2019.okt.07.
Írta: netbutik

A lelket is rendszeresen takarítani kell - interjú Bagdy Emőkével

dr_bagdy_emoke.JPG

Pszichológushoz járni még ma is sokak szerint az unatkozó amerikai társadalom passziója, a pszichoterapeuta pedig a hagyományos értékek ellensége, mindent megkérdőjelez, relativizál, ezért jobb vele vigyázni. Ugyanakkor akadnak olyanok is, akik számára a lélekkel foglalatoskodó szakember mágikus tudás birtokosa, melyre születni kell, és magától kifejlődik. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk.

– Sokféle pszichoterápia létezik. Ezek valójában párhuzamos utak vagy nem mindig mindegyikkel lehet ugyanoda eljutni?

– A terápia nem olyan, mint a kényszerzubbony, sem a pszichológusra, sem a páciensre nem lehet sematikusan ráhúzni. Sokféle módszerrel foglalkoztam. Szerettem volna hipnotizőr lenni, meg is tanultam, de rájöttem, hogy nem passzol a személyiségemhez. Foglalkoztam például drámaterápiával, de a legközelebb hozzám az imaginatív, képi terápia, a meditáció és a relaxáció áll. Nemcsak az a fontos, hogy valaki valamit jól elsajátítson, hanem az is, hogy aztán tudjon vele dolgozni, és ennek a feltétele az is, hogy neki is segítsen a módszer, hiszen akkor érzi a hatását, és azt, hogyan alkalmazható az adott problémákra. Még az egypetéjű ikrek sem egyformák, minden ember az univerzum páratlan csillaga. Előbb a csillagot kell megismerni, feltárni azokat a rétegeket is, amelyek a paciens „hozott problémája” alatt rejtőznek. Ez a lelki ásatás, amely a múltat, a korai tanulást, korai sebződést kutatja, segít értelmezni a jelent. A tudattalan rétegeinek fölfejtése és a hasonló, így egymással összekapaszkodó traumák megismerése során tárul föl teljességében a helyzet, ehhez lehet a terápiát is hozzátervezni. Például így lehet egy tartós bűntudat feloldásához a megbocsátás terápiával hozzájárulni.

– És ha eltűnik a bűntudat, tiszta lappal indul a beteg?

– Soha nincs teljesen kitakarított lélek, ahogy tökéletesen tiszta lakás sincs, amelyet használnak. De egy jó tisztasági fokot érdemes megtartani, rendszeres lélektakarítással. Sajnálom, hogy sokan még mindig nem értik, hogy erre is szükség van. Pedig rengeteg pszichoszomatikus stresszbetegség, allergia és autoimmun reakció gyógyítható lenne pszichoterápiával és megelőzhető volna lelki „edzéssel”. Hadd mondjak egy példát: ma az egyik vezető halálok a szív és érrendszeri megbetegedés. Ma már tudjuk, hogy bizonyos típusú érzelmek és indulatok különösen károsítják a szívkoszorú-ereket. Például az ellenségesség, a gyűlölethordozás, a harag. Candace Pert kutatónő azt igazolta, hogy bizonyos típusú problémák által keltett feszültség és ennek hormonális megfelelője bizonyos szervi rendellenességek előidézésében nagy szerepet játszik. Mi is történik, amikor valamilyen hatás ér minket, hogyan dolgozzuk ezt föl mentálisan? Először eldönti az agy, hogy a hatás fontos vagy nem. Ha fontos, de rossz, és nem tudok vele mit kezdeni, akkor az idegrendszer- és hormonműködés egy bizonyos, arra az érzelemre jellemző ún. ligandot, vagyis hormon-peptid koktélt kezd termelni, amely aztán leáramlik a szervezetbe, ahol különösen bizonyos típusú fogadósejtekre, vagyis szervrendszerre hat. A gyűlölet által kiváltott ligandok például minden alkalommal összeszorítják a koszorúereket, ezért a szív nem kap elegendő vért, így ennek ismétlődése nyomán jöhet létre az infarktus. Mit üzen mindez nekünk? Azt, hogy tényleg „ne menjen le a nap a te haragoddal”.

A szakma és a klienseim is arra tanítottak, hogy gyakran fellehető a tökéletes összhang a bibliai üzenetek és a tudományos bizonyítékok között. A rákkutatás azt is igazolta, hogy a daganatos elfajulásban különös szerepet játszik az a hormonhatás, amelyet a megbocsátásra való képtelenség vált ki. A megbocsátásnak úgy kellene szerepelnie az életünkben, mint egy rítusnak. Akik a hitük szerint élnek, azért is egészségesebbek, mert lelkigyakorlattal, bűnbánattal, imával kitakarítják magukból a negatív indulatokat. Ma már az is bizonyított, hogy az ima egy különleges meditatív állapot, amely mentális aktivitással jár. Szemben a meditációval, ami inkább passzív, szemlélődő, beengedő, várakozó állapot, az imádkozó elmét eltölti az ima tartalma, a kérés, a köszönet. Vagyis mindkét agyfélteke aktív és közöttük különlegesen együttműködő, harmonikus kapcsolat jön létre, ami egyébként nem szokványos. Azok az imák azonban, amelyeket az Isten büntetésétől való félelem tölt el, nem segítenek igazán. Vagyis a pszichológia arra tanít, hogy a megbocsátó, szerető Istenhez folyamodjam. De ne általánosítsunk, aki hívő vallásgyakorló, annak járható az ima útja.

– Befolyásolja a terápiát, hogy a terapeuta hívő ember-e?

– Gyakorló református vagyok, de ez nem jelenik meg úgy a munkámban, hogy aki hisz Istenben, azzal biztosan szót értek, aki pedig nem, azt meg akarom győzni. Mindenkinek van istene, állította Carl Gustav Jung analitikus lélekgyógyász. Van, akinek a pénz vagy a gyomra az, és azért odaadja testét-lelkét, saját istene kisajátítja, áthatja az egész életvezetését. A hit univerzális képesség, valamiben-valakiben mindnyájan hiszünk. A vallás sem azonos a spiritualitással, mert hittételekben és rítusokban rögzíti a nem látható és nem bizonyítható másik valóságra vonatkozó meggyőződéseket. Ma már az ennél általánosabb jelentésű spirituális dimenzió is helyt kapott a pszichológiában. Bebizonyosodott a személyiség-kutatásban, hogy archetipikusan magunkban hordozzuk, genetikusan átörökítjük a magasabb erőhöz tartozás tudatát, azt, hogy egy nagy egész részei vagyunk. Minden vallásos ember spirituális, de a spirituális elkötelezettségűeknek csak egy része vallásos. A pszichoterápiában azonban bármilyen is a kliens hitrendszere, azt kell megértéssel elfogadnunk, csak így segíthetjük őt.

– De úgy tűnik, az ekkor létrejövő kapcsolatnak is csak a szeretet lehet a kulcsszava.

– Nem tudok különleges kapcsolatba kerülni szeretet nélkül. Ez a szeretetfogalom nemcsak bizalmat, hanem felelősséget is jelent a másik iránt.

– Említette a megbocsátás terápiát. Nehéz volt a megbocsátás a saját életében? Hiszen a Rákosi-rendszer nem kímélte az Ön családját sem.

– Én a gyerekkoromat hatalmas biztonságérzetben éltem meg, pedig soha nem babusgattak, és valóban nem volt könnyű a rákosista időkben x-es osztályellenségnek lenni. Irredentának, sovinisztának bélyegzett költő nagyapám osztályellenségnek számított. De rend volt az életünkben és apám, aki lelkész volt, hihetetlen erőt képviselt. Előfordult, hogy a testvéreimmel órákat álltunk sorban, és végül penészes kenyeret kaptunk. Az utcánkban olykor megjelent éjszaka a lefüggönyözött nagy fekete autó bőrkabátos alakokkal, és elvitte az embereket. De ma is emlékszem, hogy amikor hallottuk az autó hangját, akkor apám állt az előszobában és azt mondta „Egy hajszál sem eshetik le a fejünkről az Isten akarata nélkül.” A szüleim és a nagyszüleim arra tanítottak, hogy a bajban is azt nézzem, merre van a kiút, hogyan lehet továbblépni. Persze őket biztosan megviselte mindez, de ránk, gyerekekre ezt sohasem sugározták. Amikor elvették a házunkat, és mentünk el a teherautóval és a cókmókunkkal Pestről, nem azt éreztük a testvéreimmel, hogy most megyünk a nyomorba, hanem, hogy micsoda kaland, vajon hová megyünk?

– Pszichológusként hogyan tudja értelmezni a bűn fogalmát?

– Az én értékvilágomban érvényes fogalom a bűn, hiszen ez a hitrendszerem része, ezt tanultam hit- és erkölcstanból, szüleimtől, az élettől. Pszichológusként viszont nem hitéleti munkát végzek. Szolgálom a másik ember világát, elfogadom az ő hitét. A munkában a saját etikám vezet, amit a Bibliából kaptam, de Kanttól és az ő nyomán Viktor Frankltól is átvehettem. Mi vezérel engem az életben? Fontos-e nekem a másik ember? Ha én nem segítem, akkor ki tegye? Ha nem most, akkor mikor? És ha nem teszem, akkor ki vagyok én? Ezek a fontos kérdések. Erre tanítottam a gyerekeimet is. Amikor fáradtnak látom a lányomat, aki szintén pszichológus, és megpróbálom rábírni, hogy pihenjen, ezt válaszolja: mama, de hát ezt láttam tőled. És valóban a magánéletem meglehetősen összezsugorodott a munkám mellett.

Van egy egyetemes igazság, amely megfogalmazódik a szent iratokban, a Bibliában, Koránban, a Talmudban, a Tórában. Az élet mindenek feletti védelme, tisztelete, szeretete és szolgálata áll a középpontban. Albert Schweitzer etikája is ezt mondja. Ha ez ellen vétek, az igazság ellen vétek. Ez bűn. Ma a posztmodern etikai relatívizmus korában sajnos nincs közmegegyezéses igazság, az erkölcsnek nincs életirányító hatalma. Egyedi érdekek vezérlik a „mit szabad és mit nem” döntéseket. Privát erkölcse a pszichopatának is van. Ha viszont nincs kollektív erkölcs, kioltódik a felelősség az emberből, nem épül föl a lelkiismeret. Amikor a szekularizációval kivették Istent a rendszerből, az ember kezébe adták a legfőbb ellenőrzést, minden relativizálódott. Az igazságot a törvényhozókra és -betartókra bíztuk, akiknek saját erkölcsüktől függ ,,szolgálják-e a közérdeket, vagy saját érdekeik szerint élnek.

(Részlet a Képmás 2013. márciusi számában megjelent interjúból)

Forrás: itt

.......................................................................................................................................................

Már külföldre is szállítunk és nagyon kedvező áron pl Romániába a szállítási költség CSAK 1.345 Ft. Bővebb infó itt!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Öröm, harmónia, boldogság

 

magnolia-flower-3791387_960_720.png

"A címben foglalt három szó jelentése gyönyörű, az öröm, a boldogság és harmónia mindannyiunk vágyainak középpontjában állnak. Jelentőségükhöz fogható szépséggel leginkább a költők írnak róluk, de a szépírói kifejezés is pompásabban tudja elénk idézni ezeket, mint mi, vágyakozók, akik életünk örömteli, boldog pillanataiban találunk rá a valódi jelentésükre.

Egykori professzorom, Kardos Lajos is azt tanította: az öröm valami rossznak az elmúlása, a megélt megkönnyebbülés felszabadító boldogsága. Mindnyájan tudjuk, hogy sokféle optikai lehetőség, célszerű hát egyet választanunk.

A mi közelítésünk egyszerű, konkrét. azt kérdezzük, milyen természetes, közvetlen, az élet mindennapjaiba szövődő lehetőségeink vannak arra, hogy örüljünk, hogy boldogok legyünk?

Mi minden vesz körül bennünket, és kínálja az örömöt, ami mellett talán el is megyünk, észre sem véve az ígérkező boldog pillanatot?

Ha meggondoljuk, létezésünkben maga az egészség is harmónia képességének üzenete. Testünk nagy egységében minden parányi sejtünk „tudja a dolgát”, és működésének ritmusában illeszkedik a többihez, ekképp az egészség az őssejtekig programozott rend a működési szabályok szerint, ritmusában is összhangban megvalósítható működés. Ilyenkor minden a helyén, és saját, programozott ütemében működik bennünk. Rögvest érezhetjük viszont a nyugalomban testet öltő harmónia megbomlását, ha szívünk hevesebben kezd dobogni, pulzusszámunk felszökik, vérnyomásunk megnő, noha az okozótól és a hozzá való érzelmi viszonyunktól függ, hogy harmóniavesztés friss örömérzetet kelt-e, vagy éppen az elutasító érzéstartományban gerjeszt feszültséget.

photo_by_davids_kokainis_on_unsplash.jpg

Bizony, észrevehetjük, hogy nehéz a három jelentést közös nevezőre hozva megközelíteni, noha a szubjektív átélésben csalhatatlan pontossággal tudjuk, mit is érzünk egy adott pillanatban. Meglehet, hogy szavakban nehéz kifejeznünk magunkat, de az átélésünk teljes. Többet tudunk róla, mint amit elmondhatunk, és még többet érzünk, mint amit tudatosítani vagyunk képesek.

Ezért is látok lehetőséget most „örömkeresőben” arra, hogy éppen azokra a természetes emberi örömforrásokra nyissunk rá, amelyek testi-lelki szinten mindnyájunkban a pozitív érzéseknek, érzelmeknek a generátorai. Gerjesztik a jó közérzetet, örömhormon-termelésre indítja a szervezetet, erősítik az immunrendszert (ezáltal védik az „egészségőreinket”), az állapotátélésben pedig szubjektíve pozitív élményként jelentkezik.

Az örömkereső utat öt kulcsszóhoz kapcsoljuk:

  1. kacagás
  2. kocogás
  3. lazítás
  4. érintés
  5. segítség

Minden szó kinyit egy-egy zárat, és ha a jelentéstartományba belépünk, az örömlehetőség, úgy tárul elénk, mint egy eddig fel nem fedezett kincseskamra!"

Részlet a Hogyan lehetnénk boldogabbak? - Bagdy Emőke című könyvből

Ha szeretnéd megismerni az örömkereső 5 kulcsát a könyv a segítségedre lesz.

Bővebb infó a könyvről a képre kattintva:

 

Fáradtnak, hajszoltnak, kimerültnek érzed magad?

 

photo_by_annie_spratt_on_unsplash_v2.jpg

Photo by Annie Spratt on Unsplash

 

Fáradtnak, hajszoltnak, kimerültnek, szomorúnak, idegesnek érzed magad?

Szívesen tennél valamit közérzeted, testi-lelki egészséged javításáért?

Szeretnél segíteni gyermekednek jobban koncentrálni, könnyebben tanulni, eredményesebben kezelni szorongását, indulatait és az őt érő stresszt?

 

Akkor Prof. Dr. Bagdy Emőke nagyon hasznos dolgokkal készül számodra!

 

Prof. Dr. Bagdy Emőke:
Pszichofitness gyermekeknek
(hangoskönyv relaxációs, meditációs és imaginációs programokkal)

 

ny300.JPG

 

A lelki edzést szolgáló gyakorlatok gyűjteménye a gyermekek stresszkezelési és érzelmi intelligencia-fejlesztési céljait szolgálja. Segítségükkel megalapozhatjuk és megerősíthetjük az egészséget óvó és az életet boldogító képességeket.

 

  • A hála, a köszönetmondás,
  • a derűlátás és a jó cselekedetek gyakorlására,
  • a lelki megküzdési képesség erősítésére,
  • az örömképesség fejlesztésére valamint a megbocsátásra,
  • a harag elengedésére irányuló lelki gyakorlatok mind a pozitív pszichológia „boldogságfokozó gyakorlataihoz” tartoznak.

 

A CD hallgatása nagycsoportos óvodáskortól javasolható tizennégy éves korig, de felnőttek is bátran alkalmazhatják a szubjektíve jólesőnek tapasztalt gyakorlatokat, melyekkel kedvező stresszkezelési és lelkierő edzési eredményeket érhetnek el. A felkínált gyakorlatcsoportok a gyermekek korosztályonkénti szükségleteihez igazodnak.

 

Óvodás gyermekek esetében a gyakorlatok hallgatásánál nélkülözhetetlen a szülő, nagyszülő, óvópedagógus jelenléte. A biztonságot adó együttesség, a közös élményhelyzet a program hatékonyságának fontos részét képezi.

 

Rendeld meg a hangoskönyvet 10%-os kedvezménnyel,azaz 2990 forint helyett 2690 forintért! Érvényes csak 2019.03.17-ig!

Megrendelés

Prof. Dr. Bagdy Emőke::
Pszichofitness kamaszoknak és felnőtteknek
(hangoskönyv relaxációs, meditációs és imaginációs programokkal)

 

ny301.JPG

"Ezt a lelki edzésprogramot tizennégy év feletti kamaszok, valamint felnőttek számára állítottam össze."

A kínálatban szerepel a lelki egyensúly, harmónia és nyugalom, azaz

  • a belső béke kialakítását programozó gyakorlat;
  • egyszerű és gyors relaxációs tréning;
  • egészséggondozó relaxáció;
  • imaginációs gyakorlat, amelyhez a lehorgonyzás technikáját is hozzátanulhatjuk;
  • élményalapú belső utazás;
  • a hála,
  • a köszönetmondás,
  • a derűlátás,
  • a boldogító jó cselekedetek gyakorlására,
  • a lelki megküzdési képesség erősítésére,
  • az örömképesség fejlesztésére és
  • a megbocsátásra,
  • a harag elengedésére,
  • a személyes kapcsolati háló megerősítésére irányuló meditációs gyakorlatok.

 

Jó élményeket, a lelki tartás, lelki izomzat és működés pozitív erősödését kívánom tisztelettel, szeretettel:
Bagdy Emőke

 

Rendeld meg a hangoskönyvet 10%-os kedvezménnyel,azaz 2990 forint helyett 2690 forintért! Érvényes csak 2019.03.17-ig!

Megrendelés

Hasonló kiadvány a témában amelyből 1 darab van készleten:

 

Relaxációs meséskönyvek:

 ......................................................................................................................................................

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, olvasni.

Szeretettel várlak :-)

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Pszichofitness gyermekeknek, szülőknek és nevelőknek

ny101.JPG

  • "Mit tehetnénk korunk digitális forradalmában, a gyors generációváltással és értékkrízissel jellemezhető korban annak érdekében, hogy gyermekeink egészséges, boldog felnőttekké válhassanak?
  • Milyen hozzáférési utak és kapcsolati lehetőségek maradtak még nekünk, szülőknek és nevelőknek, hogy életre szóló értékeket és boldogító képességeket segítsünk kibontakozni?

Ebben a könyvben a "mit tehetnénk?" kérdésére a "hogyan tegyük?" szemszögéből, gyakorlatközpontúan, a pozitív pszichológia értékvilágára alapozottan válaszolunk. Testi-lelki-kapcsolati egyensúly, etikus-humánus viselkedés, kulturált kommunikáció, pozitív viszonyulás és életszeretet elérése alkotja gyermekeink pszichofitnessének célkitűzéseit. Fontos a testi edzettség, de a mentális erőkkel való kiegyenlítésre, lelki edzettségre is szükség van.

A szülők és pedagógusok számára felkínált gyakorlatcsoportok gyermekeink fejlődési, fejlettségi szintjéhez, korosztályonkénti szükségleteihez igazodnak. Részint mozgásos, részint mentális irányvétellel hatolnak be a változásokat szervező belső folyamatok világába, tanuláslélektani törvényeket követve. Ezekkel a gyakorlatokkal "beültethetjük" és megerősíthetjük az egészséget erősítő és az életet boldogító képességeket.

A gyakorlatok együttlétet kívánnak, szülő és gyermek, pedagógus és növendék együttes élményhelyzetben végezhetik őket. Mindazt, amit a gyermek tőlünk, általunk ilyen módon is megtanul, továbbviheti, mint kapott kincset.

A kérdés hozzád, kedves szülő: odaadod-e életed drága idejét a legdrágábbnak, gyermekednek?

Pedagógustársam: vajon szeretnél-e több örömöt kapni a nevelőmunkádból?

Ebben bízva született meg ez a könyv. Fogadd nyitottan, használd bizalommal, és értékeld saját tapasztalataid tükrében!"

A könyv megrendelhető webáruházunkban itt!

Akár ingyenes szállítással (pick pack pontra)!

Bagdy Emőke: hogyan éljünk túl? - Elengedés, megbocsátás, újrakezdés (+videó)

"Ha magadban tartod a haragot az olyan, mint mikor egy égő szenet fogsz meg azzal a szándékkal, hogy valakinek sérülést okozz vele; azonban te leszel az, akit megéget." Buddha

Hogyan éljünk túl egy szakítást, válást, szeretteink halálát? Miként váljunk lelkileg szabaddá? Mit jelent valamit vagy valakit igazán elengedni? Mihez kezdjünk, ha rájövünk, hogy fájó emlékeinktől a lelkünk mélyén nem is akarunk megszabadulni, holott éppen ez gátol meg abban, hogy újra teljes életet élhessünk? Hogyan bocsássunk meg annak, aki megsebzett, becsapott, megalázott, megkárosított bennünket? Egyáltalán miért érdemes megbocsátani - miért nem jobb megoldás mégis a bosszú? Hogyan építsünk rá egy derűs, új lehetőségekben gazdag jövőt a csalódásokkal és fájdalmas tapasztalatokkal teli múltra?

Nehéz kérdések, melyeknél sokan akár egy egész életen át elakadnak. Megbocsátani egy mély sérelmet, vagy elengedni azt, aki/ami még nagyon fontos nekünk ugyanis valóban emberpróbáló feladat - de ha nem vagyunk rá képesek, ha nem is próbálunk dolgozni rajta, azzal gyakorlatilag beledermesztjük magunkat egy fájdalmas helyzetbe, amely életünk minden területére kihatással lesz.

Prof. Dr. Bagdy Emőke a téma egyik legkomolyabb hazai szakértője, akinek megbocsátás workshopjai már sokaknak segítettek abban, hogy képesek legyenek akár évek, évtizedek óta hordozott lelki terheket is letenni, belülről felszabadulni és tovább lépni.

Forrás: http://pozitivnap.hu/inspiralo/bagdy-emok-hogyan-eljunk-tul-elengedes-megbocsatas-ujrakezdes-video

"Állandóan libikókán ülünk!" - Interjú Dr. Bagdy Emőkével

Foto: Emmer László
kepmas.hu

Legyen szó a párkapcsolati, családi vagy munka-magánélet egyensúlyáról egyedül nem megy - állítja a népszerű klinikai szakpszichológus, aki könyveivel, tanulmányaival, előadásaival sokaknak segít megtalálni a boldog és kiegyensúlyozott élet felé vezető utat. A professzor asszonnyal a februári Képmás-esten tartott előadása után beszélgettünk a különböző egyensúlyok mellett önmegvalósításról és anyaság utáni újratervezésről is.

Dr. Bagdy Emőke a Budapestimaminak.

A mai fiatal nők közül sokan az anyaság hatására kezdik megkeresni és megtalálni azt a tevékenységet, feladatot, amire igazán vágynak. Rengeteg  inspiráló “újratervező” anya történetet látunk. Az anyaság ennyire átrendezi a hangsúlyokat? 

Az anyasággal az életünk váltópontra kerül, természetszerűleg mindent egy picit újratervezünk, mindent újrakezdünk. És ezt én nagyon konstruktívnak tartom, ugyanakkor fontos, majdhogynem sarokpont, hogy az anyaság hivatásába bekerülő nő mikor jut el oda, hogy újra akarja tervezni az életét. Milyen idős az a gyermek, aki mellett eszébe jut az a gondolat, hogy újratervezne? 

Van erre ideális időpont?

Ha egy nő a nagyon korai anya-gyermek kapcsolatból akar kilépni, és akar mielőbb újraépítkezni a munkájában, az szólhat arról, hogy az anyaság őt izolálta abból a társadalmi közegből, ahol az identitása arról szólt, hogy ő valaki a világban a saját szakmája révén. Ilyenkor egy identitásvesztett állapot, kicsit depresszív állapot miatt keresi az újra a munkába kapaszkodás létmegoldását, és emiatt nem tud igazán az anyaságban kiteljesedni. Pedig az első életév a gyerek számára létkérdés fontosságú. Kötődési munkamodell, biológiai munkamodell, stresszkezelő program és rengeteg olyan történik a gyermekben, ami ha nincs az anya állandó, következetes, kiszámítható jelenléte, akkor az imprintig bevésődött biológiai és lelki programok sérülhetnek. Tehát az első életévből "kiugrani" egészen más minőség.

Mennyire nehéz ebben a folyamatban egyensúlyt találni a nőknek?

Gyerek mellett minden nap újra kell gondolnunk, hogy a gyerek az elsődleges, vagy a munka az elsődleges, és itt jön az élet művészete! Meg kell teremteni az egyensúlyt a két szeretetkapcsolat között: az egyikben szeretnénk kibontakozni, érvényesülni, a másikban szeretnénk jó anyák lenni és a gyermekeinknek biztonságot, boldogságot adni. Ez a kettős kötés pedig azt jelenti, hogy állandóan libikókán ülünk. Állandóan.

Mi az, ami segíthet?

Én magam is végigcsináltam, megtapasztaltam és a szakirodalom is azt mondja, hogy ha van olyan párod, akivel te egy közös cél irányába haladsz, akkor az egyensúly megoldható. Ha nem közös a célotok, és nem tudtok a saját párkapcsolati libikókátokban megegyezni, hogy mennyire legyen a férfi hivatásának kibontakozása támogatva és mennyire a tied, ha ebben ti ketten nem tudtok kiegyezni, az párkapcsolati és családi krízishez vezet. Tehát azt a művészetet kell megtanulnunk asszonytársainkkal, hogy a férjünk, párunk kibontakozását, fejlődését erősítve érjük el, hogy ő maga szívből, szeretetből adjon a mi magunk szükségleteinkben időt, erőt a mi saját fejlődésünkre.

Mindig nekünk kell ügyesnek lennünk ebben? Nem egyenlőtlen helyzet ez?

Minden azon múlik, hogy milyen az én párom. Az meg attól függ, hogy én, mint nő milyen vagyok neki és vele. Az adáson múlik minden. Ha nekem fontosabb a párom, mint én magam, ha én szeretem őt, ha elsődlegesen az jár a fejemben, hogy hogyan menjenek a dolgaink úgy, hogy neki jobb legyen, akkor ő is jobban tud engem szeretni. Sajnos ennek ez a módja. Ha akarok kapni szeretetet, előbb kell ügyeskednem, hogy én adjak. Ez egy nagyon nagy trükk az életben, és erre rá kell jönni, hogy így van. Mert így lehet csak közösen tervezni, így léphet be a közös kapcsolatba a gyerek, akivel aztán lehet egy nagyon szép életegyensúlyt kialakítani.

Konfliktusok nélkül meg lehet úszni?

Egyezkedések, viták során történik minden, ahol azonban mindig letesszük a voksot, hogy mi alapjában véve szeretjük egymást és szeretjük a gyerekünket. Ez az alaptétel. Minden beszélgetésünk, vitánk kiindulója és záró szövege: "Szeretlek és szeretem a gyerekünket". Ez egy komoly küzdelem, én tudom a legjobban, 46 évig ugyanazzal az emberrel éltem, és mi magunk is nagyon komoly meccseket vívtunk, de a végén mindig meg is egyeztünk szépen. Mikor én elmentem egy hétvégi szakmai rendezvényre, akkor kértem a férjemet, hogy hozd el a lurkókat, szünetekben tudjunk találkozni, a következő hétvége pedig a tiéd, akkor te szabad vagy. Mindig megadtam a "tartozásomat", erre annyira figyeltem. Vagy amikor a férjem könyvet írt, alkotott, akkor szó szerint megszűnt a külvilág. Ezt szintén tudomásul kell venni: Ha a férfi beteg, akkor nagyon beteg, ha alkot, akkor nagyon alkot. Ő ment és alkotott, és mi lábujjhegyen jártunk. Mikor én írtam könyvet? Sokszor a konyhaasztalon írtam, miközben főztem, és nem panaszként mondom, de ez a mi hátrányunk a nőiségben. Ha mi mindezt könnyedén tudjuk venni, akkor kijön egy jó élet.

Ezek szerint mi nők jobban bírjuk a gyűrődést?

A nők a szívósabbak, ez tény. Időnként azt se tudjuk, hogy nappal van, vagy éjszaka, mégis visszük, csináljuk, intézzük. A férfi általában nem bírja az éjszakázást, minimum lumbágót kap. Statisztika van arra, hogy a gerincbántalmak a fiatal apáknál gyakoriabbak. Azt az érzést kell megtapasztalni és megtanulni annak örülni, hogy győzök, hogy kibírtam, hogy nekem fontos volt és megcsináltam. De azt ne reméljük, hogy a nőknek könnyebb lesz.

És hogy fér mindemellé az önmegvalósítás? A nők is azt hallják mindenhonnan, hogy légy önálló, valósítsd meg az álmaidat!

Az önmegvalósítás egy félrefogalmazott szó, mert aki megalkotta, Abraham Maslow, a humanisztikus pszichológia professzora, a következőt mondta: önaktualizáció, azaz aktualizálni önmagunkat, a lehetőségeinket mozgásba hozni. Na, de ez nem egy magányos dolog. Nem azt jelenti, hogy menj és könyökölj és legyél valaki, egymagadban. Az önaktualizáció fogalma szerint az ember végtelen lehetőségekkel jön létre, és ebből kell kibontakoztatnia a környezete segítségével a legjobb képességeit. Nagyon jól beágyazott szeretetkapcsolatok közegében segítenem kell a másiknak, hogy megtalálja, hogy mi benne az unikális - mert mindenkiben van - és ez a mi felelősségünk a másik felé: minél többet segíteni, kibontani az ő képességeiből. A mi kultúránk elfelejtette ezt az együttműködést, a szövetséget, pedig ez lenne az igazán jó. Ezzel szemben az önmegvalósítás kifejezés szajkózása manapság az individuumra utal, hogy mindent csinálj te egymagad. Ez egy téves dolog! Egyedül nem megyünk semmire. Olyannyira nem, hogy a szeparációs szorongás az ember leghalálosabb félelme, hogy egyedül maradok, hogy nincs senkim, a magányba szó szerint bele tudunk betegedni. Muszáj, hogy legyen mellettünk valaki, akinek fontosak vagyunk, és aki fontos számunkra.

Vági-Tóth Lilla - Budapestimami

Forrás: http://budapest.imami.hu/csak-elkezdeni-nehez-orszagos-hirek/allandoan-libikokan-ulunk-interju-dr-bagdy-emokevel

Figyelmetekbe ajánlom Dr. Bagdy Emőke alábbi könyveit a témában:

Ez a könyv segít nekünk ...

 

Ez a könyv segít nekünk örülni az életnek, tudatosítani mit tehetünk önmagunk és szeretteink életminőségének jobbítása érdekében.

  • az elkötelezett odatartozás,
  • a szeretet,
  • az egymásra figyelő segítőkészség,
  • a felelősségvállalás,
  • az örülni tudás,
  • a boldogító párkapcsolatok és szeretetkötelékek lélekápoló erői,
  • a hála,
  • a megköszönni tudás és
  • a megbocsátás megannyi erő,

amelyek által megújulhat az életérzésünk, javulhat az egészségünk.

Ez a válogatás azokból az írásaimból és előadásaimból született, amelyekben a pszichológia üzeneteit éppen ma, mostanában rendkívül fontosnak érzem. Olyannyira, hogy legszívesebben folyvást mondanám, tanítanám ezeket mindenkinek. Terjeszteném... Ezt a lehetőséget kínálja a könyv is. Lapjaiba, betűibe költöztetem a lelkem, és olvasótársaimmal együtt élem át: az ilyen tudásanyagban rejlik a lélektan igazi emberszolgálata!

Ami ebbe a könyvbe belefért, csupán egy csepp talán az életbúsulás, a reménytelenség, a megkeseredés lelki kövültségeinek feloldására, de ha személyesen is utánagondolunk, vajon érvényesek-e az életünkben ezek a tanítások, akkor máris előbbre lépünk az önismeretben és kapcsolataink minőségének tökéletesítésében.

A könyv megvásárolható az alábbi képre kattintva:

 

Tehetséges fiatalok - Bagdy Emőke könyve

A tehetség kibontakozása című kötet másként közelít tárgyához, mint a legtöbb, a tehetséges személyiséggel foglalkozó írás, hiszen a jövő reménységeire, a fiatal tehetségekre koncentrál, ugyanakkor szokatlan optikából teszi ezt: az eredetiség és a mögötte meghúzódó problémavilág sajátosságaira hívja fel a figyelmet.

 

  1. Hogyan lesz a „titokzatos többletből” tehetség?
  2. Utat tör-e magának a talentum?
  3. Van-e a tehetségnek, a tehetséges személyiségnek sötét oldala?

 

Bagdy Emőke, Kövi Zsuzsanna és Mirnics Zsuzsa alapos hazai kutatásuk eredményeit közreadva adják meg a választ a kérdésekre. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent A tehetség kibontakozása című kötetükben – ahogy Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, a téma egyik szakértője fogalmazott – nem a tehetséges személyiség (ismert, felfedezett, kiművelés alatt álló) képességsajátosságait vizsgálták, hanem azt, ami az e fény mögötti árnyék: a nehéz és sötét oldalt, a lelki problématerületeket. Ezekkel ugyanis az eddigiekben kevéssé foglalkoztak a kutatók.

A kötet cselekvő módon, segítő gyakorlattal szolgálja a tehetség szabad kibontakozását, miközben arra is felhívja a figyelmet, hogy a tehetség abban is különleges, ahogyan csekély segítségre hatalmas pozitív változással válaszol. Az ugyanis – figyelmeztet Bagdy –, hogy a tehetség utat tör magának, kollektív tévedés. A zseni „úttörő” erőfeszítéseinek leggyakrabban betegség vagy korai halál az ára. A tehetséget 20 százalékban a magával hozott készség, hajlam, és 80 százalékban a ráfordítás, a motiváció, a szeretettel művelés határozza meg. Ettől függ, hogy a tehetségígéret valóra váltja-e magát.

Ebben a 80 százaléknyi figyelemben, támogatásban, törődésben és cselekvő szeretetben van óriási szerepük a szülőknek, pedagógusoknak, a nevelő munkában részt vevő szakembereknek. A tehetség kibontakozása című kötet őket szólítja meg, gyakorlati ötleteket adva a tehetségfejlesztésben alkalmazható lehetőségekkel kapcsolatban, hiszen – vallják a szerzők – fiatal tehetségeinket csak együttes és együttműködő segítő-támogató munkával tudjuk előre vinni azon az úton, amelyre tehetségük indította el őket.

Forrás: Helikon

A könyv megvásárolható az alábbi képre kattintva (akár ingyenes kiszállítással):

Dr. Bagdy Emőke nem kertel: ez az oka depressziónak és a lelki bajoknak!!

1_24.JPG

A nagy tekintélyű pszichológus arról beszél, hogy mi a lelki bajaink legfőbb oka, és mi segíthet ezen!

 

Ki ne ismerné Dr. Bagdy Emőke, a pszichológiai tudományok kandidátusának nevét! Vele készült az alábbi rövid interjú:

–Ön szerint miért van egyre több lelki beteg? A depresszió szó szinte nem hiányzik egyetlen beszélgetésből sem. Akár két barát, akár anya és fia cseveg, ez a fogalom mindenhol jelen van.

– Nehéz erre válaszolni, mert az egész társadalom beteg. Az anómia vezetett a depresszióhoz, a levertséghez, a nehéz lelki és fizikai állapothoz. Az elreménytelenedés, az elbizonytalanodás mögött álló anómia elidegenedést jelent, a hit és remény elvesztését, a jövőkép hiányát. Ez a minket ért környezeti, és társadalmi hatások következtében alakulhatott ki. Ilyenkor nagyon magas a szorongás, a különböző függések kialakulása, gyakori a depresszió megjelenése. A betegségek megnyilvánulhatnak testi formákban is, ezeket nevezzük pszichoszomatikus stressz-betegségeknek.

– Van visszaút?

– A reményt kell táplálni minden erővel és minden módon. Még akkor is, ha reménytelennek tűnik a helyzet. A remény ugyanis olyan, mint a hit: hiszek, mivel lehetetlen. Ha átadjuk magunkat a negatív hatásoknak, összeomlik az immunrendszer. Ha lélek feladja, a test aláveti magát a léleknek.

Sajnos nagyon sok olyan magyar ember van, akinek sebzett a lelke. Ők megerősítésre szorulnak, ez lenne a gyógyítók dolga, felelőssége. Többségüknél hiányzik az életbátorság, a hit és a szeretet. Büszke vagyok arra, hogy a pszichológia szak, melyet én alapítottam, a HVG felmérése szerint a legjobb magyar tanszéknek számít. 2000-ben 30 hallgatója volt (ez volt az indulás), ma már 650 fő szeretné elsajátítani a szakirányú tudást nálunk.

– Mit tart a legfontosabbnak, melyet nem téveszt szem elől?

– A szeretetkapcsolataimat. Van családom, lányom, vannak unokáim. Úgy gondolom, hogy mindenkinek kell egy olyan hely (Tamási Árontól szabadon), ahol otthon érzi magát a világban. Ezt a szeretetkapcsolatot adjuk-kapjuk egymástól. Ez pedig egészségben, életben tartó erő, amely mindnyájunknak a legfontosabb.

Ha egyetértesz, ne felejtsd el megosztani!

fotó: termalfurdo.hu

Forrás: http://tudnodkell.info/bagdy-emoke-nem-kertel-ez-az-oka-depresszionak-es-a-lelki-bajoknak

bagdy1.jpg

RELAXÁCIÓ, MEGNYUGVÁS, BELSŐ BÉKE -ajándéköltet Karácsonyra

Bagdy Emőke könyve bevezet a relaxáció és a meditáció alapjaiba, hogy jobban értsük azt a csodálatos világot, amelybe a hangoskönyv segítségével belépünk.

A CD-n hét, Bagdy Emőke által vezetett relaxáció/meditáció szerepel. A programok között akad stresszmentesítő mélyrelaxáció; koncentráció-fejlesztő meditáció; gyors, hatékony önellazítás; egészséggondozó meditáció és a teljesítményhelyzetekre felkészülést megerősítő relaxáció is.

Hatékony segítség az élet legkülönbözőbb helyzeteiben felmerülő problémákra - érdemes próbát tenni vele!

A könyv megvásárolható itt