Fotó: Kállai Márton

Öröm vele beszélgetni. Ahogyan ő fogalmaz: az a jó, ha a párbeszéd során mentális értelemben „egy burokba kerülünk”. Dr. Bagdy Emőke, a nemrég a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett klinikai szakpszichológus bevallja: néha neki is szüksége van valakire, akinek kiöntheti a lelkét. Mint mindenki másnak.

– Bagdy Emőke Magyarország patikája. Szeretet, nyugalom, magabiztosság, hozzáértés jellemzi, a televízióban főműsoridőben kellene helyreállítania az ország lelki békéjét – írják önről. Vállalná ezt a missziót?
– Valójában nem áll távol tőlem, hogy a pszichológia hasznos és életjavító üzeneteit eljuttassam az emberekhez. Miután magam is efféle erőforrásokból élek, és semmi olyat nem mondok, amit a magam bőrén ne próbáltam volna ki, azokat másnak is bizalommal ajánlhatom. Soha nem hangoztatom, hogy higgyenek nekem. Ami pedig az ország lelki békéjét illeti: egy tágabb közösség alapszükségletei közül az élet fenntartásához elengedhetetlen, hogy mindenki számára legyen elegendő élelem, megfelelő lakhatási körülmény – és ebből fakadó biztonság. Tapasztalataink szerint azt mondanánk, hogy a lelki egyensúlyt a szeretet és a belőle kisarjadó kötődés alapozza meg. Természetesen ez is igaz, ugyanakkor tudnunk kell, hogy a szeretet a biztonságban gyökerezik.

– Közérzetünket az aktuálpolitika is befolyásolja. A megszorító intézkedések vagy a devizahitel okozta kilátástalan jövő következtében megannyi rosszkedvű, depressziós emberrel találkozhatunk. Hol itt a biztonság?!
– Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha kiszámítható az életünk. Ha nem vagyunk haragban a világgal, ha nem hurkolódnak a nyakunkra a szociális, egzisztenciális helyzet kötelei. Szorosan idetartozik, hogy Kopp Mária orvos-pszichológus kétségbeejtő egészségi képet vázolt fel a magyar népességről. Hihetetlenül magas a szív- és keringési zavarok, a daganatos betegségek, a függőség és a depresszió aránya. Mindezek szoros összefüggésben vannak az anómiának nevezett jelenséggel: ez a közösségek sorsát, társadalmi méretekben pedig az emberi létezést érintő állapotot jelenti, amely révén kiszámíthatatlannak tartjuk a minket körülvevő világot, nem érezzük magunkat biztonságban. Amikor már a társadalom rendfenntartó cölöpjeiben (például a törvényben) is csalódunk, nincsenek fogódzók, nincsenek távlatok, akkor rendkívül rossz pszichikai állapot áll elő: az elkeseredés, a kilátástalanság, vagyis a depresszió. Ennek következtében az immunrendszer is annyira megviselt lehet, mint az emberi lélek.

– Egymást érik a médiában a nehéz sorsú családokról szóló riportok. Nyilván önt is sokan keresik fel problémáikkal, és nem tud mindenkin segíteni. Hogyan éli meg ezt?
– A kérdésfelvetése azt tükrözi, mintha valamennyiünkben volna egy olyan elvárás, hogy jöjjön valamiféle megváltás vagy mondja meg valaki, mit kell tenni a bajból való kilábalás érdekében. Valójában mindenki csak a saját hajánál fogva tudja kiráncigálni magát a mélységből. Az érintetteknek a saját erőtartalékaikból és a saját lehetőségeikből kell gazdálkodniuk. Semmiféle recept nincs. Ha volna, bárkinek szívesen felírnám.

– Egy beteg számára mit jelent a pszichológus személye?
– Üzenetek vagyunk egymás számára. A terápia során el kell érnünk, hogy olyan hatásokat, impulzusokat adjunk-vegyünk, amelyek által mindketten jól érezzük magunkat. Néha elég félóra. Nem bölcselkedni, okoskodni, tanácsokat osztogatni kell, hanem „csak” türelmesen meghallgatni a másikat. Ez a megszentelt figyelem. Tanácsokat adni egyébként is gonosz dolog. Mert ha beválik, rejtett harag munkál bennünk, hogy a másik okosabb, én miért nem jöttem rá. Ha pedig nem válik be, akkor neheztelés hatalmasodik el rajtunk, na, ide sem teszem be a lábam többé.

– Önnek volt már szüksége lélekgyógyászra?
– Barátnőmmel egymás szupervízórai vagyunk. A családtagjainknál is jobban ismerjük egymást. Hosszú évekig együtt tanítottunk az egyetemen és együtt tanultuk a szakmai személyiségfejlesztő módszert, amelyet rendszeresen alkalmazunk egymáson. Semmit nem hagyunk „beszorulni”, mindent kibeszélünk magunkból. Nézze, egyedül nem megy. Az ember a saját gondolataival úgy kering, mint egy eltévedt vándor a hómezőn, mindig ugyanoda jut vissza. Egyre jobban belegabalyodik a problémáiba és húzza lefelé az örvény.

– Attól azonban még messze vagyunk, hogy az amerikaiakhoz hasonlóan saját pszichológusunk legyen…
– Ez hozzáállás és pénz kérdése. Az amerikai kliens belátja, hogy jobban jár azzal, ha a pszichológusnál dühöng, mintsem otthon mérgezze a házastársi kapcsolatát vagy a gyerekeivel való viszonyát. De ott sem jár mindenki pszichológushoz. Egyre elterjedtebb a „kölcsönös tanakodás”, vagyis találnak valakit, akivel vannak olyan bizalmi kapcsolatban, hogy megbeszélhetik a gondjaikat és ezáltal elérhetnek valamiféle feszültségcsökkentő hatást. Ki kell engedni a kuktából a gőzt! Érdemes hetente rászánni egy órát: félóra az enyém, félóra a tiéd. Vigyük az előre megírt listánkat. Sok esetben az is segíti a megkönnyebbülést, ha csak leírjuk magunknak, ami a szívünket nyomja. Mintha kiszellőztettünk volna a szobában.

– Mennyire elterjedt nálunk a szakmája?
– Magyarországon nyolcezer pszichológus van, többségük állástalan. Nincs szabályozva a szakma, semmilyen rendelet vagy törvény nem vonatkozik ránk, kivéve az egészségügyben dolgozókat. Kamaránk sincsen. Nem védett a „pszicho” címke, bárki kitehet az ajtajára egy réztáblát. Elképedve tapasztalom, hogy miféle foglalkozások vannak. Vajon mit csinálhat egy aurahegesztő? Lejáratják az igazi segítő pszichológiát. Sokan pár hét alatt felszednek valamilyen technikát és már kezdik is a rendelést. Az „igazi” pszichoterapeuta legalább hatszáz óra gyakorlat után kaphat jogosítványt. Először páciensnek kell beállnia, azután jöhet az elméleti képzés, végül pedig a szupervíziós szakasz. Ez bizony hosszú éveket vesz igénybe. A kóklerek óriási károkat okozhatnak a gyanútlan és tájékozatlan páciensek lelkében, amennyiben hályogkovács módjára ügyködnek. Életveszélyes kiszabadítani a palackból a szellemet!

– Pályája során miért éppen a pszichológiára tette le végleg a voksát?
– Mindig a mély kíváncsiság vitt tovább. Gyógytornászként sokat foglalkoztam tüdőcsonkolt emberekkel, csodálatos javulások tanúja lehettem. Próbáltam megfejteni, honnan merítenek erőt ezek a betegek. Azt gondoltam, a személyiség, a lélek a kulcsa mindennek. Szerettem volna többet tudni az egységet képező test és a lélek viszonyáról, elindultam hát egy újabb úton.

– Van, akit sikerült „megfertőznie” a családjában?
– Ikerlányom hipnoterápiára szakosodott. Rajtam is túltesz, hiszen olyan képességekkel rendelkezik, amilyen szintekig én nem tudtam eljutni. Valóságos gondolatolvasó. A testvére nemrég költözött haza Amerikából, ahol a vendéglátóiparban dolgozott, itthon egyelőre tájékozódik. Van egy nevelt fiam is. Náluk, illetve a lányoméknál összesen öt gyerek született, a legkisebb hatéves – vele tudom igazán átélni a nagymamaság szépségeit. Az egész család tudja rólam, hogy a szakmámat illetően megszállott vagyok. De a privát életben más is izgat, rajongok például az irodalomért. Hetente háromszor járok tornázni. Igyekszem jó kondícióban lenni, így 72 évesen sem okoz gondot egy háromórás előadást megtartani.

– Nemrég állami szinten is elismerték a munkásságát, megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.
– Hihetetlenül meglepődtem. Már rég elkönyveltem ugyanis magamban, hogy nekem a sok-sok szakmai teljesítmény elismerése is elegendő, hiszen számomra életjutalom, hogy a hivatásomnak élhetek. Ez kevesek kiváltsága.

Forrás: http://www.szabadfold.hu/csalad/bagdy_emoke_jar_a_megszentelt_figyelem