HOGY GYERMEKED KIEGYENSÚLYOZOTT LEGYEN

„A szülői feladatok talán sohasem voltak olyan fontosak, mint manapság. Ha a gyerekeinket úgy akarjuk felnevelni, hogy kompetensek, együttérzőek és erőszakmentesek legyenek, akkor szeretettel, bizalommal és tisztelettel kell velük bánnunk. Ha gyermekeink szükségleteit ki tudjuk elégíteni, és segíteni tudunk nekik megőrizni azt a képességüket, hogy az érzelmeiket át tudják élni és ki tudják fejezni, akkor valóban meg tudjuk változtatni a világot – egyik családot a másik után.”

Dr. Aletha Solter – A bölcs baba szerzője – svájci-amerikai fejlődéspszichológus, két felnőtt gyermek édesanyja, nemzetközi előadó, workshop-vezető és szaktanácsadó, aki egykor a híres fejlődéspszichológus, dr. Jean Piaget tanítványa volt a genfi egyetemen. Solter doktornő 1978 óta terjeszti forradalmian új gyermeknevelési elveit, amelyek alapvetően a csecsemők ösztönös bölcsességére épülnek. A tudatos nevelésnek elnevezett hozzáállás három alapvető attitűdöt foglal magában: a kötődésalapú nevelést, a nem büntető fegyelmezést és az érzelmek kifejezésének elfogadását. A bölcs baba című könyv ezt az átfogó nevelési hozzáállást mutatja be, a fogamzástól a gyerek két és fél éves koráig. 

A hét fejezet mindegyike egy-egy különálló témával foglalkozik (pl. sírás, alvás, evés, játék), és az adott témában a kisbabák szükségleteit célozza meg. A praktikus tanácsok mind empirikus kutatásokra és a józan észre támaszkodnak; mindeközben minden mondatból a kisbabák iránti mély szeretet és tisztelet is sugárzik. A könyv egyik alapvető kiindulópontja, hogy a babák tudják, hogy mire van szükségük, és ezt jelezni is fogják, ha esélyt kapnak rá. Példa erre a következő kísérlet: három, 8 hónapos kisbabát úgy etettek, hogy az előttük lévő ételek közül tetszés szerint választhattak. Az angolkóros csöppség mindig a csukamájolajat választotta. Miután meggyógyult tőle, többé már nem nyúlt érte!

Fel tudsz-e idézni egy olyan alkalmat, amikor egy barátod vagy családtagod vállán kisírhattad magad, miközben az illető szeretettel és empátiával végighallgatott? Ha igen, akkor talán arra is emlékszel, hogy milyen megkönnyebbülést és megnyugvást tud hozni egy ilyen esemény. Amit azonban sokan nem tudnak, hogy ugyanígy vannak ezzel a kisbabák is. A bölcs baba talán legmeghatározóbb üzenete a kisbabák sírásával és az arra adott reakcióinkkal kapcsolatos. 

„A csecsemőkori sírásnak két különböző funkciója van. Az elsődleges funkció az azonnali szükségletek és kényelmetlenségek kommunikálása, ami megköveteli a gondozói közbenjárást, mint például etetést, ölbe vételt, pelenkacserét. A sírás másodlagos funkciója azonban a stressz oldása. A csecsemők néha olyankor is hosszan sírnak, amikor csupán azt igénylik, hogy karba vegyék és szeressék őket. Ilyenkor a sírással a felgyülemlett feszültségüket vezetik le, s az segít nekik ellazulni. Ha megbizonyosodtál arról, hogy a kisbabádnak nincs sürgősen kielégítendő szükséglete, egészségügyi problémája, testi fájdalma vagy kellemetlenségérzése, és ennek ellenére tovább sír, akkor feltételezheted, hogy a sírásával korábbi stresszel kapcsolatos feszültséget vezet le. Ha a síró kisbabádat a karodban tartod, szeretettel és empátiával odafigyelsz rá, miközben megengeded neki, hogy addig sírjon, ameddig csak szükségét érzi, akkor ezzel segítesz neki még csecsemőkorában kigyógyulni a korai stresszből és traumákból. Ez testileg és érzelmileg is egészségesebbé teszi, s növeli a tanulási képességét. Az ilyen babák a sírások között általában nyugodtak, vidámak, éberek és keveset nyűgösködnek. Éjszakánként is hosszabb ideig alszanak.”

További infók a könyvről:

http://netbutik.hu/spd/A72/A-BOLCS-BABA

További gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatos kiadványaink az alábbi linken találhatóak:

http://netbutik.hu/sct/905018/Csalad-gyermekvallalas-gyerekneveles

Ha a cikket érdekesnek találtad,  nyomj rá egy "Tetszik"-et vagy "Megosztás"-t