2016.jún.12.
Írta: netbutik

Könyvajánló nőknek

Egyre melegebbek a napok, és közeledik a nyaralás időszaka. Én időbe be szoktam szerezni magamnak azokat a könyveket amit el szeretnék olvasni. Íme egy zseniális könyv - azon túl, hogy az Ízek, imák, szerelmek című könyv olvasmányos, csodás tájakon játszódik, de még egy tanulságos spirituális utazáson is részt vesz aki elolvassa.

Mindene megvolt, amire a modern nőnek szüksége lehet: gazdag férj, álomház, fényes karrier - ám Liz Gilbert harmincas éveiben járó sikeres nő rájön, hogy egyikre sem vágyik. Arról viszont fogalma sincs, hogy mire van szüksége igazán. Egy csúnya válás után egy váratlan döntéssel elhagyja addigi élete biztonságos kereteit, és hosszú útra indul, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. 

Utazásai során Olaszországban felfedezi az evés őszinte örömét, Indiában megismeri az ima erejét és végül Balin váratlanul átélheti a belső békét és az igaz szerelemmel járó kiegyensúlyozottságot.

iz_-id-100232187.jpg

Az Ízek, imák, szerelmek egy hosszú, ezoterikus utazós könyv rengeteg életvezetési tanáccsal.

  • Utazás: mindegy hova utazol, mert bárhova mész, az idegenségben még inkább felfedezed és megérted önmagad

    iz_-id-1006435.jpg

    .
  • Evés: a testednek mindenre szüksége van, nem csak salátákra!
  • Lélek: a lelkedet kell meggyógyítani, amihez az egyik út az ima.

id-100304832.jpg

Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent:

  • megismerni,
  • megszeretni, és ha kell,
  • elengedni az embereket

Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy "ettől a naptól kezdve változtatok az életemen".

Aki nem akar a saját kárán tanulni, és igazán tanácsfüggő, akkor olvassa el a könyvet, ami nemcsak ezer tanácsot ad a nőknek, de el is magyarázza azokat.

Részlet a könyvből:

"Még nem gyógyult be a seb, és most félsz megnyitni a szívedet, félsz, hogy újra megbántanak. Csak akkor múlik el, ha újra bízol."

 

"Sikerült megértenem, hogy nyitottnak kell lenni a változásra. Jobbat érdemlünk annál, mintsem azért maradjunk együtt, mert félünk attól, mi lesz velünk, ha elválunk."

 

"Mi van, ha rájövünk, nem működik a dolog közöttünk? Mégis kitartunk egymás mellett és elfogadjuk, hogy veszekszünk, hogy egyre kevesebbet szeretkezünk, de nem tudunk egymás nélkül élni. S így éljük le az életünket, boldogtalanul. Mégis boldogan, mert együtt vagyunk."

 

"Ne legyen lelkiismeret-furdalásod. Szükségünk van szeretetre és ezért néha őrült dolgokat teszünk. Túl sok boldogságot akarunk, túl sok örömöt, míg végül belebetegszünk."

 

"A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi út. Tekints mindenre az út során úgy, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna. Ha készen állsz arra, hogy egyszer és mindenkorra elfogadj néhány kellemetlennek tűnő igazságot magaddal kapcsolatban, akkor biztosan megleled, amit keresel!"

"Tudom, hogy ez rémes, de tiszta szívemből érzem, hogy megtalálod azt a személyt, aki pontosan arra vágyik, amire te. Megadja neked azt, amit megérdemelsz."

A könyv megvásárolható  (akár ingyenes kiszállítással) az alábbi képre kattintva:

izek.png

Képek forrás: http://www.freedigitalphotos.net/

Erre az öt titokra tanít meg Jennifer Lawrence a Joy-ban

Építhető-e karrier a családalapítás után? Erre keresi a választ a már DVD-n és BD-n is kapható Joy, ami a csodafelmosó alkotójának igaz történetét meséli el. Joy Mangano egyszerű, hétköznapi elvált édesanyaként eszmélt rá, hogy álmai még megvalósításra várnak és bebizonyította, hogy 30 felett, a családi élet, a gyereknevelés és a napi problémák mellett is lehetséges az önmegvalósítás. Íme a siker 5 titka, amelyre Joy tanítja a nőket:

Öt titok, amit nem tudtál a valós történeten alapuló filmről:

1. Nincs rossz élethelyzet, csak rossz életfelfogás: Joy 1990-ben, 34 évesen elvált asszonyként egyedül nevelte három gyermekét: Robertet, Jacqueline-t és Christie-t. Válását követően egy kétszobás házban élt Long Islanden, és a megélhetésért két állást is vállalt: pincérnőként és egy légitársaság foglalási menedzsereként is dolgozott. A nehézségek ellenére nem adta fel az álmait, hiszen ekkoriban történt, hogy megalkotta a Miracle Mop néven világhírűvé vált felmosó prototípusát.

2. Ne félj a kihívásoktól: a filmben, Joy - akit az alakításáért Oscar-díjra jelölt Jennifer Lawrence játszott - a valóságban is maga állt a QVC-teleshop kamerái elé, hogy eladja a termékét. Bár korábban soha nem foglalkozott ilyesmivel, 1992-ben, a debütálása alkalmával kevesebb mint fél óra alatt rekordszámú, 18 ezer darabos eladást produkált. Nem kellett hozzá tíz év, és a háziasszonyok életét megkönnyítő, önmagát kicsavaró és mosható fejű felmosó már évi 10 millió dollárt hozott a konyhára.

 

3. Legyen legalább egy barátod, akire mindig számíthatsz: a David O. Russell által rendezett filmben Joy legjobb barátnője, Jackie - aki Mangano filmben nem említett, legkisebb lányának a nevét viseli - volt az első telefonáló, aki meg akarta vásárolni a csodafelmosót. A valóságban is épp így történt, csak épp Ronnie-nak hívták, aki telefonhívásával közel húszezer darabos eladás előtt nyitotta meg az utat. Történt mindez nem sokkal azután, hogy a csatorna Bradley Cooper által megformált vezetője bizalmat szavazott a fiatal anyukának.

4. Egy ex-férj nem mindig hátrány: Joy volt férje, Tony Miranne a feltalálónő legjobb barátja maradt, sőt ő lett Mangano Ingenious Designs LLC nevű vállalatának ügyvezető alelnöke. Joy szerint férje remek üzletember, aki ráadásul a pozíciójának köszönhetően szoros kapcsolatban maradhatott a gyermekeivel, akik közül ketten aktív szerepet vállaltak a cégben. A harmadik, Jackie Miranne modell és stílusfelelős lett a HSN (korábban Home Shopping Network) csatornánál, valamint a Us Weekly magazinnál.

5. Merd eladni magad, és a céged is: a HSN kedvéért Mangano végül elhagyta a QVC-t, amikor a konkurens csatorna megvette a vállalatát 1999-ben. Joy még a korábbiaknál is nagyobb sikereket ért el a váltással, az óránkénti eladások rendszeresen meghaladták az egymillió dollárt. 2010-re a találmányai - köztük a Forever Fragrant légfrissítők, a Huggable vállfák és Performance Platforms cipők - durván 150 millió dollárt termeltek évente a HSN-en keresztül. A Huggable ruhafogas a cég történetének legeladottabb terméke lett.

Forrás: http://pozitivnap.hu/inspiralo/erre-az-ot-titokra-tanit-meg-jennifer-lawrence-a-joy-ban

 

Müller Péter jó tanácsa a nőknek...

 

“Óvakodj attól a férfitól, aki nem királynőnek lát.
Nem látja igazi arcodat-mert nem szeret.
Aki szeret, és amíg szeret: fölfelé néz rád.
Óvakodj attól, aki benned a szolgát, az anyukáját, önzésének eszközét, vagy birtokát látja csupán, és nem az önérzetes nőt keresi.
Óvakodj attól, aki tart a méltóságodtól és az öntudatodtól, mert kisebbnek érzi magát melletted.
Élni talán tudsz egy ilyen emberrel, hiszen az élet a kompromisszumok művészete is-de boldog nem lehetsz vele.
Hogy szeret-e valójában, vagy csak érzelmileg, vagy más okból függ tőled, onnan tudod tévedhetetlenül megállapítani, hogy mennyire érzed magad szabadnak mellette.”

 Figyelmedbe szeretném ajánlani a szerző könyveit:

muller.png

....................................................................................................................................................

Amennyiben úgy érzed elkelne egy kis segítség, hogy boldogabb legyen az életed, ÉN a segítségedre lehetek.

Hogy mivel?

Boldogság terápiával. Bővebb információ erről a nagyon egyszerű, de nagyon hatékony módszerről amit te is el tudsz sajátítani itt! 

00_jelentkezz_dij_mentes_30_perces.jpg

Hogy mit kezdesz az életeddel, tőled függ. Ez a Te életed és a Te döntésed.

...........................................................................................................................................................

Hiszek abban, hogy minden embernek jár, hogy létrehozhasson magának egy boldogabb életet. Én nap mint nap átélem ezt a csodálatos érzést és úgy döntöttem, hogy azt a tudást, amit évek során összegyűjtöttem, tanultam átadom Neked is.

Miben tudok a segítségre lenni?

  • párkapcsolatod javításában
  • kapcsolatod javítására a gyermekeiddel (kamaszkori jellegzetességek)
  • nem tudsz teherbe esni,
  • stresszes vagy, amikor egy megoldandó feladat miatt már aludni sem tudsz,
  • vizsga közbeni blokkok megszüntetésében
  • önbizalmad növelésében
  • szakítás utáni önbizalomválság kezelésében
  • jókedvre derít, pozitív energiával tölt fel

Lélektől a lélekig …
Hiszem azt, hogy amikor készen vagy rá akkor a lelked megtalálja azt a másik lelket aki segíteni tud neked. Ha TE is úgy érzed, hogy én vagyok az, aki a segítségedre lehet keress bátran!

Van aki már kipróbálta és megosztotta a sikertörténetét. Itt olvashatsz bővebb infót a sikertörténetekről.

Szeretettel várom jelentkezésedet!

en_kics_p.jpgBESZÉLJ VELEM!

Első 30 PERCES KONZULTÁCIÓD DÍJMENTES

00_jelentkezz_1.jpg

Nők – úton a lelki érettség felé

 

Az öregedést az emberek döntő többsége nem kedveli, amit a cégek ki is használnak különféle szépséget ápoló és megőrző szerek forgalmazásával. Ennél kevesebbet hallhatunk a belsőről, ami viszont egyre érettebbé válik az évek múlásával. Az érett nők felismerték, hogy nem minden a külső körül forog, hanem a belső énünk táplálása a legfontosabb, amit a rengeteg tapasztalat, megpróbáltatás és kudarc hatására értették meg igazán. Te magadra ismersz a következő sorokban?

Nem lehet mindenkinek a kedvére lenni

A legtöbb embernek a nők úgy élnek a képzeletükben, mint tökéletes háziasszonyok, kiváló anyukák, és természetesen pénzt is termelő személyek, azonban a boldogulás a mai világban egyre nehezebb. A család a legfontosabb, viszont nem lehet és nem is kell mindenkinek a kedvére tenni. Ne csodálkozzunk azon, ha néhány nő ki szeretne törni, és meg szeretné valósítani az álmait, ugyanis egy nő is lehet például vállalkozó vagy cégvezető, festő vagy zenész. Nem a társadalmi elvárások szerint kell élni, hanem úgy, ahogy Neked és a családodnak jó.

A kor bizony meglátszódik a férfiakon és a nőkön is

Hogy hogyan érzed magad a bőrödben, az csak és kizárólag a Te döntésed. Rengeteg nőt láthatunk, aki eszeveszetten küzd az öregedés ellen, ez viszont inkább visszafele sül el – ez nem azt jelenti, hogy nem kell a külsővel törődni, hanem azt, hogy bizony az évek a testünkön is látszani fognak. Egy érett nő elfogadja, hogy 40-50 vagy 60 éves. Vannak az életben fontosabb dolgok is, mint egy ránc a szemünk alatt, vagy a nem tökéletesen feszes bőr. Az a döntő, hogy amikor a tükör elé állsz, Te mit látsz benne.

Jobban odafigyelsz a pénzre

A pénz mennyiségével, amit a munkájukért kapnak az emberek általában nem elégedettek, ettől függetlenül fiatalon mégis sok összeget hagynak ott a boltban élvezeti cikkekre, és/vagy éppen a bulikat részesítik előnyben, mint az otthon ülést. 40 körül a nők inkább megfelelő mennyiségű/minőségű ételt szeretnének a családi asztalon látni, ezért a főzést és az alapanyag beszerzését tudatosan teszik. Ugyanúgy a félretett pénzt sem herdálják el, hiszen fontos a család tagjainak jövője, a befektetések, a következő évek megalapozása.

Düh, harag, irigység mellőzése

Ezek olyan dolgok, amelyeknek egyetlen célja az életünk mérgezése. Az évek elteltével nem a rivalizálás lesz a legfőbb életcélja a nőknek, hanem a saját magukba vetett hit. Fiatalon ezt nehéz még felfogni, de a sok bukás, kudarc megtanítja azt, hogy csak és kizárólag az önmagunkba vetett hit az, ami igazán fontos.

A békés élet megteremtése biztosan a céljaid között lesz

Egy 40 év feletti nőnek ott kell legyen a céljai között, hogy az élete békésen, nyugodtan teljen. Természetesen ez nem a “langyos vízben úszkálást” jelenti, hanem épp ellenkezőleg; a kiegyensúlyozott életvitel teszi lehetővé számodra, hogy lendületes és fitt legyél. A tapasztalataiddal felvértezve kiszűrheted azokat a “”lehetőségeket””, amik akár Neked, akár a családodnak nem kedveznének, így nem ugrasz bele mindenbe meggondolatlanul.

Megérted a szerelmet

Rájössz, hogy egy kapcsolatban vannak hullámzó szakaszok, ezért idővel megtanulod tudatosan építeni a házasságodat. Vannak apró dolgok, amiken nem érdemes fent akadnod, és nem szabad ezzel a kapcsolatodat rombolni; ilyen például egy rossz helyre tett tányér, vagy egy véletlenül eltört váza. Azonban azt is kitapasztalod, hogy hogyan tudod kapcsolatodat új szintre helyezni, hogy mindketten jól és energetikusan érezzétek magatokat benne. Továbbá rájössz arra is, hogy TILOS külső tényezőknek befolyásolnia kapcsolatodat a házastársaddal.

Forrás: http://onmegvalosito.hu/

KORMOS ADÉL: Nyolc édes titok, ami a nőket igazán boldoggá teszi

Azt már tudjuk, hogy DTK-t mi teszi igazán boldoggá; a melltartójának a pólója ujján keresztül történő hanyag levétele. És a múlt heti cikkünkre érkezett reakciókból ítélve a mi főszerkesztőnk ezzel egyáltalán nincs egyedül. Olyannyira, hogy a WMN „ökle”, a mi saját, külön bejáratú kimondóemberünk, Anett is ihletet merített belőle. És összeszedte azt a további nyolc dolgot – mindennapi örömöket, apróságokat, pici, és sokszor bizony mulatságos pozitívumokat, – amelyek szerinte titokban sok-sok nőt boldoggá tesznek. Kormos Anett humorista írása. Amely persze folytatható a kommentekben… hajrá!

Induljunk ki abból, amiből nekünk, nőknek ki kell indulni: mind csodásak vagyunk, szépek, tökéletesek, pont olyanok, mintha valamelyik magazinból léptünk volna ki. A bőrünk fehér és hamvas, a combunk feszes és ragyogó, a hajunk selymes-illatos, és úgy áll, mintha egy láthatatlan Hajas László folyamatosan rajta tartaná az ő pici ujjacskáit. Tökéletes feleségek vagyunk, akik terített asztallal várják haza életük párját, és mosogatás után a kötényt azonnal ledobjuk a vadító fehérneműről, hogy a konyhatündérből egy pillanat alatt szexi vadmacskává változzunk.

Szabadidőnkben menüetteket zongorázunk, hárfán pengetünk, virágkötési ismereteinket gyarapítjuk… vagy idegennyelv tudásunkat csiszoljuk, esetleg boldogan, dudorászva süteményt sütünk utódunkkal. Boldogok vagyunk, és ez látszik rajtunk még „azokon” a napokon is.

Tehát mi, nők ilyenek vagyunk.

Épp ezért az alábbiakban felsorolt titkos élvezetek nem a fentiekben körvonalazott tökéletes nő titkos naptárának kiradírozott mondatfoszlányai, hanem csupán az én szánalmas, nőietlen fantazmagóriám arról, mi minden okozhat boldogságot egy nőnek, egy olyan nőnek, amilyen nő „szerencsére” nincs se égen, se földön, se a boltokban kapható kis női határozóban, egy olyan nőnek, amelyik nem is érdemli meg, hogy nő legyen, vagy hogy egyáltalán legyen…

1. Reggeli visszafekvés
Egyesek azt pusmogják, hogy vannak, akik miután minden nem kívánt és kívánt családtag lelépett otthonról, hajlamosak visszafeküdni és alvást művelni. Úgy – figyelj, mert nem mondom el még egyszer – úúúgy, hogy még csak nem is betegek! De tényleg. Se nem lázasak, se nem köhögnek, de még csak hasi görcseik sincsenek. Az ilyen elvetemültek nem törődnek se a temérdek házimunkával, se az előttük, mögöttük, és a mellkasukon tornyosuló egyéb feladatokkal, nem törődnek semmivel, csak leemelik a helyéről a kaputelefont, visszabújnak az ágyba, és hagyják, hogy felmelegedjen a mezítelen talpuk a paplan alatt, majd átadják magukat az édes… akarom mondani a bűnös szendergésnek. Felháborító, komolyan mondom. Hova fajul ez a világ?!

2. Délutáni alvás, amikor mindenki otthon van
Na, ezt már tényleg nem hiszem el. Egyetlen szemtanúval sem találkoztam. Szóbeszéd persze van… de szóbeszéd mindenről van. Na, mindegy, azért megosztom veletek. Azt mondják, hogy vannak, akik úgy vetemednek NAPKÖZBENI alvásra, hogy közben gyerekük meg férjük is van. Otthon! Az ilyen aljadékok egyébként állítólag válogatottabb aljasságokra is képesek, mivel csak így tudják kieszközölni a nyugodt pihenést. Egyesek szerint hajlamosak azt hazudni, hogy fáj valamijük, esetleg rosszul vannak, de a vakmerőbbek képesek eszméletlenséget, sőt halált is színlelni a zavartalanság eléréséhez.

3. Egy gyerek szájából elhangzó kérdés meg nem hallása
Ilyet természetesen egyetlen szülő sem csinál. Soha. A szülő gyermeke minden kérdését meghallja, szakmailag és érzelmileg kimerítően, csilingelő hangon, drágapicimagzatom felütéssel azonnal megválaszolja. A szülő gyermeke számára: lexikon és ikon. Amelyik anya képes úgy tenni, mintha nem hallaná meg a kérdést, hogy a piros miért nem kék… Vagy: hogy aki utoljára hal meg, azt ki temeti el… az kérem, egy alávaló gazember. Az a szülő, amelyik néha elábrándozik róla, hogy ő egy taxisofőr, aki egy plexifallal le tudja választani magáról az utasteret, és az onnan átszűrődő hangokat, megszüntetve ezzel a folyamatos „anyázást”, az… az… nem is tudom, milyen jelzővel illessem a megátalkodottját.

4. Egy sírás és egy „anya” meg nem hallása
Körbejárta a világhálót a történet, hogy az árvaházakban azért nem sírnak a csecsemők, mert megszokták, hogy a sírásukra senki sem reagál. Szívszaggató történet. Épp ezért vitathatatlan tény, hogy egy anyának mindig reagálnia kell arra, ha a gyermeke sír vagy anyát kiált. Akár éjjel történik ez, akár nappal. Akár kéthetes, akár húszéves a picike. Egy anya mindig reagál. A reklámanyuka fölpattan, és könnyedén szökkenve szinte átlibben a kiságyhoz szolgálatra készen, aztán már dúdolja is az icipiciházikót. A sima anya, két basszamegazélethogymegintezvan közben átvonszolja fáradt testét, és idegesen, négykézláb, a kiságy alatt próbálja megkeresni a földre huppant gonosz és csaló cumit. Az okos anya… bocsánat… akarom mondani a semmirekellő, elállatiasodott anya viszont meglöki a férjét. Vaaagy: süketséget színlel. És csak akkor löki meg a férjét, amikor rájön, hogy a férje is ugyanezzel próbálkozik.

5. Kanapén evés, fekve
Na, most ha valami, akkor a kanapén evés undorító. Pláne fekve. Pláne csipszet… vagy jégkrémet… vagy sült kolbászt… pláne éjfél után… Pfujj! Ahogy az ember nyakába szóródnak a morzsák meg a csokidarabok… amelyekből még másnap is lehet szemezgetni egy unalmas megbeszélés alatt. Undorító, komolyan mondom. Ugyanide tartozik a kádban evés. Ki az a disznó, aki beviszi az ételt a kádba? Hogy aztán a füstölt sajtdarabról, amelyik kicsúszott a kezéből, le kelljen fújni a fürdőhabot mielőtt megeszi? Nem és nem! Mindennek a legalja. Akárcsak a nyitott hűtőszekrény előtt lábujjhegyre magasodva úgy beletunkolni a pörköltbe, hogy csak félig toltuk le kenyérhéjjal a lábas tetejét. Plusz hozzá kézzel kimarkolni a nokedlit a műanyag dobozból.

6. Olyasmi vásárlása, ami nem éri meg
Nos, egyes nőkkel (még ha amúgy nem is a vásárlás megszállottjai) olykor megesik, hogy beleszeretnek valamely nem túl praktikus – és főleg nem túl pénztárcakímélő portékába. Persze az ilyen nőknek még van némi lelkiismeretük, így szerelem ide vagy oda, nem mennek tovább a flörtnél. Picit szempillát rebegtetnek, picit megnyalják a szájuk szélét és dobálják a hajukat, de nem adják oda magukat. Őrlődnek, győzködik magukat, értelem és érzelem vív egymással élet-halál harcot. Percekig. De végül mindig győz az érzelem, és újabb pár cipő… vagy táska… vagy sál… vagy bármi – amire semmi szükség, (de legalább jó drága) – kerül a polcra.

7. Késés
A nők (kivéve persze a mintanőket) olykor megkapják, hogy mindig mindenhonnan késnek. Ezt a női természetet nem ismerő férfi hajlandó pontatlanságként, esetleg időgazdálkodási-fogyatékosságként definiálni. Valójában azonban azok a nők, akik késnek, nem késnek. Csak úgy osztják be az idejüket, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen olyan dolgokkal tölteniük, amelyekhez nincs kedvük, és a lehető legtöbbet olyanokkal, amelyeket élveznek. Így a fodrász sokszor akár két-két és félórát is elbíbelődik az ilyen nők frizuráján egy munkaebéd kárára. De az is megesik, hogy a bevásárlás húzódik el irgalmatlanul, ami miatt az udvariasságból jelesre vizsgázó nő, akit mindenkit maga elé enged a sorban, sajnos lecsúszik arról a gyönyörről, hogy együtt írhassa meg a házi feladatot a csemetéivel.

8. A Mónika show ismétlésének megtekintése…
…hajnali egy órakor, közvetlenül a Függő vagy, megmentselek? és a Ha ciki, ha nem, beteg vagy aktuális epizódjai között. Na, ezt most tényleg, tényleg csak zárójelben, mikroszkopikus betűmérettel írom ide. Olyan nő ugyanis, aki ilyen merényletre vetemedik a saját agysejtjei ellen, nincs. Nincs! Többnyire. Ha mégis, akkor az annyira elvetemült, hogy képes akár elkövetni az összes többi bűnt is. Egyszerre! Sőt, azokon túlmenően néha elábrándozik róla, hogy párnával megcsapkodja a horkoló férjét, vagy hogy az éj leple alatt bekeni esetleg a gyerekei ágyát pillanatragasztóval…

Végezetül: azokat a pontokat szándékosan kihagytam, melyek túl vannak a vállalhatóság határain, netalántán büntetőjogi kategóriába tartoznak, de kétségkívül szerepelnek annak a bizonyos nemlétező nőnek azon a bizonyos nemlétező listáján. Gondolok többek között a piálá…

Ui.: D. Tóth Kriszta erősebb volt, így ennek az írásnak itt a vége. (A WMN főszerkesztőjeként minden körülmények között tartózkodom a verbális, lelki vagy fizikai erőszak alkalmazásától – DTK)

Kormos Anett

Forrás: http://wmn.hu/2016/04/22/kormos-anett-nyolc-edes-titok-ami-a-noket-igazan-boldogga-teszi/

Ezt az üzenet minden nőnek el kellene olvasnia! Egy történet, amely rávilágít arra, hogy a nőknek miért nincs önbecsülésük

 

00_24.jpg

Istennek sok időbe telt, amíg megteremtette a nőt. Késő este egy angyal szállt hozzá, majd megkérdezte:

– Miért töltesz ennyi időt a nő teremtésével?

– Sok időt igényel, amíg tökéletes formát tudok alkotni. Szépnek kell lennie, de nem szabad műanyagnak kinézzen. Képesnek kell lennie, hogy egyszerre több gyereket is a karjában tarthasson, akiket meg is tud gyógyítani, vigasztalni, de minderre csak két kéz áll rendelkezésére – válaszolta az Úr.

Az angyalt elbűvölte, hogy milyen körültekintően jár el Isten a nő teremtésével.

– Csak két kezet kap? Ez lehetetlen ennyi feladat elvégzésére! Várni kellene még ezzel a nőformázással – közölte megdöbbenve az angyal.

– Nem lehet várni – mondta Isten. – Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy befejezzem, amely a szívemnek is legkedvesebb lesz. Ő majd gyógyítani fogja a betegeket, segít az elesetteken és napi 18 órát is képes lesz dolgozni.

Az angyal közelebb lépett az élettelen testhez, majd megérintette.

– De miért csináltad ennyire puhának és finomnak? – kérdezte.

– Igen, lágy és finom. De egyben ez a nagy erőssége, és hihetetlen munkabírással, kitartással áldottam meg.

– Gondolkozni is tud? – érdeklődött az angyal.

– Eszes, és képes racionális döntéseket hozni, na meg remekül tud alkudozni is – válaszolta a Teremtő.

Az angyal megérintette az arcát…

– Itt valami csorog a szeméből, Uram.

– Azok a könnyei.

– Mit jelentenek? – érdeklődött az angyal.

– A könnyek a fájdalma, a kétségei, a szerelem, a magány, a szenvedés érzésének kifejezésére szolgálnak.

Az angyal le volt nyűgözve.

– Uram, te zseniális vagy, mindenre gondoltál. A nő egy csoda lesz!

– Igen, egy csoda. A nő erősebb lesz a férfinál. Könnyebben megoldja a problémákat, és jobban bírja a terhelést is. A nő boldogságot, szerelmet, szeretetet jelent. A nő teljes szívéből, lelkéből tud nevetni, mosolyogni. Mikor úgy érzi, hogy sírnia kell, sír, mikor boldog, akkor örömteli, mikor fél, az látszik rajta. A nő harcol az álmaiért, az igazságtalanság ellen, mindig jobb megoldásokon töri a fejét, mindig kész áldozatot hozni a gyerekeiért. Egy nő sír, ha boldognak, sikeresnek látja a gyerekét, természetesen örömkönnyek csordulnak ki a szeméből. Egy nő szíve összetörik, ha egy fontos embert, személyt elveszít, de mégis képes felállni, és folytatni az életét. Egy nő tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyítja az összetört szívet. Csak egy dolgot felejt el mindig, és ez az egy hibája van: megfeledkezik arról, hogy mennyire értékes is valójában– szólt Isten.

Forrás: http://filantropikum.com/

Ha érdekesnek találod a témát figyelmedbe ajánlom ide kattintva a Bátran élni című könyvet.

A Női Teljesség Útjáról

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Karrier-és életvezetési tanácsadóként, kineziológusként segítem elsősorban azokat a nőket, akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát hozhassanak a világba.

 

 

Az Önmegvalósítás Útjáról:

 

A Fényt szülő asszonyok : a fénykort teremtő aranyasszonyok

A Nőiség Ébredéséről:

 A Női ErőForrásokat Aktiváló Női Energia Fitneszről:

 

Forrás: www.noionmegvalositas.hu

Címkék: Videó, Nőknek