Tudod, hogy mit üzen a tested? Gyakran még a kimondott szavaknál is beszédesebb, és sokunk életében idegesítően jelen van. De biztos, hogy tudjuk, mit üzen? Szalánczi Kriszta pszichológus írása.

–

Ismeretlen eredetű fájdalmak

Ismerős tünetek, ugye? Reggeli gyomorfájás, gyomorideg, hasfájás… Fura, megmagyarázhatatlan, vándorló fájdalmak, ismeretlen eredetű görcsök? Merev nyak és fájó hát. Indulás előtt rohanás a vécére, torokszorítás, gombócérzés, valaki ül a mellkasomon, szorít, jön a nehézlégzés, aztán elindul a lavina…

Önbecsapós monológok

Ugye, mindenki ismeri ezeket a mondatokat? „Már megint fáj a hátam, zsibbad a lábam, hú, ez nagyon rossz, de talán holnap elmúlik… Oké, most  egy kicsit nehéz ez az időszak, de hamar túl leszek rajta. (Két hét múlva:) Hű, még mindig fáj, orvoshoz kéne menni. De milyen orvoshoz menjek? Á, ez biztos elmúlik, semmi komoly! Aúúúú, ezt már nem lehet kibírni! Megint visszatért, végem! Háziorvos? Beutaló? Magánorvos? Mindegy, csak mondja már meg valaki, mi a bajom?”

Muszáj orvoshoz menni?!

Mi lehet a betegek útja egy-egy nehezen múló fájdalommal, testi tünettel, ha a vizsgálatok eredménye szerencsés esetben negatív? Vagyis testileg egészséges, de biztos-e így van ez lelkileg is? A betegek útja „gyönyörűen” nyomon követhető, hiszen orvostól-orvosig járnak. Mert azért hála a magyar egészségügynek és az orvosok leleményességének, mindig van egy új ötlet és egy újabb vizsgálat, amit esetleg még meg kellene csinálni, ám a panasz akkor sem múlik el. Egyre csak nő a páciens paksamétája.

Ha valaki orvoshoz megy, annak általában oka van, és a környezetéből figyelmet, aggódást vált ki. Ellenben, ha pszichológushoz megy, azt titkolja, mert sokszor fél az előítéletektől.

Így aztán végső elkeseredésként a természetgyógyász, kineziológus, na és még néha – kis élcelődéssel – a tenyérjós is előbb szóba jöhet, mint a pszichológus.

Mi történik a pszichológusnál?

Gyakori eset, hogy a páciens több kilónyi – természetesen negatív – vizsgálati eredménnyel érkezik a pszichológushoz, és elmondja, hogy jobban örült volna, ha végre találnak nála valami megfoghatót az orvosok. Ez gyógyír lenne az állandósult fájdalmára, panaszára, de mivel nem így történt, ezért van most itt.

Ebből az alapállásból kellene nekünk, pszichológusoknak elhitetnünk, hogy vannak olyan feldolgozatlan lelki problémák, szorongások, melyek változatos testi tünetek formájában keserítik meg az életünket, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk.

A test segítségével üzen a lélek

A szorongás, a túlfeszítettség sokszor helyet keres magának, és mindig a legérzékenyebb szervünknél „bukkan” fel. Amennyiben valakinek könnyen ingerelhető vegetatív idegrendszere van, akkor a szervezete is hajlamos arra, hogy enyhébb stresszkeltő helyzetekre is túlzott választ adjon. Bizony lehetnek testileg gyenge pontjaink, melyek stressz- vagy elnyomott feszültség hatására aktivizálódnak, és ilyenkor üti fel a fejét a krónikus, indokolatlan fájdalom, szervi eltérés nélkül. Természetesen nem csak felnőtteknél jelentkezhetnek a panaszok. Ismerős helyzet például kisiskolásoknál a reggeli hasfájás. A szülő még el sem jutott odáig, hogy a gyereknek gondja van a sulival, de a kicsi ezekkel az erőteljes testi panaszokkal azonnal üzen. Ha egy problémát „nem tudunk megemészteni” és a gyomrunkban jelentkezik a fájdalom, ha valamit nagyon le akarnak „tolni a torkunkon”, akkor jön a gombócérzés, nyelési nehézségek. Ezek szimbolikus tünetek is, melyeket a magyar nyelv nagyon szépen kifejez.

Lelki stabilitás

Ebben a helyzetben kevesebb dolgunk van a tünettel, annál inkább a kiváltó probléma felderítése lehet a cél a szakember számára. A tünetek enyhülése, a fájdalom csökkenése áttételesen a lelki stabilitás visszanyerésén keresztül történik. Sokat segíthet némi életmódváltás, rendszeres testedzés, relaxációs és hatékony stresszkezelési technikák elsajátítása, és nem utolsó sorban a testi betegségtudat elengedése.

Szalánczi Kriszta

klinikai szakpszichológus

Forrás: wmn.hu

Böjte Csaba mai születésnapjára szerettem volna valami igazán személyeset írni. Ami méltó egy olyan emberhez, aki ennyi mindenkit képes befogadni a szívébe. Ezért elkezdtem azokat az ismerőseimet faggatni, akik már személyesen is találkoztak Csaba testvérrel: meséljék el, ki ő, mi ő, milyen embernek látják, milyen emlékeket őriznek vele kapcsolatban. És miközben hallgattam a sokszor összecsengő benyomásokat, élményeket, nem tagadom, egyre nagyobb gombóc gyűlt a torkomban. Négy ember személyes élményei következnek Böjte Csabáról.  – Összegyűjtötte és lejegyezte: Fiala Borcsa.

–

Csak pár percet beszéltem mesélőimmel telefonon keresztül, de még így is átjött, hogy milyen fantasztikus kisugárzású ember lehet Böjte Csaba. Ki innen, ki onnan ismeri őt, egy dolog azonban abszolút közös volt az elbeszélésekben: a testvér rájuk való elementáris hatása. Négy nő, négy különböző emlék:

1. Ferenczi-Bónis Orsolya – aki számára olyan, mint a „Legyetek jók, ha tudtok”

„15 évvel ezelőtt találkoztam először Csaba testvérrel, akkor nem volt még annyira ismert, mint most. Egy díjátadó alkalmával olvastam a méltatását, és nagyon megragadott a személyisége. Teljesen olyan volt, mint a Legyetek jók, ha tudtokban Fülöp atya. Amikor munkahelyet váltottam, hívott, hogy menjek Dévára, mert szerette volna, ha egy anyaországi magyartanár oktatná a gyerekeket. Nagyon izgalmas egy év volt.

Ami csodálatra méltó Csaba testvérben, az az a képessége, ahogy megtalálja mindenkivel a hangot. Mindenkivel azonos szemmagasságban beszél, nem felülről vagy alulról.

Az alapítványi gyerekek szülei rendszerint nagyon nehéz körülmények között élnek. Vagy a hátterük vagy az anyagi helyzetük nagyon rossz, vagy valami komoly tragédia sújtotta őket. A gyerekek érdekében azonban mindenkivel tud beszélgetni, és képes minden körülmények között megőrizni a nyugalmát. Olyanokban is, amikor más már rég kétségbeesett volna.

Amikor ott jártam, akkor a dévai iskolán és óvodán kívül már Szászvárosban is működött egy iskola. Sok volt a gyerek, Csaba testvér azonban mindenkit személyesen, név szerint ismert. Pontosan tudta, ki kicsoda, hová valósi, ki a testvére. És az összes gyerek is úgy érezte, hogy Csaba testvér nekik olyan, mintha az apukájuk lenne. Ha hazajött egy-egy külföldi útjáról, a gyerekek rögtön rohantak, ugrottak a nyakába, vagy csak szaladtak megfogni a kezét. Hihetetlenül erős, személyes kapcsolata van az összes gyerekével.

Az azóta kialakított új helyeken a nevelők azokból a gyerekekből kerültek ki, akik régebben az ő alapítványához tartoztak. Van, akinek már saját gyerekei vannak, Csaba testvér rájuk úgy tekint, mintha az unokái lennének.

Hihetetlenül jó miséket tart, igazán magával ragadóan tud a gyerekekhez is szólni. Olyan témákat vet fel, hogy én felnőttként is úgy éreztem, rengeteget kaptam. Nagyon inspiráló.”

2. Vodnar Emese – akit egy válságból rángatott ki a szavaival

 „Egy teljesen reménytelen válsághelyzetben voltam, amikor meghallottam egy prédikációját. Nem is tudtam végighallgatni, mert úgy betalált. Azonnal a fejemhez kaptam, annyira illett az életemre a példázata. Később, amikor elolvastam a könyvét is, éreztem, hogy pontosan azt teszi, amit én is mindig szerettem volna csinálni. Úgyhogy azt kértem a szülinapomra a családomtól, hogy menjünk el egy gyerekotthonba, és látogassuk meg. Pont akkor jött Tusnádra, találkoztunk, beszélgettünk. Kiderült, mennyire egyet gondolunk egy csomó dologról.

Legkedvesebb emlékem az, hogy az ismeretségünk után engem választott fogorvosának. Nekem ez óriási megtiszteltetés volt. Ő pedig nagyon aranyos páciensnek is.

Hogy mit kívánok neki? Jó egészséget. Erre én is igyekszem figyelni, mert az alapítvány szempontjából is ez a legfontosabb. Ha ez megvan neki, akkor minden megvan.”

3. Felméri Erzsébet – akit megérintett a gyerekekkel való mély kapcsolata

„Nagyon közvetlen ember, a gyerekekkel pedig fantasztikusan bánik. Gyakran játszik, mókázik velük. Amikor egy önkéntes akció alkalmával épp Tusnádfürdőn járt, bejött, hogy köszöntsön bennünket. Ahogy belépett, az összes gyerek rohant hozzá, ő pedig mindegyiket név szerint ismerte. Az egyiket arról faggatta, hogy halad a románnal, a másikat az ügyes-bajos dolgairól. Szerintem nagyon szép, hogy nem csak az alapítvány ügyeit intézi, hanem ismeri az összes gyereket, aki odatartozik.

Születésnapi kívánságként küldöm neki a hálámat, sok köszönetet, és azt, hogy jó egészségben folytathassa a munkáját.”

4. Szám Katalin – akinek segített megérteni, milyen is lehet egy szent a valóságban

„Tíz évvel ezelőtt találkoztam vele egy rendezvényen, és már akkor meglepett, hogy az emberek milyen tisztelettel veszik körül. Mint egy XXI. századi szentet, úgy kezelik, láttam például, ahogy valaki megérintette a ruháját.

Katolikus vagyok, maga ez a szent dolog mindig is nagyon izgatott. A valóságban vajon hogy lehet megérteni, mitől szent valaki? Nekem ő segített, hogy ezt megértsem, mennyire emberinek kell a szenteket elképzelni.

Fantasztikus, milyen türelemmel, tisztelettel tud mindenkihez odafordulni. Egyszer egy kifejezetten forgalmas utcán sétáltam vele, és ahogy ment a barna ruhájában, akárki megszólította, mindenkinél megállt. De nem afféle leereszkedő, kicsit maníros „szent ember gesztussal”, hanem teljesen természetesen. Ez nagyon megmaradt bennem. Hogy így kellene odafordulni mindenkihez, aki a segítségünket kéri.

Egyszer elmesélte, hogy amikor a szovátai házuk leégett, akkor ott állt az üszkös romok között, és végiggondolta, hogy érdemes-e az egészet újrakezdeni. Hogy mi értelme van az egésznek, ha ilyen gyöngék vagyunk? Akkor saját bevallása szerint megérezte, hogy most ott ólálkodik körülötte a gonosz. Felmarkolt egy halom parazsat, és addig szorította, és kérte Jézus segítségét, amíg azt nem érezte, hogy elkotródott a kísértés. Ahogy ezt elmesélte, abban annyira ott volt ez a mindennapos küzdelem, amit mindannyian átélünk.

Amikor valami nem sikerül, és azon áll vagy bukik a dolog, hogy vajon megtaláljuk-e azt a pontot, hogy segítségért forduljunk valakihez.

Nekem ez nagyon sok erőt adott.

Nehéz olyan valakinek jót kívánni, aki ennyire tisztában van az élet értelmével és a saját feladatával. De tőle hallottam azt is, hogy a bölcs olyan örömök után nyújtja mindig a kezét, amiket az Isten felkínál neki.

Úgyhogy én azt kívánom, hogy sok ilyen örömöt kínáljon neki még az Isten.”

Fiala Borcsa

Kép: Thaler Tamás/Wikipédia