"Tényleg szeretnék megbocsátani és továbblépni - de egyszerûen nem megy!" "Bosszút akarok állni azért, amit ellenem tett - ha megkapná, amit érdemel, akkor végre megkönnyebbülnék!" Ismerõs mondatok, érzések? Egy-egy súlyos (sõt, olykor akár apróbb, de komolynak megélt) sérelem után az ember könnyen válhat múltjának foglyává, aki nem tudja élvezni a jelent, mert figyelmét a fájdalom, a veszteség, a méltánytalanság érzése és az intenzív bosszúvágy köti le. Ráadásul sokszor még bûntudat és szégyen is kínozza, amiért minden igyekezete ellenére képtelen megbocsátani, és agresszív gondolatok járnak a fejében.
Hogyan tehetjük le azokat a terheket, amelyek cipelése nemhogy nincs hasznunkra már, de megakadályozza, hogy teljes, örömteli és értelmes életet éljünk? Miért nem hozza el a remélt megkönnyebbülést a bosszú? Ha megbocsátunk, azzal nem mentjük-e fel a sérelem elkövetõjét a felelõsség alól? Milyen testi és lelki hatásai vannak a bosszúvágynak és a megbocsátásnak?
A népszerû pszichológus szerzõ a tõle megszokott tudományos igényességgel, ugyanakkor könnyen érthetõ, élvezetes és felszabadító stílusban vezet be a megbocsátás lélektanába. A továbblépést megcélzó belsõ munkát számos önállóan elvégezhetõ gyakorlat is segíti.
Megrendelem a könyvet a könyvet 2.990 Ft-ért!
OLVASS BELE A KÖNYVBE!
"Az érzéseinkre vonatkozó elvárásokkal (érkezzenek akár a szüleinktõl, akár a vallásos vagy spirituális tanításokból) az a baj, hogy teljesíthetetlenek. Utasításra vagy parancsszóra nem tudunk nem érezni valamit (bosszúvágyat), vagy érezni valamit (megbocsátást). Ezért ezek az elvárások sokszor rendkívül nyomasztóvá válnak: 'jó kereszténynek tartom magam, ezért meg kellene bocsátanom, de képtelen vagyok rá'. Ez a gondolat pedig gyakran vezet rágódáshoz vagy súlyos, állandósult önkritikához. Ezt a jelenséget nevezzük a 'kell zsarnokságának' vagy Albert Ellis amerikai pszichológus kifejezésével 'musterbation'-nak (a must - kell és masturbation - önkielégítés szavak összevonásából)."
"A megbocsátásnak gyakran tulajdonítunk erkölcsi minõséget. Az önsegítõ könyvek, az önjelölt 'terapeuták' és a kulturális mítoszok ellenére azonban a bosszúvágy nem betegség. Egy olyan érzésrõl van szó, amely meglehetõsen gyakori (az emberek 64%-a állítja, hogy az elmúlt hónap során érezte), és amely az emberi lélek természetes megnyilvánulása. Tévedés azt gondolni, hogy a bosszúvágy embertelen, "emberalatti" érzés, míg a megbocsátásra való képesség a humánum valódi jele. A bosszúra és a megbocsátásra való képességünk párhuzamosan alakult ki az evolúció során, és bizonyos körülmények között mindkettõre szükség van. (Ez pedig még azzal együtt is igaz, hogy a krónikus bosszúvágynak vitathatatlanul káros hatásai vannak.)"
Dr. Szondy Máté
"A pszichológus Steven Hayes a bosszúvágy állapotát a következõ szemléletes hasonlattal írja le: amikor valamilyen sérelem után elégtételre szomjazunk, olyanok vagyunk, mintha felnyársaltak volna egy hatalmas kampóra, amelyre közvetlenül utánunk ráhúzták a minket megbántó személyt is, így õ szorosan hozzánk nyomódik. A kampó mélyen a húsunkba szánt, mindenhova elkísér - eképpen persze a sérelmet okozó személy is részese valamennyi élményünknek. Hiába napozunk a tengerparton, veszünk részt kellemes beszélgetésekben, vagy megyünk moziba, a kampó (és persze a rá felszúrt másik fél is) ott van velünk. Ez pedig érthetõ módon megnehezíti az élményeink tudatos megélését és élvezetét. Egyetlen módon szabadulhatunk a kampóról: ha engedjük, hogy elõbb a másik fél lemásszon róla. Ha ezt nem tesszük meg, akkor akár egy életen keresztül is szenvedhetünk tõle és a helyzettõl. Mi tehát a megbocsátás? A sérelem elõtti állapotunk helyreállítása, melynek során visszaadjuk magunknak mindazt, amire korábban képesek voltunk."
"Mind állatoknál, mind embereknél kimutatták, hogy a fizikai fájdalom megnöveli az agresszív viselkedés valószínûségét. Evolúciós szempontból ez teljesen érthetõ: amikor a fájdalom valamilyen fizikai támadás következménye, a gyors ellentámadás hatékonyan csökkentheti a további sérülés veszélyét. Sõt, a fájdalominger már azelõtt hatással van a motoros (mozgató) rendszerre, mielõtt tudatosulna maga a testi kín: ebbõl az következik, hogy az általa kiváltott agresszió tudatos kontrollálása nem könnyû. A másoktól elszenvedett elutasítások, sérelmek a fizikai fájdalom átéléshez kapcsolódó agyterületeket aktiválnak - ezért hajlamosak vagyunk ezekre a társas élményekre ugyanolyan automatikus (vissza)támadással reagálni, mint a testi fájdalomra. Ez azért jelent problémát, mert - szemben a fizikai támadással - társas helyzetekben a visszatámadás felerõsíti és fenntartja a konfliktust. Ezekben a szituációkban nem hasznos ez a stratégia, sokszor mégis így reagálunk, mert agyunk nehezen tud különbséget tenni a fizikai és a társas fájdalom között."
"A falumba való visszatérés traumatikus élmény volt - a múltam megsemmisült, mindenütt csak fû és törmelék. Ennek ellenére nem volt bennem gyûlölet. Ám nem azért határoztam el, hogy nem akarok gyûlölni, mert jó ember vagyok. Azért döntöttem így, mert a gyûlölet befejezte volna azt a munkát, amit a szerbek sikeresen elkezdtek. Megmérgezett volna."
Megrendelem a könyvet a könyvet 2.990 Ft-ért!
"'Rendõr vagyok, spanyol vagyok és ki....ott gyilkológép vagyok. Értve vagyok?' - így jellemzi magát Torrente, az agresszív, lusta, gyáva, szexista, rasszista ex-rendõr, a nárcisztikus személyek mintapéldánya az azonos címû filmben. Az ilyen embereket elõször is erõs feljogosítottság-érzés jellemzi: meg vannak gyõzõdve arról, hogy megkülönböztetett figyelem és törõdés jár nekik, gyakorlatilag bármit szabad megtenniük, nem kötik õket a korlátok, törvények, szabályok. Nekik nem kell sorban állniuk, nem kötelezõ betartaniuk a KRESZ szabályait, soron kívüli szolgáltatás és különleges bánásmód jár nekik mindenhol. Nagyfokú elismerést és csodálatot várnak el másoktól, és ha úgy érzik, ezt nem kapják meg, akkor általában dühvel, sértõdöttséggel, esetleg agresszióval reagálnak. Saját maguk fontosságáról túlzó elképzeléseik vannak, gyakran ábrándoznak határtalan sikerekrõl, szépségrõl, intelligenciáról, gazdagságról - olyanok, mint Karinthy Tanár Úr kérem címû írásának diákja, aki miközben idétlenül lóg a szeren, fejben szuperhõssé, a világ urává válik."
"Bizonyos esetekben szorongáskeltõnek tûnik, hogy az iránt éljük meg a haragunkat, akitõl elszenvedtük a sérelmet. Ekkor alkalmazzuk az áttolást: valaki más felé irányítjuk a haragunkat. Klasszikus példa az a beosztott, akit a munkahelyén leszúrnak. A fõnökével nem mer ellenkezni, de otthon ordítani kezd a feleségével, valamilyen apróságra hivatkozva. A neje erre beront a fiuk szobájába, és felpofozza egy mondvacsinált ügy miatt. Szegény fiúnak csak a család kutyája marad - tehát belerúg egy nagyot. Ha ez az eseményláncolat gyakran megismétlõdik, akkor a fiú késõbb sokkal nagyobb valószínûséggel fogja apjához hasonló módon áttolni a dühét - és így igazságtalanul reagálni, ha sérelem éri."
"Az, hogy fájdalmat érzünk, a legtöbb esetben nem azt jelzi, hogy "rosszul", hibásan reagálunk. Éppen ellenkezõleg: a nehéz élethelyzetekben megjelenõ szorongás, félelem, fájdalom annak a jele, hogy egészségesen mûködünk. Az a középkorú nõ például, aki a férje és a szerelme között õrlõdik, és közben szorong attól, hogy döntése hogyan befolyásolja a családja, a gyerekei és saját jövõjét, egészséges módon reagál. Ha ebben a helyzetben egyáltalán nem érezne szorongást, akkor nagy valószínûséggel pszichopata lenne. Ennek ellenére a fizikai fájdalomhoz hasonlóan a lelki fájdalmat is megpróbáljuk elkerülni. Ez azonban nemcsak hogy nem csökkenti a fájdalmat, de sok esetben még fel is erõsíti azt, és lehetetlenné teszi a továbblépést: a valóság tényeinek és fájdalmunknak a tagadása szenvedést eredményez. A radikális elfogadás azt jelenti, hogy nem harcolunk a valóság ellen. Elfogadjuk annak (így a fájdalmunknak is) a realitását. Elfogadjuk a rossz laborértéket vagy a házasságunk boldogtalanságát, mert ez az egyetlen módunk arra, hogy változtassunk rajta, és a szenvedésünket fájdalommá csillapítsuk."
Megrendelem a könyvet a könyvet 2.990 Ft-ért!
"Ahogy egy kártyapartin sem tudjuk befolyásolni, hogy milyen lapokat kapunk, úgy abba sincs beleszólásunk, hogy kik a szüleink, melyik országba születtünk, milyenek a fizikai és intellektuális adottságaink vagy a temperamentumunk. A jó kártyajátékos azonban nem attól lesz sikeresebb, hogy mindig jobb lapjai vannak, mint a többieknek, hanem attól, amit azokkal kezd, amelyek éppen neki jutottak. Nem azon bosszankodik, hogy miért nincs jobb lapjárása, hanem a kezében tartott kártyákból próbálja kihozni a legtöbbet. Ha azon rágódunk, ami nincs a hatalmunkban, akkor nem tudunk a valóban kontrollálható dolgokra figyelni. Helyzetünk és érzéseink elfogadása azonban nem passzív, apatikus belenyugvást jelent, hanem az elsõ lépést a változás, az enyhülés felé."
"A zavaró gondolatokat elképzelheti internetes felugró ablakokként, például böngészés közben kéretlenül a szeme elé tolakodó, potencianövelõt vagy más csodaszert népszerûsítõ reklámokként. Ezekben az ablakokban azonban most nem reklámszövegek, hanem az Ön gondolatai jelennek meg. Ezek a pop-up hirdetések kellemetlenek, zavaróak, de azon kívül, hogy némi bosszúságot okoznak, semmilyen káros hatásuk sincs. A jobb felsõ sarokban található X-re kattintva bezárhatja õket."
"Amikor mások viselkedését próbáljuk értelmezni, általában "belsõ" okokkal magyarázzuk azt: úgy gondoljuk, hogy azért bántott meg, okozott nekünk csalódást, fájdalmat, mert õ ilyen. Ám miközben a másik személyiségét tesszük felelõssé a tetteiért, elfelejtkezünk arról, hogy az emberek viselkedését milyen nagymértékben befolyásolják a külsõ tényezõk. Gondoljon bele abba, hogy az Ön viselkedésére milyen jelentõs hatással vannak a körülmények: valószínûleg teljesen máshogy szokott viselkedni a vasárnapi családi ebéd közben, mint a munkahelyén a fõnökével, és nem pont úgy cselekszik, amikor részegen szórakozik a barátaival, mint amikor a templomban istentiszteleten vesz részt, vagy éppen krízishelyzetben van, és különösen nagy érzelmi nyomás alatt áll. Mások viselkedését ugyanilyen mértékben befolyásolják a külsõ körülmények, ezt azonban gyakran nem vesszük figyelembe. A pszichológusok alapvetõ attribúciós hibának nevezik ezt a jelenséget."
"Mária egy (nem pszichológus által tartott) önismeret-fejlesztõ kurzuson azt a tanácsot kapta, hogy ha dühös, akkor engedjen szabad folyást az indulatainak. Mária erre hazament és kritikátlan módon ordítozva férje szemére hányta az elmúlt évek összes sérelmét. Annyira megrészegítette az újfajta viselkedés nyomán kialakuló hatalomérzet, hogy az agresszív ordítozást gyakorlatilag fél éven keresztül folytatta. Férje ekkor bejelentette, hogy el akar válni. Amikor Máriával találkoztam, magányos, megkeseredett és kétségbeesett volt. Mire támaszkodhatott volna Mária viselkedése irányításában, ha nem az automatikusan felbukkanó érzéseire és gondolataira? Az értékeire - mindazokra a célokra, amelyek miatt értelmesnek találja az életét. Ha értékes és teljes életet akarunk élni, akkor hosszútávon jobban járunk, ha pillanatnyi impulzusaink helyett az értékeink és céljaink alapján alakítjuk a viselkedésünket. Tetteink így nem feltétlenül állnak majd összhangban aktuális belsõ élményeinkkel - viszont összhangban állnak értékeinkkel."
Megrendelem a könyvet a könyvet 2.990 Ft-ért!
