2019.jún.27.
Írta: netbutik

A családi vacsorák jelentősége, avagy ezért üljetek este egy asztalhoz

Nem az étel milyensége a lényeg, tökéletesen megfelel a darabjaiban tálalt szendvics is

Forrás: Shutterstock

Miért üljünk le közösen egy asztal köré?

Manapság hajlamosak vagyunk elmenni egymás mellett, még akkor is, ha történetesen együtt élünk. Nincs egyetlen olyan szervezett része sem a napunknak, amikor mind egyszerre vagyunk egy helyen, és osztatlan figyelmet szentelnénk egymás irányába.

Tisztelet a kivételnek, de ha igazán mélyen magadba nézel, meg tudod mondani, hogy mikor volt utoljára ilyenben részed?

A közös vacsorák lényege tehát nem az evés, hanem az egymás iránt tanúsított őszinte érdeklődés.

Erre a fél, egy órára a családtagjainknál ne legyen fontosabb egyetlen műsor, film, üzenet, poszt, telefonhívás sem! Itt a remek alkalom, hogy megkérdezzük: milyen volt a másik napja, történt-e vele valami érdekes, fontos, zavaró, hogyan érzi magát mostanában, mi a véleménye bizonyos közéleti dolgokról.

Napközben a távolság, délután és este pedig a saját privát vágyaink gátolnak meg abban, hogy folyamatos ismeretséget tartsunk fenn gyermekeinkkel, párunkkal. Ezeket a vágyakat tegyük félre a vacsora idejére, és beszélgessünk egymással!

A közös vacsorák lényege nem az evés, hanem az egymás iránt tanúsított őszinte érdeklődés

Forrás: Shutterstock

Minden kezdet nehéz

Természetesen nem várható el reálisan, hogy az első közös vacsora alkalmával fesztelen és bizalmat feltételező beszélgetés alakuljon ki. Időt és teret kell adni egymásnak ahhoz, hogy – lehet, a család életében először – kialakuljon a nyílt kommunikáció. Az ilyen csevegős vacsorák később akár a nappali kanapéján is folytatódhatnak, és így lehetségessé válik, hogy az elkülönült esték időnként összefonódjanak.

Ti mikor kezditek el?

Forrás: itt

......................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Részlet a A magánytól az összetartozásig című könyvéből

jon-asato-246160-unsplash-_roman.jpg

"Amikor végérvényesen kiderül, hogy a másik is ember, aki nem adhat meg mindent, amire rászorulunk, hogy gyarló és esendő, lehetőségünk nyílik arra, hogy emberszámba vegyük őt. Egy másik, valóságos, érző lényre igent mondhatunk. Eddig észrevétlenül a saját szükségleteinket igeneltük, és ehhez rendeltünk valakit hozzá. Most mondhatom neked, hogy szeretlek, és nem úgy folytatom, hogy mert…, hanem pont van utána."

Részlet a Pál Feri A magánytól az összetartozásig című fantasztikus könyvéből.

Amennyiben érdekesnek találod a fenti részletet kattints a lenti képre:

Tudod, hogy az öt szeretnyelvből melyik a tiéd?

heart-1192662_960_720.jpg

És azt tudod, hogy ha gáz van a kapcsolatodban, a szeretetnyelv (igen, ez a neve, de majd mondjuk másként is), illetve annak kifejezése azonnal segít rájönni?

Továbbá, ha a másik nem beszéli ezt a nyelvet, akkor lehet, hogy nem fog működni a kapcsolat?

Az az igazság, hogy magadnak teszel szívességet, ha minél előbb kitalálod, hogy a tiéd melyik.Mármint a SZNY-es (jó, jó, lesz még jobb is, dolgozom rajta). És biztos lehetsz benne, hogy ha tudod, a partneredé melyik, sok-sok felesleges vitától és konfliktustól kímélheted meg magad.

Nézzük mi ez a öt dolog: ajándékozás, minőségi idő, dicséret, cselekvés és érintés. 

Hogy fejezed ki a szeretetedet, és neked mire van szükséged?

Ajándékokra (apróságokra gondolj)?

Arra, hogy a szerelmednek legyen rád minél több ideje?

Hogy mindig legyen hozzád egy-egy elismerő szava?

Hogy inkább tettekben, szívességekben mutatkozzon meg a szerelme?

Vagy folyton simizzen, puszilgasson, ölelgessen?

Nem probléma, ha a két ember szeretetnyelve nem ugyanaz. Az viszont már igen, ha te nem tudod a sajátod, és a szerelmed nem tudja a tiédet. Bár időről, időre megállunk gondolkodunk a kapcsolatunkról, mi most mutatunk egy másik oldalt is.

5_1.jpg

Ajándékozás

Ez érthető a legkönnyebben.Hiszen ha neked ez fontos, akkor érzed, hogy szeretnek, ha párod folyamatosan ajándékokkal fejezi ki a szerelmét, akkor ez fizikai valóságban ölt testet. Ha partnered elfelejt virágot venni születésnapodra, soha nem kapsz tőle kis cukiságokat azzal, hogy "képzeld eszembe jutottál a benzinkúton, és hoztam neked egy plüssmacit", vagy a zöldségestől egy nagy piros almát, akkor valószínűleg nem lesz könnyű a kapcsolat. Mi, nők szeretjük, ha megajándékoznak minket, azonban nem mindenkinek egyformán lényeges ez.(Nekem például egyáltalán nem.)Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagy fontos neki, csak másként fejezi ki. A kérdés, hogy tudsz-e békülni ezzel.

Minőségi idő

Vannak párok, akik hetente elutaznak kettesben, és vannak olyanok, akik egyáltalán nem igénylik ezt. Ők azok, akik hatalmas társasággal nyaralnak, míg másoknak a hideg futkos a hátukon, ha be kell engedniük valakit az intim szférájukba. Ha te az utóbbiba tartozol, és a párod nem érti, miért akarsz megint otthon tölteni egy estét kettesben, amikor a héten már volt egy ilyen, akkor bizony lehet, hogy nem találkoztok az út felénél.

Dicséret

Reggelente "elvárnád", hogy megdicsérje a külsődet? Fontos neked, hogy ha napközben felhívod és elmeséled a sikeredet, az egekig magasztaljon? Vagy ez egyáltalán nem számít neked?

Ha folyamatosan dicsérő szavakra vágysz, nem feltétlenül azt jelenti, hogy az önbecsülésedet kell feltuningolni. Egyszerűen te az a típus vagy, aki ÍGY érzi, hogy szeretik, ebből táplálkozik, ez élteti az érzelmeit.

Cselekvés

... és van ennek a totálisan ellenkezője, aki azt mondja, nem érdekelnek a szavak, inkább mutasd meg, mennyire szeretsz. Vedd le a terheimet, könnyíts az életemen, akár minden nap,. Ismerjük azt a kapcsolatot, ahol a férfi becsavarja a villanykörtét? Na, ott valószínűleg ez a helyzet, Így szokták meg, így szeretik. Nem mintha a nő ne tudna ezt megcsinálni, de a férfi megteszi a kedvéért. Másokat ez például egyáltalán nem mozgat. Kicserélik a villanykörtét, és inkább dicséretet várnak. reggelente, hogy milyen jól néznek ki... Bonyolódik? Pedig nem, egy kis önismerettel közelebb juthatsz a felismeréshez, hogy te melyik típus vagy!

Érintés

A pszichológiában sokan sokféleképp magyarázzák az ölelés és az érintés fontosságát. Természetesen nem szállunk ezzel vitába: nagyon fontos! De van, akinél nagyobb súllyal esik a latba, mint másoknál. Vannak, akik egészen jól elvannak moziban vagy egy koncerten egymás kezének szorítása nélkül, és vannak, akiknek ez létszükséglet. Úgy indul a nap, hogy megcsókoljük egymást az ajtóban, és úgy ér véget, hogy megöleljük egymást. Csodálatos érzés, de nem mindenkinek annyira fontos, mint például egy apró bigyó, amiről a másiknak, eszébe jutunk, vagy egy kedves üzenet a nap közepén...

Egy biztos: minél előbb kiismered magad, minél előbb rájössz, hogy a partnerednek és neked mi s szeretetnyelved, annál többet tudsz majd adni.

Akár korlátlanul.

részlet a Hidasi Judit - Gondolatmappa című könyvéből

Ez a te könyved, ha:
  • szerelmi bánatban szenvedsz
  • kimondatlan gondolatok gyötörnek
  • kisgyermekes édesanya vagy, és bűntudatod van amiatt, ha szeretnél egy kis kimenőt az anyaszerepből

Ha érdekesnek találod a könyvet érdemes tovább olvasni- kattints a könyvre:

gondolatmappa.JPG

..............................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg másokkal is. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

 

 

Szeretsz?

1_15.jpg

"- Szeretsz?
- Szeretlek!
- Mindig?
- Mindig!
- Nem fog elmúlni?
- Nem.
- Biztos?
- Biztos! Biztosabb, mint a halál! ....Sok minden
elmúlik majd, de ez soha.
- Honnan tudod?
- Mert úgy fogom csinálni, hogy ne múljon el.”

Bizony! A szeretet nem csak egy érzés.

Egy nagy elhatározás. Aztán meg munka magunkkal, egymásért.

Ha úgy érzed, hogy a te párkapcsolatodra is ráférne egy kis segítség figyelmedbe ajánlom az alábbi párkapcsolati könyveinket amelyből készleten van pár darab.:

.....................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg..

Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

 

Címkék: Párkapcsolat

Elgondolkodtató ...

pixabay_6.jpg

kép forrás: pixabay

Én már nem ...

akarok rohanni, elfáradtam. Nem akarok megfelelni senkinek. Nem tartozom elszámolással az életemről. Azt csinálok, amit akarok, ha én jól érzem magam, akkor nincs mit megbánnom.

Csak meg akarok állni, abbahagyni a versenyfutást az idővel. Nem sietni, nem futni, csak sétálni szeretnék.

Nem akarok azon agyalni, kinek hiányzom,ki szeret, ki nem, ki keres, ki nem, kinek számítok és kinek nem. Egy életem van, azt teszem, ami nekem jó, nem kérek a megfelelésből.

Én már nem ...

Én már nem akarok válaszokat. A múltamból, az emberektől, akik cserben hagytak, akik ott hagytak, akik miatt kifordultam magamból és akik ott hagytak, és akiknek nem számítok.

Már nem keresem a miérteket. Inkább csak elfelejtem a kérdést, és azt, hogy volt.

Nem volt igazi, nem volt helyes, nem jó helyre szálltam fel, vagy csak rossz állomáson kötöttem ki, de már újra visszatértem, és saját magam vagyok.

Én már nem ...

Én már nem várok, de nem is rohanok, egyszerűen csak hagyom megtörténni a dolgokat, hagyom a sorsot, hogy engedjen. Nem várok senkire, nem vesztegetem az időmet.

Én már elengedtem a múltam...

Én még nem ...

Én még nem adom fel, szárnyalok. Én még élek, néha még futok, néha már nem rohanok. Csak megyek az úton, és ha kereszteződéhez érek, hagyom, hogy a szívem irányítson.

Én még igen...

Én még élek, még akarok szeretni, én még sok boldog pillanatot akarok, én még utazni vágyom, én még táncolni akarok az esőben, stoppolni akarok az országúton, elfeküdni egy virágos réten. Ölelni akarom azokat, akiket szeretek, sikítani akarok egy hullámvasúton, látni a világ csodáit, piramist látni és hegyeket mászni, új kultúrákat megismerni, én még ÉLNI akarok !

Én már nem ....

Én már nem félek, nem félek az egyedülléttől, nem félek attól, hogy nem kellek, nem akarok félni attól, hogy fájni fog, én csak élek, ha kell őrülten, ha kell kockáztatva, minél több saját pillanattal, ami mind az enyém.

Nem rohanok, nem futok, vagy ha igen, néha megállok, hogy körülnézzek, van-e mellettem valaki."

- Ismeretlen

......................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Címkék: Párkapcsolat

Hatékonyan kezelem a konfliktusainkat

pixabay_4.jpg

Forrás: pixabay

John Gottman évtizedek óta vizsgálja, hogy mi által lehet egy párkapcsolat tartós. Nem sokan vannak a világon, akik olyan hosszú alapos és kreatív kutatásokat végeztek volna ebben a témában mint ő, ezért az eredményeire igencsak érdemes odafigyelni. Többel között leírta, hogyan lehetséges a visszatérő konfliktusokat az elégedettség és kapcsolat megerősödése szempontjából jól megélni, eredményesen lefolytatni.

Megfigyelt egy igen gyakori, általánosságban jellemző forgatókönyvet férfi és nő között. Az esetek döntő többségében a nő kezdeményezi a beszélgetést, ami tudatosan vagy nem tudatosan a kapcsolat érdekében történik, annak építésére, az érzelmek megosztására irányul. Tehát a nő fölvet valamit, a férfi vagy válaszol, vagy nem, majd kisvártatva a konfliktus közepén találják magukat. A férfiak többsége ugyanis számtalan okot talál arra, hogy ne akarjon beszélgetésbe bonyolódni.

Fáradt, pihenni, kikapcsolódni, megnyugodni szeretne a kimerítő nap után. A várható stresszhormonszint gyors megemelkedéséről és lassú helyreállásáról nem is beszélve. Ezért menekülni próbál.

„Drágám, tényleg este tízkor kell beszélgetnünk a függönyről?! Nincs szükségünk új függönyre! Világválság van! Ki fogjuk bírni új függöny nélkül.”

Ez a stratégia az érzelmi összetartozást nem erősíti.

pixabay_3.jpg

Forrás: pixabay

 

Eredményre azt vezethet, ha a férfi nem ezt teszi, hanem meghallja, hogy a felesége mit mond neki, nem menekül el a helyzetből, nem is utasítja vissza az elhangzottakat, hanem a nő közlésének legalább egy-két elemét pozitívan fogadja, megérti és visszaigazolja. Ennek következtében a felesége nagy valószínűséggel elégedettebbé válik, és elmarad a veszekedés.

Friss statisztikák szerint Magyarországon ezekben az években

  • annyi házasságot kötnek, mint az első világháború alatt,
  • a férfiak pedig olyan fiatalon halnak, mint a két világháború között, a nagy gazdasági világválság idején.

A magyar férfiember a kutatások szerint hagyományos szerepfelfogásban gondolja el a felelősségvállalást. A legtöbb férj magára veszi a család fönntartásának teljes felelősségét – még akkor is, ha a társának is van jövedelme. Ráadásul a családfenntartás nem csak a pénzkereseten múlik. A kialakult helyzetbe sokan belerokkannak, belebetegszenek

Ezért is van jelentősége, ha a nő tudatosan is kifejezésre juttatja, hogy a férjét értékeli és megbecsüli mindazért, amit a családjáért tesz, és megosztja vele a felelősség terhét. A férfi részéről pedig arra lenne szükség, hogy elismerje és nagyra értékelje, hogy amikor a nő otthon van a gyerekekkel, az is a közös munka és felelőségvállalás része, amely a család fennmaradásár, jóllétét szolgálja.  

Egy másik kutatásban arra az eredményre jutottak, hogy azok a párok,

  • akik pozitív,
  • egymást partnernek tekintő,
  • építő konfliktusmegoldó stratégiákkal rendelkeznek,
  • tehát tudják, hogyan kell a kapcsolatot megbecsülni és
  • az egymás iránti tiszteletüket kifejezni,
  • biztonságos közeget teremteni
  • az együtt töltött idejüknek mindösszesen 8%-át töltik konfliktusokban.

A boldogtalan párok tizenegyszer több időt szánnak vitára, veszekedésre, konfrontációra.

Természetesen vannak nézeteltérések, nehézségek, ütközések, megoldandó feladatok az elégedett pároknál is de ezek elsősorban nem konfliktusként jelentkeznek, hanem a közös célra irányuló erőfeszítés velejárójaként.

Forrás: Szenvedély, elégedettség, biztonság - A magánytól az összetartozásig.

Amennyiben a fenti cikk felkeltette a figyelmedet kattints a lenti képre:

......................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Arra születtél, hogy valaki számára ajándék legyél

Böjte Csaba testvér a Házasság Hetével kapcsolatos gondolatait osszuk meg veletek

Gyerekek között élek. A gyerekekben hihetetlen elementáris erővel a serdülő korban feltör a vágy a közösség után.  Szomjúság, éhség. Ez a vágy őket másik testvérük felé fordítja. Legfontosabb kérdés számukra, hogy kapjanak, találjanak egy olyan társat, akinek megfoghatják a kezét, akinek mindent elmondhatnak, akivel reggeltől-estig együtt lehetnek. 
Ezért a célért képesek ők tanulmányaikat, mindent felrúgni. Ezt a vágyat, hisszük, hogy a Jóisten ültette az emberbe, és ezt a vágyat, nem lehet büntetés nélkül ignorálni. 
Igen, szinte predestinál, belelök a párválasztásba, abba, hogy találj valakit magad mellé, akinek megfoghatod a kezét, akinek elmondhatod, hogy „nélküled az életem semmit sem ér”, hogy „veled, melletted szárnyaim nőnek”, hogy „le tudnám érted hozni az égről a csillagot”. 
Azt gondolom, hogy nem az ember találja ki a házasságot, hanem a Jóisten, aki ezt a szép vágyat belénk ültette, és én bíztatok mindenkit szeretettel, hogy hallgasson a szívére. Isten nem fog helyettünk dönteni. Merjük a legszebb vágyunkat, legszebb álmunkat kivitelezni, megvalósítani. Keressük meg hiányzó társunkat, és legyünk boldogok. 
A Család Évében erre a nagy igazságra próbálja az Egyház és az állam is fölhívni a figyelmünket.
A videót itt nézheti meg
Arra születtél, hogy valaki számára ajándék legyél. Merd vállalni hivatásod! Merj Isten áldása lenni egy férfi, egy nő számára, egy család számára! Teljesedj ki a házasság szentségében!
S ha megszületett a döntés, és a házasságban egymásnak örök szerelmet vallottatok, akkor nyugodtak lehettek, mert a Jóisten nem játszik velünk.
Ő 5 év múlva, 10 év múlva nem mondja azt, hogy meggondoltam magam, hogy itt van egy újabb, egy jobb valaki.
Én hiszem, hogy a szerelem örök életre szól. Te is arra vágysz, társad is arra vágyik, hogy együtt maradjatok. Fogd meg a kezét, és ne engedd el soha! Ti összetartoztok, egymásért felelősök vagytok, és az utolsó ítéleten számot is kell adjatok egymásról!
Forrás: M5/ www.mariaradio.hu

......................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Címkék: Párkapcsolat

Müller Péter: Megmondom, mi a nagy gond a feleségünkkel

20101222sztarszer4.jpg

Megmondom mi a nagy gond a feleségünkkel.

Erről ritkán beszélünk, pedig ez a legnagyobb gond.

Hogy mindig ott van.

Ott van reggel, délben, este. És ott van mellettünk éjszaka az ágyban.

Ott van tavasszal, ősszel nyáron, télen, és ha elutazunk egy idegen országba, kikapcsólódni, rendszerint jön velünk: hiába új a táj, még a felhők is – a feleség ugyanaz, reggel, délben, este.

Jön velünk.

Mindig.

S ha nem követjük a statisztikai átlagot, mely szerint manapság a legtöbb párkapcsolatból előbb-utóbb elmenekülünk, akkor egy feleség lát minket fiatalon, érett korunkban, sőt vénemberként is. Végigcsinálja velünk nemcsak az érzékiség vad kalandjait, de azt is, amikor a gondok miatt egyre impotensebbek leszünk; amikor hajnalban becsomagoljuk egy befőttes üvegbe összegyűjtött vizeletünket, hogy leadjuk az urológián. Az asszony ott van amikor kitüntetést kapunk, s ott van, amikor ájultan kitolnak a műtőből fogatlanul, és megmondják neki, hogy innentől kezdve egy beteg emberrel kell leélnie az életét.

Előtte kezd hullani a hajunk. És lát minket kopaszon, csúnyán. Lát kora reggel, álmosságtól bedagadt szemekkel, kábán, és szerethetetlenül vacak állapotban – mert mindig ott van. És lát minket lelkileg is csúnyának. Lát gyáván, ijedten, idegesen, sőt hisztérikusan üvöltve is.

Látja, hogy mi van a szavaink mögött. Hogy amiket másoknak mondunk, mennyire hazug.

Mindig ott van, s előbb-utóbb minden kiderül. Nem kell ahhoz politikusnak, vagy művésznek lennünk, hogy egy asszony lássa: a férje nem az, akinek mutatja, vagy képzeli magát.

Lehullott rólunk a maszkunk, még az általa ránk vetített illúzió is: szembesülnie kellett azzal, hogy valójában milyen emberek vagyunk.

Csak ő tudja valóban mit gondolunk az emberekről, hogy mennyi félelem és megvetés van bennünk, amit mások háta mögött mondunk, ő hallja, mert rendszerint neki mondjuk.

Látja, hogy magunkban is hányszor csalódunk.

Látja, mert mindig ott van – és nagyon közel van.

A párkapcsolat égi vonatkozását a fele-ség szavunk jelöli. Vagyis a lelki, szellemi részét mondja ki, egyetlen szóban. Két fél találkozik és újra Egész lesz.

Eggyé válik.

Valaha szétszakadtunk – most újra összeforrunk.

Azok a “magyar” angyalok, akik csodálatos nyelvünket lehozták valaha az ideák világából azt üzenik:

‘Ez a nagy találkozás akkor jön itt létre közöttetek a földön, amikor felismeritek, elsősorban te, a férfi, hogy a nőd nélkül fél ember vagy.

Az voltál mindig is. De mostantól kezdve nem vagy az. Eddig fél arcod, fél lelked, fél szíved, és fél tested volt. Ezért élt benned örökös hiány és sóvárgás. De most, hogy elveszed őt fele-ségül – megtaláltad a másik feledet, és lényed beteljesedik. Eddig csak férfi voltál, innen kezdve már Ember leszel.

(Forrás: citatum.hu http://108.hu)

Szeretetnyelvek - Az életre szóló szeretet titka

Éreztétek már, hogy a körülöttetek lévők nem szeretettel kommunikálnak veletek? Gyakran a konfliktusok fő kiváltó oka az, hogy elbeszélünk egymás mellett. Én is hajtom a magam igazát és a szeretteim is mindig a legjobbat akarják. Úgy érzem, jó szándékkal fordulok a másik felé, mégis valahol átfordul a beszélgetés egy vitába, majd egy hatalmas veszekedés kerekedik belőle és aztán ott állunk és nem értjük egymást.

„Hiszen én csak jót akartam.” – gondoljuk egyből és sértődötten továbbállunk.

Nem tudjuk azt adni a másiknak, amire vágyik, ha nem ismerjük az ő és saját igényeinket. Ha nem ismerjük a kommunikációt, amivel valójában megszólíthatjuk, amit úgy is fog érteni, ahogy mi szántuk és fordítva.

marryDr. Gary Chapman amerikai pszichológus évekig kutatta házaspárok kommunikációját. Arra a megállapításra jutott, hogy az emberek 5 féle módon tudják kifejezni szeretetüket a másik felé. Mindenki rendelkezik egy „szeretettankkal”, ami ha tele van, boldogok, kiegyensúlyozottak és harmonikusak vagyunk, míg ha kiürül az a bizonyos „tank”, akkor depresszióssá, elhagyatottá és boldogtalanná válunk. Ezért is fontos, hogy emberi kapcsolatainkban megismerjük a saját és a körülöttünk lévők szeretetnyelvét, különben nem tudjuk azt adni és kapni, amitől kiegyensúlyozottá válik egy kapcsolat.

Elsődleges szeretetnyelvek

Elismerő szavak: A szóbeli dicséret, biztatás a fontos az adott személynek. Minden nap tudatni kell vele, mennyire tetszik az öltözete, a haja, a mosolya. Milyen tehetséges és mennyire jól csinált valamit. Fontos, hogy amit kimondunk, legyen őszinte, a másik személy érezze a törődést.

giftAjándékozás: Akinek ez a szeretetnyelve, odavan az ajándékokért, a tárgyakért. Minden emléktárgyról pontosan tudja kitől, mikor és milyen okból kapta azt. Az ilyen típusú embert könnyen boldoggá tehetjük egy aprósággal, ha szeretettel adjuk, ilyenkor érzi a másik, hogy gondolunk rá.

Szívességek: A gesztusok, a szívességek segítenek éreztetni a másikkal, hogy figyelünk rá, törődünk vele. A segítségnyújtással kimutathatjuk az illetőnek, hogy fontos számunkra. Fontos az odafigyelés, az önzetlen segítőkészség.

friendMinőségi idő: Ez a személy abból érzi szeretetünket, ha teljes odafigyeléssel fordulunk felé, ha olyan programokat szervezünk, amiken együtt lehetünk és azok tartalmasak, meghittek. Osztatlan figyelemmel kell fordulnunk a másik felé, hogy feltölthesse szeretettankját.

Testi érintés: Az ölelések és az érintések útján éreztethetjük a szeretetünket. Mindenképpen fizikai kontaktus szükséges, hogy a másik érezze törődésünket. Figyeljünk oda, hogy fogjuk meg a kezét, veregessük meg a vállát, simogassuk meg a fejét és ezt tegyük sokkal többször, mint ahogy mi gondoljuk, mert a másiknak erre sokkal nagyobb igénye van.

edesA szeretet az odafigyelésről szól. Ha szeretettel fordulunk a másik felé, tőle is ezt fogjuk visszakapni. Nem könnyű rájönni mi a párunk, barátaink szeretetnyelve, de a sajátunkat is idő kitapasztalni. Gondoljuk végig, mi az, ami a legboldogabbá tett minket, mire emlékszünk nagyon élénken. Mit tett a másik, amitől szeretve éreztük magunkat? A körülöttünk lévők viselkedését is kísérjük figyelemmel, mert sokat elárul a másik szeretetnyelvéről, hogy mire panaszkodik, mit hiányol, vagy éppen mitől látszik felhőtlen öröm az arcán. Figyeljük azt is, ahogyan velünk kommunikál, ahogyan minket kezel, mert ez is jelezheti az igényeit: sokszor azt adjuk, ami minket boldoggá tesz, mert azt várjuk cserébe is.

Figyeljük magunkat és környezetünket és forduljunk magunk és mások felé is szeretettel. Ne tartsuk magunkban a fájdalmainkat, mert sok kapcsolat, legyen az párkapcsolat, vagy barátság olyan apróságokon bukik el, hogy azt gondoljuk, egyedül is megoldhatjuk. De az ember társas lény, ahogy azt a szociálpszichológusok megállapították. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a másik nélkül nem mindig boldogulunk.

Forrás: Gary Chapman: Egymásra hangolva – Öt szeretetnyelv a házasságban

Kattints az alábbi képre és vedd meg a könyvet (szállítási költség 790 Ft de 10.000 Ft feletti rendelésnél INGYENES)!

h16.JPGMegjelent mp3 formátumba is:

gary_mp3.JPG

 

Vélemény a könyvről

„A szeretetvágy mélyen a természetünkben gyökerezik. Emberlétünk legmélyén él a vágy a meghitt és szeretetteljes kapcsolat iránt. A könyvben kifejtett egyszerű, ám alapvető meglátások segítenek a házaspároknak abban, hogy felismerjék és betöltsék egymás érzelmi szükségleteit, és olyan pozitív érzelmi klímát teremtsenek a kapcsolatukban, amely átsegíti őket a hétköznapok súrlódásain.”

 

“A férjemmel együtt kezdtük el olvasni a könyvet, mivel az életünknek egy olyan szakaszába léptünk, ahol már elkél a segítség és nyitottak voltunk és vagyunk is mindenre, ami segíthet Nekünk az egymás felé vezető úton. A könyv tükröt állított elénk, amely szembesített bennünket a hibáinkkal és felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen pici dolgokon múlhat a boldogság, és az, hogy az életünk kiegyensúlyozott legyen.” – Részlet a szilvamagolvas.blogspot.hu-ról

 

Süveges Gergő élményszerű tolmácsolásában megelevenednek azoknak a pároknak a borús és derűs történetei, akik Chapman doktor tanácsára tanulták meg és kezdték el beszélni egymás szeretetnyelvét.

 

Fültanúi lehetünk mélyreható felismeréseknek, elszánt elhatározásoknak, szeretetteljes kísérletezéseknek és házasságok örömteli kivirágzásának.

További Gary Chapman könyvek - részletekért kattints a lenti képre!

Inspiráló idézetek pároknak az év minden napjára Gary Chapman „Az 5 szeretetnyelv – Egymásra hangolva” című könyve alapján. 

Szerelembe esni egy pillanat alatt lehet, de a szeretetet frissen tartani egy életen át - az művészet! Az öröknaptár a szeretet kifejezésének és befogadásának titkát járja körül.

Chapman könyve a válás határáig jutott különélő – vagy azt fontolgató – házaspároknak szól, akik azonban hajlandók arra, hogy még egy esélyt adjanak a kapcsolatuknak. 

Chapman a különélés idejét olyan válsághelyzetnek tekinti, amelyben benne rejlik a kapcsolat helyreállításának, megújulásának és jobb folytatásának a lehetősége. 

A könyv bibliai alapelvekre támaszkodva mutatja be, hogy mit tehetnek a különélő házastársak önmaguk jobb megismerése, személyiségük fejlődése és lelki növekedésük érdekében, hogyan javíthatnak kommunikációs szokásaikon, és hogyan helyezhetik új alapokra a házastársukkal való kapcsolatukat.

A kezdeti örömmámor után a házasságban szinte menetrendszerűen jelentkeznek olyan, eleinte jelentéktelennek tűnő nézeteltérések, különbségek és problémák, amelyek megfelelő kezelés és feldolgozás nélkül idővel válaszfalakként emelkednek a házastársak közé. 

A válás a legtöbb esetben nem jelent megoldást, csupán menekülés a probléma elől. 

Mit tehetnek a „se veled, se nélküled” csapdájában vergődő házastársak, akik nem akarnak elválni, de más kiutat sem látnak az elromlott kapcsolatból?

A digitális nemzedék szülei komoly kihívás előtt állnak: a gyerekek egyre több időt töltenek a képernyők előtt. 

A szerzők kutatási eredményeken és gyakorlati példákon keresztül mutatják be, mi mindent tehetnek a szülők azért, hogy a technológia ne szétzilálja, hanem inkább összehozza a családot.

Könyvükből megtudhatjuk

  • mennyi képernyőidő számít túl soknak, és hogyan szabhatunk reális időkorlátokat
  • miként taníthatjuk gyermekeinket tudatos képernyőhasználatra
  • hogyan helyettesíthetjük a képernyőidőt közös családi időtöltéssel
  • hogyan segíthetünk gyermekeinknek a társas készségek elsajátításában
  • szülőként milyen mintát adunk saját képernyőhasználatunkkal.

 

.............................................................................................................................................

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

 

Müller Péter: "Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást"

11_1.jpg

"Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást"Forrás: Shutterstock

Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást, félelmeinket eloszlatni és a lelki görcseinket kioldani.

Asszonyok gyakran jóságból adják oda magukat. Ölükben megnyugszunk néha. És ez fordítva is lehet.

A világ egyik legszebb novellája arról szól, hogy egy szerzetes csak úgy tudta meggyógyítani a régóta özvegyen élő, magányos és depressziós nőt, hogy gyengéden a magáévá tette.

És az asszony elsírta magát a férfi karjai között. Szeretkezés közben is sírt, könnyei elárasztották a férfi mellét. Szavak, papolás, jóakarat nem tudta volna meggyógyítani a nő lelkét. Éhes volt, sőt, évek óta éhezett - nem lehetett volna szép szavakkal jóllakatni. Tettét a szerzetes sohasem gyónta meg, úgy érezte, hogy az egyetlen lehetséges utat választotta a gyógyításhoz: az ölelést. Sokféle nyomor van és sokféle segítség. A szeretet nem ismeri a teológiát. Hajnalig beszélgettek egymással. Reggel felé, mielőtt elengedte volna, az asszony hálásan megcsókolta a szerzetes kezét.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20180727-muller-peter-a-testi-kapcsolat-hatasairol.html