Írta:  Tibenszky Moni Lisa

Ismerős a nap, mint nap kántált kérdés. Sablon. Idegesítően flegma válaszokkal. A félvállról odavetett „semmi” és „már nem emlékszem” szavakkal ne elégedjünk meg. Az természetes, hogy egy kisiskolás és óvodás számára jelentéktelen, hogy finomfőzeléket vagy fasírtot kellett enni, vagy épp, hogy milyen tanóra volt, hacsak…Hacsak nem hárít, nem érte sérelem, kellemetlenség, vagy épp csak tesztel minket, hogy mennyire komolyan figyelünk oda rá, mennyire fontosak számunkra válaszai.

Menjünk mélyebbre!

Kérdezzük a barátairól, kérdezzük a játékokról, a legérdekesebb élményéről, miközben kérdéseinkbe beleszőjük a barátait, az Ő kedvenc tevékenységét , de sokszor az is megoldja  a nyelvét, ha a saját napunkról osztunk meg vele részleteket. Persze ennek feltétele, hogy ismerjük a gyermekünk napi programját, szokásait, kövessük az eseményeket napról-napra, ami közvetlen, szeretetteljes bizalmi légkör alapja is egyben.

Tippek:

1. Kedvedre való volt ma az ebéd?
2. Kértél repetát?
3. Volt valami finom desszert?
4.  A társaid is megették? Van, aki nagyon rossz evő?
5.  Voltatok az udvaron, mit csináltatok?
6.  Fociztál/babáztál/ugrálóköteleztél a barátaiddal?
7. Ki volt ma a legkedvesebb veled?
8.  Láttál ma valami izgalmas játékot, tárgyat a társaidnál?
9.  Csináltatok ma valami vicceset?
10. Morgott valamiért a tanár/óvó néni? Szerinted igaza volt?
11. Melyik feladat volt a legjobb a tornaórán?
12. Milyen tízórait hoztak a többiek?
13. Hányasra értékelnéd a mai napod 1 – 10 pontok között?
14. Van valamilyen titkos hely, bunker a kertben?
15. Ki a legutálatosabb a suliban?
16. Megismerkedtél ma új baráttal?
17. Ha te lennél tanár vagy óvónéni mit csinálnál a gyerekekkel, hogy jól érezzék magukat?
18. Mi volt a legjobb a mai napodban?

17. Van olyan osztálytársad, aki szimpatikus, de még nem barátkoztál össze vele? Miért nem?
18. Mi újat tanultál ma?
19. Ha te lennél tanár vagy ovónéni mit csinálnál a gyerekekkel, hogy jól érezzék magukat?
20. Mi volt a legjobb a mai napodban?….

kép: egeszsegtukor.hu

Forrás: http://felelosszulokiskolaja.hu/

Család, gyermekvállalás, gyereknevelés témában nézd meg kiadványokat.

Lehet segítségedre lesz!

http://netbutik.hu/sct/905018/Csalad-gyermekvallalas-gyerekneveles

„Ha azt szeretnéd, hogy a gyereknek megerősödjön az önbizalma, kérlek, ne alázd meg őt, ne nevezd tudatlannak, butának, ügyetlennek, ne hasonlítgasd össze a kárára másokkal.

Inkább azt mondd el neki, hogy az ő korában te is ugyanígy küszködtél azokkal a dolgokkal, amikkel ő, állj mellé, erősítsd meg abban, amiben jó!

A modern pszichológia és pedagógia üzenete, hogy sugározz bizalmat!

Nézz a gyerek szemébe, és mondd neki azt: tudom, hogy te ezt meg fogod tudni csinálni! Tudom, hogy képes vagy rá!

Van fogalmad róla, micsoda varázsmondat ez?” 

Prof. Dr. Bagdy Emőke

Nézd meg Prof. Dr. Bagdy Emőke könyveit itt!

„A szülői feladatok talán sohasem voltak olyan fontosak, mint manapság. Ha a gyerekeinket úgy akarjuk felnevelni, hogy kompetensek, együttérzőek és erőszakmentesek legyenek, akkor szeretettel, bizalommal és tisztelettel kell velük bánnunk. Ha gyermekeink szükségleteit ki tudjuk elégíteni, és segíteni tudunk nekik megőrizni azt a képességüket, hogy az érzelmeiket át tudják élni és ki tudják fejezni, akkor valóban meg tudjuk változtatni a világot – egyik családot a másik után.”

Dr. Aletha Solter – A bölcs baba szerzője – svájci-amerikai fejlődéspszichológus, két felnőtt gyermek édesanyja, nemzetközi előadó, workshop-vezető és szaktanácsadó, aki egykor a híres fejlődéspszichológus, dr. Jean Piaget tanítványa volt a genfi egyetemen. Solter doktornő 1978 óta terjeszti forradalmian új gyermeknevelési elveit, amelyek alapvetően a csecsemők ösztönös bölcsességére épülnek. A tudatos nevelésnek elnevezett hozzáállás három alapvető attitűdöt foglal magában: a kötődésalapú nevelést, a nem büntető fegyelmezést és az érzelmek kifejezésének elfogadását. A bölcs baba című könyv ezt az átfogó nevelési hozzáállást mutatja be, a fogamzástól a gyerek két és fél éves koráig. 

A hét fejezet mindegyike egy-egy különálló témával foglalkozik (pl. sírás, alvás, evés, játék), és az adott témában a kisbabák szükségleteit célozza meg. A praktikus tanácsok mind empirikus kutatásokra és a józan észre támaszkodnak; mindeközben minden mondatból a kisbabák iránti mély szeretet és tisztelet is sugárzik. A könyv egyik alapvető kiindulópontja, hogy a babák tudják, hogy mire van szükségük, és ezt jelezni is fogják, ha esélyt kapnak rá. Példa erre a következő kísérlet: három, 8 hónapos kisbabát úgy etettek, hogy az előttük lévő ételek közül tetszés szerint választhattak. Az angolkóros csöppség mindig a csukamájolajat választotta. Miután meggyógyult tőle, többé már nem nyúlt érte!

Fel tudsz-e idézni egy olyan alkalmat, amikor egy barátod vagy családtagod vállán kisírhattad magad, miközben az illető szeretettel és empátiával végighallgatott? Ha igen, akkor talán arra is emlékszel, hogy milyen megkönnyebbülést és megnyugvást tud hozni egy ilyen esemény. Amit azonban sokan nem tudnak, hogy ugyanígy vannak ezzel a kisbabák is. A bölcs baba talán legmeghatározóbb üzenete a kisbabák sírásával és az arra adott reakcióinkkal kapcsolatos. 

„A csecsemőkori sírásnak két különböző funkciója van. Az elsődleges funkció az azonnali szükségletek és kényelmetlenségek kommunikálása, ami megköveteli a gondozói közbenjárást, mint például etetést, ölbe vételt, pelenkacserét. A sírás másodlagos funkciója azonban a stressz oldása. A csecsemők néha olyankor is hosszan sírnak, amikor csupán azt igénylik, hogy karba vegyék és szeressék őket. Ilyenkor a sírással a felgyülemlett feszültségüket vezetik le, s az segít nekik ellazulni. Ha megbizonyosodtál arról, hogy a kisbabádnak nincs sürgősen kielégítendő szükséglete, egészségügyi problémája, testi fájdalma vagy kellemetlenségérzése, és ennek ellenére tovább sír, akkor feltételezheted, hogy a sírásával korábbi stresszel kapcsolatos feszültséget vezet le. Ha a síró kisbabádat a karodban tartod, szeretettel és empátiával odafigyelsz rá, miközben megengeded neki, hogy addig sírjon, ameddig csak szükségét érzi, akkor ezzel segítesz neki még csecsemőkorában kigyógyulni a korai stresszből és traumákból. Ez testileg és érzelmileg is egészségesebbé teszi, s növeli a tanulási képességét. Az ilyen babák a sírások között általában nyugodtak, vidámak, éberek és keveset nyűgösködnek. Éjszakánként is hosszabb ideig alszanak.”

További infók a könyvről:

http://netbutik.hu/spd/A72/A-BOLCS-BABA

További gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatos kiadványaink az alábbi linken találhatóak:

http://netbutik.hu/sct/905018/Csalad-gyermekvallalas-gyerekneveles

Ha a cikket érdekesnek találtad,  nyomj rá egy "Tetszik"-et vagy "Megosztás"-t 

A gyermekeink neveléséhez meríthetünk ötletet a mindennapok eseményekből is. Íme egy frappáns gyereknevelés story:

„Tegnap bementünk az egyik nénémhez kutyázni. A két csöpp kutya összeverekedett egymással, valószínűleg féltékenységből, az én lányaim nagyon megijedtek. Elég volt csak annyit mondanom: látjátok milyen csúnyán néznek ki a kutyák, mikor veszekednek, ti is pont ilyennek látszódtok veszekedés közben.... Később, itthon megkérdezték, mi is így nézünk ki mikor veszekedünk...???”

"A gyerek ötéves kora körül érti meg, mi az, hogy hazugság, és akkor is úgy érti, hogy a felnőttnek nem szabadna hazudni. Az óvodában szabad azt mondani, hogy a házunk előtt leszállt egy ufó, és amikor apával kimentünk, kis zöld emberek jöttek velünk szembe. Könnyen elképzelhető tehát, hogy a gyerek azt mondja otthon: 'Délután jön át Marci, és azt mondtam neki, hogy itt volt egy ufó. Apa, kérlek, ne mondd azt neki, hogy ez nem igaz!' Nagyon helytelen volna, ha az apa azt válaszolná: 'Hazudtál!? Vedd tudomásul, amikor Marci belép, az első dolgom az lesz, hogy megmondom neki: itt ufó nem szállt le soha! Majd akkor megjegyzed, hogy nem szabad hazudni!' Ez ostobaság volna, természetesen. Miért? Mert tudnunk kell, hogy életkori sajátosságának megfelelően az ötéves gyerek konfabulál, vagyis összemeséli a fantázia és a valóság elemeit. Ez teljesen normális, és neki gyönyörűséget okoz."

részlet a Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság

További infó a könyvről: itt!

"Vannak szülők, akik árgus szemekkel figyelik gyerekeik érzelmeit, és azt kérik tőlük, hogy fejezzék ki ezeket, beszéljenek róluk. ('Nem lehet, édesem, hogy kicsit féltékeny vagy, azért haragszol a húgodra? Elmondanád, mit érzel legbelül?') Ennek van egy kellemetlen hatása: sürgeti a gyerekeket, belehajszolja őket az idő előtti serdülőkorba. Nagyjából tízéves korukig a gyerekek érzelmi tudatossága és szókincse még túlságosan éretlen ahhoz, hogy szabatos leírásokat adjanak nekünk belső állapotukról. Magam is úgy gondolom, hogy szülői vágyaink és reményeink listáján az érzelmi intelligenciának előbbre valónak kell lennie a színjeles bizonyítványnál. Az érzelmi intelligencia a szív GPS-e; amelynek életünk minden szakaszában óriási hasznát vehetjük. Ennek kialakulását azonban nem lehet sürgetni; a személyiség lassú fejlődésével és az élettapasztalat apránkénti gazdagodásával alakul ki. Ha egy gyereknél siettetjük azt a tudatosságot, amelynek még nem lehet birtokában, akkor csak a saját érzelmeinket erőltetjük rá. Rátelepszünk. Életük első kilenc-tíz évében a gyerekek főként utánzás útján tanulnak. A mi érzelmeink adják a mintát, no meg az, ahogyan kezeljük őket. Ez fog bevésődni, sokkal inkább, mint bármi, amit az érzelmekről mondunk, vagy azokkal kapcsolatban elvárunk."

További infó a könyvről: itt!

Olvass bele a könyvbe:

"Ha a gyerekeket 'bizalomra neveljük', az nem teszi-e őket védtelenné azokkal szemben, akik rossz szándékkal közelednek hozzájuk? Nem! Ellenkezőleg. Akiben a bizalom ép, mert stabil, szerető környezetben nő fel, az érzelmileg kiművelt, igényes lesz – és nagyon is érzékeny arra, ha valami nem stimmel. Megérzi a hozzá közeledő ember elleplezett szándékát is. Még csak nem is kell hozzá tudatosan mérlegelnie, mert ösztönösen felismeri, hogy valami baj van. Szóval bármilyen különösen hangzik is: a feltétlen bizalom a szülő-gyerek kapcsolatban egy egészséges bizalmatlanságot, tartózkodást is magával hoz az idegenekkel szemben. Egy érzelmi biztonságban felnövekvő gyerek nagyon is készen áll az óvatosságra. Míg viszont a gyerekek súlyos érzelmi nélkülözését, deprivációját jelezheti az a tárt karú, ölelgetős közeledés, ahogy például az intézetben nevelkedő gyerekek 'rárontanak' az idegen felnőttre."

"Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy már kisgyerekkorban is van valódi tehetséggondozás – csakhogy ilyenkor nem a megnyilvánult részképességeket igyekszünk valamiféle trenírozással nagyobbra fújni, hanem olyasminek nyitunk utat, amit ilyen korán még nem is lehet felismerni. Arról van itt szó, hogy ha a kisgyerek életkorának megfelelő életet élhet, vagyis módja van sokat és szabadon mozogni, a vele élő felnőttek hozzá forduló és körülötte elhangzó beszédét – és cselekedeteit – spontán módon utánozni, ha szabadon játszhat megfelelő érzelmi biztonságban, ha mindennap hallhat mesét, ami továbbfejleszti anyanyelvi képességeit, melyeknek fejlettsége a szuverén és erőteljes gondolkodás alapja – akkor adtunk számára megfelelő alapozást ahhoz, hogy később a magával hozott lehetőségeket minél jobban ki tudja bontakoztatni." 

"Karácsony Sándor, a debreceni egyetem méltán híres pedagógiaprofesszora arról ír, hogy kétféle észjárás van. Az egyik könnyedén-elegánsan a felületen siklik, mint a borotva. A másik nehézkesen mozdul, lassan megy, mint az eke, de mélyen szánt. Ha gyökér vagy más akadály kerül elébe, visszahúzódik, újra próbálja. Ha reménytelen, megkerüli, és a túloldalról veszi szemügyre… Ilyen a teremtő gondolkodás. Eke. De ma iskoláinkban a borotváé minden érdem." 

"Az embernek idegességében, tehetetlenségében nagy ritkán eljár a keze (tisztelet a kivételnek), rácsap a gyerek fenekére, különösen amíg az még kicsi. Szerintem nem sok olyan szülő van, akivel ez soha életében ne esett volna meg. De ez egészen más, mint a rendszeres, sokszor szadisztikus vonásokat sem nélkülöző verés! Mindig a kontextust kell nézni. Ha a családban nagyjából minden rendben van, és előfordul egy-egy ilyen alkalom, az még elmegy. (Bár nem szerencsés.) Itt az a kérdés, hogy ez egy jelenlevő, bevett módszer-e a családban, vagy sem. Ami pedig nagyon fontos: ahogy nő a gyerek, ez az út egyre kevésbé járható, és erősen ajánlható, hogy tinédzserkorban már semmiféle testi inzultusnak ne tegyük ki őt. Minden egyes ütés a nevelés csődjének, egy adott probléma megoldási kudarcának a jele és elismerése. Egy jól működő szülő-gyerek kapcsolatban az anya vagy apa érzelmi jelzése, rosszkedve, szomorúsága, szótlansága elég szokott lenni, fizikai agresszióra már semmi szükség. Természetesen az ember ordítozik néha idegességében, a gyerek meg sír. De ilyenkor is az a jó, ha később kibékülünk, megbeszéljük a dolgot, és belátjuk, hogy mi is hibáztunk, mint ahogy ő is hibázott. Azt is tudnia kell, hogy nem őt utasítjuk és ítéljük el, hanem a helytelen tettet, a hibás magatartást, amit vele, az énjével nem azonosítunk." 

"A rokonszenv, az érzelmi elfogadás, a pozitív várakozás serkenti a fejlődést, életet lehel a szunnyadó képességekbe; többet csal elő valakiből, mint amennyi kibontakozna belőle, ha mindezt nem kapná meg. Ez a Pügmalión-effektus. Ebből megint csak az következik, hogy nagymértékben rajtunk – szülőkön, pedagógusokon – múlik, hogy mit bűvölünk elő egy gyerekből, az ő adott lehetőségeiből, s amit életre keltettünk, azt milyen irányba vezetjük várakozásainkkal, fantáziáinkkal, szorongásainkkal." 

További infó a könyvről: itt!