Akár hiszik, akár nem: nem az teljesít majd igazán jól a „kemény, versengő, taposó” felnőttéletben, akit már gyerekkorában is „kemény, versengő, taposó” körülmények között neveltek.

Éppen ellenkezőleg.

Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait és az lesz eredményes,

• aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében,
• érzelmi biztonságban nevelkedett,
• önbizalmát megerősítették,
• nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje.

Akit megvédtek a külvilággal, igen, ha kell, az iskolával szemben is.

A hideg, értékbecslő tekintet, a kritika a gyereket letöri, elkedvetleníti – és nem segíti hozzá, hogy növelje a teljesítményét.

Egy kis kitekintés: a nagy hagyományú távol-keleti színházakban, ahol színészcsaládok alkottak egy-egy társulatot, életbevágóan fontos volt, hogy a gyerekek időben megkezdjék a felkészülést a pályára. A fiatal színészek képességein múlt ugyanis a támogatói – hercegi, királyi – kegy megtartása, elnyerése, visszanyerése, vagyis a társulat és tagjainak mindennapi megélhetése, élete.

Évszázados hagyomány alapján alakították ki nevelési – színész-énekes-táncos-akrobata nevelési – módszereit, és csiszolták azokat a lehető legeredményesebbé. (Vigyázat! E a színész-énekes-táncos-akrobata nem négy művész, hanem egy személy! A távol-keleti színjátszás ugyanis mindezeket a készségeket együttesen követeli meg!)

És most jön a meglepetés! (Én itt a japán no színház legnagyobb mesterének, Zeaminak a titkos hagyatékát idézem, de ez nem tér el a távol-keleti képzés egyéb módszereitől.)

A legelső szabály az volt, hogy kétéves korukig akkor sem tanítják a gyerekeket, ha ők maguk kérik ezt.

„Segíts, apa, mutasd lassabban a tánclépést””

Nem mutatta. De azt hagyták, hogy a gyerekek szabadon utánozzanak, miközben velük együtt élték a folytonos gyakorlásban dolgozó társulat mindennapi életét. Hét és tizennégy éves koruk között elkezdődött a tanítás, ekkor már mutatták nekik lassabban is a lépést, de nem korrigáltak! Nem volt javítgatás, kritizálás – mert tudták, hogy ez visszafogta volna a fejlődésüket. A pontosítás időszaka csak a kamaszkor után következett el, amikor az ifjú már maga is kritikával figyelte a világot és önmagát.

Tanulhatnánk a távol-keleti kultúrák évszázados tapasztalatából!

Mi, szülők is, de az iskola még inkább.

A legtöbb – sőt, provokatívan azt is mondhatnám: szinte az egyedüli igazán lényeges -, amit az iskola adhat a gyereknek,

• az éppen az önbizalom,
• az önérzet megerősítése,
• annak meggyőződésnek a kiépítése és megszilárdítása, hogy ő is valaki,
• hogy bizonyos területeken az ő döntései is lehetnek kompetensek,
• az ő teljesítménye is lehet elismerésre méltó,
• az ő véleménye is lehet értékes (ha pedig a másik másképp látja, attól még egyikük sem hülye).

És éppen ez az, amit a magyar iskola ahelyett, hogy megerősítene, szinte pillanatok alatt totálisan szétroncsol, megsemmisít. Nálunk egyetlen lehetséges megoldás van: az, amit az iskola érvényesnek ismer el.

Egy régi szülői levél jut az eszembe.

Minden fenyegetés ellenére, hogy ugyanis „nagyon nehéz lesz új gyerekként beilleszkedni”, a négy éve szorongó, sokat síró, „én úgyis hülye vagyok” kislány három hónap alatt kivirult, boldog lett – és hozta egyik sikert a másik után. Az anya csodálkozva fűzte hozzá, hogy a két iskola alapelveiben, módszereiben nem különbözik, csak a tanáraiban, és azt kérdezi:

          -   Lehetséges ez?

         -    A tanári személyiségen – személyiségeken – ilyen sok múlik?

         -    Legszívesebben az felelném: minden!

Részlet: Jól szeretni. Tudod-e, hogy milyen a gyereked? című könyvből.

Bővebb infó a könyvről a lenti képre kattintva!azaz 2990 forint helyett 2690 forintért!

További készleten lévő könyveink a témában:

......................................................................................................................................................

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni.

Szeretettel várlak :-)