Almási Kitti (fotó: classfm.hu)

Társadalmi méreteket ölt a hűtlenség, aminek nyomában kapcsolatok, házasságok, családok és személyiségek szétesése jár. A hűtlenségtől ma nagyon sokan és rengeteget szenvednek – mondja Almási Kitti pszichológus. Tavaly megjelent könyvében azt állítja: a probléma visszafordítható, ki lehet jönni egy ilyen trauma hatása alól, méghozzá önbizalmunkban, sőt kapcsolatunkban is megerősödve, rátalálva a hűség örömére. A Hetek interjúja.

Mitől függ leginkább egy boldog párkapcsolat?

– Jelentősen meghatároz minket a születésünket követő első időszak. Az első életévben kialakuló anya-gyerek kapcsolat minősége, a korai kötődés ugyanis az első, meghatározó mintánk arra, hogyan működik az, ha valakire rábízzuk magunkat. A korai tapasztalataink egy életre szólóan befolyásolják a párkapcsolatainkat, a másik félhez való viszonyulásunkat. Ha valakinek a nagyon korai szülő-gyerek kapcsolata sérül, akkor egészen más bizalmi szinttel és ragaszkodási vággyal lép be majd egy felnőtt emberi kapcsolatba, aminek következtében akár többet sérülhet. A vágyak, ösztönök, érzelmek tekintetében hasonlóan sérülékenyek és kiszolgáltatottak maradhatunk a párkapcsolatainkban is, mint a születés utáni időszakban, a szülő-gyermek kapcsolat idején. Olyannyira, hogy párkapcsolati krízis esetén sok felnőtt az elhagyatottságra adott gyermekkori reakcióit produkálja.

Lehet-e a korai hiányt utólag kompenzálni?

–  Ha az a kérdés, hogy tudjuk-e azt pótolni a gyermekünk számára, ami 0–1 éves korban kimaradt, erre egyértelműen azt válaszolhatom, hogy nem. Amit most tudunk csinálni, az az, hogy valamilyen belátás történik, ami miatt elkezdünk a gyerekünkkel  másképpen, jobban bánni, tisztelni és szeretni a milyenségét. Ez soha nem késő, és mindig pozitív következménye van. Mindenkinek van olyan időszaka, amikor bizonyos szerepeibe beleérik, és ebben könnyen adódhatnak fáziskésések. Ilyen lehet a szülőszerep, és ugyanez a helyzet a párkapcsolatoknál is: van úgy, hogy meg kell érnünk arra, hogy egymással jóban legyünk. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk azt, hogy a másik korábban nem tudta ezt megadni, viszont most jó szívvel fogadjuk, hogy mennyi mindent akar adni. Kárpótolni nem fog, de ha most akar sokat adni, azt el kell tudni fogadni.

Viszonylag keveseknek adatik meg a teljesen kiegyensúlyozott gyerekkor, tehát az emberek többsége klinikai eset lenne?

–  Ennél sokkal összetettebb a kérdés. Nincs egyértelmű összefüggés a között, hogy ha valakit bántalmaztak, elhanyagoltak gyerekkorában, akkor neki szükségszerűen tönkremegy később az élete. Borzasztó sorsok után is rendkívül normakövetővé tudnak válni emberek, ez nagyon sok egyéb tényezőtől is függ, így az illető karakterétől is. Önismereti csoportokban sorra derül ki, hogy milyen pokolból jönnek olyan emberek, akikről ezt senki nem feltételezné, hiszen kedvesek, kiegyensúlyozottak, rendezett éle­tűek.

Általában elmondható, hogy a korai kötődési zavarok vagy a szülők válása, rossz kapcsolata egyénileg változó mértékben ugyan, de mindenképpen hátrányt jelentenek a gyerekek boldogulása szempontjából. Az igaz, hogy minél korábban történik valami, annál súlyosabb a következmény is. Kötődési zavarok esetén például előállhat egy zsigeri bizalmatlanság, aminek a legyőzéséhez akár pszichológusi segítségre lehet szükség, ám egy baráti vagy szerelmi kapcsolat ezt nehezen viseli el. Ha valaki nem bízik senkiben, és mindig eltaszítja azt, aki kezdene közelebb kerülni hozzá, akkor előbb-utóbb mindenki elhagyja, és az elutasítástól való félelme önbeteljesítő folyamattá válik. Egy átlagos kötődésű ember ugyanis átlagos reakciókat vár, de ha partnere bizonytalan kötődésű, akkor lépten-nyomon megkérdőjelezi a szeretetét, és állandó megerősítést követel. Ez elviselhetetlen terheket ró a másikra, aki előbb-utóbb el fog menekülni, és a végkifejlet mindkét fél számára kudarc lesz.

A hűségről szóló egyik előadásában azt hangsúlyozta: konzervativizmusa nem erkölcsi, hanem szakmai alapon áll. Pontosan mit ért ez alatt?

– A szakmai szemléletben nem értékítéletekben gondolkodunk, hanem megpróbáljuk megérteni és elfogadni a másik embert. Szakmailag egyetlen dolgot lehet megnézni: minek kapcsán tapasztalok nagyobb szenvedést, nagyobb szorongást. Pszichológusként nyilván azt fogom képviselni, amivel kapcsolatban azt látom, hogy az emberek lelkének, harmóniájának, kiegyensúlyozottságának jót tesz. Emiatt azt kell, hogy mondjam, hogy konzervatív álláspontot képviselek, mert sokkal gyakrabban látok monogám kapcsolatokban harmóniát – azzal együtt, hogy ott is rengeteg felszín alatti feszültség van, de érzelmileg mégis ez nyújt biztonságot. A hűtlenség nemcsak a kapcsolatokat, hanem az emberek önbecsülését és másokhoz való viszonyát is aláássa.

Vannak szakemberek, akik nem értenek egyet velem, és emiatt felháborodott e-maileket küldenek, mondván: ne legyünk vaskalaposak, és lássuk be, hogy hiába erőltetjük a monogámiát, az ma nem működik. Elismerem, hogy ez valóban egy túlhaladott paradigma, hiszen a társadalom többsége nem tartja be. De ez nem indokolja azt, hogy a másik véglet legyen a cél, mivel úgy gondolom, hogy az egyének érzelmileg nem felkészültek arra, hogy tartósan egy nyitott kapcsolatban éljenek például, amit jól mutat, hogy a hűtlenséget ma nagy számban és nagyon rosszul élik meg az emberek. Én azt gondolom, hogy az nem modernség, amikor a másik a tudtunkkal lép félre, hanem megalkuvás. Persze mindenre lehet ellenpéldát hozni, biztosan vannak nagyon rugalmas személyiségek, én akkor is azt állítom: óvatosan kell azon gondolkodni, hogy társadalmi méretekben ilyen fajta szexuális forradalmat hirdessünk, mert ez sokak életét tönkreteheti.

Mindeközben a gyerek mintha egyfajta mellékszereplőjévé válna a szülők életének, boldogságkeresésének…

– Valóban az a felfogás került előtérbe, hogy csak a gyerek miatt nem biztos, hogy érdemes együtt maradni. Megjegyzem, egyetértek azzal, hogy a szülőknek egymásért érdemes együtt lenniük, nem a gyerek miatt, mert az könnyen a gyerek terhévé válik, és megtanulhatja azt, miként éljen társas magányban. Azt se felejtsük el, hogy a rossz házasság a legveszélyesebb a tagok számára. Bántalmazó, következetlen, agresszív, félelmekkel teli család esetében mindenkinek jobb, ha a felek külön vannak – ezt maguk a gyerekek is megerősítik a későbbi terápiáikban. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha nem egy véglegesen megromlott kapcsolatról beszélünk, akkor a gyerek igenis legyen egy olyan tényező, aki miatt erőfeszítést teszünk, és megpróbálunk egymáshoz valahogy közelebb kerülni újra, tehát az összes lehetőséget kihasználni arra, ami még összehozhat bennünket, és csak akkor feladni, amikor végképp nem megy. A cél az, hogy nagyobb legyen a felelősségérzetünk a tekintetben, hogy nem csak eldobunk egy kapcsolatot, hanem használjuk ki az összes lehetőséget, ami megmentheti azt – ahelyett, hogy mindig újabb kapcsolatokban keresünk megerősítést, ami ma bevett gyakorlat. A partnerváltogatás egyik okának azt látom, hogy a kiüresedett kapcsolatainkban önmagunkat unjuk meg, ezért folyton új ingereket, új partnert keresünk, akinek a szemében ismét izgalmasnak, vonzónak érezzük magunkat, de egy idő után ez a viszony is az ismert rutinba torkollik. Ez egészen addig tart, amíg nem nézünk szembe önmagunkkal, és nem vesszük a fáradságot arra, hogy a meglévő kapcsolatainkból és magunkból hozzuk ki a lehető legtöbbet.

Gondolja, hogy a hűtlenség régebben kevésbé volt gyakori, mint manapság?

– Ez nyilván nem mérhető, de az biztos, hogy a váláshoz hasonlóan ma már a hűtlenség is társadalmi méretű jelenséggé vált, s emiatt az elfogadottsága is megnőtt. Becslések szerint az embereknek legalább a fele érintett, ilyen értelemben hétköznapi, viszont nagyon fájdalmas dologról beszélhetünk. Abban van apró elmozdulás, hogy kezdünk erre berendezkedni, tehát az emberek már nem úgy házasodnak, hogy feltétlenül együtt öregszenek meg, hanem házassági szerződést kötnek, mindenki megtartja a maga saját külön kis frontját. Így a kapcsolathoz tartozó attitűd nem a teljes bele­ereszkedés lesz, hanem egy távolságtartás, hogy bármikor könnyen szétmehessenek. Ha mindenki védekezik, hogy ne sérüljön, abból nem is lesz olyan mély intimitás, és akkor kezdődik a hiányérzet, megpróbáljuk kívülről pótolni, és tényleg szétmegyünk. Ezáltal megint visszaigazolódik a negatívum, és a következő kapcsolatokba még bizonytalanabbul megyünk bele, így azok egyre bomlékonyabbak lesznek. Mindeközben a másik fél tisztelete is csökken, azt látni, hogy gyakran megalázzák egymást az emberek: párjuk legjobb barátjával, barátnőjével, kollegájával kezdenek ki, sokszor egymás szeme láttára. Nőkről és férfiakról egyaránt beszélek, mert téves az a sztereotípia, hogy a félrelépés tipikusan férfitulajdonság. Legfeljebb a nők kevésbé dicsekednek vele.

Ön hogy látja, mitől lesz hűséges ma valaki?

– A szexuális tartalmak, amik a kilencvenes években minket is elárasztottak, fellazították a határokat. Mintha az évszázadokig lefojtott ösztönök társadalmi méretekben törnének most elő, pillanatonként rengeteg olyan inger ér, ami a hűtlenség, a poligámia felé sodor bennünket. Ilyen közegben a hűség pozitív értelmezést nyer: önként vállalt elkötelezettséggé válik, ami valódi szereteten, ragaszkodáson alapul, és nem közösségi norma vagy az aktuális partner kényszeríti ki.

A mai világban megsokasodtak az ingerek: az emberek állandóan ajánlatokat tesznek egymásnak, a közösségi portálokon ismeretlenek ráírnak egymásra, a nap huszonnégy órájában azt érzékeljük, hogy meglévő kapcsolatunknak számtalan alternatívája lenne. Viszont megtapasztalni annak az örömét, amikor nem kell hazudoznom, és valóban megbízhatok a másikban, akivel tényleg egy csapatot alkotunk, ez olyan tiszta dolog a mai világban, amibe öröm naponta hazatérni. Ez a fajta összetartozás ma ritka kincsnek számít, mert ilyenkor nem azért hűséges valaki, mert iszonyúan összeszorítja a fogát, vagy mert fél a másik haragjától, hanem mert senki sem tud számára olyan fontos lenni, mint a párja.

Forrás: atv.hu

dr Almási Kitti könyvei megvásárolhatók a képre kattintva (akár ingyenes kiszállítással, kedvezménnyel megvásárolható csak pár napig: 2016.04.05-ig):