Van egy kisfiú az óvodámban, aki élénken kommunikál, imád beszélni, fantasztikus történeteket talál ki nem létező kistestvérével közös kalandjaikról, de nagyjából ennél többet nem is értek meg az egészből, annyira artikulálatlanul ejti a hangokat. Kérdeztem, jár-e logopédushoz, jár. Hm. És mit eszik, jött a következő kérdés. Mert az óvodában alig valamit, azt is órákig. Megfigyeltem: nem rág, inkább nyammog, a leves soha nem fogy el, a zöldségek és a saláta tőle ott fonnyadhat évekig a tányérján, a tejbegríz viszont gyorsan lecsúszik. Aztán kiderült, hogy amikor az édesanyja érte jön, akkor a kisfiú azonnal a mamája táskájához rohan, mert abban lapul a cumisüveg a finom meleg-cukros tejjel. A kisfiú öt éves. Tavaly nyár elején ültünk le a mamájával beszélni az szilárd ételek bevezetéséről. Azóta sokat tisztult a kisfiú beszéde, láthatóan rág, és noha még unszolni kell, és a mamája táskájában is lapul mindig egy pizzaszelet, az otthoni egészséges étkezéséről már nem tudunk gondoskodni. Azóta viszont megértem a történeteit, és mivel közben ötéves lett, végre a karmaim közé kaparintottam fejlesztésre.

3. Aztán jön a kanál korszaka. Sok szülő tanítja meg gyermekét már egészen kicsi korban kanállal enni, ami nagyon jó dolog, mert fejleszti a kézügyességet (étel kikanalazása a tálból) és a térbeli tájékozódást (szájba történő bevezetése, mondjuk, az orr helyett). De semmiképpen ne hagyjuk el a kézzel evést. Sőt, két éves kortól kifejezetten hasznos bevezetni napi egy játékos étkezést, ahol nyelvvel kell felszedni a tányérból a csokigolyót, vagy szívószállal kivenni a dobozból, és egyenként a tányérra rakni, majd onnan kifújni, és egyáltalán: szívószállal inni, italba buborékot fújni. Tudom, hogy maszatol asztalt, terítőt és gyereket, és játszásba fullad az evés, de megint csak rajtunk múlik, hogy ezt hogyan vezetjük be. Állandóan mindenhol, vagy egy adott időpontban és szűk családi körben. Ezek a játékos evésgyakorlatok a beszédfejlődést segítik, a szép artikulációt, tudatosítják és ügyesítik az ajkak és a nyelv mozgását. Amúgy nem biztos, hogy a gyermeknek kedve van együttműködni a beszédfejlesztésben, és a „Gyere, kicsim, gyakoroljuk azt a nyomorult S-t” mondattól valószínűleg a másik irányba fog futni – joggal. De melyik gyermek mondott már nemet egy kis csokigolyóevésre? Amely nyilván helyettesíthető mézes felfújt biotönkölyszemekkel is, ha azt akarjuk, a lényeg, hogy evéssel erősítse a beszédszerveit.

És végül egy nagyon fontos összefüggés az evési szokások és a beszédfejlődés között, amely leginkább a társas viselkedést szabályozza és a gyermek nyitottságát készíti elő a kommunikációra.