Régi fil­mekkel nem árt, ha óva­tos az ember, mert kevés állja ki az idő pró­bá­ját. Több évti­zed eltel­té­vel a kor­hoz kap­cso­lódó uta­lá­sok kevésbé ért­he­tőek, a szí­né­szi játék sok­szor eről­te­tett­nek hat, és a tempó is lassú a mai akció­fil­me­ken edző­dött néző sze­mé­nek.

Van­nak azon­ban kivé­te­lek. Ilyen a Zorba, a görög. Bár jövőre lesz fél­év­szá­za­dos, a film végig leköti figyel­mün­ket, és egy pil­la­na­tig sem érez­zük poros­nak, vagy avítt­nak. Ebben bizo­nyo­san sze­re­pet ját­szik Mikis The­o­dora­kis cso­dá­la­tos zenéje, de az is, hogy a tör­té­net örök érvé­nyű, nagy kér­dé­se­ket fesze­get: az erény, a sza­bad­ság és a halál gon­do­la­tait. Nem utol­só­sor­ban pedig a pozi­tív gon­dol­ko­dás min­dent elsöprő fon­tos­sá­gát.

Pozitív gondolkodás görög módra

A sztori. A Nikos Kazant­za­kis önélet­rajzi ihle­tésű regé­nyé­ből 1964-ben készült Zorba Kré­tán ját­szó­dik, ahova hosszú távol­lét után érke­zik vissza Basil, az angol író. Görög szár­ma­zású apja egy lig­nit­bá­nyát hagyott rá, ezt sze­retné komoly vál­lal­ko­zássá fel­fut­tatni.

Az úton talál­ko­zik Zor­bá­val, a szer­te­len, öntör­vé­nyű – „akár­hova megyek, min­den­hol grim­bu­szo­kat csi­ná­lok” – világ­csa­var­gó­val, akit fel­fo­gad maga mellé afféle min­de­nes­nek. A valós világ­ban ide­ge­nül mozgó író és a bohém, csupa szív görög külön­bö­zőb­bek nem is lehet­né­nek, de talán pont ezért hama­ro­san közeli barát­ságba kerül­nek.

Zor­bá­tól az író meg­ta­nulja, hogy mi is az a pozi­tív gon­dol­ko­dás: min­dig az élet napos olda­lát kell nézni. A min­dig opti­mista görög örö­mé­ben és bána­tá­ban is egyet tesz: tán­col. Ami­kor a városba kül­dik beszerző kör­útra, az összes pénzt elveri, de min­den­ki­nek hoz aján­dé­kot. Bár­mibe is kezd, min­dent inten­zí­ven és tel­jes oda­adás­sal csi­nál.

Basil­nek Zorba nem hoz sze­ren­csét. Elő­ször a bánya omlik be, aztán a görög világ­meg­váltó ötlete, a faki­ter­melő vál­lal­ko­zás is befuccsol. A rönkfa szál­lí­tá­sára a hegy­ol­dalba épí­tett drót­pá­lya min­de­nes­tül össze­om­lik, maga alá temetve az író összes meg­ta­ka­rí­tott pén­zét.

Az író azon­ban kap cse­rébe valami sok­kal fon­to­sab­bat: elsa­já­títja az élet­igen­lés — a pozi­tív gon­dol­ko­dás —  filo­zó­fi­á­ját. A romok alatt már ő java­solja: „Tán­col­junk!”

És itt a film­tör­té­net egyik klasszi­kus jele­nete követ­ke­zik: a két üres zsebű férfi a ten­ger­par­ton egy őrült szirtakit jár, tel­je­sen meg­fe­led­kezve a per­cek­kel koráb­ban tör­tént kataszt­ró­fá­ról. Hiszen ahogy Zorba mondja:

„Ha tele van, mit tehet mást az ember? Tán­col.”

Nem a körülmények számítanak

A Zorba, a görög nem film­víg­já­ték, hanem kőke­mény dráma. A kis kré­tai falu­ban, ahol Basi­lék meg­száll­nak, nehéz az élet; az embe­rek min­den­napi cse­le­ke­de­teit a sok évszá­zad alatt meg­cson­to­so­dott erköl­csi nor­mák hatá­roz­zák meg.

Ebbe azon­ban épp­úgy bele­fér a magát sen­ki­nek nem adó szép özvegy­asszony bru­tá­lis meg­gyil­ko­lása, mint az örö­kös nél­kül meg­halt fran­cia pan­zió­tu­laj­do­nos laká­sá­nak tel­jes kifosz­tása, ami­ből a falu apraja-nagyja kive­szi a részét – „úgyis az állam tenné rá a kezét”.

Ebben a lég­kör­ben nem könnyű pozi­tív­nak és opti­mis­tá­nak lenni, ám Zorba pon­to­san ezt teszi. Taní­tá­sai a kon­zer­va­tív angol kör­nye­zet­ben nevel­ke­dett Basil szá­mára a pozi­tív gon­dol­ko­dás felé, egy tel­je­sen új világba nyit­nak kaput: „Túl sokat töp­reng, uram, az a maga baja. Az okos embe­rek meg a sza­tó­csok min­dig mérics­kél­nek.”

Aztán a film végén elhang­zik a kulcs­mon­dat, ami összegzi Zorba filo­zó­fi­á­ját:

„Meg­van magá­ban min­den, csak egy kis őrült­ség hiány­zik. Külön­ben mi értelme van az élet­nek?”

Vagyis: a sok munka rend­ben van, de mel­lette azért ne felejt­sük el élvezni az éle­tet.

Pozitív gondolkodás = Zorba = Anthony Quinn

A film Anthony Quinn juta­lom­já­téka. A mexi­kói szár­ma­zású ame­ri­kai szí­nész ekkor volt pályája csú­csán, és Zorba sze­re­pét mintha csak neki írták volna. Mádi Szabó Gábor töké­le­tes szink­ron­hang­já­val egyedi, meg­is­mé­tel­he­tet­len mozi­él­mény az ala­kí­tása. Oly­annyira, hogy a pre­mier után Quinn azon­nal meg­kapta a görög kor­mány­tól az állam­pol­gár­sá­got (!).

A többi szí­nész és a ren­de­zés is kiváló, de Quinn ala­kí­tása mel­lett halo­vány­nak lát­sza­nak. A film úgy kerek, ahogy van, ezt a 7 Oscar-jelölés is mutatja. Hár­mat ebből meg is kapott (leg­jobb női mel­lék­sze­replő, dísz­let, ope­ra­tőri munka).

Hogy nem mind a hetet, annak az az oka, hogy abban az évben jött ki a szin­tén kor­sza­kos My Fair Lady, és elvitte az Oscart a leg­jobb film, ren­de­zés (George Cukor) és férfi fősze­replő (Rex Har­ri­son) kate­gó­ri­ák­ban. Anthony Quinn sem nyert így, bár koráb­ban már két­szer sike­rült haza­vin­nie az arany szob­rocs­kát.

A film a www.rottentomatoes.com lapon 86%-os (kri­ti­ku­sok) és 87%-os (nézők) érté­ke­lést kapott, a www.port.hu por­tá­lon pedig 9,6 –os — maxi­mum közeli — osz­tály­za­tot ért el a tízes ská­lán.

Pozitív Mozi-izom értékelés:

Inspiráció: 10/10

Színészi játék: 10/10

Rendezés: 10/10

Forgatókönyv: 10/10

Végső verdikt: 10,0

———————————————————————————————————————————–

A Zorba a film­tör­té­net egyik klasszi­kusa, a magam részé­ről akár­hány­szor képes vagyok meg­nézni. Min­dig érde­mes elő­venni, ha egy kicsit fókuszt veszí­tünk az élet for­ga­ta­gá­ban.

Szá­momra ez a pozi­tív gon­dol­ko­dás okta­tó­filmje. Aki meg­nézi, az meg­spó­rolja magá­nak egy könyv­tár­nyi sze­mé­lyi­ség­fej­lesztő iro­da­lom elol­va­sá­sát, ugyanis Ale­xis Zor­bá­nál senki nem tudja job­ban meg­ta­ní­tani nekünk a pozi­tív atti­tűd fon­tos­sá­gát:

„Tán­colni kell, Uram! A zene majd csak meg­jön vala­hon­nan!”

Forrás: http://kernertraining.hu

Amennyiben szeretnéd elolvasni könyvbe az alábbi képre kattintva megvásárolhatod a könyvet: