A világhírű James W. Pennebaker professzor és szerzőtársa által jegyzett Gyógyító írás a téma alapműve, melyet laikusoknak és lélektani szakembereknek egyaránt ajánlunk – fontos olvasmány és igen hatékony (ön)segítő eszköz.

James W. Pennebaker – John F. Evans:

Gyógyító írás – Ha fáj a történeted

Az elmúlt harminc év során kutatások sokasága igazolta az érzelemkifejező írás testi-lelki egészségre gyakorolt pozitív hatásait. Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy ha fájdalmas, nehéz, traumatikus élményeinket a megfelelő időben és módon leírjuk, akkor azok kevésbé fognak nyomasztani bennünket.

Azok az emberek, akik az érzelemkifejező írást gyakorolják, boldogabbnak vallják magukat az írás után, mint előtte, többet nevetnek, a depresszió, a rágódás és az általános szorongás tünetei csökkennek, kapcsolataik minősége javulást mutat, és ritkábban kell orvoshoz fordulniuk. Az írás hatására még a krónikus betegségek is enyhülhetnek.

Ahhoz, hogy a gyógyító hatást élvezhessük, nem kell „jól” írnunk, nem kell képzettnek vagy tehetségesnek lennünk ezen a téren – még csak meg sem kell másoknak mutatnunk, amit írtunk. Ezt csakis magunknak és magunkért tesszük, azzal a céllal, hogy megkönnyebbüljünk, és életünk nehéz időszakaiban testileg-lelkileg jobb állapotba kerüljünk.

A kötet egyik szerzője, a világhírű James W. Pennebaker professzor a téma legismertebb szakértője – a nyolcvanas években végzett első kutatások is az ő nevéhez fűződnek. Szerzőtársával gyakorlatias megközelítéssel mutatják be, hogy a tudományos eredmények szerint mikor, mennyit és milyen módon érdemes írnunk ahhoz, hogy a jótékony hatásokat megtapasztalhassuk. A könyv tartalmaz egy négynapos és egy hathetes írásprogramot, valamint számos további technikát, amelyekkel szabadon kísérletezhetünk, amíg rá nem érzünk arra, hogy nekünk mi válik be a legjobban.

Olvass bele a könyvbe!

„Amikor a Gyógyító írás első kiadása napvilágot látott, ez volt az egyetlen olyan könyv a terápiás célú írásról, amely szilárdan tudományos alapokra épült. Az én érdeklődésemet azért keltette fel, mert magam is szerettem volna meggyógyulni, és reménykedtem abban, hogy végre találok valamit, ami lehetővé teszi, hogy „kiírjam magamból” súlyos depressziómat. Már néhány oldal elolvasása után megértettem, hogy addigi próbálkozásaim miért nem vezettek sikerre: beleragadtam a soha véget nem érő rágódásba, unalomig ismételgettem ugyanazt a történetet. A Gyógyító írás megvilágította, hogy új történetet kell írnom, másképp, mint ahogy addig tettem. Pennebaker műve megmutatta, hogyan tudom feldolgozni életem legnehezebb élményeit. Ez az út számomra addig teljesen ismeretlen volt. A könyvben szereplő gyakorlatok segítettek abban, hogy túljussak fájdalmas gyermekkori emlékeimen, pozitívabb perspektívából szemléljem ifjúságom élményeit, és végre kilépjek a felnőttkori tévedéseim nyomán kialakult érzelmi zűrzavarból.”

„Ezzel a könyvvel az a szándékunk, hogy a téma tudományos hátterének bemutatása után olyan konkrét, gyakorlati ajánlásokat fogalmazzunk meg, amelyek segítik az olvasót az érzelmi megrázkódtatásokkal való megküzdésben. A könyv három részből áll. Az első az elmélet ismertetését követően azokra az alapvető technikákra fókuszál, amelyek garantáltan jól működnek. A második rész inkább kísérletezésre bátorít, hogy kipróbálhass olyan új technikákat is, amelyek hasznosak lehetnek számodra. A könyv harmadik része a testi és lelki egészség javítását szolgáló írás egy strukturáltabb megközelítését mutatja be. Azt javaslom, hogy a kísérletezést kezdd a hagyományos írásgyakorlatokkal, és ha azokat hasznosnak találod, akkor máris nyert ügyed van. Ha nem, akkor próbálj ki néhány olyan technikát, amelyeket a későbbi fejezetekben ismertetünk. Keresd meg a saját démonaid legyőzésére szolgáló leghatásosabb módszereket.”

„Az egyik, kipróbáltan jól működő írástechnikát a tudatfolyamot követő írásnak nevezzük: egyszerűen úgy vesd papírra a gondolataidat és érzéseidet, ahogy felszínre bukkannak a tudatodban. Az egyedüli szabály az, hogy folyamatosan írj. Ne próbáld cenzúrázni magad! Mielőtt még megismerkednél a részletekkel, próbáld ki! Csak kezdj el írni! Használhatod az okostelefonod jegyzetkészítőjét, a naplódat vagy akár egy gyűrűskönyv betétlapjait. Írj tíz percen át, vagy addig, amíg körülbelül két oldal meg nem telik. Az írásban egyszerűen kövesd a gondolataidat és érzéseidet úgy, ahogy azok felbukkannak a tudatodban. Írd le, hogy mire gondolsz éppen, milyen érzéseid vannak, mit hallasz, szagolsz, vagy mit veszel észre. Az a fontos, hogy az írásod kövesse a tudatod folyamát. Ne foglalkozz a helyesírással, nyelvtannal és mondatszerkesztéssel! Ne feledkezz meg arról, hogy ez az írás kizárólag neked készül, és ha úgy gondolod, akár meg is semmisítheted, amikor befejezted! Csak kezdj el írni, és ne hagyd abba!

William James, a modern pszichológia egyik korai nagy gondolkodója az elsők között kísérletezett a tudatfolyamot követő írással. Meg volt győződve arról, hogy a tudatfolyamunk igen sokat elárul rólunk, és négy általános megállapítást tett ezzel kapcsolatban.”

„Minél többet írsz személyes témákról, annál inkább érdekelni fog a kérdés: hol húzódik a vékonyka határ érzelemkifejező írás és kreatív írás között? Hol végződik a személyes elbeszélés, és hol kezdődik a fikció, a kitalált történet? A kitalált történetek írása ugyanolyan mértékben javítja-e az egészségünket, mintha szigorúan a valódi tapasztalatainkat tárnánk fel? Nos, igen. Az 1990-es évek közepén Melanie Greenberg és munkatársai lenyűgöző kutatásukban arra kérték a résztvevőket, hogy olyan traumákról írjanak, amelyek sosem történtek meg velük. Az alanyok úgy írtak a kitalált érzelmi megrázkódtatásokról, mintha azok valóban a múltjuk részei lettek volna – és megdöbbentő módon jelentős egészségjavulás volt megfigyelhető náluk! A kitalált történetek írása is jót tehet az egészségnek.”

Megrendelem a könyvet itt!

”Szükségesek-e a szavak a gyógyuláshoz? Ha táncban, zenében, festészetben, szobrászatban is ki tudnál fejezni egy traumát, az ugyanolyan hasznos lenne-e? A kutatási eredmények szerint a nonverbális önkifejezés igen hatékonyan segít abban, hogy az emberek jobban érezzék magukat a bőrükben. De még jobb eredményeket ígér, ha nemcsak testünk mozgásával, hanem írással is dolgozunk, mert ebben az esetben a gyógyító hatás megtöbbszöröződik. Jó okunk van azt feltételezni, hogy az érzelmi élmények szavakba öntése hatékonyabban szilárdítja meg gondolkodásunk hosszú távú változásait, mint a nonverbális önkifejezés önmagában. Valójában a legtöbb nonverbális terápia – különösképp a művészet- és a táncterápia – szavakat is használ. A résztvevőktől először általában azt kérik, hogy érzelmi megrázkódtatásaikat rajzzal, festéssel vagy mozgással fejezzék ki. Amikor ezzel készen vannak, akkor arra biztatják őket, hogy beszéljenek a művészi alkotásról. Könnyen lehet, hogy a nonverbális kifejezésmód írással (vagy beszéddel) való kombinálása egyike az elérhető leghatékonyabb gyógyítási stratégiáknak.”

„Ahhoz, hogy tovább haladhass a gyógyulás és személyes növekedés útján, tekints úgy az írásra, mint a jóga vagy meditációs gyakorlatokra, és élj vele rendszeresen. Használd arra, hogy újrakeretezd az élményeidet, írj a veled történt eseményekről az együttérzés és empátia perspektívájából, a hétköznapi eseményekről a legapróbb részletekre is ügyelve, valamint hálával és megbecsüléssel azokról a dolgokról, amelyeket mások talán apróságoknak neveznének – de amelyekről mi tudjuk, hogy valójában csak azok számítanak.”

„A traumatikus élményekről való írás igen gyakran vegyes érzelmeket vált ki az emberekből. Az írást követő kérdőívekre adott válaszok alapján a kutatások legtöbb résztvevője úgy vélte, hogy jelentős mértékben képes volt legmélyebb gondolatait és érzéseit is kifejezni. Az érzelemkifejező írásgyakorlatokra adott visszajelzéseikben pedig gyakran arra csodálkoztak rá, hogy a kezdetben használt negatív nyelvezet napról napra egyre pozitívabbá vált. Leírták továbbá, hogy a traumatikus esemény – annak minden fájdalmával együtt – valami jót is eredményezett az életükben, illetve, hogy együtt érzőbbé, megértőbbé tette őket mások és önmaguk irányában. A résztvevők közül sokan jelezték azt is, hogy nyitottabbá váltak a jövőre. Persze nem mindenki számolt be drámai fejlődésről, ám arról igen, hogy az írásnak köszönhetően voltak új és váratlan gondolatai, érzései és fontos felismerései.”

„A volt feleségemnek írtam egy empatikus levelet. A válás kifejezetten traumatikus volt a számomra, és őt is nagyon megviselte (pedig ő akart válni). A levelemben kifejeztem, hogy igyekszem megérteni őt, és együtt érezni azzal, amit elképzelésem szerint a házasságunkkal kapcsolatban érezhetett. Már sokszor gondolkodtam az érzéseiről, de ez volt az első alkalom, hogy írtam is róluk. Nem volt könnyű, és közvetlenül utána szomorúságot, bűntudatot éreztem. Nem szívesen gondolok a házasságomra és a válásomra, de a levél megírása óta nyugodtabbnak érzem magam. Ez a gyakorlat kifejezetten hasznos volt számomra.”

„Bár az érzelemkifejező írásgyakorlatom nem kapcsolódott közvetlenül az apámhoz, mégis jobban megértettem általa azt, hogy apám gondolkodása hogyan hatott rám. Sok szempontból igen kedves és gondoskodó apa volt, de a hiányokra, a szűkösségre beállított világnézete, félelme és perfekcionizmusa, valamint az alacsony önbecsülése (amely gyakran vezetett nárcisztikus magatartáshoz) nagyon mélyen hatott a családunkra. Írásban képes voltam mindezt kifejezni, és az apám gyermekkorának perspektívájából szemlélve azt is jobban megértettem, hogy miből fakadhatott az ő világnézete. Hangot adtam a szomorúságomnak is, amiért apám mindezt képtelen volt felnőttként tudatosabban kezelni. Végül egyfajta elfogadásra és együttérzésre jutottam vele kapcsolatban. Mindkét gyakorlatot nagyon hasznosnak találtam.”

Megrendelem a könyvet itt!