2015.máj.13.
Írta: netbutik Szólj hozzá!

Patrice Karst: A láthatatlan fonal

Muszáj valami nagyon személyessel, életem és a kisfiammal való kapcsolatom egyik legszebb pillanatával kezdenem. De a fonal másik végén a Nyitott Akadémia új bestsellere lesz, ígérem.

Két évvel ezelőtt nehéz életszakaszban voltunk a gyerekemmel, én egy veszteségemet gyászoltam és sodródtam általa az élet peremére, közben a kisfiamat, akiben szintén sok minden dolgozott ekkoriban, elkezdte foglalkoztatni, hogy mi lesz ővele, ha mi meghalunk. Négyéves volt akkor. Minden este az ágyában ezen sírdogált, aggódott. Ahogy általában, az összefüggések csak szép lassan álltak össze bennem, nem értettem, miért ez a téma. Estéről estére előszedte a témát, válaszokat, megnyugvást várt. Kezdtem azzal, hogy – kellő érzelmi távolságból – racionalizáltam: nyugtatgattam, hogy még nagyon sokára fogunk meghalni, akkor már ő is felnőtt ember lesz, nem mi leszünk számára a legfontosabbak, satöbbi. Nem meglepő módon egyáltalán nem nyugodott meg a lelke, és bennem is maradt hiányérzet, éreztem, hogy ahogy számára formálom a szavakat, úgy alakul bennem is a válasz. Napról napra rágtuk a témát, kezdtem mélyülni és érzelmileg közelebb merészkedni. Kezdtem rájönni, hogy miről van szó: nem el kell valahogy terelnem “szegény buta” kisgyerek figyelmét a félelmeiről, hogy nyugodtan alhassunk, hanem itt és most kell a magam és az ő számára egyszerre megszülnöm valamiféle hitet azzal kapcsolatban, amit igazán mélyen, szívből igaznak érzek a halállal, elválással, elengedéssel, szeretettel kapcsolatban. És valahogy ebben a pillanatban jöttem rá, hogy mi a válaszom a kisfiamnak, ami egyúttal saját kettétépett szívem és lelkem számára is gyógyírt jelentett. Akkor egyszercsak csöndben maradtam, megnyugodtam, vettem egy nagy levegőt és megszületett bennem a kép, kimondtam, hogy miben hiszek.

láthatatlan fonalban, amely összeköti a szívüket azokkal, akikkel szeretjük egymást. És ami létezik, összeköt és biztonságban tart, tértől, időtől, élettől és haláltól függetlenül. Ami nem elvágható, nem elveszíthető. Valami ami bennünk van, létezik, örök és el nem vehető. Amihez tudunk kapcsolódni, ami által együtt tudunk lenni, ahol együtt vagyunk, örökre. Ami a szívünkben van. Ahogy ezeket kimondtam, megszűntek az esti sírások és én is jobban lettem, fellélegeztem. Megszültem a magunk számára az akkor feloldást jelentő képeket, de igazán maga a folyamat volt gyönyörű és gyógyító. Én hiszek abban, hogy a legtöbbet mindig az ér, ha magunk számára, önmagunkból bányászunk elő valamit, de ha “készen kapunk” egy mankót, amely gyökeret ereszt bennünk, és életre kel, sajátunkká válik, hát úgy is jó.

Patrice Karst tulajdonképpen végtelenül egyszerű, mégis csodálatos gondolata talán pontosan arról szól, amire én is ráleltem magamban pár éve. A szeretet láthatatlan fonaláról, amely mindenkiben ott él, és hálózatban, rendszerben tart életben és nagy egységben mindannyiunkat. Összeköt és biztonságot jelent. Mondhatjuk, hogy nem új felismerés, mégis ahogy saját életemben, munkámban, a világban járva tapasztalom: alig valaki olyan szerencsés, hogy élő kapcsolata van a saját fonalaival, mely összeköti önmagával, szeretteivel, a világmindenséggel. Tudni valamiről és érezni lüktetni önmagunkban: nem ugyanaz.

Örülök ennek a könyvnek. Moldován Mária illusztrációi bennem ugyanazt a letisztult és kedves képi világot hívják meg, amit a szerző egyszerű, mégis igazán nagyszerű rövid gondolatsora. A láthatatlan fonal egy nagyon jó kép, amit sok mindenre tudunk használni (én például a munkában is tervezem), de mindenképpen érdemes tovább menni a felolvasás szintjénél.

Ahogy a szerző is sugallja: jó volna engedni, hogy a könyv mint egy elgurított fonalgombolyag, guruljon bennünk tovább, kigombolyítva a lelkünk néhány szálát, hadd lássuk és érezzük, bennünk merre és milyen útja van a saját fonalainknak.

Forrás: kulturfalat.hu

Megrendelem a láthatatlan fonal című könyvet (szállítási költség csak 790 Ft)

Ezek a gyerekkönyvek a leghasznosabbak

Magyar szakértők segítségével négy kategóriában választották ki a gyerekeknek, illetve szülőknek szóló legjobb mese-, fejlesztő és segítő könyveket.

Kapiskáltuk, hogy jót tesz a gyereknek, ha olvasunk neki, de most már tudományosan is bizonyították. A Time magazin nemrégiben vázolták annak a kutatásnak az eredményeit, melyek agyszkennelés segítségével vizsgálta az óvodás gyerekek reakcióját a meseolvasásra. Ezek alapján a vizuális képességeket és a nyelvértést is erősen stimulálja, ha a szülők olvasnak a kisgyereknek, továbbá erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot, de a mondattani szabályok megértéséhez és a szókincs fejlesztéséhez is hozzájárul már kicsi korban.

Magyarországon az UNICEF Magyar Bizottság közreműködésével megvalósuló „Szívünk rajta” program igyekszik segítséget nyújtani a szülőknek és gyerekeknek, hogy könnyebben eligazodjanak a könyvesboltokban és a könyvtárakban. 

A programban részt vevő önkéntes szakmai csapat négy kategóriában ítélheti oda azt a megkülönböztető jelzést, egy virtuális matricát, ami a programot elindító Bookline és UNICEF elképzelései szerint a jövőben megkönnyíti majd a könyvet vásárló szülők és gyermekek helyzetét. A szakmai bizottság tagjai: Dr. Kádár Annamária gyerekpszichológus, D. Tóth Kriszta író, az UNICEF nagykövete, Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő, Magyarósi Éva szobrász, animációs rendező, könyvillusztrátor, Méth Barbara a Bookline marketingigazgatója, Ruff Orsolya újságíró, és a Budapesti Óbudai Nagy László Általános Iskola, illetve a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyerekei.

Mesél kategória: Olyan könyvek, amelyeket egyedi, különleges módon írtak meg, illusztráltak, és ezért olyan élményt nyújtanak, ami gyereknek, felnőttnek egyaránt meghatározó élményt jelenthet. Szeretjük ezeket a könyveket, mert saját képzeletünk határait feszegetik, és olyan világokba vezetnek minket, amiknek létezését korábban még csak nem is sejtettük.

Fotó: 

Turbuly Lilla: Talált szív

Andreas H. Schmachtl: Alma Magdi Karácsonyi varázslat

Boldizsár Ildikó - Szegedi Katalin: Királylány születik

Neil Gaiman: Szerencsére a tej

Susie Morgenstern: Titkos levelek 0-tól 10-ig

Kéry Anna: Flóra és a csillagfarkas

Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók

A.A. Milne: Micsoda négy nap!

Mechler Anna: PEDRÓ, a tűzoltóautó

David Walliams: Gengszter nagyi

Fejleszt kategória: A kiadványok, amik idekerülnek, az olvasást, a készségeket, a szókincset, a speciális nevelési igényt és egyéb készségeket támogatják. Szeretjük ezeket a könyveket, mert hisszük, hogy az olvasás erre is jó.

Fotó:

Varró Dániel: Akinek a kedve dacos

Lori Lite: A dühös polip

Horváthné Csapucha Klára - F. Mikonya Hajnalka: Böngésszünk együtt!

 

 

 

Segít neked kategória: Hogyan neveld jól a gyereked? Hogyan reagálj jól a gyerek szükségletére? Nem könnyű, de egy jó könyv segíthet megérteni, mi zajlik bennünk, és mi zajlik a gyerekben. A szülőség tanulható: ide azok a könyvek kerülnek, amik ezt a tanulást támogatják.

Fotó: 

Kádár Annamária: Mesepszichológia

Csapody Kinga: Tesó lettem

Kádár Annamária: Mesepszichológia 2.

 

 

 

 

Segít neki kategória: Ezek a könyvek segítenek megérteni a gyerekek számára a különleges vagy nehéz élethelyzeteket. Ha a szülők válnak, ha testvér születik, vagy ha egy szerettünket elveszítjük. Szeretjük ezeket a könyveket, mert úgy segítenek, hogy szinte észre sem veszi a gyerek, és mert a szülőt legalább annyira segítik, mint a gyereket.

Fotó: 

Kertész Edina: A rejtélyes kulcs

Shona Innes - Agócs Írisz: Az internet olyan, mint a pocsolya

Bartos Enikő: Pirula, a patikamanó Maja lázas

Berg Judit: Hisztimesék

Szilvási Lajos: Egymás szemében

Charlotte Grossetete: Lánynak lenni…

A „Szívünk rajta” program során fontos szempont, hogy a programba bekerülő könyvek ne csak a gyerekeknek, de szüleiknek is élményt nyújtsanak.

A szakmai bizottság felnőtt és gyerektagjai is egyetértettek abban, hogy Varró Dániel a nehézségeket őszintén, de annál humorosabban bemutató verseskötete nemcsak megszeretteti kicsikkel és nagyokkal a verseket, de segíthet a kistestvér érkezésekor is. A „Szia párna, mi veled az ábra” rigmusát a bírálók nehezen tudják azóta is feledni.

Minden rostán átmentek a zsűritag, Kádár Annamária mesepszichológiai könyvei, amik kulcsot adnak a gyerekek lelkéhez és segítséget nyújtanak a mindennapokban, elolvasva őket megértünk sok mindent, amit nem is reméltünk. A dackorszak kezelésén át egy horzsolástól való félelem eloszlatásáig mindenre választ kapunk a Mesepszichológia, és a Mesepszichológia 2. köteteiben.

Böszörményi Gyula: Gergő és az álommanók című remekművét főként az általános iskolások szerették, az Óbudai Nagy László Általános Iskola diákjai így meséltek róla: „Nagyon izgalmas, érdekfeszítő regény tele mágiával és varázslattal. Néhol ijesztő is tud lenni. Nagyon tetszett a család története, és ahogy bevezet az álmok világába.”

Kertész Edina: A rejtélyes kulcs című mesekönyve mellett Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő érvelt, ő javasolta a kiválasztott Segít neki kategóriát is a könyvnek.

 

A könyvben zseniális „varázslatok" vannak, amik többek között az iskolai csúfolódások ellen szólnak. Az érzékeny, esetleg csúfolással, kiközösítéssel érintett gyerekeknél tökéletes, pont amiatt, mert szelíden, és szinte észrevétlenül adnak lehetőséget arra, hogy a gyerekek megtanuljanak távolságot tartani mindattól, ami történt velük. Segíti a feloldozást és mindezt nem didaktikusan, hanem finoman, szépen teszi.

Forrás: HVG

Az ajánlott kötetek között Lori Lite A dühös polip című relaxációs mesekönyvét, valamint Dr. Kádár Annamária Mesepszichológia és Mesepszichológia 2. című -a mi webáruházunkban is megvásárolható, sőt 2015.04.15-ig kedvezményesen (szállítási költség CSAK 790 Ft)

Vásárold meg most a Lori Lite A dühös polip című relaxációs mesekönyvét 2.290 helyett 2.090 Ft-ért

Vásárold meg most a Mesepszichológia könyveket akár 10% olcsóbban

Címkék: Meséskönyv

PATRICE KARST: A LÁTHATATLAN FONAL

Végre magyar nyelven is megjelent A láthatatlan fonal című világhírű mesekönyv, amely - azon túl, hogy kicsiket és nagyokat is gyönyörködtet szívmelengető történetével - értékes segítséget nyújt a gyerekeknek az elválással, távolléttel kapcsolatos félelmek enyhítéséhez. A Moldován Mária csodaszép illusztrációival ellátott mesekönyvet Dr. Vekerdy Tamás ajánlja a magyar olvasók figyelmébe.

PATRICE KARST: A LÁTHATATLAN FONAL

Azokat, akik szeretik egymást, összeköti egy láthatatlan fonal. Akkor is, ha éppen távol vannak egymástól. Sőt, még akkor is, ha az egyikük már nem is él. Aki szeret valakit, soha nem lesz egyedül. 

A szeretteinktől való elszakadás és távollét mindannyiunknak nagyon nehéz élmény, de a gyerekek számára különösen ijesztő és fájdalmas. Márpedig az élet bőségesen teremt olyan alkalmakat, amikor ezt a félelmet és fájdalmat meg kell tapasztalniuk, legyen szó a szülők válásáról, valamelyikük külföldi munkavállalásáról, egy barátság megszakadásáról, vagy egy családtag haláláról. 

Sőt, van, hogy semmi különös nem történik, a gyermek mégis nagyon szorong a hozzá közelállók elvesztésétől, az egyedül maradástól. Néha annyira, hogy még az elalvástól is fél. Ezt a félelmet enyhíti Patrice Karst lírai szépségű, szívmelengető meséje, mely a világ minden táján meghódítja a kicsiket és nagyokat. Beavat a láthatatlan és elszakíthatatlanul erős fonal titkába, amit csak azok ismerhetnek, akik szeretik egymást. Megnyugtat, vigasztalást és biztonságérzetet ad, segít átvészelni a nehéz korszakokat is. 

 

"Ha hiszel a láthatatlan fonal létezésében - van; megjelenik és rángatni is tudod. Próbáld ki! Csodálkozni fogsz..." 
Dr. Vekerdy Tamás

Megrendelem A láthatatlan fonal című mesekönyvet!

ÉRDEKESSÉGEK

* A láthatatlan fonal című mesekönyvből több mint százezer példány fogyott világszerte, és a legnevesebb gyermekirodalommal foglalkozó lapok írtak róla kitűnő recenziókat.
* Az Amazon.com oldalon az értékelők 85%-a öt csillagot adott neki. 
* Dr. Kádár Annamária hiánypótló mesekönyvnek tartja. 
* Patrice Karst, a kötet szerzője, akivel hónapok óta folyamatos munkakapcsolatban állunk, üdvözletét küldi a magyar szülőknek, és szívből kívánja, hogy meséje hazánkban is sok gyereknek adjon örömet, megnyugvást és biztonságérzetet. 

Megrendelem A láthatatlan fonal című mesekönyvet

Szállítási költség: 980 Ft FOXPOST csomagautomatában (12.000 Ft felett ingyenes), házhozszállítás 1.690 Ft     ( 15.000 Ft felett ingyenes) .

 

Mesepszichológia 2. Útravaló kényes nevelési helyzetekhez

"Nagyon fontos, hogy a két-három éves gyermek dacos szárnypróbálgatásait ne próbáljuk letörni, mert az akarat e korai gyakorlása alapvetően fontos ahhoz, hogy egészséges önértékelésű, magabiztos felnőtt váljék belőle, aki ki tudja nyilvánítani saját szándékát, és meg is tud küzdeni érte.

Sok nehézség és szenvedés vár arra, aki nem tud nemet mondani, ezért mindig mások irányítása alá kerül - ha pedig végül mégis kiborul a bili, az rendszerint olyan rombolással, pusztítással jár együtt, ami elkerülhető lett volna, ha az illető már idejekorán meghúzza a határokat.

Amikor asszertivitás tréningek részvevőinek igyekszem újratanítani a nemet mondás képességét, bizony néha sok gyakorlásba kerül, mire valaki csak fele olyan határozottan ki mer állni a saját érdekeiért, mint egy öntudatos két-három éves!"   Dr. Kádár Annamária: Mesepszichológia 2

A könyv megvásárolható kedvezményes áron (03.18-ig) az alábbi linken:

Házhoz szállítás csak 790 Ft

http://netbutik.hu/spd/N011/Mesepszichologia-2--Utravalo-kenyes-nevelesi-helyz

Olvass bele a Vidám Tapsi és Mérges Tapsi kalandjai meséskönyvbe

Miben más ez a könyv a többi meséskönyvektől? 

A mese két nyuszi párosról szól Vidám Tapsi és Mérges Tapsi mindennapjairól. Betekintést kapunk, hogy egy eseményre ha pozitív (Vidám Tapsi) vagy negatív (Mérges Tapsi) hozzáállással, milyen kimenetele van az adott eseménynek.

Röviden összefoglalva: finoman nevel a pozitív gondolkodásra, a megoldás centrikus hozzáállásra. Most jöjjön egy mese részlet: 

Jól gondolta Vidám Tapsi, az ebéd már valóban elkészült. Káposztaleves illata töltötte be a konyhát. Az asztal ízlésese megterítve, közepén a vázába tarka, mezei csokor. 

Nyuszi Papa már ott ült, és várta, hogy a fiúk kézmosás után helyet foglaljanak.

Mérges Tapsi kicsit késet, mert alkudozni kezdett az anyukájával. Azt hajtogatta, hogy az ő keze tiszta, és nem érti, miért kell állandóan kezet mosni. 

Az asztalnál folytatódott a műsor. Amikor megtudta, hogy káposztaleves és kelbimbó van ebédre undorodva nyafogta: 

-Pfúj! Ki nem állhatom! Még a szaga sem jó! Miért nem répafőzeléket csináltál anyu? Vagy kalácsot, vagy kekszet! Ezeket utálom! Rájuk sem tudok nézni!

- Meglátod ízleni fog, ha megkóstolod! – mordult rá Nyuszi Papa haragosan és figyelmeztette, hogy nem illik így beszélni és viselkedni. 

 

Vidám Tapsi is szívesen esett volna répát, de ő úgy gondolta, hogy ezt megkóstolja, hisz nem lehet állandóan csak répát enni. Úgy is tett. Bekapott egy kanál leveset és képzeld ízlett neki! Két tányérral is evett belőle. Jól is lakott.”

A Vidám Tapsi Mérges Tapsi meséskönyvet itt megvásárolhatod. Kattints a linkre:

 

http://netbutik.hu/spd/A2/Vidam-Tapsi-es-Merges-Tapsi-kalandjai

A Titoktündér 2 rész - A titok klub

A Titok Klub - Beck Andrea második meséskönyve amely újabb titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek.

A Titoktündér sorozat második része, amelyben a korábbi kalandok folytatódnak.

Hőseink nem változtak az előző részhez képest: Tobias és Lola továbbra is velünk tartanak, ám az iskola kezdetén létrejött Titok Klub révén kibővült a csapat Pannival és Boldizsárral, valamint az ő titoktündéreikkel: Lottival és Helennel. Ahány gyerek, annyi féle, így még több izgalmas lehetőség, még több – a valóságban is bármikor és bárkivel előforduló – szituáció segít a gyerekeknek abban, hogy maguk is átéljék és átérezzék a mesék tartalmát, mondanivalóját.

Néhány témakör újból felmerül majd, mert a magunkba vetett hitet, önbizalmat és szeretetet napról napra erősíteni kell. Mindezeket persze új történetekben ismerhetik meg a gyerekek. Vannak új, eddig nem érintett területek is, melyek tetszik, vagy sem, részei az életünknek és sajnos elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb - közvetve, vagy közvetlenül - a gyerekek is találkozzanak vele. Ilyen például a szülők különköltözése, a vagyoni helyzet miatti megkülönböztetés, netán csúfolódás, némi hiszti, vagy azok a bizonyos „cukros bácsik/nénik”, akiktől oly nagyon féltjük őket…

 Minden mese varázslatos és különálló történtet, mindegyikben rejlik valami jó és szép ami rögzül, amire könnyű lesz emlékezni, ha netán a valóságban is találkoznak vele. Előkerülnek régi és új varázskellékek, és vannak mondókák is, amelyek további segítséget nyújtanak a napi szintű alkalmazásban.

A meséskönyv megvásárolható az alábbi linken:

http://netbutik.hu/A-Titoktunder-2-resz-A-Titok-Klub

A sorozat eddig megjelent kötetei:
1. A Titoktündér 1 rész
2. A Titoktündér 2 rész - A Titok Klub
3.A Titoktündér 3 rész - A Titok Akadémia
4. A Titoktündér 4 rész - A Tündérek Könyve

5. A Titoktündér 5 rész - A tündérek kalendériuma

6. A Titoktündér 6 rész - Családi könyv - meséskönyv *** 1

Csomagban olcsóbb: itt!

Szállítási költség: 690 Ft webox, 790 Ft Pick Pack Pontra, 1.390 Ft MPL és 10.000 Ft feletti vásárlásnál INGYENES! Bővebb infó: itt.

 További meséskönyvek: itt!

A dühös polip (Relaxációs mesekönyv)-szorongás és agresszó kezelésére

ny1_1415740746.jpg_500x498

A DÜHÖS POLIP

A kis polip megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát, amikor nagyon dühös. A progresszív izomrelaxáció - melyet e mesekönyvből könnyedén és élvezettel sajátíthat el gyermekünk - ellazítja a testet és lecsendesíti az elmét. Alkalmazása hatékonyan csökkenti a stresszt, a szorongást és az agressziót, a gyermek képes lesz uralni nehéz érzéseit, és könnyebben elalszik.

Ajánlások:

"Szülőként, pedagógusként - bármennyire is szeretnénk - nem óvhatjuk meg gyermekeinket minden stressztől, szorongástól. Abban segíthetünk nekik, hogy hatékony megküzdési stratégiákat dolgozzanak ki a nehéz helyzetekre. A progresszív izomrelaxáció módszere azon alapszik, hogy érzelmi tónusunk és izomtónusunk között kapcsolat van: ha a testünk ellazul, a lelkünk is követni fogja. Ezt a technikát tanítja meg e kedves mesekönyv, amely kis lépésekben, játékosan juttatja el a gyermeket a relaxáció élményéhez."
Dr. Kádár Annamária, pszichológus, egyetemi adjunktus

"Nélkülözhetetlen könyv mindenkinek, akinek gyereke van, vagy gyerekekkel dolgozik!"
Dr. L. Teegargen, klinikai szakpszichológus

"Gyermekpszichológusként rendszeresen használom ezt a könyvet - a gyerekek és a szülõk egyaránt szeretik! Gyerekbarát és élvezetes módon tanítja meg az aktív megküzdéshez szükséges ellazulást. Lássuk be: még a felnõtteket sem könnyû rávenni, hogy gyakorolják a relaxációt, e könyv segítségével azonban a gyerekeknek minden megerõltetés nélkül megy."
Dr. D. Davis, gyermekpszichológus

A könyv itt megvásárolhatod itt!

 

Remélem tudtam segíteni a könyvajánlóval. Kell a támogatás ilyen téren is. Látom mint női mentor mennyire nehéz a szülőknek és mint gyerek coach látom a gyerekek nehézségeit is.

Gyerek és ifjúsági coachingról itt találsz bővebb információt az oldalamon.

Csáki Kriszti 🌸
Női mentor
Life coach
Gyerek coach
💎 ANYA BALANCE csomag

Csatlakozz TE is a Boldog Anya, Boldog Nő ingyenes csoportunkhoz itt. Több órás ingyenes anyagot találsz már most és folyamatosan hozom az új anyagokat is.

 

9z5a4672.jpg

 

Ha TE úgy érzed, hogy a konkrét esetedre szeretnél egyénre szabott, egyedi megoldásokat – jelentkezz az INGYENES 45 perces konzultációra átbeszéljük az adott nehézségeidet és én elmondom, hogy milyen eszközökkel tudok segíteni. Egy akciótervet alakítunk ki a jelenlegi nehézségedre.

Foglalj itt 45 perces INGYENES konzultációra!

 

A Titoktündér 1 rész

A TITOKTÜNDÉR  ajánlott óvodás gyerekeknek.

Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek a pozitív gondolkodásról, önbizalomról és megannyi másról, hogy minden egy kicsit könnyebb legyen.

 

Egy mese, melyben nincsenek robotok és halálfejek, sem fegyverek, űrlények vagy topmodell kinézetű teremtmények. Nincs benne csúnya beszéd sem, és a bugyuta, értelmetlen, semmitmondó történések is kimaradtak.

 

Hogy mi az ami megmaradt?

Varázslatos mesevilág egy különleges könyvben, mely szórakozás és hasznos segítség szülő és gyermek számára. Többek között, HA: kicsúfolják, fél a sötétben, verekszik vagy őt bántják, beteg lesz, barátkozni vagy békülni kell, kistestvér születik, netán elveszít valamit..

 

Ilyen és még számos, hasonlóan hétköznapi szituációt él át e mesék főhőse Tobias, akit - és vele együtt a mesét hallgató gyerekeket is - Lola, a Titoktündér könnyedén átlendít a problémákon, de akkor is önfeledt mesés perceket nyújt, ha ezek mindegyike szerencsésen elkerüli gyermekét.

 

Játék és mese, melyben észrevétlenül kap helyet a pozitív gondolkodásra való nevelés, az önbizalom fejlesztése és mindenekelőtt a vidám, gondtalan életszemlélet kialakítása és megtartása.

 

És íme az olvasók visszajelzése a könyvről:

 

„Az oviban az egész gyereknek ez a legkedvesebb meséje!”- Áron 5 éves

 

„Minap próbáltam visszaszerezni a titoktündért az oviból, ahova az öt éves fiam jár, de lehetetlen, mert a gyerekek annyira szeretik, hogy az óvó néninek ebből kell mesélnie minden nap. Így döntöttünk, hogy karácsonyra meglepem a csoportot egy saját titoktündérrel és akkor végre megint olvashatjuk itthon is!” Krisztina, az 5 éves Áron édesanya

 

 „Mostanában, ha Kata nem fogad szót, vagy valamit nem akar megcsinálni, elég csak megkérdeznem, hogy szerinte mit szólna ehhez a titoktündér, és egyből másként áll a dologhoz…” – Éva a 6 éves Kata édesanya

 

„A iskolában folyton ezt olvassuk, rajzórán még le is rajzoljuk. Még a fiúknak is tetszik, pedig ők csak az ilyen Star Wars-okat szeretik…” Dorka, 10 éves

 

„Nagyon tetszik a gyereknek, már második napja az óvodában is ezt olvassák! Nagy sikere van!” – Zsuzsanna, az 5 éves ikrek: Eszter Mira, Zoé Zsuzsa és Áron Márk édesanyja

 

„Végre elhitte a kislányom, hogy nem kell félnie a sötétben, Köszönjük, Titoktündér!” Csilla, a 7 éves Lili édesanyja

 

„ A gyerkőceimet teljesen elbűvölték a titok…” – Adrienn, a 9 éves Lilla és 6 éves Levente édesanyja

„Anya ez tök jó!” –Szabolcs, 8 éves

 

 Az értékes meséskönyvet itt megvásárolhatod:

https://netbutik.hu/spd/T001/A-Titoktunder-1-resz

 

Könyv amely a pozitív gondolkodásra és a megoldás centrikus hozzáállásra nevel

vid_m_1397068175.jpg_340x500

Miben más ez a könyv a többi meséskönyvektől?

A mese két nyuszi párosról szól Vidám Tapsi és Mérges Tapsi mindennapjairól. Betekintést kapunk, hogy egy eseményre ha pozitív (Vidám Tapsi) vagy negatív (Mérges Tapsi) hozzáállással, milyen kimenetele van az adott eseménynek.

Röviden összefoglalva: finoman nevel a pozitív gondolkodásra, a megoldás centrikus hozzáállásra. Most jöjjön egy mese részlet:

Jól gondolta Vidám Tapsi, az ebéd már valóban elkészült. Káposztaleves illata töltötte be a konyhát. Az asztal ízlésese megterítve, közepén a vázába tarka, mezei csokor.

Nyuszi Papa már ott ült, és várta, hogy a fiúk kézmosás után helyet foglaljanak.

Mérges Tapsi kicsit késet, mert alkudozni kezdett az anyukájával. Azt hajtogatta, hogy az ő keze tiszta, és nem érti, miért kell állandóan kezet mosni.

Az asztalnál folytatódott a műsor. Amikor megtudta, hogy káposztaleves és kelbimbó van ebédre undorodva nyafogta:

-Pfúj! Ki nem állhatom! Még a szaga sem jó! Miért nem répafőzeléket csináltál anyu? Vagy kalácsot, vagy kekszet! Ezeket utálom! Rájuk sem tudok nézni!

- Meglátod ízleni fog, ha megkóstolod! – mordult rá Nyuszi Papa haragosan és figyelmeztette, hogy nem illik így beszélni és viselkedni.

Vidám Tapsi is szívesen esett volna répát, de ő úgy gondolta, hogy ezt megkóstolja, hisz nem lehet állandóan csak répát enni. Úgy is tett. Bekapott egy kanál leveset és képzeld ízlett neki! Két tányérral is evett belőle. Jól is lakott.”

A Vidám Tapsi Mérges Tapsi meséskönyvet itt megvásárolhatod. Kattints a linkre:

http://netbutik.hu/spd/A2/Vidam-Tapsi-es-Merges-Tapsi-kalandjai

Ideális ajándék husvétra!!!

Az olvasás iránti szerelem sosem marad viszonzatlan

olvas_s_1396458321.JPG_401x192

"Az olvasás iránti szerelem sosem marad viszonzatlan."

                                                    (Polina Daskova)

Olvassunk gyermekünknek, hiszen az olvasással fejlesztjük a gyermek a szókincsét, koncentrációs képességét és a környezettel való kapcsolatát.

Az alábbi linken az Esti mese fontossága a gyermekünk életében című írásban kifejtettem miért is tartom fontosnak az olvasást. Figyelmetekbe ajánlom: 

http://netbutik.blog.hu/2013/10/24/esti_mese_fontossaga_a_gyermekunk_eleteben

Figyelmetekbe ajánlom az alábbi három zseniális meséskönyvet. Hogy miben más ez a három meséskönyv? Hamarosan te is megtudod:

1. A TITOKTÜNDÉR- ajánlott óvodásoknak:

„Végre elhitte a kislányom, hogy nem kell félnie a sötétben, Köszönjük, Titoktündér!” Csilla, a 7 éves Lili édesanyja

Az alábbi linken többet is megtudsz a könyvről:

http://netbutik.blog.hu/tags/A_mes%C3%A9sk%C3%B6nyv

 

2 .Vidám Tapsi és Mérges Tapsi kalandjai- ajánlott közepes és nagyobbacska gyerekeknek:

Szeretnél egy olyan meséskönyvet gyermekednek amely a pozitív gondolkodásra és a megoldás centrikus hozzáállásra nevel? Ha igen kattints az alábbi linkre:

http://netbutik.blog.hu/2014/04/09/konyv_amely_a_pozitiv_gondolkodasra_es_a_megoldas_centrikus_hozzaallasra_nevel

 

3. Milton titka - ajánlott kisiskolás gyerekeknek

Hogyan küzdött-e le a félelmét egy általános iskolás gyerek? Az alábbi linken kiderül:

http://netbutik.blog.hu/2014/03/25/hogyan_kudott-e_le_a_felelmet_egy_altalanos_iskolas_gyerek

 

 

süti beállítások módosítása