Válaszol a jóskönyv - A szerelemről

Érdekes, hogy a gondolatok mennyire vonzzák egymást.

Az előző oldalon a vándormadarak példáját említettem.

És most kiderül, hogy itt is erről akarok beszélni.

Egy nőismerősöm régóta külön él már a társától. Nem lehet tudni, miért. Elromlott, elszürkült már a kapcsolat? Csak az egyik nem akarja? Vagy egyikük sem?

Valahogy úgy érezte, nincs még egészen vége - s megkérdezte a Jóskönyvet.

Válaszul az 53-as Jósjelet kapta.

Csien. A Fokozatos haladás.

A helyzet a fejlődés képét mutatja, azokat a közeledő lépéseket, melyeket meg kell tennünk, hogy valakit vagy valamit elérjünk.

Ezt a lassú mozgást a vadliba repüléséhez hasonlítja.

Az első vonásban a vadliba kiemelkedik a vízből, s a magasba emelkedik.

Messze még a céltól.

A második vonásban lassan a sziklához vonul.

Itt megpihen egy kicsit. Nem rossz itt, ehet, ihat, de nem maradhat itt.

Átmeneti pihenőn van.

A harmadik vonásban a vadliba lassan a fennsíkra vonul.

Itt nem jól érzi magát. Lényegében elvesztette útját. Elsiette a dolgot? Vagy eltévedt?

Nem tudni.

A negyedik vonásban egyetlen faágat talál, ahol megpihenhet. A helyzet még nehéz, de ez a faág is több, mint a semmi.

Az ötödik vonás a nagy katarzis pillanata.

A vadliba lassan a csúcs felé vonul.

Ez magányos hely, s itt mindig ki van téve egy kapcsolat a kísértéseknek, a próbatételeknek, néha még a kudarcnak is.

Végül jön egy hatodik, misztikus vonás:

"A vadliba lassan a felhők magasságába vonul.

Tollait szent táncokhoz lehet felhasználni. Üdv!"

Barátnőm a jósjelet az 1-es és a 6-os változóval dobta, így jött ki irányjelként a 63-as, Befejezés után jele.

És most jön az elemzés.

Első látásra ez egy biztató jóslat.

Lassan minden rendbe jön.

Találkoznak, újra.

Ez azonban csak látszat.

Mélységes életismeret kell hozzá, s a szerelemről és a párkapcsolatok természetéről való ezoterikus tudás, hogy a válasz hiteles legyen.

És ez főleg a hatodik vonás üzenetében rejlik.

Mi, földi síkon élő emberek azt hisszük, hogy a szerelmünk akkor lesz a miénk, ha elvesszük feleségül.

Vagy megöleljük.

"Enyém vagy!"

Az érzés birtokolni akar. Fogni, átölelni, jogilag megkötni.

Együtt élni vele.

Ez teljesen érthető emberi gondolkodás.

De itt, ebben a hatodik vonásban az út az égbe vezet.

Kivisz a világból.

Csak a "tollait hullatja a földre" a szent madár - aki bennünket jelképez -, ő maga száll tovább, önmaga tökéletesítése felé.

Ez az Örök Szeretet képe, melyet nem lehet realizálni.

Itt ez nem teljesedhet be - mert önmagunk megtalálása túl van a hétköznapi céljainkon, s azon is, hogy most a miénk lesz-e Jancsi vagy Juliska.

Ez a vonás a bennünk lévő Halhatatlan Lélekhez szól.

Azt mondja: a párkapcsolatra kérdeztél, de a válasz túlmutat rajta.

Akit a másikban véltél s kerestél, önmagadban van.

Ha megtalálod, sohasem maradsz egyedül.

Ez az Örök Szerelem ezotériája, mely mindig kivetül valakire - de lényegében bennünk él, akkor is, ha éppen nincsen senkink.

A jóslat az önfejlődésről szól.

A kérdés a valakivel való kapcsolatra vonatkozik, s a valakibe való kapaszkodásról szól, de sokkal magasabb választ ad.

Kevesen értik meg.

Lelki fejlettségünk még nem tart ott, hogy a hétköznapok fölötti tágabb és végtelenebb távlatainkat érzékelni tudnánk.

Nők, akik közelebb vannak a földi élethez, nehezen értik meg, hogy gyakran a másikkal való kapcsolat kérdése önmagukról szól.

Az érintés, a biztonság, a testközelség és a másik fontosabb és átélhetőbb, mint a benső lelki fejlődés.

Itt pedig arról van szó.

Új útról, egy magasabb spirálkörbe való lépésről.

Új életről is - ha tudatosan vállalja s megérleli.

Döbbenetes fordulata egyébként ennek a szimbólumsorozatnak, hogy a vadliba száll, száll, vízből a magasba, majd kőre, majd ágra, majd csúcsra - de amikor társát megtalálná, hirtelen felhúz az égre.

És csak a szent tollai hullanak vissza a földre.

Volt egy csodálatos barátnőm, Tolnay Klári, aki ezt a misztériumot élte.

S csodálatosan megcsinálta.

Müller Péter
XV. évfolyam 8. szám

Forrás: http://tgy-magazin.hu/muller-peter-rovata/valaszol-a-joskonyv-a-szerelemrol

Müller Péter könyveit megtalálod itt!