„Ha én ördög lennék– mondjuk Lucifer-, és azt a megbízást kapnám, hogy tegyem tönkre a jó Isten teremtette világot, akkor pörgetném. Az emberi agynak ugyanis van egy élményfeldolgozó üteme, lehetősége. Már régen felmerült a kérdés, hogy az ún. gondolkodó gépeket, computereket meg lehet-e bolondítani?” Popper Péter

Pörögni, gyorsan élni, sietni, mindennek megfelelni, egy napba százezer dolgot belesűríteni, rohanni. Ezt hallom manapság. Általános probléma, hogy nincs idő. Mindenki időt akar csinálni, és úgy szeretnék megalkotni, hogy közben rohannak. Mint a mókus a kerékben… És valahogy el is hiszik, hogy ha rohannak, akkor majd lesz idejük. Pedig az idő, pont fordítva működik. Minél jobban rohansz, annál kevesebb van belőle. Amikor megállasz, annál több keletkezik. Csak félünk, hogy akkor nem lesz kész semmi, nem jutunk el sehova, nem felelünk meg senkinek. Mélyen gyökerező frusztráltság van a modern emberben az idővel kapcsolatban. Már-már azt is meg merem kockáztatni, hogy félelem tapad hozzá. És mivel félelemmel gondolunk rá, nagyon ügyesen zsákutcában tudjuk tartani magunkat és másokat vele.

Nincs időm

Hogy miért éled meg azt, hogy semmire nincs időd? Mert sietsz. Nem véletlenül választottam ezt a Popper Péter idézetet. Valahogy sikk ma sietni. Az időhatékonyság nagyobb érték lassan, mint a pénz. Valahogy észrevétlenül csúszunk bele abba, hogy elhiggyük, gyorsnak kell lennünk. Versenyzünk magunkkal. Gyorsabb gépeket, gyorsabb autókat, gyorsabb számítógépeket akarunk, és közben mi is felpörgünk. Jogos a kérdés! Meddig pöröghet egy ember? És mit kell adnia cserébe a pörgésért? Azt, hogy elfogy az ideje…
Nagyon sokszor hallom a klienseimnél, hogy nincs idejük megcsinálni azokat a feladatokat, amelyeket megbeszélünk, amelyek segítenék őket a fejlődésükben, céljaik elérésében. Nagyon akarják, de nem jut idejük rá, azaz saját magukra.

Nagyon sokáig teljesen elnéző voltam az ilyen esetekkel. Megértettem, elfogadtam, sőt empatizáltam azzal, hogy nincs idejük. Csak nem is olyan nagyon régen nyílt ki arra a szemem, hogy amikor valaki nem végzi el a megbeszélt feladatokat időhiányra hivatkozva, nem szabad elsiklanom felette. Ilyenkor új témát is bele kell venni a terápiába. Be kell őt lassítanom ahhoz, hogy egyáltalán érdemi munkát tudjunk végezni. Ettől általában megrémülnek. A belassulás valami olyan bűntudatot hoz minden esetben, amivel komoly munkánk van, még a valódi téma megdolgozása előtt. Mintha olyat nem szabadna, mintha az valami nagyon bűnös dolog volna.

A lassulás egyenlő a megsemmisüléssel. Ez derül ki a legtöbb beszélgetésemből. Ilyenkor viszonylag hosszú időt töltünk azzal, hogy megváltoztassuk ezt az alapgondolatot. Be kell bizonyítanom ezeknek az embereknek, hogy ha belassulnak, akkor nem időt vesztenek, hanem pont, hogy időt nyernek. Mert megszűnik a sietség frusztráltsága, és amellett, hogy egy sokkal kényelmesebb lelkiállapotba kerülnek, egyszer csak elkezdik megélni a saját életüket, érzelmeiket, világukat, ami mellett ezidáig csak elsuhantak.

Aki siet, nincs jelen

A sietséggel csak az a nagy baj, hogy megöli a jelenlétet. És aki nincs jelen, annak nincsen ideje sem. A jelenlét azonban valahogy belassítja, kinyújtja a dolgokat. Már az iskolában rátanítottak minket a sietségre. És most egy olyan világban élünk, ahol erény sietni. A testünk és az agyunk pedig nem tud ehhez egy bizonyos ponton túl alkalmazkodni. Ilyenkor jönnek a mindenféle szorongások, kapcsolati problémák és a kiégés.

Amikor a lassuláson, lassításon, időcsináláson dolgozunk a pácienseimmel, a félelem mellett gyakran jelenik meg valamilyen nagyon komoly belső feszültség is. Arról számolnak be, hogy idegesek, ingerültek lesznek, ha valamilyen hétköznapi tevékenységüket lassabban, a megszokottnál több jelenléttel kell elvégezniük. Nem is csoda. Idő kell a testnek és az elmének is, hogy lelassuljon. Emiatt nem szabad abbahagyni a lassítás gyakorlását. Hozzá kell szokni. Ugyanúgy be kell gyakorolni, mint a biciklizést. Szóval, ne hagyd abba te sem! Meghálálja majd a tested, az életed és a környezeted is, ha csinálsz magadnak időt azzal, hogy néha, amikor kell és lehet, kicsit belassulsz.

Gyakorlat:

Figyeld meg, hogyan eszel. Gyorsan? Egyik falat a másik után jön, alig rágva? Akkor kezdd el belassítani az étkezésedet. Figyelj arra, hogy lassabban, nyugodtabban, több rágással egyél! Közben figyeld az étel ízét, kezdd élvezni! Lehet, hogy olyan ízekre is figyelmes leszel, amelyeket eddig soha nem éreztél. A lassabb evés nem csak a pszichédnek, de a testednek is nagyon jót fog tenni. De nem árulok el többet! Tapasztald csak meg! Légy kíváncsi! Jó gyakorlást!

Forrás: http://www.ujegyensuly.hu/onismeret/aki-lassul-nem-idot-veszit-hanem-idot-nyer-mondja-pszichologusunk