Ha többet alszik, jobban tanulhat a gyerek

Jelentősen csökkentheti a diákok teljesítőképességét az alváshiány – erősíti meg a korábban is ismert tényt egy új kutatás.

http://adserver.metropol.hu/www/delivery/lg.php?bannerid=20&campaignid=9&zoneid=38&loc=1&referer=http%3A%2F%2Fwww.metropol.hu%2Fitthon%2Fcikk%2F1042279-ha-tobbet-alszik-jobban-tanulhat-a-gyerek&cb=2a74b973d6

A nemzetközi felmérés szerint a fejlett országok diákjai a leginkább érintettek, a szakértők szerint elsősorban azért, mert a fiatalok még éjszaka is a számítógépük előtt gubbasztanak. A probléma annyira súlyos, hogy egyes iskolákban átalakították a követelményrendszert, hogy az jobban megfeleljen a kimerült tanulók képességeinek, más helyeken pedig úgy döntöttek, később kezdik a tanítást.

A magyar pedagógusok számára sem ismeretlen a jelenség, ahogy egyikük fogalmaz: nyilvánvaló az ok-okozati összefüggés a kialvatlanság és a rosszabb tanulmányi eredmények között. Mindezt azonban mérni nehéz, de érezni és sejteni azért lehet. A szakértők szerint mégsem lenne jó döntés későbbre tolni az első óra kezdetét.

Fáradtabb, nyugodtabb gyerek

Magyarországon hagyományosan nyolc óra körül kezdődik a tanítás, de azoknak a nebulóknak, akiknek nulladik óra is került az órarendjükbe, már fél hét-hét körül benn kell lenniük az iskolában. Nem csoda, ha sok diák fáradtan érkezik, és emiatt általában nyugodtabb, csöndesebb minden osztály a nap kezdetén.
– Van, aki figyelembe veszi, hogy első órában nem lehet nagyobb koncentrációt igénylő feladatokat elvégeztetni a gyerekekkel. Én nem szoktam erre külön készülni – mondja az egyik fővárosi általános iskola földrajztanára.

Amikor a kimerültség okáról érdeklődnek a pedagógusok, sok fiatal a számítógépet, okostelefont emlegeti, egyesek kifejezetten büszkék arra, hogy késő estig interneteznek. A gyerekek azonban nem csupán játszanak vagy társasági életet élnek a képernyő előtt. – Amellett, hogy beszélgetnek, a Facebookon létrehozott tanulócsoportokban is tartják a kapcsolatot. Segítséget kérnek egymástól, ha nem értik a házi feladatot, és megosztják egymással az órai jegyzeteiket – mondja Flóra, aki éjfél előtt csak ritkán tudja ágyba parancsolni 14 éves, gimnazista fiát. Ám a késői lefekvésnek megvan az ára: elő-előfordul, hogy a dolgozatoknál egyetlen ponton, egy figyelmetlenségből elrontott feladaton múlik az ötös.

Rendszeres, minőségi alvás

Vida Zsuzsa alvás­neuro­lógus szerint nem azzal van baj, hogy korán kezdődik a tanítás, a valódi problémát a rendszertelen és kevés alvás okozza. Éppen ezért pusztán attól nem javulna jelentősen a gyerekek teljesítménye, ha később kellene beérniük az iskolába, ez ugyanis csupán azt jelentené, hogy még később kerülnének ágyba. – Az állandó kialvatlanság folyamatos stresszt jelent a test számára és felborítja a bioritmust. Amellett, hogy fáradtságot és koncentrációzavart okoz, hatására ingadozik a többi között az alvási ciklust irányító hormon, a melatonin szintje és változik az inzulinérzékenység. Az alváshiányos szervezetben a növekedési hormon nem képes megfelelő hatást kifejteni és a zsírlebontás sem zajlik a kellő hatékonysággal. A kialvatlanság, a rendszertelen, nem megfelelő minőségű alvás végső soron előidézheti elhízás, cukorbetegség, magas vérnyomás vagy akár depresszió kialakulását – sorolta az ijesztő következményeket a szakértő.

Bár az alvásigény egyénenként és életkoronként is változik, az alvási szokásokat pedig az örökölt gének határozzák meg, Vida Zsuzsa szerint a kamaszoknak naponta átlagosan hét-nyolc órát feltétlenül végig kellene aludniuk. A lefekvéssel nem érdemes megvárni az éjfélt, tíz-tizenegy között ideális ágyba bújni, hogy reggel hat-hét óra táján ne legyen kínszenvedés a felkelés. – Ha ennyi idő alatt nem tudja kialudni magát valaki, forduljon szakemberhez – fűzte hozzá az alvásneurológus.

Nem érdemes később kezdeni

A megkérdezett pedagógusok is osztják az alvásszakértő véleményét: szerintük sem érdemes későbbre tolni a tanítás kezdetét, hiszen a gyerekek többségének számos más, iskolán kívüli elfoglaltsága – különórája, edzése – is van. Mindezekkel és a leckével képtelenek lennének végezni, ha nyolc helyett kilenckor vagy tízkor kezdődne az első óra. Továbbá a szülőknek sem lenne könnyű alkalmazkodni a későbbi induláshoz, hiszen többségük még mindig nyolcra jár dolgozni.

Abban is egyetértenek, hogy a szülők feladata csemetéik rendszerre szoktatása és az alvásidő betartatása. A fővárosi földrajztanár szerint a kérdés a szülői értekezleteken is felmerül. – A Facebookon igen pontosan lehet követni, hogy ki mikor kerül ágyban, erről sok esetben a tanár is közvetlen információt tud szerezni. Az viszont már a szülő felelőssége és feladata, hogy a gyerekét megfelelően nevelje: el kell elérnie, hogy kipihenten, nyolc óra alvás után menjen iskolába.

Hánykor kezdődik?

• Magyarországon a legtöbb iskolában 8 óra körül, jelentősek azonban az eltérések. A fővárosi Teleki Blanka Gimnáziumban például 7.25-kor, az Eötvös József Gimnáziumban 8.15-kor, a Szent István Közgazdaságtani Szakközépiskola és Kollégiumban pedig 9.30-kor csengetnek be az első órára.
• Az USA-ban ez államonként és iskolánként is eltér: van, ahol már 7.15-kor, máshol csak 9.30-kor. Egyre több intézményben tolják későbbre az első óra kezdetét.
• Nagy-Britanniában 9 körül ülnek iskolapadba a diákok. Egyetlen helyen kezdődnek 10-kor az órák, a tavaly megnyílt UCL Academyn. A tanítás ott délután fél 6-ig tart.

Alváshigiénés tanácsok

• Csak akkor aludjon, ha álmos. Ha lefekvés után 20 percen belül nem tud elaludni, foglalja el magát, amíg el nem álmosodik.
• Mindennap ugyanakkor keljen fel és feküdjön le.
• Négy órával a lefekvés előtt már ne végezzen megerőltető testmozgást.
• Alakítson ki az alváshoz kapcsolódó szertartásokat, amelyekkel jelzi a testének, hogy ideje aludni.
• Ágyát csak alvásra és intim együttlétre használja, ne tévézzen vagy dolgozzon benne.
• Lefekvés előtt négy-hat órával ne fogyasszon koffeintartalmú italt, ételt vagy gyógyszert.
• Könnyű vacsorát egyen lefekvés előtt egy pohár tej kíséretében – ez alvást elősegítő aminosavat tartalmaz.
• Vegyen forró fürdőt másfél órával lefekvés előtt. Ez megemeli a testhőmérsékletet, amelynek visszaesése segít az elalvásban

 

Forrás: metropol

 

Ha a cikket érdekesnek találtad,  nyomj rá egy "Tetszik"-et vagy "Megosztás"-t