2019.máj.26.
Írta: netbutik komment

Részlet a A magánytól az összetartozásig című könyvéből

jon-asato-246160-unsplash-_roman.jpg

"Amikor végérvényesen kiderül, hogy a másik is ember, aki nem adhat meg mindent, amire rászorulunk, hogy gyarló és esendő, lehetőségünk nyílik arra, hogy emberszámba vegyük őt. Egy másik, valóságos, érző lényre igent mondhatunk. Eddig észrevétlenül a saját szükségleteinket igeneltük, és ehhez rendeltünk valakit hozzá. Most mondhatom neked, hogy szeretlek, és nem úgy folytatom, hogy mert…, hanem pont van utána."

Részlet a Pál Feri A magánytól az összetartozásig című fantasztikus könyvéből.

Amennyiben érdekesnek találod a fenti részletet kattints a lenti képre:

Hatékonyan kezelem a konfliktusainkat

pixabay_4.jpg

Forrás: pixabay

John Gottman évtizedek óta vizsgálja, hogy mi által lehet egy párkapcsolat tartós. Nem sokan vannak a világon, akik olyan hosszú alapos és kreatív kutatásokat végeztek volna ebben a témában mint ő, ezért az eredményeire igencsak érdemes odafigyelni. Többel között leírta, hogyan lehetséges a visszatérő konfliktusokat az elégedettség és kapcsolat megerősödése szempontjából jól megélni, eredményesen lefolytatni.

Megfigyelt egy igen gyakori, általánosságban jellemző forgatókönyvet férfi és nő között. Az esetek döntő többségében a nő kezdeményezi a beszélgetést, ami tudatosan vagy nem tudatosan a kapcsolat érdekében történik, annak építésére, az érzelmek megosztására irányul. Tehát a nő fölvet valamit, a férfi vagy válaszol, vagy nem, majd kisvártatva a konfliktus közepén találják magukat. A férfiak többsége ugyanis számtalan okot talál arra, hogy ne akarjon beszélgetésbe bonyolódni.

Fáradt, pihenni, kikapcsolódni, megnyugodni szeretne a kimerítő nap után. A várható stresszhormonszint gyors megemelkedéséről és lassú helyreállásáról nem is beszélve. Ezért menekülni próbál.

„Drágám, tényleg este tízkor kell beszélgetnünk a függönyről?! Nincs szükségünk új függönyre! Világválság van! Ki fogjuk bírni új függöny nélkül.”

Ez a stratégia az érzelmi összetartozást nem erősíti.

pixabay_3.jpg

Forrás: pixabay

 

Eredményre azt vezethet, ha a férfi nem ezt teszi, hanem meghallja, hogy a felesége mit mond neki, nem menekül el a helyzetből, nem is utasítja vissza az elhangzottakat, hanem a nő közlésének legalább egy-két elemét pozitívan fogadja, megérti és visszaigazolja. Ennek következtében a felesége nagy valószínűséggel elégedettebbé válik, és elmarad a veszekedés.

Friss statisztikák szerint Magyarországon ezekben az években

  • annyi házasságot kötnek, mint az első világháború alatt,
  • a férfiak pedig olyan fiatalon halnak, mint a két világháború között, a nagy gazdasági világválság idején.

A magyar férfiember a kutatások szerint hagyományos szerepfelfogásban gondolja el a felelősségvállalást. A legtöbb férj magára veszi a család fönntartásának teljes felelősségét – még akkor is, ha a társának is van jövedelme. Ráadásul a családfenntartás nem csak a pénzkereseten múlik. A kialakult helyzetbe sokan belerokkannak, belebetegszenek

Ezért is van jelentősége, ha a nő tudatosan is kifejezésre juttatja, hogy a férjét értékeli és megbecsüli mindazért, amit a családjáért tesz, és megosztja vele a felelősség terhét. A férfi részéről pedig arra lenne szükség, hogy elismerje és nagyra értékelje, hogy amikor a nő otthon van a gyerekekkel, az is a közös munka és felelőségvállalás része, amely a család fennmaradásár, jóllétét szolgálja.  

Egy másik kutatásban arra az eredményre jutottak, hogy azok a párok,

  • akik pozitív,
  • egymást partnernek tekintő,
  • építő konfliktusmegoldó stratégiákkal rendelkeznek,
  • tehát tudják, hogyan kell a kapcsolatot megbecsülni és
  • az egymás iránti tiszteletüket kifejezni,
  • biztonságos közeget teremteni
  • az együtt töltött idejüknek mindösszesen 8%-át töltik konfliktusokban.

A boldogtalan párok tizenegyszer több időt szánnak vitára, veszekedésre, konfrontációra.

Természetesen vannak nézeteltérések, nehézségek, ütközések, megoldandó feladatok az elégedett pároknál is de ezek elsősorban nem konfliktusként jelentkeznek, hanem a közös célra irányuló erőfeszítés velejárójaként.

Forrás: Szenvedély, elégedettség, biztonság - A magánytól az összetartozásig.

Amennyiben a fenti cikk felkeltette a figyelmedet kattints a lenti képre:

......................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Könyvajánló: A MAGÁNYTÓL AZ ÖSSZETARTOZÁSIG

A könyv csodás humorral megírt, használható megoldásokat tartalmaz. Lelkesen ajánlom azoknak, akik párkapcsolatban élnek, akik tervezik, hogy abban, vagy akik már inkább egyedül szeretnének élni.Mert – ahogy az a könyvből is kiderül – sosem kívül van a probléma…

Részlet a könyvből:

" Sokakkal találkoztam, akiknek az a nehézségük, hogy nem tudnak kapcsolatokat kialakítani, vagy azok nem bizonyulnak tartósnak, és nem érzik, hogy miért történhet ez. Valamikor próbálkoztak, majd csalódásokban volt részük, és azóta társ nélkül élnek.Esetleg összeházasodtak valakivel, de hamar, fél év után, egy év után elváltak. Vagy rövid ideig tartó kapcsolatok követik egymást az életükben, azzal a bizonytalansággal fűszerezve, hogy érdemes-e hosszabb távon gondolkodni, tervezni?

Vajon mi állhat a hátterében annak, ha tartós kapcsolatban vagyunk, de rendre azt éljük meg, hogy kudarcot vallunk?

Milyen összefüggéseket ismerhetünk fel a szakirodalomból, a tapasztalatból kiindulva?

Mi az ami ellehetetlenítheti a tartós kapcsolatra irányuló törekvéseinket?

Miért jellemez egyre többeket a magány vagy az elmagányosodás akár a kapcsolatainkon belül is?

Kutatási eredmények azt igazolják, hogy a fiatalok többsége is vágyik a tartós társkapcsolatra, miközben a társkapcsolatban élők többsége számol be a magány érzéséről.

Miért jutnak el sokan a társtalanság magányától a társkapcsolati magányosságig?

A meghittség hiányáról nem is beszélve. Egy fiatal hölgy így fejezte ki magát:

Egyszerűen nem értem, hogy miért. Hiszen ha belenézek egy tükörbe, azt látom, hogy jól nézek ki."

További részlet a könyvből:

„Amikor szerelmes leszek, megakad a szemem valakin, aki hangosan teli szájjal kacag. Nahát! Nők ilyet is tudnak?

Először persze azt mondom: „Úrinő nem nyerít, mint egy ló! Ez a kacagás félelmetes, irritáló, sőt, egy kicsit undorító is!” De belül mást is érzek… Vonzódom hozzá! Következő alkalommal már figyelem ezt a kacajt, és még lefekvés után is ott cseng a fülemben. Ú, ez a kacaj… Egy kósza gondolat nyugtalanságot hoz: aki így tud kacagni, talán másra is képes.

A hahotázás mögé sok mindent el tudok képzelni. Kissé félelmetes, tehát nem szeretnék együtt élni vele, de azért megnézném, megtapogatnám azt a kacajt, ha lehetne! Nem kis meglepetésemre egy csodás világot találok mögötte. Akkor dühös leszek a szüleimre, s egy este, ami hajnalig tart nálunk, hiszen jócskán bent járunk a szerelemben, elárulom neked a titkom: tulajdonképpen a kacajodba szerettem bele, abba, ahogy nevettél.

Akkor te szemérmesen elpirulsz, amit én nem látok a sötétben. Talán soha nem éreztem ennyire szabadnak magam. Most leszámolok a szüleim nyomasztó örökségével, azzal, hogy a kacaj kulturálatlan és állatias.
Ugorjunk néhány évet. Ülünk egy társaságban, és a feleségem fölnevet. Összerándulok, hiszen már tavaly megbeszéltük, hogy négyszemközt van helye a nyerítésnek, de társaságban nem.

Ezt tartsuk meg magunknak! Ha bezárjuk az ajtót, akkor rendben, de mások mit fognak gondolni rólunk, milyen fényt vet ez ránk? A feleségem azonban fittyet hány a kérésemre, és bennem gyűlik a feszültség. „Ha szeretne, ha csak egy kicsit is szeretne…!” Milliószor megbeszéltük már! Ha fontos lennék neki, ezt nem tenné meg velem.” Tehát munkál a szülői tilalom, a spontaneitás tilalma, a szenvedély tilalma – ne zavarj másokat, ne fejezd ki az érzéseidet!

Ezek a részeim továbbra sem kidolgozottak, elhanyagoltak maradtak, félek is tőlük, indulatossá tesznek. A szerelemtől felbolydultam, de most nem értem, hova tettem akkor a szemem, hogyan tudtam szeretni ezt a kacajt annak idején. Visszarendeződöm a megszokott állapotomba, a szerelem már nem segít, sőt úgy látom, hogy a társam a magatartásával sebészi pontossággal szurkálja kidolgozatlan részeimet.

Ez a folyamat előbb-utóbb elkezdődik, a társunk akarva-akaratlanul a saját érzékeny pontjainkra és az elhanyagolt, kidolgozatlan személyiségrészeinkre hívja föl a figyelmet. A változást igyekszünk elhárítani magunktól, a helyzetet azonban aligha kerülhetjük el. Valódi megoldást az hozhat, ha belátom: érthető módon választottam éppen őt, ami történik, nem pech, nem véletlen, nem szerencsétlenség, még csak nem is átok, amiből törvényszerűen és kikerülhetetlenül következne,hogy a kapcsolatunknak befellegzett. Az elviselhetetlennek tűnő helyzetek visszautalnak egy kidolgozatlan személyiségrészemhez, sérülésekhez, hiányokhoz, gyerekkori tilalmakhoz, s fölszólítanak arra, hogy találkozzam velük!”                                                             

A szerző Pá Ferenc azzal a vággyal és céllal írta ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!

Ha többet szeretne megtudni a könyvről kattints az alábbi képre:

 

 

 

Szenvedély, elégedettség, biztonság - PÁL FERENC

"Egy terapeuta személyes története. 'Nyilvánvaló volt számomra, hogy olyan nőt vettem feleségül, akivel szeretném leélni az egész életemet. Nászútra a tengerhez mentünk - csodálatosan éreztük magunkat. Az egyik napon a tengerparton sétálva kicsit eltávolodtam a feleségemtől, aki föltűrte a nadrágja szárát, és a tengerpartra kisodródó kagylókat gyűjtögette össze. Ahogy hátranéztem, láttam a feleségemet, ahogy görnyedt háttal lehajol, és fölemel egy kagylót. Ekkor nem tudtam, miért, de páni félelem vett rajtam erőt, és azt gondoltam: innen menekülnöm kell! Most azonnal fölszaladok a töltésen az autóhoz, itt hagyom ezt a nőt, és elviharzok! Úgy éreztem: végem van. Elszúrtam az életem.' Egy hete voltak házasok, de lehet, hogy csak öt napja. Amikor hazatértek a nászútról, a terapeuta nekilátott megvizsgálni magában, hogy valójában mi történt vele. Arra derült fény, hogy az édesanyjáról hordoz egy fájó emléket. Sokan voltak testvérek, az anyjuk nem tudott eleget foglalkozni velük, többnyire a tűzhelynél állt, és főzött. Kisfiúként számtalanszor próbálta felhívni magára a figyelmét, de az anyja szinte meg sem hallotta, ha pedig rángatni kezdte a ruhája csücskét, türelmetlenül elküldte magától. 'Nem látod, hogy főzök!? Menj, játssz a testvéreiddel!' Egyszer csak fölismerte, hogy a görnyedt hát, amitől megrémült, az édesanyja háta. A legfontosabb személyé, akit azonban nem lehet elérni, akinek hiába fejezi ki a szükségleteit, nem válaszol rájuk. Ez nem egy rendkívüli, ritka történet, csak általában nem tárjuk föl, nem derülnek ki az összefüggések, amelyek átélésük pillanatában érthetetlennek, irreálisnak tűnnek." Pál Feri: A magánytól az összetartozásig - megrendelhető itt:

http://netbutik.hu/spd/Ny3/A-maganytol-az-osszetartozasig---Szenvedely-eleged

 

süti beállítások módosítása