2018.máj.27.
Írta: netbutik Szólj hozzá!

Gyógyító írás - Ha fáj a történeted

A világhírű James W. Pennebaker professzor és szerzőtársa által jegyzett Gyógyító írás a téma alapműve, melyet laikusoknak és lélektani szakembereknek egyaránt ajánlunk – fontos olvasmány és igen hatékony (ön)segítő eszköz.

James W. Pennebaker – John F. Evans:

Gyógyító írás – Ha fáj a történeted

Az elmúlt harminc év során kutatások sokasága igazolta az érzelemkifejező írás testi-lelki egészségre gyakorolt pozitív hatásait. Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy ha fájdalmas, nehéz, traumatikus élményeinket a megfelelő időben és módon leírjuk, akkor azok kevésbé fognak nyomasztani bennünket.

Azok az emberek, akik az érzelemkifejező írást gyakorolják, boldogabbnak vallják magukat az írás után, mint előtte, többet nevetnek, a depresszió, a rágódás és az általános szorongás tünetei csökkennek, kapcsolataik minősége javulást mutat, és ritkábban kell orvoshoz fordulniuk. Az írás hatására még a krónikus betegségek is enyhülhetnek.

Ahhoz, hogy a gyógyító hatást élvezhessük, nem kell „jól” írnunk, nem kell képzettnek vagy tehetségesnek lennünk ezen a téren – még csak meg sem kell másoknak mutatnunk, amit írtunk. Ezt csakis magunknak és magunkért tesszük, azzal a céllal, hogy megkönnyebbüljünk, és életünk nehéz időszakaiban testileg-lelkileg jobb állapotba kerüljünk.

A kötet egyik szerzője, a világhírű James W. Pennebaker professzor a téma legismertebb szakértője – a nyolcvanas években végzett első kutatások is az ő nevéhez fűződnek. Szerzőtársával gyakorlatias megközelítéssel mutatják be, hogy a tudományos eredmények szerint mikor, mennyit és milyen módon érdemes írnunk ahhoz, hogy a jótékony hatásokat megtapasztalhassuk. A könyv tartalmaz egy négynapos és egy hathetes írásprogramot, valamint számos további technikát, amelyekkel szabadon kísérletezhetünk, amíg rá nem érzünk arra, hogy nekünk mi válik be a legjobban.

 

Olvass bele a könyvbe!

„Amikor a Gyógyító írás első kiadása napvilágot látott, ez volt az egyetlen olyan könyv a terápiás célú írásról, amely szilárdan tudományos alapokra épült. Az én érdeklődésemet azért keltette fel, mert magam is szerettem volna meggyógyulni, és reménykedtem abban, hogy végre találok valamit, ami lehetővé teszi, hogy „kiírjam magamból” súlyos depressziómat. Már néhány oldal elolvasása után megértettem, hogy addigi próbálkozásaim miért nem vezettek sikerre: beleragadtam a soha véget nem érő rágódásba, unalomig ismételgettem ugyanazt a történetet. A Gyógyító írás megvilágította, hogy új történetet kell írnom, másképp, mint ahogy addig tettem. Pennebaker műve megmutatta, hogyan tudom feldolgozni életem legnehezebb élményeit. Ez az út számomra addig teljesen ismeretlen volt. A könyvben szereplő gyakorlatok segítettek abban, hogy túljussak fájdalmas gyermekkori emlékeimen, pozitívabb perspektívából szemléljem ifjúságom élményeit, és végre kilépjek a felnőttkori tévedéseim nyomán kialakult érzelmi zűrzavarból.”

„Ezzel a könyvvel az a szándékunk, hogy a téma tudományos hátterének bemutatása után olyan konkrét, gyakorlati ajánlásokat fogalmazzunk meg, amelyek segítik az olvasót az érzelmi megrázkódtatásokkal való megküzdésben. A könyv három részből áll. Az első az elmélet ismertetését követően azokra az alapvető technikákra fókuszál, amelyek garantáltan jól működnek. A második rész inkább kísérletezésre bátorít, hogy kipróbálhass olyan új technikákat is, amelyek hasznosak lehetnek számodra. A könyv harmadik része a testi és lelki egészség javítását szolgáló írás egy strukturáltabb megközelítését mutatja be. Azt javaslom, hogy a kísérletezést kezdd a hagyományos írásgyakorlatokkal, és ha azokat hasznosnak találod, akkor máris nyert ügyed van. Ha nem, akkor próbálj ki néhány olyan technikát, amelyeket a későbbi fejezetekben ismertetünk. Keresd meg a saját démonaid legyőzésére szolgáló leghatásosabb módszereket.”

„Az egyik, kipróbáltan jól működő írástechnikát a tudatfolyamot követő írásnak nevezzük: egyszerűen úgy vesd papírra a gondolataidat és érzéseidet, ahogy felszínre bukkannak a tudatodban. Az egyedüli szabály az, hogy folyamatosan írj. Ne próbáld cenzúrázni magad! Mielőtt még megismerkednél a részletekkel, próbáld ki! Csak kezdj el írni! Használhatod az okostelefonod jegyzetkészítőjét, a naplódat vagy akár egy gyűrűskönyv betétlapjait. Írj tíz percen át, vagy addig, amíg körülbelül két oldal meg nem telik. Az írásban egyszerűen kövesd a gondolataidat és érzéseidet úgy, ahogy azok felbukkannak a tudatodban. Írd le, hogy mire gondolsz éppen, milyen érzéseid vannak, mit hallasz, szagolsz, vagy mit veszel észre. Az a fontos, hogy az írásod kövesse a tudatod folyamát. Ne foglalkozz a helyesírással, nyelvtannal és mondatszerkesztéssel! Ne feledkezz meg arról, hogy ez az írás kizárólag neked készül, és ha úgy gondolod, akár meg is semmisítheted, amikor befejezted! Csak kezdj el írni, és ne hagyd abba!

William James, a modern pszichológia egyik korai nagy gondolkodója az elsők között kísérletezett a tudatfolyamot követő írással. Meg volt győződve arról, hogy a tudatfolyamunk igen sokat elárul rólunk, és négy általános megállapítást tett ezzel kapcsolatban.”

„Minél többet írsz személyes témákról, annál inkább érdekelni fog a kérdés: hol húzódik a vékonyka határ érzelemkifejező írás és kreatív írás között? Hol végződik a személyes elbeszélés, és hol kezdődik a fikció, a kitalált történet? A kitalált történetek írása ugyanolyan mértékben javítja-e az egészségünket, mintha szigorúan a valódi tapasztalatainkat tárnánk fel? Nos, igen. Az 1990-es évek közepén Melanie Greenberg és munkatársai lenyűgöző kutatásukban arra kérték a résztvevőket, hogy olyan traumákról írjanak, amelyek sosem történtek meg velük. Az alanyok úgy írtak a kitalált érzelmi megrázkódtatásokról, mintha azok valóban a múltjuk részei lettek volna – és megdöbbentő módon jelentős egészségjavulás volt megfigyelhető náluk! A kitalált történetek írása is jót tehet az egészségnek.”

Megrendelem a könyvet itt!

 

”Szükségesek-e a szavak a gyógyuláshoz? Ha táncban, zenében, festészetben, szobrászatban is ki tudnál fejezni egy traumát, az ugyanolyan hasznos lenne-e? A kutatási eredmények szerint a nonverbális önkifejezés igen hatékonyan segít abban, hogy az emberek jobban érezzék magukat a bőrükben. De még jobb eredményeket ígér, ha nemcsak testünk mozgásával, hanem írással is dolgozunk, mert ebben az esetben a gyógyító hatás megtöbbszöröződik. Jó okunk van azt feltételezni, hogy az érzelmi élmények szavakba öntése hatékonyabban szilárdítja meg gondolkodásunk hosszú távú változásait, mint a nonverbális önkifejezés önmagában. Valójában a legtöbb nonverbális terápia – különösképp a művészet- és a táncterápia – szavakat is használ. A résztvevőktől először általában azt kérik, hogy érzelmi megrázkódtatásaikat rajzzal, festéssel vagy mozgással fejezzék ki. Amikor ezzel készen vannak, akkor arra biztatják őket, hogy beszéljenek a művészi alkotásról. Könnyen lehet, hogy a nonverbális kifejezésmód írással (vagy beszéddel) való kombinálása egyike az elérhető leghatékonyabb gyógyítási stratégiáknak.”

„Ahhoz, hogy tovább haladhass a gyógyulás és személyes növekedés útján, tekints úgy az írásra, mint a jóga vagy meditációs gyakorlatokra, és élj vele rendszeresen. Használd arra, hogy újrakeretezd az élményeidet, írj a veled történt eseményekről az együttérzés és empátia perspektívájából, a hétköznapi eseményekről a legapróbb részletekre is ügyelve, valamint hálával és megbecsüléssel azokról a dolgokról, amelyeket mások talán apróságoknak neveznének – de amelyekről mi tudjuk, hogy valójában csak azok számítanak.”

„A traumatikus élményekről való írás igen gyakran vegyes érzelmeket vált ki az emberekből. Az írást követő kérdőívekre adott válaszok alapján a kutatások legtöbb résztvevője úgy vélte, hogy jelentős mértékben képes volt legmélyebb gondolatait és érzéseit is kifejezni. Az érzelemkifejező írásgyakorlatokra adott visszajelzéseikben pedig gyakran arra csodálkoztak rá, hogy a kezdetben használt negatív nyelvezet napról napra egyre pozitívabbá vált. Leírták továbbá, hogy a traumatikus esemény – annak minden fájdalmával együtt – valami jót is eredményezett az életükben, illetve, hogy együtt érzőbbé, megértőbbé tette őket mások és önmaguk irányában. A résztvevők közül sokan jelezték azt is, hogy nyitottabbá váltak a jövőre. Persze nem mindenki számolt be drámai fejlődésről, ám arról igen, hogy az írásnak köszönhetően voltak új és váratlan gondolatai, érzései és fontos felismerései.”

„A volt feleségemnek írtam egy empatikus levelet. A válás kifejezetten traumatikus volt a számomra, és őt is nagyon megviselte (pedig ő akart válni). A levelemben kifejeztem, hogy igyekszem megérteni őt, és együtt érezni azzal, amit elképzelésem szerint a házasságunkkal kapcsolatban érezhetett. Már sokszor gondolkodtam az érzéseiről, de ez volt az első alkalom, hogy írtam is róluk. Nem volt könnyű, és közvetlenül utána szomorúságot, bűntudatot éreztem. Nem szívesen gondolok a házasságomra és a válásomra, de a levél megírása óta nyugodtabbnak érzem magam. Ez a gyakorlat kifejezetten hasznos volt számomra.”

„Bár az érzelemkifejező írásgyakorlatom nem kapcsolódott közvetlenül az apámhoz, mégis jobban megértettem általa azt, hogy apám gondolkodása hogyan hatott rám. Sok szempontból igen kedves és gondoskodó apa volt, de a hiányokra, a szűkösségre beállított világnézete, félelme és perfekcionizmusa, valamint az alacsony önbecsülése (amely gyakran vezetett nárcisztikus magatartáshoz) nagyon mélyen hatott a családunkra. Írásban képes voltam mindezt kifejezni, és az apám gyermekkorának perspektívájából szemlélve azt is jobban megértettem, hogy miből fakadhatott az ő világnézete. Hangot adtam a szomorúságomnak is, amiért apám mindezt képtelen volt felnőttként tudatosabban kezelni. Végül egyfajta elfogadásra és együttérzésre jutottam vele kapcsolatban. Mindkét gyakorlatot nagyon hasznosnak találtam.”

 

Megrendelem a könyvet itt!

Ha hétvége akkor filmajánló...

Egy nagyon érdekes romantikus filmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani - Nap nap után /Every Day/

Egy kis ízelítő:

A 16 éves Rhiannon beleszeret egy különös lélekbe, akit csak A-nak hívnak, és minden egyes nap más ágyban, más-más testben ébred. A kettejük között kialakuló kapcsolat olyan erős, hogy elhatározzák, minden nap megkeresik egymást, pedig még csak nem is sejtik, mit és kit hoz a következő reggel. Ahogy egyre inkább beleszeretnek egymásba, a realitásokkal is kénytelenek szembenézni: vajon képesek lehetnek úgy leélni közös életüket, hogy egyikük minden 24 órában más személyt testesít meg?

 

 

Címkék: Filmajánló

Itt a bodza szedés ideje...

bodza.jpg

Két gyógynövényt szoktam szedni és használni az egyik a csipkebogyó a másik a bodza.

A múlt héten a férjemmel elmentünk bodzát szedni és csodaszépeket találtunk Szedtünk egy kosárral ami elég lesz egész évben.

Megfázás esetén én egy bodza teát főzök és igyekszem nem gyógyszert szedni.Az íze nagyon finom és mellékhatása nincs.

"Gyógyhatásai: A virágból készült tea vízhajtó, emésztést elősegítő, köhögéscsillapító hatású. Megfázásra, hörghurutra, izzasztószerként és immunrendszeri serkentőként használják. A friss bodzahajtás erős hashajtó. Használják még vértisztításra, fülfájásra, rekedtségre. A bogyó izzasztó, nagy mennyiségben hashajtó, ödéma és reuma ellen ajánljuk. Friss leve vagy a belőle készült lekvár bizonyítottan kitűnő szer a TBC gyógyítására. A bodzafa kérge purgáló, féreghajtó hatású. Erős vízhajtó, heveny vesegyulladásra, általános ödémásodásra ajánlják.

A bodza levele vízhajtó és hashajtó, reumás fájdalmakat enyhít. Lázcsillapításra is ajánlják. Bőséges izzadás idézhető elő vele kiütéses láz (kanyaró, skarlát) és reumás láz esetén, hurutos fertőzésnél (hörgőgyulladás, influenza). Ritkán használatos belsőleg. Leginkább vérzésre és égési sebekre ajánljuk.

Elkészítés: Egy csapott evőkanál (3 g) teafüvet 2,5 dl vízzel forrázzon le, 15 perc után szűrje le. Ne használjon fémszűrőt.

Felhasználása belsőleg: A bodzateát étkezés előtt fogyassza, lehetőleg ízesítés nélkül. Nátha esetén napi 2-3 csészével is ihatunk belőle, amilyen forrón csak lehetséges. Hatékonyságát növeli, ha forró lábfürdőt veszünk és közben forró bodzateát iszunk, majd azonnal ágyba bújunk. Ilyen módon „kiizzadjuk a náthát”, azaz méregtelenítjük szervezetünket, meggyorsítjuk a gyógyulást. 

Gyermekeknek 6 éves kortól hígítva adható (egy teáskanál teafű 2,5 dl vízhez).

Orrdugulás, köhögés esetén inhalálni is lehet teájával, kiválóan tisztítja a légutakat, oldja a lerakódást, köptető hatása van.

Vizelethajtásra reggel egy csészével kell fogyasztani.

Testsúlycsökkentő hatása miatt a bodzát fogyókúra kiegészítésére napi egy-két csészével 3-4 héten keresztül lehet fogyasztani. A tea fogyasztásánál érdemes figyelembe venni az erőteljes vizelethajtó hatást.

Intenzívebb izzasztó hatást lehet elérni, amennyiben közvetlenül szaunázás előtt elfogyasztunk 1 csésze forró bodzavirágteát.

Napi egy-három csészével korlátlan ideig iható."

Forrás:http://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/bodza

 

Ha van kedvetek menjetek ki a szabadba és szedjetek bodzát!

Megérzés - miért jelentkeztem erre a tanfolyamra

Ma már egyre szélesebb körben elfogadást nyer a tény, hogy a legtöbb lelki és szervi betegségnek energetikai problémák, blokkok, egyensúlyzavarok állnak a hátterében.

Mindannyian tele vagyunk múltbéli sérelmekkel, lelki sebekkel. Nincs olyan ember, akit sohasem bántottak meg, és a neheztelést hajlamosak vagyunk magunkkal cipelni éveken, vagy akár egy életen át.

  • Kell ez nekünk?
  • Szükségünk van rá?

Szerintem inkább akadályoz bennünket. Amíg az ember múltbéli sérelmeket, önkorlátozó hiedelmeket hordoz a lelkében, addig olyan helyzeteket fog teremteni az életében, melyekben újra megélheti az egykori rossz érzelmeket. Nem is lehet másként, hiszen magában hordozza őket.

  • Mi a megoldás?

Természetesen az elengedés, blokkok oldása.

“Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.”
(Zen bölcsesség)

Az Access Bars egy könnyen kezelhető módszer amelyben oldódnak az önkorlátozó hiedelmek, fix nézőpontok, amelyek benne tartanak az állandóságban, a félelmekben, a megszokások és a nehézségek mókuskerekében. 

111.JPG

Forrás:itt!

Már közel másfél éve találkoztam ezzel a módszerrel de úgy éreztem addig még nem vagyok készen, hogy megtanuljam. Közel egy hónapja úgy éreztem itt az idő, hogy keressek magamnak egy oktatót akitől meg tudom tanulni ezt a módszert. Több oktató van aki ezzel foglalkozik, de nekem Andi a legszimpatikusabb és hallgattam  a belső megérzésemre és felkerestem Andit, hogy tartson tanfolyamot Győrben, és Ő örömmel fogadta a felkérést.

Amikor a tanítvány készen áll – a mester megjelenik.

"A tanfolyam egy napos, mely során kétszer adsz, kétszer kapsz bars kezelést. A gyakorlatban tanulod meg a pontokat és megismerheted az Access Consciousness elméleti elemeit is. A tanfolyam elvégzését követően Access Bars kezelővé válsz, amiről nemzetközi oklevelet kapsz és regisztrált Access Bars® kezelő leszel bekerülve az amerikai Access Consciousness® rendszerébe: www.accessconsciousness.com
Access Bars® kezelőként privát Bars kezeléseket adhatsz bárkinek, így akár kiegészítésként is használhatod eddigi tevékenységeid mellett.

A tanfolyam elvégzése nincs feltételhez kötve, bárki elsajátíthatja – gyerekek is megtanulhatják.

A tanfolyam nemzetközileg szabott díja 2018-tól (18. életév felett): 60.000 Ft.
16-17 éves korúaknak és ismétlőknek: 30.000 Ft. 16 éves korig ingyenes.
Részletfizetésre előzetes megbeszélés alapján van lehetőség: 2 részletben.
Részletek és jelentkezés: https://horompoandrea.hu/access-consciousness/access-bars-tanfolyam/"

Forrás: itt

Ha többet szeretnél megtudni a Access Barsról itt további cikkeket találsz.

A helyek száma korlátozott, így ha érdekel a tanfolyam vagy esetleg kérdéseid vannak Andi a segítségedre lesz.

dr.Hörömpő Andrea
Access Bars® és Testfacilitátor, Facelift® Facilitátor
Email: hello@horompoandrea.hu
Web: www.horompoandrea.hu
Telefon: +36 20 249 5718

Hogy mit várok én ettől a tanfolyamtól?

Hogy felszabadultabb és boldogabb legyek és ezen túl a családomon és barátaimon is szeretnék segíteni ezzel a módszerrel.

 

222.JPG

Azért vezetem ezt a blogot és azért írtam ezt a cikket, hogy segítsek azoknak az embereknek akiknek szükségük van, akiknek pont erre az információra van szükségük hogy tovább lépjenek az életben.

Most hogy elolvastad ezt a cikket gondolkozz el azon, hogy mit mond a megérzésed?

Ha a úgy érzed, hogy itt a helyed ezen a tanfolyamon akkor szombat reggel találkozunk.

 

 

Müller Péter: "A lelki sebeket két dolog gyógyíthatja meg"

 20101222sztarszer4.jpg

A lelki sebeket két dolog gyógyíthatja meg. A fölismert igazság és az igazi szeretet.

Húsunk hamar gyógyul. Csontunk lassabban. Az idegeink még lassabban – de a lelki sebek gyógyulása a leglassabb. Néha még a túlvilágra is magunkkal visszük.

Gyógyítani egyrészt ésszel lehet. Megértem egy sebesülésem okát, tanító célzatát. Valamiért kaptam, és végső soron – ha megértettem – csak gazdagított engem.
Nehezebb a szívvel való gyógyítás.

"A lelki sebeket két dolog gyógyíthatja meg. A fölismert igazság és az igazi szeretet"Forrás: Shutterstock

Érzelmileg nehéz gyógyulni.
Azt ugyanis nem tudom irányítani.
Hiába akarom.

Az eszemen van kormány és sebváltó, de a szívemen nincs. S ezért hiába látom be és értem meg, hogy miért sebeztek meg - a seb fáj. És hiába teszek meg mindent, akkor is fáj!
Egyet lehet: elfelejteni.
Nem gondolni rá. Ezt lehet. Amit nem táplálunk állandóan, múlttá válik bennünk. Elhervad. Így aztán segítünk az időnek, s a régi, holt virág helyett jöhet egy új, élő virág. S azt már igazán szeretjük.

Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20180319-muller-peter-a-lelki-sebekrol.html

 

Müller Péter könyveit itt találod!

.......................................................................................................................................................

Már külföldre is szállítunk és nagyon kedvező áron pl Romániába a szállítási költség CSAK 1.345 Ft. Bővebb infó itt!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)

 

Címkék: Müller Péter

Anya és kamasz fia - imádni való 1 perces videó

 A gyerekek nagyon gyorsan felnőnek és velük töltött évek hamar elrepülnek. Az én fiam is immár 21 éves, emlékszem mikor bementem a gyerekszobába és a takaró alól egy nagy láb kandikált ki. Hova lett az a kis gyerek akinek a lába a tenyerembe elfért?

Telnek az évek, de ez így van rendjén.

Ahogy néztem ezt a imádni való videót előjöttek a régi emlékek,Mérhetetlen hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott hogy gyermekem legyen, és nagyon büszke vagyok rá.

Ha megnézed ezt a videót és felnőtt gyermeked van magadra ismersz.

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

 

Napi idézet...

naptar.jpg

Az egyik barátnőmtől aki szintén Kriszti kaptam egy asztali öröknaptárt, amelyben minden napra van egy idézet. Reggel azzal kezdem a napot a munkahelyemen hogy elolvasom a napi idézetet és elgondolkodok rajta.Szerintem nagyon jó ajándék. 

Hogy miért írom ezt meg nektek?

Karácsonyra egy másik barátnőmnek aki szintén Kriszti én is vettem ajándékba egy hasonló öröknaptárt és ma ez a üzenet várt:

"Egy nagyon szép gondolat a mai napra!
Az asztali naptárom mai üzenete amit az én drága barátnőm Krisztina Csáki tól kaptam"

 

 

Elengedés és a megbocsátás önmagadnak és másoknak...

Fotó: Flickr.com

Minden egészséges ember arra vágyik, hogy kedveljék, tiszteljék, elismerjék, s kedvesek legyenek vele. Ennek ellenére folyton beleesünk az igazság minden áron való megvédésének a csapdájába, a különböző családi konfliktusokba, ahol a testvérek közötti versengés, a ki az úr a házban bizonyításáért való harc, gyermekekkel folyó vita, veszekedés, a szülői erőszak, a megszégyenítés, munkahelyeken érdekkonfliktusok.

Tudtad, hogy a harag elengedése nemcsak a hangulatodra, de az egészségedre is pozitív hatással lehet?

Talán nem is sejtenénk, de ha sokáig haragszunk valakire, az nem csupán sok kellemetlen percet okozhat, de szorongást, görcsös idegességet, sőt, súlyos betegségeket is. Ez persze csak akkor igaz, ha ez az állapot hosszú ideig fenn áll, és képtelenek vagyunk feldolgozni a sérelmeinket.

„Hatalmas fizikai megterhelést jelent sértve érezni magunkat, és csalódottnak lenni” – fogalmazza meg dr. Karen Swartz, az amerikai egyesült államokbeli Johns Hopkins Kórház hangulatzavarok kezelésével foglalkozó orvosigazgatója. A krónikus düh és harag kihat a szívritmusra, a vérnyomásra és az egész testet érintő immunválaszokra. Az említettek többek között depresszió kialakulásához, szív-problémákhoz és diabétesz kialakulásához is vezethetnek.

Általánosan javítja az egészséget (az alvást is beleértve!)

A Journal of Behavioral Medicine-ben 2005-ben közzétett tanulmány a megbocsátást egy sor olyan egészségi paraméter javulásával hozta összefüggésbe, mint a szükséges gyógyszermennyiség, az alvásminőség vagy a kimerültség.

A kutatók szerint úgy tűnik, hogy a megbocsátás ezen hatásai nagyrészt a negatív hatások csökkentésének tulajdoníthatóak (feszültség, düh, depresszió és fáradtság). A Tennessee Egyetem szakértői így írnak: „megbocsátással az áldozat szakít a bosszú gondolatával, kevésbé lesz ellenséges, dühös vagy kiborult a történtekkel kapcsolatban”. „A jelen tanulmány rávilágít a megbocsátás-egészség interakciójának nyilvánvalóságára, miszerint a megbocsátás hiányának egészségi következményeit a felgyűlt negatív érzelmek hozzák magukkal.”

„Ha létezik összefüggés a megbocsátás és az egészség között, akkor a harag, szorongás és depresszió csökkenése egy lehetséges magyarázata lehet ennek.” – tették hozzá.

A jóvátétel segít megbocsátani önmagunknak

Amikor neked van szükséged megbocsátásra, az általad bántott személy kiengesztelésével könnyebben meg tudsz bocsátani magadnak – mondják a Baylor University szakértői.

A Journal of Positive Psychology című szaklapban közzétett kutatásban azok, akik bocsánatot kértek tettükért, nagyobb valószínűséggel érezték úgy, hogy meg tudnak maguknak bocsátani. Továbbá azt is kimutatták, hogy egy feltételezett helyzetben egy baráttól való bocsánatkérés növelte azok számát, akik meg tudtak bocsátani maguknak.

Thomas Carpenter, a Baylor University’s Collegeof Arts & Sciences kutatója kijelentette, hogy „Az egyik akadály, amiért az emberek nem tudnak maguknak megbocsátani, az nem más, mint hogy úgy érzik, igenis megérdemlik a büntetést. A tanulmányunk pedig kimutatta, hogy a kiengesztelés és bocsánatkérés segít magunkat feloldani ez alól a bűntudat alól.”

A szíved majd megköszöni

A megbocsátásról ugyanis kimutatták, hogy csökkentő hatással van a vérnyomásra. Egy 2011-ben végzett kutatás szerint (Personal Relationships) például, amelyben házastársakat vizsgáltak, ha egy helyzetben a bántott fél megbocsátott a másiknak, mindkettejüknél vérnyomáscsökkenés volt tapasztalható.

„Ez a tanulmány az első bizonyíték, ami arra utal, hogy a bocsánat elnyerése szintén pozitív élettani változásokat idéz elő: azok a tettesek, akik békülékenyebb magatartással szembesültek az áldozatok részéről, alacsonyabb vérnyomásuk volt, mint azoknak az elkövetőknek, akikkel szemben nem voltak elnézőek.” – írják a kutatók.

Ehhez hasonlóan, egy 2003-as tanulmány is kimutatta a fenti összefüggést (Journal of Behavioral Medicine): „A megbocsátás kedvezően hat direkt úton az allosztatikus terhelés [a szervezet azon kopása, melyet vagy a túl nagy stressz, vagy a stressz nem megfelelő kezelése okoz – szerk.] csökkentésével, és indirekt úton az érzékelt stressz csökkentése által.” – írják a szakemberek.

Az immunrendszer javítása

Medscape, 2011: azoknak a HIV fertőzötteknek, akik valóban, szívből megbocsátottak azoknak, akik bántották őket, nagyobb százalékban volt jelen szervezetükben a CD4 sejt (amely az immunstátusz egyik indikátora).

„Az eredmények alátámasztják feltevéseinket és tükrözik azt a tényállást, miszerint van összefüggés a HIV/AIDS fertőzöttek immunmarkerei és a pszichoszociális tényezők között, továbbá a megállapítások szerint a másoknak való megbocsátás kifejezetten egészséges lehet számukra.” – mondta Dr. Amy Owen, a Medscape-nek (Duke University Medical Center).

Mit jelent valójában a megbocsátás?

A megbocsátás mindenekelőtt lelki folyamat. A spirituális dimenzióban zajlik. Hiszen bármennyire fölfogjuk és megértjük is a megbocsátás racionális vonatkozásait, az még nem tesz képessé bennünket a megbocsátásra. A tudás nem ugyanaz, mint a cselekvés. A megbocsátásra való készség magában foglalja a legmélyebb lelki rétegekben végbemenő változásokat.

Hogyan lehet megbocsátani?

Ez egy leegyszerűsített módszer Robert Enright professzortól, ami segít, hogy enyhüljön a fájdalmad, és képes legyél megszabadulni a gúzsba kötő haragtól és önsajnálattól:

  1. Készíts listát, hogy kik bántottak meg.
  2. Rendezd sorrendbe, a legkevésbé fájótól a durváig.
  3. Kezdd az elengedést a legkevésbé fájóval!
  4. Döntsd el, hogy elengeded a haragot, a bosszúvágyat, és megbocsátod a tettét. Adj kegyelmet neki. Harag helyett gondolj rá kedvességgel, nagylelkűen.
  5. Tegyél fel megismerő kérdéseket a személyt illetően: milyen gyermekkora volt? Milyen sebeket hordozhat magában, hogy így reagál?  Nyilván az ő szenvedése nem semlegesíti a tettét, de segít neked megérteni a helyzetet, így könnyebben tudod elengedni a sérelmedet.
  6. Figyelj minden apró jelet, ha enyhül a  fájdalom. Kezdj el lágyabb érzésekkel gondolni a téged megsértő személyre.
  7. Ne kerüld el őt! Mosolyogj rá, tegyél egy gesztust felé! Ha másokkal beszélgetsz, mondj valami jót róla. Biztosan van előnyös tulajdonsága, cselekedete. (most lehet, hogy hadakozol, nehogy már, mikor ő bántott meg téged, de értsd meg, ezt magadért teszed. A szabadságodért, a boldogságodért)
  8. Keresd meg a fejlődési lehetőséget a konfliktusban. Mit mutat meg neked ez a helyzet? Miben kell még fejlődnöd? Milyen új lehetőséget látsz meg a történtek után?

 De ha úgy érzed elférne egy kis segítség akkor figyelmedbe ajánlom Dr Rosa Rivás A megbocsátás útja 3 CD-ből álló csomagot. A CD-ken vezetett zenés gyakorlatokból álló meditációk lesznek a segítségedre, hogy elenged a múltat és boldogabb élete éj!

A CD-k megvásárolhatók az alábbi képre kattintva (szállítási költség Pick Pack Pontra 890 Ft)

"Mindannyiunk szívében él harag múltbeli sérelmek miatt. Ez a harag mindennapi lelki energiákat emészti föl. Ha megbocsátunk, szabaddá válunk egy nyitottabb, jobb jövő felé. Ahhoz azonban, hogy igazán meg tudjunk bocsátani, meg kell tudnunk különböztetni a valódi megbocsátást a látszólagostól. Mindez komoly elmélyedést, alapos lelki munkát igényel."

                                                                                               Dr. Rosa Rivas

 

 

Amikor te meg én mi leszünk...

mici.jpeg

Neked van olyan ember az életedben akivel olyan igazán jókat lehet beszélgetni? Lehet egy barát, a párod, vagy egy rokon...

Tudod hogy hamarosan találkozol vele és már előre örülsz a találkozásnak, mert vele sok mindent meg tudsz beszélni. Feltöltődsz ezektől a beszélgetésektől, a lelked felszabadul és ez a idő az

"amikor te meg én mi leszünk"

A keresztlányomnak mutattam meg ezt a képet a napokba és aranyosan azt mondta, hogy ezt Ő is érzi :-)

 

süti beállítások módosítása