2016.máj.11.
Írta: netbutik

A mese pszichológiája: mitől retteg a gyermek? Interjú dr. Kádár Annamária, pszichológus és egyetemi adjunktussal

00_34.jpg

Szülőként tudjuk jól, hogy az érzelmi intelligencia kialakulásában nagy szerepe van a mesehallgatásnak. De mit nevezünk jó mesének? És vajon ártunk azzal, ha a TV-ben nézzük a legújabb meséket? 

 


Dr. Kádár Annamária, pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője segít eligazodni a mesék varázslatos világban. Mit nevezünk jó és rossz mesének? Kell- e félnünk a TV-ben szereplő meséktől? Az interjúból mindenre fény derül!

Családháló: Egy pszichológus azt mondta a gyermekek a mesét kettős tudattal hallgatják, így tudják, hogy a mese az nem a valóság. Akkor mégis mi váltja ki félelmet egy mese kapcsán? 

dr. Kádár Annamária: A négy-ötéves kor egy mérföldkő a mesei érdeklődés szempontjából. Ekkor alakul ki a mesetudat, és kezdődik el a nagy mesekorszak, amikor a gyermek már el tudja különíteni a valóság elemeit a mesei elemektől. Képes beleélni magát a mesei helyzetekbe, azonosul a mesehőssel és szurkol neki, mégsem téveszti össze magát vele, vagy a mese eseményeit a valósággal. Az ötéves gyermek ezért különösen vonzódik a tündérmesékhez. A szimultán kettős tudat középső és nagycsoportos óvodás kor táján jelenik meg, de a gyermekek között ebben a tekintetben nagy különbségek lehetnek. A gyermek már nem azért éli bele magát a mesékbe, mert valóságnak tartja azokat (hiszen tudja, hogy a szőnyeg nem repül, és a varázsszó nem elegendő az átváltozáshoz), hanem az általuk közvetített igazságban hisz. A kettős tudat kialakulása előtt azért nem ajánlatos tündérmesét mesélni, mert ezek túl hosszúak, szerkezetük és cselekményük bonyolult, így a gyermek gyakran nem várja meg a mese befejezését, elmarad a pozitív végkifejlet, ez pedig szorongást válthat ki belőle.

CSH: Számos meséről halljuk, hogy veszélyesek, ártalmasak. Mik azok az elemek, amiktől féltenünk kell a gyermekünket?

KA: Ismerek olyan szülőt, aki a mesék félelmetesebb részeit átkölti a gyermeke védelme érdekében. A gyermek szimbolikus úton dolgozza fel a mesét, belső képek formájában. A sárkány pont annyira lesz félelmetes, mint amennyire a gyermek el tudja viselni. Tilos átkölteni a mesét! A népmesékben, hogyha az életkori sajátosságoknak megfelelően meséljük őket, nincsenek veszélyes, ártalmas részek.

CSH: Többször hallottam, hogy a Micimackóban szereplő Füles depresszív hajlamai miatt káros hatással bír a gyermekekre. Erről mit gondol?

KA: Popper Péter már megválaszolta ezt a kérdést, mélységesen egyetértek vele:

„Hölgyeim és uraim, kedves olvasók! Micimackó és Malacka nem taoisták, nem zen-buddhisták, nem Lao-Ce, vagy Boddhidarma szimbólumai, hanem egyszerűen csak egy mesebeli medve és malac, Róbert Gida játszótársai. Mint ahogy Füles sem depressziós, Nyuszi nem mániás, Kanga nem egy jiddische mamele, és Zsebibaba nem képviseli a lázadó ifjúság egyik politikai szervezetét sem. Az eszetek tokja! – kedves bölcselő barátaim. Aki élete drámai pillanataiban nem ismer rá önmagában a regény egyetlen állatára sem, annak vagy politikusnak kell állnia, vagy gyógyíttatnia kell magát.”

                                                                     Micimackó és barátai

CSH: Van olyan, hogy rossz mese?

KA: Soha ne olvassunk gyermekeinknek kilúgozott, leegyszerűsített, rövidített meséket!Az egyperces, instant mese olyan, mintha egy pohár nemes bort egyhajtásra felhörpintenénk, vagy egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el.

CSH: Számos tanulmány számol be a meseolvasás jótékony hatásairól, azonban a TV elterjedésével egyre inkább a tv tölti be a mesélő szerepét. Meddig fontos, hogy megőrizzük a meseolvasás élményét?

KA: A gyermek személyiségfejlődése, érzelmi intelligenciájának fejlesztése szempontjából a népmeséknek van a legnagyobb szerepük. A rajzfilmes „mesék” többet ártanak, mint használnak, mivel nem segítik a belső képalkotást.A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszere számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás. A tévénézés másik problémája, hogy az a meghitt, intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön.

Annak a gyermeknek a számára, aki lelkileg-érzelmileg rendben van, nem jelent veszélyt egy-egy rajzfilm megnézése, amennyiben az nem túl hosszú, és a szülővel közösen megbeszélik a látottakat. A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyesíteni – hiszen a mesében a történet a gyermek elméjében kel életre, megmozgatva a fantáziáját, érzelmeit, félelmeit, vágyait. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel nem helyettesíthető! Számos kutatás mutatott rá arra, hogy ha valakit nem engednek álmodni, akkor nehézségekbe fog ütközni a valóság problémáinak feldolgozásában. Bettelheim ezzel kapcsolatban írta azt, hogy “egyszer talán kísérleti úton ugyanezt a mesékkel kapcsolatban is ki fogjuk tudni mutatni: hogy sokkal rosszabb azoknak a gyermekeknek, akik nem részesülnek abban, amit a mesék nyújtanak, akiknek a mesék nem segítenek, hogy tudattalan feszültségeiket képzeletben dolgozhassák fel."

dr. Kádár Annamária

CSH: Mit gondol a mostanában megjelent mesékről? Hogyan hat a fejlődésre az állandó TV nézés?

KA: Óvodáskorban egy gyermek maximum 20 perc televíziót nézhetne naponta, azt is szülői felügyelettel. A felnőtt szerepe meghatározni, hogy a gyermek életkori sajátosságainak megfelelően mire használhatja a televíziót, de az első néhány évben mindenképpen érdemes korlátozni az ezekhez való hozzáférést, mivel lényegesen fontosabb, hogy a kisgyermek a szabad levegőn minél többet mozogjon, mesét hallgasson, és szabadon játsszon.

Két-hároméves kortól a szülővel közösen már meg lehet nézni egy tíz-tizenöt perces mesefilmet, de fontos, hogy folyamatosan figyeljünk arra, hogy a gyermek miként reagál a látottakra. Iskoláskor előtt semmiképpen sem szabadna a napi maximum fél órát átlépni, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Amennyiben az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, akkor ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából. Hogyha betartjuk ezeket a szabályokat, korlátokat és közösen ülünk a képernyő elé, hogy meglegyen a lehetőség a látottak megbeszélésére és feldolgozásra, akkor nem ártanak a gyermeknek.

CSH: Hogyan meséljünk és mikortól? Milyen típusú mesék a legelőnyösebbek a gyerekeknek?

KA: A mesélést – ugyanúgy, mint a zenei nevelést – Kodály véleménye szerint már a születés előtt kilenc hónappal kellene elkezdeni. Gyermekünkkel ugyanis már a fogantatás pillanatától kezdve kommunikálhatunk. Az irodalmi élmény megalapozása a bölcsődallal kezdődik, amelyben a ringatás öröme összekapcsolódik az énekkel. Az altatók, melyeket az anyák énekeltek, dúdoltak elalváskor gyermekeiknek, megteremtve az ébrenlétből az álomba való átmenet rituáléját, magas érzelmi töltettel rendelkeznek. Az anya hangja, a becézgetés, a kedveskedés biztonságot nyújt és megkönnyíti a gyermek számára az ellazulást. Az ismerős ritmus, dallam összekapcsolva a ringatással, az anyaméh biztonságát idézi fel a gyermekben, ezért jelentenek örömöt a mondókák és a versek még úgy is, hogy a gyermek nem is érti ezek szövegét.

Amikor a gyermek segítséggel már tud ülni, tapsoltathatjuk, csiklandozhatjuk. Amikor már biztonságosan ül, következhetnek a döcögtetők, a höcögtetők és lovagoltatók. Mondókát mondhatunk akkor is, amikor feláll (Áll a baba, áll), amikor elindul (Jár a baba), amikor leül (Sétálunk, sétálunk) és guggolni (Ég a gyertya, Nyuszi ül a fűben) tud. A kisgyermek első éveiben figyel fel környezete tárgyaira, többek között a könyvekre. Még nem tudja, mire valók, játszik velük, tépdesi őket. Kétévesen már képes megfelelő módon bánni velük, és szívesen lapozgatja ezeket. Szereti, ha mesélnek neki, számára a valóság nagyon tarka, csodálatos, kissé kusza és érthetetlen.

A lapozgatókban, leporellókban olyan tárgyakról találunk egyszerű vonalakkal megrajzolt képeket, amelyek körülveszik a gyermeket. A keményfedelű könyvben a tárgyak, állatok más színben vagy eltérő formában is megjelenhetnek, mint a valóságban, és ha a gyermek így is ráismer a tárgyra vagy élőlényre, az azonosítást öröm kíséri. A könyvekben öröm rámutatni az ismerős tárgyakra, állatokra, és a könyv képei alapján elmesélni, milyen egy gekkó – akkor is, ha a valóságban nem látott még ilyen állatot.

Az ismeretlen tárgyakat ábrázoló képekre is felfigyel, megtanulja a nevüket, és rögzíti a szavakat, ami az “én is tudom” örömét nyújtja számára, segítve a világ megismerését, felfedezését, az összefüggések megértését. Igy válnak a leporellók az auditív és vizuális memória fejlesztésének eszközévé, hozzájárulva a beszédértés és a szókincs fejlesztéséhez is. A gyermekkel együtt “olvashatjuk” a képeket, mintát adva neki arra, hogy később képek alapján ő is mesélni tudjon.

CSH: Kisgyermekkorban?

KA: Két-hároméves korban gyermek- és kisállat történeteket mesélhetünk. Fontos, hogy ekkor a mesében még ne legyen gonosz szereplő, akadjanak viszont a gyermek számára ismerős elemek.Ebben az életkorban szívesen hallgat olyan történeteket, amelyeknek ő vagy egy hozzá hasonló gyermek van a középpontjában. Minél részletesebbek a hétköznapi történetek, annál jobban tetszenek neki. Ekkor még nem a varázslatosat, hanem az ismerős dolgokat várja, szívesen hallgat olyan meséket, amelyek arról szólnak, hogy az anya mit csinált, mielőtt érte ment volna az oviba. Ezek a történetek segítenek a napi eseményekre való visszaemlékezésben, az élmények rendszerezésében, ami pedig biztonságossá és kiszámíthatóvá teszi számára a világot.

Mesélhetünk a beszélni még nem tudó másfél éves gyermeknek is. Ha elutazunk nyaralni, az új helyen való első lefekvés előtt visszamesélhetjük neki röviden a napját. „Amikor reggel felébredtél, ott voltak a csomagok az előszobában. Megittad a tejet, felöltöztünk, és elindultunk az autóval. Beültél az ülésedbe, hallgattuk a zenét, majd elaludtál. Amikor ideértünk a tengerre, akkor megnéztük a nagy vizet, játszottál a homokban, kerestünk csigákat, majd megnéztük azt a szobát, ahol most aludni fogunk. Itt van a macid és a rongyod, anya pedig itt alszik melletted. Holnap is kimegyünk fürdeni, milyen jó lesz!” Ha a gyermek nem is érti a teljes szöveget, az ismerős kifejezések mentén megfejti a történetet. Később ugyanezt a mesét mesélhetjük neki állatszereplőkkel, mivel egy bizonyos kor után már jobban szereti úgy követni az eseményeket, hogy így ismerjen önmagára, mintha róla mesélnének. „Egyszer egy napon Nyuszi mama elment a kis nyuszikkal a piacra vásárolni. Vettek almát, diót, mogyorót, sárgarépát. A kis nyuszi nagyon szereti a sárgarépát, de a dió nem igazán ízlett neki. Képzeld, hogy....”

A hároméves óvodás már tudja, hogy melyik könyvben találhatók kedvenc versei, meséi, élvezettel hallgatja a láncmeséket, a kalandos állatmeséket, a rövid történeteket, a hármas tagolású ismétlődéseket. A mese akkor tartja ébren a gyermek figyelmét, ha váltakoznak benne a párbeszédek, a ritmikus ismétlések, szófordulatok.

Ekkor még nem tudja elkülöníteni a valóságot a mesétől, ezért félelmet, szorongást érezhet a varázsmesék kapcsán. Szókincse és figyelmi kapacitása sem teszik még lehetővé azt, hogy bonyolult és hosszú meséket hallgasson. Ebben az életkorban a legmegfelelőbbek a rövid és minél egyszerűbb cselekményű, ismétlődő részeket és kevesebb konfliktust tartalmazó hétköznapi történetek, melyeknek hőse ő maga. Ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon mesélni, mesét hallgatni, a szülő, az óvónő ölbe veheti őt, és visszamesélheti neki az aznapi történeteket.

A négyéveseknek az egyszerű szerkezetű, ismétlődő részeket is tartalmazó láncmesék, valamint a rövidebb állat- és novellamesék ajánlottak, mivel cselekményük egyszerű, a bennük szereplő állatok tulajdonságai és viselkedése is emberi. Fontosak maradnak a versek és dalok is. Ha többször is meghallgatja ugyanazt a történetet, már tudja, mi fog következni, így a világ kiszámíthatóvá válik számára, hiszen az események az elvárásainak megfelelően alakulnak.

A négy-ötéves kor egy mérföldkő a mesei érdeklődés szempontjából. Ekkor alakul ki a mesetudat, és kezdődik el a nagy mesekorszak, amikor a gyermek már el tudja különíteni a valóság elemeit a mesei elemektől. Képes beleélni magát a mesei helyzetekbe, azonosul a mesehőssel és szurkol neki, mégsem téveszti össze magát vele, vagy a mese eseményeit a valósággal. Az ötéves gyermek ezért különösen vonzódik a tündérmesékhez.

A mesék már lehetnek bonyolultabbak, de azért elég áttekinthetőek ahhoz, hogy megértse őket. Ebben az életkorban szívesen hallgat hosszabb állatmeséket, novellameséket és egyszerűbb tündérmeséket. Öt-hétéves korban már következhetnek a terjedelmesebb és bonyolultabb tündérmesék valamint a cselekménydúsabb novellamesék. A gyermek már bővebb szókinccsel és ismeretanyaggal rendelkezik, ami által lehetővé válik az összetettebb cselekménysor megértése és a hősök élményeinek átélése.

CSH: Iskoláskorban mit ajánlana?

KA: Mire iskolás lesz, egyre reálisabban látja a dolgokat. A mesére való beállítottság nyolc-kilenc évig tart, ezután már a valós világban zajló rendkívüli események érdeklik, kedveli a mindennapostól eltérő, csodák nélküli eseményeket. A kettős tudat átalakul, a valós és lehetséges szintjei elválnak. Tízéves kor körül már megérik a szempontváltásra, egy helyzetet több nézőpontból is tud mérlegelni, értelmezni. Ekkor már képes önállóan is meséket alkotni, ezáltal fejlődik a kreatív fantáziája, érzelmi intelligenciája, empátiája és problémamegoldó készsége, megtanulja kifejezni azt, ami foglalkoztatja őt.

A kisiskoláskor az irodalmi érdeklődés szempontjából két részre oszlik. Első-második osztályban az olvasási technika elsajátításával küszködő gyerek szívesen nyúl óvodáskora meséihez, mert a szöveg ismerete átsegíti kezdeti nehézségein. Nyolc-tíz éves korban jelenik meg az irodalmi érdeklődés. A tündérmesék fokozatosan kiszorulnak, népszerűbbek lesznek a régi és mai gyerekek életéről szóló, valós mesék, ugyanakkor szívesen olvas valódi állatokról szóló történeteket. Ez az a kor, amikor nem tűr el semmilyen varázslatos elemet, és lenézi a „kicsiknek” való tündérmeséket.

Az életkori sajátosságok figyelembevétele mellett fontos a gyermek egyéni igényeinek tiszteletben tartása. A szülő az, aki a legjobban ismeri gyermekét, tudja, mi az, amit őt érdekli, milyen problémákkal, félelmekkel küzd, melyek azok a kérdések, amelyek leginkább foglalkoztatják, milyen szöveget ért meg és milyen könyv nyeri el leginkább a tetszését.

CSH: Milyen hatással van a kicsik fejlődésére, ha a TV-ben nézik a Piroskát ahelyett, hogy mesekönyvben olvasnák el?

KA: A gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot. Mesehallgatás közben nagyon intenzív belső munkát végez, elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. A mesélővel való személyes kapcsolata segíti abban, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit.‎ A mesélő szülő vagy pedagógus is segítheti ezt a folyamatot, ha beleéli magát a történetbe, odafigyel a hanglejtésére, a mesemondás vagy olvasás ritmusára. A mese dallama könnyen átalakul képpé, és a belső képkészítés folyamatában lehetővé válik az érzelmi azonosulás a számunkra kedves hőssel. Minél ráérősebben, megváltoztatott tonalitással, dallamosabban mesél a szülő – úgy, hogy maga is egy belső képet készít a meséhez –, annál kidolgozottabb lesz a gyermek belső képe is. Ehhez nem kell tudatos erőfeszítés, a gyermek úgy éli meg ezt a folyamatot, hogy a belső kép magától, spontán módon megjelenik.

dr. Kádár Annamária

CSH: Érezhető a változás a mesék, és az érzelmi intelligencia területén a generációk között?

KA: Az alapvető dolgok nem változnak, egyetemes jellemzőkről beszélhetünk. A kisgyermek nagyon nehezen tudja megfogalmazni problémáit, csupán az érzések szintjén éli meg a feszítő állapotokat. Számtalan olyan feladattal kell megbírkóznia, amelyek nagy megpróbáltatások elé állítják: le kell válnia szüleiről, meg kell tanulnia, hogyan kezelje félelmeit, késleltesse vágyait, győzze le a testvérféltékenység érzését. Gyakran átéli az érzések ambivalenciáját is: egyszerre imádja és gyűlöli szüleit, és tehetetlennek érzi magát ebben a belső zűrzavarban. Ha a szülő és a pedagógus teljesítményorientált, hogyha nagyon magasra helyezi a mércét vagy átadja a gyermeknek saját szorongásait, bizonytalanságát, ha felnőttszerepbe emeli a gyermeket, ha értelmezi problémáit, ha semmibe veszi és lekicsinyli félelmeit, szorongásait, akkor még jobban kibillentheti őt az amúgy is ingatag egyensúlyi állapotából. A gyermek élményeit szimbolikusan, a játék és a mesehallgatás során képek segítségével tudja kifejezni, kivetítve dühét, haragját egy állatfigurába vagy mesehallgatás közben egy negatív szereplőbe.

Az óvodás és kisiskolás gyermeken sokszor feszültség, szorongás, félelem uralkodik el, nem tudja kezelni érzelmi élete ambivalenciáját. Mivel testi és lelki adottságai, akaratának fejletlensége, alacsony frusztrációtoleranciája még nem teszi lehetővé, hogy egy felnőtthöz hasonlóan eligazodjon a bonyolult külső és belső világban, gyakran tehetetlennek érzi magát. Ennek ellensúlyozására természetesen nem elegendő egy megfelelő történet, mese elővarázsolása, amiből a gyermek megtanulja, mit is kell tennie, és máris “gombnyomásra” megoldódnak a dolgok. Bármiféle értelmezés, kioktatás, hasonlítgatás a mesén keresztül éppen szándékainkkal ellentétes irányba hat, mert a gyermekben csak azt az érzést erősíti meg, hogy képtelen megfelelni, hogy elégedetlenek vele. Amit változásként értékelek, az az, hogy megjelent az instant, gyors megoldásokra való törekvés ezen  a területen is.

CSH: Melyik a kedvence meséje?

KA: Kedvenc mesém a Kisködmön főhősének, a jómódú parasztembernek volt egy lánya és egy felesége. Egy nap érkezett hozzájuk háztűznézőbe egy legény, s az apa leküldte a lányát a pincébe, hogy legyen mivel megkínálniuk a vendéget. A lánynak ekkor szemébe ötlött a pince oldalához támasztott káposztáskő. Erről az jutott eszébe, hogy ha majd férjhez megy, és kisfia születik, vesz neki egy ködmönt a vásárban – de ha a kisfiát agyonüti a káposztáskő, akkor kire marad majd a kisködmön…? Ezen úgy elkeseredett, hogy bánatában sírva fakadt. Mivel sokáig nem tért vissza, hamarosan lement utána az apja és az anyja is, s meghallva a nagy probéámát, mindketten rázendítettek a sírásra. A kérő épp csak hanyatt nem vágta magát, olyan jóízűt nevetett, és azt mondta: ha még három ilyen bolondra akad, mint ezek, elveszi a lányt feleségül. El is indult, s az út során hamarosan találkozott egy emberrel, aki a diót vasvillával hányta fel a padlásra. A legény vett egy vékát, és fél óra alatt felhordta benne a diót. A következő ember, akibe beleütközött, teknővel hordta be a világosságot a házba. A legény rajta is segített: fejszével vágott két ablakot a falba, s mindjárt világosabb lett. Harmadjára egy asszonnyal hozta össze a sorsa, aki a csirkéket akarta a kotló alá dugni, de ez nem sikerült neki. A legény megmagyarázta neki: ha jön a héja, akkor a kotló dugdosás nélkül is maga alá veszi a csibéit. Miután továbbállt, azt gondolta magában: hála Istennek, megtaláltam mind a három bolondot! Hazament, és két hét múlva megülték a lakodalmat. Lett nekik egy kisfiúk, vettek is neki egy ködmönt, de a káposztáskő nem ütötte agyon. Itt a vége, fuss el véle.

A mese a nem megfelelő problémamegoldási stratégiákról, az önbeteljesítő jóslatok erejéről szól. 

Forrás: http://csaladhalo.hu/

Az alábbi képre kattintva különleges meséskönyveket vásárolhat (akár ingyenes kiszállítással):

tapsi_1.jpg

titokmesesk_miki_nelkul_1.png

 

MESEPSZICHOLÓGIA - dr Kádár Annamária könyvei

kadar.jpg

 

Dr. Kádár Annamária: Pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője. Diplomamunkájában és doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. Dolgozott iskolapszichológusként, jelenleg pedig az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon tanít. Trénerként rendszeresen tart az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket. Az Erdély FM rádió Pszichotrillák című műsorának szakértője és társszerkesztője. Többször tartott már előadást a Nyitott Akadémián – kirobbanó temperamentumát, ízes erdélyi beszédét, derűs, szeretetteljes lényét és humánus gondolatait vastapssal jutalmazta a közönség.

Mesepszichológia 2. Útravaló kényes nevelési helyzetekhez

 

"Iskolapszichológusként értettem meg igazán azt, hogy a gyermek tünetei mögött mindig ott rejtőzik az õ egész meséje – nemcsak az, ami eddig történt vele, hanem a szeretetvágya, elfogadás iránti igénye, álmai, kívánságai és sérelmei, szorongásai, félelmei is.

Minden gyermek nemcsak adottságaiban egyedi, hanem abban a különleges módban is, ahogyan szemléli és értelmezi a világot. Ha türelmesen kivártam, hogy szavaiból, gesztusaiból, tonalitásából kibontakozzon ez a történet, akkor lassan megnyílt, és együtt írhattuk át az életmeséjét, úgy, hogy az a továbbiakban támogassa, ne pedig akadályozza őt.

A gyermek viselkedésproblémája mindig csak a jéghegy csúcsa, és ha szűklátókörű nevelőként, pedagógusként csak ezt próbálom értelmezni, nem találom meg a valódi megoldást. Ha azonban nem csak 'megjavítani' szeretném a gyermeket, hanem kíváncsi vagyok arra, hogy mitől olyan, amilyen – vagyis a történetére, a meséjére –, akkor ez Ariadné aranyfonalaként segít megtalálni a feléje vezető utat.

A lelkében szunnyadó gebéből táltos paripát varázsolhatok, csupán 'parazsat' kell adnom neki."

Részlet a Mesepszichológia 2. Útravaló kényes nevelési helyzetekhez című könyvből.

A könyv megvásárolható webáruházunkban (2016.03.18-ig kedvezményes áron)az alábbi linken: itt!

 

Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban -Bookline TOP50 lista tizenötödik

 

Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és – ami még fontosabb! - a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani… Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk.

A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.

Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette.

Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek:

  • a frusztrációk,
  • csalódások elviselésében,
  • a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában,
  • a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében,
  • a veszteségek elfogadásában és
  • az önfeledt játékban.

 A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem.

Olvasói vélemény a könyvről moly.hu oldalon blanka veronika:
"Ez a könyv hasznosabb volt, mint gondoltam. Eredetileg csak három fejezetét akartam elolvasni a kutatásomhoz kapcsolódóan, aztán olyan érdekes volt, hogy elkezdtem elölről, és egy nap alatt a végére is értem.
Nagyon tetszett, hogy olvasmányos volt, az írónő nem nézett komplett hülyének (ahogy a szakkönyvek általában), mégsem volt az az érzésem, hogy lebutított verziót olvasok.
Az előrehaladott stádiumban lévő mesekönyvemhez rengeteg adalékot kaptam, meg megerősítést, hogy jó az út, amin haladok.
A magánéletemben is rájöttem néhány dologra, ami a gyerekkoromra vezethető vissza, és eddig észre sem vettem, vagy ha igen, akkor közelmúltbeli dolognak gondoltam. 
Ajánlom mindenkinek."

A könyv megvásárolható kedvezményes áron (03.18-ig) az alábbi linken:

http://netbutik.hu/spd/N010/Mesepszichologia---Az-erzelmi-intelligencia-fejles

Fogalmunk sincs, hogyan működik a gyerek

00_7.JPG

Mindenki volt gyerek, mindenkinek voltak szülei, vagy ha nem, hát valamiféle szülőpótlékai. Valamennyiünk életét, személyiségét alapvetően meghatározza, milyen családban nőttünk fel. Freud óta azt is tudjuk, hogy felnőttkori döntéseinket vagy ösztönösnek vélt reakcióinkat sokszor olyan tapasztalatok irányítják, amelyekre nem is emlékszünk. Persze a gyereknevelés olyan, mint a politika. Mindenki ért hozzá, de senki sem csinálja jól.

 

Hatalmas kitolás az emberrel, hogy képtelen visszaemlékezni élete legfontosabb, bizonyos értelemben legkreatívabb szakaszára (soha többé nem szívunk magunkba annyi tudást, mint ekkor), az első két-három évre.

A legtöbb felnőtt képtelen gyerekfejjel gondolkodni

Ha fel tudnánk idézni csecsemőkori félelmeinket, rácsodálkozásainkat, szorongásainkat, örömeinket, ha képesek lennénk újra meg újra szűz szemmel nézni a világra, semmi gondot nem okozna számunkra a gyereknevelés, hiszen pontosan értenénk a csecsemők és a kisgyerekek érzelmi, indulati reakcióit, kitöréseit, igényeit, szükségleteit. Ha így lenne, tévedhetetlenül tudnánk, mikor mire van szükségük.

Ezzel szemben a helyzet az, hogy a legtöbb felnőtt számára komoly gondot okoz a gyermeki látószög megértése, figyelembevétele, vagy akár csak puszta érzékelése is. Az elmúlt évszázadok során a gyerekkorra úgy tekintettek, mint a bárányhimlőre: kellemetlen, ezért a legjobb hamar túlesni rajta.

A jó gyerek ismérve az volt, hogy a lehető leghamarabb felnőtt. Nem beszélt feleslegesen, nem piszkította össze a ruháját, azt ette, amit kapott, ugrott az első szóra, és soha semmilyen körülmények között nem nyilvánította ki az akaratát. Tulajdonképpen úgy viselkedett, mint egy jól idomított kutya vagy egy kellően alázatos szolga.

A gyerek nem alattvaló, hanem partner

1900-ban jelent meg a svéd tanítónő, Ellen Key (1849–1926) forradalmi műve, A gyermek évszázada.  Ezt tekintik a reformpedagógia első kiáltványának, amely új, egyenrangú viszonyt hirdetett felnőtt és gyerek között. Azóta tényleg sokat változott a szemléletünk. A demokratikus társadalmakban ma már kevesen gondolják, hogy a gyerek csupán állati ösztönökkel rendelkező félember, akit akár erőszakkal is a társadalom hasznos fogaskerekévé kell formálni.

Az évszázados beidegződésektől azonban nem könnyű megszabadulni. Ha intellektuálisan be is látjuk, hogy a gyerek nem alattvaló, hanem partner, nem megformálandó gyurma, hanem érzékeny növény, amelyet nekünk kell ellátnunk az élethez szükséges tápanyagokkal, zsigereinkben akkor is ott hordozzuk nagyanyáink, dédanyáink hiedelmeit és a hozzájuk kapcsolódó rossz reakciókat.

A gyerek érzékeny növény

Forrás: Flickr /Shira Gal

 

Jó esetben van valamilyen elképzelésünk arról, hogy milyen szülők szeretnénk lenni, amikor belevágunk életünk talán legnehezebb vállalkozásába. Aztán a gyerekkel töltött mindennapok egy sor olyan helyzetet teremtenek, amellyel nem tudunk eredeti elképzeléseink szerint megbirkózni. Nem józan belátásból, hanem zsigerből cselekszünk, akaratunk ellenére is a belénk égett szülői minták lépnek működésbe.

Az anyai ösztön nem megbízható szeretetforrás

Igenis fontos, hogy tájékozottak legyünk, ha már egy emberi lény gondozására adjuk a fejünket. E tekintetben szerencsés korban élünk, Freud és Ellen Key óta tonnányi szakirodalom született, amely a gyerek fejlődésével, illetve a hiteles, „elég jó” szülői magatartásformákkal foglalkozik. A témáról nem lehet eleget beszélni, különösen, ha olyan világos, közérthető nyelven teszi ezt valaki, mint Kádár Annamária nemrég megjelent Mesepszichológia 2. című könyvében.

Kádár Annamária a szülő-gyerek viszony buktatóival foglakozik
Forrás: Origo

Gyereknevelésről szóló könyvek kapcsán gyakran elhangzik az a népi bölcsesség, hogy márpedig az ilyesmit nem könyvből kell tanulni, az anyai ösztön majd mindent megold. Csakhogy az elmúlt évtizedek gyerekkor-történeti kutatásai éppen arra mutattak rá, hogy ez a bizonyos ösztön nemigen működik, vagy legalábbis könnyen felülírható az éppen aktuális társadalmi normáknak megfelelően.

Hogy csak egy példát említsek: Európában évszázadokon keresztül masszívan tartotta magát a bérdajkaság intézménye. Nemcsak a gazdag nők, a kevésbé tehetősek is odaadták pár napos csecsemőjüket egy vadidegennek, hogy aztán akár évekig felé se nézzenek. A csecsemők több mint fele belepusztult a ridegen tartásba, a szokás mégis érvényben maradt, minden anyai ösztönt meghazudtolva.

A gyermek tízparancsolata szüleihez
1. Légy gyerekes! Ez sokat segít nekem a felnőtté válásban.
2. Fogd meg, és engedd el a kezem! Mindegyiket, amikor kell.
3. Közös élményeink, szertartásaink a legnagyobb kincseink. Legyen időd az apróságokra!
4. Ne hasonlíts engem senkihez! Én én vagyok, és így vagyok jó.
5. Bízz bennem! Nem a te álmaidat váltom valóra, hanem a sajátjaimat. Tudj örülni ezeknek!
6. Én vagyok a te királylányod/királyfid. Értékes vagyok. Szeress feltétel nélkül!
7. A legnagyobb ajándék, amit adhatsz, az idő a véges életedből.
8. Mesélj nekem a saját gyerekkori élményeidről!
9. Mutasd ki az érzéseidet! Beszélj az örömeidről és a fájdalmaidról. Így én is legyőzhetem belső sárkányaimat.
10. Legyen türelmed kivárni munkád eredményét! Sokszor úgy érzed, hiábavalók az erőfeszítéseid, de a jó példa sosem marad hatástalan.

(Kádár Annamária írásának némileg átdolgozott, rövidített változata)

Tudás nélkül nincs szeretet

Kádár Annamária könyve azért nagyszerű, mert mindenféle tudományos okoskodás és kioktató felhang nélkül vezeti el az olvasót ahhoz a felismeréshez, hogy tudás nélkül nincs szeretet. Ha nem ismerem a gyerek életkori sajátosságait, fejlődésének alapvető fázisait, a legnagyobb jó szándék mellett is egész életére kiható hibákat követhetek el.

Kádár Annamária ebben a könyvben a szülőket leginkább megterhelő kisgyerekkori problémákra fókuszál: a dackorszakra, a testvérféltékenységre, a kiskori szorongásokra és a családban előforduló halálesetekre. Nem jól bevált recepteket kínál, hanem érzékenyít.

Már az egész kicsi gyereknek is szüksége van önállóságra

Forrás: (C)FILIP PUT/Filip Put

Nem állítja, hogy tanácsait követve könnyű lesz elviselni kétévesünk hisztikorszakát, de rávilágít a dac okaira, értelmére, sőt hasznára, és ezzel nagy terhet vesz le a szülő válláról: a szégyenét. Legtöbben ugyanis azért viseljük nehezen ezt az időszakot, mert gyerekünk folyton kínos helyzetekbe hoz minket.

Ki ne lett volna szenvedő alanya vagy szemtanúja efféle jelenetnek: a gyerek üvöltve veti magát a földre, mert nem hajlandó továbbmenni, vagy mert nem kap meg valamit a boltban? Szinte mindig akad ilyenkor valaki, aki fontosnak tartja megjegyezni, hogy „ha az én gyerekem viselkedne így, megkapná a magáét”, vagy „milyen szülő az ilyen?”.

A hiszti az egészséges gyerek függetlenségi nyilatkozata

Ha egy hatévesről van szó, a dolog hátterében valószínűleg a szülő-gyerek kapcsolat hibás működése áll. Ha viszont egy két-három éves viselkedik így, akkor csupán a személyiségfejlődés egyik legjelentősebb állomására érkezett. A dackorszak nem a szülő ellen indított háború első felvonása, hanem az első lépés azon az úton, hogy gyerekünkből „egészséges önértékelésű, magabiztos felnőtt váljék, aki ki tudja nyilvánítani saját szándékát, és meg is tud küzdeni érte”.

Ha a gyerek függetlenségi nyilatkozatát hadüzenetnek tekintjük, és minden egyes megnyilvánulását erőszakkal letörjük, arra tanítjuk, hogy az akaratérvényesítés rizikós dolog, amit többnyire megtorlás követ. Nem nehéz elképzelni, milyen sors vár rá felnőttkorában családtagként, munkavállalóként, állampolgárként.

A hiszti a gyerek függetlenségi nyilatkozata

Forrás: Getty Images/(c) Katrina Wittkamp/Katrina Wittkamp

Ha megértjük a dackorszak jelentőségét, könnyebben elviseljük a nehézségeit. Ha sikerül felállítanunk a megfelelő szabályokat, azzal létrehozunk egy biztonságos teret, amelyen belül aztán a gyerekünk már kétévesen is hozhat önálló döntéseket. Legyünk empatikusak, értsük meg, mennyire fontos ez.

Vajon hogy viselkednénk mi, ha az életünk menetére semmilyen befolyással nem lennénk? Ha minden minket érintő kérdésben más döntene a fejünk felett? Ha egy lépést sem tehetnénk valaki más engedélye nélkül? Egy hároméves gyerek már millió dolgot szeretne tenni, amire az életkoránál fogva még képtelen. Ha segítünk neki, könnyebben viseli majd az elkerülhetetlen frusztrációt.

Nem lehet parancsra szeretni a testvérünket

Emlékszem egy anyukára a játszótérről, aki áhítatos hangon nyilatkoztatta ki anyatársainak: „Annál nagyobb ajándékot nem adhatsz a gyerekednek, mint hogy testvére születik.” Csak pislogtam rá tisztes távolból, és arra gondoltam, az élethazugságoknak vége-hossza nincsen. Kádár Annamária ezt a kérdést is üdítően józanul és gyakorlatiasan kezeli.

Hogy megértesse a szülőkkel, mit érezhet az elsőszülött, ha egyszer csak új baba kerül a házhoz, a következő példával él: képzeljük el, hogy a párunk egy napon egy másik nővel/férfival állít haza, és arra kér, legyünk hozzá kedvesek, sőt örüljünk neki. Majd biztosít bennünket: attól, hogy ezt a másikat is szereti, az irántuk érzett szeretete semmivel sem lesz kevesebb.

Nem lehet parancsra szeretni a testvérünket

Forrás: Flickr / Philippe Put

Nyilván sokan felhördülnek, mennyire nem helyénvaló ez a példa. Miért is? Miért hisszük, hogy a gyereknek szeretnie kell valakit, akit nem ismer, és akinek a megjelenését nem ő idézte elő? Sok felesleges bűntudattól és szorongástól szabadítanánk meg elsőszülöttjeinket, ha nem várnánk el tőlük feltétlen odaadást, hanem elismernénk ambivalens vagy akár tisztán elutasító érzéseinek jogosultságát.

Önismeret nélkül nem lehetünk hiteles szülők

Mindehhez persze a szülőnek megfelelő önismerettel kell rendelkeznie. Ha ő maga olyan családban nőtt fel, ahol a negatív érzéseit soha nem mutathatta ki, mert azonnal retorzió (büntetés vagy elutasítás) járt érte, akkor egykori féltékenységére ma is erős bűntudattal emlékezik, vagy – ez talán még gyakoribb – egyáltalán nem emlékszik rá.

Ismertem egy lányt, aki állította, hogy soha nem volt féltékeny a húgára, viszont betegesen irigykedett minden barátnőjére – szép példa arra, hogy az érzések tiltásra nem tűnnek el, csak átalakulnak. Ha felnőttként nem nézünk szembe gyerekkorunk kínzó érzéseivel, félelmeivel, nem leszünk érzékenyek saját gyerekeink hasonló problémáira sem.

Kádár Annamária nagy erénye a gyakorlatias és végtelenül demokratikus gondolkodásmód. Azon túl, hogy élvezetesen, nagy mesélőkedvvel, sok-sok hétköznapi példán keresztül tálalja a pszichológiai ismereteket, szülőknek szóló tanácsaiban nyoma sincs tudós felsőbbrendűségnek. Pontosan tudja, hogy a szakma, amelynek szenvedélyes gyakorlója, nem annyira tudomány, mint inkább művészet. Leginkább az önismereté.

„Tudom, ez a létező legfárasztóbb nevelési tanács, de meggyőződésem szerint az egyetlen, ami valóban működik: önmagunkat alakítsuk olyanná, amilyenné gyermekünket nevelni szeretnénk!” Tuti recept, egyszerre univerzális és individuális. Mellesleg minden emberi kapcsolatra érvényes. Viselkedj úgy, ahogy szeretnéd, hogy mások viselkedjenek veled.

Dr. Kádár Annamária pszichológus, tréner Marosvásárhelyen született. 1999-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerezte pszichológusi oklevelét, majd a budapesti ELTE-n doktorált. A Babes-Bolyai egyetem marosvásárhelyi tagozatának adjunktusa, az Erdély FM rádió Pszichotrillák című heti élő műsorának meghívott szakértője és társszerkesztője.
Hiszi, hogy a fejlődés igazi mozgatórugója a komfortzóna elhagyása, hogy a legfontosabb személyes érték a hitelesség, a legmélyebb erőforrás a játékosság és a mese. Mesepszichológia című könyvében a mese érzelmi intelligenciát fejlesztő szerepére és az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra koncentrált.
A nemrég megjelent Mesepszichológia 2. című kötet fókuszában a szülő-gyerek kapcsolat nehézségei állnak, amelyekre a szerző szerint csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást.
Forrás: origo.hu
dr Kádár Annamária könyvei megvásárolhatók a képre kattintva:
Egyéb gyereknevelés könyvek: itt!

Ha azt mondjuk egy gyereknek, hogy nincs mitől félned, akkor hagyjuk őt igazán egyedül a félelmeivel!

„Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok és felébredek.
- Csak álom volt – mondja anya.
Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.”
               (Ingrid Sjöstrand)


Az érzelemszabályozás kialakulása azt jelenti, hogy a gyermek fokozatosan képes lesz arra, hogy saját érzelmi állapotait érzékelje, azokat a megfelelő intenzitással fejezze ki, valamint képessé válik az önmegnyugtatásra, az intenzív érzelmek csillapítására. Nekünk is folyamatosan rendelkezésre kell állnunk, hogy ebben segítsünk neki. Ha azt mondjuk egy gyereknek, hogy nincs mitől félned, akkor hagyjuk őt igazán egyedül a félelmeivel!

Kádár Annamária

Kádár Annamária könyvei megtekinthető itt!

Most kedvezményes áron megvásárolható 12,05-ig és most ingyenes szállítást is igényelhet!

 

MESEPSZICHOLÓGIA 2. ÚTRAVALÓ KÉNYES NEVELÉSI HELYZETEKHEZ

"Iskolapszichológusként értettem meg igazán azt, hogy a gyermek tünetei mögött mindig ott rejtõzik az õ egész meséje – nemcsak az, ami eddig történt vele, hanem a szeretetvágya, elfogadás iránti igénye, álmai, kívánságai és sérelmei, szorongásai, félelmei is.

Minden gyermek nemcsak adottságaiban egyedi, hanem abban a különleges módban is, ahogyan szemléli és értelmezi a világot. Ha türelmesen kivártam, hogy szavaiból, gesztusaiból, tonalitásából kibontakozzon ez a történet, akkor lassan megnyílt, és együtt írhattuk át az életmeséjét, úgy, hogy az a továbbiakban támogassa, ne pedig akadályozza õt.

A gyermek viselkedésproblémája mindig csak a jéghegy csúcsa, és ha szűklátókörû nevelõként, pedagógusként csak ezt próbálom értelmezni, nem találom meg a valódi megoldást. Ha azonban nem csak 'megjavítani' szeretném a gyermeket, hanem kíváncsi vagyok arra, hogy mitõl olyan, amilyen – vagyis a történetére, a meséjére –, akkor ez Ariadné aranyfonalaként segít megtalálni a feléje vezetõ utat.

A lelkében szunnyadó gebébõl táltos paripát varázsolhatok, csupán 'parazsat' kell adnom neki."

Részlet a Mesepszichológia 2. Útravaló kényes nevelési helyzetekhez című könyvből.

A könyv megvásárolható webáruházunkban (akár ingyenes kiszállítással) az alábbi linken: itt!

Így alapozd meg a gyereked érzelmi intelligenciáját! – Dr. Kádár Annamária vendégposztja

Mennyivel jobb annak a gyereknek az élete, akit „jól szeretnek?” A rövid válasz: sokkal. A hosszabb válasz kiderül a cikkből, ahogy az is, mit tehetsz szülőként azért, hogy a gyereked érzelmileg intelligens felnőtté váljon. Mert ez elsősorban a családon múlik. Nem az iskolán, nem a társain, nem a pszichológuson. Hanem például rajtad. Dr. Kádár Annamária pszichológus vendégposztja és tanácsai.

Miért jó, ha magas az EQ?

Kutatások során igazolást nyert, hogy az érzelmileg intelligensebb személyeknek fejlettebb az empátiás képességük, több és jobb minőségű baráti kapcsolattal rendelkeznek, ritkábban érzik magukat magányosnak, kevésbé szoronganak, magasabb az önértékelésük, és jobb a megküzdési képességük.

A család tehet róla

A gyermekek érzelmi képességeinek megalapozásában a család játssza a legfontosabb szerepet, itt kezd kialakulni az érzelmi intelligencia – az óvoda és iskola csak a már meglévő alapokra építhet.

„A legjobb életbiztosítás, amit valaha köthet egy szülő, az az, hogy a gyereke megtapasztalhatja általa az érzelmi melegséget, és a biztonságot adó kapcsolatot.”

Aki gyermekkorában nem tanulta meg érzelmi állapotai kifejezését, érzelmei kezelését, később nehezebben enged közel magához másokat, kerüli az érzelmileg szoros kapcsolatokat, hajlamos felszínes viszonyokat létesíteni, vagy elszigetelődik másoktól, nehezére esik az empátia, és a konfliktusos helyzetekben leblokkol.

Egy szülő, amennyiben gyermeke érzelmi intelligenciáját szeretné fejleszteni, elsősorban maga kell, hogy tanulóvá váljon ebben a folyamatban.

Tanulj Jack Nicholsontól! (Na jó, a karakterétől)

Az egyik számomra kedves filmben, a Schmidt történetében, egy 66 éves biztosítási ügynökkel ismerkedhetünk meg, aki nyugdíjba vonulása után tragikus hirtelenséggel elveszíti a feleségét. Lánya esküvőjén szembesül azzal, hogy családjában sincs rá szükség, vagyis egyik percről a másikra teljesen magára marad. Egy jótékonysági szervezeten keresztül támogatni kezd egy hatéves tanzániai árvát, Ndugut, és időnként ír is neki, hogy személyesebbé tegye a kapcsolatot. A kezdetben formális levelek egyre őszintébb hangot ütnek meg, és lassan egy önvallomás rajzolódik ki Schmidt egy életen át ki nem mondott érzéseiből és gondolataiból. Ez segít abban, hogy a mindenkitől eltávolodott, magányos, depressziós férfi szembenézhessen önmagával. Schmidt számára egyre világosabbá válik, hogy a karrier és az anyagiak utáni hajsza közepette kapcsolatai kiüresedtek, lánya és közte valójában nincs érzelmi kötelék, gyermeke nem hozzá fordul az élet fontos kérdéseivel.

A film zárójelenetében Schmidt a teljes összeomlás szélére kerül, mivel kiderül, hogy Ndugu nem tud olvasni, de küld neki egy rajzot, amelyen egy fehér férfi szorítja egy színes bőrű kisfiú kezét. A kép pontosan azt fejezi ki, amire Schmidtnek valójában szüksége lett volna: a szoros érzelmi kapcsolatot, a kötődést, a szeretetet.

Ezt teheted szülőként, hogy megalapozd a gyereked érzelmi intelligenciáját

1. Figyelj oda rá, tanuld meg őt! Amennyiben intenzíven odafigyelsz a gyermekedre, megismered valódi érzéseit és szükségleteit, akkor ezzel megteremted a biztonságos kötődés bázisát. Ez ott kezdődik, hogy gyermeked jelzéseire minden esetben reagálsz. Amennyiben egy kisgyermeket magára hagysz szomorúságával, félelmeivel, az nagyon súlyos következményekkel járhat. A síró csecsemőt, aki még nem tud szavakkal segítséget kérni, mindig meg kell nyugtatni!

2. Vedd komolyan a gyereked félelmeit! Soha nem szabad kinevetni, bagatellizálni negatív érzéseit, mivel gondolkodási sajátosságainak megfelelően ő másképp éli meg a világot. Számára sok olyan dolog is félelemkeltő lehet, amire te nem is gondolnál. A biztonság fennállását a gyermek sorozatosan ellenőrzi, alkalomról alkalomra teszteli, hogy számíthat-e szüleire, így erősödik meg benne a biztonságérzet.

3. Légy ott neki! Ha a gyerek megtapasztalja azt, hogy szülei érzelmileg hozzáférhetők, érzékenyek a szükségleteire, kifejezheti nekik a negatív érzelmeit is, és elvárhatja, hogy ezeket csillapítsák, akkor belsővé teszi ezt a mintát, és elsajátítja az érzelmi szabályozás képességét. Ha azonban születésétől fogva azt tanulta meg, hogy kéréseire a környezete nem reagál, kisebb valószínűséggel fog támogatást kérni, amikor szüksége van erre.

4. Segítsd abban, hogy tudatosítsa és kimondja az érzéseit! Amennyiben nem bagatellizáljuk gyermekünk negatív érzelmeit, szavakba öntjük azt, hogy mit él meg adott pillanatban (például: meglepődés, félelem, harag, düh, szomorúság, csalódottság), és segítünk neki abban, hogy tudatosítsa érzelmeit, akkor jó úton haladunk. Ugyanakkor az is fontos, hogy szülőként mi magunk is hitelesen fejezzük ki érzelmeinket.

Dr. Kádár Annamária

pszichológus

Forrsá: www.wmn.hu

További hasznos tanácsok Dr. Kádár Annamáriától az alábbi két könyvében (2015.11.15-ig kedvezményesen megvásárolható)

http://netbutik.hu/shop_search.php?search=mesepszi

Legyünk a saját mesénk hősei! - Interjú Dr. Kádár Annamáriával

"Dr. Kádár Annamária gyermekpszichológussal beszélgettünk kecskeméti előadása kapcsán. Az interjút imami anyukák kérdéseivel is megfűszereztük.

Ismerjük hát meg közelebbről az országosan ismert szakembert, aki a mesepszichológián keresztül vált ismertté. Tudjuk meg, ő milyen mesét ajánl gyermekünknek.

Útravaló kényes nevelési helyzetekhez című előadásával október 21-én, szerdán 17.00 órakor lesz a Szülők Iskolája programsorozat vendége.

 

Dr. Kádár Annamáriát már sokan ismerik országosan, viszont sokan vannak olyanok is, akik számára új az Ön neve. Mit érdemes tudnunk Önről?

Marosvásárhelyen születettem. Tanítóképzőben érettségiztem, majd 1999-ben a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán szereztem pszichológusi oklevelem. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, a Kognitív Fejlődés programon végeztem doktori tanulmányait, amivel párhuzamosan a Budapest Műszaki Egyetemen szereztem meg munka és szervezetpszichológusi szakképesítésemet. Családterápia valamint relaxáció és szimbólumterápia irányzatokban képződtem tovább. Dolgoztam iskolapszichológusként valamint egyetemi adjunktusként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségén tanítok, az Óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon.

Munkám a hobbim is egyben, nagy szerelmem a tréningszakma, itt érzem magam legotthonosabban. Csapatépítő, kommunikációs, tárgyalástechnika, vezetői és érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket tartok az M&Co Europe tréningcég keretében. Van egy lélektani heti rádiós és tévés műsorom, ami az Erdély FM Rádióban és Erdély TV-ben követhető, Pszichotrillák címen. 2015-ben két “mesés” kolleganőmmel megalapítottuk a LilaBuba mesehelyet Budapesten, ahol egyéni és közös beszélgetések, játékok, előadások, műhelyek és tréningek révén közelebb kerülhetünk a saját mesei élettörténetünkhöz és válhatunk hőssé abban. Itt az élőszavas mesélés bátorságának megalapozásában, az érzelmi intelligencia fejlesztésében, a minél tudatosabb meseválasztás segítésében és a népmesék és a kortárs mesék népszerűsítésében szeretnénk segíteni szülőknek és pedagógusoknak egyaránt.

 

Gyermekpszichológus, aki a mesepszichológia útját járja. Mit jelent ez pontosan?

17 éve foglalkozom a mesékkel, meséléssel. Ebben a témában született meg az államvizsga dolgozatom, doktori disszertációm és a Mesepszichológia című könyvem első és második része is. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is - a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal.

 

Kecskemétre a Szülők Iskolája programsorozat kapcsán látogat el. Fontosnak tartja, hogy szülőként is képezzük magunkat?

Úgy gondolom, hogy szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben - és azt is, hogy mikor adjuk fel.

Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések - és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket - és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá.

 

Van olyan kecskeméti szakember vagy oktatási, nevelési intézmény (óvoda, bölcsőde), akivel, amivel szorosabb kapcsolatot ápol?

Sok helyen adtam már elő Kecskeméten, de nincs olyan nevelési intézmény egyelőre, akivel szorosabb kapcsolatot ápolnék.

 

Önnek van gyermeke?

Egy 2 éves, örökbefogadott kislányunk van, aki egy hónapos korától van velünk. Lilla Maja a neve és a világ legtündéribb gyermeke.

 

Bizonyára Önnél is van az a pont a nevelésben/mindennapokban, amikor elfogy a türelme szülőként. Képes ilyenkor kívülről látni magát, szakmailag kezelni a helyzetet? Van valamilyen jó tanácsa?

Utólag természetesen képes vagyok arra, hogy kívülről lássam magam, de helyzetekben elsősorban én is “belülről” vagyok benne. Mit tanácsolnék? Úgy gondolom, hogy fontos, hogy ne csak a gyermekünkkel, de saját magunkkal is türelmesek legyünk, mert biztos, hogy előfordulnak olyan esetek, amikor elönt a bizonytalanság, a tehetetlenség, a düh, és nem leszünk a helyzet magaslatán.

Sokszor egyetlen módszer működik csak a dackorszakban, az, amit én egy vicc alapján Etelka-technikának neveztem el.

Anya és lánya utazik a buszon, amely egy játékbolt előtt áll meg. – Anyúúú! Vegyél nekem egy babát! Babát akaroook! – üvölti toporzékolva a gyermek. – Nyugalom, Etelka, nyugalom! – válaszolja az anya. A következő megállóban egy cukrászdát pillant meg a kislány. – Anyúúú! Vegyél nekem fagyiiiiit! Fagyiiiiit akaroook! Most!!!! – sikítja. – Nyugalom, Etelka, nyugalom! – ismétli meg higgadtan az anya. Az egyik utastárs nem tudja megállni, hogy meg ne szólítsa az anyát: – Hölgyem, magának hallatlan türelme van, én már rég felpofoztam volna a kis Etelkát. Maga hogy bírja ki? – Nehezen – válaszolja az anya. De valamit félreért: a kislányomat Panninak hívják, Etelka én vagyok!' A dackorszakban sok helyzetben az egyetlen lehetséges megoldás az, hogy a szülő saját magát próbálja megnyugtatni!

Útravaló kényes nevelési helyzetekhez a címe az október 21-én, szerdán hallható előadásának, melyet a Hírös Agórában tekinthetünk majd meg (Deák Ferenc tér 1.). Kis közvélemény kutatást tartottam Édesanyák körében, hogy ők milyen kérdést tennének fel ehhez kapcsolódóan. Az alábbi kérdések születtek:

Ön szerint mi a kritériuma egy jó mesének? Milyen szempontok szerint válasszunk mesét a gyermekünknek?

A jó mese elsősorban a gyermek életkori sajátosságait veszi figyelembe.

A kisgyermek első éveiben figyel fel környezete tárgyaira, többek között a könyvekre. Még nem tudja, mire valók, játszik velük, tépdesi őket. Kétévesen már képes megfelelő módon bánni velük, és szívesen lapozgatja ezeket. Szereti, ha mesélnek neki, számára a valóság nagyon tarka, csodálatos, kissé kusza és érthetetlen. Nagyon fontos a szülői minta – ha a gyermek látja a szüleit olvasni, akkor maga is utánozni fogja ezt a viselkedést. A kétéves gyermeket egy mese kapcsán nem annyira a tartalom köti le, mint inkább a mese hangzása és a felnőttel való kapcsolat fenntartása.

A lapozgatókban, leporellókban olyan tárgyakról találunk egyszerű vonalakkal megrajzolt képeket, amelyek körülveszik a gyermeket. A keményfedelű könyvben a tárgyak, állatok más színben vagy eltérő formában is megjelenhetnek, mint a valóságban, és ha a gyermek így is ráismer a tárgyra vagy élőlényre, az azonosítást öröm kíséri. A könyvekben öröm rámutatni az ismerős tárgyakra, állatokra, és a könyv képei alapján elmesélni, milyen egy gekkó – akkor is, ha a valóságban nem látott még ilyen állatot.

Az ismeretlen tárgyakat ábrázoló képekre is felfigyel, megtanulja a nevüket, és rögzíti a szavakat, ami az “én is tudom” örömét nyújtja számára, segítve a világ megismerését, felfedezését, az összefüggések megértését. Így válnak a leporellók az auditív és vizuális memória fejlesztésének eszközévé, hozzájárulva a beszédértés és a szókincs fejlesztéséhez is. A gyermekkel együtt “olvashatjuk” a képeket, mintát adva neki arra, hogy később képek alapján ő is mesélni tudjon.

Két-hároméves korban gyermek- és kisállat történeteket mesélhetünk. Fontos, hogy ekkor a mesében még ne legyen gonosz szereplő, akadjanak viszont a gyermek számára ismerős elemek. Ebben az életkorban szívesen hallgat olyan történeteket, amelyeknek ő vagy egy hozzá hasonló gyermek van a középpontjában. Minél részletesebbek a hétköznapi történetek, annál jobban tetszenek neki. Ekkor még nem a varázslatosat, hanem az ismerős dolgokat várja, szívesen hallgat olyan meséket, amelyek arról szólnak, hogy az anya mit csinált, mielőtt érte ment volna az oviba. Ezek a történetek segítenek a napi eseményekre való visszaemlékezésben, az élmények rendszerezésében, ami pedig biztonságossá és kiszámíthatóvá teszi számára a világot.

Mesélhetünk a beszélni még nem tudó másfél éves gyermeknek is. Ha elutazunk nyaralni, az új helyen való első lefekvés előtt visszamesélhetjük neki röviden a napját. „Amikor reggel felébredtél, ott voltak a csomagok az előszobában. Megittad a tejet, felöltöztünk, és elindultunk az autóval. Beültél az ülésedbe, hallgattuk a zenét, majd elaludtál. Amikor ideértünk a tengerre, akkor megnéztük a nagy vizet, játszottál a homokban, kerestünk csigákat, majd megnéztük azt a szobát, ahol most aludni fogunk. Itt van a macid és a rongyod, anya pedig itt alszik melletted. Holnap is kimegyünk fürdeni, milyen jó lesz!” Ha a gyermek nem is érti a teljes szöveget, az ismerős kifejezések mentén megfejti a történetet. Később ugyanezt a mesét mesélhetjük neki állatszereplőkkel, mivel egy bizonyos kor után már jobban szereti úgy követni az eseményeket, hogy így ismerjen önmagára, mintha róla mesélnének. „Egyszer egy napon Nyuszi mama elment a kis nyuszikkal a piacra vásárolni. Vettek almát, diót, mogyorót, sárgarépát. A kis nyuszi nagyon szereti a sárgarépát, de a dió nem igazán ízlett neki. Képzeld, hogy...”

A hároméves óvodás már tudja, hogy melyik könyvben találhatók kedvenc versei, meséi, élvezettel hallgatja a láncmeséket, a kalandos állatmeséket, a rövid történeteket, a hármas tagolású ismétlődéseket. A mese akkor tartja ébren a gyermek figyelmét, ha váltakoznak benne a párbeszédek, a ritmikus ismétlések, szófordulatok.

Ekkor még nem tudja elkülöníteni a valóságot a mesétől, ezért félelmet, szorongást érezhet a varázsmesék kapcsán. Szókincse és figyelmi kapacitása sem teszik még lehetővé azt, hogy bonyolult és hosszú meséket hallgasson. Ebben az életkorban a legmegfelelőbbek a rövid és minél egyszerűbb cselekményű, ismétlődő részeket és kevesebb konfliktust tartalmazó hétköznapi történetek, melyeknek hőse ő maga. Ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon mesélni, mesét hallgatni, a szülő, az óvónő ölbe veheti őt, és visszamesélheti neki az aznapi történeteket.

A négyéveseknek az egyszerű szerkezetű, ismétlődő részeket is tartalmazó láncmesék, valamint a rövidebb állat- és novellamesék ajánlottak, mivel cselekményük egyszerű, a bennük szereplő állatok tulajdonságai és viselkedése is emberi. Fontosak maradnak a versek és dalok is. Ha többször is meghallgatja ugyanazt a történetet, már tudja, mi fog következni, így a világ kiszámíthatóvá válik számára, hiszen az események az elvárásainak megfelelően alakulnak.

A négy-ötéves kor egy mérföldkő a mesei érdeklődés szempontjából. Ekkor alakul ki a mesetudat, és kezdődik el a nagy mesekorszak, amikor a gyermek már el tudja különíteni a valóság elemeit a mesei elemektől. Képes beleélni magát a mesei helyzetekbe, azonosul a mesehőssel és szurkol neki, mégsem téveszti össze magát vele, vagy a mese eseményeit a valósággal. Az ötéves gyermek ezért különösen vonzódik a tündérmesékhez.

A szimultán kettős tudat középső és nagycsoportos óvodás kor táján jelenik meg, de a gyermekek között ebben a tekintetben nagy különbségek lehetnek. A gyermek már nem azért éli bele magát a mesékbe, mert valóságnak tartja azokat (hiszen tudja, hogy a szőnyeg nem repül, és a varázsszó nem elegendő az átváltozáshoz), hanem az általuk közvetített igazságban hisz.

A mesék már lehetnek bonyolultabbak, de azért elég áttekinthetőek ahhoz, hogy megértse őket. Ebben az életkorban szívesen hallgat hosszabb állatmeséket, novellameséket és egyszerűbb tündérmeséket. Öt-hétéves korban már következhetnek a terjedelmesebb és bonyolultabb tündérmesék valamint a cselekménydúsabb novellamesék. A gyermek már bővebb szókinccsel és ismeretanyaggal rendelkezik, ami által lehetővé válik az összetettebb cselekménysor megértése és a hősök élményeinek átélése.

A kettős tudat kialakulása előtt azért nem ajánlatos tündérmesét mesélni, mert ezek túl hosszúak, szerkezetük és cselekményük bonyolult, így a gyermek gyakran nem várja meg a mese befejezését, elmarad a pozitív végkifejlet, ez pedig szorongást válthat ki belőle. Ebben az életkorban a gyermek a képek alapján már képes önálló mesét mondani.

Elkerülhetetlen, hogy a gyermekünk a képernyőn keresztül is találkozzon a mesével. Hogyan tartsunk egyensúlyt abban, hogy a tv és a youtube ne váltsa ki a meseolvasást és a könyvet? Mennyire káros a gyermeknek, ha a képernyőn keresztül készen kapja a mesét?

Ha a gyermeket a televízió elé ültetjük, egyrészt megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a mozgás segítségével dolgozza fel élményeit, másrészt a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítés, képáramlás folyamatát, amit a gyermek mesehallgatás közben él át. Ilyenkor a fantázia nem működik, és a gyermek kreativitása sem fejlődik.

A tévénézés legfőbb veszélye az, hogy a gyermek nem tud különbséget tenni a külső és a belső kép között, nem tudja függetleníteni magát attól, amit látott. A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszere számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás. A tévénézés másik problémája, hogy az a meghitt, intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön.

Persze azért ne ijedjünk meg: annak a gyermeknek a számára, aki lelkileg-érzelmileg rendben van, nem jelent veszélyt egy rajzfilm megnézése, amennyiben az nem túl hosszú, és a szülővel közösen megbeszélik a látottakat. A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyesíteni – hiszen a mesében a történet a gyermek elméjében kel életre, megmozgatva a fantáziáját, érzelmeit, félelmeit, vágyait. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel nem helyettesíthető!

Például egy ilyen kényes helyzetben mit javasol: Hétvégi családi ebédnél a szülők-nagyszülők összevitatkoznak a nevelésen, a vita hevében sok minden elhangzik, amire a kisgyermek még rátesz egy lapáttal. Ezt mondja a Nagyszülőnek a vita feszült, pillanatnyi szünetében ismételve az elhangzottakat: - Szerintem Mama Neked nem kéne beleszólni ebbe?

Azt mondanám, hogy igaza van a gyermeknek. A gyermeknevelési kérdéseket nem a gyerek előtt kell elsősorban megvitatni. A nevelés elsősorban a két szülőre tartozik, nagyszülőként lehetnek javaslataink, de nem szólhatunk bele abba, hogy gyermekünk hogyan neveli a saját gyermekét. Nagyszülőként a dolgunk az, hogy jól szeressük az unokánkat." 

Forrás: http://kecskemet.imami.hu/

További információk Dr Kádár Annamária könyveiről az alábbi linken talál:

 http://netbutik.hu/shop_search.php?search=mesepsz

 

 

Hogyan neveljünk egészséges önértékelésű gyereket?

Mitől lesz valaki nárcisztikus? A pszichológusok egyelőre nem tudják pontosan, de nagy valószínűség szerint a genetika mellett a szülői minta és viselkedés ebben is fontos szerepet játszik. Egy friss kutatás kiderítette, hogy pontosan mi áll a nárcizmus kialakulásának hátterében.

A nárcisztikusság kialakulásáról több elmélet is született: a kognitív pszichológia egyik ága, a szociális tanulás elmélet szerint azok a gyerekek hajlamosabbak a nárcizmusra, akiket a szüleik implicit vagy explicit módon folyamatosan elhalmoznak dicséretekkel, és azt közvetítik feléjük, hogy mindenkinél jobbak, mindenben ők a legügyesebbek.

A pszichoanalitikus elmélet ennek pont az ellenkezőjét állítja: azok a gyerekek lesznek nárcisztikusak, akiket nem kapnak elég dicséretet és pozitív visszaigazolást a szüleiktől. Éppen ezért a nárcisztikus viselkedés egyfajta védekező mechanizmusként működik náluk. Valami ilyesmi játszódik le ilyenkor a gyermek fejében: „Oké, lehet, hogy a szüleimtől nem kapok elég szeretetet és méltatást, ezért rajtuk kívül mindenkinek kötelessége imádni és tömjénezni engem.”

Egy friss kutatásban az Amszterdami Egyetem pszichológia professzora, Eddie Brummelman és csapata megpróbálta kideríteni, hogy vajon a két elmélet közül melyiknek van igaza. A felmérés során szüleikkel együtt több mint 500 7 és 12 év közötti gyermeket vizsgáltak. A kutatók félévente másfél éven keresztül minden háztartásban interjúkat készítettek a szülőkkel és a gyerekekkel. A pszichológusok ekkor első sorban a gyermeki önbecsülés, a szülői melegség és a túlértékelés mértékére kérdeztek rá.

Versenyzők egy gyermekszépségversenyen - képünk illusztráció

Fotó: 

Az eredmény végül a szociális tanulás elméletét igazolta a pszichoanalitikus teória állításaival szemben. Ezen belül is megállapították, hogy a nárcizmus kialakulásának egyes számú kiváltó oka a szülő elfogult és túlértékelő magatartása, nem pedig a szülői melegség hiánya. (Közben persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a meghitt családi légkör hiánya komoly problémákat okozhat, de tény, hogy a nárcisztikusság kialakulásában nem játszik szerepet.)

A holland kutatók következő lépésként azt tervezik, hogy újabb kutatások segítségével feltárják a nárcizmus és a rossz magaviselet és az erőszakos cselekedetek közti összefüggéseket. Továbbá arra is keresik a választ, hogy a nárcizmus kialakulását hogyan lehet már csírájában elfojtani.

Addig is azt tanácsolják a szülőknek, hogy dicsérjék gyerekeiket, amikor ez indokolt, de próbáljanak mértéktartóak és következetesek maradni, és legyen kényszerük arra, hogy gyermekünket örökké összehasonlítgassuk másokkal.

 

Egy magyar példát idézve: Kádár Annamária, a mesepszichológia szakértője szerint, mivel az anya a gyermek életében a feltétel nélküli szeretetet képviseli, az apától érkező dicséretnek nagyobb súlya van. Az apa akkor dicsér jól, és alapozza meg helyesen a gyermek önbecsülését, ha lányának azt mondja: „büszke vagyok rád”, fiánk pedig azt, hogy „ezt jól, ügyesen megcsináltad!”

Forrás: hvg.hu

Az alábbi linken megvásárolható Kádár Annamária Mesepszichológia könyvei (szállítási költség csak 790 Ft)

http://netbutik.hu/shop_search.php?search=mesepszi

 

 

Mesepszichológia 2. Útravaló kényes nevelési helyzetekhez

"Nagyon fontos, hogy a két-három éves gyermek dacos szárnypróbálgatásait ne próbáljuk letörni, mert az akarat e korai gyakorlása alapvetően fontos ahhoz, hogy egészséges önértékelésű, magabiztos felnőtt váljék belőle, aki ki tudja nyilvánítani saját szándékát, és meg is tud küzdeni érte.

Sok nehézség és szenvedés vár arra, aki nem tud nemet mondani, ezért mindig mások irányítása alá kerül - ha pedig végül mégis kiborul a bili, az rendszerint olyan rombolással, pusztítással jár együtt, ami elkerülhető lett volna, ha az illető már idejekorán meghúzza a határokat.

Amikor asszertivitás tréningek részvevőinek igyekszem újratanítani a nemet mondás képességét, bizony néha sok gyakorlásba kerül, mire valaki csak fele olyan határozottan ki mer állni a saját érdekeiért, mint egy öntudatos két-három éves!"   Dr. Kádár Annamária: Mesepszichológia 2

A könyv megvásárolható kedvezményes áron (03.18-ig) az alábbi linken:

Házhoz szállítás csak 790 Ft

http://netbutik.hu/spd/N011/Mesepszichologia-2--Utravalo-kenyes-nevelesi-helyz