"Jeanie nővérem mesélt egy kisfiúról, aki komoly szeparációs szorongással küzdött az óvodában. Amikor reggel az anyukája otthagyta, a kisfiú nem csupán pár percig pityergett, hanem az egész délelőttöt végigsírta. Jeanie azt javasolta, játsszanak ovisat otthon. Legóból megépítették az óvodát, amiben az anyuka volt az óvó néni és a kisfiú játszotta a gyerekeket. Ezt mindketten nagyon élvezték, de a kisfiú továbbra is nehezen viselte a délelőttöket. Az anyuka arra gondolt, egy lépéssel még tovább megy, és eljátszotta, hogy az óvoda előtt megáll egy kisautó, és kitesznek belőle egy legóemberkét, aki kétségbeesetten sír: 'Mama, ne menj el!' A játékbeli anyuka ezután megölelgeti a játékbeli kisfiút. Alig néhányszor játszották el ezt az új változatot, a kisfiú viselkedése teljesen megváltozott – immár sírás nélkül, szívesen maradt ott reggel az óvodában. Mi történt? Ő maga ugyan elkerülte a játékban a számára fájdalmas érzéseket, de az anyuka tudta, milyen motívumot érdemes bevinnie, és így már erős érzelmi töltése lett a legózásnak. Az anyuka kettős jelenléte - az óvó néni és a játékbeli anyuka szerepében - megnyugtató volt, és a kisfiú magával tudta vinni ezt az érzelmi muníciót a valódi óvodai helyzetbe, amit játékos formában már elpróbáltak otthon."

Lawrence J. Cohen: Játékos nevelés -  megrendelhető itt:

Megrendelem a Játékos nevelés könyvet (szállítási költség 790 Ft)