A témában nagyon tapasztalt, kitűnő terapeuta hiánypótló művét ajánljuk figyelmedbe, ha szeretnél megismerkedni a súlyproblémák, az elhízás és az evészavarok mögött meghúzódó lelki és kapcsolati okokkal. Vajon "mire szolgál" valójában a hájréteg, a kóros soványság vagy akár a kényszeres alakformálás/sportolás? Miért nem működnek sokaknál a népszerű, állítólag "tuti" diéták, életmódváltó programok? Mi lehet a valódi oka annak, ha valaki újra meg újra feladja a fogyókúrát? Mi segíthet valóban megszabadulni az (akár kevés, akár jelentős) túlsúlytól, az anorexiától, bulimiától, és békébe kerülni a testünkkel illetve az étellel?

DR. LUKÁCS LIZA: AZ ÉHES LÉLEK GYÓGYÍTÁSA - ELHÍZÁS, EVÉSZAVAROK ÉS KAPCSOLATOK

A fogyókúrába bújtatott hízókúra mára egy hatalmasra nőtt iparág lett, amely azért tud fennmaradni, mert sikeresen használja ki az elhízottak illetve evési problémákkal küzdők bizonyos lelki sajátosságait. Ezek az emberek azt kívánják: írja elő egy szaktekintély (vagy magát annak valló személy), hogy miből mennyit egyenek, és jósolja meg, hogy ettől mikor és milyen mértékű súlyvesztés várható.

A tartós fogyás vagy gyógyulás azonban nem nélkülözheti saját testi-lelki igényeink tudatosítását és elfogadását. Aki elvárja, hogy pontosan előírják neki, mit tegyen, az éppen az ellenkező irányba tart, mint amerre a célként kitűzött változás várja. Így a kudarc garantált, ami erősíti a tehetetlenségérzést és azt a tendenciát, hogy az egyén mástól várja a segítséget. Az előre legyártott, dobozokba csomagolt menüsorok azt sugallják, hogy minden ember egyforma, ugyanazok a problémái, szükségletei. Persze mindig akad százból egy, akinek valóban az adott módszer a tökéletes a fogyáshoz - ilyen az igazi sikertörténet, amelynek sztorijával eladható a többi százezernek ugyanaz a bogyó, étrend, edzésprogram.

Ez a könyv Neked szól, aki már hosszú ideje vívod harcodat a túlsúlyoddal vagy az evészavaroddal. Abban szeretnék segíteni, hogy az eddigi meddő próbálkozások után olyan útra léphess, amely valódi eredményekhez vezet. Nem kell erősebben küzdened vagy jobban akarnod. Nem kell más emberré válnod. Mindössze máshogy tekintened a problémára, mint eddig.

Nem mondom meg, mit tegyél, ehelyett arra biztatlak, hogy a könyvben felsorolt szempontok és példák segítségével próbálj rájönni, hogy a Te életedben vajon milyen célt szolgálhat a túlsúly, az anorexia vagy a bulimia. Ez az első lépés a tartós fogyás vagy a gyógyulás felé vezető úton.

Megrendelem a könyvet 3150 forintért

OLVASS BELE A KÖNYVBE!

"Az evési problémák behálózzák a személy egész életét. Nem lehet elkülöníteni ezeket sem a családtól, sem a párkapcsolattól, sem a munkahelytől, sem a hétköznapoktól, sem az ünnepektől. A táplálkozás területén tehát bármilyen életkorban könnyen megjelennek a lelki egyensúlyhiány tünetei. Legtöbbször azonban ezek valóban csak tünetek: a túlsúly, az extrém fogyás, az önhánytatás, a székrekedés, a hashajtóhasználat, a túlzásba vitt testedzés is. A problémakezelésben sokan meg is állnak ezen a szinten, és ahelyett, hogy arra keresnék a választ, hogyan kapcsolódik a probléma más életterületekhez, melyek azok a jelen- vagy múltbeli körülmények, amelyek fenntartják a nem kívánt állapotot, azonnal elhatározzák, hogy lefogynak, vagy gyökeresen megváltoztatják étkezési szokásaikat. Ez a gondolkodás az első tipikus hiba a testsúllyal folytatott küzdelemben."

"A legtöbben azért vallanak újra meg újra kudarcot, mert nem reális célokat tűznek ki. Ennek legtipikusabb példája, hogy valaki többet szeretne fogyni, mint amennyire testileg és lelkileg képes. A hibás célok között szerepel még olyan étkezési és mozgásterv kialakítása is, amely hosszú távon nem illeszthető be a személy hétköznapjaiba. Ha valaki anélkül határozza meg a céljait, hogy a végére járna, vajon miért is hízott meg, mi áll a hátterében annak, hogy elkezdte magát hánytatni, vagy miért tekinti mindenekfelett való értéknek a külső megjelenést, nagy eséllyel nő a sikertelen próbálkozások száma, s ezekkel együtt a testsúlya is."

Dr. Lukács Liza

"Egy mélyreható elemzés során ki lehet szemezgetni egy evészavaros ember életútjából, hogy ki, mikor, hogyan, mennyiben járult hozzá ehhez az úthoz. Sőt, ilyenkor azokról is megemlékezhetünk, akik tompíthatták volna a negatív hatásokat, de ilyen-olyan okból kifolyólag nem tették. Ez leginkább azért fontos, hogy az ezekkel a személyekkel kapcsolatos ki nem mondott, negatív, elnyomott érzések felszínre kerülhessenek. Ám ahogy a hozzátartozóknak, úgy az evészavarral küzdő személynek sem a problémáért illetve annak kialakulásáért kell felelősséget vállalnia, hanem a megoldásáért. Ha nem sikerül túljutni a felelősök keresésén, illetve mások vagy saját maga okolásán, akkor azzal önmagának tesz rosszat: kiengedi a kezéből a saját élete változása feletti kontrollt. Végül nem jut sehová, csak kering a fájó múltbéli események körül."

"Vannak párkapcsolatok, ahol az evészavar vagy a túlsúly mintegy harmadik személyként van jelen a viszonyban. Mindennapi témává válik, lehet okolni például a szexuális élet ellaposodásáért, a kapcsolat elszürküléséért, vagy azért, mert a másik fél már nem annyira izgalmas, vagy nem úgy viszonyul hozzád, mint a kapcsolat hajnalán. Sőt, van pozitív szerepe is: hozzá (az evéshez, az önhánytatáshoz vagy éppen a nem evéshez) lehet menekülni, ha baj van. Ha megbántottak, ha szomorú vagy, ha egy kis kényeztetésre vágysz, vagy ha a feszültségeidet szeretnéd gyorsan csökkenteni. Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de az evéshez, a kompenzációhoz (az önhánytatás, a testedzés a leggyakoribbak) 'oda lehet bújni', vigaszt, megnyugvást ad – főleg, ha a párodtól ezt már kérni sem tudod, vagy neki nem mered megmutatni az igazi vágyaidat."

"Tipikus, hogy a fogyni vágyók túlságosan alacsony célsúlyt tűznek ki, nem veszik tekintetbe alkati, életkori, életviteli sajátosságaikat, hogy a túlsúlyt fenntartó pszichés háttértényezőkről már ne is beszéljünk. Ugyancsak gyakori, hogy nagyon kevés időt adnak maguknak a változásra - lényegesen kevesebbet, mint amennyi idő alatt eljutottak abba az állapotba, amitől szenvednek. Türelmetlenségük bizonyos szempontból érthető: nagyon nehéz evészavarosként élni, és mint annyi más problémára, erre is igaz, hogy aki nem élte át, az el sem tudja képzelni, milyen lehet. Nem egyszerű szót érteni azokkal a hozzátartozókkal, ismerősökkel, akik a táplálkozási zavart egyfajta 'úri huncutságnak' tekintik - nemcsak az érintetteknek, de még a szakembernek is kemény feladat megismertetni velük a probléma lényegét. De akadnak kliensek, akik azt sem tudják, hová akarnak eljutni, mi a valódi céljuk a testsúlycsökkentéssel. Nem számolnak azzal, hogy az általuk elérni kívánt változás ugyanúgy befolyásolni fogja az életük összes területét, mint a jelenlegi probléma. Környezetük nem minden változást fogad majd pozitívan, ami őket is elbizonytalaníthatja. A súlyproblémákat jellemző önismereti, megküzdési, kommunikációs hiányosságok miatt pedig maguk sem fognak tudni élni az alacsonyabb testsúly adta lehetőségekkel."

"Az evészavaros emberekkel való terápiás munka során megfigyeltem, hogy amikor az evésről vagy az ahhoz kapcsolódó lelki tényezőkről kezdünk el beszélni, hirtelen gyermekivé válnak: gesztusokban, szóhasználatban, testtartásban – sokan el is sírják magukat. Igaz ez azokra is, akik az életük más területén igen magas pozíciót töltenek be, ott magabiztosak és képesek felnőttként viselkedni. A gyermeki sebezhetőség könnyen befolyásolhatóvá teszi őket az evéssel-fogyással kapcsolatos területeken, amit a gyakran önjelölt életmód tanácsadók ki is használnak. A legszomorúbb élményeim közé tartozik, amikor azzal szembesültem, hogy százezres nagyságrendű követőtábort tud összegyűjteni egy olyan valaki, aki megalázóan, lenézően szól mindenkihez, aki nem elég izmos vagy súlyfeleslege van. Ez a több százezer ember hiszi és vallja, hogy számára az ilyenfajta ostorozás jelent motivációt. Az illető népszerűségének titka valószínűleg az, hogy éppen azt a hangnemet használja, amelyet ezek az alacsony önbecsülésű emberek önmagukkal szemben, illetve gyermekkorukban megtapasztaltak. Ez viszont értelemszerűen inkább benne tartja őket abban az állapotban, amitől szabadulni szeretnének - tartós, mélyreható változás ilyen módszertől nem várható."

" Ha megkérdezem, miért akar valaki lefogyni, akkor a leggyakoribb válaszok az alábbiak:
- Szeretném, ha lenne önbizalmam.
- Újra nőnek/férfinak szeretném érezni magamat.
- Hogy sikeresebb legyek a másik nemnél.
- Hogy a párom büszke legyen rám.
- Meg akarom mutatni a környezetemnek, hogy képes vagyok rá.
- Be akarom bizonyítani, hogy van akaraterőm.
- Szeretném elfogadni önmagamat.
Ezek valóban lehetnek következményei a fogyásnak, de önmagában az alacsonyabb testsúly a fenti problémákat nem oldja meg. Ha valaki lefogy egy sikeres diétával, de a szemlélete nem változik, akkor vissza fog hízni, vagy egy állandóan a testsúlyával foglalkozó, egyre boldogtalanabb ember válik belőle, mert nem fogadja el, ezért nem is becsüli, nem is szereti önmagát. Ha semmi más nem vezérel, mint hogy a környezeted elismerjen, az nem segíti, hogy felismerd a saját igényeidet. A pszichológia abban tud segíteni, hogy az az időszak, amíg lefogysz, egy út is legyen, amit bejársz, miközben egyre többet tudsz meg arról az emberről, aki vagy."

"Ahogy az évek múlásával egyre több tapasztalatot szerzek az evési problémákkal küzdőkkel folytatott közös munka során, mindinkább úgy vélem, hogy a 'fejben dől el' elve nem állja meg a helyét. Legalábbis nem kizárólagosan, nem úgy, mint az egyetlen elv, amit szem előtt kell tartanod. A sikeres, tartós testsúlykontroll elérése érdekében érzelmi síkon is dolgozunk. A súlyprobléma mögötti fájó élmények átdolgozása pedig nem fejben történik. Azok újraélése, a valódi, elnyomott érzések felszínre segítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a hiányzó szükségletek és hiányos készségek újraépíthetők legyenek."

Megrendelem a könyvet 3150 forintért

"Többször hallottam már túlsúlyos, össze-vissza táplálkozó személytől, hogy neki nincs evészavara, mert hiába eszik és hízik, őt ez nem bántja. Az evés és a hízás miatti szorongás és bűntudat valóban az étkezési problémák egyik jellemző vonása, de nem a személynek a problémához való viszonya határozza meg, hogy zavarról van-e szó. Az anorexiás beteget sem zavarja különösebben az állapota. Legalábbis egy darabig. Gyakran alakul ez hasonlóan a túlsúllyal rendelkező és az elhízott embereknél is. Ami kezdetben nem tűnik problémának, az idővel azzá válhat, tekintve, hogy az elhízás nem egy stagnáló állapot, hanem az évek előrehaladtával súlyosbodik, olyan problémákat vonva maga után, amelyek már önálló betegségként igényelnek orvosi kezelést. A zavar jellegét inkább úgy határolnám be, hogy ha a személy többet és mást eszik, mint amire biológiailag szüksége van, ha más igényeit, szükségleteit elégíti ki az ételekkel (például jutalomként vagy vigaszként használja a finom falatokat), ha a feszültségeit csökkenti az evéssel, vagy érzelemkifejezési nehézségek állnak a mögött, hogy többet eszik, akkor a táplálkozása nem megfelelő."

"Az anorexiás betegek családjára jellemző az összemosottság, ami azt jelenti, hogy a generációk és az egyének közötti határok változtathatók, könnyen átjárhatók. Ez abban nyilvánul meg, hogy sokat foglalkoznak egymás testével, külsejével, sokszor tesznek egymásra megjegyzést ezzel kapcsolatban. Ugyanerre példa, hogy a gyereknek nem lehetnek az életkorának megfelelő titkai, a szobája ajtaját nem zárhatja magára. Nem támogatják az egyéniség kialakulását, ami az önismeret szempontjából nagy veszteség. Ugyanakkor a szülők gyakran vonakodnak a személyes vezetői szerep nyílt vállalásától. (A 'mások érdekében' és az érintettek megkérdezése nélkül hozott döntések nem jelentik a vezetői szerep nyílt felvállalását!) Ennek egyik megnyilvánulása a másik véglet is, amikor a kiskorú gyermeket olyan kérdésekben hozzák döntési pozícióba, amely a felnőtteket érinti, például 'kis bíróként' igazságot kell szolgáltatnia a szülők vitájában, ezáltal ő is kényszerűen hozzájárul a kóros egyensúly megőrzéséhez. Ilyenkor a szülők nem vállalják fel nyíltan a konfliktust, hanem az egyikük „panaszkodik” múltbeli és jelenlegi sérelmeiről a gyermeknek, ezáltal olyan témákba avatva be őt, amelyek kizárólag a párra tartoznak. A gyermek a gyengébbnek vélt fél mellé áll, ami lehetetlenné teszi a saját leválását, az önállóság kialakulását. Másrészt 'beszorul' a két szülő közé, és végképp megromolhat a kapcsolata azzal a féllel, aki mellett nem állt ki."

"Akinek a számára az evés a legtermészetesebb dolog a világon, nem érti, hogyan lehet tovább folytatni, ha valaki már nem kívánja. Ennek ellenére, bizonyítandó a kapcsolat fontosságát, nagy elánnal veti bele magát a segítségnyújtásba, de mivel nem ismeri ezen betegségek természetes hullámvölgyeit, amelyek törvényszerűen végigkísérik a gyógyulást, újabb konfliktusforrás lehet a kapcsolatban, ha az evési problémával küzdő fél megbotlik. Mondjuk, az anorexiás megint nem eszik, vagy a bulimiás egy darabig jobban van, majd ismét hánytatni kezdi magát, pedig párja (általában a férfi) elhalmozza mindennel. Minden nap elmondja neki, hogy ő így (mármint ezzel a testtel) is elfogadja és szereti, vajon kinek akar rajta kívül tetszeni, és higgye már el, hogy vonzó. Amikor azonban mindezek ellenére a beteg nem gyógyul, vagy a fogyózó feladja a diétát, és visszahízik, akkor számon kéri rajta, hogy vajon elég fontos-e neki a kapcsolat. A kapcsolat egyébként lehet nagyon fontos, de hiába mondom el valakinek mindennap, hogy ő szeretetreméltó, és én száz százalékosan elfogadom őt, ha ő nem tudja szeretni és elfogadni önmagát, akkor ez nem sokat ér. Az önbizalom nem ettől erősödik. Az ebből adódó viták azonban elkezdik rombolni a kapcsolatot, a betegben pedig fokozzák a bűntudat érzését."

"Nagyon tipikus, hogy a problémával küzdő féllel a partnere már nem úgy viselkedik, mintha a párja, szerelme, felesége, férje volna, hanem mint egy ápolttal, akire vigyázni kell, akit ő felügyel, olykor gyerekként megfedd. Ez a viselkedésmódosulás sokszor megjelenik a szülő-gyerek viszonylatban is, még akkor is, ha az evészavaros gyermek már felnőtt, és külön él. Egyrészt 'beteg és segítő' szerepe nagyon könnyen alá-fölérendelt viszonnyá alakul, másrészt az esetleges kudarcok könnyen rávetülnek a kapcsolatra, a segíteni próbáló félre is. Ez a fajta aszimmetrikus viszony a mindennapokban felügyeletként jelenik meg, úgy, hogy a segítő fél elkezdi figyelni és kommentálni, mit eszik vagy nem eszik a szenvedő fél. Az evés felelősségét vissza kell adni a problémával küzdő személynek. A kontroll az övé, ne vegyék át a családtagok, még akkor se, ha az evészavaros személy kifejezetten ezt kéri. Ez ugyanis a felelősség átruházása, amit egyfajta 'babásításnak' szoktam nevezni. Ennek nincs helye a párkapcsolatban, és ez alól az sem kivétel, ha a pár egyik tagja evési problémákkal küzd. A másik jellemző 'felügyeleti' hozzáállás, amikor a társ néha odaszól, hogy 'Miért eszel süteményt?' vagy 'Biztos, hogy még azt is meg akarod enni?'. Ezek eldöntése az evészavaros személy dolga és felelőssége. A társnak másképp kell segítenie. Ne az étkezésre figyeljen, hanem az emberre: ki ő, milyen vágyai vannak, mitől szomorú, hogyan változna meg, ha nem lenne evészavaros? Bátorítsa kihívások vállalására, hogy sikerélményeket szerezhessen. Beszélgettem olyan férfiakkal, akik ugyan nagyon szerették volna, hogy evészavaros vagy elhízott barátnőjük, feleségük meggyógyuljon, lefogyjon, vagy kibéküljön önmagával, de arra már korántsem reagáltak jól, ha nyitottabb lett a külvilágra, társaságba kezdett járni, vagy új hobbikat akart kipróbálni. Nem bíztak ugyanis abban, hogy ha más férfiakat is megismer, akkor nem fog kilépni a kapcsolatból."

Megrendelem a könyvet 3150 forintért

Akár ingyenes kiszállítással: itt

A könyv tartalomjegyzéke:

I. rész  A VÁLTOZÁS: KÉNYSZER VAGY VÁLASZTÁS

II. rész: EVÉSZAVAROK ÉS EVÉSI PROBLÉMÁK

III. rész: NÉHÁNY TISZTÁZÓ GONDOLAT AZ ÉVÉSZAVAROKRÓL ÉS AZ ELHÍZÁSRÓL

IV. rész: PÁRKAPCSOLAT ÉS EVÉSI PROBLÉMÁK

V rész: A PSZICHOLÓGIA ÉHSÉG NYOLC FAJTÁJA