Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom a Lélekmozaikok című könyvet. További infó a könyvről az alábbi linken (2016.02.01-ig kedvezményes áron megvásárolható):

http://netbutik.hu/spd/A88/Lelekmozaikok-konyv

dr. Tarnai Ete Fotó: Bonyhádi Zoltán

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor barátnőm megemlítette, praktizál Szombathelyen egy körzeti orvos, akinek a beteg panaszára nem az az első reakciója, hogy veszi a vényt és felír valami antibiotikumot, hanem beszélgetni kezd, és például derékfájásra elküldi a pácienst hajnalban a jáki erdőbe kocogni. És körzeti orvos? Éretlenkedtem, mire elmesélte, szívinfarktuson átesett édesapját például nem egyszer sámándobbal is „lekezelte”. Ezt látni kell! Ezért keveredtem egy álmos őszi reggel dr. Tarnai Ete rendelőjébe.

Szombathely belvárosa, tipikus, a múlt rendszerből ránk hagyományozódott körzeti váróteremmel, az ajtón olvasható a név, kilincs itt sincs, csak belülről nyílik. Előjegyzés sincs - meséli már odabent Tarnai doktor. Meg kellett szüntetnie, mert betegei nem tudtak igazodni hozzá. Időjárás-függő mikor mozdulnak meg. Ma reggel szitáló eső van, így bár reggel nyolc óta rendel, a betegek még csak most éledeznek. Figyeljem meg, közli, kilenc után egyszerre, tömegével érkeznek. (Így is lett.)

Miért kezdett körzeti orvosként természetgyógyászattal is foglalkozni?

Apám, aki a második világháborúban hadiorvos volt, és a keleti frontról egy puskalövés nélkül tért haza, azzal búcsúzott el tőlem, hogy fiam, mindig a belső hangra figyelj, a lélek szavára. A keleti fronton apám megtanulta a gyógyteák használatát, és amikor visszatért, édesanyámat sikeresen kezelte, aki krónikus beteg volt. Nagy indíttatást adott ő nekem.

1985-ben kezembe került egy akupunktúrás iromány, aminek hatására félig megfordult bennem minden. Belgyógyászként egyszerűen nem tudtam magamévá tenni a természetgyógyász gondolatokat, de forgott, őrlődött bennem. Praxisom során nem egyszer kerültem abba a helyzetbe, hogy vége, nem tudok a betegeken segíteni, viszont nem tudtam elfogadni, hogy ennyi, nincs tovább. Apám is arra tanított, mindig keresni kell a megoldást.

Aztán ’94-ben, amikor még egyben volt a természetgyógyász tábor, elmentem egy négy napos konferenciára, Kecskemétre, merthogy az ellenséget nem gyűlölni, hanem megismerni kell. Az első nap csak nevettem az előadásokon, a második nap mosolyogtam, a harmadik nap kezdtem megérteni, és már lekötött, a negyedik nap pedig beiratkoztam tanfolyamokra.

Követték egymást a tanfolyamok?

Igen, de még akkor sem voltam kész. Saját példáim győztek meg arról, hogy ezek a módszerek mennyire hatásosan működnek. Épp hazajöttem egy bioenergetikai tanfolyamról, amikor egy régi betegemhez hívtak, súlyos övsömörtől szenvedett, már egy hete csak terjedt, jártak orvostól orvosig, de nem gyógyult. Elkezdtem a bioenergetikai kezelést, már első nap szépen javult, a második kezelés után pedig meggyógyult. Magam is meggyőződtem, a módszer bevállik.

A betegség figyelmeztet, helytelen az életvitelem

Mi a módszere?

A kezelésem elnevezése „pszicho-neuro-immunológia”, ahogy a Béki tanár úr is megállapította. Ez azt jelenti, hogy bármilyen eszközt veszek a kezembe, voltaképpen nem csinálok mást, mint gondolatot próbálok bejuttatni, az egyén gondolatvilágát igyekszem átformálni.

A fő probléma az, hogy a 1900-as évektől kezdve az emberek elfelejtették, hogy nemcsak a szellem és a test létezik, hanem lelkük is van. Manapság a lélek szava nem tud érvényesülni, olyannyira, hogy ezt szót ki sem szabad kiejteni. Pedig egy grammnyi, és van. Én hiszek az újjászületésben, és abban is, hogy a halál csak egy átmeneti kapu. Az életben minden probléma egy feladat, amit meg kell oldanunk a teljesség felé.

Tehát a betegnek nem a testét, hanem a lelkét kell gyógyítani.

A lényeg, amikor kezelek egy beteget, akkor kapcsolatot kell találnom a lelkével. Voltaképpen nem én gyógyítok, hanem az illető lelkét kell gyógyító pozícióba helyeznem, ő az, aki tudja, mi a baj. Mert minden betegségnek lelki oka van, még a gerincsérvnek is… A betegség mindig csak figyelmeztet, hogy helytelen az életvitelem.

Volt olyan betegem, akit mellrákkal műtöttek. Egy órát beszélgettem vele, közben az auraterét figyelve a lerakódott toxikus anyagokat próbáltam eltávolítani. A lelkét kitisztítva aztán gyönyörűen gyógyult. Járt onkológiára is, de egy idő után félbehagyták a kezeléseket, mert nem volt többé rá szüksége. Mert közben kitakarította önmagában is a dolgokat.

Volt olyan betegem, akinél négy órás foglalkozás után derült ki a betegség fő oka, és akkor oldódott meg a problémája. Valakivel elég csak beszélgetni, valakinek besugározni kell…

Ha kell, receptet is felír. Hogyan lehet ezt a két gyökeresen különböző gondolkodásmódot vegyíteni?

Bármennyire hihetetlen, de a természetgyógyászati vizsgák után az orvosi gondolkodást is mélyebben tudtam megérteni. Általa az embert mikro-szinten is komplexebben, energetikai csomagként is látom.
Jellemző, hogy a betegeim a természetgyógyászat módszereivel sokkal gyorsabban gyógyulnak, akár nem is kell gyógyszer, sokszor már egy energetikai csomaggal lekezelve megszűnik a panaszuk.

Köztudomású, a magyar ember gyógyszer-függő.

Szereti, ha megkapja a napi háromszor egy bogyóját, beveszi, és elfelejt mindent, legfőképp azt, hogy magával törődjön. A gyógyszer egy helyen használ, több helyen árt, ezért nem lehet univerzális megoldás, bár vannak betegségek, amelyeknél muszáj alkalmazni. De más betegségekre például nincs jobb, mint egy ajurvédikus fűszerekkel készült halászlé (hal nélkül).

Az a fontos, a szervezet harmóniáját állítsuk helyre, ha ez létrejön, akkor a szervezet magától meggyógyul.

Ugyanez vonatkozik a lelki problémákra is, helyre kell állítani annak harmóniáját, meg kell érteni, életünkben mi miért történik, és el kell érnünk, hogy az ember belső hangjára figyeljen, és ne a tudatára vagy a szellemiségére. Ez a lényeg.

Szinte közhelyes, mindannyian tudjuk, életvitelünk tesz bennünket beteggé, mégsem teszünk ellen sokat.

A mai kor legnagyobb problémája a stressz és a félelem, ez az, ami energiaáramlásunkat leginkább blokkolja. Félek, hogy nem lesz állásom, hogy a másik elhagy. A stressz a vékonybelet teszi tönkre, pedig ez immunitásunk fő központja, innen indul az allergia, az autoimmun betegségtől kezdve minden. Fontos lenne, hogy mindenki a vékonybelét tartsa rendben.

Viszont a táplálkozásunk eleve méreggel telített, a magyar emberek csak a nokedli-pörköltet szeretik, vagy ha zöldség, akkor borsót esznek. A betegeimnek meg kell tanítanom a helyes táplálkozás és életvitel alapjait. Hogy mennyire fontos például a napi két liter folyadék, de nem ám ásványvíz, azzal a művese szintig eljuthat a veseállapot, nem is kell pí víz...

Marad a csapvíz?

A szervezet hetven százaléka víz, hatvannak abból rendezett víznek kell lennie. Ez egy laza ionizált víz, ami bevonja a fehérjemolekulákat, és működteti az anyagcserét. Az ősember azért volt egészségesebb, mert napi öt kiló nyers ételt evett, amiben amúgy rendezett víz van. Ezért azt tanácsolom – a módszert egy idős betegemtől tanultam – hogy dobjunk egy marék zöldet két liter folyadékba, turmixoljuk össze, várjuk fél órát, és kész a rendezett vizünk, azt igyuk.

A betegei mit szólnak ehhez? Megfogadják a tanácsokat? Nem lepődnek meg?

Ma már nem, többen csak azért jönnek hozzám, hogy étrendi tanácsokkal lássam el őket, vagy állítsak össze nekik egy teát. A körzetemben a betegeim 5 %-a jár hozzám gyógyszert felíratni, a többiek azonban örömmel fogadják tanácsaimat is.

Meséli, pszichiáternek készült

Innen az indíttatás, hogy a betegek a lelkével is kell foglalkozni. Nem mellesleg megjegyezte, maga is szívinfarktuson túl van, annyi betegsége volt már „mint a körzetemben összesen”. De minden betegség megtanította valamire. Például arra, „hogy csak akkor gyógyulok meg, ha betartom a tízezer éves dolgokat”. Elárulja, maga is, ha teheti, reggelente kijár a természetbe, nem futni, a laza kocogás tesz jót:

„15 perc laza futás, nem ugrabugra. Ha feszültséggel fekszem le, éjszaka azzal töltődöm fel, reggel azzal kelek. A régiek hajnalban mentek kapálni, kimozgatták magukból a káros energiákat. Mi beülünk a kocsiba, aztán leülünk a számítógép elé, hordozzuk magunkban a negatív energiákat. Rendet kell tartanunk a napirendünkben is, az esti tanulás butaság, csak szenvedünk tőle, kilenckor le kell feküdni. Reggeli 7-kor, ebéd 11 és 12 között, a vacsoraidő 17-től 18 óráig tart. ”

„Egy éve tragédiasorozat történt az életemben, megrázott, összességében azonban hálával tartozom érte, mert ránevelt az ezotéria hasznára. Minden probléma, ha nem problémának fogja fel az ember, akkor nem betegít. Pedig a probléma nálam most is tart.”

Mindenki először a gondolatvilágát teremtse meg

Az orvoskollégák mennyire fogadják el ezeket az elveket? Szoktak öntől tanácsot kérni?

Jaj, hadd ne beszéljek erről, most már figyelnek, érdeklődnek, de az évek során számtalan reakciót kaptam. Érdeklődni érdeklődnek, de az orvosnál nincs hiúbb ember, mindenki úgy érzi, hogy ő a császár. Pedig az lenne a jó, mint ahogy Kínában vagy Németországban, hogy a természetgyógyászattal orvosok foglalkoznának, ne a suszter vagy a fodrász tanulja meg, hanem azok, akik a gyógyításra esküdnek fel.

Eljárok én orvos-kongresszusokra is, mert széles alapon kell nyitottnak lenni. Az öregedésnek is az a gátja, hogy minden érdekli az embert, mennél jobban beszűkül valaki, annál jobban öregszik, savasodik, és a savasodás méreg. Nem szabad elfogadnunk, hogy öregszünk, azelőtt még százharminc évesen is nemzőképesek voltunk, mint Ábrahám.

A gondolatvilágom teremti a valódi világom, úgy tanítják, minden reggel úgy kell felébredni, bármi fájjon, de jól érzem magam. Nem a múlton és nem a jövőn rágódni, mert a jövő kancsalul festett, a múlt pedig csupán egy visszatekintés. A jelennek élni, a most-ban örömöt találni, és a gondolataim közt csak azt szabad megtűrni, ami pozitív, ami a karmikus utamon előre visz. Meg kell tanulni gondolkodni.

Hogyan lehet megtanítani a betegeket gondolkodni?

A magyar erre nagyon nehezen fogható. Akkor volt egészséges a magyar, amikor a tv csak este hattól tízig működött, és csupán két csatorna létezett. Ez a rengeteg csatorna eleve rossz gondolatsorokat termel és sugároz az ezoterikus térbe. Ma már nem olvas senki, nem tud lelkileg fejlődni, mert nincs egy saját gondolata.

Az emberi kapcsolatok is beszűkültek. Ha nyernék a lottón, az összes betegemet kiküldeném Mongóliába, hogy onnan gyalog jöjjön haza, hogy felszedje a kultúrát.

Mert arrafelé azért nem használnak gyógyszert, mert nincs, és megtanultak természetesen élni. Nyugaton azért nem használnak annyi gyógyszert, mert drága. Nálunk minden van, azt szoktam mondani, nyugat és kelet között mi vagyunk a mocsárban. És az emberek csak nagyon nehezen hajlandók változtatni.

A legértelmesebb betegeim a három polgáris tanyasiak, azok még tudnak gondolkodni. Mennél iskolázottabb valaki, annál nehezebben kezelhető. Nem fogad szót, nem gondolkodik. Tanulj Tínó, biztos ökör lesz belőled!

A magyar ember azért beteg, mert az eszét nem használja, csak arra, hogy ő érvényesüljön, másra nincs tekintettel. Az önző világ megbetegít. Mindig gondolkodjunk előbb. Mert ha a gondolatunk jó, akkor a kozmikus világ segít, és megtaláljuk a megoldást, megértjük, mi miért történik, mi a belső ok.

Hisz a lélekvándorlásban

Mellékesen elmeséli, sokszáz évvel ezelőtt török gyógyító is volt, de nemrégiben Norvégiában 30 négyzetméter pontosságban sikerült megtalálnia előző életének nyughelyét is. Akkor egy angol kém volt, a második világháborúban halt meg. Amikor ott, a helyszínen a két lélek találkozott, megértette, az életében miért kapta a pofonokat. Befejezésül még – mintegy összegzésként – közli:

„Minden embernek a lelke szép, csak engedjük, hogy megnyilvánuljon. Fontos, hogy elérjük, hogy mindenkinek a szemében a lelke tükröződjön, mert akkor jó és egészséges. Aki úgy érzi hogy csúnya, az nem tudja önmagát elfogadni, annak segíteni kell, hogy a lelke domináljon.”

„Én nem csinálok voltaképpen mást, az ember lelkét hozom gyógyító pozícióba, bármilyen módszerrel, lehet ez egy beszélgetés, lehet csak egy besugárzás, lehet hogy kell kristálylámpa, de a lényeg ugyanaz. A lélek az első, ő tudja mindenki karmikus programját, hallgassunk szavára. Amint valaki lelkileg felszabadul, megtalálja önmagát, megtalálja a megoldást, egy szó mindig igaz, az önzetlen tiszta szeretet az, ami leginkább gyógyít.”

Forrás: http://www.nyugat.hu

Nézd meg a könyveinket a Lelki dolgaink témában: itt!

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus legújabb, Bátran élni című könyvében a mindennapjaink feszültségeit, gátlásait, megfelelési kényszereit járja körbe. A saját magunknak okozott problémákat, melyek meggátolnak bennünket a vágyott élet, a harmónia, az egyensúly megvalósításában. Ezek a belső gondok, frusztrációk az ünnepek közeledtével fel is erősödhetnek, sokszor komoly krízisekbe sodorva az egyént és a párkapcsolatot is. A karácsonyi készülődésben ezekről a lelki vívódásokról beszélgettünk a doktornővel. 

IgenÉlet: A karácsony az év legérzékenyebb ünnepe. Túlcsordulnak az érzelmek, s előfordul, hogy nemcsak a szeretet érzése hatalmasodik el rajtunk. Felszínre kerülhetnek az elfojtott feszültségek is. Mi lehet ennek az oka, miért érint minket hiperérzékenyen a karácsonyi időszak?

Almási Kitti.: Tulajdonképpen nem csak a karácsonyra, hanem minden olyan ünnepre vonatkoztatható ez az érzékenység, amikor nagyon erőteljes a nyomás, ha valamilyen nagyon intenzív érzelmet vagy intimitást élünk át. Ilyen, ha egy nagy, kerek házassági évfordulót megél valaki vagy egy kerek születésnapot, vagy egy olyan életeseményt, pl. anyák napját, amikor egy férfi-nő vagy szülő-gyerek kapcsolatban felszínre kerülhet a rejtett feszültség, s megakadályozza az önfeledt örömet. Az ünnepek felszínre hozhatják egy kapcsolat megoldatlan gondjait. Amikor a karácsonyra mindenki meghatottan készül, minden a szeretetről szól meg egymás megajándékozásáról, mégis nagyon sokan azon kapják magukat, nem is tudják, minek örülne a másik, húzzák-halasztják a vásárlást. Már nem belülről fakad, hogy örömet okozzanak a másiknak, és ez akár tudatosan, akár tudattalanul, de ráirányítja a figyelmet arra, hogy valami nem igazán működik jól egy kapcsolatban. És ennek a krízisét éljük meg ilyenkor: eljátsszuk a színjátékot, óriási ételeket hozunk össze meg ajándékozunk, de valójában meg tartalmatlan az egész.

IÉ.: Akkor nem az erőltetett női-férfi szerepek okozzák a frusztrációt? Gondolok itt arra, hogy apukának kutya kötelessége fát venni, bevágni a tartóba, halat beszerezni, cipekedni, anyukának meg napestig főzni, csomagolni, díszíteni… Ennél akkor vannak jóval súlyosabb és mélyre elfojtott dolgok is a karácsonyi krízis mögött…

A.K.: Nem a szerepek okoznak frusztrációt. A feladatok ilyen megosztása inkább csak egy megoldási kísérlet, hogy a frusztráció ne fokozódjon. Ha hiányzik az intimitás, a valós érzelem, ahelyett főzhet a nő sokat, vagy a valós intimitás helyett apuka vásárolhat sokat az asszonynak, de közben meg nem beszélgettek két éve. Szóval ezek a szerepdolgok inkább pótcselekvéseknek minősülnek ilyen szempontból. Ezekkel próbálják elfedni valahogy a valóságot.

                                             Sok a buktató, de toleránsnak kell lennünk!

IÉ.: És akkor ott van egy igen komoly feszültség- és veszélyforrás ilyenkor: a munkahelyi bulik, partik hosszú sora. Az alkohol lazítja a gátlásokat, egymásba is gabalyodhatnak kollégák. Van arra valamilyen statisztika, hogy karácsony után több a szakítás, válás, vagy ez csak gyanú, feltételezés sokak részéről?

A.K.: Tény és való, hogy a nagy ünnepek, meg egyébként az évkezdés is nagyon sok emberben előhívja az újrakezdés igényét, a nagy fogadalmakat. A nagy eseményektől, kerek évfordulóktól, karácsonytól hajlamosak a párok nagyon sokat várni olyankor, ha egy kiélezett kapcsolatban élnek, ha eltávolodtak. Arra számítanak, hogy majd a karácsony esetleg hozza azt a fajta mélységet intimitást vagy élményt, amire vágynak, vagy az ajándék által megélik, hogy mégiscsak nagyon szeretve vannak… És ha ez az érzés elmarad, az nagyon mély csalódás is. Ebből a szempontból a január egy rettentő nehéz hónap, mert akkor amúgy sem történik nagyon semmi. Elmélyül az a csalódás érzés, hogy elkezdődött egy új év, de az égvilágon semmi sem változott. Az ünnepektől sem lett jobb, egyebektől sem, hiába költöttünk sokat, hiába készültünk sokat… A munkahelyi kapcsolat kialakulása évszaktól függetlenül egy állandó veszély. Ez azonban abból fakad, hogy a legtöbb párkapcsolatban otthon kezd kihalni a mély beszélgetések száma vagy jelentősége. Túl hosszú a munkaidő, este a párok fáradtak, és épp a beszélgetésre nem szánnak időt. Így a legtöbb érzelmes beszélgetés sajnos napközben zajlik le azzal, aki épp ott van. Ez pedig egy kolléga. És év végén, amikor végre nem a feladatokat kell nyomni, hanem van egy lazább kiruccanás, alkalom, az emberek még jobban feloldódnak annak a társaságában, akivel amúgy is nagyon jókat beszélgettek egész évben. Ez fordul át nagyon könnyen szexualitásba. Nem feltétlenül azért, mert a kolléga a félrelépő élete párja, hanem mert kialakult köztük egy olyan intimitás, amely akár már mélyebb, mint a házastárssal megélt kötelék. Ez egy nyomasztó probléma, valóban, s főleg így ünnepekkor. Mikor azt éli meg valaki, hogy otthon nincs meghittség, a munkahelyen ott a süti, a kis meglepetés egymásnak. A magányos ember azt érzi, hogy itt figyelnek rá, hogy ő is fontos, s ez az érzés nagyon félrevezető lehet.

IÉ.: Tudom, ez nehéz kérdés, de mit javasol, hogyan óvjuk a valamikor felépített szeretetburkot, hogy az meg is maradjon? Ne csak ünnepekkor, hanem a hétköznapokban is…

A.K.: Hű, ez így nagyon általános. Azt gondolom, az nagyon fontos, hogy legyen egy olyan erős szövetség a felek között, olyan erős intimitás, ami másokkal nem megosztható. Legyen egy családon belül egy szelet, ahová már másokat kívülről nem engedünk be. Legyen egy egészséges határa annak a párkapcsolatnak vagy családi keretnek, amin belül vagyunk. Pl. mások ne tudhassanak többet az illetőről, mint a saját házastársa vagy a családtagjai. Amikor megbontjuk az összetartozásnak vagy szövetségnek ezt a határát, akkor kezd széthullani a kapcsolat darabokra. Ne pótmegoldásokkal próbáljuk megélni azt, hogy valakihez tartozunk – ne kollégával vagy szeretővel –, hanem ameddig csak lehet, próbáljuk meg a társunkkal megmenteni, ami kiveszőfélben van. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy mégis közeledjünk egymáshoz. Ezek nem olyan bonyolult dolgok, nem kell annyira emberfeletti erőfeszítés hozzá, csak egy kis motiváció. Nem megsértődni kell, ha valami nem történik meg, hanem tenni kell érte, s nem csak a másiktól várni.

Szabó Judit

Forrás: igenelet.hu

Almási Kitti könyve az alábbi linken megvásárolható!

http://netbutik.hu/spd/Ny19/FELELMEINK-ES-GATLASAINK-LEKUZDESE---DR--ALMASI-KI