10 dolog, amit gyerekeink kérnének tőlünk

“A gyerekeink nevelnek bennünket elég jó szülőkké” – kezdte a szülő-gyerek kapcsolat útvesztőiről tartott előadását Dr. Kádár Annamária pszichológus a Pszinapszison. Hogy mit jelent az, hogy elég jó szülő? Ahogy Donald Winnicott brit gyerekorvos, pszichiáter, pszichoanalitikus először leírta: ahhoz, hogy a gyermek lelkileg egészségesen fejlődjön, nem szükséges hibátlan szülőnek lenni, elég, ha valaki elég jó. De vajon hogyan lehetünk elég jó szülők? És vajon mit mondana erről a bennünk élő gyermek? A Mesepszichológia könyvek szerzője tíz fontos üzenetet fogalmazott meg. 

1.”Légy gyerekes! Ez sokat segít nekem a felnőtté válásban.”

A pszichológus szerint jól jön, ha a bennünk élő belső gyereket is a vállunkra tudjuk emelni, hiszen ő fog minket megmenteni az életben egy csomó kemény helyzetből. A bennünk élő gyermek az, aki segít nekünk megérteni gyermekinket, akinek a segítségével lehetőséget kapunk arra, hogy egészen más nézőpontból szemléljük a világot. Ha pedig erre képesek vagyunk, nemcsak szülőnek lehetünk jobbak, de emberként is fejlődhetünk. 

2. “Fogd meg és engedd el a kezem! Mindegyiket, amikor kell.”

Ahhoz, hogy gyerekeinkből egészséges felnőtt válljon, képesnek kell lennünk arra, hogy megadjuk nekik az életkoruknak megfelelő szabadságot, hogy képesek legyünk a gyerekeinkről mi magunk leválni. Minden korban megvan, hogy mikor, milyen helyzetekben, pillanatokban kell elengedni a gyerekeinket, és mikor kell a háttérbe húzódva biztosítani számunkra a bázist, ahová bármikor visszatérhetnek. Ezeket kell megtalálnunk. 

3. “Élményeink, emlékeink, szertartásaink, rítusaink a legnagyobb közös kincseink. Legyen időd az apróságokra!”

A szertartások, a rítusok roppant fontosak a gyerekek életében: ez adja meg számukra a biztonságot, az ellazulás élményét. Szülőként ugyan egy adott forgatókönyv újra és újrajátszása néha fárasztó, akár idegesítő is lehet, mégis érdemes időt szánnunk az életünkből arra, hogy a gyerekeink megélhessék ezeket, akkor, amikor nekik van szükségük van rá. 

4. “Kérlek, ne hasonlíts engem senkihez! Én én vagyok, és így vagyok jó.”

Ahhoz, hogy az ember képes legyen felnőttként elfogadni önmagát, hogy ne kínozza a folytonos elégedetlenség, szorongás, fontos, hogy szülei elfogadják, hogy ne a környezetében lévő gyerekekhez, ne a testvéréhez, rokonaihoz mérjék, hanem megpróbálják önmagában, saját valójában látni, és úgy is szeretni. 

5. “Higgy bennem, bízz bennem! Hited hamuba sült pogácsaként kísér végig vándorutamon. Nem a te álmaidat váltom valóra, hanem sajátjaimat. Tudj örülni ezeknek!”

Dr. Kádár Annamária megközelítésében a mese a saját történetünket, életmesénket is jelenti, azt amit magunkról, érzéseinkről, álmainkról, céljainkról és a családunkról sokszor szavak nélkül, a viselkedésünkkel, reakcióinkkal, a hozzáállásunkkal mesélünk a gyerekeinknek. Az, hogy mi magunk mit gondolunk a saját családtörténetünkből, mit emelünk ki, milyen világszemléletet mutatunk gyerekeink felnőttként is magukkal viszik. A családunktól kapott minták ugyanis láthatatlanul irányítják sorsunkat. 

6. “Én vagyok a te királylányod, királyfid. Értékes vagyok! Kérlek szeress feltétel nélkül!

A gyerekek életében a feltétlen szeretet adja az erőt, az alapot arra, hogy önmagukat szeretni képes felnőtt váljon belőlük. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kellenének elvárások, hogy ne lenne szükség a feltételes szeretetre is. A pszichológus szerint ez utóbbi alapvetően az apa, az apafigura feladata, és minden apának egyszer ki kell mondania a lányának, hogy büszke rá, a fiának pedig azt, hogy jól csinálta, amit megcsinált. Ezek nélkül ugyanis, a gyerek és belőle váló felnőtt örökösen ezt az elismerést kajtatja majd. 

7.”Mutasd ki az érzéseidet, beszélj róluk, oszd meg velem, mi az, aminek örülsz, mi az, ami fáj. Így én is legyőzhetem a belső sárkányaimat.”  

A pszichológus előadásában arra biztatta a közönséget, hogy ne féljenek kimutatni az érzéseiket a gyerekeik előtt. Nem baj, ha dühösek, ha feszültek, ha csalódottak, szomorúak vagyunk, ezek teljesen természetes érzések, és fontos, hogy a gyerek találkozzon ezekkel is. Ha képesek vagyunk érzéseinkről beszélni gyermekinkkel, ha megmagyarázzuk, mi történik velünk, azzal segítünk neki a saját érzéseinek felismerésében, azonosításában és elfogadásában. Ez pedig könnyebbé teszi majd számára, hogy a nehéz élethelyzetekben a nehéz érzelmeivel is tudjon mit kezdeni.

8. “Mesélj nekem nagyanyámról, nagypapámról, önmagadról, gyermekkori élményeidről!  Ahhoz, hogy repülni tudjak, szükségem van gyökerekre is.”

Ráadásul ilyenkor nemcsak a jó élményeink fontosak, nemcsak a nosztalgiára van szükség. Az ember számára fontos, hogy egy koherens narratívában legyen képes elhelyezni önmagát, ehhez pedig kell az is, hogy a múltból ne lúgozzuk ki a negatív történeteket, hogy ne legyenek titkok, tabuk. 

9. “Legyen türelmed kivárni a munkád eredményét! Sokszor úgy gondolod, hogy hiábavaló volt - de ez nem igaz, csak pillanatnyilag tűnik így.”

A legtöbb szülőnek nem ismeretlen a helyzet, hogy szavai, kérései néha feleslegesnek, hiábavalónak tűnnek. Néha olyan, mintha gyermekeink egyáltalán nem fognák fel, értenék meg, de legalábbis nem akarnák megfogadni, felhasználni, beépíteni azokat a dolgokat, amiket tanítunk nekik. A pszichológus szerint ilyenkor nagy adag türelemere van szükségünk, hiszen a tanításunk egyszer biztosan beérik. Épp úgy, mint Pilinszky János történetében. 

10. “Ne aggódj, hogy mi lesz majd velem, ha nem leszel. Meséiden, történeteiden, emlékeiden keresztül mindig élni fogsz bennem.”

Ha jót akarunk a gyereknek, nem feltétlenül a jövőjén agyalunk, nem azon szorongunk, aggodalmaskodunk. A gyereknek akkor adjuk a legtöbbet, ha képesek vagyunk vele megélni a jelent, ugrálni vele a pocsolyában és csodálni a szappanbuborékokat. Ez a legtöbb, amit ma megtehetünk érte, és ez a legtöbb, amit megtehetünk a jövőbeni boldogságáért. 

Forrás:

http://divany.hu/ego/2016/05/09/10_dolog_amit_gyerekeink_kernenek_tolunk_hogy_eleg_jo_szulok_legyunk/

dr Kádár Annamária könyvei megvásárolhatók az alábbi képre kattintva:

 Egyéb gyereknevelési könyvek az alábbi képre kattintva (akár ingyenes kiszállítással):

gyerekneveles_1.png