából, küzdésével helyrehozott házasságban – a játékból pedig az előadás után valóság lett. Lehetséges, hogy mi már ott megtanultuk, hogy a házasságot problémák esetén nem szabad feladni, kell és érdemes küzdeni érte...
 
MI: Egyébként mindenki meglepődött azon, hogy szerelembe fordult a barátságunk, mi is, a szüleink is, ugyanakkor attól a pillanattól fogva teljesen egyértelmű volt számunkra, hogy ebből egy tartós szerelmi kapcsolat és házasság lesz. Annyira, hogy amikor kimondtuk, hogy a kapcsolatunk már nem csak barátság, gyakorlatilag azonnal eldöntöttük, hogy az egyetem befejezésekor, négy év múlva összeházasodunk. Ezt napra pontosan be is tartottuk.
 
Akkor nem is volt a lánykérés?
 
MI: Dehogynem. Már két és fél éve jártunk együtt, amikor kitaláltam, hogy a kapcsolatunk 777. napja éppen megfelelne lánykérésnek. Ezt alaposan megterveztem és megszerveztem: Moncsi egész nap apró ajándékokat kapott, mindenféle helyzetben és mindenféle emberektől, egy-egy kis 7-es feliratú kártyával kiegészítve. Volt, aki a vonaton adott neki egy szál rózsát, volt, aki sofőrként jelent meg és adott át egy kis meglepetést, a szobatársai egy általam kiválasztott ruháját készítettek ki neki az ágyára.
Monika, ebből már sejtetted, hogy mire készül, igaz?
 
KM: Nem, egyáltalán nem sejtettem, mert Isti máskor is szervezett meglepetéseket, és mivel elárulta, hogy az a 777. nap, azt hittem, hogy az egész annak szól. Már csak azért sem gondoltam erre, mert amikor pár nappal azelőtt megbeszéltük azt a találkozót, akkor – azóta sem tudom, miért – hirtelen megkérdeztem tőle, hogy ugye nem akarja megkérni a kezem... és a válasz nem volt. Mindemellett nagyon élveztem az egészet, a nap végére már a föld felett lebegtem. A közös mozi – ami természetesen egy romantikus film volt, és azóta is nagy közös kedvencünk – és a vacsora után, Isti előrement a Margitszigetre, ahol a barátaival feldíszítette a szökőkutat a mécsesekkel, és ott várt rám.
 
Isti, ez egy első igazi rendezésnek tűnik...
 
MI: Igen, nagyon igyekeztem. Igaz, Moncsi majdnem lelőtte a poént, de sikerült megmentenem a helyzetet, hogy ő ne sejtsen semmit. Még egy CD felvételt is készítettem, az elején pár percnyi csenddel, ami alatt beszéltem hozzá, majd amikor megszólalt a zene, elővettem a virágcsokrot és térdre ereszkedtem előtte a Margitszigeten. Elsőként egy hajléktalan jött oda gratulálni, majd a rendezéshez asszisztáló barátaink. Sőt, arra sétáló idegenek is, akik megkérdezték, hogy a televízióban akkor futó esküvős sorozathoz forgatunk-e. Vicces volt.
Azóta eltelt tizenöt év, és most ti vagytok a Házasság Hete arcai. De amíg idáig eljutottatok, sok mindenen átéltetek. Ki milyen családból származik, mit hozott magával és ez mennyiben segítette/nehezítette a kapcsolatotokat az elején és mi a helyzet most?
 
MI: Egy sok generációs keresztény családból származom, ahol nem volt példa arra, hogy valaki elválik. Számomra az volt a természetes, hogy a házasságok örökre szólnak. Amikor Moncsit megismertem, aki elvált szülők gyereke volt, rájöttem, hogy annak ellenére, hogy ő egy széthullott családból jött, sokkal közelebb állnak egymáshoz az anyukájával és a testvérével, mint az én családom tagjai. Belelátnak egymás életébe. Könnyen és őszintén beszélgetnek az érzelmeikről, veszekednek és kibékülnek. Mi nem sokat veszekedtünk otthon, így például meglepődtem az elején azon, hogy Moncsi mennyire beleáll a konfliktusokba. A kapcsolatunk elején abból volt a legtöbb veszekedés, hogy ő mindig mindent tisztázni akart, boncolgatni, és a hatalmas igazságérzetét egyáltalán nem csomagolta be. Én viszont nem akartam sokat vitatkozni, és hamarabb tovább tudtam lépni egy-egy problémán. Ugyanakkor Moncsi lobbanékony is volt, ami megadta az alaphangot a veszekedéseknek, engem pedig halvérűnek nevezett, akivel még egy jót se lehet veszekedni. A veszekedéskultúránkon rengeteget kellett dolgoznunk: ma már nem rohanunk el, nem hagyjuk ott a másikat az utca közepén, én se kerülöm úgy ki a konfliktusokat és Moncsi is kisebb amplitudóval veszekszik.
 
KM: És sokkal hamarabb kibékülünk.
 
Ha jól sejtem, házasságotok legnehezebb időszaka az volt, amikor kiderült, hogy kisfiatok súlyos betegséggel született. Hogyan vészeltétek át ezt az időszakot?
 
MI: Igen, először elveszítettem édesapámat, majd kiderült, hogy a kisfiunknak, Tibinek egy ritka anyagcsere-betegsége van. Úgy éltük túl, ahogy mindenki más: mi is bezárkóztunk, alig jártunk gyülekezetbe, a barátaink egy része elmaradozott, mert nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Egyszerre nem akartunk látni senkit, ugyanakkor rosszul is esett, hogy nem keresnek. Egy ideig még az egészséges gyerekek szüleire is haragudtam...
 
KM: Bár sokan mondják, hogy ilyenkor nem szabad elzárkózni, de aki volt már ilyen helyzetben, tudja: muszáj egy kicsit kizárni a külvilágot, hiszen hirtelen minden megváltozik, és ezt el kell tudni valahogy viselni. Ezek olyan élethelyzetek, amikor nincs idő gondolkodni, tenni kell a dolgunkat, és kevésbé foglalkozni a külvilággal. Nekünk akkor az volt a dolgunk, hogy a kisfiunk életben maradjon. Sokszor éreztük magunkat tehetetlennek, ami vitákhoz, dührohamokhoz vezetett, aztán rájöttünk, hogy nem jó irányban haladunk. Leültünk és megbeszéltük, hogy most sokkal kevesebbet szabad vitatkoznunk, és sokkal gyorsabban kell kibékülnünk, mert erre most nincs időnk. Segített ebben a közös célunk; az, hogy mindig túl kell élni az adott napot.
 
MI: A kórházban a nővérkék sokszor mondogatták, hogy mekkora hősök vagyunk. Sokáig nem értettük, hogy miért mondják, hiszen nem tettünk semmi mást, mint amit tennünk kellett, mi ebben a hőstett?! Aztán később kiderült számunkra, hogy miről van szó: ha beteg gyermek születik, a férfiak 75%-a (!) lelép, magára hagyja az anyát az ilyen helyzetben. Ezért ültünk le és beszéltük meg, hogy bármi lesz is, mi nem megyünk szét.
 
És mi volt a házasságotok legemlékezetesebb, legszebb élménye?
 
MI: Ugyanez az időszak. Ez egy felfele ívelő történet, ami hál’ Istennek nagyon jól alakul: Tibi nagyon okos kisfiú, aki a mozgásában is szépen fejlődik. Vannak hiányosságai, de ettől különleges. Ezeket persze akkor még nem tudhattuk, viszont azt mindvégig éreztük, hogy mi ketten addig még sosem tapasztaltunk meg ilyen egységet.
 
Mit jelent számotokra a hit, hogyan élitek meg a mindennapjaitokban?
 
KM: Mindketten már a kapcsolatunk előtt hívő emberek voltunk, így a hitünk a házasságunknak is egy alapja, amire egyenként és közösen is támaszkodhatunk. Ez nemcsak alap, hanem összetartó erő is, egy közös nyelv, értékrendszer, hozzáállás. Mindenre hatással van, hiszen Istent ismerve megtanultuk, hogy nem mi vagyunk a világ közepe, így a házasságunkban is könnyebb elengedni az egónkat. A közös értékrendszer alapján fordulunk egymáshoz, neveljük a gyerekeinket. Nagy ajándék ez számunkra.
 
Kisgyerekeitek vannak, mindketten dolgoztok, Isti időnként több hétre van távol a családtól. Hogyan egyeztetitek össze a családi életet és a munkátokat?
 
KM: Igen, van két tündéri gyermekünk: Emma 9, Tibi 6 éves. Nagyon szeretjük őket és nagyon szeretünk velük lenni. Én magyar szakos tanárként végeztem, de nem tanítok, hanem lektorálok, tehát otthonról, rugalmas munkaidőben dolgozom. Amikor Isti forgat, akkor egyedülálló családanyaként működöm. Az első ilyen forgatását tiszta szívből utáltam, de aztán rájöttem, hogy így nem fog működni: ha minden arról szól, hogy apa most távol van, és mi azt nem szeretjük, akkor az mindannyiunk életét megkeseríti. Azóta, ha nem is ezek a kedvenc időszakaim az évben, de igyekszem elfogadni, amikor távol van, és amennyire lehet, jól megélni azokat a napokat. Szervezünk például magunknak mindenféle programot, amiben hárman is jól érezzük magunkat. És ha megtehetjük, akkor mindig meglátogatjuk Istit a forgatási helyszíneken, hogy a gyerekek is lássák, hol van, mit csinál ott, miért is szereti annyira. Persze ettől még visszaszámolunk...
MI: Moncsi eleve sokat van a gyerekekkel, hiszen a rugalmas munkája miatt megteheti, a forgatások alatt pedig egyedül intéz minden háztartással és gyerekneveléssel kapcsolatos feladatot. Én is igyekszem otthon lenni minél többet, amikor nem forgatok, és örömmel tölt el a gyerekekkel való együttlét. A kisfiunk betegsége miatt sokáig nem jártunk el kettesben, de másfél éve sikerült nagy-nagy szervezéssel egy egész hétvégét kettesben töltenünk, ami annyira jól sikerült, hogy elhatároztuk: félévente megismételjük. Azóta minden ilyen közös kiruccanás hosszú időre feltölt bennünket.
 
Te hogy éled meg a forgatási időszakokat?
 
MI: Az alkotó embereknek, az én „fajtámnak” van egy olyan hozzáállása, hogy a család fogva tart, lehúz, megszegi a szárnyamat, és onnantól nem tud repkedni. Nálam ennek az ellenkezője az igaz: nekem van egy stabil hátterem, egy feleségem és két gyermekem, van családom, ahova én haza tudok menni, akikkel meg tudom osztani a jókedvemet és a rosszkedvemet is. A filmeseknél, ha sok munka van, az a baj, ha kevés, az a baj – szóval mindig van valami „baj”, és olyan jó, hogy van kinek elmondani. Annyira jó valahova tartozni, valahova hazatérni...
 
Azért lássuk be, vannak veszélyei a filmrendezői létnek a házasságra nézve. Nemcsak a távolság, hanem a fiatal és csinos színésznők is...
 
KM: Tudatában vagyok annak, hogy Isti rengeteg csinos és fiatal nővel dolgozik, és ő nem az a férfi, aki ezt nem veszi észre. Néha rám is tör a nyugtalanság, mert például már régen voltam fodrásznál, miközben ők tökéletes sminkben ülnek egész nap, de a házasságunkat mégsem féltem. Hiszen szép és okos nők mindig is voltak és lesznek Isti körül, és ha a mi kapcsolatunk ezen múlna, akkor ez már az elején is gondot jelentett volna.
MI: Valóban hihetetlenül szép, fiatal és okos nők között dolgozom, akiknek az a dolguk, hogy lenyűgözzenek engem, nekem meg az, hogy odalegyek értük. Moncsi egyébként bármelyikükkel felvehetné a versenyt, büszkén is mutogatom őt a forgatásokon, de igyekszem ezt sem túlzásba vinni, mert az megint csak nem lenne jó. Amit még teszek: hordom a jegygyűrűmet, nem járok el sokat bulizni, és magammal viszem őt is a stábbulikra. Illetve örülök neki, hogy kilátogatnak a forgatásra, mert akkor a stáb is látja, hogy ők léteznek, velem vannak. Azt hiszem, nekem az a legerősebb fegyverem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ez egy nagyon ingoványos talaj, a többség el is bukik rajta. Nálam és bennem is óriási a kockázat, de minden erőmmel igyekszem fennmaradni.
 
Azzal, hogy igyekszel figyelni a családodra akkor is, amikor forgatás van?
 
MI: Igen. A családunk élete és a filmes világ nagyon más miliő, ezért megpróbálom ezt a két világot valahogy közelíteni egymáshoz. Azzal, hogy elviszem Moncsit a bulikra vagy azzal, hogy meglátogatnak a forgatásokon, de azzal is, hogy beveszem őket a filmjeimbe, például a Szerelem gasztronómiájában mindhárman szerepelnek. Emlékszem arra, hogy amikor bemutatták az első játékfilmemet, a Hurkot (a film a Házasság Hete rendezvénysorozat részeként február 17-én pénteken 18 órától megtekinthető az Uránia moziban, amit Süveges Gergő által moderált beszélgetés követ a házaspárral – a szerk.), akkor úgy éreztem, hogy az egész világ körülöttem forog. Csakhogy utána haza kellett menni, levinni a szemetet és Tibi kakis fenekét kitörölni... Nem várhattam el, hogy tekintettel legyenek arra, hogy én most egy világsztárnak érzem magam, és ilyen hétköznapi teendőkkel engem nem lehet lehúzni a földre. Na, ilyenkor a legfontosabb ezt a két nagyon különböző világot összehúzni, és tudatosítani magamban azt, hogy hol is a helyem: a családom mellett.
 
Mit jelent számotokra az, hogy a Házasság Hete arcai vagytok, miért vállaltátok el?
 
KM: A felkérés azt követően jött, hogy tavaly részt vettünk a Házasság heti pódiumbeszélgetésen. Minket is meglepett az intenzív pozitív visszajelzés, amit akkor kaptunk, mert úgy éreztük, hogy semmi különöset nem nyújtottunk. És hasonlóan éreztünk akkor is, amikor jött a felkérés. Bár nagyon nagy megtiszteltetést jelentett a számunkra és végül örömmel mondtunk igent, bennem azért merültek fel kétségek: azt gondoltam, hogy mi egyáltalán nem vagyunk sem különlegesek, sem tökéletesek, hogyan mutathatnánk példát másoknak? De aztán a szervezőkkel folytatott beszélgetésekből rájöttünk, hogy nem is erről van szó, inkább arról, hogy az ilyen átlagosnak, de ugyanakkor stabilnak mondható házasságból is egyre kevesebb van. Önmagában az, hogy mi minden nehézség ellenére együtt maradtunk, az már példaértékűek tekinthető. És arról, hogy ezt hogyan értük és érjük el minden nap, arról valóban tudunk beszélni másoknak.
MI: Ha körbenézünk magunk körül, azt látjuk, hogy sok alapszintű problémával küzdenek az emberek, és e problémák miatt nemcsak küszködnek, hanem hamar feladják a házasságukat és elválnak, vagy bele sem vágnak, mert a példák, amiket maguk előtt látnak, túlnyomórészt nem pozitívak – és ez a mi korosztályunkra, sőt a nálunk fiatalabbakra is jellemző. Mi ezekhez az emberekhez szeretnénk leginkább szólni, hogy ne féljenek, bátorodjanak fel: a házasság jó dolog. Jól lett kitalálva, lehet benne élni, és nem kínnal-keservvel-izzadtsággal, hanem viszonylag kis, igaz, folyamatos erőfeszítéssel, ám annál boldogabban. A házasságban természetesen vannak konfliktusok, azokat rendezni kell, néha bocsánatot kell kérni, néha szépeket kell mondani a feleségünknek (és akkor ő is mond nekünk és minden kisimul…), szóval tennivaló van vele, de ha ezeket a minimális erőfeszítéseket folyamatosan megtesszük, akkor elérhető a szép és boldog házasság. Mi erről szeretnénk mesélni, beszámolni, inspirálni, bátorítani mindenkit – reméljük, hogy sikerül.
 
Miért választottátok a „Veled kiteljesedve” mottót?
 
MI: A mottó azért ez, mert azt látjuk magunk körül is, hogy nagyon sok ember attól fél, és azért nem mer házasságra lépni, vagy azért bontja fel a házasságát, mert úgy látja: nem érzi jól magát benne, elveszett (eltűnik) benne, nem tud kiteljesedni, nem tud szárnyalni, és ettől boldogtalan (lesz). Azért van így, mert ezek az emberek ilyenkor csak magukra figyelnek, és nem egymásra. Ráadásul az ifjú jegyesek is gyakran kapnak olyan üzeneteket a környezetüktől, hogy még most élj, most pasizz/csajozz, mert aztán jön a házasság, és mindennek vége. Mi ennek az ellenkezőjét éltük meg és erről szeretnénk beszámolni. Amikor mi összeházasodtunk, akkor nem tűnt el az „én”, hanem létrejött egy közös „mi”, ami meglehetősen nagy boldogságot hozott nekünk, és ezért örömmel gondozgatjuk. Azt vettük észre, hogy Madarász Isti és Kerekes Monika a házasságkötésünk után is még mindig létezik, nem sorvad el, nem áldozza fel magát a szeretet oltárán. Sőt, egyre inkább magunkra találtunk, egyre inkább kiteljesedtünk – külön-külön és együtt is.
„Amikor mi összeházasodtunk, nem tűnt el az én, hanem létrejött egy közös mi” – Madarász Isti és Kerekes Monika a Mandiner.családnak Tovább
Csernus doki 10 parancsolata a boldog és sikeres élethez!

Csernus doki 10 parancsolata a boldog és sikeres élethez!

1. Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.


2. Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...

3. Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.

4. A gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy felelős. Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!

5. Az önző ember először környezetét, majd önmagát teszi tönkre. Ide vezet az önzőség. Miért teszed mással azt, amit magadnak nem kívánsz?

6. Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.

7. Másra támaszkodni mindig veszélyes. Igaz, sokszor ez a könnyebbnek látszó út. De a támaszték eldőlhet. Tudod mit? Támaszkodj magadra!

8. Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.

9. A világban épp elég dologtól függsz akaratlanul. Ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság helyett a szabadságért küzdj, hogy lehess büszke is magadra!

10. A gyengeség valójában gyávaság. A gyáva embert pedig fölemészti az állandó megfelelni vágyás. Így hogyan valósíthatod meg önmagad?

Forrás. http://szeretet-forras.blog.hu/2013/07/28/csernus_doktor_10_parancsolata_936#more5429498

Csernus Imre könyveit megtalálja: itt!

Csernus doki 10 parancsolata a boldog és sikeres élethez! Tovább
Válaszol a jóskönyv - A szerelemről

Válaszol a jóskönyv - A szerelemről

Érdekes, hogy a gondolatok mennyire vonzzák egymást.

Az előző oldalon a vándormadarak példáját említettem.

És most kiderül, hogy itt is erről akarok beszélni.

Egy nőismerősöm régóta külön él már a társától. Nem lehet tudni, miért. Elromlott, elszürkült már a kapcsolat? Csak az egyik nem akarja? Vagy egyikük sem?

Valahogy úgy érezte, nincs még egészen vége - s megkérdezte a Jóskönyvet.

Válaszul az 53-as Jósjelet kapta.

Csien. A Fokozatos haladás.

A helyzet a fejlődés képét mutatja, azokat a közeledő lépéseket, melyeket meg kell tennünk, hogy valakit vagy valamit elérjünk.

Ezt a lassú mozgást a vadliba repüléséhez hasonlítja.

Az első vonásban a vadliba kiemelkedik a vízből, s a magasba emelkedik.

Messze még a céltól.

A második vonásban lassan a sziklához vonul.

Itt megpihen egy kicsit. Nem rossz itt, ehet, ihat, de nem maradhat itt.

Átmeneti pihenőn van.

A harmadik vonásban a vadliba lassan a fennsíkra vonul.

Itt nem jól érzi magát. Lényegében elvesztette útját. Elsiette a dolgot? Vagy eltévedt?

Nem tudni.

A negyedik vonásban egyetlen faágat talál, ahol megpihenhet. A helyzet még nehéz, de ez a faág is több, mint a semmi.

Az ötödik vonás a nagy katarzis pillanata.

A vadliba lassan a csúcs felé vonul.

Ez magányos hely, s itt mindig ki van téve egy kapcsolat a kísértéseknek, a próbatételeknek, néha még a kudarcnak is.

Végül jön egy hatodik, misztikus vonás:

"A vadliba lassan a felhők magasságába vonul.

Tollait szent táncokhoz lehet felhasználni. Üdv!"

Barátnőm a jósjelet az 1-es és a 6-os változóval dobta, így jött ki irányjelként a 63-as, Befejezés után jele.

És most jön az elemzés.

Első látásra ez egy biztató jóslat.

Lassan minden rendbe jön.

Találkoznak, újra.

Ez azonban csak látszat.

Mélységes életismeret kell hozzá, s a szerelemről és a párkapcsolatok természetéről való ezoterikus tudás, hogy a válasz hiteles legyen.

És ez főleg a hatodik vonás üzenetében rejlik.

Mi, földi síkon élő emberek azt hisszük, hogy a szerelmünk akkor lesz a miénk, ha elvesszük feleségül.

Vagy megöleljük.

"Enyém vagy!"

Az érzés birtokolni akar. Fogni, átölelni, jogilag megkötni.

Együtt élni vele.

Ez teljesen érthető emberi gondolkodás.

De itt, ebben a hatodik vonásban az út az égbe vezet.

Kivisz a világból.

Csak a "tollait hullatja a földre" a szent madár - aki bennünket jelképez -, ő maga száll tovább, önmaga tökéletesítése felé.

Ez az Örök Szeretet képe, melyet nem lehet realizálni.

Itt ez nem teljesedhet be - mert önmagunk megtalálása túl van a hétköznapi céljainkon, s azon is, hogy most a miénk lesz-e Jancsi vagy Juliska.

Ez a vonás a bennünk lévő Halhatatlan Lélekhez szól.

Azt mondja: a párkapcsolatra kérdeztél, de a válasz túlmutat rajta.

Akit a másikban véltél s kerestél, önmagadban van.

Ha megtalálod, sohasem maradsz egyedül.

Ez az Örök Szerelem ezotériája, mely mindig kivetül valakire - de lényegében bennünk él, akkor is, ha éppen nincsen senkink.

A jóslat az önfejlődésről szól.

A kérdés a valakivel való kapcsolatra vonatkozik, s a valakibe való kapaszkodásról szól, de sokkal magasabb választ ad.

Kevesen értik meg.

Lelki fejlettségünk még nem tart ott, hogy a hétköznapok fölötti tágabb és végtelenebb távlatainkat érzékelni tudnánk.

Nők, akik közelebb vannak a földi élethez, nehezen értik meg, hogy gyakran a másikkal való kapcsolat kérdése önmagukról szól.

Az érintés, a biztonság, a testközelség és a másik fontosabb és átélhetőbb, mint a benső lelki fejlődés.

Itt pedig arról van szó.

Új útról, egy magasabb spirálkörbe való lépésről.

Új életről is - ha tudatosan vállalja s megérleli.

Döbbenetes fordulata egyébként ennek a szimbólumsorozatnak, hogy a vadliba száll, száll, vízből a magasba, majd kőre, majd ágra, majd csúcsra - de amikor társát megtalálná, hirtelen felhúz az égre.

És csak a szent tollai hullanak vissza a földre.

Volt egy csodálatos barátnőm, Tolnay Klári, aki ezt a misztériumot élte.

S csodálatosan megcsinálta.

Müller Péter
XV. évfolyam 8. szám

Forrás: http://tgy-magazin.hu/muller-peter-rovata/valaszol-a-joskonyv-a-szerelemrol

Müller Péter könyveit megtalálod itt!

Válaszol a jóskönyv - A szerelemről Tovább
Megbocsátás (Ne cipeld magadon a múlt terheit!)

Megbocsátás (Ne cipeld magadon a múlt terheit!)

Bizonyára te is ismersz olyanokat, akik egyszerűen imádnak megsértődni, s sértettségükben napokon át duzzogni: „Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy velem így bánjon! Én mindig jó voltam hozzá, de ez a %/!%=%! (tetszőleges trágár szavak) pedig ilyen aljasul elbánt velem! De én majd megmutatom neki!”

A fejünkben rejtőző „kis én”, az egó örül, ha különlegesnek, mártírnak érezheti magát. Lételeme, hogy megsértődjön, és védekezésképpen támadásba lendüljön: az egó értelme a harc.

Életünknek jelentős részét azzal töltjük, hogy egónkat hizlaljuk és a vélt támadásoktól védjük. Vannak, akik bármilyen szó hallatán eltöprengenek: „Vajon mit jelenthet ez számomra? Vajon mit akart mondani rólam? Vajon mi a véleménye rólam?”

Túl sok időt pazarlunk el azzal, hogy sérelmeinken rágódunk, s ezek terhét hosszú időn át magunkon cipeljük.

Mi történik akkor, amikor megharagszunk valakire?

Megtörténik egy alkalommal, amikor lelki  fájdalmat, megalázottságot, dühöt okoztak nekünk, de mi a sérelmünk történetét újra- és újra felelevenítjük. Újra és újra megtapasztaljuk mentális filmként a fejünkben, s bosszankodunk rajta.

Az elménk nem tud különbséget tenni a valóság és az elképzelés között.

Újra és újra lejátszod a mentális filmedet, s minden alkalommal érzed a hozzá kapcsolódó keserű érzelmeket. Az ismétlődő történet ismétlődő valóság az elmédnek: újra és újra megtapasztalod a sérelmet.

Kinek árt valójában a sértődés?

Könnyű belátnod: csak és kizárólagosan csak neked. Senki másnak nem árt az, hogy te duzzogsz, csak rád van kártékony hatással.

Egyszer történt meg az esemény, már csak emlékkép, múlt, s te mégis minden alkalommal, amikor duzzogsz, újra és újra lejátszod elmédben a mentális filmet, s minden alkalommal vérig sértődsz. Életenergiáidat így fölöslegesen fölemészted.

”Egyszer két zen szerzetes sétált egy patak mentén. A séta közben megláttak egy arrafelé haladó fiatal, szexi nőt, aki ugyan szeretett volna átkelni a patakon, de esze ágába sem volt összevizezni a szép ruháját.

Az egyik szerzetes szó nélkül, gyöngéden fölemelte a hölgyet, és átvitte a patak túlsó oldalára. Majd letette, és továbbment.

Így mentek-mendegéltek egymás mellett a két szerzetes, mígnem a másik, aki nem vett részt a nő-költöztetésben, kifakadt:

– Testvér, hogy is van ez? Megszegted a szabályt, hogy nőkhöz nem érhetünk!

A másik erre így válaszolt:

– Én már letettem magamról őt. Te még mindig magadon cipeled?"

A zen szerzetesnek az a feladata, hogy jelen legyen, s ne a múltba révedjen. Ez az egyetlen fontos dolog, amit tennie kell. De nem tette, helyette elméjében azon méltatlankodott, hogy a múltban a nő megérintésével a társa megszegte a szerzetesi szabályzatot.


„Én már elengedtem magamtól a hölgyet” – válaszolja – „Elengedtem magamtól, testileg is, és lelkileg is. Átvittem a patakon. Megtörtént. Haladok tovább. Nem nézek vissza. Nem az emlékeimben élek, hanem itt és most jelen vagyok, tudok magamról. Te még mindig magadon cipeled a múlt terheit? Ezért nem vagy jelen.. ahol valójában minden van, létezik s ahol a valóság megtörténik.”


Meg kell értened azt, hogy mindenki azt cselekszi, amit a tudatossági szintjének megfelelően a legjobbnak tart. Ha te is hozzá hasonló tudatosságban élnél, akkor te is hasonlóan gondolkodnál és te is hasonlókat tennél, mint az, aki fájdalmat okozott neked.


Ha megbocsátasz, szabadon engedsz. Nem kötődsz senkihez sem sérelemmel, intenzív emocionális energiával, nem csimpaszkodsz belé: „Akarlak téged, mert te elégíted ki az én titkos mártíromsági vágyamat!”

Lehet, hogy azért ragaszkodsz ahhoz, hogy sértett fél legyél, azért nem tudsz megbocsátani, mert szükséged van rá, függővé váltál egy érzelemtől.

Lehet, hogy már annyira hozzászoktál ahhoz, hogy mártírnak érezd magad, s hogy szenvedj, lehet, hogy annyira gyakran merülsz bele sérelmeid filmjeibe, hogy valósággal függővé váltál tőlük.


Függőségi viszonyba keveredsz egy negatív érzelemmel, s ekkor mindent megteszel tudattalanul, hogy olyan helyzeteket produkálj, amiben megalázottnak érezheted magad, s ezzel kielégítheted az „örökös áldozat vagyok”- érzelem iránti függőségedet.

„Jajj, ma még nem kaptam meg az adrenalin-adagomat! Nosza itt a feleségem, van egy kis problémám vele”


Lehet, hogy függő vagy attól, hogy mindig áldozatnak kell érezd magad.

S ez neked nagyon rosszat jelent.

Energiáid jelentős részét az zabálja fel, hogy kielégítsd az „áldozat vagyok” érzés iránti függőségedet.

Tudattalanul olyan szituációkat hozol létre, amelyek „balszerencsések”, létrehozod azokat a körülményeket, amelyekben áldozatnak érezheted magad - s így elégíted ki a mártíromsági függőségedet.

Ez az önsorsrontás igazi értelme.


Nincs mit tenned. Meg kell bocsátanod.

Máskülönben a mérgező múlttal megmérgezed a jelen pillanatot is: azt, ami most van, s nemcsak egy elme-alkotta kép.

Nézz csak szembe bátran önmagaddal: Haragszol magadra bármiért is?

Van benned bárminemű neheztelés önmagadra vonatkozóan azért, mert a múltban bármit is elmulasztottál? Haragszol bármiért is önmagadra?


Igencsak gyakori az, hogy nem vagyunk jó barátságban önmagunkkal, neheztelünk, haragszunk azért, mert „nem ilyennek kellene lennünk, mert nem teszünk meg mindent azért, hogy”.. s így tovább.

Számtalan indokot találhatunk arra, hogy miért nem tudjuk magunkat elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk.

 Nem tudunk megbocsátani önmagunknak.


A  megbocsátást kezd önmagaddal.

Bocsáss meg önmagadnak, s engedj el minden magaddal szembe támasztott, „kőbe vésett” elvárást, szabadulj meg azok terhétől.

Bocsáss meg önmagadnak, engedd el a múltad, hadd legyen csak emlék. Ne legyen többé rád  hatással a múlt, ne befolyásolja többé az életedet.

Amikor teljesen megbocsátasz önmagadnak, akkor elengeded a magaddal szembe támasztott elvárásokat, s megszabadulsz a megfelelési kényszertől – szabaddá válsz.

Elengeded magadtól a múltat, szabadon engeded a sérelmeidet s ezáltal te is szabaddá válsz.

Nem kell cipelned a sérelmek terheit vállaidon, s nem roppansz meg az élet súlya alatt. 

Ekkor kiegyensúlyozott vagy és élvezed a létezést..


(Részlet Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve" c. könyvéből)

Forrás: http://tudatossag.kery.org/2017/02/megbocsatas-ne-cipeld-a-multat.html

Megbocsátás (Ne cipeld magadon a múlt terheit!) Tovább
Müller Péter: "Sem a szív, sem az elme nem fogja elfogadni soha, hogy van örök elmúlás és halál"

Müller Péter: "Sem a szív, sem az elme nem fogja elfogadni soha, hogy van örök elmúlás és halál"

Sem a szív, sem az elme nem fogja elfogadni soha, hogy van örök elmúlás és halál

Forrás: Thinkstock

 

Akiben működik az élet aranyfonala, amelyről egy egész könyvet írtam, bizonyos benne, hogy a szeretet nem múlik el soha, és az élet, bár átváltozik, de örök!

És akit igazán önmagunknak érzünk, halhatatlan. A testünk megöregszik és elmúlik, de mi megyünk tovább. Ezért van az, hogy a bölcsek nem félnek, és aki igazán és mélyen szeret, elmúlhatatlan kincset hordoz magával, melynek értéke minden világban örök. Akit itt a halandóság világában elvesztettél, az van, és éppúgy találkozol vele, mintha el se ment volna soha – mert összeköt benneteket az aranyfonál.

Ha ezt nem tudod, az élet lényegét nem tudod, és önmagadat sem ismered.

Az embernek nemcsak lábai, hanem szárnyai is vannak, és amíg nem nyitja ki, és nem tanul meg nemcsak járni, de repülni is, addig csak fél ember.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20170106-muller-peter-az-elmulasrol-szarnyalasrol-halalrol-orokletrol-szarnyakrol-mesel.html

Müller Péter könyvei megnézheted itt!

Müller Péter: "Sem a szív, sem az elme nem fogja elfogadni soha, hogy van örök elmúlás és halál" Tovább
Nincs kapcsolat - Hova lettek a férfiak?

Nincs kapcsolat - Hova lettek a férfiak?

A környezet és a technológia változásai, az apa nélküli családok ijesztően magas száma, az iskolarendszer hiányosságai:

  • mindezek együtt felelnek azért, hogy rekordszámú fiatal férfi képtelen boldogulni a tanulmányaival,
  • nem tud szót érteni a lányokkal, és
  • szexuálisan is kudarcot vall a nőkkel

Philip Zimbardo, a világhírű szociálpszichológus Nikita D. Coulombe közreműködésével írt könyve nem éri be a fenti, hosszabb távon súlyos társadalmi következményekkel járó problémák feltárásával, hanem a lehetséges megoldási módokat is felvázolja.

Üzenete:

  • férfiaknak és nőknek,
  • szülőknek és
  • fiatal felnőtteknek,
  • pedagógusoknak és
  • döntéshozóknak egyaránt hasznos és megszívlelendő.

A két szerző a lehető legegyszerűbb módszert választja tárgya feldolgozásához: könyvük első részében a tüneteket, a másodikban azok általuk azonosított okait, a harmadikban pedig az általuk javasolt, működőképesnek gondolt megoldásokat mutatják be. A jegyzetek nélkül is több mint négyszáz oldalnyi szöveg szinte letehetetlen olvasmány, az elvétve előforduló önismétlések ellenére folyamatosan fenntartja az érdeklődést.

A könyv megrendelhető webáruházunkban az alábbi linken (szállítási költség 690 Ft webox csomagautomatába, vagy 790 Pick pack pontra):

http://netbutik.hu/Nincs-kapcsolat-Hova-lettek-a-ferfiak

Nincs kapcsolat - Hova lettek a férfiak? Tovább
Szerelmi háromszögben: kit válasszak?

Szerelmi háromszögben: kit válasszak?

00_23.JPG

Könnyű tippek, hangzatos tanácsok, és a másik két félre mutogatás helyett egyedül a kőkemény önismeret segíthet a döntésben. Almási Kitti pszichológus cikke.

Egy közösség, egy társadalom fontos lenyomatát adja, hogy milyen kérdéssel fordulnak tagjai leggyakrabban a terapeutákhoz. A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy a hűséggel kapcsolatban felmerülő kételyek, bizonyítékok, bizonytalanságok és vádak miatt szenvednek manapság a legtöbben. A hűség ebben az esetben nem csupán szexuális vonatkozásában értendő, hanem az elvek, az emlékek, a családi titkok világát tekintve is.

Amikor társat választunk, arról is döntést hozunk, hogy elhisszük a másiknak: kiáll majd mellettünk. Ez szövetség, amely létrejön két ember között, amikor szorosabban összefonódik az életük. Természetesen számos olyan szövetség létezik, ahol a pár tagjai lazán értelmezik a hűséget, de a lényeg mindenhol ugyanaz: világos szabályok körvonalazódnak, meghatározzák, mi az, amit még tolerálhatónak tartunk a kapcsolatban, és mi az, ami már biztosan bántó a másik számára.

Az ilyenfajta vállalásokhoz – ahhoz, hogy fel tudjuk mérni, mit tudunk betartani és mit elhinni – alapos önismeret szükséges, különösen akkor, ha nem szeretnénk csalódni. Ha kellő beleéléssel és önkritikával végig tudunk tekinteni addig megtett utunkon, látni fogjuk, hogy nagyjából mennyit vagyunk képesek megtenni és tolerálni.

A kognitív disszonancia

A legtipikusabb hiba, amit ebben a fázisban elkövetnek az emberek, hogy kihagyják az előbb említett lépést, és engedik, hogy elsodorja őket az élmény és a vágy. Ennek köze van a pszichológiában leírt úgynevezett kognitív disszonancia jelenségéhez, amelynek – ebben az esetben – az a lényege, hogy ha olyan dolgot teszünk, aminek ellentmondanának a tények, akkor nem érezzük jól magunkat, hiszen nem tudjuk mivel magyarázni tettünket. Két lehetőségünk van, hogy csökkentsük a feszültséget: vagy nem tesszük meg, amit eredetileg akartunk, vagy átértékeljük a helyzetet.

Ez a párkapcsolatban úgy működik, hogy ha már választottunk valakit, akkor azokat az információkat keressük és vesszük észre, amelyek a döntésünket alátámasztják. Az egyik leggyakoribb eset, amikor egy nő már nagyon szeretne gyermeket, és emiatt azt a partnert, aki hajlandó ezt vele vállalni, felmagasztalja még akkor is, ha nem illenek össze (például erős dohányos vagy italozó az illető, amit a nő nehezen visel, de abban hisz, hogy majd leszoktatja a párját). Bármit elhisz és átértékel, csak hogy lehessen alapja a választásának.

Gondolkodásbéli torzítás ez: ha szükségem van arra, hogy jónak lássak valakit, akkor bagatellizálom a negatív tulajdonságait, ugyanakkor felnagyítom a pozitívokat. Így már jó szívvel megyek bele a helyzetbe. A gondok aztán a legkülönfélébb frontokon jelentkezhetnek: előbukkannak az addig csak sejthető, titkolt rossz szokások, kötődések (zűrös családi élet).
Emellett hiába látom, hogy már nem jó vagy nem működik a kapcsolat, ha úgy érzem, hogy rengeteg energiát, türelmet és szeretetet tettem bele, mindaz az érték elveszne, értelmetlenné válna, ha elhagynám. Emiatt aztán tovább nyűglődünk a kapcsolatban, hátha visszakapunk valamit abból, amit adtunk.

Amíg tart a régi

Ezek a mechanizmusok akkor is megjelennek, amikor kilépnénk a kapcsolatból, mert elsodort minket egy új szenvedély. Kialakul a háromszöghelyzet, ami legtöbbször mindenkinek szenvedést okoz. Az egyik esetben a szerető nem érti, miért nem lép már ki partnere a megromlott kapcsolatából, hiszen egyértelmű, hogy rosszul érzi magát benne. De ha az illetőnek a fent említett tapasztalata van, azaz hogy túl sokat adott a párjának, túl sokat fektetett bele a kapcsolatba, akkor még remélhet. Ráadásul azt is megélheti, hogy az új kapcsolatba nem tud újra ennyit beletenni. Ilyenkor jönnek a kifogások: a gyerekek, az anyagiak, a botrány. A szerető pedig egy idő után éppen azért adja fel a várakozást, mert ugyanezt éli át: nem kap vissza annyit, amennyit adott.

Természetesen mindkét reakció megérthető, és az eseteket nézve nem is mindig eldönthető előre, hogy nem lesz-e túl nagy a váltás ára. Ez már újabb probléma: ha új kapcsolat miatt adjuk fel a meglévőt, akkor ennek a döntésnek a terhét jórészt átruházzuk új választottunkra. Minél több a lemondás, minél nagyobb a „költsége”, vesztesége az elválásnak, annál jobbnak kell lennie az új kapcsolatnak, mert csak így bizonyítható megnyugtatóan, hogy jól döntöttünk. Ha például újdonsült partnerünk nem viselkedik elég kedvesen, akkor rezeg a léc: talán mégsem érte meg végigmenni miatta ekkora tortúrán. Ez újabb önismereti és felelősségvállalási hiányra utal, hiszen a döntést mi hoztuk meg.

A fentiekből is következik, hogy mindig szerencsésebb, ha addig nem kezdünk új viszonyba, amíg tart a régi. Szakítani csak akkor érdemes, ha már ahhoz sem elég jó a kapcsolat, hogy megpróbáljuk helyrehozni. Nem sok tartós kapcsolat alakulna ki, ha ahhoz mérnénk a döntést, hogy van-e jobb. Sajnos egyre gyakrabban előfordul, hogy bizonyos dimenziók (szépség, anyagiak, szex) mentén sokan az egyre menőbbet hajtják, és nincs megállás. Mindig jön még csábítóbb –már önmagában az újdonságértéke miatt is.

A döntéshez azonban azt a kérdést kell megfontolni, hogy akkor is elhagynám-e a párom, ha senki sem jönne utána egy darabig. Mert nem valakiért hagyom el, hanem azért, mert már nem működik a kapcsolat. Ez egyrészt érzelmi szempontból érett gondolkodásmód, másrészt tiszta helyzetet teremt a régi és a következő kapcsolatot tekintve is.

Többet mosolygok-e?

A helyes döntéshez ismernünk kell azt a mechanizmust is, hogy amikor valamit nagyon hiányolunk a meglévő kapcsolatunkból, akkor beszűkülünk arra a területre, és olyasvalakit választunk helyette, aki abban a pár dologban kiemelkedő, és sokat ad nekünk. Ilyenkor könnyen elfelejtjük, hogy a meglévő kapcsolatnak vannak jól működő, az együttélés alapját adó részei is, és ezek legalább olyan fontosak.

De itt is jön a torzítás: ha el akarok valakit hagyni, akkor bagatellizálom a jó tulajdonságait is, mert csak így tudom elhagyni. Viszont miközben kicsinyítem ezeket, észre sem veszem, megvannak-e az új partnerben ezek a számomra értékes tulajdonságok. Emiatt aztán kaphatok olyan új társat, aki valóban jó abban a pár dologban, ami hiányzott, viszont egyáltalán nem jó abban a tizenháromban, ami számomra még fontosabb, csak eddig nem figyeltem fel rá, mert természetes volt. Például, ha valaki harmonikus kapcsolatban élt a párjával (és közös gyermekeikkel), szerettek együtt időt tölteni és egyformán élték meg a világot, viszont szexuálisan elhidegültek, beleeshetnek abba a hibába, hogy olyan viszonyba vágnak bele, amelyben teljesen előtérben van a szexualitás, viszont ezen kívül szinte semmi másban nem tudnak egymáshoz kielégítően kapcsolódni.

Ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk, fel kell tennünk néhány kérdést önmagunknak. Milyen tulajdonságaim erősödnek fel a kapcsolatban? Mivé válok a másik által? Több leszek-e, vagy kevesebb? Jobban mennek-e a dolgaim? Többet mosolygok-e? Összességében tehát az önismereten múlik minden: ha tisztában vagyok azzal, milyen vagyok, mi kell nekem, és én mire vagyok képes, akkor jobban tudok választani és dönteni is. Ez a biztonság csökkenti a pillanatnyi ingerek miatti elsodródás veszélyét. Ismerni kell magunkat ahhoz, hogy mások is megismerhessenek minket, és tudnunk kell, mi a jó nekünk, hogy mások jót tehessenek velünk.

Forrás: http://hvg.hu/pszichologiamagazin/20161102_Szerelmi_haromszogben_kit_valasszak

Almási Kitti pszichológus könyvei megvásárolhatók: itt!

Szerelmi háromszögben: kit válasszak? Tovább
Müller Péter: "Nem tudjuk kimondani, ami a lelkünk mélyén él. És ha néha sikerül, a másik nem érti meg"

Müller Péter: "Nem tudjuk kimondani, ami a lelkünk mélyén él. És ha néha sikerül, a másik nem érti meg"

Forrás: Dreamstime

Hiába tanulunk meg beszélni. Nem tudjuk kimondani, ami a lelkünk mélyén él. És ha néha sikerül, a másik nem érti meg.

Az ember fél a nyitottságtól. Nem mer nyitni, még önmaga felé sem. Ezért van szükség hosszú pszichológiai analízisre. Vagy hipnózisra. Hogy megtudjuk végre, mi fáj. És ezért van szükség eksztázisra, részegségre, önfeledtségre, hogy végre megnyíljunk, és ki merjük mondani, ami a lelkünket nyomja. Amit aztán lehet, hogy józanul megbánunk. Ezért van az, hogy egy jó beszélgetés a legnagyobb csoda. 

Becsüld meg, aki meghallgat téged! 
Nagy ajándékot ad. 
Tiszteld meg azzal, hogy megpróbálsz őszinte lenni hozzá. 

Vannak pillanatok, amikor az ember föladja az önvédelmet, és kibújik a páncéljából. Merj meztelen lenni! 
Ezt a pillanatot hívják szeretetnek. 

Forrás: http://m.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20161019-muller-peter-a-sziv-melyen-levo-dolgokrol-mesel-amiket-nem-merunk-kimondani.html

Müller Péter: "Nem tudjuk kimondani, ami a lelkünk mélyén él. És ha néha sikerül, a másik nem érti meg" Tovább
Adni és kapni egyensúlya – Hogyan nyíljunk meg a befogadásra?

Adni és kapni egyensúlya – Hogyan nyíljunk meg a befogadásra?

Számos segítőt, nőt, de akár férfit is látok, akik életében az adás és a befogadás nincs egyensúlyban. Ennek számos következménye lehet mind a (pár)kapcsolatainkban, mind az anyagiak terén. Mi rejlik e mögött, és ha ezen kapjunk magunkat, vajon hogyan nyíljunk meg a befogadásra?

1. Szeresd önmagad

Adni talán sok ember számára azért könnyű, mert az egy aktív szerep, és azt érezhetjük, akkor a mi kezünkben van az irányítás. Hasznosnak érezzük magunkat, hiszen adni jó, és ha adunk, akkor biztos szeretni fognak bennünket. A „túladás” sokszor a szeretethiányra vezethető vissza. Nem szeretjük eléggé magunkat, így mástól várjuk a szeretetet. Azért pedig, hogy szeretetet kapjunk, úgy érezzük, előbb adnunk kell. Ha tehát elkezdjük szeretni önmagunkat, nem érzünk olyan sürgető indíttatást arra, hogy csak adjunk, így meg tudunk nyílni a befogadásra is.

2. Lépj túl a múlton

A múltbeli tapasztalataink, sérüléseink nagy hatással vannak a jelenünkre. Sérültünk egyszer, és nem akarunk újra olyan „hibába” esni, szeretnénk azt elkerülni, ezért inkább bezárkózunk. Ha képesek vagyunk a múlt tapasztalatait a helyükön kezelni, levonni belőle a tanulságot, és csak éber szemmel járni a világban, a jelenben a választásainkat is könnyedebben és félelmek nélkül tudjuk meghozni.

3. Ismerd fel a félelmeidet

A befogadás hiányát sokszor a félelmek táplálják. Pedig a félelmek csak azt jelzik, hogy amitől félsz, azzal valami dolgod van. Mi az, amitől a legjobban félsz? Lehet, hogy a mögött van a legnagyobb képességed vagy akár lehetőséged. Az élet pedig adja a próbákat, hogy meglépd őket, túljuss rajtuk. Minden félelem egy ajtó, ami elzár a külvilágtól. Ami el van zárva, ott a befogadás lehetősége korlátozott. Ha nem állsz ellen a félelemnek, hanem beengeded az életedbe, ha nem ítéled el, nem próbálod mindenképp elkerülni, sokat tehetsz azért, hogy mindaz az energia, amit eddig elnyomtál, felszabaduljon, és a belső frusztráció megszűnjön, teret engedve a lehetőségeknek.

4. Vedd észre és ismerd el a változást

Ha ránézel magadra, ismerd el, hogy már mennyit változtál mondjuk az elmúlt hónapokhoz vagy évekhez képest. Sokszor elvárásaink vannak magunkkal szemben, amelyek valami ideális eszményképhez köthetőek, és mivel azt (még) nem értük el, úgy látjuk, nem is fejlődtünk semmit. Ebben segíthet, ha megkérünk másokat, nézzenek ránk kívülről, mert mások mindig jobban látnak minket, mint olykor mi saját magunkat. Ezen túl persze érdemes saját magunkkal is nem túl szigorúnak, megengedőek lenni, és elismerni a változást, amit átéltünk.

5. Kérj!

Kérj, és megadatik – hangzik a mondás. És amikor kérünk, az univerzum lehetőséget ad arra, hogy befogadjunk. A kéréseink többsége valójában a befogadáson  bukik meg. Túlságosan ragaszkodunk, hogy hogyan történjen meg a kérés, míg ha hagynánk, hogy bárhogy megtörténhessen, már meg is jelenne. Így próbáljuk ki azt, hogy csak kérünk, és hagyjuk, hogy érkezzen a kérésünk tárgya – akkor, amikor itt az ideje, és fogadjuk be hálával, örömmel és boldogsággal a szívünkben.

Higgyünk abban, hogy a befogadásra való megnyílás nem valami különleges veszélyforrás, amit el kell kerülni. Talán kockázatosnak éljük meg, de szinte mindig ugyanannyi, ha nem több lehetőséget tartogat a pozitív változásra, mint arra, amit elkerülni kívánunk! Éppen ezért merjünk megújulni, megnyílni, élni!

Forrás: http://www.nlcafe.hu/eletmod/20161022/befogadas/

Szerző:

Ha érdekesnek találod a cikket akkor figyelmedbe ajánlom a szerző alábbi könyveit:

Adni és kapni egyensúlya – Hogyan nyíljunk meg a befogadásra? Tovább
Müller Péter: „Egy harmonikus kapcsolatban mindketten szabadok”

Müller Péter: „Egy harmonikus kapcsolatban mindketten szabadok”

„Ha nő vagy, tanulj meg férfiésszel gondolkodni, ha férfi vagy, tanulj meg nőül.” Ezt a mondatot először egy kitűnő táncospártól hallottam. Tangót táncoltak, s mint tudod, a tangó: misztérium.

Azt, hogy mi a tao, mi a jin és a jang, tőlük tanultam, nem csupán abból, amit mondtak, hanem abból, amit eltáncoltak előttem.

Hogyan táncoltok? – kérdeztem először a férfitól.
Én parancsolok, és a párom engedelmeskedik.
S te? Te hogyan éled ezt meg? – kérdeztem a nőtől.
Ugyanúgy, mint a partnerem. Csak a szavaim mások. Ő irányít, és én követem.

Két év múlva megtudtam, hogy a lány párt cserélt. Nem tudta a férfi jól vezetni. Éppen azért, mert parancsolt neki s nem irányította. A két magatartást egy világ választja el. Az elsőt a hatalom működteti. Az erőszak, a szolgaság és az engedelmesség; az ilyen tánc sohasem lehet harmonikus. Harmonikus csak olyan kapcsolat lehet, amelyben mindketten szabadok. A vezető szabadon irányít – és a társa szabadon repül utána. Mindketten boldogok. És a táncuk csodálatos. Minden benne van, amit férfiról és nőről, hímről és nőstényről, jinről és jangról, lányról és fiúról tudni lehet. Így kellene élnünk, szeretkeznünk. Így kellene szép párkapcsolatot, házasságot létesítenünk. Így, mint ezek a tangótáncosok.

Megkérdeztem a fiút, akit nemcsak a saját párja, de az összes táncos, a többi lány is kitűnő „vezetőnek” tartott, hogy mi a jó irányítás titka. Ezt válaszolta:
– Tánc közben átélem a nőt is. El tudnám táncolni az ő táncát is egy olyan férfival, mint amilyen én vagyok. Érzem az érzéseit, gondolom a gondolatait, ismerem minden rezdülését és titkos impulzusát. Tudom a lelke, a dereka, a térde, a bokája és a karjai nyelvét is… Tudok nőül is, ez a titkom.

A nő pedig ezt mondta nekem:
– Számomra a tangó egyfajta meditáció a sóvárgás és a beteljesülés között. Azáltal, hogy nem engedem szabadjára a vad szenvedélyemet, de visszatartom, és összehangolom a zenével és a partneremmel, valahogy túllépek a kettőség-érzetemen: egyetlen pillanatig… vagy nem is tudom, mennyi ideig, mert ilyenkor nincs idő, csak örökkévalóság… valahogy eggyé válok a partneremmel. Odaadás és önfegyelem… ez repít egyre magasabbra, mert mind a kettő örömteli és élvezetes… Ebben nincs semmi kényszer, semmi elfojtás és szolgaság… Csakis szabadság!… A testünk időnként összesimul, arc az archoz ér…, még a lélegzetünk sincs külön… Egymásért és egymásnak vesszük a levegőt… És tudod, mi a fura?... Amikor a testünk összetapad, és a lépéseink olyan szinkronban vannak, mintha nem is két, de egyetlen lény táncolna, nem azt érzem, hogy álmodom, hanem hogy most Vagyok! Most létezem igazán! Igen, tánc közben önmagamra ébredek… Soha a hétköznapi életemben nem érzem ennyire azt, hogy Vagyok, hogy tudom-érzem, KI VAGYOK ÉN, mint amikor egy férfival, aki jól vezet, tangót táncolok… A testem minden külső-belső porcikáját érzem! És őt is érzem!... Érzem a szíve verését a vékony selyemingje mögött… Érzem arcán a verejtékcseppeket…a leheletét… a meleg tenyerét a derekamon.

Ezeket a vallomásokat még akkor gyűjtöttem be, amikor az Isten bohócait írtam. Mostanában pedig a férfiról és a nőről gondolkodom. Útravaló-sorozatomnak ez lesz a zárókötete. Faggatom az embereket. Olvasom a nők szenvedésteli világtörténetét. Látom a szerelmek halálát, a párkapcsolatok korhadását, házasságok tönkremenetelét. Látom az egyre több magányt és társtalanságot. A férfiatlan férfit és a nőietlen nőt. Látom a nők szabadságharcát. Sokfrontos, nehéz küzdelmét. És most már ott van könyvemhez a saját megélt élettapasztalatom is. Gyűlik az anyagom. Visszanézek elmúlt korokba, vizsgálom a jelent, és próbálok előre nézni a jövőbe. Írok, írok, írok… És egyre elégedetlenebb vagyok a soraimmal. Próbálom leírni, mi az, ami ilyen reménytelenül eltorzult bennünk. És mihez képest torzult el? Milyen egy igazi férfi? És egy igazi nő? Az ősmintát szeretném megtalálni. És egyszerre rátalálok. Igen, ez a tangó! Bár tudnék táncolni. Akkor most, a sok fölösleges szó helyett eltáncolnám az igazságot.

Forrás: http://www.nlcafe.hu/ezoteria/cikk/muller-peter-tango/

Müller Péter: „Egy harmonikus kapcsolatban mindketten szabadok” Tovább
A mi szerelmünk lapjai - egy 58 éves házasság ünneplése

A mi szerelmünk lapjai - egy 58 éves házasság ünneplése

A történet 1940-ben kezdődik. Egy karneválon, Seabrook Islanden a helybéli, falusi Noah Calhoun meglátja a 17 éves Allie Hamiltont és első pillantásra beleszeret. Allie folyamatosan visszautasítja a fiú kitartó próbálkozásait addig, amíg két jóbarátjuk össze nem hozza őket. Egy éjszakai sétán, az üres Seabrookon keresztül ismerik meg egymást. - így kezdődik a Szerelmünk lapjai.

A fent említett történet a Szerelmünk lapjai címmel megjelent könyv, valamint film cselekményének kezdete.

Az egyik legromantikusabbnak tartott történet nők millióinak kedvence. Nincs ez másként Clemma Elmore esetében sem.

Clemma 76 éves és férje Sterling 80. Lassan 58 éve házasok, életük háromnegyedét együtt élték le, és remélik, ez vár rájuk a következő évtizedekben is. Elmondásuk alapján a sorsuk volt, hogy egymásra találjanak: szerelem volt első látásra.

Az idei házassági évfordulójukra unokájuk, Amber szerette volna meglepni őket, így szervezett egy fotózást, melyet Clemma kedvenc filmje, a Szerelmünk lapjai inspirált.

Forrás: theadvertiser / facebook

Pozitív Nap - Gerecs Zsófia

http://pozitivnap.hu/napi-pozitiv/a-mi-szerelmunk-lapjai-egy-57-eves-hazassag-unneplese

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

A mi szerelmünk lapjai - egy 58 éves házasság ünneplése Tovább
PÁL FERI: A MAGÁNYTÓL AZ ÖSSZETARTOZÁSIG

PÁL FERI: A MAGÁNYTÓL AZ ÖSSZETARTOZÁSIG

A magányosság korunk egyik jellemző problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. 

Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. 

Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak. 

Úgy tűnik - mint annyi minden más - válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez... Nekünk miért nem? 

Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára ezek szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása. 

A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges buktatókat. Azzal a vággyal és céllal írtam meg ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk! 

További infó a könyvről: itt!

Szállítási költség csak 790 Ft, de 10.000 Ft feletti rendelésnél ingyenes.

 

PÁL FERI: A MAGÁNYTÓL AZ ÖSSZETARTOZÁSIG Tovább
Müller Péter: „Ezért kevés a jó házasság, és ezért olyan törékeny”

Müller Péter: „Ezért kevés a jó házasság, és ezért olyan törékeny”

Forrás: Dreamstime

Kell egy ember, legalább egy, akivel igazságviszonyba kerülök. Akinek el lehet mondani mindent. Aki meghallgat, és az őszinteségét elviselem.

Lényegében ez a jó házasság titka. Ha nem erre épül, lehetnek szép korszakai, lehet benne szerelem, testi öröm, ölelés, jöhetnek még gyerekek is, de ha hozzáférhetetlenek maradunk egymás számára, a házasság megbukik. Hosszú ideig nem lehet valakivel élni, akivel nem igazságviszonyban vagyok. Nem lehet mellette megöregedni.

A szeretetben sok gyengédség és jóság és öröm lehet, még illúziók is, de ha igazi a szeretet, akkor kérlelhetetlen.

Mindent megtudunk egymásról, amit mások elől, sokszor még önmagunk elől is eldugunk. Ezért kevés a jó házasság, és ezért olyan törékeny. Másfajta társadalmi kapcsolatokban lehet hazugságban élni. A többi embernek mást mondok, mint otthon: az élet színjátékába ez belefér. De mi ezt nem tehetjük meg, mert túl közel élünk egymáshoz.

Forrás: www.life.hu

Müller Péter: „Ezért kevés a jó házasság, és ezért olyan törékeny” Tovább
Feri atya: Magánytól az összetartozásig

Feri atya: Magánytól az összetartozásig

A fenti riport egy régi felvétel, hiszen a könyv nem most került a könyvesboltok polcára.

Miben segít neked ez a könyv?

Abban, hogy jobban megértsd önmagad, a párodat, a kapcsolatot amiben éppen élsz.Miközben olvastam a könyvet olyan AHA értem már... gondolatom támadt. Mint mikor helyre kerül a puzzle.

Részlet a könyvből:

"Vajon miért szeretünk bele mindig hasonló karakterű emberekbe? Ezt sokan úgy fejezik ki: 'Hihetetlen, hogy én mindig ezeket a pasikat vagy csajokat vonzom be!' Zseniális tudattalan érzékkel szeretünk bele azokba, akikkel aztán végig tudjuk élni ugyanazokat a hiányokkal és sérelmekkel teli helyzeteket, amelyekből még nem gyógyultunk ki. Ezek nem tudatos választások, de nincs bennük semmi misztikum, hiszen a sebzett ember gyerekkorától kezdve megtanult ráhangolódni az apukájára vagy anyukájára, aki föltehetően maga is hiánymotivált volt, adott esetben szenvedélybeteg vagy társfüggő. Csalhatatlanul tudja tehát kiszúrni ezeket az embereket, és számára ők lesznek vonzóak, mert ismerősek, és már megtanult velük élni. Ezt úgy szokták kifejezni: igen, az eszemmel tudom, hogy azzal a másikkal jobban járnék, de nem tudok belé szerelmes lenni. Ő viszont elemi szinten vonz, bár nem értem, miért, hiszen katasztrofális választás. Nem arról van szó azonban, hogy az ilyen illető peches és szerencsétlen, hanem arról, hogy sebzett, és ez a vonzalmaira is kiterjed." 

"Miképp lehet egészen megakadt, ellehetetlenült kapcsolatokat gyógyítani egy szál magamban? Mit kezdhetek, ha úgy érzem, hogy nem tudok valakivel zöld ágra vergődni, mert ha csak meglátom, már tombol bennem a neurotikus allergia? Leülök egy székre, és kiteszek egy másikat, amelyik szimbolikusan azé a valakié, aki az allergiás tüneteimet okozza. Ezután elmondom neki, hogy mi az, amitől megbolondulok vele kapcsolatban. Fontos, hogy nyersen őszinte legyek, azt is kimondjam, amit sose mondanék, ha ő tényleg ott ülne velem szemben. Ezzel nem bántom meg őt, hiszen egy széknek beszélek. Ezután átülök a másik székbe, és a másik személy helyett válaszolok magamnak az elhangzottakra, és például azt mondom: "Fájt, ahogy beszéltél velem!" Fontos látni, hogy ez nem szerep, és nem is együttérzés, mert ilyenkor a másik bőrébe bújok, az ő helyében élem meg magam. Többször is megtapasztaltam már: ha félórát rászánok erre, akkor jelentős változás áll be egy akár teljesen megfeneklett kapcsolatban is."

CSAK pár napig Ha most kedvezményesen meg tudod rendelni a könyvet (2016.08.18-ig) az alábbi linken (szállítási költség Pick Pack Pontra csak 790 Ft)

Megrendelem a  A magánytól az összetartozásig című könyvet 3.490 Ft helyett 3,190 Ft-ért 

Feri atya: Magánytól az összetartozásig Tovább
Filmajánló - A jegygyűrű

Filmajánló - A jegygyűrű

 

 00_51.jpg

Sara Rose (Patricia Heaton) és vőlegénye azt tervezik, hogy kibővítik a családi szőlőbirtokot úgy, hogy megveszik a szomszéd, Nick (Tony Lo Bianco) földjét. Egy régi eljegyzési gyűrű felbukkanása azonban felfed egy szenvedélyes történetet, mely Nicket és Sara anyját köti össze. Amint az ingatlan ügylet megvalósulása veszélybe kerül, Sara azon kapja magát, hogy vonzódik Nick unokaöccséhez, Tonyhoz (Vincent Spano) és gondosan szőtt tervei összekuszálódnak.

A teljes film az alábbi linken megnézheted:

https://www.youtube.com/watch?v=favvVtmBfMQ&feature=share

Filmajánló - A jegygyűrű Tovább
Hol vagytok nőies nők? Müller Péter írása

Hol vagytok nőies nők? Müller Péter írása

00_18.JPG

Vajon mit lát a feleség a férj tekintetében? És miért vált a nőből szabadságharcos a férfi oldalán? Müller Péter heti jegyzete arról, hogy a párkapcsolat miért alkímia, és mi hogyan változunk benne.

Most olyasmit teszek, amit nem szabad. Nem szabad a két nemről külön beszélni. Egyrészt, mert Férfi és Nő mindenkiben benne van. Ha mélyebbre nézel magadban, látod, hogy lényednek legbenső rétege már nem "férfi" vagy "női" lelkület. Másrészt, mert kölcsönösen egymásban élünk: egy férfiről meg lehet mondani, milyen a felesége, és egy nőről is, hogy milyen "férfikezekben" van.

Tudod, mennyire lesugárzik rólunk a társunk? Vagy ha nincs, a magányunk? Régóta figyelem ezt a sugárzást. Egy nő, ha jól éli meg a magányát, kifejezetten megszépül. Az anyaságtól is persze, de főleg, ha egy olyan férfi mellett él, akinek a lénye gazdagítja. Egy nőn látszik, milyen "kezekben van". És az asszony hatását is látni a férfin. Lehúzhatja, föl is emelheti a férjét. Például úgy, hogy nem engedi méltatlan dolgokat művelni. Minden, de minden látszik rajtunk! Még az éjszakai szeretkezés minősége is. Ne feledd, hogy a párkapcsolat: alkímia, ahol egymást kölcsönösen átváltoztatjuk.

Egyszerre vagyunk varázslók és elvarázsoltak.

Íme, néhány felelőtlen jegyzet, külön a mai nőkről.

Mivel póluscsere történt, a nők vállalták föl manapság az elárult férfi tulajdonságokat. Övéké lett a spirituális oldal. Többet olvasnak lélektani, vallási vagy ezoterikus műveket. De még szépirodalmat is. Sok nő panaszkodik, hogy a társa "nem érti meg". Nem érdeklődik az élet mélyebb, lelki kérdései iránt. Leragadt a létharcban, a "hajtásban", az anyagi síkon folytatott háborúkban. Itt éli meg kudarcait vagy diadalát. Nem ér rá "lelkizni", főleg fölnézni az Égre. "Mutterialista" lett. Nejének szellemi érdeklődését lenézi, sőt, néha hülyeségnek tartja.

A könyvpiac színvonala persze különböző. A gagyitól a valódiig minden található itt. De a test és lélek harmonizálása, az egészséges életmód, az örök emberi értékeknek, a boldogságnak, a szeretetnek, a halhatatlanságnak, az élet értelmének a keresése, de még a saját lelkének a megértése is jellemzőbb a nőkre, mint a férfiakra.

Sok párkapcsolatot ismertem meg. Kevés volt közöttük az olyan, ahol ne a nő lett volna a "mélyebben látó", a bölcsebb, a szellemibb.

A mutterialista férfi nem nőtt fel egészen - ezért a mai nőnek gyakran kell a férjével anyaszerepet játszani. Ebben a helyzetben sajnos számolnia kell azzal, hogy nem a férje az, aki a legjobban megérti őt.

Egy ideális párkapcsolatban a férj az, aki a feleségét a legjobban ismeri. Ez ma ritkán van így.

A nők többsége a mélyebb dolgokat - vagyis a lelki kérdéseket - rendszerint nem a férjével, hanem a barátnőjével beszéli meg.

Ha valaki kutatja a gyorsan terjedő "melegség" okát, tanácsolom, elsősorban itt keresse, és csak aztán a szexualitásban és a genetikában. A nő jobban megérti a nőt - sorstársak lettek. Bajtársak. Barátok. Segítenek egymásnak élni, még akkor is, ha a testi kapcsolatuk régen megszakadt már.

A valódi, tehát az eredeti helyzet - ami régóta csak az álmainkban él már! -, hogy egy nőt senki sem érthet meg úgy, mint a férfi, akivel él. Az "igazi" férfi rendelkezett még értő tekintettel. Feleségének látta a lelkét. Gondolatát kitalálta. Még a fülcimpájának érzékenységét is érezte.

Az anyja nem ismerte úgy a nőt, mint a férje. (Ennek emléke, hogy a Biblia "megismerésnek" nevezi a szeretkezést.) Belenézni egy férfiszembe azt jelentette az asszonynak, hogy íriszében ott tükröződött egész valója - csak Isten tudott úgy nézni rá, mint egy szerető férfi. Tudom, hogy ez egy botrányosan "cikis" mondat - de ha egy nő szerelmes, ma is így érzi: cikisen! Nincs olyan pszichológus vagy párkapcsolati tanácsadó, aki ezt a pillantást pótolhatná.

Ilyen ugyanis a valódi férfitekintet. Látó. Értő. Megismerő. Szemünk azonban, amellyel manapság nézünk, nem ilyen.

A felborult világunkban a nők sorsszerepe lett a magasabb értékek keresése.

A másik: a szabadságharcosé. Az eltorzult férfivilág évezredek óta egyre ocsmányabbul bánt a nőkkel. Most, az idők végén elérkezett a lázadás pillanata.

Sok nő igyekszik a saját lábára állni. Ha kell, magányosan éli az életét. Nem jó, de inkább egyedül. Bebizonyítják, hogy ebben a könyörtelen létküzdelemben a férfiaknál sokkal erősebbek, keményebbek és kíméletlenebbek is tudnak lenni. Elő tudnak bányászni magukból olyan erőket, melyek már nem az anya- vagy a szeretőszerephez tartoznak.

"Nekem a férfi csakis az ágyban kell... - mondta egy nőismerősöm. - Arra, hogy igazi társam legyen, ti már nem vagytok alkalmasak. Ne haragudj."

A nők forradalmáról sok könyvet írtak.

Egy biztos. Az uralkodó férfiszemléleten szemernyit se tudnak változtatni. Mert attól a pillanattól fogva, hogy egy nő társadalmi hatalomhoz jut, kénytelen férfieszközökkel küzdeni, és éppen a női értékeit nem tudja érvényre juttatni. (Ha egyáltalán nem torzulnak el benne a felismerhetetlenségig! Ez a hatalom ára.) Teljesen mindegy, hány nő ül a parlamentben. A világot a torz Jang működteti. Ha minden képviselő, az összes államtitkár és miniszterelnök is nő lenne, akkor sem tudnák női módon vezetni az országot, mert nem ez a világrend.

A Mária evangéliuma c. operánk végén, mely a női sors megalázottságáról és tragikus nagyságáról szól, azt énekli János apostol:

"Jöjjön el az anyák kora, végre!"

Messze van még.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20110509-hol-vagytok-noies-nok-muller-peter-irasa.html

Kattints az alábbi képre és nézd meg Müller Péter könyveit:

Hol vagytok nőies nők? Müller Péter írása Tovább
Halhatatlan szerelem

Halhatatlan szerelem

Ha szerelmes vagy valakibe, olyasmit látsz benne, amit mások nem látnak. És te sem fogod majd, attól a másodperctől kezdve, amikor megszűnik a szerelmed. Visszaszürkül, visszacsúnyul, jelentéktelenné válik. A szív szemével nézni azt jelenti, hogy fölfelé látunk; magasabbra és eszményítve. Ez néha azt is jelenti, hogy szépnek látunk egy kifejezetten csúnya embert: „Nekem szép!” És férfiasnak a férfiatlant, nőiesnek a nőietlent. Tudom, mire gondolsz. Hogy ilyenkor áltatjuk magunkat. „Idealizáljuk” a valóságot. Rávetítjük valakire az eszményünket, ami valójában nincs is benne.

De én azt kérdezem tőled: Honnan tudod, hogy valójában mi van benne? Azt mondod: valójában sokkal szürkébb, sivárabb, jelentéktelenebb. Valójában sokkal több rossz tulajdonság van benne. Hitványabb. Erre én azt kérdem tőled: Biztos vagy benne?! Biztos vagy benne, hogy olyanok vagyunk, ahogy szívtelenül látjuk egymást? Nem tapasztaltál még olyat, hogy egy nő, akit nagyon szeretnek, kifejezetten megszépül? Nem láttad néha az arcán, a bőrén, hogy megszépül? Megnemesedik. Ragyogóbb lesz. Nem tapasztaltad még, hogy egy arcon látni lehet, ha valaki szereti? És persze azt is, ha ő szeret. És egy férfi , akit gyenge volt, erősebbé válik, pusztán attól, hogy valaki a szív szemével nézi őt? 

Én például gyáva kisgyerek voltam, de mivel anyám és minden nő, aki szeretett, nem annak látott, sokkal bátrabb lettem! Nem mondom, hogy oroszlán, de bátrabb, mint ahogy az életben valamikor elindultam. Megerősödtem, mert elhittem nekik, hogy jobban ismernek, mint én magamat…. Szeretetben élni azt jelenti, hogy egymást nemcsak többnek látjuk, de föl is emeljük! Szeretetteljes légkörben a képességeink felfokozódnak. Megszépülünk, megnemesedünk. A legjobb jön ki belőlünk… 

Részlet a SzeretetKönyvből

A könyv megvásárolható (akár ingyenes kiszállítással) az alábbi képre kattintva:

00_73.jpg

valentin_1017_vegl_1.jpg

Halhatatlan szerelem Tovább
Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk...

Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk...

muller_peter.jpg

Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan.Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást.Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését. Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket egy láthatatlan szövedékkel. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.   

Müller Péter

 muller.png

Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk... Tovább
"Minden felnőtt volt egyszer gyerek És felnő majd az új gyereksereg: Többet s jobban törődjetek velünk Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk." Bródy János