2015.okt.24.
Írta: netbutik Szólj hozzá!

Sorsunk van egymással

"Egy indiai példázat a szövéshez hasonlítja az életet, ahol az égből eredő, függőleges szellemi-lelki szálakba belefonjuk a saját „vízszintes” földi szálunkat.

Ezt teszik az embertársaink is. Így alakul ki végül az Élet Szőttese, hasonlóan ahhoz, ahogy egy színpadi drámát is sok szereplő játszik el, benne mindenki önmagát, csakis önmagát játssza, az már az isteni Szerző dolga, hogy ez a sokféle akarat és szenvedély és önös tett egyetlen szövetté váljon mégis, s kialakuljon végül az, amit a színpadon a darab sztorijának – a színpadon kívül pedig Életnek nevezünk.

Sorsunk van egymással."

Halhatatlan szerelem   ( részlet )

Kép :  Amnesia  – Péreli Zsuzsa barátom csodálatos munkája . 

Itt rendelhetsz könyvet,kedvezménnyel.

“Örök parázs”

Ne hagyjuk – ha csak egyszer fölszikrázott bennünk – a szerelem igazságát kialudni! A szeretet tüzéből, ha igazi, sohasem lesz parázs! Ne hidd el, hogy a szeretet nem más, mint takarékra állított Szerelem. Hogy az idő kimerítette, s most már nem lángolva ég, csak halványan parázslik. Ezt ne hidd el! Soha!

 

Minden vallás a szeretetet hirdeti, de „Örök Parazsat” nem találsz egyetlen templomban sem, csak is Örök Lángot! Ez a szimbóluma. Ez így van nemcsak az isteni, de az emberi szeretnél is – ha valódi. Lángol. Öregen is lángol. Mindig. Különben nem szeretet.

 

SzeretetKönyv  ( részlet)

Itt megrendelheted a könyvet kedvezményes áron (2015.11.01-ig):

http://netbutik.hu/spd/Ny20/Halhatatlan-szerelem

 

 

Legyünk a saját mesénk hősei! - Interjú Dr. Kádár Annamáriával

"Dr. Kádár Annamária gyermekpszichológussal beszélgettünk kecskeméti előadása kapcsán. Az interjút imami anyukák kérdéseivel is megfűszereztük.

Ismerjük hát meg közelebbről az országosan ismert szakembert, aki a mesepszichológián keresztül vált ismertté. Tudjuk meg, ő milyen mesét ajánl gyermekünknek.

Útravaló kényes nevelési helyzetekhez című előadásával október 21-én, szerdán 17.00 órakor lesz a Szülők Iskolája programsorozat vendége.

 

Dr. Kádár Annamáriát már sokan ismerik országosan, viszont sokan vannak olyanok is, akik számára új az Ön neve. Mit érdemes tudnunk Önről?

Marosvásárhelyen születettem. Tanítóképzőben érettségiztem, majd 1999-ben a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán szereztem pszichológusi oklevelem. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, a Kognitív Fejlődés programon végeztem doktori tanulmányait, amivel párhuzamosan a Budapest Műszaki Egyetemen szereztem meg munka és szervezetpszichológusi szakképesítésemet. Családterápia valamint relaxáció és szimbólumterápia irányzatokban képződtem tovább. Dolgoztam iskolapszichológusként valamint egyetemi adjunktusként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségén tanítok, az Óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon.

Munkám a hobbim is egyben, nagy szerelmem a tréningszakma, itt érzem magam legotthonosabban. Csapatépítő, kommunikációs, tárgyalástechnika, vezetői és érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket tartok az M&Co Europe tréningcég keretében. Van egy lélektani heti rádiós és tévés műsorom, ami az Erdély FM Rádióban és Erdély TV-ben követhető, Pszichotrillák címen. 2015-ben két “mesés” kolleganőmmel megalapítottuk a LilaBuba mesehelyet Budapesten, ahol egyéni és közös beszélgetések, játékok, előadások, műhelyek és tréningek révén közelebb kerülhetünk a saját mesei élettörténetünkhöz és válhatunk hőssé abban. Itt az élőszavas mesélés bátorságának megalapozásában, az érzelmi intelligencia fejlesztésében, a minél tudatosabb meseválasztás segítésében és a népmesék és a kortárs mesék népszerűsítésében szeretnénk segíteni szülőknek és pedagógusoknak egyaránt.

 

Gyermekpszichológus, aki a mesepszichológia útját járja. Mit jelent ez pontosan?

17 éve foglalkozom a mesékkel, meséléssel. Ebben a témában született meg az államvizsga dolgozatom, doktori disszertációm és a Mesepszichológia című könyvem első és második része is. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is - a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal.

 

Kecskemétre a Szülők Iskolája programsorozat kapcsán látogat el. Fontosnak tartja, hogy szülőként is képezzük magunkat?

Úgy gondolom, hogy szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben - és azt is, hogy mikor adjuk fel.

Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések - és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket - és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá.

 

Van olyan kecskeméti szakember vagy oktatási, nevelési intézmény (óvoda, bölcsőde), akivel, amivel szorosabb kapcsolatot ápol?

Sok helyen adtam már elő Kecskeméten, de nincs olyan nevelési intézmény egyelőre, akivel szorosabb kapcsolatot ápolnék.

 

Önnek van gyermeke?

Egy 2 éves, örökbefogadott kislányunk van, aki egy hónapos korától van velünk. Lilla Maja a neve és a világ legtündéribb gyermeke.

 

Bizonyára Önnél is van az a pont a nevelésben/mindennapokban, amikor elfogy a türelme szülőként. Képes ilyenkor kívülről látni magát, szakmailag kezelni a helyzetet? Van valamilyen jó tanácsa?

Utólag természetesen képes vagyok arra, hogy kívülről lássam magam, de helyzetekben elsősorban én is “belülről” vagyok benne. Mit tanácsolnék? Úgy gondolom, hogy fontos, hogy ne csak a gyermekünkkel, de saját magunkkal is türelmesek legyünk, mert biztos, hogy előfordulnak olyan esetek, amikor elönt a bizonytalanság, a tehetetlenség, a düh, és nem leszünk a helyzet magaslatán.

Sokszor egyetlen módszer működik csak a dackorszakban, az, amit én egy vicc alapján Etelka-technikának neveztem el.

Anya és lánya utazik a buszon, amely egy játékbolt előtt áll meg. – Anyúúú! Vegyél nekem egy babát! Babát akaroook! – üvölti toporzékolva a gyermek. – Nyugalom, Etelka, nyugalom! – válaszolja az anya. A következő megállóban egy cukrászdát pillant meg a kislány. – Anyúúú! Vegyél nekem fagyiiiiit! Fagyiiiiit akaroook! Most!!!! – sikítja. – Nyugalom, Etelka, nyugalom! – ismétli meg higgadtan az anya. Az egyik utastárs nem tudja megállni, hogy meg ne szólítsa az anyát: – Hölgyem, magának hallatlan türelme van, én már rég felpofoztam volna a kis Etelkát. Maga hogy bírja ki? – Nehezen – válaszolja az anya. De valamit félreért: a kislányomat Panninak hívják, Etelka én vagyok!' A dackorszakban sok helyzetben az egyetlen lehetséges megoldás az, hogy a szülő saját magát próbálja megnyugtatni!

Útravaló kényes nevelési helyzetekhez a címe az október 21-én, szerdán hallható előadásának, melyet a Hírös Agórában tekinthetünk majd meg (Deák Ferenc tér 1.). Kis közvélemény kutatást tartottam Édesanyák körében, hogy ők milyen kérdést tennének fel ehhez kapcsolódóan. Az alábbi kérdések születtek:

Ön szerint mi a kritériuma egy jó mesének? Milyen szempontok szerint válasszunk mesét a gyermekünknek?

A jó mese elsősorban a gyermek életkori sajátosságait veszi figyelembe.

A kisgyermek első éveiben figyel fel környezete tárgyaira, többek között a könyvekre. Még nem tudja, mire valók, játszik velük, tépdesi őket. Kétévesen már képes megfelelő módon bánni velük, és szívesen lapozgatja ezeket. Szereti, ha mesélnek neki, számára a valóság nagyon tarka, csodálatos, kissé kusza és érthetetlen. Nagyon fontos a szülői minta – ha a gyermek látja a szüleit olvasni, akkor maga is utánozni fogja ezt a viselkedést. A kétéves gyermeket egy mese kapcsán nem annyira a tartalom köti le, mint inkább a mese hangzása és a felnőttel való kapcsolat fenntartása.

A lapozgatókban, leporellókban olyan tárgyakról találunk egyszerű vonalakkal megrajzolt képeket, amelyek körülveszik a gyermeket. A keményfedelű könyvben a tárgyak, állatok más színben vagy eltérő formában is megjelenhetnek, mint a valóságban, és ha a gyermek így is ráismer a tárgyra vagy élőlényre, az azonosítást öröm kíséri. A könyvekben öröm rámutatni az ismerős tárgyakra, állatokra, és a könyv képei alapján elmesélni, milyen egy gekkó – akkor is, ha a valóságban nem látott még ilyen állatot.

Az ismeretlen tárgyakat ábrázoló képekre is felfigyel, megtanulja a nevüket, és rögzíti a szavakat, ami az “én is tudom” örömét nyújtja számára, segítve a világ megismerését, felfedezését, az összefüggések megértését. Így válnak a leporellók az auditív és vizuális memória fejlesztésének eszközévé, hozzájárulva a beszédértés és a szókincs fejlesztéséhez is. A gyermekkel együtt “olvashatjuk” a képeket, mintát adva neki arra, hogy később képek alapján ő is mesélni tudjon.

Két-hároméves korban gyermek- és kisállat történeteket mesélhetünk. Fontos, hogy ekkor a mesében még ne legyen gonosz szereplő, akadjanak viszont a gyermek számára ismerős elemek. Ebben az életkorban szívesen hallgat olyan történeteket, amelyeknek ő vagy egy hozzá hasonló gyermek van a középpontjában. Minél részletesebbek a hétköznapi történetek, annál jobban tetszenek neki. Ekkor még nem a varázslatosat, hanem az ismerős dolgokat várja, szívesen hallgat olyan meséket, amelyek arról szólnak, hogy az anya mit csinált, mielőtt érte ment volna az oviba. Ezek a történetek segítenek a napi eseményekre való visszaemlékezésben, az élmények rendszerezésében, ami pedig biztonságossá és kiszámíthatóvá teszi számára a világot.

Mesélhetünk a beszélni még nem tudó másfél éves gyermeknek is. Ha elutazunk nyaralni, az új helyen való első lefekvés előtt visszamesélhetjük neki röviden a napját. „Amikor reggel felébredtél, ott voltak a csomagok az előszobában. Megittad a tejet, felöltöztünk, és elindultunk az autóval. Beültél az ülésedbe, hallgattuk a zenét, majd elaludtál. Amikor ideértünk a tengerre, akkor megnéztük a nagy vizet, játszottál a homokban, kerestünk csigákat, majd megnéztük azt a szobát, ahol most aludni fogunk. Itt van a macid és a rongyod, anya pedig itt alszik melletted. Holnap is kimegyünk fürdeni, milyen jó lesz!” Ha a gyermek nem is érti a teljes szöveget, az ismerős kifejezések mentén megfejti a történetet. Később ugyanezt a mesét mesélhetjük neki állatszereplőkkel, mivel egy bizonyos kor után már jobban szereti úgy követni az eseményeket, hogy így ismerjen önmagára, mintha róla mesélnének. „Egyszer egy napon Nyuszi mama elment a kis nyuszikkal a piacra vásárolni. Vettek almát, diót, mogyorót, sárgarépát. A kis nyuszi nagyon szereti a sárgarépát, de a dió nem igazán ízlett neki. Képzeld, hogy...”

A hároméves óvodás már tudja, hogy melyik könyvben találhatók kedvenc versei, meséi, élvezettel hallgatja a láncmeséket, a kalandos állatmeséket, a rövid történeteket, a hármas tagolású ismétlődéseket. A mese akkor tartja ébren a gyermek figyelmét, ha váltakoznak benne a párbeszédek, a ritmikus ismétlések, szófordulatok.

Ekkor még nem tudja elkülöníteni a valóságot a mesétől, ezért félelmet, szorongást érezhet a varázsmesék kapcsán. Szókincse és figyelmi kapacitása sem teszik még lehetővé azt, hogy bonyolult és hosszú meséket hallgasson. Ebben az életkorban a legmegfelelőbbek a rövid és minél egyszerűbb cselekményű, ismétlődő részeket és kevesebb konfliktust tartalmazó hétköznapi történetek, melyeknek hőse ő maga. Ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon mesélni, mesét hallgatni, a szülő, az óvónő ölbe veheti őt, és visszamesélheti neki az aznapi történeteket.

A négyéveseknek az egyszerű szerkezetű, ismétlődő részeket is tartalmazó láncmesék, valamint a rövidebb állat- és novellamesék ajánlottak, mivel cselekményük egyszerű, a bennük szereplő állatok tulajdonságai és viselkedése is emberi. Fontosak maradnak a versek és dalok is. Ha többször is meghallgatja ugyanazt a történetet, már tudja, mi fog következni, így a világ kiszámíthatóvá válik számára, hiszen az események az elvárásainak megfelelően alakulnak.

A négy-ötéves kor egy mérföldkő a mesei érdeklődés szempontjából. Ekkor alakul ki a mesetudat, és kezdődik el a nagy mesekorszak, amikor a gyermek már el tudja különíteni a valóság elemeit a mesei elemektől. Képes beleélni magát a mesei helyzetekbe, azonosul a mesehőssel és szurkol neki, mégsem téveszti össze magát vele, vagy a mese eseményeit a valósággal. Az ötéves gyermek ezért különösen vonzódik a tündérmesékhez.

A szimultán kettős tudat középső és nagycsoportos óvodás kor táján jelenik meg, de a gyermekek között ebben a tekintetben nagy különbségek lehetnek. A gyermek már nem azért éli bele magát a mesékbe, mert valóságnak tartja azokat (hiszen tudja, hogy a szőnyeg nem repül, és a varázsszó nem elegendő az átváltozáshoz), hanem az általuk közvetített igazságban hisz.

A mesék már lehetnek bonyolultabbak, de azért elég áttekinthetőek ahhoz, hogy megértse őket. Ebben az életkorban szívesen hallgat hosszabb állatmeséket, novellameséket és egyszerűbb tündérmeséket. Öt-hétéves korban már következhetnek a terjedelmesebb és bonyolultabb tündérmesék valamint a cselekménydúsabb novellamesék. A gyermek már bővebb szókinccsel és ismeretanyaggal rendelkezik, ami által lehetővé válik az összetettebb cselekménysor megértése és a hősök élményeinek átélése.

A kettős tudat kialakulása előtt azért nem ajánlatos tündérmesét mesélni, mert ezek túl hosszúak, szerkezetük és cselekményük bonyolult, így a gyermek gyakran nem várja meg a mese befejezését, elmarad a pozitív végkifejlet, ez pedig szorongást válthat ki belőle. Ebben az életkorban a gyermek a képek alapján már képes önálló mesét mondani.

Elkerülhetetlen, hogy a gyermekünk a képernyőn keresztül is találkozzon a mesével. Hogyan tartsunk egyensúlyt abban, hogy a tv és a youtube ne váltsa ki a meseolvasást és a könyvet? Mennyire káros a gyermeknek, ha a képernyőn keresztül készen kapja a mesét?

Ha a gyermeket a televízió elé ültetjük, egyrészt megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a mozgás segítségével dolgozza fel élményeit, másrészt a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítés, képáramlás folyamatát, amit a gyermek mesehallgatás közben él át. Ilyenkor a fantázia nem működik, és a gyermek kreativitása sem fejlődik.

A tévénézés legfőbb veszélye az, hogy a gyermek nem tud különbséget tenni a külső és a belső kép között, nem tudja függetleníteni magát attól, amit látott. A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszere számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás. A tévénézés másik problémája, hogy az a meghitt, intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön.

Persze azért ne ijedjünk meg: annak a gyermeknek a számára, aki lelkileg-érzelmileg rendben van, nem jelent veszélyt egy rajzfilm megnézése, amennyiben az nem túl hosszú, és a szülővel közösen megbeszélik a látottakat. A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyesíteni – hiszen a mesében a történet a gyermek elméjében kel életre, megmozgatva a fantáziáját, érzelmeit, félelmeit, vágyait. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel nem helyettesíthető!

Például egy ilyen kényes helyzetben mit javasol: Hétvégi családi ebédnél a szülők-nagyszülők összevitatkoznak a nevelésen, a vita hevében sok minden elhangzik, amire a kisgyermek még rátesz egy lapáttal. Ezt mondja a Nagyszülőnek a vita feszült, pillanatnyi szünetében ismételve az elhangzottakat: - Szerintem Mama Neked nem kéne beleszólni ebbe?

Azt mondanám, hogy igaza van a gyermeknek. A gyermeknevelési kérdéseket nem a gyerek előtt kell elsősorban megvitatni. A nevelés elsősorban a két szülőre tartozik, nagyszülőként lehetnek javaslataink, de nem szólhatunk bele abba, hogy gyermekünk hogyan neveli a saját gyermekét. Nagyszülőként a dolgunk az, hogy jól szeressük az unokánkat." 

Forrás: http://kecskemet.imami.hu/

További információk Dr Kádár Annamária könyveiről az alábbi linken talál:

 http://netbutik.hu/shop_search.php?search=mesepsz

 

 

Egymásra hangolva - Öt szeretet-nyelv a házasságban

 

 

 

Tartalomjegyék:

 

g1.JPG

 

Olvass bele a könyvbe!

 

g2.JPG

 

g3.JPG

 

g4_2.JPG

A könyv megrendelhető az alábbi linken:

https://testlelekszellem.com/termek/boldog-parkapcsolat-egymasra-hangolva/

Remélem tudtam segíteni a könyvajánlóval. Kell a támogatás ilyen téren is. Látom mint női mentor mennyire nehéz a szülőknek és mint gyerek coach látom a gyerekek nehézségeit is.

Gyerek és ifjúsági coachingról itt találsz bővebb információt az oldalamon.

Csáki Kriszti 🌸
Női mentor
Life coach
Gyerek coach
💎 ANYA BALANCE csomag

Csatlakozz TE is a Boldog Anya, Boldog Nő ingyenes csoportunkhoz itt. Több órás ingyenes anyagot találsz már most és folyamatosan hozom az új anyagokat is.

 

9z5a4672.jpg

 

Ha TE úgy érzed, hogy a konkrét esetedre szeretnél egyénre szabott, egyedi megoldásokat – jelentkezz az INGYENES 45 perces konzultációra átbeszéljük az adott nehézségeidet és én elmondom, hogy milyen eszközökkel tudok segíteni. Egy akciótervet alakítunk ki a jelenlegi nehézségedre.

Foglalj itt 45 perces INGYENES konzultációra!

 

 

 

Jobb élni, mint megijedni - Itt van Almási Kitti "bátorság-tankönyve"

 

Fotó: Vanik Zoltán

Bár mindannyian szeretjük magunkat olyan erősnek és rendíthetetlennek mutatni, mint Madonna és Napoleon együttvéve, valójában rengeteg gátlás és félelem van bennünk – még a legegyszerűbb helyzetekben is. Almási Kitti új könyve, a Bátran élni komoly kérdéseket feszeget: leélhetünk-e egy egész életet rettegésben? Képes-e egyáltalán valódi intimitásra, megvalósíthatja-e legmélyebb vágyait, aki állandó önvédelemre rendezkedik be? 

"Én annak a híve vagyok, hogy ha van, amit szégyellünk, vagy amitől szorongunk, azt egy fontos kapcsolatban a lehető leghamarabb mondjuk ki! Játsszunk nyílt lapokkal, mutassuk meg, hogy milyenek vagyunk, ahelyett, hogy eltakarnánk. Hadd tudja meg a másik: ha minket választ, ezt kapja. Így eleve megszűrjük, hogy ki az, aki valóban ránk kíváncsi, és nem valami illúziót kerget. Ezzel szemben az elhallgatás és az információk lassú csöpögtetése is nagy indulatokat szokott kiváltani, mert a másik joggal érzi úgy, hogy becsapták" – vallja a szerző, aki szerint az is fontos, hogy a kényesnek érzett dolgot ne úgy tálaljuk, mint szégyellnivaló gaztettet, csak mint olyasmit, amit velünk kapcsolatban tudnia kell. Ne úgy mutassuk be, mint egy nehéz csomagot, mert ez valójában nem csomag – ezek vagyunk mi! Kitti országszerte tart előadásokat – a könyvvel azonos címen –, melyeknek mottója: "És akkor mi van?!" – egy mantra, amely rádöbbentheti az olvasót: ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el, attól még nem kell elszalasztani azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk.

Éljen a krízis, vesszen a szorongás!

"Nagyon szeretem Hamvas Bélának azt a gondolatát, hogy amikor nem tudod, mi lesz, akkor kezdesz el élni. Gyakran előfordul, hogy eljön hozzám valaki, aki saját bevallása szerint teljesen kétségbe van esve és elviselhetetlenül szenved, mert például a partnere megcsalta őt, vagy el akarja hagyni. Amikor azonban elkezdem megkapargatni, hogy a krízis bekövetkezte előtt hogyan éltek, sokszor kiderül, hogy már évek óta szinte egyáltalán nem beszélgettek, nem szeretkeztek, nem csináltak közös programokat, csak nézték a tévét, és néha egyeztették a háztartási teendőket. Sem a szeretetüket, sem a hiányérzetüket nem fejezték ki egymás felé, gyakorlatilag lakótársakként vegetáltak egymás mellett, és bár ez nem volt kifejezetten kellemetlen, valódi kapcsolatnak semmiképpen sem nevezhető" – véli Almási Kitti, aki szerint ehhez képest a krízis, amikor nyilvánvalóvá válik a tartalom hiánya, vagy hirtelen felszínre kerülnek az addig eltussolt problémák, valódi áldás. Ez ugyanis hetőség arra, hogy végre elinduljon az élet – még ha eleinte ez csak a fájdalomban és szenvedésben való megmerítkezést jelenti is, hiszen rengetegen vannak, akik valójában csak egy-egy krízisben kezdenek el élni, amikor kénytelenek kilépni a komfortzónájukból. És bár erre ebben a formában nem vágyik senki, a szerző szerint sokszor mégis hasznos, mert rászorít, hogy elkezdjünk érezni, cselekedni, harcolni, amit már régóta nem tettünk. "Ekkor döbbenünk rá, hogy valójában kik vagyunk, mi a fontos nekünk, és mire vagyunk képesek. Minden megmozdul, újrarendeződik bennünk és körülöttünk. Ezért mondják, hogy a válság lehet áldás és lehetőség is – ami teljesen igaz, de mi is kellünk hozzá, hogy az legyen."

"Valamiért" kontra "valami ellen"

A könyv markánsan elválasztja egymástól a félelmet a szorongástól- hiszen ez utóbbi valami aktuális, megragadható dologra vonatkozik, és emiatt mindig jobban kezelhető. Ezért is van az, hogy sokan amíg csak tartottak valami rossz bekövetkezésétől, sokkal jobban szenvedtek, mint amikor az valósággá vált. "Amikor megtörtént, azt élték meg, hogy végre tisztázódott egy helyzet, tudták, mivel kell szembenézniük, és így célirányosan mozgósíthatták az erőtartalékaikat, hogy a realizálódott veszteséget, csalódást vagy fájdalmat feldolgozzák, a problémával megküzdjenek. Másrészt, amíg csak szorongtak a jövőjük miatt, addig sokszor úgy érezték, velük van a gond, ők a paranoiásak, a negatívak. Amikor aztán beigazolódott, hogy baj van, akkor a probléma fókusza kívülre helyeződött, tehát attól a pillanattól a testi és lelki tüneteik megalapozottnak számítottak" – mondja a pszichológus. Kitti vallja: kevésszer látott olyat a praxisában, hogy valaki egy negatív összehasonlításból úgy tudott meríteni, hogy az őt valóban előrevitte – az ilyesmi sokkal inkább visszahúzódásra, önvédelemre, bezárkózásra készteti az embereket. A könyv tanulsága szerint épülni és szabadabbá válni attól lehet, ha valamiért teszünk, nem pedig valami ellen. "Igazán előrevivőnek azt tartom, ha nem próbáljuk elnyomni a kellemetlen érzéseinket, megengedjük, hogy ezek is átvonuljanak rajtunk, ám azután tudatosan arra irányítjuk a figyelmünket, amit értékesnek tartunk, ami felé törekszünk" – írja.

Fotó: Kulcslyuk Kiadó

A köntörfalazás a kapcsolat halála

Épp úgy, mint mikor valakinek tiszta szívből adtunk, ám ő hálátlannak bizonyult, de attól még a jószándék valódi, és adni öröm, az élet más területein sem kell "üzleti tranzakcióként" tekinteni a nagyvonalú, bátor, bőkezű tettekre: az arányos viszonzás elvárása helyett legyünk lélekben annyira szabadok, hogy saját indíttatásunkból és örömünkre tudjunk adni. "Aki azzal a tudattal él, hogy inkább nem mer megelőlegezni semmit, mert mi van, ha a másik visszaél vele, az máris nagyobb veszteséget szenvedett, mintha becsapták volna. Az örökös félelem és gyanakvás börtöne a legsötétebb és leglevegőtlenebb hely, amit el tudok képzelni. A cél az, hogy minden feszengés nélkül ki tudjuk mondani önmagunknak és másoknak is: ilyen vagyok. Innen és innen jövök. Ezt és ezt tették velem. Ezeket a sebeket hordozom.

"Sok mindenben fejlődhetek, változhatok még, de alapvetően: ez vagyok én." A pszichológus szerint a fejlődés következő lépcsőfoka, amikor valaki már nemcsak felvállalni képes mindezt, de még büszke is tud lenni arra, hogy ő a hátrányos körülményei ellenére, vagy inkább azokkal együtt lett olyan, amilyen – hiszen nyilván sokkal könnyebb kipárnázott környezetből bármilyen eredményt is elérni. A könyv rámutat: ha így is sikerül, akkor ez azért lehetséges, mert az illető önmagából tudott meríteni. Mindannak ellenére el tudott hinni magáról valamit, hogy a környezete teljesen mást sugallt neki – ezért az ilyen emberek eredményei különösen becsülendők.

De mi az a bátorság egyáltalán?

A szerző párhuzamot állít egyik kedvenc filmje, a Számkivetett hősének emberpróbáló nehézségei, és a hétköznapi küszködéseink között: a filmben Tom Hanks sikeres üzletember, egyedüli túlélőként vetődik egy trópusi szigetre egy repülőszerencsétlenség után. "Rendkívüli erővel és kitartással kell evezni, amíg az ember átevickél a kemény hullámverésen – és akkor egyszer csak a tenger a szövetségesévé válik, az áramlatok a nyílt víz irányába kezdenek vinni. Csodálatos szimbólumnak látom ezt, mert a személyes életemben és a praxisomban is azt tapasztalom, hogy amikor összetákolunk magunknak valami tutajfélét, amivel kimerészkedünk a komfortzónánkból, akkor általában pontosan ez történik. Az eredmények egyáltalán nem jönnek azonnal, és várakozásainkkal ellentétben nemhogy nem lesz jobb a helyzetünk, hanem egy darabig esetleg még sokkal rosszabbá, nehezebbé válik. A többség ilyenkor ernyedten engedi, hogy a tenger visszasodorja a partra, és legközelebb már neki se indul. Pedig csak addig a pontig kellene kitartani, ahol az áramlatok a nyílt víz felé sodornak." - írja. A film főhőse visszanéz a tutajról a szigetre, amit gyűlölt, és ahonnan szabadulni akart, mert a börtönévé vált - ám az elmúlt időszakban valamiképpen mégiscsak az volt az 'otthona', bizonyos fokú biztonság, amit megteremtett magának, most pedig az ismeretlen felé sodródik, minden fogódzó nélkül. Így is, úgy is elsülhet ez a vakmerő kaland, talán szerencsétlenség, pusztulás lesz a vége. Mégis vállalja. Almási Kitti számára ez a bátorság allegóriája.

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hucímre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire.

Kuna Gábor pszichológus, család- és párterápiás tanácsadó, az ÖNSEGÍTŐ Személyiségfejlesztő Műhely szakmai vezetője szívesen válaszol munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban is. Révész Renáta Liliána családterapeuta és gyásztanácsadó, akihez bátran fordulhatnak családi, házassági, nevelési problémákkal, gyász, válás, trauma, stressz okozta nehézségekkel és pályaválasztási, munkahelyet érintő kérdésekkel is. A life coach csapat tagja továbbá Sákovics Diana pszichológus, aki szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, függőséggel, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Forrás: http://divany.hu/

A könyv megvásárolható itt.

Ki vonzódik hozzánk?

Azt kapod egy párkapcsolattól, amire szükséged van!

A részletet Chris Prentiss: Út a szerelemhez című, könyvéből válogattuk.

A párkapcsolatok dinamikájának egyik gyakran figyelmen kívül hagyott, ám fontos eleme az, hogy olyan embereket vonzunk magunkhoz, akik az aktuális fejlettségi szintünknek megfelelnek. Hajlamosak vagyunk azon gondolkodni, hogy milyen partnert szeretnénk magunknak, de ugyanolyan fontos tényező az is, hogy kit vonzunk magunkhoz azzal, hogy éppen milyenek vagyunk mi magunk. Ralph Waldo Emerson is ennek adott hangot, amikor ezt írta: „Vegyük észre a Törvény tökéletességét abban is, ahogy a vonzalomban megnyilvánul… amilyenek vagyunk, ahhoz illő társra lelünk.”

Ezt az elvet már sokszor megfigyeltem működés közben, de az egyik ilyen alkalom különösen belém vésődött. 1985-ben és 86-ban workshopokat tartottam Los Angelesben olyan embereknek, akik nem voltak megelégedve az életükkel, és hajlandóak voltak egy hónapig velem dolgozni, hogy megtanulják irányítani életüket, amely kicsúszott a kezükből. A tanfolyam kezdetén körbeültünk, én pedig sorra megkérdeztem mindenkit, hogy mit akar elérni.
A válaszok széles skálán mozogtak: saját lakást, anyagi függetlenséget, lelki társat, előrelépést a munkában, átvenni a cég vezetését, elköltözni a szülőktől, megtanulni ismerkedni, és hasonló dolgok, amilyenekről a legtöbben álmodozunk. Ha te is részt vettél volna egy ilyen workshopon, talán azt nevezted volna meg célodként, hogy megtanuld kialakítani vagy magadhoz vonzani azt a párkapcsolatot, amelyről mindig is álmodtál.

Az egyik férfi a csoportból, aki az ideális társát kereste, arról számolt be, hogy pár hónappal azelőtt egy másik workshopon vett részt ugyanezen célból, de nem sikerült még ráakadnia élete szerelmére. A férfi nagyjából ötvenöt éves volt, legalább tizenöt-húsz kiló súlyfölösleg volt rajta, napok óta nem borotválkozott, nem volt jól öltözött, és egy régi, láthatóan rossz állapotban levő Chevrolettel járt.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy mit tanult a másik workshopon, elmondta, hogy a workshop vezetője arra kérte őket, hogy írjanak listát arról, hogy mit szeretnének, milyen tulajdonságai legyenek a leendő társuknak, és ezt a listát mindig tartsák maguknál. Megkérdeztem, most is nála van-e a lista, és amikor bólintott, megkérdeztem, felolvasná-e, mi áll rajta. Előhúzott egy kétoldalas, sűrűn telegépelt papírt a zsebéből, és felolvasta nekünk.

Többek között olyanok álltak a listáján, hogy a leendő partnere legyen gyönyörű, sportos, legalább 165 cm magas, nagyon karcsú, nagy mellekkel és hosszú, hullámos, sötétbarna hajjal. Azt akarta, hogy legyen barátságos, és vágyjon arra, hogy őt boldoggá tegye. Azt is szerette volna, hogy értsen a masszázshoz, kitűnően főzzön, tudjon zongorázni, legyen jó az ágyban, tudjon jól síelni, és legyen anyagilag jól eleresztve, mivel ő maga sosem volt sikeres az üzleti életben, és jelenleg is beosztottként dolgozott. Egyszerűen tehát bámulatos egy lista volt ez.

Ránéztem a férfire, és megkérdeztem:

– És hol a maga listája?

– Ezt most hogy érti? – felelte. – Hát most olvastam fel.

– Nem az – feleltem –, hanem az, amit saját magáról írt? Amelyik illik a nő listájához. Tud maga főzni vagy masszírozni? Játszik valamilyen hangszeren? Kivételesen jóképű férfinak tartja magát, vagy van bármilyen olyan tulajdonsága, amely megfelelne annak a listának, amit álmai asszonyáról írt?

– Hát – felelte –, síelni éppen tudok...

– Nézze, ha bejönne ide az a nő, akit maga körülírt – feleltem –, és megpillantaná a férfit, aki idehívta, valószínűleg azt hinné, hogy valaki a bolondját járatja vele. Írnia kell egy listát saját magáról is, amelyben felsorolja, hogy milyen olyan tulajdonságai vannak, amelyeket elvár a nőtől, akit körülírt. Azt javaslom, hogy írjon egy listát saját magáról is, és ha már olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek megfelelnek azoknak, amelyeket az ideális partnertől elvár, akkor ez a partner meg is fog jelenni az életében.

Az élet nem úgy működik, ahogy ez a férfi hitte. Az élet valójában így működik: ki kell érdemelned a párodat. Nem azt mondom, hogy pontosan ugyanazokkal a tulajdonságokkal kell rendelkezned, mint amiket a partneredtől elvársz. Sőt, gyakran azokat vonzzuk magunkhoz, akiknek a tulajdonságai belőlünk hiányoznak, s így kiegyensúlyoznak minket. Ha te magad nem vagy egy világraszóló szépség vagy egy regényesen jóképű pasas, az még nem jelenti azt, hogy ne vonzhatnál magadhoz egy világraszóló szépséget vagy egy regényesen jóképű pasast. De kell, hogy legyenek más jó tulajdonságaid és az elképzelt partnereddel közös érdeklődési területeid, amelyek bevonzzák az életedbe azt az embert, akire vágysz – és meg is tartják őt.

A hetedik törvény akciólépései

Azt kapod egy párkapcsolattól, amire szükséged van

A társadtól való tanulás hatalma

Hibák nem léteznek. Az események, amelyeket magunkra idézünk, bármilyen kellemetlenek legyenek is, feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy megtanuljuk, amit meg kell tanulnunk. - Richard Bach (1936–)

Minden párkapcsolatban vannak jobb és kevésbé jó időszakok. Mindig lesznek jutalmak és problémák, öröm és boldogtalanság. Mindeközben pedig egymást csiszolgatjuk. Tanulunk egymástól, megváltoztatjuk egymást, és végrehajtjuk egymáson az egyetemes tervet. A tanulás soha nem ér véget, amíg együtt vagyunk.

Gondolkodj el a következő állításon, és próbáld meg megfogalmazni a sajátodat: „Annál a kifejezett oknál fogva veszek részt a társam életében, és ő az enyémben, hogy tökéletesítsük magunkat emberként, és közben jól érezzük magunkat.” Ez utóbbi ugyan látszólag nem mindig jön össze, de ilyenkor jusson eszedbe, hogy gyakran a kihívásokkal terhes időszak bizonyul a legtermékenyebbnek. Mindig úgy tekints a párkapcsolatodban töltött időre, mint tanulóidőre.

Most pedig szánj pár percet arra, hogy elgondolkodsz a jelenlegi párkapcsolatodon – azon az emberen, akivel együtt vagy, hogy miként bántok egymással, és milyen érzéseid vannak a kapcsolatot illetően. Ezután a következő kérdések megválaszolásával gondolkodj el azon, hogy a párkapcsolatod hogyan és mennyiben szolgálja a fejlődésedet:

– Mi mindent tanít nekem a társam (szavakon, tetteken és példamutatáson keresztül), amit meg kell tanulnom ahhoz, hogy fejlődhessek életem ezen szakaszában?

– Hogyan adom meg a partneremnek azt, amit a leginkább meg kell tanulnia a fejlődéséhez?

Ha a párkapcsolatban történt eseményeket arra használod, hogy jobban megismerd magad, és jobbá tedd a viselkedésedet, akkor nem csak egyénként fogsz tanulni és fejlődni, de ügyesebben tudsz majd kialakítani kapcsolatokat is.

Chris Prentiss: Út a szerelemhez megrendelhető itt:

 

Címkék: Párkapcsolat
süti beállítások módosítása
Mobil