2017.feb.10.
Írta: netbutik

Ha hétvége akkor filmajánló...

Bor, mámor, Provance (A Good Year, 2006)

 

Az angol bankár, Max Skinner (Russell Crowe) egy omladozó provance-i szőlőhegyet örököl Henry bácsikájától. Max nem szándékozik letelepedni Le Griffon-ban, minél előbb értékesítené a birtokot a teljes borászatával együtt. Menet közben azonban váratlan dolgok húzzák keresztül a számításait: egyrészt felidézi a régi emlékeket, összebarátkozik a helyi vincellérrel, megjelenik Henry bácsi rég elveszett lánya, illetve még a szerelem is itt toppan be az életébe.
Tudtad, hogy…?

A rendező, producer Ridley Scott állítása szerint a film összes jelentének forgatási helyszíne mindössze 8 percre volt provence-i otthonától, ahol 15 évig lakott. Eredetileg Aaron Eckhart is szerepelt volna ebben a lélekfelemelő filmben.

 

Pál Feri Atya: „A boldogság nem egy állapot, hanem egy folyamat!”

Pál Feri atya Székesfehérvárott, a Harman sportágválasztó napján tartott előadást testi-lelki egészség témában. Emlékeztetett arra, hogy a boldogság nem a hatalomról, hanem az egymás iránti tiszteletről és elfogadásról szól.

„Boldog vagyok vagy boldog embernek érzem magam? A kettő közt különbség van” – kezdte előadását Pál Feri atya, aki elmondta, hogy a helyes cél nem az, ha boldognak akarjuk magunkat érezni, hanem az, ha szeretnénk boldog emberek lenni.

Carl Rogers szerint a boldogsághoz fontos, hogy legyenek céljaink, álmaink, amiket valóssággá válthatunk. „A legtöbb ember rossz irányba indul, amikor a boldogságot keresi. Az emberek többsége szerint ugyanis a boldogság egy állapot, amire célként tekintünk. Az a baj, hogy azt hisszük, ha ezt a vágyott boldogságot elérjük, akkor innentől boldogok vagyunk és hanyatt dőlhetünk, pedig ez nem így van. Carl Rogers a XX. század legzseniálisabb lélektani szakembere kimondta, hogy ez nem ilyen egyszerű – sajnos –, a boldogság nem egy állapot, hanem egy folyamat. Nem egy cél, hanem irányultság. A boldogság egy jó irányba haladó élet.”

Pál Feri beszélt atléta múltjáról is, miközben megemlékezett Cathy Freemanről, aki a 400 méteres síkfutásának 10. évfordulóján azt mondta: amit akkor érzett, eufória volt. “Te mit láttál a képernyőn?” – tette fel a kérdést az atya, majd így folytatta: “Azt, hogy ez a nő szenved, mint egy állat. Hogy fájnak a lábai, hogy alig kap levegőt, de mégsem adja fel, mert tudja, hogy a cél végén elégedett lesz önmagával. Tudja fejben, hogy hamarosan egy folyamatnak a végére ér, aminek a végén egyensúlyba kerül önmagával.”

Cathy Freeman az Olimpián 2000-ben

Forrás: Wikipédia

„Másfelől ezt a következőképp fogalmazzák meg szakemberek: ha valakinek nincsenek hosszútávú céljai, akkor az irányítást át fogják venni a rövidtávú célok, mégpedig az érzelmi és fizikai szükségletek. Ez azt jelenti, hogy éppen azokat a nehézségeket nem fogjuk majd akarni vállalni, amelyek egy hosszútávú cél eléréséhez szükségesek. A boldogság nem cél, hanem egy folyamat. A boldogság nem egy állapot, hanem egy irányultság. Ezért van különbség aközött, hogy én most boldog vagyok és aközött, hogy boldog ember vagyok-e.”

Mitől lesz egy ember hosszútávon egyensúlyban?

„Amikor azt mondjuk, hogy testi-lelki egészség, vagy azt, hogy testi-lelki egyensúly, akkor igazából tudunk egyensúlyban lenni, ha nem mindig a pillanatnyi egyensúlyt keressük. A pillanatnyi egyensúly az, ha hazamész a fárasztó melóból és azt mondod, hogy bedobsz egy sört. Ha pedig dühös vagy a férjedre, akkor a pillanatnyi egyensúly érdekében elkezdesz vele kiabálni. Ez segít a pillanatnyi egyensúlyon, de a hosszútávún nem.”

Pál Feri szerint az egyensúly nem egy statikus dolog. Az is egy folyamat. Példaként jól megnevettetve a résztvevőket azt kérdezte meg, hogy vajon miért tudunk egy hétköznap olyan sokat dolgozni. A válasz az volt, hogy azért, mert tudjuk, hogy jön a hétvége…

Pál Feri megszólította a fiatal nőket, édesanyákat is, és elmondta, hogy tudja, mekkora gondot okoz a család és a karrier közt választani. Szerinte az a helyes felfogás, hogy a nő a karrierjére koncentrál, majd, amikor úgy érzi, gyermeket vállal és háttérbe helyezi a karrierjét. Nem eldobja, csak háttérbe helyezi és berobbantja az anyai énjét a gyermek hároméves koráig – mert ez a legmeghatározóbb a picik életében – majd újra előveszi a karriert. Szerinte ezeknek a döntéseknek fontos szerepe van a hosszútávú egyensúly kialakításában, mert ha mindkettőt görcsösen akarjuk, akkor mindkettőt elveszítjük.

„A hosszútávú egyensúly kulcsa, hogy jól tudjunk lenni, miközben látszólag egymástól ellentétes célkitűzéseink vannak, annak a képessége, hogy bármelyiket szabadon el tudom engedni. Nem az, hogy mind a kettőt görcsösen akarom, hanem az, hogy mindkettőt el tudom engedni. A lényeg a súlypontok áthelyezése. Egyszer az anyaság kerüljön előtérbe, máskor a karrier és hosszútávon létrejön az egyensúly.”

5 pont, hogy boldog életet éljünk hosszútávon:

  • Engedjük meg magunknak, hogy megéljük a pillanatokat! A szenvedést nem érdemes dramatizálni: a szenvedést nem szabad felfújni, különben megbetegszünk. Ennek elkerülése végett gyűjtsünk örömöket. 50-60 százalékban mi tehetünk arról, hogy megteremtjük ezeket a pillanatokat.
  • Lássuk, hogy az életünknek van értelme! „Az életnek feltétel nélkül van értelme.” – mesélte egy koncentrációs tábort túlélő férfi. Ha valamiről azt gondoljuk, hogy nincs értelme, akkor nem is lesz. Sem egy beszélgetésnek, sem egy házasságnak. Példaként említette Nick Vujicic-et, aki tizenhat évesen megakarta magát ölni, mert nem látta az élete értelmét. Amikor ezt elhatározta, hazafelé menet a szomszéd kislány ráköszönt: „Nick, szia, örülök, hogy látlak.” Ekkor Nick Vujicic a budapesti előadáson elmondta, hogy akkor úgy döntött aznap még nem öli meg magát. Mint mondta, nem a testi fogyatékossága miatt érezte magát rosszul, hanem azért, mert nem volt célja az életében.
  • Feledkezzünk meg önmagunkról! Pál Feri atya elmesélte, hogy az a legnagyobb bajunk, hogy görcsösen meg akarunk felelni önmagunknak és másoknak is. Nem szabad állandóan elemezni önmagunkat.
  • Értékeljünk az életünk gyümölcseit! Egy amerikai iskolában felmérést készítettek arról, hogy mit gondolnak, mi a legnagyobb boldogság az életben. A fiatalok azt mondták, a siker. „A siker egy múló állapot. Az életben a gyerek, a család az apró kis gyümölcs, nem a siker, nem a lájközön.”
  • Igyekezzünk tartalmas emberi kapcsolataink fenntartására! Pál Feri ismét az életből hozott egy példát erre: Rick Eliast említette, aki túlélt egy repülőszerencsétlenséget. A férfi egy előadáson elmondta, korábban azt hitte, ha meghal, majd félni fog, de abban a tizenöt másodpercben, amikor zuhantak lefelé, mert leálltak a hajtóművek, valójában szomorú volt. „Azt hitte, hogy meg fog halni, és nem félt, hanem szomorúan gondolt rá, hogy nem arra koncentrált az életében, amire valóban kellett volna. Nem foglalkozott korábbi életében a családjával és a barátaival. A tragédiát az összes utas túlélte. Rick szerint nem változott meg az élete, de valójában mégis. Rájött, hogy mi is fontos az életben igazából.”

Pál Feri atya az előadás végén elmondta: “Törekednünk kell arra, hogy nyitott szemmel és szívvel járjunk a világban. Mert csak így élhetünk tartalmas és hosszú távon boldog, kiegyensúlyozott életet.”

Forrás: http://csaladhalo.hu/egeszseg-es-lelek/pal-feri-atya-a-boldogsag-nem-egy-allapot-hanem-egy-folyamat/

Ha érdekesnek találod a témát figyelmedbe ajánlom Pál Ferenc könyveit:itt!

Csernus doki 10 parancsolata a boldog és sikeres élethez!

1. Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.


2. Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...

3. Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.

4. A gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy felelős. Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!

5. Az önző ember először környezetét, majd önmagát teszi tönkre. Ide vezet az önzőség. Miért teszed mással azt, amit magadnak nem kívánsz?

6. Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.

7. Másra támaszkodni mindig veszélyes. Igaz, sokszor ez a könnyebbnek látszó út. De a támaszték eldőlhet. Tudod mit? Támaszkodj magadra!

8. Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.

9. A világban épp elég dologtól függsz akaratlanul. Ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság helyett a szabadságért küzdj, hogy lehess büszke is magadra!

10. A gyengeség valójában gyávaság. A gyáva embert pedig fölemészti az állandó megfelelni vágyás. Így hogyan valósíthatod meg önmagad?

Forrás. http://szeretet-forras.blog.hu/2013/07/28/csernus_doktor_10_parancsolata_936#more5429498

Csernus Imre könyveit megtalálja: itt!

Válaszol a jóskönyv - A szerelemről

Érdekes, hogy a gondolatok mennyire vonzzák egymást.

Az előző oldalon a vándormadarak példáját említettem.

És most kiderül, hogy itt is erről akarok beszélni.

Egy nőismerősöm régóta külön él már a társától. Nem lehet tudni, miért. Elromlott, elszürkült már a kapcsolat? Csak az egyik nem akarja? Vagy egyikük sem?

Valahogy úgy érezte, nincs még egészen vége - s megkérdezte a Jóskönyvet.

Válaszul az 53-as Jósjelet kapta.

Csien. A Fokozatos haladás.

A helyzet a fejlődés képét mutatja, azokat a közeledő lépéseket, melyeket meg kell tennünk, hogy valakit vagy valamit elérjünk.

Ezt a lassú mozgást a vadliba repüléséhez hasonlítja.

Az első vonásban a vadliba kiemelkedik a vízből, s a magasba emelkedik.

Messze még a céltól.

A második vonásban lassan a sziklához vonul.

Itt megpihen egy kicsit. Nem rossz itt, ehet, ihat, de nem maradhat itt.

Átmeneti pihenőn van.

A harmadik vonásban a vadliba lassan a fennsíkra vonul.

Itt nem jól érzi magát. Lényegében elvesztette útját. Elsiette a dolgot? Vagy eltévedt?

Nem tudni.

A negyedik vonásban egyetlen faágat talál, ahol megpihenhet. A helyzet még nehéz, de ez a faág is több, mint a semmi.

Az ötödik vonás a nagy katarzis pillanata.

A vadliba lassan a csúcs felé vonul.

Ez magányos hely, s itt mindig ki van téve egy kapcsolat a kísértéseknek, a próbatételeknek, néha még a kudarcnak is.

Végül jön egy hatodik, misztikus vonás:

"A vadliba lassan a felhők magasságába vonul.

Tollait szent táncokhoz lehet felhasználni. Üdv!"

Barátnőm a jósjelet az 1-es és a 6-os változóval dobta, így jött ki irányjelként a 63-as, Befejezés után jele.

És most jön az elemzés.

Első látásra ez egy biztató jóslat.

Lassan minden rendbe jön.

Találkoznak, újra.

Ez azonban csak látszat.

Mélységes életismeret kell hozzá, s a szerelemről és a párkapcsolatok természetéről való ezoterikus tudás, hogy a válasz hiteles legyen.

És ez főleg a hatodik vonás üzenetében rejlik.

Mi, földi síkon élő emberek azt hisszük, hogy a szerelmünk akkor lesz a miénk, ha elvesszük feleségül.

Vagy megöleljük.

"Enyém vagy!"

Az érzés birtokolni akar. Fogni, átölelni, jogilag megkötni.

Együtt élni vele.

Ez teljesen érthető emberi gondolkodás.

De itt, ebben a hatodik vonásban az út az égbe vezet.

Kivisz a világból.

Csak a "tollait hullatja a földre" a szent madár - aki bennünket jelképez -, ő maga száll tovább, önmaga tökéletesítése felé.

Ez az Örök Szeretet képe, melyet nem lehet realizálni.

Itt ez nem teljesedhet be - mert önmagunk megtalálása túl van a hétköznapi céljainkon, s azon is, hogy most a miénk lesz-e Jancsi vagy Juliska.

Ez a vonás a bennünk lévő Halhatatlan Lélekhez szól.

Azt mondja: a párkapcsolatra kérdeztél, de a válasz túlmutat rajta.

Akit a másikban véltél s kerestél, önmagadban van.

Ha megtalálod, sohasem maradsz egyedül.

Ez az Örök Szerelem ezotériája, mely mindig kivetül valakire - de lényegében bennünk él, akkor is, ha éppen nincsen senkink.

A jóslat az önfejlődésről szól.

A kérdés a valakivel való kapcsolatra vonatkozik, s a valakibe való kapaszkodásról szól, de sokkal magasabb választ ad.

Kevesen értik meg.

Lelki fejlettségünk még nem tart ott, hogy a hétköznapok fölötti tágabb és végtelenebb távlatainkat érzékelni tudnánk.

Nők, akik közelebb vannak a földi élethez, nehezen értik meg, hogy gyakran a másikkal való kapcsolat kérdése önmagukról szól.

Az érintés, a biztonság, a testközelség és a másik fontosabb és átélhetőbb, mint a benső lelki fejlődés.

Itt pedig arról van szó.

Új útról, egy magasabb spirálkörbe való lépésről.

Új életről is - ha tudatosan vállalja s megérleli.

Döbbenetes fordulata egyébként ennek a szimbólumsorozatnak, hogy a vadliba száll, száll, vízből a magasba, majd kőre, majd ágra, majd csúcsra - de amikor társát megtalálná, hirtelen felhúz az égre.

És csak a szent tollai hullanak vissza a földre.

Volt egy csodálatos barátnőm, Tolnay Klári, aki ezt a misztériumot élte.

S csodálatosan megcsinálta.

Müller Péter
XV. évfolyam 8. szám

Forrás: http://tgy-magazin.hu/muller-peter-rovata/valaszol-a-joskonyv-a-szerelemrol

Müller Péter könyveit megtalálod itt!

Megbocsátás (Ne cipeld magadon a múlt terheit!)

Bizonyára te is ismersz olyanokat, akik egyszerűen imádnak megsértődni, s sértettségükben napokon át duzzogni: „Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy velem így bánjon! Én mindig jó voltam hozzá, de ez a %/!%=%! (tetszőleges trágár szavak) pedig ilyen aljasul elbánt velem! De én majd megmutatom neki!”

A fejünkben rejtőző „kis én”, az egó örül, ha különlegesnek, mártírnak érezheti magát. Lételeme, hogy megsértődjön, és védekezésképpen támadásba lendüljön: az egó értelme a harc.

Életünknek jelentős részét azzal töltjük, hogy egónkat hizlaljuk és a vélt támadásoktól védjük. Vannak, akik bármilyen szó hallatán eltöprengenek: „Vajon mit jelenthet ez számomra? Vajon mit akart mondani rólam? Vajon mi a véleménye rólam?”

Túl sok időt pazarlunk el azzal, hogy sérelmeinken rágódunk, s ezek terhét hosszú időn át magunkon cipeljük.

Mi történik akkor, amikor megharagszunk valakire?

Megtörténik egy alkalommal, amikor lelki  fájdalmat, megalázottságot, dühöt okoztak nekünk, de mi a sérelmünk történetét újra- és újra felelevenítjük. Újra és újra megtapasztaljuk mentális filmként a fejünkben, s bosszankodunk rajta.

Az elménk nem tud különbséget tenni a valóság és az elképzelés között.

Újra és újra lejátszod a mentális filmedet, s minden alkalommal érzed a hozzá kapcsolódó keserű érzelmeket. Az ismétlődő történet ismétlődő valóság az elmédnek: újra és újra megtapasztalod a sérelmet.

Kinek árt valójában a sértődés?

Könnyű belátnod: csak és kizárólagosan csak neked. Senki másnak nem árt az, hogy te duzzogsz, csak rád van kártékony hatással.

Egyszer történt meg az esemény, már csak emlékkép, múlt, s te mégis minden alkalommal, amikor duzzogsz, újra és újra lejátszod elmédben a mentális filmet, s minden alkalommal vérig sértődsz. Életenergiáidat így fölöslegesen fölemészted.

”Egyszer két zen szerzetes sétált egy patak mentén. A séta közben megláttak egy arrafelé haladó fiatal, szexi nőt, aki ugyan szeretett volna átkelni a patakon, de esze ágába sem volt összevizezni a szép ruháját.

Az egyik szerzetes szó nélkül, gyöngéden fölemelte a hölgyet, és átvitte a patak túlsó oldalára. Majd letette, és továbbment.

Így mentek-mendegéltek egymás mellett a két szerzetes, mígnem a másik, aki nem vett részt a nő-költöztetésben, kifakadt:

– Testvér, hogy is van ez? Megszegted a szabályt, hogy nőkhöz nem érhetünk!

A másik erre így válaszolt:

– Én már letettem magamról őt. Te még mindig magadon cipeled?"

A zen szerzetesnek az a feladata, hogy jelen legyen, s ne a múltba révedjen. Ez az egyetlen fontos dolog, amit tennie kell. De nem tette, helyette elméjében azon méltatlankodott, hogy a múltban a nő megérintésével a társa megszegte a szerzetesi szabályzatot.


„Én már elengedtem magamtól a hölgyet” – válaszolja – „Elengedtem magamtól, testileg is, és lelkileg is. Átvittem a patakon. Megtörtént. Haladok tovább. Nem nézek vissza. Nem az emlékeimben élek, hanem itt és most jelen vagyok, tudok magamról. Te még mindig magadon cipeled a múlt terheit? Ezért nem vagy jelen.. ahol valójában minden van, létezik s ahol a valóság megtörténik.”


Meg kell értened azt, hogy mindenki azt cselekszi, amit a tudatossági szintjének megfelelően a legjobbnak tart. Ha te is hozzá hasonló tudatosságban élnél, akkor te is hasonlóan gondolkodnál és te is hasonlókat tennél, mint az, aki fájdalmat okozott neked.


Ha megbocsátasz, szabadon engedsz. Nem kötődsz senkihez sem sérelemmel, intenzív emocionális energiával, nem csimpaszkodsz belé: „Akarlak téged, mert te elégíted ki az én titkos mártíromsági vágyamat!”

Lehet, hogy azért ragaszkodsz ahhoz, hogy sértett fél legyél, azért nem tudsz megbocsátani, mert szükséged van rá, függővé váltál egy érzelemtől.

Lehet, hogy már annyira hozzászoktál ahhoz, hogy mártírnak érezd magad, s hogy szenvedj, lehet, hogy annyira gyakran merülsz bele sérelmeid filmjeibe, hogy valósággal függővé váltál tőlük.


Függőségi viszonyba keveredsz egy negatív érzelemmel, s ekkor mindent megteszel tudattalanul, hogy olyan helyzeteket produkálj, amiben megalázottnak érezheted magad, s ezzel kielégítheted az „örökös áldozat vagyok”- érzelem iránti függőségedet.

„Jajj, ma még nem kaptam meg az adrenalin-adagomat! Nosza itt a feleségem, van egy kis problémám vele”


Lehet, hogy függő vagy attól, hogy mindig áldozatnak kell érezd magad.

S ez neked nagyon rosszat jelent.

Energiáid jelentős részét az zabálja fel, hogy kielégítsd az „áldozat vagyok” érzés iránti függőségedet.

Tudattalanul olyan szituációkat hozol létre, amelyek „balszerencsések”, létrehozod azokat a körülményeket, amelyekben áldozatnak érezheted magad - s így elégíted ki a mártíromsági függőségedet.

Ez az önsorsrontás igazi értelme.


Nincs mit tenned. Meg kell bocsátanod.

Máskülönben a mérgező múlttal megmérgezed a jelen pillanatot is: azt, ami most van, s nemcsak egy elme-alkotta kép.

Nézz csak szembe bátran önmagaddal: Haragszol magadra bármiért is?

Van benned bárminemű neheztelés önmagadra vonatkozóan azért, mert a múltban bármit is elmulasztottál? Haragszol bármiért is önmagadra?


Igencsak gyakori az, hogy nem vagyunk jó barátságban önmagunkkal, neheztelünk, haragszunk azért, mert „nem ilyennek kellene lennünk, mert nem teszünk meg mindent azért, hogy”.. s így tovább.

Számtalan indokot találhatunk arra, hogy miért nem tudjuk magunkat elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk.

 Nem tudunk megbocsátani önmagunknak.


A  megbocsátást kezd önmagaddal.

Bocsáss meg önmagadnak, s engedj el minden magaddal szembe támasztott, „kőbe vésett” elvárást, szabadulj meg azok terhétől.

Bocsáss meg önmagadnak, engedd el a múltad, hadd legyen csak emlék. Ne legyen többé rád  hatással a múlt, ne befolyásolja többé az életedet.

Amikor teljesen megbocsátasz önmagadnak, akkor elengeded a magaddal szembe támasztott elvárásokat, s megszabadulsz a megfelelési kényszertől – szabaddá válsz.

Elengeded magadtól a múltat, szabadon engeded a sérelmeidet s ezáltal te is szabaddá válsz.

Nem kell cipelned a sérelmek terheit vállaidon, s nem roppansz meg az élet súlya alatt. 

Ekkor kiegyensúlyozott vagy és élvezed a létezést..


(Részlet Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve" c. könyvéből)

Forrás: http://tudatossag.kery.org/2017/02/megbocsatas-ne-cipeld-a-multat.html

A hála - kitörés az egó börtönéből

Van egy nagyon hatásos stresszoldó gyakorlat. Nem lehetsz olyan ideges, stresszes  vagy szorongó, hogy pillanatok alatt ne oldódhatnál föl. Amikor a hála érzetét megtapasztalod, amikor szívből-lélekből hálás tudsz lenni a létezésedért, akkor az egós zárkózottságod páncélja megreped, tágra nyilt kapuvá válsz, amelyen át hagyod magadba áramlani a teljes világot. Hálás vagy, s ezzel befogadod magadba a világot. Egós ellenállásod elillan, s betölti lényedet a tudatosság.

Próbáld csak ki:

Tárd szélesre a karjaidat, és végy egy mély lélegzetet. S ahogy a lélegzetet beszívod, érezd ahogy magadba szívod egyúttal a világot is. Érezd a hála érzetét. Akár hangosan ki is mondhatod: „Köszönök mindent. Hálás vagyok, hogy létezem. Örülök, hogy élek. Köszönöm!”

Nem kell tudd, hogy kinek köszönöd, nem kell feltétlenül Istennek vagy Univerzumnak nevezd. De ha vallásos vagy, s ez fontos számodra, akkor hálás lehetsz Istennek. Hálás lehetsz a Minden-ségnek, azért, hogy létezel.

Amikor a hála nemes érzetét érzed, akkor valami csoda történik benned és általad.

Lehetsz bármennyire is stresszes és szorongó, magadba zárkózott, picivé összezsugorodó, megkeményedett kérgű egó, a hála érzete pillanatok alatt ellazít, megnyit, tudatossá tesz téged. Az egyik pillanatban még ingerültnek érzed magad, feszültnek és idegesnek, a másikban hálát érzel, megnyílsz, tágra nyitod magad a világnak: hadd áramoljon beléd!


Amikor hálás vagy, akkor boldognak érzed magad. Jól érzed magad a bőrödben. Mindent, ami van, jónak és szépnek látsz és szívből-lélekből örömöd leled benne.

A hála ellazít, megnyit önmagadra és a világra, jelenlevővé tesz. Megízleled azt, ahogy a világ beléd áramlik, s te tudsz minderről.

Szívd be lassan a levegőt! Engedd, hogy mellkasod fokozatosan kitáguljon, s a levegő beáramoljon rajta keresztül. Szívd be olyan lassan és olyan finoman, mintha egy alig érezhető illatot szimatolnál. Szívd úgy, hogy az orrod elé tartott pihetoll meg se rezdüljön a lélegzésedtől.

Szívd magadba mélyre a levegőt, s vele együtt szívd magadba a világot. Tárd ki karjaidat és mondd: „Köszönöm, mindent köszönök. Hálás vagyok a létezésemért.”

Most! Tedd meg MOST! Légy hálás, s merülj bele a hála csodájába..

(Részlet Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve" c. könyvéből)

Forrás: http://tudatossag.kery.org/2017/01/a-hala-kitores-az-ego-bortonebol.html