Dr. Domján László – Kincseim… és ami mögötte rejlik

 

írta:

Mindnyájan szeretjük és gyűjtjük a kincseket. Ki valós vagyoni értékeket, műtárgyakat, aranyat, más a szellemi, lelki kincseket. Ráadásul a legtöbben szeretjük megosztani a világgal, hogy mások is gyönyörködhessenek benne. Amikor valaki Kincseim címmel ír könyvet, olyan ajándékokat szeretne megosztani a világgal, amelyek sokat jelentenek számára. Dr. Domján László legújabb könyve ilyen értékekről szól.

Azt hiszem, elmondható, hogy a jelenlegi magyar személyiségfejlesztő, ezoterikus, spirituális világ nem kerülhető meg az Agykontroll nélkül. Sok embert ismerek, akiket az Agykontroll indított útjára, jómagamat is beleértve, és az elmúlt 25 év alatt az országban az egyik legáltalánosabban elterjedt technikává vált. Az Agykontroll sikere abban rejlik, hogy nem csak elméletről szól, hanem a hétköznapi élethelyzeteinkre nyújt számos hasznos megoldást, amit a gyakorlatban is használhatunk.

Az elménk lehetőségeinek megismerésével és kihasználásával képessé válunk arra, hogy életünket sokkal nagyszerűbbé, könnyebben működővé és boldogabbá változtassuk. Az agykontrollos sikertörténetek mind ebben erősítenek meg, hiszen a pozitív eredmények ismerete olyan motiváció lehet számunkra is, amelyek támogatnak minket abban, hogy használjuk ezeket a technikákat.

Az Agykontroll Magyarországon összeforrt dr. Domján László nevével, aki mondhatni számos ember életére volt meghatározó hatással. Ebben a könyvében elmeséli nekünk, ő maga hogy került kapcsolatba a Silva-féle módszerrel. Saját személyes története is bizonyítja, hogy olykor bizony nem tudhatjuk, hogy amit életünk egyik pillanatában még a legnagyobb csapásként élünk meg, azt idővel már áldásos lehetőségnek látjuk, amely olyan ajtókat nyitott meg, amelyek nem nyíltak volna ki a nehézségek nélkül.

A könyvben olvashatóak csodás eredmények betegségekből való felépülésről, alkoholproblémák leküzdéséről, de olyan hétköznapi helyzetekről is, mint a bérletünk megtalálása. A technikákat egyfajta svájci bicskaként előhúzhatjuk és használhatjuk, amikor úgy érezzük, hogy szükségünk van rájuk. Az Agykontroll sem csodaszer, de kétségkívül hozzájárul ahhoz, hogy átlagos eszközökkel átlagon felüli eredményeket érjünk el.

A könyvben az agykontrollos sikertörténeteken túl bepillantást nyerhetünk azokba a személyiséget formáló gondolatokba is, amelyek idővel megkerülhetetlenné válnak a spirituális úton lévők számára. Ezen az úton Dr. Michael Newton és Eckhart Tolle gondolatai kísérnek minket, amelyek a lélek útjának bemutatásában, illetve a jelen, a most hatalmának az elismerésében teljesednek ki.

Dr. Domján László legújabb, most megjelent könyve hozzásegít ahhoz, hogy a motiváció, a hit és a példák erejének köszönhetően felfedezzünk magunkban olyan tartalék erőket, amelyeket sokszor csak krízishelyzetben használunk. De vajon mennyiben változna meg az életünk, ha nemcsak betegség vagy nehézség esetén, hanem a hétköznapokban is használnánk őket?

Sokszor csak egy szó, egy mondat, egy könyv az, ami elindít, vagy ami átlendít egy nehezebb időszakon, miközben új lehetőségekkel ajándékoz meg. Mindnyájunk életében más ez a szó, ez a mondat, ez a könyv. És biztos vagyok benne, hogy lesz sok olyan olvasó, aki számára ez a kincs a Kincseim lesz…

Első olvasói visszajelzések:

„Tanító mű! Sokaknak tudsz segíteni vele, és nagyon olvasmányos, végig fenntartja az emberek figyelmét! Fantasztikus!”

„Fantasztikus, lebilincselő olvasmány, nem tudom letenni!”

 

Forrás: http://www.nlcafe.hu/horoszkop/20170608/dr-domjan-laszlo-kincseim/