2019.sze.24.
Írta: netbutik Szólj hozzá!

Mi lesz ma az ebéd?

 

children-1879907_960_720_1.jpg

“- Mi lesz ma az ebéd? – érdeklődik a négyéves kislány.
- Zöldborsó leves, krumpli főzelék, fasírt.
- De én azt nem szeretem – görbül sírásra a kislány szája.
Anyuka sóhajt. Most mit mondjon? A tükörtojást és spagettit leszámítva semmit sem eszik meg a gyerek. Próbálta már kedvesen:
- Gyere, kóstold meg, meglátod milyen finom.
Máskor alkudozott vele:
- Na, csak öt kanállal egyél, és aztán jöhet a süti.
Volt már, hogy elvesztette a türelmét, és kiabált. Végül dühében elzavarta a kislányt az asztaltól. Utána persze bánta, de már nem volt mit tenni. Azt is elhatározta, hogy szigorú lesz:
- Addig nem mehetsz játszani, amíg el nem fogyott az ebéd!
Mindegy. Akármit főz, akármit mond, a kislány nem eszik. Pár falatot ugyan sikerül beleimádkozni, de minden étkezés nyűg.
Aztán egy nap zellerkrém levest küld a nagymama kóstolóba. Nagyon finom, de anyuka tudja: a kislány megkóstolni sem lesz hajlandó. Aznap délelőtt annyi a tennivaló, hogy nincs idő külön főzni a gyereknek. Ha nem eszi a levest, hát éhen marad. De amikor kiszalad a kislány a konyhába, hogy megkérdezze, mi lesz az ebéd, az anyja hirtelen ötlettől vezérelve azt mondja:
- Meseleves.
- Az mi? – tátja el száját a kis copfos.
- Olyan leves, hogy ha szépen eszed, mesélek közben.
- És mit mesélsz?
- Majd meglátod. Nagyon izgalmas lesz.
Bár még csak tizenegy óra múlt, a kislány nyafogni kezd:
- Éhes vagyok. Mikor ebédelünk már?
Mire eljön az ebédidő, a kislány már könyörög, hogy egyenek végre. És csodák-csodája, amíg anya halkan mesél neki fejből, fogy a zellerkrém leves. Utána a második fogás is eltűnik a tányérból.
- Ma nagyon finomat főztél! – dicséri anyját a kicsi. - Mikor lesz megint meseleves?
- Ma zellerből készült a meseleves. Holnap paradicsomból lesz. Jó?
- De mesélsz hozzá? – aggodalmaskodik a kislány.
- Hát persze.

- Nem vagy normális – mondja a szomszédasszony, amikor a kislány édesanyja elmeséli, hogyan eteti a gyereket. – Csak elkényezteted. Én már rég odacsaptam volna, ha a gyerekeim nem ennék meg az ebédet.
A kislány anyja nem válaszol. Ő nem tud odacsapni. Hetek-hónapok múlnak el, és a kislány egyre többféle ételt hajlandó megkóstolni. Zellerkrémlevest már mese nélkül is eszik. Néha, vészhelyzetben azért előkerül a mesevarázslat.
- Kóstold meg a szilváslepényt – kínálja a nagymama.
- Nem szeretem. – húzza el száját a kislány.
- Kóstoltad már?
- Nem. De nem szeretem – makacskodik a kicsi.
A nagymama sóhajt. Igaza van. De a kislány anyja már tudja, mit kell tenni:
- Mesélek neked a pásztorfiúról, aki úgy szerette a szilváslepényt, hogy nem is akart mást enni.
- Jó – egyezik bele a kislány, és boldogan hátradől.
A mese végén elgondolkozik, majd a nagymamához fordul:
- Teszel nekem porcukrot a szilváslepényemre?

Néhány nap múlva anyukának gyanússá válik a csönd a gyerekszobában. Nagyobb zsivajhoz szokott. Aggodalmasan lép az ajtóhoz, bekukucskál. Négyéves kislánya a babaágy mellett ül kötényben, kezében fakanállal. Kedves, türelmes hangon magyaráz öt hónapos húgának:
- Akkor most mondok neked egy mesét a babáról, aki nem akart rendesen szopizni.

Anyuka csendben mosolyog.
Lehet, hogy a kicsi jó evő lesz?”
(Berg Judit)

 Gyerekneveléssel kapcsolatos könyveink itt!

.......................................................................................................................................................

Már külföldre is szállítunk és nagyon kedvező áron pl Romániába a szállítási költség CSAK 1.345 Ft. Bővebb infó itt!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

A családi vacsorák jelentősége, avagy ezért üljetek este egy asztalhoz

Nem az étel milyensége a lényeg, tökéletesen megfelel a darabjaiban tálalt szendvics is

Forrás: Shutterstock

Miért üljünk le közösen egy asztal köré?

Manapság hajlamosak vagyunk elmenni egymás mellett, még akkor is, ha történetesen együtt élünk. Nincs egyetlen olyan szervezett része sem a napunknak, amikor mind egyszerre vagyunk egy helyen, és osztatlan figyelmet szentelnénk egymás irányába.

Tisztelet a kivételnek, de ha igazán mélyen magadba nézel, meg tudod mondani, hogy mikor volt utoljára ilyenben részed?

A közös vacsorák lényege tehát nem az evés, hanem az egymás iránt tanúsított őszinte érdeklődés.

Erre a fél, egy órára a családtagjainknál ne legyen fontosabb egyetlen műsor, film, üzenet, poszt, telefonhívás sem! Itt a remek alkalom, hogy megkérdezzük: milyen volt a másik napja, történt-e vele valami érdekes, fontos, zavaró, hogyan érzi magát mostanában, mi a véleménye bizonyos közéleti dolgokról.

Napközben a távolság, délután és este pedig a saját privát vágyaink gátolnak meg abban, hogy folyamatos ismeretséget tartsunk fenn gyermekeinkkel, párunkkal. Ezeket a vágyakat tegyük félre a vacsora idejére, és beszélgessünk egymással!

A közös vacsorák lényege nem az evés, hanem az egymás iránt tanúsított őszinte érdeklődés

Forrás: Shutterstock

Minden kezdet nehéz

Természetesen nem várható el reálisan, hogy az első közös vacsora alkalmával fesztelen és bizalmat feltételező beszélgetés alakuljon ki. Időt és teret kell adni egymásnak ahhoz, hogy – lehet, a család életében először – kialakuljon a nyílt kommunikáció. Az ilyen csevegős vacsorák később akár a nappali kanapéján is folytatódhatnak, és így lehetségessé válik, hogy az elkülönült esték időnként összefonódjanak.

Ti mikor kezditek el?

Forrás: itt

......................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Napi idézet...

idezet_csalad.jpg

Kép forrás: unsplash.com/

.............................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

Müller Péter: "Ettől tud bölcs anya, jó feleség, és vonzó szerető lenni"

"Van benne valaki, aki több mint anyuka, feleség, szerető. És ez a Valaki minden más életszerepében megsegíti."Forrás: Shutterstock

Egészen nem lehet csakis másokért élni. Nem is szabad. Kell, hogy legyen benned Valaki, aki csakis a tiéd!

Egy igazi, szuverén nőnek kell, hogy legyen egy gyerekeitől, férjétől, családjától, szerelmétől teljesen független ÉN VAGYOK élménye. Aki csakis önmaga. Akihez mindig vissza tud találni. Főleg, ha bajban van. Van benne valaki, aki több mint anyuka, feleség, szerető. És ez a Valaki minden más életszerepében megsegíti.

Ettől tud bölcs anya, jó feleség, és vonzó szerető lenni.

Ezt a „Valakit" hívjuk mi férfiak úgy, hogy a nőnek „titka" van. Ezt szeretjük igazán. Mert elérhetetlen. Bármennyire is „odaadja magát" – ez marad.
Igazából ez vonz. Ezt látjuk a szemében.
De csak akkor, ha ráébredt magában.
Évezredeken át elfojtották benne.
De ez most a nők önmagára ébredésének kora!

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20180312-muller-peter-a-noi-lelekrol-a-szuveneritasrol.html

.............................................................................................................................................

.............................................................................................................................................

Ha tetszett amit olvastál akkor érdemes bele olvasni Müller Péter könyveibe: itt!

Az alábbi két könyvéből van 1-1 darab készleten - kattints a képre:

...........................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

 

Neveljünk, mert szeretjük

00_36.JPG

Manapság a gyermeknevelés fogalma új értelmet nyert. Nem csak maga a nevelés, de a világ is megváltozott. Kőfalak közé zárva élünk, szinte még szomszédainkkal sem tartjuk kapcsolatot. Távoli rokonainkat szinte csak névről ismerjük, reggeltől estig dolgozunk a megélhetésért, s bár gyermekeink jólétét finanszírozzuk, elfelejtünk egy fontos dolgot- a nevelés nem megfizethető.
 
Hiperaktív vagy elhanyagolt gyermek?
 
Egyre több újságcikkben olvashatunk arról, hogy a gyermekek nagy része hiperaktív és kezelhetetlen. A társadalom pedig a hiperaktivitást kezelendő kórnak tekinti, s a gyermekeket inkább nyugtatóra szoktatja, mintsem felismerné, hogy a probléma valójában a megváltozott társadalomban rejlik. A felállás megváltozott, ma már nem a nő a családanya, s a férfi a családfenntartó. Nem egy családban fordított szerep alakul ki, mellyel a természet törvényeit hágjuk át.
 
Modern világunkban mindenki úgy véli, bármit megtehet. Nem értjük miért lenne fontos, hogy az édesanya maradjon otthon gyermekével, nem pedig az apa. Nem értjük miért tesz a gyermek rossz fát a tűzre, miért nem érti meg, hogy szüleinek dolgoznia kell. Pedig a válasz egyszerű. Gondoljunk vissza saját gyermekkorunkra, s képzeljük el, milyen lett volna szülők nélkül nevelkedni. Képzeljük el mit érezhet a gyermek, amikor szüleinek nem jut ideje rá. A konklúzió pedig egyszerű; egy gyermek nem tud felnőtt fejjel gondolkodni, ezért ne is várjuk, hogy megértse milyen kötelezettségekkel jár a felnőttkor.
 
Néhány évtizeddel ezelőtt a szülők nem is gondoltak arra, hogy létezik hiperaktív gyermek. Nem szóltak rá fiukra, hogy ne koszolja össze ruháját. Nem kényszerítették négy fal közé csak azért, hogy ne koszolja össze magát, vagy hogy jobban szemmel tarthassák. Mielőtt gyógyszerekkel próbálnánk kezelni gyermekeink viselkedészavarait, gondoljuk végig, milyen példát lát. Ha szüleinek nincs egy perc nyugta, a gyermek sem lesz képes nyugodtan viselkedni.
 
Az önállóság hiánya
 
Olykor egy fárasztó munkanap után végig sem gondoljuk, hogyan bánunk gyermekünkkel. Bár kevésbé tapasztalt mint egy felnőtt, mégsem érdemli meg, hogy magyarázat nélkül parancsokat osztogassunk. Itt megint csak érdemes visszagondolni saját gyermekkorunkra; vajon azért raktunk rendet a szobánkban mert ránk parancsoltak, vagy azért, mert szüleink példáját követtük?
 
Ritkán hagyunk elég mozgásteret gyermekeinknek. Nem mászhatnak fára, mert a szülő legnagyobb félelme, hogy letörik egy ág, és leesik a kicsi. Nem simogathat kutyát, mert lehet, hogy megharaphatja. Ehelyett beiratjuk számtalan tanfolyamra ahol felnőtt vigyáz rá, s lehet, hogy kedve sincs hozzá, de legalább magunkat megnyugtatjuk a gondolattal, hogy nem eshet baja.
 
A túlzott óvás, és az, ha magyarázat helyett egyszerűen utasítjuk gyermekünket, hosszú távon nem jó megoldás. Felnőttként nagyobb hasznát veszi az önállóságnak, melyre csak mi, szülők taníthatjuk meg. Engedjük, hogy az őt érinti kérdésekben ő is hozzászólhasson a döntéshez. Ne tiltsuk el természetes dolgoktól saját félelmeink miatt.
 
Neveljük, mert szeretjük
 
Nem szabad csupán kötelességtudatból, teljesen racionálisan, szabályokhoz kötötten nevelni gyermekeinket. Bár megélhetésüket még nem tudják biztosítani, önálló lények, akiknek egyedül is meg kell állni helyüket az életben. Neveljük őket szeretettel, példamutatással. Ne parancsszavakkal, inkább kéréssel és magyarázattal érjük el, hogy kötelességeiket végrehajtsák.
 
Nem egyszer túlzásokba esünk és nem találjuk a középutat. Ugyan a gyermek érdekeit nézzük, de nem szabad elfelejteni, hogy a túlzott szigor legalább olyan káros mint az, ha szabad útra engedjük gyermekeinket.

Forrás: http://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/kisgyerekek/9228/neveljuk_mert_szeretjuk/?utm_source=CsnetFacebook&utm_campaign=CSNETFB&utm_medium=facebook

Aranyosi Ervin: Miről szól az élet?

unnamed_2.png

Gondolkodj el kérlek,
miről szól az élet?
Pénz, vagy a családod...
tesz boldoggá téged?

Amit pénzért kaphatsz,
mind kacattá válik!
Ilyen kincset gyűjtesz,
egészen halálig?

Egész nap dolgozol,
Őket ritkán látod.
Beszűkül, odavész,
saját kis világod.

Nem látod, gyermeked
lelke hogyan éled.
Kihagyod a csodát!
Más életét éled.

Persze, könnyű ezért
másokat okolni,
– miattuk dolgozol,
mert kell a sok holmi.

Arra hivatkozol
– mások is így élnek!
Ám ők sem szeretnek,
s parancsszóra félnek!

Te sem tehetsz másképp,
a pénz ma az Isten!
Családra, gyermekre
elég időd nincsen.

Gondolkodj el kérlek,
miről szól az élet,
ha azt mások által,
betáblázva éled?

"Állandóan libikókán ülünk!" - Interjú Dr. Bagdy Emőkével

Foto: Emmer László
kepmas.hu

Legyen szó a párkapcsolati, családi vagy munka-magánélet egyensúlyáról egyedül nem megy - állítja a népszerű klinikai szakpszichológus, aki könyveivel, tanulmányaival, előadásaival sokaknak segít megtalálni a boldog és kiegyensúlyozott élet felé vezető utat. A professzor asszonnyal a februári Képmás-esten tartott előadása után beszélgettünk a különböző egyensúlyok mellett önmegvalósításról és anyaság utáni újratervezésről is.

Dr. Bagdy Emőke a Budapestimaminak.

A mai fiatal nők közül sokan az anyaság hatására kezdik megkeresni és megtalálni azt a tevékenységet, feladatot, amire igazán vágynak. Rengeteg  inspiráló “újratervező” anya történetet látunk. Az anyaság ennyire átrendezi a hangsúlyokat? 

Az anyasággal az életünk váltópontra kerül, természetszerűleg mindent egy picit újratervezünk, mindent újrakezdünk. És ezt én nagyon konstruktívnak tartom, ugyanakkor fontos, majdhogynem sarokpont, hogy az anyaság hivatásába bekerülő nő mikor jut el oda, hogy újra akarja tervezni az életét. Milyen idős az a gyermek, aki mellett eszébe jut az a gondolat, hogy újratervezne? 

Van erre ideális időpont?

Ha egy nő a nagyon korai anya-gyermek kapcsolatból akar kilépni, és akar mielőbb újraépítkezni a munkájában, az szólhat arról, hogy az anyaság őt izolálta abból a társadalmi közegből, ahol az identitása arról szólt, hogy ő valaki a világban a saját szakmája révén. Ilyenkor egy identitásvesztett állapot, kicsit depresszív állapot miatt keresi az újra a munkába kapaszkodás létmegoldását, és emiatt nem tud igazán az anyaságban kiteljesedni. Pedig az első életév a gyerek számára létkérdés fontosságú. Kötődési munkamodell, biológiai munkamodell, stresszkezelő program és rengeteg olyan történik a gyermekben, ami ha nincs az anya állandó, következetes, kiszámítható jelenléte, akkor az imprintig bevésődött biológiai és lelki programok sérülhetnek. Tehát az első életévből "kiugrani" egészen más minőség.

Mennyire nehéz ebben a folyamatban egyensúlyt találni a nőknek?

Gyerek mellett minden nap újra kell gondolnunk, hogy a gyerek az elsődleges, vagy a munka az elsődleges, és itt jön az élet művészete! Meg kell teremteni az egyensúlyt a két szeretetkapcsolat között: az egyikben szeretnénk kibontakozni, érvényesülni, a másikban szeretnénk jó anyák lenni és a gyermekeinknek biztonságot, boldogságot adni. Ez a kettős kötés pedig azt jelenti, hogy állandóan libikókán ülünk. Állandóan.

Mi az, ami segíthet?

Én magam is végigcsináltam, megtapasztaltam és a szakirodalom is azt mondja, hogy ha van olyan párod, akivel te egy közös cél irányába haladsz, akkor az egyensúly megoldható. Ha nem közös a célotok, és nem tudtok a saját párkapcsolati libikókátokban megegyezni, hogy mennyire legyen a férfi hivatásának kibontakozása támogatva és mennyire a tied, ha ebben ti ketten nem tudtok kiegyezni, az párkapcsolati és családi krízishez vezet. Tehát azt a művészetet kell megtanulnunk asszonytársainkkal, hogy a férjünk, párunk kibontakozását, fejlődését erősítve érjük el, hogy ő maga szívből, szeretetből adjon a mi magunk szükségleteinkben időt, erőt a mi saját fejlődésünkre.

Mindig nekünk kell ügyesnek lennünk ebben? Nem egyenlőtlen helyzet ez?

Minden azon múlik, hogy milyen az én párom. Az meg attól függ, hogy én, mint nő milyen vagyok neki és vele. Az adáson múlik minden. Ha nekem fontosabb a párom, mint én magam, ha én szeretem őt, ha elsődlegesen az jár a fejemben, hogy hogyan menjenek a dolgaink úgy, hogy neki jobb legyen, akkor ő is jobban tud engem szeretni. Sajnos ennek ez a módja. Ha akarok kapni szeretetet, előbb kell ügyeskednem, hogy én adjak. Ez egy nagyon nagy trükk az életben, és erre rá kell jönni, hogy így van. Mert így lehet csak közösen tervezni, így léphet be a közös kapcsolatba a gyerek, akivel aztán lehet egy nagyon szép életegyensúlyt kialakítani.

Konfliktusok nélkül meg lehet úszni?

Egyezkedések, viták során történik minden, ahol azonban mindig letesszük a voksot, hogy mi alapjában véve szeretjük egymást és szeretjük a gyerekünket. Ez az alaptétel. Minden beszélgetésünk, vitánk kiindulója és záró szövege: "Szeretlek és szeretem a gyerekünket". Ez egy komoly küzdelem, én tudom a legjobban, 46 évig ugyanazzal az emberrel éltem, és mi magunk is nagyon komoly meccseket vívtunk, de a végén mindig meg is egyeztünk szépen. Mikor én elmentem egy hétvégi szakmai rendezvényre, akkor kértem a férjemet, hogy hozd el a lurkókat, szünetekben tudjunk találkozni, a következő hétvége pedig a tiéd, akkor te szabad vagy. Mindig megadtam a "tartozásomat", erre annyira figyeltem. Vagy amikor a férjem könyvet írt, alkotott, akkor szó szerint megszűnt a külvilág. Ezt szintén tudomásul kell venni: Ha a férfi beteg, akkor nagyon beteg, ha alkot, akkor nagyon alkot. Ő ment és alkotott, és mi lábujjhegyen jártunk. Mikor én írtam könyvet? Sokszor a konyhaasztalon írtam, miközben főztem, és nem panaszként mondom, de ez a mi hátrányunk a nőiségben. Ha mi mindezt könnyedén tudjuk venni, akkor kijön egy jó élet.

Ezek szerint mi nők jobban bírjuk a gyűrődést?

A nők a szívósabbak, ez tény. Időnként azt se tudjuk, hogy nappal van, vagy éjszaka, mégis visszük, csináljuk, intézzük. A férfi általában nem bírja az éjszakázást, minimum lumbágót kap. Statisztika van arra, hogy a gerincbántalmak a fiatal apáknál gyakoriabbak. Azt az érzést kell megtapasztalni és megtanulni annak örülni, hogy győzök, hogy kibírtam, hogy nekem fontos volt és megcsináltam. De azt ne reméljük, hogy a nőknek könnyebb lesz.

És hogy fér mindemellé az önmegvalósítás? A nők is azt hallják mindenhonnan, hogy légy önálló, valósítsd meg az álmaidat!

Az önmegvalósítás egy félrefogalmazott szó, mert aki megalkotta, Abraham Maslow, a humanisztikus pszichológia professzora, a következőt mondta: önaktualizáció, azaz aktualizálni önmagunkat, a lehetőségeinket mozgásba hozni. Na, de ez nem egy magányos dolog. Nem azt jelenti, hogy menj és könyökölj és legyél valaki, egymagadban. Az önaktualizáció fogalma szerint az ember végtelen lehetőségekkel jön létre, és ebből kell kibontakoztatnia a környezete segítségével a legjobb képességeit. Nagyon jól beágyazott szeretetkapcsolatok közegében segítenem kell a másiknak, hogy megtalálja, hogy mi benne az unikális - mert mindenkiben van - és ez a mi felelősségünk a másik felé: minél többet segíteni, kibontani az ő képességeiből. A mi kultúránk elfelejtette ezt az együttműködést, a szövetséget, pedig ez lenne az igazán jó. Ezzel szemben az önmegvalósítás kifejezés szajkózása manapság az individuumra utal, hogy mindent csinálj te egymagad. Ez egy téves dolog! Egyedül nem megyünk semmire. Olyannyira nem, hogy a szeparációs szorongás az ember leghalálosabb félelme, hogy egyedül maradok, hogy nincs senkim, a magányba szó szerint bele tudunk betegedni. Muszáj, hogy legyen mellettünk valaki, akinek fontosak vagyunk, és aki fontos számunkra.

Vági-Tóth Lilla - Budapestimami

Forrás: http://budapest.imami.hu/csak-elkezdeni-nehez-orszagos-hirek/allandoan-libikokan-ulunk-interju-dr-bagdy-emokevel

Figyelmetekbe ajánlom Dr. Bagdy Emőke alábbi könyveit a témában:

süti beállítások módosítása